(((((( ⬆⬆⬆⬆🙌🙌🙌🙌⬆⬆⬆⬆⬆ )))))))

E R O T I K U S T A R T A L O M M A L    !!!

H E R M I O N E 

__________________

Pillanatok alatt belekerültünk a zsupszkulcs tornádójába, egymásba kapaszkodva.

Párat pislogtam, és teljesen más színpalettával találtam szembe magam, mint előtte, otthon.

Papucsos lábam félig a homokba süllyedt, ami szokatlanul égette a bőrömet, ahogyan a fokozottan magasan álló Nap is, amit egyetlen felhő sem takart el. A hullámok hangja volt a legdominánsabb, a pár sirály meg sem próbálta elnyomni. Akárhova néztem, élénk színek fogadtak. Kék, sárga, zöld.

Egy tengerparton álltunk, a csomagjaink eldőltek mellettünk.

- Hol vagyunk? - kérdeztem kíváncsian, Draco felé fordulva, miközben a meleg szél belekapott a hajamba.

- Gyerünk, fókuszálj és gondolkodj kicsit, Granger! - lökött meg a csípőjével cukkolva, kényszerítve, hogy gondolkodjak és találgassak.

- Bocsánat, hogy is hívtál? - vontam fel szigorúan az egyik szemöldökömet. Erre felemelte a kezeit, szinte védekezésképpen, egy olyan félénk, kisfiús vigyorral, amit még soha nem láttam az arcán, de furcsán hullámzott miatta a mellkasom.

Chhh, a világ legegomániásabb férfija, a birtoklási mánia élő szobra éppen elvett egy nőt, és nem villog vele, hogy a saját vezetéknevén hívhatja? Mára túl sok a meglepetés!

- Oké, lássuk csak! - mosolyodtam el, a kihívás íze miatt, mire Draco átkarolta a derekam és szembefordított a tengerrel. Vagy óceánnal? Ki tudja? - Mivel otthon már bőven éjszaka volt, itt viszont dél, vagy kora délután lehet, nyilván más időzónában, ergo kontinensen vagyunk. Ahol a klíma is sokkal melegebb, mint otthon, mellesleg. Biztos valami egzotikus hely lehet, a növényeket meg a tengert elnézve. Meg a fellengzősségedet. Csak olyan helyre vinnél nászútra, ami méltó a "Malfoy névhez", bármit is jelentsen ez! Ez így korrekt?

- Merlin, ezt kapom, amiért a generáció legokosabb boszorkányát vettem feleségül! - fújtatott játékosan Draco, mire rányújtottam a nyelvem.

- Pontosan! A feleséged vagyok! A f-e-l-e-s-é-g-e-d! - nevettem, és vigyorogva odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.

- Na gyere, asszony! Adok még tippet! - nyalábolta fel a férjem a csomagjainkat, és továbbra is a derekamat fogva navigált keresztül a dzsumbujon, a különböző fákon és aljnövényzeten keresztül.

Akkor kezdett furcsa lenni a helyzet, amikor nem egy pálmafa mellett haladtunk el a szűk kis ösvényen.

És akkor... ott volt előttünk egy hatalmas hotel (komolyan azt gondoltam, hogy a hotel, a szálloda kifejezés erre az épületre már kevés, inkább egy óriási, szökőkutakkal teli palota volt), aminek a félkör alakú bejárójára éppen akkor hajtott fel egy kisbusz, amiből hatalmas csomagokkal megpakolt turisták szálltak ki. 

Draco megragadta a karomat, és odaszaladt velem együtt a sorhoz, mintha mi is a kisbusszal érkeztünk volna. Hogy magyaráztuk volna meg a - nyilvánvalóan - mugliknak, hogy nem jöttünk repülővel, és a bokrok mögül másztunk elő a bőröndjeinkkel? 

- Aloha! - kaptam el egy szót, amikor az első pár a "fogadóbizottság" elé ért. Ekkor annyi "nyom" nyomta ki a szemem, hogy majdnem beleszédültem. A kis nők virágfüzért akasztottak minden ember nyakába, és a bőrszíne is határozottan... hawaii-i volt?

- TE HAWAII-RA HOZTÁL? - kiáltottam fel, majd a nyelvemre haraptam, amikor mindenki rám kapta a fejét. Újra megismételtem a kérdést, ezúttal suttogva, szorítva Draco karját. - Te Hawaii-ra hoztál? 

- Maui-ra, hogy pontosak legyünk! Ez a muglik egyik legnépszerűbb nászutas helye. Gondoltam... legyünk valamiben normálisak - válaszolta Draco egy sejtelmes, de elégedett vigyorral, mintha ez ennyire egyszerű lenne. Őszintén, nem tudtam hova kapjam a fejem, annyi mindent szkennelt végig a szemem. 

- Igen, és a legdrágább nászutas hely is - sziszegtem ki a fogaim közül, mire rám vetette a kedvenc pillantását, ami azt üzente, hogy "Malfoyok vagyunk, nyugodj le!". Erre megforgattam a szemem, és mosolyogva engedtem, hogy az aprócska hawaii lányka virágfüzért akasszon a nyakamba, majd bementünk a szálloda előterébe. 

A recepciónál odaadták a kulcsainkat ( "A kulcsaik, Mr. és Mrs. Malfoy" - majdnem elhaláloztam, amikor meghallottam ezt a mondatot, életemben először, de korántsem utoljára). Mégpedig a kettes számú magánház kulcsait. Mi pedig meg sem vártuk a londinert, felnyaláboltuk a csomagjainkat, és elindultunk.

A kettes számú magánház nem egy apró kis kunyhó volt, ahogyan azt én naivan elképzeltem. Bár kunyhónak kunyhó volt, de egy kisebb villa méretű fakunyhó, privát partszakasszal, a pálmafák bűvkörében, távol a többi háztól és a szállodától, külön ösvénnyel a városhoz, a boltokhoz és a szálloda központi épületéhez.

Draco kinyitotta az ajtót, majd miután a csomagokat ledobta a verandára, elkapott hátulról, és a karjaiba vett. Velem együtt lépte át a küszöböt, egy finom csókot nyomva a homlokomra, mielőtt letett. 

- Miért gondoltam azt, hogy a nászutunk nem lesz flancos? - kérdeztem költőien, miközben Draco kiment a cuccainkért, én pedig forgolódtam egyet a szobában. 

- Én nem tudom , mit gondoltál, hiszen ismersz! - Draco válaszát már csak elfojtva hallottam, mert a saját csomagomat magam után húzva, eltökélten átvágtam a nappalin, fél szemmel lecsekkoltam a konyhát, egyenesen a hálószoba felé. Elámultam, sőt meg is torpantam a hatalmas, óriási háló ajtajában. Eltátottam a szám, amikor a hatalmas ablakokon keresztül, a francia ágy mögött megláttam a hullámzó óceánt.

