D R A C O

2013 MÁRCIUSA

- Mit eszel te korán reggel? - a tarkómat vakargatva léptem be a konyhába, átcammogva a nappalin, elfojtva egy ásítást és próbáltam emberi ábrázatot varázsolni a fejemre. Az első szabad reggelem volt már... ki tudja milyen rég óta. Kihasználtam, hogy kicsit tudok aludni és újra tinédzsernek érezhettem magam a medvealvásommal újra hű barátságba állva. Amit a feleségem egyáltalán nem kultivált. Hermione már a sütő mellett állt, reggelit készítve a családnak, egy kócos konttyal a fején, az én egyik ingemben. Na igen... Mintha tényleg visszacsöppentem volna fiatal felnőttkoromba.

- Nem te mondod a gyerekeknek, hogy reggeli előtt nincsen nasi? - léptem oda hozzá, tovább cukkolva, és ahogyan megcsókoltam, éreztem a csoki ízét, amit a palacsinta megfordítása közben csúsztatott bele a szájába.

- Ez csak Oreo! - ellenkezett Hermione rögtön, azzal a kezével fenyegetőzve, amelyikben éppen azt a bizonyos kekszet tartotta és enyhén szúrós szemeket meresztett rám.

- Oreo? Muggli boltban vásároltál be? - felismertem az édesség nevét, amit említett, tudtam, hogy szokott belőle venni pár csomaggal, mert a gyerekek is szeretik, Hermione meg főleg. De mivel mugli árucikk volt, ezért maximum havonta egyszer került be pár a szekrénybe.

- Aha - bólintott Hermione egyszerűen, és egy pillanatra visszafordult a sütőhöz, hogy lekapkodja az utolsó adag palacsintát. Hümmögtem, jelezve, hogy fogalmam sincs, hogy mikor ment el a mugli negyedbe, egyáltalán nem emlékeztem, hogy említett volna ilyet, szóval kíváncsi voltam a körülményekre. - Laurelnek Hershey's kellett valami sütihez, amire Vince vágyott. Szóval bementünk a mugli Londonba. Pansy is velünk volt, egyébként. Azt mondta, hogy Novának úgyis egy kis sétára van szüksége, szóval megint taníthattam meg egy barbár aranyvérűt a normális viselkedésre a mugli világban.

- Barbár aranyvérű? Vérig vagyok sértve - játszottam el a sértettet, ahogyan sóhajtva átöleltem a feleségem derekát. Tény és való, hogy én sem voltam a legrendesebb ember, amikor arra került a sor, hogy vegyüljünk el a muglik között, és ahogyan teltek el az évek, a mi furcsásagainkon és szófordulatainkon a muglik már meg sem rendültek.

- Persze, persze - legyintett Hermione, tudva, hogy ilyen hülyeségen biztos nem sértődnék meg.

- Mikor is volt ez, és én miért nem mentem? - nem mintha bántam volna, hogy kihagytam egy csajos bevásárlást.

- Túlóráztál egy éjszaka után - igazán visszakérdeztem volna, hogy pontosan melyik alkalomra gondol, tekintve, hogy rengeteg olyan eset volt már az utóbbi hónapokban, hogy többet kellett bent maradnom az irodában, még egy éjszakai terepmunka után is.

- Elárultál... - csipkelődtem, miután töltöttem magamnak egy nagy bögre kávét és leültem a feleségem mellé az asztalhoz.

- Mi, mikor? - kapta fel a fejét Hermione a Reggeli Próféta aznap számából és kishíján kiköpte a reggeli teáját.

- Múlt éjjel.

- Oké? - láttam rajta, hogy nagyon elgondolkodik.

- Az álmaimban - biggyesztettem le az ajkaim, pont ugyanúgy, ahogyan Cassie is szokta, amikor megsértődik. Hermione pedig hangosan felnevetett.

- Ó, és miről álmodtál ezúttal? - húzta fel a szemöldökét játékosan, mire közelebb húzódtam hozzá, hogy a fülébe tudjam súgni az összes piszkos kis gondolatomat. Éreztem, hogy kirázta a hideg, majd a mondatom közepén - ami valljuk be, elég korhatáros volt - nevetve ellökött magától. - Valami nem változik, te disznó!

