(Sry hogy csúszott egy kicsit a sztori de ..megint elég hosszú lett :v)

A hideg érzetére ébredtem. Lassan kinyitottam a szemem. Hige a kezében vitt. Amikor élénkülni kezdtem lenézett rám és felvidult az arca. Előre nézett és felkiáltott.
- Felébredt!
Előttünk körülbelül öt méternyire Kiba és Tsume menetelt a hóesésben. Megmozdítottam a karomat.
- Jól van? - hallottam egy hangot a jobb oldalamon. Arra fordítottam a fejem, de az inkább rángatózás volt. Toboe közvetlen Hige mellett ment. Akkor vettem csak észre mekkora a hó. Toboe csizmája a száráig süllyedt a fehér takaróban.
- Talán jobban... - válaszolt Hige.
- Toboe..?
- Ha emlékszel a nevére akkor nem lehet nagy baj!
A vállamra néztem. A piros kendő, amit eddig a nyakamban hordtam, most a vállamra volt tekerve, ott ahol meglőttek. Hirtelen felkaptam a fejem.
- Meddig voltam eszméletlen?
Hige és Toboe összenéztek.
- Négy és fél óráig... - bukott ki Higéből.
- Olyan sokáig?! - fészkelődtem.
Hige felnevetett.
- Toboe nagyon aggódott érted! Látnod kellett volna!
- Mi? - torpant meg Toboe - azért ne túlozz!
Hige csak vigyorgott. Láttam rajta hogy élvezi azt hogy idegesítheti a fiút. Majd végül Toboe felém fordult.
- Lábra tudsz állni?
A földre meredtem.
- Megpróbálok..
Hige óvatosan letett a földre, én meg kicsit kótyagosan, de megindultam. Mint egy újszülött szarvasborjú! Amint megtettem az első lépést belenyilalt a fájdalom a vállamba. Megpróbáltam nem foglalkozni vele.
- Jól vagyok...mehetünk.. - indultam el Kibáék után. Hige és Toboe követett és lassan beértük a többieket.
Napokig vándoroltunk, hol hóesésben, hol homokviharban. A tájak amiket magunk mögött hagytunk igazán változatosak voltak. Már nem is tudom mióta mentünk. Egymás után múltak a nappalok és az esték.
A legtöbbet Higével és Toboeval beszéltem, egyrészt azért, mert Kiba és Tsume állandóan csak egymást marták, másrészt pedig ők álltak hozzám a legközelebb. Eleinte vonakodtam attól hogy hogy egy olyan korú fiúval, mint én jóban lehetek. Végülis így lett...és Higén kívűl mindenkit jobban megismerhettem.
Az első alkalom amikor megálltunk, már tényleg nem tudom mikor volt. Leheveredtünk egy kőbe vájt barlangba a semmi közepén. A hóeséstől az orromig se láttam, ráadásul a kardigánom vizes volt, mivel nem rég át kellett kelnünk egy folyón és hogy is mondjam..hát beleestem. Egy szál pólóban és egy vékony farmerban voltam. Éreztem ahogy a hó ráfagy a hátamra, ami eszméletlenül rossz érzés volt.
Szóval megálltunk pihenni.
- Mikor is ettünk utoljára..? - pislogott maga elé Toboe.
- Körülbelül 4 napja..? - nyögött erőtlenül Hige.
Igazuk volt. Már én is alig láttam az éhségtől. Ráadásul éreztem ahogy gyengülök a tartalékaim felemésztése miatt.
- Ne nyafogjatok már annyit - vakkantott Tsume - vagy elkezdhetjük egymást megenni.
Kinéztem Toboe mögül. Már az indulás óta nem tetszett Tsume stílusa. Vajon Toboenak miért olyan fontos?
Tsume karba tette a kezét.
- Kezdhetnénk a törpével, vagy a dagattal.
Itt betelt a pohár. Az a fajta vagyok akit nagyon nehéz felidegelni, de hogyha a barátaimról van szó eldurran az agyam. Felpattantam a földről és éreztem ahogy egész testemben remegek. Elszakadt a cérna, és a következő pillanatban őrjöngve próbáltam Tsume nyakához jutni. Ahányszor a feje elé tette a kezét, annyiszor haraptam bele. Már magam sem tudtam mit csinálok, és az egyetlen ami képes volt leállítani az Toboe ilyedt hangja volt.
- Ne! Tsume! Hagyd abba!
