H E R M I O N E

________________

2014 SZEPTEMBER ELSEJE

Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor tizenegy éves koromban ráléptem a kilenc és háromnegyedik vágányra, először életem során. Nem túlzás azt mondani, hogy megváltoztatta az életemet.

Mugliszületésűként az egész folyamat teljesen máshogy ment végig, mint az átlag gyerekeknél, akik a Roxfortba készülnek. Nekem a varázslat csak a mesekönyvekből volt ismerős. Csak a képzelet szüleménye volt, oly sokáig. Aztán, mikor megláttam a Roxfort Expresszt, úgy is éreztem magam, mint egy mesekönyvben. Mint Alíz Csodaországban.

Aztán... Alíz Tükörországban. Minden a feje tetejére fordult. Egy olyan világba kerültem, ami lassan háborúba keverte magát, ahol sötét varázslók és egy teljesen más hierarchia uralkodott, mint amit én megszoktam. Egyik pillanatról a másikra kellett a szüleimtől elszakadnom, hogy egy varázslóknak fenntartott bentlakásos iskolában éljek. Minden lehetséges módon be kellett bizonyítanom, hogy megérdemlem a helyem ebben az új világban, ahol sokan csak a betolakodót látták bennem.

A gyermekeimnek ezt nem kell soha megtapasztalniuk. Hála Merlinnek. Nekik alanyi jogon jár hely a varázsvilágban.

Úgy felkészítettem a fiamat, ahogyan csak tudtam. Gyerekkoruk óta a Roxfort történetét használtam estimesének, és a kölyökfülekre átfordított kalandokkal szórakoztattam őket, az apjuk pedig úgy festette le a Mardekár klubhelységet, mintha Rapunzel tornya lett volna. Mint minden varázslógyerek, ők is úgy várták a roxforti levelüket, mintha Merlin feltámadása történne a szemük előtt. 

Én, az anyjukként, rettegtem ettől az eljövendő naptól. 

De eljött. Nem menekülhettem. És azzal, hogy Scorpius remegő kézzel feltörte a Roxfort pecsétjét és izgatottan végigolvasta McGalagony professzor sorait, tudtam, hogy az életünk megváltozik. Mitöbb, teljes fordulatot vesz. Fel kellett készítenem a fiamat arra, hogy az év nagyobb részét a szülei nélkül fogja tölteni, hogy ez az egyedüllét felnőtt, felelős döntésekkel jár. A Roxfort szabályai sokat változtak az elmúlt években, így lehetővé tették, hogy pár hétvégén a diákok hazamehessek, ha akarnak, amikor akarnak. 

De... Ha saját magamból vagy a barátaimból indulok ki, olyan kalandban lesz részük, amiből nem akarnak majd kiszállni egy hétvégére sem.

Miután Scorpius megkapta a levelet, az események felgyorsultak. Próbáltam tartani magam, hogy ne mutassam a gyerekek felé, hogy mennyire mélyen érint a fiam távozása. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, amiért elkezdődik az életének egy új fejezete.

Hát még milyen fejezet!

Scorpius és a többi fiú, James, Vince és Fred az utolsó napjaikat is együtt töltötték. Potteréknél az udvarban sátraztak Albus-szal együtt, a ropogó tűz mellett forgattak egy varázskönyvet, amit a könyvtárunkból hoztak el. Közben pedig pillecukrot sütögetve azon tanakodtak, hogy ki melyik házba lesz beosztva. Közben pedig Albus-t vigasztalták, amiért az ifjabb Potter fivérnek még egy évet várnia kell a Roxfortig.

Mindeközben a házban, a lányok azt csinálták, amit én. Próbálták leplezni, hogy mennyire mélyen érinti őket a fiúk távozása. Cassie, Lily és Roxie erősnek próbáltak mutatkozni és hangosan csak annyit mondtak mindig, hogy örülnek, amiért nem lesz hangzavar otthon.

De ismertem a lányomat.