- Hé, mi lenne, ha lefürödnénk, aztán elmennék kajálni? Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem ettem sokat a lagzin - Draco megérkezett mögém , mindkét karjával átkarolva a derekamat, szorosan magához húzott, és belefúrta az arcát a nyakamba.

- Jól hangzik - bólintottam, majd finoman rácsaptam drága férjem kezére, amikor elkezdett egyre feljebb araszolni a combomon, a ruhám alá. - Ácsi! Ezzel megvárjuk a nászéjszakát!

- Hivatalosan, már tart a nászéjszakánk! - tiltakozott nyöszörögve Draco, beleszuszogva a nyakamba.

- Ja, Angliában! De most nem Angliában vagyunk, hanem az USA-ban, Hawaii-n! - érveltem rögtön, elnevetve magam, majd megfordultam a karjaiban, hogy ne essen kísértésbe. Mármint, még jobban. - Szóval, Mr. Malfoy, szépen meg fogjuk várni, ameddig itt is besötétedik, így az időeltolódást is leküzdjük... Na aztán! Elkezdheted bemutatni a.... képességeidet, mint az újdonsült férjem.

Ekkor mutattam meg, hogy mennyi Malfoy is lakozik bennem, mert villantottam egy pajkos, félig perverz vigyort és húzogattam a szemöldökeimet.

Természetesen erre Draco is elnevette magát, mosolyogva megcsókolt... igazából többször is. A kissé szenvedélyes ölelésünkből kihámoztam magam, majd vörösödő fejjel elküldtem Draco-t zuhanyozni, azzal a címszóval, hogy én addig megnézem, hogy a bőröndömben milyen förtelmek rejtőznek. Ginny Pottertől és Pansy Parkinsontól szeretettel.

Éppen hallottam, hogy Draco megnyitja a zuhany csapját, amikor a földre levágódva, felnyitottam a bőröndömet.

- URAMATYÁM! - üvöltöttem fel, miután belemarkoltam a ruhahalomba. - MI A ROHADT ÉLET?!

Akkorát kiáltottam, hogy Draco elzárta a csapot a fürdőben. 

- Kicsim, jól vagy? - kiabált ki, enyhe aggodalommal megspékelt hangon. 

- Megölöm Pansy-t és Ginny-t! - morogtam, és egészen addig, amíg Draco ki nem jött a fürdőből, egy szál törölközővel a derekán, én lesokkolva bámultam a bőröndöm tartalmát. Annyira le voltam sokkolva, hogy még Draco tökéletes, vizes, izmos felsőtestét sem pásztáztam végig a szememmel, mint általában. 

Mi is volt a bőröndben? Inkább mi nem. 

A csomagomban, ameddig a szem ellátott, új fehérnemű és bikini szettek voltak tornyozva, még mindegyiken ott figyelt az árcédula. Ahogyan beletúrtam, felfedeztem benne pár lenge ruhát (a szokásos ruháimnál sokkal rövidebbeket és lengébbeket), néhány pólót (amik a legjobb jóindulattal sem voltak teljes pólók, csak haspólók), valamint egy, azaz egyetlen darab extrarövid szárú rövidnadrágot. 

A barátnőim meghülyültek. 

- Ezek azt hitték, hogy én két hétig csak alig takaró "öltözetben" fogok járkálni? - hüledeztem tovább, az arcom égett a dühtől. 

- Hát... ez tényleg a nászutunk - vetette közbe Draco. 

- Igen, de még minket ismerve is tudjuk, hogy nem fogjuk az egész nászutat a szobában tölteni, tivornyázva! - vitatkoztam, gondolatban hozzátéve azt, hogy... csak a fele nászutat fogjuk csak azzal tölteni. De akkor is szükségem van normális ruhákra és...

- Ó, a francba! - jutott eszembe még valami, és újra elkezdtem könyékig túrni a bőröndben. Előkerestem a gyógyszeres neszesszert és abból is mindent kipakoltam, de... nem. Nem találtam. - Semmi fogamzásgátló. Se varázsló, se mugli eszköz. 

- Összeházasodtunk, semmi szükségünk arra! - ráncolta a szemöldökét Draco, miközben lehuppant az ágy szélére. 

- Ne kezdjük ezt megint, légyszíves! - hunytam le a szememet, majd kérlelően néztem fel rá. - Megbeszéltük, hogy nem akarunk túl hamar gyereket, és tudjuk, hogy a mi... aktivitásunkat nézve, ahhoz, hogy ne csusszanjon be egy gyerek, a két hét alatt, védekeznünk kell! 

Az esküvő előtti utolsó pár hétben szinte csak erről beszéltünk. Nem vitatkoztunk, de nem álltunk távol tőle. Megpróbáltuk egymást meggyőzni, és én azt hittem, hogy nekem sikerült meggyőznöm Draco-t. Ő azon az elven volt, hogy felesleges védekeznünk, a baba jön, amikor csak akar, akár már most is jöhet. Én úgy gondoltam, hogy legalább még egy évet kéne várnunk a projekttel, hogy megszokjuk a házas életet és kiélvezzük azt, hogy kettesben lehetünk egy ideig. 

Még mindig nagyon fiatalok voltunk, majdnem a házassághoz is, nemhogy a gyerekvállaláshoz. 

Én várni akartam. 

Ő nem. 

- Sajnálom - nyögtem ki, a kezembe ejtve a homlokomat és a szemébe néztem. - Sajnálom, hogy várni akarok. Sajnálom, hogy... egyfolytában kiakadok ezen. Sajnálom, hogy... még nem akarom megadni neked, amit akarsz. 

Ezzel felálltam, és elmentem zuhanyozni.

Tudtam, hogy hülyén viselkedtem. Tudtam, hogy megbántom, úgy, ahogyan még sohasem. Tudtam, hogy elrontom az első napunkat a nászutunkon, hogy elrontom az első házas napunkat. 

De mégsem tudtam máshogy gondolni rá. 

Ehhez tartani akartam magam. 

Leginkább azért, mert... féltem. 

És ez volt a legnagyobb oka, amiért még nem akartam teherbe esni. Mert eszeveszettül féltem. Úgy féltem, mint még soha. És úgy féltem, ahogyan nem is szabadott volna. Olyan félelem volt, amit meg sem tudtam fejteni, nem tudtam, honnan ered. Csak ott volt és szorította a torkomat. 

Nem arról volt szó, hogy nem akartam gyereket, és nem is arról, hogy Draco-tól nem akartam gyereket. Mert ha valamiben, ezekben biztos voltam;  hogy a gyerekei anyja akarok lenni, hogy családot akarok vele.