Kitágult a pupillám. Egy másodpercnyi időm volt, hogy felfogjam mit is akartam tenni, mielőtt a falnak rúgtak volna.
Hige, Toboe és Kiba meredten néztek.
- Látom rajtad is úrrá lett az éhség - mosolygott gúnyosan Tsume.
Felnéztem. A szemem villámokat szórt.
- Ne...sértegesd a barátaimat... - vicsorogtam - főleg ne azt aki még fel is néz rád..
Tsume arcát egy pillanatra a döbbenet halvány jelei fogták el, de hamar lereagálta.
- Nekem te nem mondod meg mit csináljak. Veled is kezdhetjük!
- Elég - lépett közénk Kiba - lehetnétek ennél bölcsebbek is.
Lenéztem magam elé. Egy vércsepp terjedt szét előttem a hóban. Akkor vettem észre hogy vérzik a szám.
- Jól vagy? - guggolt mellém Toboe.
- Döntsd el melyikünk oldalán állsz - néztem magam elé.
Toboe döbbenten nézett maga elé.
- De hisz egy csapat vagyunk! Csak nem szeretem ha veszekedtek...valakinek mindig baja esik.
Sikerült erőltetnem egy mosolyt mielőtt Kiba fel nem tessékelt a földről.
- Hogy van a vállad? - nézett rám némi érdeklődéssel.
Lecsavartam róla a kendőmet. Megdöbbentem. Az elmúlt napokban hihetetlenül gyorsan gyógyult. Viszont nem tudott olyan szépen varrosodni mert szinte minden energiámat feléltem az utóbbiakban. Miután Kiba is megvizsgálta és megnyugtatott, hogy szerinte nem fertőződött el, visszakuporodtam a helyemre Toboe mellé.
- Miért tiszteled annyira Tsumét? - fakadt ki belőlem.
Úgy látszott Tsume nem halja, de ha hallotta is, nem nagyon érdekelte.
- Ő...ő talált rám..és rengetegszer megmentett! Érdekes alkat, de semmiképp sem rossz.
Magam elé néztem. Most gondolkodtam el ezen először. Eszembe jutott amikor Tsume nem hagyta hogy Toboe lecsússzon azon a csövön. Megráztam a fejem.
Hige beleszagolt a levegőbe és hirtelen felugrott. Őrültként futott ki a hóba. Felnéztem. Már futottam is volna utána, de hirtelen Kiba kitárta előttem a kezét. Megtorpantam. Kiba felállt, levette a fekete dzsekijét és odanyújtotta nekem.
- Vedd fel. Túl hideg van kint.
Próbáltam az arcáról valamit leolvasni, de kifürkészhetetlen volt, mint mindig.
Elvettem a dzsekit és illendően megköszöntem. Toboe úgy nézett rám amikor felvettem, mint valami istenre. A dzsekik istene? Lehet.
Mindannyian követtük Hige szagát.
Egy rothadásnak indult tetem mellett találtunk rá. Egy fiatal gazella féleség lehetett.
- Gyertek! - intett Hige.
- Ti ezt meg akarjátok enni? - vonakodott Tsume.
Vállat vontam.
- Akkor te nem eszel.
Azzal követtem a többieket a döghöz. Igaz, már lehetett pár napos, de még a szaga se gátolt meg minket abban hogy együnk belőle. Mielőtt még jóllakhattam volna Tsume kijelentette hogy nem akar tovább velünk tartani, és elindult az ellenkező irányba. Toboe utánairamodott és megpróbálta visszafogni. De...nem nagyon sikerült.
- Ne kövess! - lökte a földre Tsume a fiút. Majd tényleg tovább ment. Utánna néztem és odasétáltam Toboehoz.
- Hagyd. Majd megtalálja a saját útját.
Toboe szomorúan nézett fel.
- Szerinted vissza fog jönni?
Kiba dzsekijére meredtem.
- Nem tudom. De egyedül biztos nem élné túl...csak adjunk neki időt és kiengesztelődik - biztattam.
Toboe arcára halvány mosoly kúszott.
- Mehetnénk már tovább? - viszhangzott Hige hangja a hátam mögött.
Már indultam volna visszafele amikor Toboe felpattant.
- Nem! Megkeresem Tsumét!
Döbbenten néztem rá.
- Egyedül?
Toboe magabiztosan bólintott.
Hige értetlenül felnézett.
- Nincs értelme! Aztán csak megint itthagy minket...
- Te nem ismered őt! - kiáltott kihívóan Toboe.
- Én is veled megyek - kaptam fel a fejem.
