Sziasztok!
Ez a fejezet a nyárbúcsúztató ajándékom számotokra, sajnos suli mellett a fejezetek mindenképpen lassabban fognak érkezni, a megszokottnál is lassabban. :(
Szóval kárpótlásul itt egy újabb fejezet nektek! 💗

Bucky szemszöge

Másnap szinte érzem, hogy madarat lehetne fogatni velem, olyan boldog vagyok. Szerencsére sikeresen visszaszereztük a kutyámat Johntól, és megbeszéltük Steve-vel, hogy holnapután - vagyis most már holnap -, átjön hozzám segíteni feldíszíteni a házat.

A jókedvem minden bizonnyal meglátszik rajtam, legalábbis Sam észreveszi. Vigyorogva bök oldalba, miközben a tanítás előtti kávémat iszogatom.

- Jó reggelt! Úgy látom, tegnap jól sikerült az estéd. - A szemöldökét húzogatja, én pedig érzem a többi tanár kíváncsiskodó pillantását rajtam. Fülig elvörösödöm, de azért reménykedem, hogy mindenki a forró kávénak fogja betudni.

- Igen, egészen jól ment. És képzeld, sikerült már elterveznem, hogy mit fogunk csinálni karácsonykor. Holnap pedig átjön díszíteni. - Sam elismerően füttyent egyet, mire mindenki teljes figyelmét nekünk szentelve megfordul. Próbálok nem tudomást venni róluk, de a mellettem álló tornatanárt szemmel láthatóan nem zavarják.

- Ejha, barátom, igazán szép teljesítmény! Egyszer be kell mutatnod nekem. - Mosolyogva csóválom a fejemet.

- Majd meglátjuk. Még nem igazán hivatalos a dolog. - Megértően bólint, majd a pultnak dőlve kortyolni kezdi a kezében gőzölgő italt. - Egyébként ma lesz valami érdekes? Csak hogy gyorsabban teljen az idő.

Sam a fejét rázza.

- Azon kívül, hogy jön egy új történelemtanár, nem igazán. - A homlokára csap. - Apropó! Beszélni akartam veled róla. Az a helyzet, hogy az igazgató mára egy sokkal fontosabb feladatot bízott rám, így neked kell az újoncot körbevezetni. Nem gond? - Vállat vonok. Biztosan izgalmasabb lesz, mint itt diskurálni a többi tanárral. Samen kívül nem vagyok velük valami jóban, ő pedig elfoglalt lesz ma.

- Dehogyis. Szerintem jól elleszünk. Te meg ügyes legyél azzal a szupertitkos feladatoddal. - Vigyorgok, Sam csak a szemét forgatja.

- Fel kell díszítenem az udvart. - Alig bírom visszatartani a nevetésemet, de tudom, hogy Sam nem értékelné. Már magában az a szenvedő hangja is mulatságos, de a tény, hogy ki nem állhatja a karácsonyi készülődést, és pont ráaggatták ezt a feladatot, még inkább az.

Ekkor csengetnek, és gyorsan összeszedem a jegyzeteimet, viszont ekkor Sam megállít.

- Jó végre így látni téged. - Nem kérdezek vissza rá, mert tudom, mire gondol. Az elmúlt hetekben csak üldögéltem itt, lézengtem, és semmi kedvem nem volt semmihez. A szünetekben is javarészt a tanáriban olvastam, teljesen kizártam magamat bármilyen társalgásból.

- Köszönöm. - Megszorítom a vállát, és csak remélni tudom, a tekintetem tükrözi a hálát azért, mert aggódott miattam. Mosolyogva bólint, majd eltűnik a folyosón. Első órám történelem lesz, gondolom most lett beosztva mellém az új tanár.

Mielőtt elmerülnék a gondolataimban, melyek szerint már biztosan zűrzavar keletkezett az osztályban, egy ismerős toppan be az ajtón. Erősen zilál, miközben hihetetlen sebességgel hámozza le a ruhadarabjait magáról.