Csak... még nem most. 

Miután megtörölköztem, kontyba fogtam a hajam, és felvettem egy kényelmes ruhát, aminek valami fatális véletlen folytán még a hossza is elfogadható volt, nagyot sóhajtva kinyitottam az ajtót. Draco még mindig ott ült az ágyon. Amikor meghallotta, hogy kinyitottam az ajtót, felnézett rám. 

- Sajnálom - mondtam halkan, ellökve magam az ajtótól, majd lassan, bátortalanul odasétáltam elé. 

- Ne! Én sajnálom. Hogy erőltetem - rázta meg a fejét, egy keserű mosollyal. 

- Én csak... készen akarok állni, amikor megérkezik. És teljesen felkészült. És... - kezdtem el dadogni, és remegő kézzel megfogtam Draco arcát, aki ugyanannyira remegve megérintette a derekamat. - És nem akarok ennyire rohadtul félni. 

Draco bólintott, mire én egy reszketeg mosolyra húztam a számat. 

Ezután megegyeztünk, hogy egy ideig napirenden kívülre helyezzük a témát, és inkább visszamegyünk a szálloda központi épületébe, vacsorázni. És úgy tettünk, mintha az előző beszélgetésünk meg sem történt volna. Így volt a legjobb. 

Találtunk egy félreeső asztalt az étkezőben, az egyik sarokban, ami pont elég nagy volt, hogy ketten elférjünk rajta. A svédasztalról mindketten hawaii nemzeti ételeket vettünk el, és a főétel közben próbáltunk vidámabb témákról beszélni. 

A desszert fölött (elég sokszor hajoltunk a másik tálcája felé, hogy mindkét sütiből tudjunk enni) mondtam el neki a következő észveszejtő információt. 

- Ginny terhes - mondtam, mire Draco szájában megállt a falat csokitorta, és elkerekedett szemekkel nézett rám. 

- Bocsánat, micsoda? - a szája elé tette a kezét, hogy a hüledezése közben ne essen ki a szájából a sütemény. 

- Ginny terhes - ismételtem el. 

- Azta! - bólintott Draco, szinte elismerően. - Ginny... egy évvel fiatalabb nálunk. Nálad majdnem kettővel is. 

- És Harry-vel már majdnem két éve házasok - tettem hozzá a plusz információk, ha már a dátumokról esett szó. 

- Ó, Merlin! Fogadnék, hogy Laurel is terhes - mondta Draco, olyan stílusban, mintha csak most jutott volna eszébe. 

- Mi? Miből gondolod? - lepődtem meg ezúttal én. 

- Blaise elég rémültnek nézett ki, miután egy tánc közben beszélt Laurellel. Utána meg elmondta, hogy szerinte Laurelnek késik. A menstruációja - magyarázta Draco, tovább turkálva a tortáját. 

- Ó, igen? Ennyire figyel a felesége menstruációs ciklusára? Milyen elképesztő férj! - támasztottam neki az arcomat a könyöklő kezemnek, és egy édes mosollyal néztem rá a férjemre. 

- Szóval most burkoltan jelezted, hogy én is jegyezzem meg, hogy neked mikor jön meg? - hajolt közelebb Draco, hozzám hasonlóan vigyorogva. 

- Ha tudni szeretnéd az okait a hirtelen dührohamaimnak... erősen ajánlom - nevettem el magam, majd szépen lassan megcsókoltam, aztán egy gyors mozdulattal loptam egy falatot a sütijéből. 

- Laurel és Blaise a skála másik fele. Egy éve ismerik egymást, fél éve házasok, és már gyerekük is lesz - jegyezte meg Draco. 

- De szeretik egymást! - emeltem ki a legfontosabb információt. - Mondjuk, biztos nem tudják, hogy mire vállalkoznak!

- De szeretik egymást! - ismételt meg Draco, jól láthatóan egyetértve abban, hogy igen, ez a legfontosabb. - Fogadnék rá, hogy mivel most Ginny és Potter, meg Laurel és Blaise is gyereket várnak, George is teherbe ejti Angie-t mire hazaérünk! 

- Fogadnál rá? - kérdeztem vissza, felvonva a szemöldököm. 

- Benne vagy, Granger? - erre vetettem rá egy szúrós pillantást, mire kijavította magát. - Benne vagy, Malfoy? 

- Ötven galleon? - nyújtottam a kezem. 

- Ötven galleon - rázta meg a kezem, komolynak látszó arccal, de bujkáló mosollyal.

Pár percig tovább ettünk, aztán Draco ismét lerakta a villáját, és elgondolkodva felém fordult, közelebb hajolt, az egyik tenyerét a combomra téve. 

- Vagy egy másik ajánlatom is - suttogta, a hangjától libabőr futott végig a testemen. - Ami megoldhatná, a mi... problémánkat is. 

- Miről beszélsz? - kérdeztem vissza. 

- Fogadjunk! - kezdett bele Draco, a vigyora kezdett gyanúsabb lenni. Ekkor kezdtem el félni, miközben az ujjai biztatóan kezdték el simogatni a bőrömet. - Fogadjunk, hogy ha nászút két hetében nem esel teherbe, akkor a következő egy évben nem is próbálkozunk, teljes védekezéssel szexelünk, és majd utána kezdünk bele a baba-projektbe! 

- Ez nem fair! - kiáltottam fel rögtön, helytelenítve az egészet. 

- Szerintem az. Így egyikünk sem dönt, hanem majd a sors - rázta meg a fejét Draco. Úristen, már kezdett annyira elborulni az agyam, hogy már majdnem értelmet láttam a mondataiban. A rohadt életbe is!  - És nem vitatkozunk többet ezen. 

- Két hétnyi féktelen szex, védekezés nélkül. Hol van itt nekem a nyereség? - hajoltam közelebb. 

- A két hétnyi féktelen szex - ismételt meg Draco. - És a nem-vitatkozunk-többet-ezen rész. 

Hümmögtem egyet. 

- Száz galleon - néztem bele a szemébe. 

- Százötven galleon - emelte fel a tétet. - És egy új seprű. 

- Százötven galleon - mentem bele. - És a könyvtár. 

És kezet ráztunk.

Nem sokszor fogadtam életem során. De ezek voltak a legfurcsább, legőrültebb fogadások... talán a történelemben. Én is furcsának és őrültnek éreztem magam, hogy egyáltalán belementem. 

A következő pár percben csendben, de ördögi vigyorokkal fejeztük be a desszertünket. Miközben kint már a Nap a végét járta, majdnem szürkület uralkodott a környéken. Ami azt jelentette, hogy... 

