AZ ÉN SZEMSZÖGEM

Beki2003 ÖTLETE ALAPJÁN

________________

Londonban lenni olyan volt, mint egy valóra vált álom. Szinte azt sem tudtam, hogy hogyan lehet olyan szerencsém, hogy ott legyek.

A kedvenc városom, ahova vissza tudtam térni, három, majdnem négy évvel később, ezúttal egyedül. Repülővel. Szóval több szempontból is történelmi pillanat volt ez az életemben.

Egy Starbucksban ültem a belvárosban, korán reggel (mert a basic white girl sztereotípiát tartani kell és azert mert ha már Londonban vagyok, megengedhetem magamnak), egy sarokasztalnál, a közepes méretű, laktózmentes karamellás lattémat kortyolgattam, és London lévén, magammal cipeltem a Harry Potter első részét. Hogy hű maradjak magamhoz. Közben a telefonomba jegyzeteltem, üzenetekre válaszoltam, fél fülembe be volt dugva a füles, szólt az új kedvenc számom (Billie Eilish).

Furcsamód, Londonban a szorongásom és a stresszem is elkezdett csillapodni, amin én lepődtem meg a legjobban. Nem éreztem, hogy mindenki a kávézóban engem bámul, rólam beszél. Ez csak erősítette azt, amit mindig éreztem. Hogy Londonba tartozom.

Az ajtó felett csilingelt a csengő, jelezve, hogy valaki betért a londoni jellemző szürkeségből egy kávéra. Felnéztem, és amit először megláttam... Az egy Mardekáros sál volt?

Az első reakcióm az volt, hogy írok a lányoknak, hogy holnap az első dolgunk az lesz, hogy belevetjük magunkat a Harry Potter világba, és begyűjtjük magunknak a házunkhoz tartozó sálakat.

Aztán... A szellő felém hozott egy illatot.

Borsmenta és citrus.

Emlékeztem, hogy pár nappal ezelőtt a Világok Lángja oldalon ennek az illatnak a leírását olvastam... Draco Malfoy neve alatt?

Hasonlított ahhoz az illathoz, amivel én évek óta leírom Draco Malfoy-t. Citrom és menta.

Mi a fene?

Az ujjaim megálltak pötyögés közben, lefagyva a mondat közepén, miközben Eszti várta, hogy mit is akarok mondani.

De én csak bámultam azt a személyt, aki belépett a Starbucksba.

Jézus istenem!

Az a személy Tom Felton volt. De nem a mostani hippi/hipszter kinézetű Tom Felton. Hanem a pár évvel ezelőtti Tom Felton, még, amikor Draco Malfoy-t alakította.

Sápadt arc, szőke haj, nyúzott arc. És talár...?

Shiiittt, hiszen én írtam bele a személyiségébe, hogy nem érdekli, hogy a mugli világban talárt visel!

Az összeesküvés elmélet gyorsan pörgött végig az agyamban. Hiszen fangirl/fanfic író vagyok. Ez nekem hamar megy. Pláne, hogy egy ilyen fordulatra vártam egész életemben.

Csaknem egy napja publikáltam az új részemet Wattpadon, amiben Hermione szül, és Draco-t, azért, hogy lenyugodjon, elküldik sétálni, hogy megnyugodjon. És ő elmegy kávézni. Korán reggel.

Lehet... Hogy ez történik most?

De ez nem lehet! Ez nem lehetséges!

Kicsit feljebb emelkedtem a székemből, hogy jobban lássam. Amikor kikapta a kávéját (nyilván tudom, hogy Draco Malfoy fekete kávét iszik, cukor vagy tej nélkül), megfordulta, én pedig megláttam azok a szemeket, amiket három éve leírok folyamatosan. Viharszürke szemek.

Gyorsan végignézett a kávézóban. Basszus, sehol nincs hely!

Basszus, felém jön!