- Elnézést a késésért, csak... - Megakad a hangja, mikor végre rám emeli a tekintetét. Képtelen vagyok megszólalni. - ...nagyon erősen hullik a hó. - Nagy nehezen bólintok.

- Szia. Te lennél az új történelemtanár? - kérdem, de feleslegesen. Mindössze azért beszélek, hogy oldjam a levegőben lévő feszültséget. Nem valami kellemesen váltunk el, és azóta sem kerestem őt.

- Igen, te pedig az, aki ma segíteni fog nekem, nemde? - Rám mosolyog, és még mindig elámulok azon, mennyire hasonlít Steve-re. Néhány másodperc múlva, mintha eszébe jutott volna valami, az arca hirtelen elkomorul, és hideg tekintettel méreget.

Mikor belépett az ajtón, már észrevettem rajta valami mást. Nem éreztem úgy, mint azelőtt, nem volt olyan, akár egy angyal. Megváltozott az irányomban, a mosolya nem éri el a szemeit. Történt valami.

- Akkor induljunk is. Tizenhetes terem. - Igyekszem megtörni a csendet, és a folyosó felé mutatok. Chris felém sem fordulva elhagyja a tanárit, fagyos pillantásától kiráz a hideg. Mit tettem? Mi változott?

Sietős léptekkel próbálom utolérni, de nem sikerül, így előttem lép be a terembe. Ügyetlenül beesek mögötte, míg a diákok furcsálló tekintetei kereszttüzében nekiállok a függetlenségi háborúról magyarázni.

De a gondolataim közben teljesen másfelé kalandoznak: próbálom megfejteni a mindvégig mellettem álló és figyelő Christ. Viszont a negyvenöt perc után sem vagyok okosabb: a férfi mindössze háromszor egészítette ki az előadásomat, többet nem szólt. A jeges tekintet azonban megmaradt, és nem tudok vele mit kezdeni.

Miután megszólal a csengő, igyekszem utolérni, mert köszönés nélkül elhagyja az osztálytermet, rám se hederítve.

- Hé. - Megragadom a csuklóját, amitől hirtelen megtorpan, de gyorsan kapcsol, és kirántja a kezét az enyémből. Karba tett kézzel figyel, tekintetével sürget, hogy mondjam már. - Mi a baj?

- Azon kívül, hogy a találkozásunk óta nem kerestél? Még igenis van! - Összehúzom magam, nem a legjobb ötlet a pletykálkodó tanárok között a folyosón megvitatni ezt, de nem szólok, mert Chris újult erővel belekezd a mondandójába.

- Undorító dolog, amit tettél! Nem csak az, hogy egyáltalán nem beszéltünk az elmúlt időben, mert ez nem rólam szól. Felháborító, ami Margarettel történt miattad. - Eddig szótlanul hallgattam, de nem hagyom, hogy olyan dologért vádoljanak, ami nem teljesen az én hibám.

- Figyelj rám. - Megragadom a csuklóját, és enyhén megszorítom, hangsúlyozva a szavaimat. Chris próbál továbbra is közönyös arccal rám nézni, de én észreveszem a félelem parányi jelét a szemeiben.

- Nem tudom, Peggy mennyit mondott el neked, de hogy nem mesélte el a teljes igazságot, abban biztos vagyok. - Chris felháborodottan rántja ki magát a szorításomból.

- Mit érdekel engem a teljes igazság! Ha annak csak a fele is igaz, amit mondott, már az is épp elég indok arra, hogy ne találkozzunk és ne szóljunk egymáshoz többé. - Gúnyosan rám vigyorog, és hirtelen nem is értem, hogyan voltam képes ezt az utálatos, felszínes és előítéletes embert Steve-nek még csak a gondolatával is összehasonlítani.

- Egyébként nehogy azt hidd, hogy nem tudom a kis titkodat. - Kiráz a hideg a pillantásától, muszáj lesütnöm a szemeimet. Nem, biztosan nem tud az érzéseimről. Nem tudhat. Nem lát bele a fejembe, ez képtelenség.

