#4. fejezet#
#Maya szemszöge#
Miután beértünk Scott-tal a suliba elindultunk a szekrényünkhöz. Szerencsére egymás mellet van. Kivettük a könyveket amik a töri órához kell és elindultunk a terem felé. Útközben sok szem tapadt ránk, amit már megszoktunk. Ezt figyelmen kívül hagyva mentünk be terembe, ahol óránk lesz. Az óra agyon unalmas volt. Nagyon nem is tudtam rá figyelni, mivel egész végig Jackeob-on járt az eszem. Nem értettem, hogy miért változott meg ennyire. Persze eddig is nőcsábász volt, de amióta találkozgatni kezdtem Scott-tal, azóta még jobban az lett. Naponta váltogatja az ágyában a nőket. Nagyon ritka, ha nincs nővel. Szinte nincs is olyan alkalom. Persze azért aggódok érte, mert mégis csak a haverom volt. Olyan furcsa ezt kimondani, hogy csak volt. Mert eltávolodtunk egymástól nagyon. Nem tudom, hogyan kellene ehhez viszonyulnom. Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy a barátom szavai ráztak vissza a jelenbe. Milyen furcsa azt mondani, hogy a barátom. A pasim.
-Kicsim, minden oké?-aggodalmaskodott. -Persze, csak nagyon belemerültem a gondolataimba. Menjünk-indultunk ki a teremből mivel már kicsengettek. Amikor a szekrényekhez érkeztünk a hercegem felé fordultam. -Drágám, elmegyek mosdóba, mindjárt jövök-és egyből a mosdók felé vettem az irányt.
#Scott szemszöge #
Végre, hogy Maya elment. Már nagyon zavart a jelenléte. Mivel elment ezért feltudtam hívni az egyik haveromat Dean-t.
-Szia, haver. Hogy állsz a tervvel?-csapott bele a közepébe, mivel szeret a lényegre térni. -Jól, csak ne lenne ennyire kedves. Lassan rosszul leszek tőle. Remélem hamar sikerül végrehajtani a tervet. Igyekszem elérni, hogy minél előbb bevigyen a bázisukra. Így hamar szerezhetek neked infót Zayn falkájáról. Puhatolózok majd Maya-nál, hátha sikerül infókat megtudnom tőle. -Rendben, de igyekezz, mert kifutunk az időből. Tudod holdtöltekor megerősödünk és akkor kell megtámadjuk őket. Akkor sok esélyünk lehet nyerni ellenük. -Oké. Igyekszem. Amúgy egyre jobban azt veszem észre, hogy a kis Jackeob kezd érzéseket táplálni Maya iránt. Azt hiszi csak úgy odaadom neki. Nem. Előbb tönkreteszem az életét és valahogy például úgy állítom be, hogy Maya azt higgye, hogy a kis ártatlan barátja tette. Meg fog fizetni azért Jake, amit ő tett. Mert amit most kapni fog tőlem az nem ér fel azzal, amit ő tett. -Oké, csak az a lényeg, hogy maradj épeszű. És ha lehet ne öld meg, mert akkor nem lesz olyan nagy bosszú lesz. Nyugi. Nem csak te utálod őt, és nem csak te akarod őt kinyírni, úgyhogy egyelőre csigavér. -Ok, bocsi, de most le kell tennem, mivel jön a ,,csajom." -az utolsó szót csupa gúnnyal mondtam ki, és le is tettem.
#Jackeob szemszöge#
Amint meghallottam, hogy Scott mit mondott a telefonba egy idegennek Maya-ról, abban a pillanatban eltátottam a számat. Végig sejtettem, hogy ebben a görényben van valami furcsa. Csak kihasználja Maya-t. Valahogy el kell mondanom neki, mielőtt még Scott győzne. Le kell őt állítanom. Csak az a probléma, hogy nagyon rafinált terve van és ezt nem a legkönnyebb kijátszani. És ha sikerülne is Maya nem hinne nekem, mivel túlságosan bele van zúgva Scottba. Egyre kezdem azt hinni, hogy azért védem, féltem őt, mert egyre jobban kezdek beleszeretni. Az, hogy nőcsábász vagyok az egy más tészta. De tudom, hogy ő sose érezne irántam semmi többet barátságnál. De valahogy megpróbálom szétszedni őket.
Mivel most csöngettek be, siettem az órámra, ami matek volt, vagyis egy újabb tanóra Andrea mellett, mert Maya már Scott mellett ül. Egész órán azon gondolkoztam, hogy mit tehetek annak érdekében, hogy Maya-t megmentsem.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro