H E R M I O N E

____________________

Az izgalom és a félelem furcsa keveréke örvénylett bennem. A fél délutánt mozdulatlanul töltöttem a kanapén, kissé remegve. És a fénykép montázst bámultam a falon.

Miután eljöttem a Mungóból, céltalanul járkáltam a mugli Londonban. Mígnem elmentem egy drogéria mellett. Szinte kinyomta a szemem. Ahogyan a terhességi teszt reklám is, ami a kirakat ablakára volt ragasztva. A fogamat szívva mentem be, miközben egyfolytában rángott egy testrészem, nem tudtam mozdulatlan maradni. Egy ideig állhattam a tesztek előtt, bámulva a különféle márkákat, mintha a helyzet alapból, nem hozná rám a frászt. Amikor éreztem, hogy kezdenek bámulni, lekaptam pontosan három, különböző márkájú terhességi tesztet a polcról és a pénztárhoz siettem.

Remegő tagokkal értem haza, a zacskót, benne a tesztekkel pedig ledobtam a kávézóasztalra, hogy kiszúrja a szemem.

Nem tudtam megfogalmazni, hogy mit érzek. Féltem, az egészen biztos. De biztosan nem az kavargott bennem, mint amire számítottam, mondjuk pár napja. Rettegtem, az igaz. De nem kívántam azt, hogy bár ne lenne igaz.

A nap már kezdett lenyugodni, amikor nyílt mögöttem a bejárati ajtó. Draco hazaért.

- Szia, kicsim! - köszönt nekem meglepetten, és áthajolt a kanapé háta fölött, hogy puszit tudjon adni nekem. - Jól vagy? Azt hittem, hogy későig dolgozol.

Azért kérdezhette, hogy jól vagyok-e, mert az arcom színe percenként váltakozott a holtsápadt tengeribeteg-zöld és a padlizsán-lila között.

- Igen... nem, csak... A Mungóban is hánytam, szóval... hamarabb hazajöttem - próbáltam magyarázni, anélkül, hogy elakadtak volna a szavak a hangszálaimban.

- Biztos a kínai kaja, amit a múltkor... - Draco megkerülte a kanapét, hogy le tudjon ülni mellém. Ekkor akadhatott meg a szeme a zacskón, ami az asztalról nyomta ki a szemét. Nem kellett sokáig néznie, hogy elolvassa a szavakat a legfelső dobozon.

Lefagyott a mozdulata közben, amikor a szeme végigsiklott a szavakon. Mintha az ereje elhagyta volna, úgy pottyant le mellém, a tenyerét a lábamra simítva.

- Talán most nem is a kínai a ludas - motyogtam, megállás nélkül a reakcióit figyelve. De nem tudtam kiolvasni semmit az arcából. Csak... lefagyott, mintha sokk érte volna. Egyrészről, ez igaz is volt. - Emlékszel, amikor arról beszéltünk, hogy Blaise milyen férj, amiért figyel a felesége menstruációjára, és azt tanácsoltam, hogy te is kövesd a példáját?

Draco csak bólintott, az ajkát a kézfejének döntve, továbbra is a dobozokat bámulva.

- Megtetted? Figyelted? - újra csak egy bólintás volt a válasz. - És...

- Direkt figyeltem, és az esküvő óta nem láttam semmit! - suttogta, szinte némán. Majd folytatta az egyszemélyes csendkirályt.

Éreztem, hogy ha ő nem kezd el beszélni, akkor a zavarom miatt, rám fog jönni a szófosás. És mit ad Merlin, így is lett!

- Egy pár napja csak erről beszélgetek Pansy-vel. Az egész terhességről, hogy egyáltalán lehetséges-e, hogy... mitől rettegek. Attól féltem végig, hogy akár az előző vetélés, akár Bellatrix Cruciatus-a miatt olyan maradandó károsodásom lett, ami miatt nem is lehetne lehetséges. Rettegtem, hogy talán nem is fogok tudni neked gyereket szülni, és te csalódni fogsz bennem. És aztán... aztán elkezdtem hányni, és a dátumok összefolytak - hadartam, szinte egy levegővel. Nem tudtam, hogy Draco ezekből a mondatokból mennyit fogott fel, talán az a legjobb, ha semennyit.

