______________________

H E R M I O N E 

Egy szál fekete melltartóban és egy rövidnadrágban ültem a kanapén, de a kérdést még mindig nem fogtam fel. A szívem természetellenesen gyors dobogását a fülemben hallottam, az ujjaim pedig egyre erősebben szorították Draco kezét, miközben tátogtam, mint egy hal. A meglepődéstől teljesen lebénultam. 

Pedig hallottam a kérdést. Ott visszhangzott a fejemben.

Hozzám jössz feleségül? 

Mert akármennyire is hihetetlen volt, de ideje lett volna választ adnom rá. Mert Draco Lucius Malfoy, a Mardekár Hercege, az ex-Halálfaló, arisztokrata aranyvérű, nem mellesleg életem szerelme, a szőke hercegem fehér hippogriffen, ott térdelt előttem, egy melegítőnadrágban. Én pedig csak a mellizmára tudtam fókuszálni. Gondolom, senki nem hibáztat ezért. 

Egyébként, a gyűrű, ami akkor bukkant elő, amikor felpattantotta a doboz tetejét, kellően lebénított ahhoz, hogy ne lássak mást. 

- Igen - mondtam, de annyira halkan, hogy még én magam sem hallottam. Ki kellett mondanom még egyszer, hogy biztos lehessek benne, minden fülhöz eljut, amelyik illetékes. - IGEN! Igen! Igen! 

Azt hiszem, hogy Draco ugyanolyan sokkba került, mint én pár perccel azelőtt. Csak nézett rám, elhomályosult, bizonytalan szemekkel. Aztán magához tért, és kapkodva, remegve az ujjamra húzta a gyűrűt. 

Amivel megkérte a kezemet. Amire én igent mondtam. 

Össze fogunk házasodni. 

Draco Malfoy felesége leszek. 

Te jóságos szent Merlin! 

Szinte ugyanabban a pillanatban, hogy a gyűrű az azt megillető helyére került, átkaroltam Draco nyakát, és úgy ahogyan volt, a padlón térdelve lendült oda hozzám. 

Esküszöm mindenre, ami szent, hogy csak puszinak indult. Amit két, felnőtt, szerelmes ember ad a másiknak, amikor eljegyzik egymást. Egy nagyon nagy puszi. Ami egy perccel később extrém, korhatáros smárolásba csapott át, és szinte ugyanott hagytuk abba, ahol a lánykérés előtt befejeztük. 

A barátom - vagyis, a vőlegényem! - a kanapé szélére húzott, egy pillanatra sem szakítva meg a csókot, és miközben felállt, felkapott engem is. Vihogva próbáltam stabilan tartani magam, a derekára kulcsolt lábakkal, miközben Draco átszelte a nappalit, egyenesen a háló felé tartva. Csókoltam, annyira erősen és hevesen, amennyire csak tudtam, az ujjaim közben a hajába túrtak bele, vagy vándorútba kezdtek a hátán. 

Griffendél Godrik gatyájára! Ez a félisten az életem hátralévő részére az enyém lesz!  Hogy lehet ilyen mázlim? Valamit biztos nagyon jól csinálhattam előző életemben! 

Mielőtt tovább filózhattam volna azon, hogy mennyire szerencsés vagyok, és hogy végre valahára, kiélvezhetem a Mardekár Szexistene által nyújtott örömöket, az ágy nagyot nyikordult, amint a hátam leért rá, Draco pedig rögtön rám mászott. Kizárólag az előbb említett örömökért. Amiket, természetesen, nem hagyhattam figyelmen kívül. 

- Ssshhh! Nehogy felébreszd Csámpást, mert akkor a mókának vége! - figyelmeztettem halkan a... vőlegényemet, az egyik ujjamat a szoba másik fele felé mutatva, amerre a macskám ideiglenes alvóhelye volt. Ha egyszer felébred, nem hagy minket békén, és akkor minden fantáziám és vágyam, ami az eljegyzés utáni szex körül mozgott, kipukkadt volna, mint egy szappanbuborék. 

Draco egy egyáltalán nem meggyőzött és szkeptikus fintorral bólintott, és láttam rajta, hogy magával viaskodik, hogy tegyen-e erre bármi megjegyzést. Az az énje nyerhetett, amelyik ezt nem igazán akarta firtatni, és meg is tudom érteni. 