- Hogy tessék?! - köpött ki egy csontdarabot a szájából Hige - nem engedem hogy elmenj!
- Talán Tsume a modorom miatt hagyott itt minket..nekem kell helyrehoznom.
Hige felállt a földről és aggodalmasan sóhajtott.
- Hát legyen. De sokkal jobban vigyázz magadra mint a törpére!
Toboe sértődötten hápogott mögöttem.
Közelebb mentünk a tetemhez.
Hige lenézett rám.
- Megigéred?
Bólintottam.
- Tudok magamra vigyázni.
Hige tekintete átfutott a vállamon.
- Ha netán nem találnátok meg siessetek vissza. Vigyázz magadra!

Egy mosollyal elengedtem a többieket és Toboeval Tsume után eredtünk.
A szaga alapján tudtuk követni, és lassan a táj is megváltozott. Vagyis elég gyorsan. Körülbelül másfél órával később (a nap állásából következtettem) már egy sík, homokos tájon sétáltunk. Mindenhol vörös homokbuckák meg régi hajók és gépek maradványai hányódtak. Olyan meleg volt, hogy kényszerültem Kiba dzsekijét a derekamra kötni. Akkor jutott eszembe hogy a sajátomat a barlangban láttam utoljára. Vajon a csapatból valakinek eszébe jutott?
Mialatt sétáltunk körülbelül hússzor hangzott el a szánkból a "szörnyű meleg van" és a "szomjan halok".
Hirtelen Toboe törte meg a csendet.
- Szereted Higét?
Ránéztem.
- Huh?
Egy kavicsot rugdosott a földön.
- Mármint...barátként..
- Persze.
Toboenak felcsillant a szeme.
- Ő volt az egyetlen barátom a városban - néztem a homokot.
- Akkor olyan mint nekem Tsume! - kapta fel a fejét.
- Valahogy úgy - mosolyodtam el.
Végül eszembe jutott valami és felsóhajtottam.
- Néha olyan jó lenne nagyobbnak lenni...
Toboe rám nézett.
- Ezen...egyszer én is gondolkoztam. De akkor más lennél.
- Mármint hogy értve más?
- Akkor talán szóba se állnál velem.. - gondolkodott el Toboe.
Igaz. Talán mégis van annak előnye hogy nem a legidősebb vagyok. Talán.
Hirtelen Toboe lába alatt reccsent valami. Lenéztem. Felemelte a lábát és valami vas tárgy volt alatta. Gyanakodva tovább mentünk. Miközben Toboe Tsumét hívta én a gépeket tanulmányoztam. Talán valamikor volt itt egy város. Legalábbis nagyon úgy tűnt.
Toboe felmászott egy kiálló emelvényre és onnan kiáltozott. Valahonnan a távolból reccsenést hallottam. Gondoltam csak valamelyik régi ház bomladozott.
Arra gondoltam, Toboenak nem kéne olyan hangosnak lennie...mi van ha van itt valaki rajtunk kívül?
Hirtelen a semmiből egy árnyék ugrott Toboe elé és golyók dörgése rázta meg a csendet. Egy pillanat alatt történt minden. Felfogni sem voltam képes hogy mi történt. A fegyver recsegése villámként hasított a levegőbe és először azt hittem emberek támadtak ránk. Az alak és Toboe leestek az emelvényről, és nem láttam hova zuhantak. Felpattantam és a lábam kilőtt, mintha csak egy ugrásra kész sáska lettem volna.
Nem érdekelt a lövések hangja, leszaladtam és átugrottam egy kidőlt házon. A szívem a torkomban dobogott és azért imádkoztam hogy egyáltalán megtaláljam Toboet egészben. Leszaladtam és kikerültem egy rakat gépmaradványt mire odaértem. Amikor bekanyarodtam lefékeztem és magam elé néztem. Toboe a falnak támaszkodott, előtte pedig Tsume állt vérző lábbal. Először nem tudtam összerakni mi is történt. Valamint a döbbenettől elég erősen lefagytam.
- El kell tűnnünk innen - hörgött Tsume.
Megráztam a fejem és Toboera néztem.
- Mi történt?
Toboe lihegve nézett fel.
- Megtámadtak minket..többet nem tudok...
Tsume sántítva elindult és összeszorította a fogát. Lassan összeállt a kép. Valaki vagy valami Toboera akart lőni. És Tsume megmentette. Megint.
Odaszaladtam Tsuméhoz és segítettem neki haladni. Talán tényleg félreismertem. Vagy inkább csak nem ismerem.