- Miről beszélsz? - kérdem elfúló hangon, de feleslegesen, mert ahogy ismét ráemelem a tekintetem, már tudom, hogy mindent tud.
Közelebb hajol, így csak én hallom a hozzám intézett szavait.

- Steve miatt hagytad el Peggy-t. Hogy is mesélte Margaret? Ó igen. "Bucky egyszerűen nem bírta elviselni a gondolatát annak, hogy a legjobb barátja szenvedjen, és elveszítse őt." Ugye így volt? - Lehajtom a fejemet, képtelen vagyok a szemébe nézni. Megrémiszt, milyen jól kiismert ilyen kevés idő alatt, és elfog a félelem a gondolattól, hogy elárulja valakinek a titkomat.

- És ha igen? Mit akarsz ezzel mondani? - Chris számító és elégedett mosolya elárulja, mindent tud. De tényleg mindent.

- Azért nem akarod, hogy bántódása essen, mert beleszerettél, igaz? Egy férfiba. - A színtiszta rémület tükröződik az arcomon. Így kimondva borzalmasan rosszul hangzott.

- Hagyj békén, ez hazugság! - Chris a fejét rázza, majd mosolyogva megszorítja a vállam. - Mit akarsz tőlem?

- Ó, tudod, egyetlen picike kérésem volna. Margaret nagyon jó barátom, és fáj így látnom. Ezért azt akarom, hogy szenvedj, úgy, ahogyan ő. - Érzem, ahogy ismét minden darabokra törik körülöttem, mert tudom, mit fog mondani. Most, hogy mindent visszakaptam, amire valaha is szükségem lenne, és még nem is élvezhettem, már el is fogom veszíteni.

- Ne menj Steve közelébe. Ne hívd fel. Ne legyél azzal, akit szeretsz.

- És ha nem? Azt teszek, amit szeretnék!

- Ha nem teszed, akkor elmondom az igazgatónak, hogy az egyik tanár meleg. És elveszíted a munkádat. Megegyeztünk? - Csalódottan felsóhajtok, de legbelül nem adom fel. Nem adhatom fel Steve-t, bármilyen nehéz is lesz megtartani, mert ő sem mondana le rólam. De közben, ha ez kitudódna, soha többé nem lehetnék tanár a városban sehol.

- Rendben.

- Örülök, hogy ezt el tudtuk intézni. Most pedig ha megbocsátasz, ma már nem lesz több órám. - Megveregeti a vállam, én pedig undorodva húzom össze magam. Miután kisétál az iskola ajtaján, lóhalálában futok ki az udvarra, miközben Steve telefonszámát írom fel egy írólapra.

- Sam! - A férfi felkapja a fejét, majd odaszalad hozzám.

- Minden rendben? Mi a baj? Mi az a papíron? - Átnyújtom neki a fecnit, amit gyorsan végigfut a szemeivel.

- Ki az a Steve? - A térdeimre támaszkodva fújtatok, régóta nem futottam. Sam szórakozottan méreget. - Ha szeretnéd, péntekenként tarthatok neked egy kis edzést.

Hálásan bólintok.

- Az jó lenne, köszönöm. Nem biztos, hogy el akarok mondani mindent Steve-ről. - Sam furcsán néz, de hirtelen ellágyulnak a vonásai.

- Ha attól félsz, hogy elítélnélek, ne aggódj. Fekete vagyok, egész életemben az előítéletek árnyékában éltem. Mi okom lenne bárkit magam mellé rántani?

- Köszönöm... talán egy nap, hamarosan. Csak arra kérlek, hívd fel, és mondd meg neki, hogy holnap a másik utcáról, a hátsó ajtón keresztül jöjjön be hozzám. - Sam megveregeti a vállam, mire az eddig pattanásig feszült idegeim kissé megnyugszanak.

- Rendben, öreg harcos. De ezért cserébe hétfőn mindent elmondasz. - A vigyora megnyugtat, és végig mosolygok, amint eltűnik az épületben. Mikor már nem látom, csak a fejemet csóválom.

- Már megint az A nagy Gatsby...