De ennek ellenére, adott ennek a disznónak egy jó hosszú csókot, ami bizony tapizásba is átfajult volna, ha... nem rebbentünk volna szét egy kiáltás hatására, ami a lépcső felől jött.

- ANYU!

- A konyhában! - kiáltott vissza Hermione, enyhe aggodalommal a hangjában és kicsit fel is emelkedett a székéből, hogy rálásson a folyosóra és én is hátrafordultam, amikor a homlokomat ráncolva felismertem a lányom hangját.

- Anyu! Rózsaszín lett a hajam!

Cassie előbb ért oda hozzánk futva, mint hogy mi fel tudtunk volna pattanni hozzá. Szájtátva próbáltunk feldolgozni, hogy a lányunk szőke, göndör tincsei... sötétrózsaszínek voltak.

- Scorpius rózsaszínné változtatta a hajam! - kiáltotta Cassie, amire én annyira összerezzentem, hogy magamhoz kaptam a kezem, amivel a lányom haját próbáltam megtapogatni.

- Micsoda? - hüledezett Hermione, összezavarodva nézve rám. - Scorpius véletlenül varázsolt.

- Hermione, erre igazán számíthattunk volna, már tíz éves! - próbáltam logikusan megközelíteni a témát, de őszintén... én sem nagyon tudtam eltekinteni a ténytől, hogy a lányom gyönyörű haja... rózsaszín lett. Pink. Nagyon pink. Szerintem még ilyen élénk rózsaszínt sosem láttam.

- Oké, de... - Hermione elgondolkodott.Azt hiszem, hogy ennyi együtt töltött év alatt meg kellett volna tanulnom, hogy Hermione könnyen át tud látni a különböző szituációkon. Különösen, ha a gyerekeinkről van szó. - Cassie... miért a te hajad lett rózsaszín? Mit csináltál?

A legtöbb véletlenszerű varázslatnak van oka. A stressz, a félelem... vagy a düh. Ami simán irányulhatott a kishúg felé.

- Hát én... izé... - a lányom megvakarta az arcát, az orrát pedig ráncolni kezdte, ahogyan Hermione is szokta, amikor ideges vagy elgondolkodik. Tehát tényleg volt valami oka, amit nem is akart bevallani. Remek.

- Merlin, Cassiopeia! - sóhajtott fel Hermione, majd elgondolkodva beletúrt Cassie fura színű hajába. A gyönyörű szőkesége, amit tőlem örökölt... egyszerűen eltűnt. A barbár aranyvérű beszélt belőlem, hogy ennyire bántam, amiért az örökség, amit tőlem kapott, ilyen egyszerűen eltűnt. De egyszerűen nem tudtam elhesegetni.

- Mi lenne ha te beszélnél Scorppal, én meg visszaváltoztatnám Cass haját szőkévé? - vetettem fel az ötletet.

- Aha, persze, aztán Cass-nek olyan szőke haja lesz, mint neked volt régen. Azt már nem! - tiltakozott a feleségem, pontosan tudva, hogy mire megy ki a játék.

- De, Granger, valamit csinálnunk kell a hajával! Nézz már rá! - kezdtem újra durcáskodni, sopánkodni a lányom hajkoronája miatt. Valószínűleg jobban bánva a színét, mint maga Cassie, aki egészen biztosan úgy gondolta, hogy illik hozzá, mert így már tényleg nagyon hercegnős lett.

- Jó, akkor... Te menj fel Scorp-hoz, én változtatom vissza Cassie haját! - döntötte el a feleségem határozottan egy kárörvendő mosolyt vetve rám, majd a szeme átfutott az ebédlőn, a pálcáját keresve.

- Oké, vettem a lapot! - fújtattam egyet, megforgatva a szemem.És nagyot sóhajtva elindultam a fiam szobája felé. Az ajtaja félig nyitva volt, Scorpius a fala előtt állt, félig felöltözve és morcosan meredt... a hatalmas festékfoltokra, amik a kviddics mintás tapétát díszítették.

Mindent értek.

- Szia, Scorp! - léptem be a szobába óvatosan, halkan, Scorpius pedig felém fordult. Az arcán rögtön megjelentek a vörös foltok, jelezve, hogy zavarban van Cassie miatt. Sóhajtottam, majd mellé állva, bátorítóan megpaskoltam a vállát. - Mi történt?