Tsume döbbenten nézett rám, de én nem törődtem vele.
- Haladjunk!

Végigszenvedtük magunkat egy kihalt úton, és közben be is esteledett. Az út végéhez nem értünk el, mivel már valahol lentebb heverhetett. Darabokban. Megálltunk az úttömb peremén. Lenéztem. Alattunk körülbelül 10 méterre néma csend honolt. Hirtelen valami recsegést hallottam mögülünk és megpördültem. Egy körülbelül nyolc méteres, szénfekete katonai robot állt előttünk. Elég nagy tára volt, legalább kétszáz lövedék elfért benne, a hosszú fejről nem is beszélve, amit ránk szegezett. Megfagyott bennem a vér.
- Ugrás! - kiáltott ingerülten, majd tolt az út széléhez Tsume. A robot golyózáport zúdított ránk, de szerencsére leugrottunk mielőtt bármelyikünket is elkaphatta volna. Tsume mindig előttünk volt és fedezett minket. Berohantunk az egyik lerombolt épület mögé és vártunk. Toboeval mind a ketten ilyedten ziháltunk.
- Ez...ez meg mi? - kérdezte remegő hangon.
- Honnan tudjam.. - nézett fel Tsume a gépre megalázón.
- Én már láttam ilyet - bukott ki belőlem.
Abban a pillanatban amikor szembe találkoztunk vele eszembe jutott hol láttam ilyet. Amikor kisebb voltam...nagyon régen...az erdőket ilyen gyilkológépek lepték el. Sorra kilőtték az összes falkát ami a közelben tartózkodott. Én és pár csapattársam szerencsésen megúsztuk...
- Mikor találkoztál te ilyennel? - meredt rám Toboe.
- Hosszú történet. Majd máskor elmondom..
- Szerintem is - moccant meg Tsume - menjünk innen...
Sajnos a robotot nem sikerült leráznunk. A lánctalpas kerekeivel a nyomunkban haladt, Tsume pedig erősen sántított. Végül még egy jéghíd is összetört alattunk. Szuper. Talán a leérkezés fájdalmasabb volt, mintha egy szíjjal csaptak volna háton. A kemény földre estem, de mire feleszméltem a jéghíd darabjai betemették a testemet. Jól bevertem a hátamat, ami miatt erős köhögésbe kezdtem. A meleg vér felfolyt a torkomon amitől köpnöm kellett. Ilyedten törtem fel a felszínre és kapkodtam levegő után. A körülöttem felszállt hó miatt nem láttam sokat. Kikászálódtam a jégtömbök közül és vadul kezdtem keresni a többieket. Tsuméra hamar ráakadtam. Már ő is a havat rázta magáról amikor megpillantottam. Ketten kezdtük el Toboet keresni. Szörnyű bűntudatom volt amiatt amit korábban Tsuméval tettem. Megtorpantam és nagy levegőt vettem.
- Tsume?
Tsume rám nézett.
- Mi az?
- Valamit tudnod kell. A utóbbiakkal kapcsolatban. Én... - hirtelen elhallgattam. Ha elég halványan is, de Toboe szagát éreztem a közelben.
- Te mi..? - húzta fel a szemöldökét Tsume.
Csak egy szót tudtam kiejteni a számon.
- Toboe!
A szag irányába futottam, Tsume meg követett. Az egyik helyen elkezdtem arrébb hányni a jégtörmeléket. Túl erős volt a szag ahhoz hogy ne legyen itt. Ahogy egyre méllyebbre ástam kezdett feltűnni az a kócos, barna haj amit én már jól ismertem.
- Tsume, segíts! - szóltam hátra.
Ketten ki tudtuk húzni a jégroncsok közül. A jó hír az volt, hogy semmilyen sérülést nem láttunk rajta. A rossz? Hogy eszméletlen volt. Találtunk egy barlangot ami segítségül szolgált arra hogy megpihenjünk. Behúztuk Toboet és csak reménykedhettünk hogy felébred. A szíve ugyan dobogott, de az erős hóesésben felállt a veszélye hogy megfagy. Aggódva tördeltem az ujjam és azon gondolkodtam hogy segíthetnék. Tsume fáradtan dőlt a földre. Ő is elég kimerültnek látszott. Aggodalmasan sóhajtottam és a Kibától kapott dzsekit óvatosan Toboe hátára csúsztattam. Eléggé féltem attól hogy az újdonsült barátomat elveszítem. 14 éves létemre nehezen dolgoztam föl a szeretteim és a barátaim halálát. Akkor is összeestem lelkileg, amikor a falkámat ölték meg.