- Mi lenne, ha most rögtön nekikezdenénk? - nézett rám Draco, azokkal a bizonyos éhes szemekkel, még mindig ördögi, ravasz vigyorral. Nem kellett legilimenciát használnom, hogy tudjam mire gondol. A szeme meg a mosolya mindent elárult. Sőt, többet is, mint amit tudni szerettem volna. 

Mielőtt meggondolhattam volna magam, vagy inamba szállt volna a bátorságom, felpattantam, és megragadtam a kezét. 

Szokatlan gyomorgörccsel harcoltam, miközben végigsiettünk a házunkhoz tartozó ösvényen, ahol már pislákolni kezdtek az éjszakai lámpák. De nem értettem, hogy miért vagyok ideges. Hiszen nem ez lesz az első együttlétünk, még csak nem is az első együtt alvásunk. Már majdnem fél éve együtt éltünk, igazán hozzászoktam... mindenhez. 

Mégis más volt. Talán ahhoz volt köze, hogy... időközben összeházasodtunk. Egymásnak esküdtük magunkat, és az örökkévalóságot ígértük egymásnak. Különös kis villámok hullámoztak végig bennem ennek a gondolatára. Egy teljes örökkévalóság életem szerelmével. Túl szép, hogy igaz legyen.

 Mégis... itt vagyunk. Hivatalosan is elkezdjük a közös életünket. 

Merlinem, csak ne rontsam el! 

Amikor beértünk a hálóba, mindketten megtorpantunk, mintha nem tudtuk volna, hogy mit kéne csinálnunk. Csak álltunk egymással szemben, egy lépésnyi távolságra, ökölbe szorított kézzel, a lábainkkal félig a levegőben, félig elrugaszkodva a földről, hogy bármelyik másodpercben engedjünk a lendületnek, és a másiknak csapódjunk. 

De egyenlőre csak néztük egymást, kipirult arccal, kissé elnyílt ajkakkal. Várva. De nem tudtuk, hogy mire. 

- Sajnálom, hogy nincsenek gyertyák, se rózsaszirmok, se romantikus zene... - köszörülte meg a torkát Draco, és az egyik kezével végigmutatott a szobán. 

- Ahogyan emlékszem, az első alkalmunkkor sem volt semmi ilyesmi... - nevettem el magam, és megráztam a fejem. Én semmi ilyesmire nem vágytam. - Egyébként is... Csak rád van szükségem.

- Ez lehet a szerencsenapod. Éppen ma lettem örökké a tiéd.

Ekkor engedtem annak a bizonyos lendületnek, és mintha repültem volna, úgy csapódtam oda Draco-nak, a karjaimat szorosan köré csavarva, az egyikkel a nyakába csimpaszkodtam, a másikkal a derekát próbáltam átkarolni. 

Az összes idegességem és idióta gondolatom (mit is ettem? vajon maradtak maradékok a fogam között?) elpárolgott, amikor Draco elkapott, és magához húzott, szorított. Egy ideig vadul, éhesen csókoltuk egymást, a kezeink mindenfelé jártak a másik testén. Kirázott a hideg, amikor a keze a hátamról a derekamra csúszott, majd lejjebb, és a ruhán keresztül megmarkolta a fenekemet. Aztán két kézzel túrt a hajamba, a tarkómra tapasztotta a tenyerét, és úgy csókolt, mintha soha többé nem lenne rá alkalmunk. Kétségbeesetten, akaratosan, a nyelvét a számba csúsztatva. 

Pár perc múlva nyugodtunk le annyira, hogy lassítsunk valamennyit a tempón. Szépen, lassan ízlelgettük egymást, el nem szakadva egymástól. Fogalmam sem volt, hogy a csókolózás is ennyi mindent kiválthat a testemből. Égtem a vágyakozástól, a tettvágytól. 

Kirázott a hideg, amikor éreztem, hogy Draco ujjai kitapogatják a hátamon a ruhám cipzárját, és kínzó lassúsággal ütközésig húzta, így a keze megint a hátam aljában, majdnem a fenekemen feküdt. 

- Egy kicsit félek - suttogtam, szinte néhány, miután a ruhám pántjai lecsúsztak a vállamon. 

- Mitől? Tőlem? - Draco csak pár milliméternyire távolodott el a számtól, mégis hiányzott a közelsége. 

- Nem, dehogy... Hanem az egésztől - nyökögtem ki magamból. - Attól félek, hogy cserben foglak hagyni, hogy... csalódni fogsz bennem. 

- Ó, kincsem! - Draco nekidönti a homlokát az enyémnek, megrázza a fejét, és megsimítja az arcomat.

- Félek, hogy... nem leszek jó feleség. Hogy elrontom. Hogy nem leszek jó anya. És... hogy is lehetnék, amikor itt vagy te! Téged imádni fognak, én pedig nem fogok tudni a nyomodba érni - tört elő belőlem az a sok szorongás, amiktől szinte fuldokoltam.

- Hermione... - Draco higgadtan beszélt, bíztatóan elmosolyodva. - Emlékszel, mit mondtam neked egyszer? Hogy bármi történik, mi együtt leszünk. Együtt változunk. És, hogy szeretni foglak, a halál után is.

Csak elmosolyodtam, pár könnycsepp kezdett kicsordulni a szememből, az egész nap érzelmi túlfűtöttségétől.

Visszahúzódtunk, csak egy kicsit, és bámultuk egymást.

Ideges voltam. De rájöttem, az, hogy most itt állunk, a sok korábbi pillanatunk eredménye. Még a fájdalmasoké is. Kerestem Draco tekintetében a bizonytalanságot, a
védekezést vagy a kétséget. De helyette csak törődést és szerelmet láttam.

Ez több mint elég. Ez minden.

Két kezébe fogta az arcomat. Erősen megcsókolt. Ismerősen izgalmas volt minden mozdulata, de mégis teljesen új.

Elkezdte kigombolni az ingét, és ismét megcsókolt. Istenem, de hiányzott a csókja... ami őrület, hiszen minden nap csókolóztunk.

De nem így. Soha nem így.

Valami tényleg megváltozott azzal, hogy összeházasodtunk. Valami sokkal több, erősebb lett. Egyenesen lélegzetelállító.

Párat lépve, a falhoz szorított, és újraismerkedett a melleimmel. A vállába kapaszkodtam, hogy meg bírjak állni. Izzó hő lopakodik a bőröm alá. Kavarog és kiengedi magát a hasamban. Kalapál a szívem és felforr a vérem tőle. Ahol csak Draco hozzám ér, szinte lángra kap a testem.

Minden más férfi, aki valaha hozzám ért, elhalványult az emlékeimben.

Mindig ő volt az.

Akkor is, amikor elfelejtettem, a testem emlékezett rá.

Letolta rólam a ruhát, szinte pillekönnyűen, és mikor a szája hozzáért a melltartón keresztül a mellemhez, recésen sóhajtva a hajába túrtam, és közelebb húztam.