Ha igazam van, akkor nem találkozhatunk! Én vagyok az írója! Körülbelül, mintha én lennék az Isten az ő világában, a bábmester, aki mozgatja a bábukat. És minden szar dolog az életében... Khm, miattam van.

- Bocsánat, szabad ez a hely? - állt meg az asztalom mellett kibebaszott Draco Malfoy, és - nyilván - angolul szólt hozzám, azzal a brit akcentussal, amiért én évek óta olvadozok.

- Pe-persze - válaszoltam, egy pillanat alatt átváltva angolra, elgondolkodva, hogy hogyan nézek ki. Hát, biztos nem úgy, mint egy Isten. A vasalt (természetességében afrikai göndör) hajam egy kicsit behullámosodott a szitáló esőtől, a szemüvegemet gyorsan lekaptam, hogy normálisabban nézzek ki, egyébként sincs rá sok szükségem (szerintem, a szemorvos szerint de), egy csepp smink sem volt az arcomon, még alapozó sem, és egy egyszerű, piros, kötött pulcsi volt rajtam.

- Nem ismerjük egymást valahonnan? - basszus, miért írtam Draco Malfoy-t a második legintelligensebb embernek a világon?

- Talán egy másik életből - vontam meg a vállam, finoman mosolyogva. Sokan azt mondják, hogy akárhány nyelven beszélsz, annyi féle személyiség van bennünk. Én így voltam az angollal. Teljesen más személyiség voltam, ha angolul beszéltem.

Nem tudtam megállapítani, hogy mit kezdett a sejtelmes válasszal.

Miközben elkezdte inni a kávéját, én gyorsan elraktam a táskámba a Harry Potter könyvemet. Kellemetlen lett volna, ha meglátja. Hiszen én csak egy mugli voltam.

Egyre biztosabb lettem benne, hogy most történt a szülés. Máskor nem szokott ilyen nyúzott lenni az arca, nem szokott ilyen... kiégett lenni.

Jaj, életem, de sajnálom, hogy ennek teszlek ki téged? De milyen sok boldogságot tartogatok neked a következő évekre!

Legalábbis, többnyire.

- Öhm... Ne haragudj, de... Minden rendben van? - nem bírtam ki, egyszerűen nem, hogy ne szóljak hozzá. A kíváncsiság túl nagy volt.

Ismertem őt, a gondolkodását - nyilván, hiszen én döntöttem el, hogy hogyan gondolkodjon, milyen ember legyen. Tudtam, hogy azt latolgatja, elmondja-e nekem. Vizsgált engem. Azt is tudtam, hogy pont annyira nyomja a dolog, amit éppen átél, hogy képtelen magában tartani. Még akkor is, amikor tudtam, hogy Pansy-vel beszélt róla.

Egy idegen voltam csupán, a mugli világban. Egy mugli.

De nem jelentettem veszélyt rá. Ha kihagyta a sztoriból a varázsvilágot. És már amikor megkérdezte, hogy ismerjük-e egymást, abból érződött, hogy... Talán nem bízik bennem, de rokonszenvet érez irántam.

Istenem, hogy tudom ilyen nyugodtan elemezgetni a saját karakterem cselekedeteit, aki félig a Wattpadról, félig a kedvenc könyveimből elevenedett meg előttem a valóságban?

Na, ez is mutatja, hogy mindig is fura voltam! De ha a furaságom azt eredményezi, hogy itt ülök kávézgatva Londonban, Draco Malfoy-jal szemben... Akkor természetesen elfogadom.

- Tudod... - kezdett bele, kissé bizonytalanul, ami szinte karakteridegen volt Draco Malfoy-hoz képest. - Van ez a folytonos félelmem, hogy a világom teljesen össze fog omlani.

- És miért gondolod ezt? - hajoltam kicsit közelebb.

- A feleségem most szült. Van egy fiam - egy mosoly árnyéka szaladt végig az arcán. Akkor tényleg igazam volt. Az előző fejezet közepébe csöppentem bele.