A lányomat, aki egy szót sem szólt, miután balettórán kihirdették az őszi bemutató időpontját. Otthon, a szobájában a földhöz vágta a spicc cipőjét, amit egyszerűen imádott. Draco, amikor meghallotta a puffanást, úgy kapta rám a fejét, mintha aki rögtön világvégére készül. De amikor felmentem Cassie-hez, nem leszidni mentem. Sírva ült az ágyán és azt mondta, hogy az egész Scorpius hibája, amiért elhagyja és még a táncbemutatóján sem lesz ott.

Draco értetlenül állt az egész előtt. Hiszen Cassie annyira imádta a Roxfortot, mintha ő maga is évek óta ott élne. Mindketten egyke gyerekek voltunk, nem tudtuk, hogy milyen, ha a testvérünktől el kell válnia. És Cassie ragaszkodása... Nem csak nekünk tűnt fel.

Pansy és Theo elkísértek minket az Abszol Útra, amikor mi Scorpius iskolai dolgait szereztük be. A négyéves Nova az édesanyja kezét fogta nézett körbe a forgalmas utcán, Draco pedig Cassie-t próbálta feldobni azzal, hogy új tánccipőt vesz neki. Működött is. Úgy két percig.

Theo vette észre, hogy Cassie mosolya lehervadt, amikor az új cipőjével a kezében kisétált a boltból. Abban a pillanatban, amikor én és Scorp Ollivander üzletéből jöttünk ki, Scorp pedig büszkén mutatta a pálcáját.

Theo ezután kézenfogta Cassie-t, majd Novával együtt a délután további részét Florean Fortescue fagyizójában töltötték.

Amikor pár órával később visszatértünk hozzájuk, és Scorpius mosolyogva mesélte el Theo bácsikájának és a lányoknak a Czikornya és Patzában látott embertömeget és később Cassie-nek mutogatta az új könyveit. Cassie úgy kapott a ropogós új példányok után, mintha magamat láttam volna. Pansy elégedetten pakolta le a Scorpiusnak ajándékba vett baglyot, és amikor meglátta a gyerekeimet, a tekintetünk találkozott. És megjelent a szája sarkában az a bizonyos Pansy Parkinson féle mosoly.

Mintha csak azt mondta volna, hogy látod, Granger, még mindig jól elvannak együtt.

A legnehezebb a Scorp indulása előtti este volt. A láda már készen állt, a fiam mindkettőnktől a rendszerető és pedáns géneket örökölte. A Pansy nénitől kapott új bagoly a kalitkájában várt az indulásra. Úgy léptem be a szobájába, hogy tudtam, egy korszaknak itt vége. Utoljára fogom betakarni a kisfiamat.

Láttam, hogy Scorpius-nak forognak az agytekervényei. Azokat a géneket is örökölte, amik hajlamosak voltak előre gondolkodni. És túl is gondolni.

– Anyu! – mielőtt lekapcsoltam volna a lámpát, visszafordultam hozzá és az arckifejezését látva, vissza is ültem mellé az ágyra. – Mi lesz ha... Nem a Mardekárba kerülök? Apa haragudni fog?

– Kincsem, dehogyis fog! – ráztam meg a fejem és bíztatólag megfogtam a kezét. Sokat beszélgettem Draco-val erről. És igen, talán mélyen tényleg reménykedett benne, hogy a fia továbbviszi a Mardekár Hercege címet. Talán mert úgy érezte, hogy ezáltal is közelebb lesznek egymáshoz. – Apád csak abban reménykedik, hogy olyan környezetbe kerülsz, amit ismer és tud tanácsot adni, ha szükséged lenne rá. Viszont...

Egy pillanatra elgondolkodtam, és kicsit feljebb is ültem, hogy át tudjam ölelni a fiamat.

– Annyi szempontból úttörők vagytok ebben a családban a húgoddal. Te vagy az első félvér örökös a Malfoy családban. A húgod az első lány generációk óta, aki Malfoy-nak született. És ti vagytok az első testvérpár is generációk óta – soroltam a sok tényt, amiben a gyerekeim elsők voltak egy nemesi aranyvérű család történetében. – És ezen... Ne aggódj. A Süveg oda fog osztani, ahova a szíved szerint a legjobban beillesz. Ne gondolkozz azon, hogy apa mit vár el tőled. Hiszen apa csak azt szeretné, hogy boldog legyél. Legyen ez a Mardekárban, a Griffendélben, vagy a Hollóhátban.

