Így hát ketten slattyogtunk tovább a piac utcáin.
- Remélem éhes vagy - szagolt a levegőbe Hige - mert én igen.
Csak mosolyogtam. Ha Hige épp nem az alvásra vagy a lányokra gondol akkor az evésre. De annak ellenére hogy egy kicsit szórakozott fontos szerepet tölt be az életemben. Egy évvel ezelőtt, amikor az emberek a városba akartak hurcolni Hige segített nekem megszökni. Aztán megtanított a városi élet szabályaira is. Hogy is mondjam, ő a legjobb barátom. Vagyis az egyetlen. A városban egy csomó kiszolgáltatott, öreg és agresszív farkas él, de olyasmi korúval mint amilyen én vagyok még nem találkoztam. Sokszor fel is nézek Higére, mint példaképre. Úgy ismeri a várost mint a tenyerét, és mindig van valami agyafúrt terve, akármiről is legyen szó.
Szóval a hotdogoshoz tartottunk. Zsebre tett kézzel mentem Hige mellett és vártunk a megfelelő pillanatra hogy a pultos másfele figyeljen. Pont ki is fogtuk az alkalmat, mert elfogytak a virslik és az árus hátrament utánpótlásért. Az egyedül hagyott hotdogokra meredtünk. Azt azért tudni kell Higéről, hogyha kajalopásról van szó olyan mint egy nindzsa. Csap pár pillanat volt az egész és már szaladtunk is a zsákmányunkkal.
- Imádom ezt az árust - vigyorgott Hige - állandóan ki lehet játszani!
Elszaladtunk az egyik eldugott utcába és leheveredtünk a lépcsőre. Rettenetesen meleg tavaszi délután volt, mintha máris nyár lenne, a száraz por meg szinte mindenhol ott volt.
- Te nem sülsz meg abban a pulóverben? - mosolyodtam el.
Mielőtt beleharaphatott volna a hotdogba rám nézett.
- Épp úgy nem sülök meg, mint te abban a kardigánban!
Elnevettük magunkat és nekikezdtünk az evésnek. Szeretek Higével lenni. Egyedül lenni pocsék ebben a városban. Sosem szerettem egyedül lenni. Gyengének éreztem magam. Mint mikor abban a ketrecben voltam.
Hirtelen Hige szájában megállt a hotdog. Felnéztem. Valami nagyon erős illatot éreztem. Ilyet ezelőtt még soha nem tapasztaltam. Az illat mennyei volt - mintha valamilyen virág illata lenne. Éreztem ahogy vonz a szag és a testem minden porcikája megfeszül.
- Te...te is érzed ezt? - néztem Higére, aki a fejét kapkodta.
- Elég érdekes. Fogalmam sincs mi ez.
- De olyan ismerős... - szagoltam a levegőbe.
Majd a hotdogomra meredtem.
- Már nem vagyok éhes.
Azzal felpattantam. Hige megvetően rázta a fejét.
- Pocsékolsz az étellel... - kapta fel a hotdogomat - legalább még pár percig maradj a fenekeden!
- Meg kell találnunk az illat forrását! Szerinted onnan fentről jön? - mutattam a hatalmas laborterem egyik szárnyára ami egy dombon állt.
Hige unottan falta be a hotdogot, vagyis az én hotdogomat, mert az eredetileg az enyém volt.
- Nem'tom..csak követnünk kell a szagot és megtaláljuk - vont vállat.

Egy fél óra múlva már a labor bejáratánál lapítottunk. Az illat egyre erősödött.
- Nem fognak minket beengedni - mutatott Hige a kapuban álló őrökre - szóval két választási lehetőségünk van. Vagy leütünk két itt dolgozót és elvesszük a ruháikat és a kártyáikat...
- Vagy keresünk egy másik utat ahol könnyedén bejuthatunk anélkül hogy észre vegyenek - fejeztem be Hige helyett a mondatot.
Ravaszul elmosolyodott.
- Már tanultál tőlem valamit...ez haladás!
Végül az utóbbit választottuk. Körbejártuk a helyet és sikerült ráakadnunk egy szellőzőre. Csak épp az volt a gond hogy vasrácsokkal volt bevéve. És elég magasan volt.
- Ha föl tudnék oda jutni - nézett fel Hige - könnyen el tudnám harapni a rácsot. Keresnünk kell valamit amire felállhatunk!
Körbenéztem és megakadt a szemem a tolókocsikon amik a raktár előtt álltak.
- Ott! - mutattam a kocsikra.
Pár perc múlva már szereztünk is egyet. Hige felpattant a tolókocsira és feszíteni kezdte a rácsokat. Egy pillanatra már azt hittem nem fog sikerülni, de akkor kattant a rács és a darabjai csörömpölve hullottak a földre.
- Sikerült! - vigyorogtam.
Hige farkas alakjában átkúszott a lyukon és én követtem a példáját. Leugrottunk a padlóra. Körülnéztem. Egy gyógyszerraktárban vagy ilyesmiben lehettünk. Mindenhol oldatok és jégkamrák voltak, meg üvegek. Óvatosan lépkedtünk a polcok között. Az illat már olyan erős volt, hogy megesküdtem hogy a szomszéd szobából jön. Hige kinyitotta az ajtót, és már éppen kilépett volna amikor a pulóverénél fogva húztam vissza.