- Gratulálok! - mosolyodtam el bátorítóan. Én ismertem az ő gondolatait, ismertem Hermione Granger... vagyis Malfoy gondolatait, ismertem a saját gondolataimat. Mindhárman jó sokat vártunk Scorpius Malfoy-ra. Én három éven keresztül. És amikor végre leírhattam, hogy megszületett, az valami katartikus élmény volt.

És én ismertem a hátralévő életüket is.

Ahogyan azt is, hogyan fog kinézni Scorpius a jövőben. Wohoo! Rögtön kipirultam.

- De nagyon úgy néz ki, hogy aggaszt valami - folytattam tovább. És tényleg látszott.

- Csak attól félek, hogy... Rossz apa leszek. És ő nem egy rossz apát érdemel - vallotta be Draco, nekem, egy idegennek.

Draco-nak volt oka a félelemre. Hiszen egy diszfunkcionális családban nőtt fel, az apja egy elég mérgező, agresszív és gyáva jellem volt, nem látott példát, hogy hogyan lehetne jó szülő.

De én tettem róla, hogy megtanulja a felelősséget.

És én tudtam is, hogy ameddig az én kezemben van az irányítás, addig ő nem lesz rossz apa.

- Szerintem... Ez csak a kezdeti félelem. Mert tökéletes akarsz lenni a számára - magyaráztam. - És pont ezért... Már most nem vagy rossz apa. És ahogyan látom... te boldog vagy, hogy apa lehetsz.

- Hát persze - bólintott Draco gyorsan, teljesen természetesen. Majd elbiccentett fejjel nézett tovább engem. - Biztos, hogy nem ismerjük egymást?

Csak elvigyorodtam, tudva, hogy a kis pofazacsim miatt emiatt úgy fogok kinézni, mint egy kínai hörcsög.

- Én csak... Következtetek - vontam meg a vállam.

Elterelésként inkább beleittam a lattémba.

- Szóval... szeretnétek több gyereket? - kérdeztem. Miközben... Tulajdonképpen én sem tudtam a választ. Nem gondolkodtam el nagyon azon, hogy Draco ezek előtt szeretett-e volna több gyereket. Azt tudtam, hogy ezek után mit érzett. Tény, hogy nekem más terveim voltak.

- Én... Nem is tudom. Amikor tinédzser voltam, azt sem gondoltam, hogy 23 évesen házas leszek, és lesz egy gyerekem - pedig tudtam, hogy van erről véleménye. Erre vetettem rá egy pillantást, jelezve, hogy nem hiszem el. - Ó, ismerem ezt a pillantást! A feleségem ugyanígy néz rám, amikor jobban tud valamit, mint én.

- Biztos vagány nő lehet - nevettem el magam, elpirulva, hogy van valami közös bennem és Hermione Grangerben. Ez volt a legnagyobb dicséret életemben.

- Igen, az. Nem tudom, hogyan működnék nélküle - Draco vágott egy savanyú, de szerető mosolyt.

- Ez a fajta szerelem igazán... Gyönyörű lehet - vallottam be. És valóban ezt gondoltam. Akárhányszor az ő történetüket írtam, mindig ilyenfajta szerelemre vágytam. Persze, kevesebb vérrel és szív fájdalommal.

Kell nekem imádni a rossz csillagzatú szerelmeket.

Amikor én nem, hogy rossz csillagzatút nem kapok, de semmilyet sem.

- Igen, az. Nem is értem, hogyan kaphattam meg őt - rázta meg a fejét.

- Nem hiszem, hogy meg kéne értened. Ez csak... A sors.

- Tapasztalatból beszélsz? - kérdezett vissza.

- Nem, dehogy - nevettem el, mert ez a helyzet nagyon nem volt tapasztalat. Csak vágyálom. - Bármilyen fajta párkapcsolat... Engem ívesen elkerül.