- Éppen felkeltem és kimentem pisilni. Mire visszajöttem, Cassie bejött és... ezt csinálta! - intett a kezével a fal felé, fújtatva. Cassie az utóbbi időben valóban sokat festegetett, a szobája és a hütő tele volt különböző nonfiguratív képekkel és a családot ábrázoló pálcikaemberekkel.

- A múltkoriból kiindulva azt hittem, hogy ha ilyen történik... jobban fogsz kiabálni - egy pár hete Cassie és Lily Potter beosontak Scorp szobájába és elkeverték a könyveit, amire a fiam különösen háklis.

- Hát... bejöttem és... a varázslat történt... és... akkor már késő volt kiabálni, azt hiszem - próbálta magyarázni Scorpius, zavartan átölelve magát.

- Nem tehetsz róla. Hamarabb jött a varázslat, mint bármelyik másik reakció. És a húgodnak nem lett semmi baja - próbáltam vigasztalni. Amikor megláttam, hogy mennyire zavarja a véletlenszerű, irányíthatatlan bűbáj és mennyire zavarban van, eltűnt belőle bármilyen fajta kiakadás, amit Cassie láttán éreztem.

- Igen, és... tudod, hogy sosem csinálnék semmi olyat, ami bántaná Cassie-t. A haját meg főleg, tudjuk, hogy mennyire imádja a haját. Csak... nem tudom, hogy honnan jött a düh - én tudom, fiam. Tőlem. De ezt csak nem mondhattam a tíz éves fiamnak, aki a Roxfort előtt egy évvel véletlenül rózsaszínné változtatta a húga haját. A Roxfort ott lesz neki, hogy megtanítsa, hogyan használja a varázslatot a benne lakozik. És soha nem bántaná így a húgát. Még akkor sem, ha dühös.

- Figyelj, seperc alatt lepucoljuk a tapétát. Letisztítható, hozunk egy kis vizet és...

- Lepucoljuk? Apa, az mugli meló!

- Hé, nincs semmi baj néha egy kis pucolással! - ezt még én sem hittem el. A fiam pedig Malfoy volt. A varázslat a génjeinkben volt, ugyanúgy ahogyan a hajunk színe. A varázslás volt az alapértelmezett. De mégis... az egyik felük Granger volt. És az anyjuk próbálta erősíteni bennük a mugli dolgok iránti megbecsülést.

- Mi varázslat vagyunk, Apu, ezt te mondod mindig! Te varázslat vagy! Nem tudnál csak úgy... megszabadulni tőle?

- Nézd, tudom, hogy haragszol a húgodra és nem is akarod látni ezt a... grafittit itt. De figyelj, Scorpius, én is tettem pár rossz dolgot, amikor fiatalabb voltam és rettentesen bántam utána.

- Mit tettél?

- Hát... hoztam pár rossz döntést - próbáltam finoman fogalmazni és úgy, hogy az a szituációhoz releváns is legyen, ne csak beszéd a vakvilágba. - És én nagyon szerencsés voltam, amikor a legtöbben megbocsájtottak nekem. De ez nem volt könnyű.

- Ez valamilyen lecke, amit értenem kéne?

- Értem én, tőlem örökölted a pimaszságot!

- Apa!

- Csak azt mondom, hogy meg kéne bocsájtanod Cassie-nek. Biztos vagyok benne, hogy nem szánt szándékkal tette. Ő csak... ki akarta fejezni a művészetét.

- Művészet? Ezek csak kacska vonalak! Láttad már a szobáját? És a folyosót? És a fürdőt? Mit fog szólni Anyu, amikor körbejön és meglátja a... "művészetet"? - Scorp voltaképpen okosan cselezett ki engem. Olyanannyira okosan, hogy valahol mélyen büszkeség kezdett el növekedni bennem. Egy szoba még oké. De több helység, ami tele van firkálva? Hermione ezt már nem bírná szó nélkül hagyni, hiába a véletlenszerű varázslat.

- Váó! Oké, igazad van. De ne mondd el anyádnak, hogy varázslattal takarítottam el! Leharapná a fejem! - két gyors mozdulattal el is tüntettem a falról a lányom által húzott vastag csíkokat. Nem is tudtam elképzelni, hogy Cassie hogyan tudott ilyen gyorsan ilyen sok festéket kenni a tapétára.

- Miért félsz tőle ennyire? - mindketten visszanyeltük a nevetésünket.

