Azt hiszitek, hogy meg tudtok törni,
Hogy a szívemen át lehet lépni.
Hogy többet értek, mint a svájci bank,
Pedig együtt vagytok egy fabatka.
Nyavajogva sírtok a munka hallatán,
Körmeiteket sajnáljátok napi ténykedés gyanánt.
Azt hiszitek, anyuci majd eltart szépen,
Pedig szomorú, de ő sem él örökre.
S majd mit csinàltok akkor, ha már ő sem lesz majd?
Az utcára mentek majd koldulónak?
Tisztelnetek kéne a célra törőket,
A vágyakat, reményeket éltetőket!
Nem kéne mindenbe beleszólni,
Max az órán a kérdésre válaszolni.
Hiszen nem lesznek mindig ott a szülők,
Kik eltartanak, megóvnak s védelmezők.
Önállóság fontos, és nem csak akkor,
Mikor tanulás helyett a körmöd csináltatod.
Nem akarok én itt senkit megsérteni,
Csak a társadalmi problémákat kicsit feszegetni.
Mert hamarosan mi leszünk már a górék itt,
S Földünket sem mindegy, hogy lelik unokáink.
Gondolkodni kéne, s csak aztán cselekedni.
Hiszen többet kell  ésszel, mint erővel elérni.
Szóval gondolkodj inkább a továbbtanuláson,
Mint egy újabb Kylie Jenner rúzs árnyalaton.
Szedjük össze magunkat,
Mert bennünk a jövő.
Bár elcsépeltnek hangzik,
De lényegre törő.
Hisz lassacskán majd felnövünk, s miénk a Világ.
Szerintem meg Amerika sem akarna még egy Trump-csodàt.

Sophie