- Nem kéne tüzet gyújtanunk? - tördeltem a kezem.
Tsume megfordult.
- Mert, tudsz mivel?
Csüggedten sóhajtottam és magam elé bámultam. Igaza volt. Még fa sem volt a közelben.
- Egyébként csak annyit akartam mondani - kezdtem teljesen letörve - hogy sajnálom ahogy viselkedtem veled. Nem voltam tapintatos. Nem kellett volna rád vetnem magam.
Tsume felém nézett. Bólintott, mintha pont ezt a választ várta volna.
- Megbocsátok. A kedvedért.
Egy nagy teher esett le a szívemről. Toboera néztem. Most biztos boldog lenne ha látná, hogy nincs köztünk harag. Egyre rosszabb lett a közérzetem emiatt. Az egyetlen amit tehettem hogy megigazítottam a dzsekit a hátán és farkasként lekuporodtam mellé. A fejemet az ölébe nyomtam és bánatosan hátracsaptam a fülemet.

Úgy látszik mélyebben aludtam mint hittem. Egy, sajnos már ismerős kattogásra ébredtem. A fejem a földön volt és hideg volt mellettem. Mi a frász történt? Felpattantam és hunyorogva a hang irányába fordultam. Már bizonyos volt hogy a gép a nyomunkban van. Felnéztem és hirtelen felderültem. Toboe ugyanolyan aggódó arrcal nézett a távolba mint a mellette fekvő Tsume.
- Toboe!
Szerencsétlen meg se tudott fordulni, mert máris a földön végezte. Észre sem vettem hogy még mindig farkas alakomban voltam, de nem is érdekelt, olyan boldog voltam.
- Hát nem fagytál halálra..!
Toboe felnevetett.
- Azért nem halok meg olyan könnyen...
Tsume az egyre erősödő hang felé fordult.
- Majd máskor megbeszélitek. El kell tűnnünk.

Kiiszkoltunk a barlangból, a robot pedig utánunk vetette magát. Tsume volt a legrosszabb helyzetben, mert még mindíg sántított. Hirtelen megtorpantam. Kiba dzsekije a barlangban maradt. Nem volt az az isten hogy ott hagyjam. Igazából kicsitt attól is féltem hogy Kiba leszedi majd a fejemet vagy ilyesmi, ezért megpördültem és visszafele sprinteltem. A pech az volt, hogy pont a gép előtt suhantam el, ami emiatt engem vett célba.
- Te teljesen megőrültél?! - hallottam Tsume szitkozódását, de nem figyeltem rá. A harci gép elkezdett tüzelni, én pedig becsúsztam a barlangba. Pár másodperc alatt megragadtam a dszekit és kiiszkoltam a barlangból. A lövedékek minden lépésemet követték, és egymás után fúródtak a lábam mögött a hóba. Sikerült sérülések nélkül egy jégtömb mögé beugranom, de ez talán még rosszab döntés volt.
Mivel a robot mostmár Tsumére figyelt. Felugrottam a gépre és harapdálni kezdtem, remélve hogy ezzel sikerül elterelnem a figyelmét. Sajnos nem így lett és ehelyett csak egy erős ütést kaptam a gyomromba. Hirtelen vonyítás rázta meg a kanyont. Tsuméé volt. Pár pillanat sem telt bele, amikor a semmiből egy hófehér farkas vetette magát a harci szerkezetre. Dohogva poroltam le a kezemben lévő dzsekit és közelebb araszoltam. Amíg Kiba a robottal viaskodott, Higének sikerült biztonságba terelnie Tsumét. Kibának sikerült kicseleznie a robotot, és egy termetes jégycsapot a fejébe állítania. A gép megtántorodott és még lejjebb zuhant, majd nagy morajlás közepette egy folyónyi víz zúdult rá. Fogalmam sem volt honnan jött a víz, de reméltem hogy minket nem akar bántani, mert már így is elég fáradt voltam. A robot lassan eltűnt a szemünk elől a hömpölygő vízben. Kiba tízméternyire állhatott tőlem. A lábát felsértette az egyik golyó, mégis szótlanul nézte a vizet. Néma csend honolt a kanyonban. Közelebb mentem Kibához és megálltam előtte. Kinyújtottam az elhordott dzsekit és magabiztosan szóltam.
- Köszönöm. Sokat segített.