Scorpius pedig végre elmosolyodott. Én pedig vállon veregettem magam gondolatban. Nesze neked, Draco Malfoy, nem csak te tudsz mélyenszántó beszédet rittyenteni a semmiből!

– De azért a Hugrabugnál húzzuk meg a határt. Apád abba belebetegedne! – próbáltam viccelni és szerencsére Scorpius annyira megnyugodott, hogy el tudta nevetni magát.

Amikor megölelt, mielőtt kimentem volna a szobájából... Belém hasított, hogy karácsonyig a fiam szobája üresen fog állni. Hermione Malfoy fészke pedig félig ki fog örülni.

Be kell mennem Cassie-hez, hogy megnyugodjak egy kicsit!

Hosszú ideig csak ölelgettem a lányomat, míg szét nem nyomtam teljesen. Aztán átmentem a férjemhez és pityeregtem egy kicsit.

Nem álltam készen, hogy a fiam elmenjen. De az életet nem tudtam megállítani. Még egy percre sem.

Évek óta először kívántam azt, hogy nálam legyen az Időnyerőm.

A szeptember elseje mindkét Malfoy gyereket máshogy ébresztette. Ahogyan a két Malfoy szülőt is. Scorpius izgatottan ugrott ki az ágyából, jóval korábban, mint kellett volna. Tudtam, hogy izgul is és agyal. De a jó izgalom nagyobb volt, mint a rossz, és ezt győzelemnek tekintettem. Cassie, ezzel szemben, elég nyűgösen ébredt. Ő is vágyott a Roxfortba, de arra talán jobban, hogy a bátyjával legyen. Egész reggel meg sem szólalt, még akkor sem, amikor látta, hogy Scorpius a kedvenc gabonapelyhéből eszik, amit normális esetben Cassie senkivel nem osztott meg. 

Draco Scorpius teljes utánzata volt. Reggeli közben a fiúk végig arról beszélgettek, hogy milyen kalandok várnak Scorpius-ra a következő hét évben. Én ezzel szemben, majdnem ugyanolyan nyűgös voltam, mint Cassie. Tudtam, hogy élete legjobb évei elé néz. Hiszen a háború ellenére, nekem is a Roxfortban voltak a legjobb éveim. De mégis szomorú voltam. Hiszen... Ez azt jelenti, hogy a kisfiam felnő.

– Gyerünk, család, induljunk, hogy időben legyünk az állomáson! Nem akarunk olyan lenni, mint Weasley-ék, akik száz százalék, hogy el fognak késni! És akkor még nem is beszéltünk Zambini-ékről! – tapsolt kettőt Draco, amint a gyerekek befejezték a reggelit.

– Mindened megvan, Scorp? – fordultam a fiamhoz egy óvatos mosollyal.

– Igen – bólintott Scorpius egy megbízható, mégis óvatos vigyorral. Ami életében először jobban hasonlított az én mosolyomhoz, mint az apjáéhoz.

– Leellenőrzitek még egyszer apával? Csak a biztonság kedvéért – kértem tőlük, ők pedig biccentettek és felmentek az emeletre. Eközben Cassie segített nekem a mosogatásban.

– Én miért nem mehetek a Roxfortba, Anyu? – sóhajtott egy mélyet a lányom, az alsó ajka lebiggyent, mintha egy percen belül sírni tudna. – A Roxfortba akarok menni...

– Fogsz is, drágám! – simítottam meg a vállát és gyorsan megtöröltem a kezem, hogy meg tudjam ölelni. – Nagyon hamar te is menni fogsz.

– Ja, két év múlva – motyogta a lányom búsulva.

– Hála Merlinnek! Legalább te itt leszel, ha anyunak ölelésre van szüksége! – fogalmam sem volt róla, hogy mit fogok magammal tenni, amikor mindkét gyerekem kirepül az iskolába. Két évem rá felkészülni.