Hívtam, hogy vegyen még. Mindent, ami vagyok. Mindent, ami vagyok érte.

Minden az övé.

Felemelt, én pedig köré fonom a lábamat.

Kezdtünk elvadulni. Kétségbeesetten és türelmetlenül, csak halk hangokkal és puszta kezeinkkel, mutogatva kommunikáltunk.

Elhúzott a faltól, és néhányat lépve átszelte velem a szobát, egészen a baldachinos ágyhoz. Mikor az
ágyhoz értünk, még alig dobott le rá, és már le is húzta az egyik lábamon fityegő ruhámat, miközben én lerúgtam a kényelmes kis balerina cipőmet.

Amikor már csak alsóneműben voltam, megállás nélkül nézett. Olyannyira, hogy belevörösödtem a pillantásába.

Pimaszon elvigyorogva, feltámaszkodtam a könyökömre, és a hátam mögé nyúlva, levettem a melltartómat. Mivel nem szakítjuk meg a szemkontaktust, minden reakcióját látom. Ahogyan nagyot nyelt. Ahogyan kissé még zihált is.

Én ugyanígy. Még jobban is.

– Levegyem ezt is? – kérdeztem, és beleakasztottam a hüvelykujjaimat a csipkés bugyimba, ami a melltartómhoz tartozii. – Vagy szeretnéd te?

A szokatlanul vad hangnememmel párhuzamosan, az ő tekintete olyan volt, mint egy ragadozóé.

– Ó, mi az, hogy szeretném! Nagyon is szeretném!

Bokámnál fogva húzott ki az ágy szélére. Aztán felhúzta a lábamat a mellkasához.  Lehúzta a bugyimat, és elém térdelt.

Minden egyes mozdulata hatására, egyre több ütemet hagy ki a szívem, egyre inkább zihálok, és egyre inkább várom, hogy hozzám érjen. Szinte fájt, annyira vártam.

A bokámnál kezdte. Finom csókok és lassú kínzás, ahogy haladt felfelé. Minden porcikám, amihez nem
ért hozzá, irigy és elhagyatott. A vér égve szánkázik végig az ereimen.

Nem sietett, élvezte, hogy várakoztathat. Csak annyit tudtam tenni, hogy becsuktam a szemem, félig visszahanyatlottam az ágyra, és kapaszkodtam a lepedőbe.

Tudta, mit csinál. Magabiztos. Amikor rám szorult a szája, a testem megmerevedett, és képtelenül ívbe feszült a hátam.

Sóhajtozok, imádkozok, kiabálok Merlinhez. Sokat. Mondom neki Draco nevét. Sokszor. Mindenem remegett, és felváltva mondtam neveiket kinyögött suttogásokban.

– Atyavilág! Merlinre ... Draco...

Nem találtam szavakat. Nem emlékeztem, hogy valaha ilyen jó volt. Mindig elképesztő volt, de ez?Nincsenek szavak.

Már gondolkozni sem tudtam.

A keze egy pillanatra sem állt meg, és minden érintése csak még jobban begerjesztett. Szinte lebegtem, mintha három méterrel a felhők felett úsznék a levegőben. És Draco ott is tartott, az érzés és a kielégülés határán lebegtetve.

Aztán, a nyelve egy pöccintésével és az ujjai egy mozdulatával, lezúgtam
a földre, szédülten és lélegzet nélkül. Nem tudtam mozogni. Az agyam bedobta a törölközőt. Próbáltam visszatalálni a légzéshez.

Draco  végigcsókolta a testemet. Össze kellett szednem minden erőmet, hogy végig tudjam húzni az ujjaimat a haján, és ő a bőrömbe mormogott.

Behunyt szemmel simogattam a férjem karját, míg ő tovább csókolgatott.

Amikor felhúztam magamhoz, hogy megcsókoljam, úgy értem hozzá, mintha a legelső alkalmunk lenne újra. Bizonyos szempontból
így is van.

Csókolóztunk és fogdostuk egymást tovább, egymáshoz simulva, egymáshoz feszülve, már egy kicsivel több magabiztossággal. A kezeim sietősen kapkodtak a nadrágja felé, amit a bokszerével együtt leszenvedett magáról.

Egyre durvább tempót diktáltunk, egyre durvábbak voltak az érintéseink. Ajkaink továbbra is gyengédek voltak, incselkedők, simák, érzékiek, de minden más tele volt szükséggel.

Félretettem a bennem lassan, bizonytalanul lüktető idegességet, és rá koncentráltam inkább. Nem volt nehéz. Nagyon tehetséges abban, hogy elvonja a figyelmem.

Amikor rám fordult, ujjai varázslatos táncba kezdenek, a türelmem pedig kötéltáncot járt.  A fájdalmas szükségemet nem tudták kielégíteni csak az ujjai.

Szükségem volt rá. Tetőtől talpig.

Rám ereszkedett, teljesen. A fejem mellett támaszkodott a könyökén, a kezei az enyémeket keresték, és amikor megtalálta, az enyémbe fűzte őket, és megszorította az ujjaimat.

Megcsókolt, miközben lassan belém hatolt. Rögtön megállt egy pillanatra... mintha tudasodott benne, hogy hol és miért van. Élvezet, öröm és talán... hála terül szét az arcán, teletöltve a mosolyát.

Gyengéden megcsókolt még egyszer, és kicsit beljebb csusszant.

Mindketten levegőért kapkodtunk.

– Hermione...

– Ó, istenem...

Draco beletemeti az arcát a vállgödrömbe, és csak a másik lélegzetét hallottunk.

Előre és hátra hintázott, minden apró mozdulattal beljebb és beljebb került. Behunyt szemmel kapaszkodtam a vállába, egyfolytában sóhajtozva, nyögdécselve, egyre artikulátlanabbul.

Hogyan fér belém ez a rengeteg érzés?

Mintha fel akartam volna robbanni. A csípője folytatta az oda-vissza táncát, és minden mozdulata kicsit jobban feltölt. Ámulva néztem rá, ahogy az arckifejezése hitetlenkedésből ámulttá, elkötelezetté, végül szerelmessé alakult.

Még jobban, mint valaha.

Hogy éltem olyan sokáig anélkül, hogy így nézett volna rám?

Amikor végre hozzám ért a csípője, egyre jobban a dereka köré csavarom a lábaimat, és szorosan egy helyben tartottm.

Éreztem, ahogy sistereg és nő bennem a feszültség, de nem akartam, hogy ennek vége legyen.

– Hé – simítja meg az arcomat. – Minden rendben.

– Tudom.

–Szeretlek. Nem is tudom elmondani, mennyire.

Magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam.

