Pontban háromkor csengetek Bálintéknál. Nagyon kellett sietnem, hogy időben ide érjék. Egy órám elment azzal, hogy mit vegyek fel. Nem akartam nagyon költözni, de olyan semmilyen sem akartam lenni. Végül egy farmert és egy kötött pulcsit vettem fel.
- Szia! - nyitott ajtót. - Húú.. de pontos vagy.
- Szia! Köszönöm! Boldog névnapot! - és átnyújtottam neki egy tábla csokit.
- Köszi! Gyere be! Kérsz valamit? Enni? Inni? - kérdezte.
- Nem, köszi. - válaszoltam. A ház hatalmas volt. Az előszoba után a nappaliba mentünk, a nappali mellett ott volt az étkező. Balra egy lépcső vezetett fel az emeletre.
- Akkor kezdjük! - ajánlotta és leültünk a konyha asztalhoz.
- Az anyukádékat nem zavarjuk? - kérdeztem.
- Nincsenek itthon. Zoé egyik osztálytársának a szülinapján vannak, akkor mutasd mit nem értesz! - mosolygott rám kedvesen.
- Ezt. - emeltem fel előtte a fizika könyvemet.
- Hát akkor ez tényleg hosszú lesz. Biztos nem kérsz semmit? Esetleg pár nap igazolást a suliból? Nem hiszem, hogy ma... a héten végzünk.
- Köszi a bizalmat!
Már két órája keményen fizikáztun, és végre úgy éreztem nem reménytelen. Egy feladatot sikerült kiszámolni egyedül.
- Ügyes vagy, most tartsunk egy kis pihenőt. Megérdemlem. - mondta Mr. Kockahas.
- Hé! - háborodtam fel.
- Jó igazad van, mindketten megérdemeljük.
- Köszönöm!
- Azért a könyvet tedd minden este a fejed alá. - tanácsolta.
- Igenis tanár úr! - válaszoltam.
- Vagy hordhatnád mindig kalapnak. Jól áll. - tette a könyvet a fejemre. Mélyen a szemembe nézett  és... és kinyílt az ajtó.
- Báááálint! - jött be Zoé. Gyorsan szétrebbentünk és közben leesett a fejemről a könyv. - Szia! - nézett rám.
- Szia! - köszöntem vissza. - Jó napot köszöntem a belépő szülőknek.
- Szia Tia! Te aztán tényleg komolyan veszed a fizikát. - mondta az osztályfönököm, Bálint anyukája.
- Öh... Igen. - válaszoltam zavartan.
- És remekül halad. - füllentette Mr. Kockahas.
- Szia! Mi még nem találkoztunk én Zoltán vagyok. - mutatkozott be.
- Német Tiara.
Ekkor csengetek.
- Biztos apádék azok kinyitod az ajtót. - nézett Bálintraaz anyja.
- Persze.
Nem sokkal később visszajött két felnőttel és egy kisgyerekkel a kezében.
- Apa, Csenge ő itt Titi. Titi ő az apukám, Péter és a felesége Csenge.
Ő pedig itt Abigél. Köszönj szépen Titinek. - de Abigél nem akart köszönni inkább Bálinthoz bújt. - Na... Abi.
- Szija! - köszönt végül.
- Szia! - mosolyogtam rá.
- És mit csináltatok? - érdeklődött Bálint apukája.
- Bálint korrepetált fizikából. - válaszoltam.
- Ejnye fiam a tanulásnál jobb randit is kitalálható általában volna. - közölte vele, nekem pedig tuti vörös lett a fejem.
- Majd legközelebb jobbat találok ki. - ez most mit jelent???
- Legalább most hasznát veszed a fizikának, fogalmam sincs kitől örökölted.
- Tia játszás velem? - jött oda hozzám Zoé.
- Öh... Persze. Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Babázzunk. Te leszel az anyuka, Bálint az apuka és én a kisgyerek.
- Ki mondta, hogy én játszom? - érdeklődött Mr. Kockahas.
- Hát én! - mondta határozottan Zoé.
- Ez meggyőző volt.

Egy órán át babáztunk, de utánna sajnos haza kellett mennem. Bálint kikisért.
- Köszi a segítséget. - köszöntem meg.
- Szívesen, szólj, ha legközelebb is kell. - ajánlotta fel.
- Rendben! Biztos szükségem lesz rá.
- Szerintem is. - bólintott.
- Hát, akkor szia! - köszöntem el.
- Szia! - köszönt ő is.
Ez volt életem egyik legszebb (Valentin) napja.