– Hiányozni fog Scorp! – suttogta bele a vallomást Cassie a vállamba. – Karácsony olyan messze van!

– Tudom, életem! – bólintottam és megsimítottam a göndörödő tincseit. – De a bátyád nem fog elfelejtkezni rólad. Mindig a kishúga leszel és ezen semmi nem változtat. Biztos, hogy minden egyes héten fog neked levelet küldeni, olyan sokat, hogy a végére eleged is lesz belőle! Csakúgy, mintha itthon lenne.

Cassie bólintott, de nem volt esélye válaszolni, mert Draco és Scorpius visszatértek a nappaliba. Scorpius maga után húzta a ládáját, az apja pedig segített neki a bagoly kalitkáját hozva. Az izgatottságuk ragadós volt. Annyira ragadós, hogy egy percen belül Cassie és én is nevettünk. Mindketten hiányolni fogjuk Scorp-ot , de ennek ellenére boldogabbak nem is lehettünk volna, amiért ... Ő boldog. És ez volt a legfontosabb.

A King's Cross-ra hopponáltunk, ahol már hemzsegtek a fura taláros varázslók a muglik között. A kilenc és tizedik vagány közötti falnál találkoztunk a Zambini famíliával, akiknél ugyanazt a dinamikát véltem felfedezni, mint nálunk. Vince és Blaise annyira túlfűtött volt, hogy majdnem ugrálni kezdtek a vágányok mellett. Laurel viszont az ajkát harapdálta idegességében.

A gyerekeken kívül ő volt az egyetlen köztünk, aki még nem volt a kilenc és háromnegyedik vágányon. És amikor átszaladtunk a falon (Draco Scorpius-nak segített a kézikocsit tolni, amire a fiúk ládáit és baglyait pakoltuk fel, én pedig Cassie kezét szorítva keltem át a varázslók vágányára), Laurel szeme elkerekedett. Pont úgy, ahogyan a gyerekeké. Mind millió sztorit hallottak a Roxfortról és a Roxfort expresszről is, mégis... A valóság még varázslatosabb volt, mint a mesék.

Életük legnagyobb utazása most kezdődik el.

– Kerítsünk nektek egy üres fülkét, és keressük meg a többieket! – tanácsolta Draco, miközben Scorpius-t próbálta teregetni a tömegben. Közben pedig Blaise-t is lökdöste, hogy haladjon.

Először begyűjtöttük a Weasley családot, aztán pár perccel később megtaláltuk a Pottereket is. A két fiatalabb Potter gyereknek pedig ugyanolyan fancsali volt az arca, mint Cassie-nek. Albus jövőre kezdi az iskolát, Lily pedig Cass-szel együtt. Így mindketten elhagyva érezték magukat. Roxie velük szemben boldogabb nem is lehetett volna, amiért megszabadul a bátyjáról.

A fiúk a következő pillanatban már találtak is maguknak egy üres fülkét. Pontosan Teddy, Victoire és Dominique szomszédságában. Dominique a fiúkkal együtt kezdte az első évét a Roxfortban. Miközben nézték az ablakon keresztül, ahogyan a fiaik felpakolnak, Blaise és Draco nosztalgiáztak. Sztorizgattak a saját első napjukról, és az utolsóról is. Eközben Ginny, Angie, Laurel és én elmorzsoltunk pár könnycseppet. Tudtuk, hogy ezzel a nappal minden megváltozik. És a kisfiaink már nem kisfiúk többé. Ezt fel kellett dolgoznunk.

– Jöttünk elbúcsúzni! – ugrott le Vince a vonatról.

– De... A vonat csak tíz perc múlva indul! – ellenkezett Laurel gyengén és kissé kétségbeesetten is.

– Igen, Anyu, de még el kell helyezkednünk és haverokat kell találnunk! – magyarázta Vince egy játékos vigyorral.