- Szerintem... Akkor jön az a fajta szerelem, amikor... Készen állsz rá. Nem is gondolsz bele, nem is realizálod, hogy... csak készen fogsz rá állni. Amikor majd a sors úgy gondolja, hogy ideje megdobni téged a megfelelő emberrel - ezt akár én is írhattam volna. Draco Malfoy mindig költői lesz, ha a szerelemről kell beszélnie. Nem hiába imádom mindig azokat a részeket írni.

- Ja, jöhetne hamarabb is - motyogtam az orrom alatt. - Bár... Azt hiszem, hogy veletek semmi baj nem lesz.

- Miből gondolod? - ráncolta a szemöldökét Draco.

- Csak egy érzés - somolyogtam.

- Remélem igazad van.

- Hidd el, igazam van. Elég jók a megérzéseim - valóban nem, sosincs semmilyen megérzésem. De a saját történetemet legalább ismerem.

- Most viszont... Mennem kell - nézett rá az órájára. Vissza kellett mennie a kórházba. - De, hé, köszönöm! Sokat segítettél!

- Azért...nem hiszem - ráztam meg a fejem. Draco Malfoy felállt az eddigi helyéről. - Hé, Draco!

Erre visszanézett.

- Ne feledd: ameddig az univerzum össze nem omlik. Sosem lesz kevesebb - muszáj volt életem nagy mondatával befejeznem a párbeszédet. Még ha ő ezek után valami őrültnek is nézett.

De nem... csak rám nézett, hitetlenül elmosolyodott, majd... Elment. Mintha soha nem is lett volna ott.

Rögtön feloldottam a telefonomat és beindítottam a videóhívást.

- Hééé, babe! Miért nem írtál vissza? - kurjantott bele Eszti a telefonba, hallottam, hogy Reni a háttérben nevet rajta, és ő is engem kérdezgetett aggódva, hogy mi a fene történt.

- Asszem most találkoztam Draco Malfoy-jal!

__________________

(yeeepp, i'm canonically riley matthews 😂😂 with pale skin 😂😂😂)

A 3. ÉVFORDULÓ MARGÓJÁRA:

PÁR FUN FUCT:

- természetesen, nem vagyok Londonban, a legnagyobb város, ahova mostanában járok az Pest, ahol ugye egyetemre járok

- a napokban nagyon rákattantam a Világok Lángja oldalra ahol különböző fandomokhoz csinálnak illatos gyertyákat... Szóval íme egy reklám amit senki sem kért 😆😂😂

- a sztori még mindig 2003-ban játszódik, de khm... Nyilván ez a kis speciális rész 2018-ban flashel minket. Én 2003ban csak kerek 3 éves voltam

- a fejezetben cameo szerepben jelenik meg az én kis squadom: PumpkinCarrot6 (Esztiiimm), city_of_angels98 (Renniiii) , akik a történet szerint vannak velem Londonban. Huff, bárcsak, ugye csajok?

- ez a bizonyos Hollóhát, Hugrabug, Griffendél/Mardekár squad

- mivel magyarul nagyon nehéz nem nyálas beceneveket adni, ezért nem is nagyon használok én írásban. De én mindig úgy képzelem hogy valahol a Babe, a Baby és a Love között mozog (igen, képzeljétek el úgy, ahogyan Klaus Mikaelson szokta mondani a Love-ot 😍😍😍)

- a gyerek(ek) becenevei (amit nyilván magyarokkal fogok helyettesíteni de én ezeket nagyon szeretem): Munchkin, Pumpkin, Kiddo, Buttercup, Bubba, Pancake, Buddy, Peaches

- Hermione szülése nagyon gyors lefolyású volt, nyilván egy valódi szülés nem megy le ilyen gyorsan, sőt egy csomó minden más történik egy szüléskor mint amit én leírtam. De egyrészt nem vagyok benne tapasztalt, másrészt nem is akartam annyira elhúzni

- Hermione szülei akár vissza is térhetnének... De nem fognak, mert elfelejtettem beleírni őket a sztoriba. Hupsz.

