A fájdalomnak számtalan fajtája létezik. Van enyhébb, van súlyosabb, van olyan,
mely csak átmeneti, s olyan is, mely örök életedre kísérteni fog majd.
Az én fájdalmam a puszta létezésből, s annak kegyetlen körforgásából táplálkozik, a nyomoromból, a lelkemet cafatokra tépő önmarcangolásból.

~|~|~|~

"Kérlek bocsásd meg Nekem, hogy nem bírtam már tovább."
- naponta kezdődik így egy leírás.
Tovább azonban sosem jutok.
Sosem jönnek a szavak, a gondolatok.
Írjam le, hogy nem a te hibád?
Hogy minden, mit érzek, puszta naplopás?
Hogy az élet is csak miattam savanyú
És mert te nem kérdezted mi bajom,
Ez csak az én panaszom?
Bocsánatot kéne kérnem ezerszer,
Egymillió-hatszászezer-negyvenszer.
Tudatnom kéne elmúlásom okát,
Hogy fájt már az élet, nem bírtam tovább.
El kéne mondanom, mennyire gyáva voltam.
Ha vonzott a penge, is - csak sírva kuporogtam.
Nem bírtam a fájdalmat, de túl sok részem volt benne,
Nem bírta már a szívem sem ezt az őrjítő csendet.
Elhagyott a Megváltó, talán nem is volt sosem,
A hallgatag mitugrász is, elveszett már bennem.

Sophie