– Laur, engedd, menjenek csak barátkozni! – Blaise megborzolta a fia haját, amit Vince készségesen hagyott, érezve, hogy az apjának erre van szüksége. Laurel csak sóhajtott egyet és egy csontropogtató ölelésbe vonta egyetlen gyermekét. Ő volt az egyetlen köztünk, akinek nem marad ott még egy gyerek, akiről gondoskodnia kell. Ők ketten maradnak otthon, üres fészekkel.

– Légy jó! – kértem Scorpius-tól, ahogyan egy szoros ölelésbe vontam. Hála Merlinnek, nem ellenkezett, hanem engedte, hogy kiéljem magam. Nem is tiltakozott, amiért leégetem a leendő iskolatársai előtt.

– Ne higyj anyádnak, nem kell jónak lenned! – veregette meg Draco a fia hátát hátulról, mire vetettem rá egy szúrós pillantást. Erre a mondatra csak még jobban elkezdtem szorítani Scorpius-t.

– Anyu! Nem kapok levegőt! – Scorp türelme két perccel később fogyott el, amikor már teljesen hozzám volt préselődve és kinyomtam belőle a szuszt.

– Engedd el a gyereket, Granger, a vonat mindjárt indul! – simította meg a vállam a férjem.

– Fogd be, Draco! – sziszegtem neki, jelezve, hogy ne szakítsa félbe a nagyon is szükséges anyai búcsúzkodásomat. Ennek ellenére,  hallgattam a józan észre és elengedtem a fiam. De csak miután adtam neki egy kínos arcra puszit, amiért az osztálytársai hetekig cikizhetik. – Írj minden héten, Scorp! Kérlek! És mindenképpen írj a beosztás után! Mindent tudni akarunk!

– Ígérem, hogy minden héten írok, Anya! – és én elhittem neki. Miután megölelte az apját és váltottak pár titokzatos szót,  a tekintete a húgára vándorolt.

– Visszajövök, mielőtt észbe kapnál! – ölelte meg Scorp Cassie-t. A húga belesüppedt az ölelésbe, és láttam hogy könnyek gyűlnek a szemébe. – Élvezni fogod nélkülem a csendet és a békét!

– Igaz! Végtelenül zajos vagy! – vigyorodott el Cassie, egy tipikusan Malfoy-os visszaszólással.

– Majd karácsonykor mindenért kárpótollak! – Scorpius arcán is megjelent a vigyor, amit mindketten az apjuktól örököltek. – Ígérem, hogy az ünnepek alatt annyira hangos és idegesítő leszek, amennyire csak tudok!

– Akkor ne is gyere haza! – viccelődött Cassie, de aztán... Láttam, hogy még egy komoly mondat fog következni. – Hiányozni fogsz, Scorp!

– Te is hiányozni fogsz, Cass! – ismerte be Scorpius halkan. – Légy jó!

– Én mindig jó vagyok! – kérte ki magának Cassie. – Neked kell mindig figyelmeztetés, hogy jó legyen!

– Hol lenne a móka abban? – már előre láttam, hogy a fiam millió alkalommal fog bajba kerülni Roxforti évei alatt. De valószínűleg éppen elég báj volt a birtokában, hogy a legtöbb dologból kidumálja magát.

Mire észbe kaptam, a vonat már el is indult. Keserédes mosollyal néztük, ahogyan a vörös szerelvény elindul a tizenegy éveseinkkel.

________________

– Húsz galleont teszek rá, hogy a Mardekárba kerül! – jelentette ki Draco, miközben a vacsoraasztalt terítettük.

– Ezt a fiúkkal csináld, ne velem! – kértem ki magamnak. – És húsz galleon? Tényleg? Nagyon puhány vagy!

– A fiúkkal is csináltam, hidd el! – nevette el magát Draco, aztán odalibbent hozzám és átölelte a derekam. – De veled sokkal murisabb lenne! Van egy-két ötletem a büntetésre!

– Szeretném kiemelni, hogy még mindig van egy gyerek a házunkban! – emeltem fel tiltakozóan a mutatóujjamat, de azért engedtem, hogy beletemesse az arcát a nyakamba és a fülembe súgjon pár mocskos ötletet, amit tervezett büntetés gyanánt. Őszintén szólva, megfontolandó volt.  – És! Egészen felháborító , hogy azt hiszed, hogy Mardekáros lesz! Biztos vagyok benne, hogy a Griffendél lesz a nyerő! Ismerem a fiam!