Ez enyhített a feszültségemen. Még jobban enyhített, Draco újabb, finom mozdulata.

Csókjaival vonta el a figyelmemet,  közben pedig lassú, hosszú mozdulatokkal tett magáévá. Miközben mindketten ziháltunk, sóhajtoztunk, nyögdécseltünk. Én sokszor majdnem kiabáltam, sokszor nem is jött ki a torkomon hang, csak a számat nyitogattam.

Nem siette el.

Tudtam már, hogy milyen érzés vele szeretkezni. De ez más. Minden érzés túl intenzív volt, annyira, hogy szinte szétszakított, de Draco átsegített rajta. Kezével, ajkával csitított, suttogott nekem: megbánásokról, bocsánatokról, szerelemről, jövőről.

A fülembe suttogta, hogy mennyire gyönyörű vagyok. Hogy milyen régóta várt már erre a napra, erre az éjszakára. Hogy mennyire várja, hogy a közös életünket, a közös házunkat, hogy újra ezt csinálhassa velem, újra
meg újra.

Nem tudom, meddig szerelmeskedtünk, de olyan sokszor vitt a csúcs szélére, hogy már nem is tudtam számolni. Amikor végre elélveztem, mintha az egész testem rohamot kapott volna, aminek sosincs vége. Végig beszélt hozzám.

Amikor végül egy hosszú nyögéssel ő is elélvezett, mintha sosem láttam
volna olyan szépnek.

Sokáig maradunk egymás köré csavarodva. Csak együtt lélegezve, egymást átölelve, egymásba kapcsolódva, egymásba olvadva.

Nem tudom, hogy mikor gördült le rólam. De azt tudom, hogy sietősen ismét hozzá bújtam, rögtön hiányozni kezdett a melege, az ölelő védelme. Magunkra húztuk a takarót, a lábaink egymásba gabalyodtak, és szépen, lassan mindketten álomba zuhantunk.

- Hé, Draco! - suttogtam, félálomban, mire éreztem, hogy hümmög egyet, és megsimítja az arcomat. Csukott szemmel elmosolyodtam. - Örülök hogy te vagy az örökkém!

_______________________

D R A C O 

- Mi lenne, ha egész nap ágyban maradnánk? 

- A legjobb napnak hangzik. Itt kéne maradnunk egész életünkben! 

- Mi lesz, ha elunjuk magunkat?

- Mi, unatkozni? Mikor unatkoztunk mi valaha?

- Mi lesz, ha megéhezünk? Mit tennénk meg az ételért?

- Hát, rendelhetünk kaját a szobaszerviztől, azok majd kiszállítják ide. 

- Mi lesz, ha elveszítjük az állásunkat, a házunkat,és nem lesz hol élnünk? 

- Állj! Hagyd abba az aggódást! 

Egész nap ágyban maradtunk. 

És a fogadásunknak eleget téve tettünk meg minden létező dolgot, amit az megkövetelt. 

Sosem voltam még ennyire büszke magamra, hogy kitaláltam egy fogadást. 

_______________________

A felkelő nap besütött a reluxa résein, emlékeztetve minket, hogy egy nap, mégpedig az ágyban fetrengős és eegyéb korhatáros mutatványokat végzős napunk, végérvényesen elmúlt.

Jobban magamhoz szorítottam Hermione-t, átkaroltam a derekát és beletemettem az arcom a vállába. A takaró elcsavarodott rajta, így több helyen is látni lehetett a meztelen testét. Előző nap nem bajlódtunk olyan elhanyagolható dolgokkal, mint a felöltözés. Vagy akár az evés, ahogyan a kávézóasztalon fekvő, félig teli tálcából láttam.

Hermione morgott egy aprót, de mintha egy macska dorombolt a fülembe. Felém fordította a fejét, még mindig csukott szemekkel, és várta, hogy megcsókoljam.

Nem tétlenkedtem, kissé feljebb emelkedtem, hogy ne kelljen teljesen kicsavarodnom. Ő persze nem érte be egy sima csókkal (pedig milyen csók volt!), hanem szépen, lassan magára kezdett húzni.

Csak az összegyűrődött takaró állt a testeink között. Hiába gondolhattuk azt, hogy egy teljes, szexszel töltött nap után majd nem fogjuk annyira kívánni egymást. De ez megdőlt. Ugyanannyira égetően vágytam a feleségemre, mint a nászéjszakánkon.

- Malfoy, ma azért el is szeretném hagyni ezt a szobát! - mondta Hermione, belesuttogva a számba, miközben ismét megcsókoltam, ő pedig a mondatával ellentétesen, a derekam köré csavarta a lábát. Remek, a takaró már alig takar valamit!

- Granger, ez az, amit az emberek a nászútjukon csinálnak! Biztos utánanéztél, mielőtt elindultunk - mormogtam, miközben lassú, kínzó, és meggyőző csókokkal kísértem végig az árcélét.

- Nem néztem utána! - ütötte meg a hátamat, de közben tovább nevetett, sőt úgy helyezkedett, hogy kellemesebb szögben tudjam csókolni. - És tudod, hogy most már Malfoy! Mrs. Malfoy!

- Hát rendben, Mrs. Malfoy! - vigyorodtam el, mint minden alkalommal, amikor kijavított. Mondhatnám, hogy azért tévesztem el mindig, hogy kijavítson, hogy az ő szájából halljam. De ez nem így volt. Csak berögzülés volt a Granger, még ha annyira nagy dobás volt az egómnak az, hogy a saját nevemen hívhatom őt. Őt, életem szerelmét. A feleségemet. Hermione Malfoy-t. - Ez az, amit az ember a nászútján csinál. Bezárják magukat egy hotelszobába valami drága, egzotikus szigeten, és egészen addig dugnak, ameddig nem jött el annak az ideje, hogy visszatérjenek a valóvilágba. Mellesleg, ez az amit én most próbálnék tenni és te ebben megzavarsz...

- Oké, abbahagyom! - Hermione megforgatta a szemét, és elvigyorodott. - De utána kilépünk egy kicsit ebből a szobából, és lemegyünk a partra! Eltelt egy nyár, és olyan fehér vagyok, mint a hó.

- Hermione, Angliában élünk! Ott nem meglepő, hiszen mindenki olyan fehér, mint a hó!

Felmorogtam, amit Hermione beleegyezésnek gondolhatott, mivel nagy hévvel átölelte a nyakamat, és magához húzott.

Azt hiszem, néha, igenis nekem van igazam.

És most különösen tudtam ezt értékelni.

___________________

A nap hátralévő része olyan volt, mint egy olcsó, amerikai romantikus-komédia montázsa. Valóban áttettük a székhelyünket a partra, és olyanok voltunk, mint két kamasz, akit kiengedtek a vadonba, vagy, ez esetben a tengerpartra.