- Kamera! - mutattam a közvetlenül az ajtó mellett lógó robot őrszemre. A kamera alatt, a falnak tapadva kúsztunk a folyosón egy másik szobáig. Mielőtt Hige kinyitotta az ajtót ledermedt.
- Vannak bent.
Mögöttünk cipőkopogás hallatszott. Valamelyik teremből kijött egy dolgozó. Gyorsan behúztunk a velünk szembe lévő terembe mielőtt az illető a folyosóra kanyarodott volna. Amikor a cipőkopogás egyre távolabbról hallatszott fellélegeztünk. Én az ajtónál maradtam őrködni, Hige viszont körülnézett a teremben. A szemem sarkából láttam hogy hirtelen megtorpan és néz valamit. Nem tudtam mi lehetett az és közelebb mentem Higéhez. És akkor már én is láttam. Egy nagy ketrecet nézett. A ketrecben egy kábult hófehér farkas feküdt, körülötte a föld véres volt.
Hirtelen kattant az ajtó és két tudós jött be rajta. Megfordultunk. Én azt hittem végünk, de Hige könnyen vette a helyzetet.
- Hé, mit csináltok? Melyik részlegből jöttetek? - kérdezte az egyikük.
Hige teljesen természetes modorral beszélt.
- A takarító helységet keressük.
- Jobbra a második ajtó.
- Köszönjük! - intett Hige és bementünk azon az ajtón amit mondtak. Természetesen az ajtóhoz tapadtunk és némán hallgatóztunk.
Csak a férfi és a nő beszélgetésének valamennyi részét hallottam.
- ...és gondolod hogy farkas lehet? - kérdezte egy nyugodt férfihang.
A nő válaszolt.
- Nem tudom. Mellesleg, igazit még sosem láttam.
Többet nem hallottam mivel egy másik teremben megnyitották a vizet és a bojler zúgása egybevegyült a beszéddel. Egy idő után már a duruzsolást se hallottuk és lassan kimentünk. Hige a ketrechez guggolt én pedig mellette álltam.
- Fiú, kissé figyelmetlen vagy. - mondta Hige és a fejét a kézfejének támasztotta - még senkit nem láttam így bezárva.
A farkas kinyitotta az egyik szemét.
- Bármikor ki tudok jutni, amikor csak kedvem tartja.
- Akkor miért kaptak el?
- Egy szép, hosszú pihenőt akartam, ez minden.
Hige elmosolyodott.
- A nevem Hige. És ő itt Saya - mutatott rám.
A farkas rám nézett aranysárga szemével.
- Mit kerestek itt?
- Éreztük azt az illatot... - mondtam.
A farkas megmoccant.
- Miért nem maradtok az igazi alakotokban?
- Az emberek számára mi rettegést jelentünk - válaszolt Hige.
A farkas erőtlenül morogni kezdett.
- Szóval magatoknak is hazudtok, és a városban várjátok a nyomorult halálotokat?
- A túlélésért tesszük. Maradj ebben a formában és végül megint elkapnak - vigyorgott Hige.
A farkas felállt és Higére morgott.
- Feladod a farkasok becsületét?!
Hige egy pillanatra meglepődött.
- Elég furcsa vagy. De a büszkeség nem sokat ér, ha halott vagy, igaz?
A farkas elhallgatott.
Hirtelen vészriasztó ordított a csendbe.
A farkas elkezdte a rácsot tépni és Higével döbbenten álltunk hátrébb. Végülis, ez a rács is olyan volt mint a többi. Csontként roppant szét a szájában, és már kint is volt.
A riasztó egyre hangosabban szólt.
- Erre! - mutattam az ajtó felé, de mire visszafordultam döbbenten néztem az újdonsült farkast. Vagyis nem farkast. Mert már nem az volt. Egy 16 körüli, sötétbarna hajú fiú állt előttem.
- Csodás! - gondoltam magambam -hát persze hogy ő IS nagyobb nálam..!
Sajnos az arca háromnegyedét sötét ruhája takarta, így csak jégkék szemét láttam egy pillanatra. A kifutó őrök között kisurrantunk az épületből és szerencsére senki nem vett minket észre.
Egy fél óra múlva már egy hatalmas vascsövön ültünk. Vagyis a fekete hajú srác a földön feküdt.
- És miért jöttél a városba? - kérdeztem.
- Virág illatot éreztem - nézte az eget - a Holdvirág illata a városból jött.
- Igen, tudom - mondta Hige.
- Mi is azért jöttünk ide... - néztem fel.
- Miért szöktetek meg velem..?
- Nem'tom - dőlt hátra Hige - kell hozzá ok?
Nem jött válasz.
- Meg aztán, elég érdekesnek tűnsz. Merre tartasz? - nézett a távolba.
- A Paradicsomba. Itt nincs holdfény.
Meglepetten néztünk össze Higével.
- Paradicsom? Ez...
- Érdekesen hangzik - vágott a szavamba Hige. Komolyan mondom, előző életében gondolatolvasó lehetett, vagy mifene...
A fiú még mindig az eget nézte és a szél belekapott a hajába.
- Kiba vagyok.