– Ő egy Malfoy, Granger!

– Igen, de inkább hasonlít rám, mint rád, már ne is haragudj! – Draco a szívére tette a kezét, mintha mélyen megsértettem volna.

– Á, hercegnőm! – pillantotta meg Draco Cassie-t, aki éppen akkor ért le az ebédlőbe vacsorázni. – Jókor jössz! Szerinted a bátyád melyik házba fog kerülni?

– Élek a jogommal, hogy nem foglalok állást! – jelentette a kilenc éves lányom egy negyven éves komolyságával, rezzenéstelen arccal. – Nem akarok magamnak bajt egyikőtökkel szemben sem, amikor majd kiderül, hogy nekem volt igazam végig!

– És miből gondolod, hogy neked van igazad? – nézett rá Draco összehúzott szemöldökkel. Tudtam, hogy a lányunk hangsúlya őt fogja előbb felpaprikázni és játékra buzdítani.

– Mert én vagyok a legokosabb ebben a családban – mosolygott Cassie mindentudóan, miközben leült a helyére az asztalhoz. Nem bírtam visszatartani, elkezdtem hisztérikusan nevetni.

– Látod, szerelmem, egy Mardekáros gyereked már biztosan van! – veregettem meg a férjem karját, miközben még mindig kuncogtam és egy büszke puszit nyomtam a lányom kopakjára.

– Kinek a gyereke vagy te? – húzta össze a szemét Draco, és így nézett Cassie-re.

– A tiéd! – válaszoltunk kórusban Cassie-vel, egy egymáshoz teljesen hasonló mosollyal, Draco pedig bólintott egyet, és dicsőséggel beismerte a vereségét.

– Áh, mi lenne, ha 30 éves korodig nem hagynál itt engem, hercegnő? A bátyád már itthagyott, neked nem engedem! – ölelte át Draco Cassie-t a széke mögött állva, a szemet egy pillanatra lehunyva, hogy teljesen bele tudja élni magát a lányunk illatába. – Legyen inkább 40? Beszéld meg anyáddal!

Előre láttam, hogy Draco számára nehéz menet lesz az, amikor Cassiopeia Malfoy elmegy a Roxfortba két év múlva.

Cassie kérdőn nézett rám, mire én csak rámosolyogtam a teás bögrém pereme fölött.

– Ne aggódj, drágám! Apád csak megijedt, hogy a hercegnője okosabb nála! – ezzel csak még jobban felpaprikáztam Draco-t. Már éppen visszaszólni készült, amikor... Egy bagoly jelent meg a konyhaablakban. Scorpius baglya, amit Pansy-től kapott.

Egy pillanatra lefagytunk, mintha nem hittünk volna a szemünknek. Mintha a saját Roxfortos levelünk jött volna meg újra.

Mindannyiunk szerencséjére, én kapcsoltam először és odapattantam a névtelen bagolyhoz. Elhesegettem Draco kezét a hanyagul összehajtott levél elől, amire gyöngybetűkkel azt írták, hogy Anyu, Apu, Cassie. A férjem izgatottan nekidőlt Cassie székének és úgy várta feszülten, hogy elkezdjek olvasni.