- Olyan hülye és érzéketlen vagyok, amiért egyáltalán kitaláltam a fogadást - Draco a könyökére támaszkodott, félig rám nézett és nagyon halkan beszélt. A szemeiben nem mindennapi könnyek gyülekeztek, és végtelen bocsánattal bámult rám.

- Ó, ne! Nem vagy az, kicsim! Ha nem tudtam volna, hogy megtörténhet, nem mentem volna bele... figyeltem a számokat - folytattam, egy kicsit habozva, az ölembe húzva az egyik kezét.

- Figyelted a számokat, mert tudtad, hogy éppen ovulálsz - fejezte be a gondolatmenetet Draco, mire vetettem rá egy meglepett pillantást. - Mi van? Tanultam biológiát!

Ezt annyiban is hagytam.

- Kicsim... mire gondolsz most? - simogatta meg egy kicsit a lábamat Draco, közelebb húzva magához.

- Jól vagyok... azt hiszem - bólintottam bizonytalanul, remegő kézzel hozzányúlva a hasamhoz. Draco bizonytalanul, félelemmel teli szemmel követte a mozdulatot. - De mi lenne, ha most felmennénk és... kiderülne, hogy van-e egyáltalán valami, amin izgulnunk kell?

________________

- Abba tudnád hagyni a járkálást? - néztem fel Draco hátára, ami a szemem előtt volt.

Éppen a tesztet végeztem el - magyarul: éppen lepisiltem a terhestestet -, drága férjem meg háttal állt nekem, mivel mindenképpen jelen szeretett volna lenni a folyamat összes fázisánál. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy ez egy kicsit beteges.

- Csak izgulok - válaszolt, továbbra is dobolt a lábával és az egyensúlyát rakta az egyik lábáról a másikra. Amivel mellesleg még tovább idegesített engem. Ha maga a helyzet nem akasztott volna teljesen ki, akkor Draco Lucius Malfoy miatt tuti, hogy felment volna az agyvizem.

- Te miért izgulsz? Te ezt akartad! "Én már jövő héten vállalnék veled gyereket" ! - utánoztam Draco-t gúnyosan, és felemeltem a lábam, hogy finoman belé rúgjak. - A fenét!

- Hé! Ne rugdoss! Ez nem az én hibám! Azt sem tudom hogyan történhetett! - háborodott fel, félig komolyan. Én meg hüledeztem.

- Draco Malfoy, ne mondd nekem, hogy nem tudod! Minden akkor történt, amikor az a dolog a gatyádban, amit te férfiasságnak hívsz... abban a dologban volt, ami az én gatyámban van! - kalimpáltam a karjaimmal a levegőben, idegességemben, tehetetlenségemben, mellesleg még mindig a vécén ülve.

Ezek már a terhességi hormonok? - gondolkodtam el.

- Granger! Elég biztos vagyok benne, hogy te orvos vagy, a pénisz meg a vagina meg orvosi szavak! Ideje lenne használnod őket - vágott vissza Draco, mire én megint felemeltem a lábam és belé rúgtam. Most már erősebben.

- Aú! - kiáltott fel.

- Ne aúzz itt nekem! - felpattantam a vécéről, felhúztam a cicanadrágom, és miután letettem a tesztet a mosdókagyló szélére, beállítottam a konyhából szerzett csilingelős óra időzítőjét három percre.

- Csak, hogy tisztázzuk! - kapta el a kezem Draco, és magához húzva megölelt, miközben én rezignáltan az arcomat dörzsöltem. - Tényleg mérges vagy rám? Te tényleg nem akarod ezt? Tényleg annyira szörnyű gondolat lenne az, ha gyerekünk lenne?

- Nem. Nem lenne az - ráztam meg a fejem, őszintén válaszolva. - Sajnálom, hogy olyan dögként viselkedtem, amikor te erről próbáltál velem beszélni.

- Semmi baj - nyomott egy puszit a fejem tetejére, miközben én belefúrtam az arcom a mellkasába. Megnyugtatott a közelsége, amikor a szívem olyan sebességgel dobogott, hogy fel sem tudtam fogni. - A terhességi hormonok, mi?