Ezután - végre - újra lehajolt, hogy megcsókoljon, az egyik kezével a nadrágom gumis derekát piszkálta, miközben én lecsúsztattam a kezem a hátára, hogy kitapogassam az összes izmát. Jaj istenem! 

Mikor ismét kinyitottam a szemem, megszámlálhatatlan - legalábbis számomra megszámlálhatatlan, mivel éppen nem igazán voltam képes sorrendbe rendezni a gondolataimat - csók után, a nadrágom és a pólóm (ami egyébként Draco pólója) a szoba másik felébe került (gondolom, mert látni speciel nem láttam), Draco melegítőjével egyetemben. Az öklöm összeugrott, amikor megéreztem a csókokat egészen más vizekre evezni. Először a nyakamra, aztán a kulcscsontomra, majd a mellkasomra. 

- Várj egy kicsit! - túrtam bele a hajába, hogy emelje egy kicsit fel a fejét. A sötétben belenéztem a vággyal túlcsordult viharszürke szemeibe. - Tényleg össze fogunk házasodni? 

- Igen, ezt kérdeztem pár perccel ezelőtt - döntötte neki a homlokát az enyémnek, az ajkai félelmetesen közel voltak az enyémekhez. 

- És mit mondtam erre? - mindkét lábamat a derekára kulcsoltam, és így húztam még közelebb magamhoz. 

- Ahogyan emlékszem, igent mondtál - minden egyes szó után adott egy csókot, miközben a kezei a derekamon és a belső combomon táncoltak végig. 

- Meg tudnád kérdezni még egyszer? - kérdeztem egészen ködös aggyal. 

- Hozzám jössz feleségül, Hermione Granger? - persze, ő is elkezdett mocskosul játszani. És már azt vettem csak észre, hogy a kezei mindenhol ott volt, ott is, ahol férfi keze az övén kívül nem igen járt. A csókjaival szinte betemette az egész testemet. 

Sokszor megkértem, hogy ismételje meg a kérdést, én pedig változó intenzitással és hangnemmel válaszoltam rá. Először még csak sóhajtva, aztán nyögve, majd épphogy csak tátogva, végül kiabálva. Sokszor kiabálva. 

Úgy gondolom, hogy a legjobb érzés a világon, amikor szeretkezés után, Draco Malfoy pihegve rám néz, és azt mondja szeret. Majd a nyakamba hajtja a fejét, a bőrünk még összetapad, de a világon semmiért nem cserélnem ezt a pillanatot, ahogyan a vele való életet sem. Éreztem, hogy veszi a levegőt, majd belepuszilt a nyakamba, és lefordult rólam, a matracra. Mosolyogva nézett rám, én pedig rögtön hozzábújtam. Simogatta a hajam, miközben egyre laposabbakat pislogtam. Suttogva mondtam neki, hogy én is szeretem. 

Viszont ezután, magamat nem hazudtolva meg, ezernyi gondolat cikázott végig az agyamon, újabb és újabb kérdéseket téve fel, amikre én tudtam a választ. 

És tudtam, hogy addig nem is fogok tudni elaludni, amíg nem tudom a választ ezekre a kérdésekre. 

- Hé! - fordultam vissza Draco felé. Mentségemre legyen mondva, annyira fel voltam pezsdülve, hogy nem tudtam volna lehunyni a szemem. Draco kinyitotta az egyik szemét, mire rávillantottam az egyik ezerwattos mosolyomat, hogy lekenyerezzem vele. Már ebből rájött, hogy nem szándékozom aludni. - Tényleg össze fogunk házasodni?

- Igen, de ezt már mondtam - rázta meg a fejét mosolyogva. Ebben a mosolyban annyi volt, hogy "jaj Merlinem, az én bugyuta barátnőm, vagy menyasszonyom" .  

- De... - az egyik karomat a nyaka felé fontam és közelebb húzódtam hozzá. A gyakorlatias, logikus énem megint elkezdett kiabálni a fejemben, és muszáj volt átadnom neki a helyet. - Egy csomó mindent még nem tudunk. Sosem beszéltünk még házas dolgokról! 

- És ezt kifejezetten most kell megbeszélnünk, ugye? - ő meg felvillantotta a díjnyertes duzzogó ajak lebiggyesztését. De ezzel nem ért célt. Most nem. 