Úszkáltunk, fröcsköltük egymást. És csókolóztunk, természetesen.

Amikor mindezt meguntuk, kiterítettünk a homokra a törölközőinket, és egymásnak dőlve olvastunk.

Estefelé viszont megláttuk a hatalmas, sötétkék-szürke viharfelhőt, ami a sziget felé közeledett, így gyorsan összepakoltunk, mielőtt elkapott volna minket a vihar. 

Mikor bebújtam az ágyba, Hermione mellé, zuhanyzás után, ő már azelőtt megkért, hogy öleljem át, hogy bármit is csinálhattam volna. 

- Nem tudnál egy kicsivel szorosabban ölelni? - kérdezte Hermione, teljesen komolyan, halkan. Összeráncoltam a szemöldököm értetlenségemben, de eleget tettem a kérésének, és annyira magamhoz húztam, hogy még lábamat is köré csavartam. Akkor értettem, hogy miért is szükséges ez, amikor odakint, a villám egészen közel csapott be, a dörgés pedig összerázta a szobát. Ahogyan Hermione-t is. - Merlinre, gyűlölöm a viharokat!

- Te félsz a vihartól? - kérdeztem meglepődve, a tarkójához simítva az arcomat. 

- Nem félek, csak nem szeretem! - válaszolt gyorsan, dühösen. Viszont a szavaival ellentétesen, amikor a következő dörgés rázott össze minket, újból összerezzent és az alkaromba kapaszkodott. 

- Hazudós! - mormogtam bele a nyakába, mire éreztem, hogy végigfut a bőrén a libabőr.

- Fogd be, seggfej! Csak ölelj át és nyugtass meg! Benne van a házassági esküben! - Hermione szorosan lehunyta a szemét, és ha lehetséges még közelebb csúszott hozzám. - Ha lehetne, most rögtön magamhoz varrnálak!

- Ha ez boldoggá tesz, kincsem, akkor bármit! - erre Hermione elnevette magát.

Az ég dörrent még egyet, a feleségem pedig ismét összerezzent a karjaim között.

- Á, egek, de hálás vagyok, hogy itt vagy velem! - Hermione hangját alig lehetett hallni, és egy kicsit elfordította a fejét, hogy a vállamba tudja fúrni a fejét.

- Igen. Én is - válaszoltam.

Próbáltam megnyugtatni. Finoman elkezdtem simogatni a karját, az oldalát, oda-vissza, hátha az egy kicsit eltereli a figyelmét.

- Így jobb? - kérdeztem halkan.

- Igen. Folytasd, kérlek!

És én folytattam.

- Somewhere over the rainbow/Way up high/And the dreams that you dream of/Once in a lullaby - énekeltem lassan, halkan, továbbra is cirógatva a karját. A mellkasomon éreztem, hogy Hermione lélegzete egyenletessé válik, és a szívverése is csillapodott.

- Somewhere over the rainbow/Bluebirds fly/And the dreams that you dream of/Dreams really do come true.

Háromszor énekeltem végig ugyanazt a dalt, egyre lassabb tempóban, míg hallottuk, hogy a vihar csillapodik odakint.

- Hé, Mr. Malfoy!

- Igen, Mrs. Malfoy?

- Szeretlek. És örülök, hogy a hátralévő életemben melletted fogok aludni.

- És egyéb dolgokat csinálni.

- Igen, azt is.

Egy kis szünet. Már azt hittem, hogy végre elaludt.

- Azt mondtam már, hogy a fogadás, amit kötöttünk... Az a legnagyobb baromság a világon?

- De azért végigcsináljuk?

- Természetesen! Te is emlékszel a két-hét-féktelen-szex részre?

Ez az én feleségem!
____________________

- Úristen! Hol egy kamera? Draco Malfoy a konyhában! - ezek voltak másnap reggel a feleségem első mondatai hozzám, a huszonharmadik születésnapja reggelén, amikor kisétált a hálóból a konyhába.

- Van valami oka az ing-mániádnak?  - fordultam félig hátra, ahogyan tetőtől-talpig végignéztem rajta. Természetesen, ismét az én ingemet viselte.

- Igen. Az, hogy a tieid - bólintott Hermione, ahogyan gyorsan kontyba csavarta a haját, majd hátulról átkarolta derekam, és a meztelen hátamnak döntötte az arcát, pár csókot nyomva a bőrömre. - Fahéjas pirítóst érzek?

- Igen. És gofrit, és bacont, és tojást, és gyümölcsöt - bólogatott, tovább sorolva a reggeli kellékeit.

Valami fatális véletlen folytán, amit én jelnek tekintettem, jóval korábban keltem Hermione-nél. Talán az előző esti villamlás lehetett az oka, hogy ennyire kiütötte magát.

Születésnapja volt. Szóval fogtam a sátorfámat, idéztem egy jelző bűbájt a ház köré, ha esetleg felébredne, tudjak róla, és az ösvényen keresztül bementem a faluba. Összevásároltam mindenfélét, aztán patrónus-bűbájon keresztül, Ginny lediktálta nekem a különböző ínycsiklandó dolgok receptjét. (Miután megerősítette, hogy igen, Blaise és Laurel gyereket várnak! Akkorát kiáltottam, hogy azt hittem, Hermione felébredt.)

- Te csináltál reggelit? - nem kellett hátranéznem, hogy tudjam, összeráncolta a szemöldökét értetlenségében.

- Tudod, hogy nem vagyok valami konyhatündér, de... Ez a szülinapod - Hermione elengedett és hátrálva felült a pultra. Amikor megfordultam, láttam az arcán az elérzékenyült mosolyt.

Közelebb léptem hozzá és a szájába adtam a kezemben tartott gofri-falatot.

- Ühhmm... - Hermione szemei elkerekedtek, amikor lenyelte a gofrit. - Lehetne minden nap szülinapom?

- Szóval ízlik? - nevettem el magam, és Hermione szemének mérete továbbra sem csökkent le a normálisra. Mintha csak most vette volna észre, hogy nem viselek mást, csak egy alsónadrágot. Nem fogok hazudni, kizárólag mocskos célok vezéreltek. - Tetszik, amit látsz, feleségem?

- Ó, az nem kifejezés, férjem! - bólogatott Hermione tovább, párat kalimpálva a lábával. - És nem tudom elhinni, hogy egy egész életen át a tökéletes felsőtestedet nézhetem majd! Valamit nagyon jól csinálhattam előző életemben!

- Teljesen a tiéd vagyok, bébi! - odaléptem hozzá, hogy megcsókoljam.