- Baszd meg! - ütöttem meg a karját. Igen, nagyon ütlegelős, csapkodós kedvemben voltam, és ennek Draco-nak kellett elviselnie a következményeit.

- Éppen azért vagyunk itt, nem?

Megforgattam a szemem.

- Azta, ölni tudnál a szemeiddel! - nevette el magát Draco, az ajkát a homlokomnak támasztva.

- Tudom, tudom! Speciális szuper erő - bólogattam.

- Tartsd meg! A gyerekeink imádni fogják - karolta át a derekamat, mire én elnevettem magam.

- Persze! - válaszoltam hitetlenkedve és hüledezve. - Biztos imádni fogják a világ legszabálykövetőbb, legszigorúbb anyukáját, aki még a szemeivel is öl!

- Naná! Ki ne imádna téged?

Ekkor kezdett el csipogni a konyhai óra.

_____________________

D R A C O

Amikor a konyhai óra megszólalt, a szívem kihagyott pár ütemet, mintha hirtelen szívritmuszavarom lett volna.

Csak néztem, ahogyan Hermione a remegő ujjai közé veszi a vékonyka, fehér pálcikát. Ami megváltoztathatja az életünket. Az enyémet, az övét, a miénket.

Majd kiugrott a szívem.

- Mi van rajta? - kérdeztem, átszelve két nagy lépéssel a fürdőszobát, karba tett kézzel. A magabiztosság már rég eltűnt a hangomból, csak a bizonytalanság és az enyhe félelem maradt benne. Amiért senki nem hibáztatott. Éppen akkor derült ki, hogy apa leszek-e. Minden épeszű ember aggódna ezekben a percekben.

- Kettő rózsaszín csík - válaszolta Hermione, de nem emelte rám a tekintetét, csak a tesztet bámulta, ami fel-le mozgott az ujjai között.

- Két rózsaszín... és ez meg mi a francot jelent? Hogyan fordíthatja ezt bárki át pozitívra és negatívra? És ki döntötte el, hogy színes kis vonalakat kellene használni az egyértelmű pozitív és negatív szavak helyett? Csak azért, hogy összezavarják az embereket? Ugyan már! - dühöngtem, jobban várva a választ, mint bármit az életemben.

- Draco! Fogd be, és szedd ki a dobozt a kukából! Olvasd el a hátulját, mielőtt megátkozlak, Merlinre esküszöm! - parancsolt rám a feleségem, enyhén rezignáltan. Ezt tökéletesen meg tudtam érteni.

Így befogtam, és kiszedtem a fürdőszobai szemetesből a terhességi teszt dobozát.

Pár percig csak olvasgattam, bámultam, elemeztem. Aztán Hermione elvesztette a türelmét és odaviharzott mellém, és ő is elkezdte olvasni.

- Szóval... a két vonal az... akkor pozitív, nem? - nézett fel rám Hermione, egy kissé megijedve, és mintha egy szellő le tudta volna dönteni a lábáról.

- Igen. Igen, azt hiszem - bólintottam. Mintha ennyivel el is lehetett volna intézni.

Pozitív. Pozitív. Pozitív.

A szó pörgött-forgott az agyamban, nem találva a helyét. Fel sem bírtam fogni. Egyszerűen nem ment. A félelem és a sokk szinte lebénított. Így gondolkodni sem bírtam, nemhogy megszólalni.

- Én... nem is tudom, mit mondjak - motyogtam, szinte alig jött ki hang a torkomon.

- Nem is kell semmit mondanod. Vagy tenned. Csak tudnod kellett, hogy ha esetleg szükséged lenne egy vesére, tudd hol kezdeni a keresést! - nem tudom, hogy Hermione-nek honnan volt ereje a szarkazmusra, de nem, nem segített.

Egy gyengéd mozdulattal megragadtam a karját, magamhoz húztam. Amitől a teszt kiesett a kezéből, a földre. De nem is törődtünk többé vele. Szorosan köré fontam a karomat, és éreztem, hogy valamelyest felolvad az ölelésemben. Pár gyengéd csókot nyomtam a homlokára, miközben a mellkasomon éreztem, hogy milyen gyorsan, hevesen ver a szíve.