- Nem mehetek olyan emberhez feleségül, akivel... nem egyeznek a jövőbeli terveim - próbáltam egy hihető választ kicsikarni magamból. 

- Persze, hogyne, a jövőbeli terveid - már megint a szkeptikus, gúnyos hangnem. De hiába, a csodálatos mosolyomnak nem tudott nemet mondani. Sosem. - Gyerünk, lődd ki az első bombát! 

- Nos... - mocorogtam egy kicsit, miközben Draco Malfoy továbbra is úgy nézett rám, mintha megbuggyantam volna. - Hol fogunk lakni? Kétlem, hogy öreg napjainkon ez a cuki, pici Abszol Úti lakás elég lesz. Főleg, ha... 

- Főleg, ha bővül a család? - fejezte be a mondatot Draco. 

- Igen - bólintottam határozottan, de mielőtt kinyitotta a száját, felemeltem a mutatóujjam. - Időrendi sorrend! Először ház, utána család! 

- Igenis, parancsnok! 

- Remek, szóval... ház! 

- Milyen az álomházad? - erre vetettem rá egy kétkedő pillantást. - Mondd mi az, és én megadom neked! Azt hiszem, hogy ez is része a házastársi eskünek! 

- Még jó, hogy gazdag vagy! - nevettem el magam, és elkezdtem a semmibe magyarázni, mint a filmekben, amikor visszaemlékezős jelenet következik. - Készülj fel a Hermione Granger őrületre! 

- Kicsim, feleségül foglak venni. Szerintem mindent láttam - simogatta meg az arcomat, mire jobban elkezdtem virulni. - Na mesélj, én meg majd jegyzetelek! 

- Szóval hatttttalmas ház, aminek te gondolom örülsz a Malfoy génjeiddel - kezdtem bele az álmaim felvázolásába. - Kicsit a semmi közepén effektus, viszont mégse annyira messze a civilizációtól. Nem számít, hogy mugli vagy varázsló szomszédokkal, a lényeg, hogy legyenek, de annyira ne közel, de ne is egy kilométernyire. Ha nagyon extra akarok lenni, akkor még azt is elvárnám tőled, hogy egy tengerparti házba költözzünk. 

- Eddig tetszik, menjünk tovább! - bátorított tovább Draco, mosolyogva. Gondolom, azt a mosolyt most egy világvége se törölné le az arcáról. 

- Emelet, kert, de nem túl nagy, hatalmas ablakok, terasz.

- És persze a tengerpart. 

- A tengerpart - sóhajtottam fel vágyakozva, és próbáltam kiszakadni a képzeletvilágomból, amiben hirtelen találtam magam. 

- Könyvtár?

- Naná, találkoztál már velünk? - nevettem el magam ismét, immár elképzelve magam egy csodálatos, óriási könyvtárban, a saját házunkban. Merlinem, hiperventillálni fogok!  - És persze, nem várom el, hogy mindig mindent te fizess! A lakásomat csak bérlem, aminek vége van, és van saját fizetésem a Mungóból, ami szintén nem kevés. 

- De nem lesz olyan, hogy te pénzed, én pénzem. Minden közös lesz - szúrta közbe Draco, mintha ebben nem is lett volna semmi meglepő, mintha ezen nem kéne vitatkozni. Természetesen, egyetértettem ezzel, csak féltem felhozni a témát. Az arisztokrata aranyvérűnek ebben több kockázat van, mint a mugliszületésű majdnem-gyógyítónak. - Ahogyan a döntések is. Mindent megbeszélünk, és bármi történik... 

- Mindig megosztjuk a másikkal - fejeztem be bólintva. Azt hittem, hogy nem lehetek szerelmesebb Draco Malfoy-ba. De erre ő napról napra rácáfol. 

- Házimanó? - kérdezte elhúzott szájjal. 

- Csak akkor ha feltétlenül szükséges, és csak akkor ha fizetünk neki! - ismét fenyegetően felemeltem a mutatóujjam. 

- Természetesen. Mind tagjai vagyunk a M. A. J. O. M. -nak - bólogatott Draco, ezúttal meggyőzően. 

- Az egy tökéletesen logikus és humánus szervezet volt, és az emberek túl kegyetlenek voltak - egészítettem ki. 

- Egy szekrénnyi Nutella? 

- Naná! - bólintottam határozottan, mosolyogva. - Főleg, ha gyerekeink lesznek. Ha az én géneimet öröklik, élni-halni fognak a Nutelláért.