– Kedves, Anyu, Apu és Cassie! – kezdtem bele izgatottan, és kényszerítettem magam, hogy a szemem ne pörögjön le az alsó sorokra. Hogy ne lőjjem le magamnak a poént. – A Roxfort ugyanolyan varázslatos, mint azt mindig meséltétek. Csak még csodásabb. A Roxfort története nem tudta elmesélni a teljes igazságot. Szavak sincsenek erre. Persze először halálra rémültünk, amikor Hagrid ott termett előttünk és a csónakokba terelt mindenkit. Fred miatt majdnem beleestünk a vízbe, egyébként. Elmondanátok ezt George bácsinak? És McGalagony professzor... Megijedtem de nagyon izgatott is voltam. James-t persze egyből kiszúrta. Meg Fred-et. Azt mondta McGalagony professzor, hogy a vörös Weasley-ket mindig kiszúrja. Szerintem egyébként ugyanannyira megijedt tőlünk, négyünktől, mint mi tőle. Teddy úgy tapsolt , amikor beléptünk a Nagyterembe, hogy a másik oldalig tisztán hallottam. Meg kiabált is. Fred és Vince végig háborogtak, hogy ők csak a névsor végén kerülnek sorra és hogy ez mennyire igazságtalan. Én voltam négyünk közt az első, de örültem, hogy legalább hamar túl leszek rajta. De először végighallgattuk M-ig a beosztást. Ethan Flint még a vonaton belénk kötött, és hencegett, hogy mivel mindkét szülője Mardekáros volt, ezért nyilvánvaló lesz, hogy ő is odakerül. Az egyetlen, aki vissza mert neki szólni, egy Annalise Wood nevű lány volt. Majdnem olyan vagány volt, mint te, Anyu. Flint tényleg a Mardekárba került, amúgy. A fiúkkal összenéztünk, nem is vártunk mást. Tudom, tudom, Apa, ne húzzam az időt és térjek már rá, hogy engem hova osztott a Teszlek Süveg.

Jelzésértékűen Draco-ra néztem, aki valóban már elég türelmetlen volt, az egyik kezét Cassie köré vonta és így próbált megnyugodni. Draco csak belenézett a szemembe, jelezve, hogy folytassam már.

– Egyébként én is kíváncsi voltam, hogy neked vagy anyának van igaza. A Süveg rögtön észrevette, hogy Malfoy vagyok. De azt is rögtön tudta, hogy valami más bennem, mint az eddigi Malfoy-okban. Sokat gondolkozott, hogy hova tegyen. Azt mondta, hogy világos, mennyire okos vagyok és hogy mennyire ravasz. Logikus. Becsületes. Hűséges. Szerintem leginkább ez a kettő utóbbi miatt döntött végül a Griffendélnél – a szívem hevesebben kezdett verni, amikor elolvastam ezt az utolsó szót. És azt is hallottam, hogy Draco-nak elakad a lélegzete. Talán még szívrohamot is kapott kicsit. – Igen, Apa, tudom. Tudom, hogy mennyire akartad, hogy Mardekáros legyek. És olyan legyek mint te. És olyan is vagyok mint te. De olyan is vagyok, mint anya.

Rápillantottam Draco-ra, aki az arca belsejét harapdálta. Meghatották a fiunk szavai. Még akkor is ha nem erre számított.

Pedig ő mondta mindig. Cassie teljesen olyan volt, mint ő. És hiába volt Scorpius kiköpött Draco... Benne egységesen keveredett az apja és én. Vagyis... Úgy látszott, hogy belőlem kicsit többet kapott.

– Aztán jött James. Ott nem volt semmi meglepetés, jött utánam a Griffendélbe, ez senkit nem lepett meg. De aztán a következő! Fred volt a következő! És képzeljétek, Fred a Mardekárba került! A Mardekárba! Először meglepődtünk aztán... Végülis érhető volt. Aztán meg jött Vince. Természetesen a Mardekárba került. Szóval ketté váltunk a fiúkkal. De talán ezzel örökre megszűnik a Griffendél és a Mardekár között a konfliktus. Mert mi aztán nem fogunk szétszakadni, az is biztos. James már a klubhelységbe menet azt tervezte, hogy követni akarja Harry bácsi példáját és már az első évben bekerül a kviddicscsapatba. Hiába próbáltam megértetni vele, hogy elsőévesek nem játszhatnak. Az apja kivétel volt. Ezt persze Annalise Wood is meghallotta. Azt mondta, hogy ha valakinek, akkor neki joga van ott lenni már elsőben a csapatban, tekintve, hogy az apja válogatott volt. Jövő héten megírom, hogy ez hogy sikerült. Kíváncsi vagyok, milyenek lesznek az órák. Már nagyon izgatott vagyok. Főleg a sötét varázslatok kivédése miatt. Azt mondják, hogy Greengrass professzor elég szigorú. Majd meglátjuk, mit mond Fred és Vince. Nekik ő a házvezetőjük is. Mindegy. Nagyon szeretlek titeket. Máris hiányoztok. Jövő héten írok. Scorpius. – és ezzel a levél végére értem. A hangom remegett, ahogyan a kezem is a papír szélén.