- Hermione... - suttogtam a halántékába, és a hangom elakadt a neve kimondása közben. - Szülők leszünk.

- Tudom. Szülők leszünk - az apró kezei köröket kezdtek el leírni a hátamon, miközben megszorított. Az ő hangja is elakadt, majd hátrébb húzódott, hogy fel tudjon rám nézni. Rám mosolygott, a világ leggyönyörűbb, legmagabiztosabb, legvilágítóbb, legtisztább, legboldogabb mosolyával. Mintha a Nap összes melegét és intenzitását magába csomagolta volna.

- Gyerekünk lesz! - suttogta Hermione, miközben egy könnycsepp végigszánkázott az arcán.

Csak mosolyogni tudtam, miközben emésztettem a mondatot.

Gyerekünk lesz! Gyerekünk lesz!

Magamban üvöltöttem, hátha akkor majd hamarabb felfogom.

Amikor Hermione felemelkedett a lábujjhegyére, hogy meg tudjon csókolni, olyan boldogságot éreztem, amit sosem gondoltam, hogy ember érezhet.

Pár perc múlva össze tudtuk magunkat annyira szedni, hogy Hermione eldöntse, a többi tesztet is megcsinálja, hogy biztosak legyünk.

Az összes többi is pozitív lett.

Hermione a vécédeszkán ülve bámulta a három pozitív terhességi tesztet a kezében, teljesen lefagyva.

Én letérdeltem elé és megsimogattam az arcát.

- Szülők leszünk! - mondtam, és percről-percre jobban éreztem, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magam. A mondat annyira idegenül hangzott a füleinknek, mégis... minden volt. Minden, amit valaha reméltem. Minden, amiről valaha álmodtam.

- Igen! Még milyen szülők! - nevette el magát Hermione, a saját könnyein át, amik megállíthatatlanul csorogtak le az arcán.

Hitetlenkedve hajoltam közelebb hozzá, hogy megcsókoljam.

Majd a hasára néztem. Ami hamarosan ki fog kerekedni, ahogyan a kis hercegünk vagy hercegnőnk nő és fejlődik a méhében. Finoman megsimogattam a hasát a pólón keresztül, majd közelebb is hajoltam, az ajkaimmal szinte az anyagot érintve.

- Helló, odúlakó! - köszöntöttem... a gyermekemet, aki a feleségem pocakjában lakott. Még egy ideig.

________________________

Pár nappal később kaptunk időpontot az első nőgyógyászati vizsgálatra, a Mungóba, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a baba jól van és egészséges.

A vizsgálat közben annyira szorítottam Hermione kezét, hogy meg kellett kérnie, hogy lazítsak egy kicsit.

Rollins gyógyítótól megtudtuk, hogy a baba majdnem nyolc hetes, és a születését június végére, július elejére becsülte.

Aztán... Meghalllottam a leggyönyörűbb hangot a világon. A gyermekünk szívének dobogását. Heves volt. És gyönyörű.

Egymásra néztünk, és némán könnyeztünk, hosszú percekig hallgatva a szívhangot. Megunhatatlan ritmus volt. Annyira elvarázsolt, hogy a saját szívem is az övéhez igazodott.

Még aznap este is hallottam a fülemben a dübörgést. És úgy sejtettem, hogy hátralévő életemben fogom is.

Hermione hozzám simulva feküdt az ágyon, én pedig, mint mostanában állandóan, a hasán tartottam a kezem, folyamatosan simogatva. Ő pedig úgy nézett rám, mintha csodát látna.

- Mi ez az arc? - kérdeztem.

- Nagyszerű apa leszel, Draco! - suttogta Hermione, közel hajolva hozzám, megsimogatva az államat. Amióta megtudtuk a hírt, ő nyugodt volt és békés. Egyáltalán nem zaklatta fel semmi.

Mindketten éreztük, hogy... Ami történik, az így helyes.

- Honnan tudod? Honnan fogom tudni, hogy mit csináljak? - én akármennyire is békés voltam, valami azért aggasztott.

- Ó, majd figyeled azt, hogy én mit csinálok. Te helyteleníteni fogod, és teljesen az ellenkezőjét fogod tenni! - nevette el magát Hermione. Én feljebb tornáztam magam és komolyan néztem rá.