- És itt is vagyunk a gyerektémánál! - Draco mosolya továbbra is őszinte volt, és egy hangyányit szorított a derekamon, valószínűleg izgalmában.

- Itt! - én megborzongtam.

- Miért frusztrál téged ennyire a gyerektéma? - simította meg gyengéden az arcomat, amiről remélhetőleg eltűnt a kétkedő ránc.

- Nem frusztrál - tagadtam le rögtön. És tényleg nem ezzel volt a baj. - Csak... Mikor lesznek gyerekeink? Hányat szeretnénk? Tudod, mindegyiket nekem kell megszülnöm.

- Ha rajtam múlik, akár már jövő héten lehet gyerekünk - vonta meg a vállát Draco, a hanyagságon kívül viszont hallottam, hogy a hangja továbbra is őszinte.

- Jövő héten? Huszonkét évesek vagyunk! Nem gyors ez egy kicsit? - kiáltottam fel.

- Sosem voltunk normálisak. Se lassúak. És múlt héten megláttuk, hogy mennyire rövid az élet, szóval... Igen, minél előbb meg akarom neked adni azt a családot, amire vágysz - Draco továbbra is pirítóan határozottan volt, amitől én elszégyelltem magam.

- Csak akkor, ha te is akarod. Ez nem csak rólam szól - simogattam meg a vállát. Odahajoltam hozzá, hogy gyorsan megpusziljam. - Te vagy a legfontosabb nekem most, a családunk a következő. A jövő. 

- Készen állsz, hogy jobban szeresd a gyerekeinket, mint engem?

- Na és te?

Felnevettünk, és ezúttal ő hajolt oda, hogy megcsókoljon.

A csók után egymásnak döntve hagytuk a homlokunkat. Viharszürke szemében felvillant az aggodalom és a kétely. Szerencsére nem kellett harapófogóval kihúznom belőle, hanem magától elkezdte mondani.

- Mi van, ha nem leszek jó apa? - tudtam, hogy egyszer elő fog jönni ez a kérdés. Tudtam, hogy mindig is aggódott emiatt.

Pedig nem kellett.

- A legjobb leszel. Tudom, hogy az leszel - suttogtam, az arcára téve a kezem. - Különben is... Ha a gyerekeink a te géneidet öröklik, én képtelen leszek ellenállni a kinézetüknek, szóval kelleni fog valaki, aki kemény velük.

Erre elnevette magát. 

- Akkor... talán lássunk is neki - az álom, ami a beszélgetésünk előtt ült a szemében, teljesen eltűnt, és a keze már ott is volt mindenhol a testemen. Sietett, hogy betartsa, amit ígért, én pedig nem akartam ebben megakadályozni. 

_____________________

SZIASZTOK!!

Tudom, hogy ez a fejezet sokkal rövidebb lett, mint az átlagos fejezetekre, de legfőképpen azért csináltam így, mert nem akartalak titeket a levegőben lógva hagyni. 

Az utóbbi hónap miatt a szóbeli érettségire való készülés annyira felpörgött, hogy se időm, se energiám nem volt tovább írni a fejezetet, amit elkezdtem. Itt hagytam abba, valahol május közepén az írást, és őszintén azt sem tudom, hogy mi jöhetne ezután. A következő biztos pont amit tudok, az az esküvő, de az túl nagy időugrás lenne. 

Szóval... itt a nyár, vége az érettséginek, egyre többet akarok írni, most hogy időm és energiám is van bőven (konkrétan milliomos vagyok belőlük), szóval abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy 

1. jelezzétek légyszi nekem vote-al vagy kommenttel, hogy még mennyien olvassátok ezt a történetet. csak tudni szeretném, hogy kb hányan vagytok, semmi fellengzős célből. 

2. segítsetek nekem kitalálni a következő jeleneteket. Akár küldjetek nekem videókat, vagy akár egész jeleneteket, amiket látni, olvasni akartok, vagy ami a ti fejetekben van, egyfajta headcanon-ként. 

Előre is köszönöm mindenkinek a segítséget, és tényleg sajnálom hogy ennyi ideig nem frissítettem (az érettségi kemény lett a végére :D :D de szerencsére kb jó lett :D :D), de most próbálok többet itt lenni :D :D írjatok kommentet, hogy mit gondoltok az eseményekről!!!!