- Draco és Hermione azért nem védekeznek soha... Mert elfelejtem :D :D

- Ezeket a kérdéseket PappKitti tette fel nekem:

1. Melyik könyv alakított téged, mint embert a legjobban?

A Csillagainkban a Hiba, a Colleen Hoover könyvek és a Szent Johanna Gimi 😍😍😍

2. Mi az az apró kis szokásod, ami nélkül nem tudsz meglenni, egy kis állandóságot adnak?

Hogy mindig... Eszek valamit? 😂😂 más nem jut eszembe 😂😂

3. Mivel szerettél volna foglalkozni kiskorodban?

Táncos akartam lenni 😂😂 de sosem tanultam, sőt kicsit két ballábas vagyok 😂😂 asszem kicsit sok Step Upot néztem akkoriban

4. Mi a kedvenc ruhadarabod, amit a legszívesebben viselsz?

A teniszcipőm, bármilyen farmer, és az egyszerű kötött pulcsik 😂😂 illetve van egy nagyon szép rózsás ruhám, amit én úgy hívok hogy a "bevált ruhám" mert abban jól nézek ki 😂😂

5. Melyik zenétől támad kedved rögtön táncolni?

Most ettől... Mindig táncolnom kell ha megszólal, pedig annyira gáz 😂😂

6. Melyik általad teremtett karaktereddel tudsz azonosulni a legjobban?

Hermione-vel vagy Lily-vel az Awakeningből

7. Melyik könyv, film, sorozat világába költöznél be a legszívesebben?

Ez kérdés? Ofc Harry Potter 😂😂 de felőlem a Gossip Girlbe is belepottyanhatnék, persze a gazdag részébe 😂😂

8. Melyik tárgyad jelent számodra a legtöbbet?

Nincs nagyon olyan tárgyam, ami nagyon hiperfonfos lenne.

9. Ha kiadatnál egy könyvet, miről szólna?

A Remember Us-t egyszer nagyon ki szeretném adatni. Illetve most van egy Soulmate-es sztorim is, amit próbálok írogatni, azt is nagyon szeretném egyszer.

10. Ha bárkit ( legyen elő vagy holt ) meghívhatnál egy vacsorára, ki lenne az?

Emma Watson, Viktória királynő és Melissa Benoist

11. Ha választhatnál, hogy holnap reggeltől legyen egy új tulajdonságod vagy képességed, mi lenne az?

Szeretnék sokkal türelmesebb, kevésbé stresszesebb... és a fotografikus memória sem ártana 😂😂

A három év alatt nagyon sok minden történt velem, mind személyes, mind "írói" szempontból, bár ezt mindig leírom. Persze, 52 (plusz mínusz pár) fejezetnél sokkal többet is lehetett volna írni 3 év alatt. De nagyon sok mérföldkövet léptünk át együtt, főleg az utóbbi fél évben. És ezeket mind úgy írtam meg, hogy a "valódi" életemben is rengeteg mérföldkőm volt. Leérettségiztem, elballagtam, szalagavatóztam, szerelmes lettem, nyaraltam, egyetemre mentem, miközben Draco és Hermione visszataláltak egymáshoz, összeházasodtak, és most, a családjuk kibővült. Mind a történet, mind az életem volt fent és lent is.

De ti mindig itt voltatok és olvastátok a soraimat. Bár mostanában számszerűen kevesebben, mint valaha. Szóval csakúgy mint az életemben most, a Wattpadon is szinte a nulláról kezdem és folytatom.

Csak remélni tudom, hogy továbbra is fogtok olvasni, továbbra is kíváncsiak lesztek a következő részekre.

És most mi következik? Hát... Next Generation asszem.

Az első felét már látjátok is. De még ugyanennyien fognak érkezni a következőkben.

Hogy ők kik lesznek?

Várom a tippjeiteket!

❤❤❤❤❤❤❤❤