- Nem, most komolyan! Mi lesz ha... - nem tudtam befejezni a mondatot. Hiába, Hermione Granger volt a feleségem. Szerencsémre és pechemre... Minden gondolatomat úgy ismerte, mint a sajátjait.

- Nem vagy olyan, mint az apád, Draco! - mondta Hermione, ellentmondást nem tűrően, határozottan, két kezébe fogva az arcomat, a szemembe nézve. - Annyiszor elmondtam már neked, hogy nem vagy olyan, mint az apád. Ezerszer jobb vagy nála. Zseniális apa leszel. Minden alkalommal, amikor... amikor idefekszel mellém... amikor meghallottad a kisbabánk szívét... a pillantásod mindent elmond. Akárhányszor félek... csak a szemedbe nézek, és megnyugszok. Már ennyivel bizonyítod, hogy annyira szereted ezt a gyereket, ami természetfölötti.

Egy félmosolyra húzódott a szám.

Napok óta földön túli boldogság szállt meg, mintha a felhők fölött járnék. Mintha minden a helyére került volna. Teljes volt minden.

- Egy dologban fogsz hasonlítani az apádhoz - folytatta a feleségem, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá. - A család felé való lojalitásban, és a védelmezésben.

Na igen. Bár Lucius Malfoy szinte egész életében a rossz oldalon állt és önös érdekből cselekedett, a Malfoy családot és a nevünket mindig megpróbálta védeni. Minden áron. Minden gyávasága és bűnös tette ebből származott.

- Te jól vagy? - simogattam meg a feleségem arcát, miközben a másik kezem a pólója alá csúszott be, mintha tudnék érezni bármi mást is a lapos hasán kívül.

- Szerintem mindketten félünk - vonta meg a vállát tétován Hermione, mire vetettem rá egy pillantást. Persze, hogy féltünk, nem erről volt szó. Mindketten tudtuk, hogy én mire gondoltam. - Jó, ne nézz így rám! 

Még jó, hogy én is úgy olvasok a fejében, mintha kézikönyvet forgatnék. Ez van, ilyen ez az egyenrangú házasság. 

- Amióta kiderült... kifejezetten nyugodt vagyok. Mintha... mintha így kellene történnie, és ezt így is érzem. Természetes érzés. Ott vagyok, ahol lennem kell - a mosolya, mint mostanában már nagyon sokszor, világított, a természetes fénye éreztem, hogy engem is felmelegít. Így voltunk mi teljesek, ezt szentül hittem. 

Mindketten úgy hiszünk a sorsban, mintha legalább Merlin megváltott volna minket. Ha pedig a kapcsolatunkat vesszük alapul, a sors sosem volt elhanyagolható tényező. Minden annyira véletlen, képtelen volt, hogy... az csak a sors lehet. A nagybetűs JELEK. 

- Nem lehet véletlen, hogy pont most lesz gyerekünk. És... minden más lett. De jó más. Már nem csak ketten vagyunk. Hanem hárman - Hermione a kezét az enyémre tette, és mindketten követtük a szemünkkel a mozdulatot. Még a világon semmi nem látszott a hasán. De mi tudtuk, hogy... ott rejtőzik bent a hátralévő életünk. - Ez a baba... minden amire valaha vártunk, minden amit valaha reméltünk. Ez a baba... nem is tudja, hogy... mennyi mindent változtat meg. 

- Mindent és semmit - suttogtam. - És azt sem tudja ez a baba, hogy... a szülei mennyire mennyire szeretik. Már most. 

Mintegy jelként, Hermione gyomra megkordult. 

- Jaj, ne már! Alig egy órája ettem! Nehogy azt mondd, hogy megint éhes vagy! - nézett le a hasára Hermione, én pedig nem tudtam megállapítani, hogy a babához vagy a belső szerveihez beszél. 

- Kétlem, hogy a baba tehetne róla, hogy a gyomrod milyen gyorsan dolgozza fel azt a két kiflit, amit vacsorára toltál fel - nevettem el magam, mire Hermione vetett rám egy gyilkos pillantást. Életemben nem olvastam még kézikönyveket, amik a terhességről, gyerekvállalásról, szülőségről szóltak, így azzal sem voltam tisztában, hogy a nőknél mikor kezdődik el az az éhség, amiről a terhes nők híresek voltak. Hermione Granger már a terhességi előtt is különös ételeket kívánt. 