Felvontam a szemöldököm. Várva hogy Draco megszólal. Láttam, hogy keresi a jó szavakat.

– Igazam volt! – mondtam elégedetten, Cassie-vel szinte tökéletes szinkronban.

– Te honnan tudtad? – nézett Draco Cassie-re meglepődve.

– Ismerem Scorp-ot – vonta meg a vállát Cass. – Ahogyan Anya.

– Aha, persze... – motyogta Draco. Aztán még jegyzett meg valamit a bajsza alatt, de azt már nem értettem.

– Bocsi, elmondanád még egyszer? Nem hallottalak – kérdeztem vissza csipkelődve, tudva, hogy valami olyasmit mondhatott, amit nehezére esett.

– Ajj, miért csinálod ezt velem? – nyögött fel Draco, szenvedve. – Na jó, essünk túl rajta. Hermione Granger-nek mindig igaza van, és én, Draco Malfoy, egy barom vagyok amiért nem hittem neki. Sajnálom.

– Szeretlek! – nevettem el magam, majd odamentem hozzá és megöleltem. Belesuttogtam a fülébe azt, amit hallani akart. – Tudod, Cassie nagyon mélyen alszik mindig. Szóval akár... Megbeszélhetjük ezt a büntetés dolgot.

Draco Malfoy pedig úgy mosolygott, mintha a legjobb befektetést tette volna.

______________________

sziasztok, drága boszorkányok, varázslók és muglik!

mindenek előtt, szeretnék köszönetet mondani nektek, amiért ennek a résznek is a végére értetek, mindig öröm amikor olvassátok valamelyik történetemet.

mint tudjátok sokan, idén szakdolgozatot írok/írtam, ezért történhetett az, hogy ez a sztorim háttérbe szorult és nem került fel hipergyorsasággal az új fejezet. tudom, hogy kíváncsian vagytok és minél előbb olvasni szeretnétek a következőt, én pedig ezt meg is akarom nektek adni, de nem könnyű néha hozzákezdenem.

sosem kértem tőletek hogy várjatok rám és sosem akartalak titeket hitegetni sem, hiszen én pontosan tudom, hogy sokkal kevesebbszer jönnek ide fejezetek, mint azt szeretném. és valószínűleg ezért, a gyakori fejezetek hiányáért, sok olvasót el is vesztettem az évek során. ez természetes, senkitől nem várhatom el és nem is várom el hogy rám várjon.

azért írom ezt a sztorit még mindig, mert el akarom mesélni nektek a történetet, amit sok évvel ezelőtt elterveztem. még most is azokat a jegyzeteket használom, amiket 16 éves koromban illesztettem bele egy word dokuba. az hogy olvassátok, akár csak maroknyian, nekem hatalmas öröm.

aki nem akar egyfolytában egy alig frissülő sztorit várni, ami ki tudja mikor lesz befejezve és nem akarja olvasni, szíve joga.

én örülök ha olvastok engem. ha ezt a sztorimat olvassátok vagy bármelyik másikat (olvassátok is, van még pár harry potter ficem ezen kívül 🤣). az a legnagyobb öröm.

ha szeretnétek egy igényes wattpad sztorit olvasni, kattintsatok a hogwarts-founders profilra vagy az ottani írótársaim profiljaira (akiknek van sok befejezett sztorijuk is 😉) ❤❤❤❤

!!! A következő fejezetre várva, kérlek írjátok le nekem hogy scorpius első roxfortos éveiből (vagy akár a későbbiekből) mire vagytok kíváncsiak vagy esetleg ugorhatunk is cassie beosztására, hiszen akkor kezdődik igazán a móka 😂😂✨✨✨✨ !!!!