- Hála Merlinnek! Nem tudnám elviselni a bűntudatot, ha nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoznék az összes nőnek, aki megbámul az utcán! - mormogta Hermione a számba, majd nyitott szájjal engedte, hogy megcsókoljam. A nyelvem besiklott a szájába, lazán átkaroltam az egyik kezemmel a derekát és a pult szélére rántottam, mire ő a derekam köre kulcsolta a lábait.

- Oda fog égni a bacon! És akkor nagyon morcos leszek! - Hermione nagy szenvedve elhajolt tőlem, és a lábával a főzőlap felé lökött.

- Ó, és! Laurel tényleg terhes! - dobtam be a nagy hírt.

- Arra pont nem fogadtunk - nevette el magát Mione. - Várj! Ginny, mi?

- Naná, hogy Ginny!

Visszaléptem a sistergő baconhöz, és lehúztam a tűzről, magamban elgondolkodva és meghökkenve, hogy mennyire otthonosan mozgok a mugli mindennapok eszközeiben. Körülbelül képen röhögtem a tizenhat éves önmagamat. De... Az egy seggfej volt.

- Szóval... Mi ez a hirtelen... Szülinapi reggeli? - mutogatott Hermione végig a kajákon.

- A nászútunkon ünnepeljük a születésnapodat! Muszáj különlegesnek lennie! - magyaráztam az evidens választ.

Hermione felé nyújtottam a tálcányi bacont, amiből mosolyogv elvett egyet (sok vívódás után, hogy markoljon-e bele, vagy csak egyet), majd elkapta a karomat és visszahúzott magához, újra körém csavarva a lábait.

- Emlékszel a te szülinapodra? - kérdezte Hermione, nekem támaszkodva, hozzám simulva, útbaigazítva, hogy emlékezzek vissza, hogy mit csináltunk az én születésnapomon, júniusban. Nem sokat kellett gondolkodnom rajta.

- A régi kviddics mezemmel és a Mardekáros sállal? Igen, elég élénken - bólintottam vigyorogva, majd hozzám hajolt, hogy megcsókoljon. Éreztem a sült szalonna ízét a száján.

- Miért jutunk el minden egyes mozdulatunkkal a szexig? - tette fel drága nejem életünk kérdését.

- Mert nyulak vagyunk. Extrém nyulak - vágtam rá. Valaha, Hermione Granger pironkodva mondta ki egyáltalán a szex szót. Most, Hermione Malfoy ült előttem a pulton, minden létező végtagját körém csavarva, csábosan rágva az alsó ajkát, amit gondolom ő nem is vett észre. - Mit képzeltél a saját szülinapodra? Strand szex?

- Felháborítóan szexuálisak vagyunk - forgatta meg a szemét Hermione, de azért engedte, hogy kigomboljam a felsője legfelső gombját.

Majd még egyet.

Nem csináltam semmit, ő mégis éhes tekintettel nézett rám.

Aztán már felmordult, amikor a kulcscsontjától kiindulva kezdtem el csókolni, egészen az ajkáig.

- Vagy inkább konyhai szex legyen? - kérdeztem, teljesen komolyan.

- Otthon elvonó fog kelleni nekünk, figyeld meg! Hiába fogunk egy házban lakni, ha beindul a munka... - nem tudta végigmondani, lecsaptam a szájára, teljesen beszippantva őt.

- Azt hiszem, ezért hívják nászutas időszaknak - nevettem el magam, miután háromszorra sikerült végigmondanom a mondatot.

A kezem közben lecsúszott a Hermione által viselt ing elé, egészen a combja felső részéig.

- Semmi alsónemű, Mrs. Malfoy? - kérdeztem őt cukkolva,  amikor határozottan lehetett érezni a bugyija hiányát.

- Szükségtelennek gondoltam - szuszogta Hermione, miközben én a nyakát csókoltam. - Szexmániás lettem tőled.

- Tisztában vagyok vele. Az első naptól kezdve - helyeseltem, miután elégedetten vettem észre, hogy a légzése kezd szabálytalan lenni, sőt a csípőjét is a tenyerem felé billentette.

- Milyen szerencse, hogy teljesen kielégíted a rejtett szexuális szükségleteimet - kész csoda volt, hogy Hermione ki tudott nyöködni magából egy összetett mondatot. A nyögéseit és azoknak gyakoriságát hallva azt is csodáltam, hogy egyáltalán még lélegzik. - És az is hatalmas csoda, hogy nem csak szexuálisan egészítesz ki... Hanem intellektuálisan... Érzelmileg... És fizikailag is... Hiszen... uramisten, Draco!... Öhm... Mi elég sokat öleljük meg egymást és... Lehetne, hogy szokást csinálunk abból, hogy a Somewhere Over The Rainbow-t énekled nekem.

Az ing már teljesen ki volt gombolva, a kezem szabadon járhatott fel-le Hermione testén, bebarangolva a nyakát, a melleit, a csípőjét és a...

- Atyavilág! - nyögtük ki mindketten, ahogyan az ujjaim besurrantak Hermione combjai közé.

- Tudod, kincsem... Nagyon szeretlek - hajtottam a fejem a vállára, a fülébe beszélve, miközben az ujjaim végigsiklottak a nőiességén, majd belé is hatoltak. Hermione erre belevájta a körmeit a hátamba, és a kulcscsontomnak támasztotta a homlokát, ércesen felnyögve. - Irigy vagyok a jövőbeli énem összes pillanatára veled. És dühös vagyok a múltbeli énem összes tettére, ami miatt annyi pillanatot nem tölthettem veled.

- Jó dolog, hogy az örökkévalóság áll előttünk, nem?

- Ameddig az univerzum össze nem omlik.

______________________________

SZIASZTOK SZIASZTOK!!!!

Sulikezdés, sokatoknak múlt héten, nekem, az egyetemen csak most, de.... Mindenki olvasson egy új kis fejezetet a Feel Realből!!!

Íme a Dramione nászút, hölgyeim és uraim!!!!!

Képzeljétek hozzá a sok, amerikai filmes montázst is, pl a Twilightból 😂😂😂

Biztos sokan nem ilyesfajta nászútra számítottatok (elég sok 😏😏 momentum volt benne), de azért remélem hogy tetszett, mindenképpen írjatok meg, és remélem, hogy ezekből jól meg tudjátom saccolni a történet következő részének a dinamikáját a drága szereplőink között!!!

Kérdés: mire számítotok/vártok/vágytok ezután? A következő fejezetben az újdonsült házaspár visszatér Angliába, beköltöznek az új házukba és... Kiderülnek a fogadások végeredményei is 😂😂😂

szóval továbbra is remélem hogy tetszett nektek ez a fejezet, mindenkinek sok sikert és kitartást a sulihoz (magamnak is 😂😂),és köszönöm hogy minden ellenére továbbra is vagytok és még olvastok!!!! Köszönöm!!!!!!