Hermione nagyot nyögve felállt, és lement a konyhába, hogy csináljon magának valami pótvacsorát. Alig öt perc múlva egy gyümölcsös joghurttal, egy már megpuhult brióssal és egy bontatlan bödön Nutellával érkezett vissza. 

- Ameddig te táplálkozol, én váltok néhány szót a születendő kis Malfoy örökössel - csúsztam lejjebb, hogy közelebb legyek a hasához. Hermione ismét vetett rám egy értetlen pillantást. 

- Még jó, hogy azt nem kéred tőlem, hogy hagyjalak titeket kettesben! Az nem lenne túl kivitelezhető - mosolyodott el a feleségem, lehúzva a joghurt papírját, és egy púpos kanállal a szájába lapátolt belőle. 

- Azt mondjuk megtehetnéd, hogy nem hallgatózol - jegyeztem meg, a miheztartás végett, hogy ez a beszélgetés csak rám és a tökmagra tartozik. Az természetesen nem számított, hogy az említett tökmag még az édesanyja pocakjában volt, még legalább 7 hónapig.

- Igen? És ezt hogy akarod megtenni? - nézett rám szkeptikusan Hermione. 

- Zenét kéne hallgatnod - vágtam rá. 

- Ha én zenét hallgatok, akkor ő is zenét hallgat, ergo pont nem arra fog figyelni, hogy te miről beszélsz neki! 

Touché. Hermione Granger mindig nyer. Mikor tanulom meg végre ezt? 

- Ne is törődj az anyukáddal, amikor zsörtölődik velem! Valami azt súgja, hogy a következő időben sokszor fog ez előfordulni. De ez téged ne akadályozzon semmiben - avattam be az első figyelmeztetésbe a meg nem született gyermekünket. - Egyébként... helló, itt az apukád beszél! 

Furcsa volt kimondani. De már ez volt a helyzet. Már valaki az apukája voltam. Akit alig vártam, hogy a karomban tarthassak és megismerhessek. Pedig csak egy pár napja tudtam a létezéséről. 

- Akármi is történik, tudnod kell, hogy az anyukád tökéletes. Megbolondulsz majd, ha meglátod, hogy édesanyád milyen tökéletes! Imádni fogod őt! 

Hermioen elnevette magát, és gyengéden beletúrt a hajamba, miközben én feljebb húztam a hasán a pizsama felsőjét, hogy közelebb legyek a kis lurkóhoz. 

- Azon aggódik, hogy velem szemben, te nem fogod majd annyira értékelni őt. Pedig ez nem igaz. Inkább nekem van jogom félni. Mert velem is fogsz találkozni - folytattam. - Biztos nem leszek tökéletes apa. Mi... mindketten türelmetlenek és makacsok vagyunk, és mindketten félünk attól, hogy majd elszúrjuk és nem olyan életet kapsz majd, amilyet érdemelsz, de... tudnod kell, hogy miattam... téged is el fognak majd ítélni. Rosszakat fognak mondani rád, mert az apád nem a legjobb döntéseket hozta, amikor tinédzser volt. De meg foglak téged védeni. Mindegy, hogy az ágyad alatt lakó szörnyetegtől vagy a suliban lévő idiótáktól félsz. Meg foglak nyugtatni, és mindent meg fogok tenni, hogy téged mosolyogni láthassalak. 

Egy pillanatra neki támasztottam az állam Hermione hasának, majd egy puszit is nyomtam rá. Éreztem, hogy a szíve milyen gyorsan dobog, miközben a fülemben még mindig visszhangzott a délelőtt hallott, csodálatos szívhang. 

- Mi nagyon szeretjük egymást az anyukáddal... - tájékoztattam a csöpp embert az egyértelműről, mire Hermione megremegett. - És abban sem kell kételkedned soha, de soha, hogy... téged... annyira szeretünk, hogy az megmagyarázhatatlan. Te vagy a családunk öröksége, amire és akire mindig is vágytunk. Te vagy az az ígéret, amiért harcoltunk, hogy megvédjük. Már most te vagy, és te is leszel mindig... a mi reményünk. Te nem csak a mi életünket fogod gyökeresen felforgatni és megváltoztatni, hanem... az egész varázsvilágét. A családunk történelmét. Veled... egy új korszak fog elkezdődni. És te leszel a legtökéletesebb kezdete ennek a korszaknak. Te... legkisebb kis sárkányunk. 

- Komolyan, ennél jobb nem volt? - nézett rám Hermione szkeptikusan. 

- Miért? Találó! - kértem ki magamnak. 

- Meg fog maradni, mi? 

- Naná, hogy meg fog maradni! - bólintottam határozottan, majd visszafordultam a baba felé, és csak reméltem, hogy hall engem. Legalábbis... el szerettem volna hinni, hogy hall engem. És tudja, hogy szeretik. - A mi legkisebb kis sárkányunk. 

Elvigyorodtam.

- Úgy szeretlek, hogy az már fáj és még nem is találkoztunk, ez őrület! - ráztam meg a fejem hitetlenül. Az egyetlen ehhez hasonló érzést akkor éreztem életem folyamán... amikor Hermione Granger mellém került. Sosem gondoltam, hogy megtapasztalhatom ezt az érzést. A feltétel nélküli, tiszta szeretetet. Ami kitölt és átjár a nap minden egyes percében. 

- Hé! Csak le akarod kenyerezni a gyereket, hogy téged szeressen jobban! Na már! - kiáltott fel Hermione komolytalanul, és ő is a hasa felé hajtotta le a fejét. Elnevettem magam, és engedtem, hogy ő is elmondja a születendő gyermekünknek az érzéseit. - Hihetetlen, hogy itt vagy velünk! Ahogyan az is hihetetlen lesz, amikor majd végre találkozhatunk veled. Nagyon-nagyon szeretünk. És attól tartok, hogy ez minden nap egyre több lesz. 

Megsimogattam az ujjait, amik a hasán feküdtek. 

- És hihetetlen, hogy megnyerted apádnak a fogadást! - poénkodott Hermioen tovább és egy keserű, gyilkoló vigyorral nézett fel rám. - Gratulálok, sikerült teherbe ejtened a nászutunkon! Ezek után muszáj lesz a százötven galleonos nyereményedet rá áldoznod, és mindenféle játékot beszerezned.

- És mi lenne, ha a nyereményemhez tartozó seprűt gyerekseprűre cserélnénk? - vetettem fel a szerintem csodálatos ötletet. 

Mire Hermione megragadott egy párnát maga mellett és hátba vágott vele. 

- Mindkettőtöknek mondom: nem lesz seprű, ameddig én azt nem mondom! - emelte fel a mutatóujját fenyegetően a feleségem, a mondat egyik felénél rám nézve, a másiknál a hasára nézve. 

- Ne aggódj! Majd kitalálok valamit! - suttogtam a hasban lakó kisembernek, nagyon halkan, majd egy puszit is nyomtam a feleségem hasára. 

Nem lehettem túl halk, mert Hermione ismét hátba vágott a párnával.

_________________________________

SZIASZTOK!

Magamat és gondolom titeket is nagyon megleplek azzal, hogy ilyen hamar sikerült megírnom a következő részt. Pedig a héten már norvég zh-t is írtam, és nem voltam a legjobb lelkiállapotomban egész héten! Na mindegy, végülis sikerült!!!

Éssssss a hírrrr!!!!

Új időszámítás kezdődik: érkezik az első Malfoy ivadék!!!!! JUPPIJJJÉÉÉ!!!

Lehet tippelni a nemet és nevet illetően :D :D :D 

Valamint azt is elmondhatjátok, hogy mit szeretnétek látni a következő részekben, a terhesség alatt, vagy esetleg utána!

Persze arra is kíváncsi vagyok, hogy mennyire tetszett nektek ez a rész (szerintem a legtöbben számítottatok erre a fordulatra :D), mi volt a kedvenc jelenetek, és mit gondoltok, jó volt kedvenc párunk reakciója a hírt követően????

 Mindenre kíváncsi vagyok, amire most gondoltok, amire most számítotok!!!!!!

KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK, OLVASTOK!!!!! <3 <3 <3