- Fiam, nem láttad még anyádat, amikor dühös és biztos lehetsz benne, hogy nem is akarod úgy látni!

Miután feltakarítottunk a folyosóról is, hagytam, hogy Scorp befejezze a felöltözést és visszamentem az ebédlőbe, ahol már a tökéletes szőke kislányom ült az anyukája mellett, a lábával kalimpálva a levegőben.

- Cassie, kincsem... - kezdtem bele finoman, leülve a mellette lévő székre, miután elkaptam Hermione tekintetét.

- Apu, miért nem tetszik neki a festésem? - jaj, Merlinem, sírni fog! Nem bírom! Meg kellett állítanom a keserves sírást, még mielőtt bekövetkezett volna. Mert akkor a boldog szabadnapom örökre átkozott lesz.

- Cass, nem mindenkinek fog tetszeni minden, amit a jövőben csinálsz. Például, amikor balletozol és a tanárnő nem viselkedik kedvesen. De ez sose akadályozzon meg abban, hogy azt csináld, amit szeretsz. És igen, lehet, hogy most kicsit... finomabbra kell venned a művészeted, de csak azért, hogy egy nap majd sokkal, de sokkal többet mutass meg a világnak - próbáltam vigasztalni, a kis lábát simogatva igyekeztem megnyugtatni, ő pedig a göndör fürtjei mögül nézett rám, könnybe lábadt szemekkel.

- És most mi lesz?

- Mi lenne ha... holnap vennék neked egy füzetet, amibe rajzolhatsz?

- Nem fogyna el tűl hamar az összes oldal?

- Nem, ha Apa megbűvöli neked a lapokat.

- Az jó lenne - egy kis varázslat említésére már fel is csillant Cassie szeme.

- Mi lenne ha ma tartanánk egy kis művészetes napot? - vetettte fel az ötletet Hermione, amikor letette elénk a hatalmas stóc palacsintát. Scorpius, aki éppen akkor lépett be az ebédlőbe, egy pillanatra megtorpant a művészet hallatán, aztán vett egy mély levegőt, összenéztünk, majd leült reggelizni.

- Választhatok én? - kérdezte Cassie, miközben meglocsolta a reggelijét Nutellával. Hermione elkuncogta magát, amikor meglátta, hogy Cassie hogyan söpri el a szőke tincseit az arca elől, de már későn, mert a tincsek már belelógtak a mogyorókrémbe.

- Persze, drágám! - nem is volt kérdés, hogy Cassie választ. Más nem is volt a családban, akit érdekelt volna egy kicsit is a kézmóveskedés része a művészeteknek. A könyveknek mind a négyen szerelmesei voltunk, de ha rajzolásra, festészetre vagy táncra került a sor... Az csak Cassie volt. - Mit szeretnél?

- Bögréket.

- Azt hiszem, ki tudunk találni valamit.

Pár órával később, jóval ebéd után, ugyanannal az asztalnál ültünk, egy kupac csupasz, üres bögrével és mindenféle színben pompázó festékes üvegekkel. Cassie lecipelte a szobájából a különböző csillámos tasakjait, Hermione pedig éppen kiosztott mindegyikőnknek egy tisztának látszó kötényt, hogy ne festékezzük nagyon össze a ruhánkat.

- Nos, Malfoyok! - a feleségem összerázta egy bödönben azt a négy papírcetlit, amikre egy perccel korábban mindenki felírta a nevét, és szúrósan végignézett rajtunk, jelezve, hogy fontos dolog kezdődik. - Mindenki húz egy nevet, akinek a bögrét fogja kifesteni! És semmi csúnya! Ezeket örökké meg fogjuk tartani!

Megbeszéltük, hogy senki nem mondja el, hogy kit húzott, csak akkor amikor már végeztünk.

Én magam Hermione-t húztam, ami először okozott egy kis fejtörést, de amint kitaláltam, hogy mit is festek a bögrére, egészen hamar végeztem. Így hátradőltem és elgondolkodva figyeltem, ahogyan a kisebb gyermekem hogyan ügyködik. A mi kis Cassiopeia-nk mindenkit meglepett, amikor ennyire megszerette a művészetet. Főleg, hogy apuci - és Theo bácsi - kicsi hercegnőjeként mindenki azt várta, hogy a kviddicsért fog élni-halni. Ami így is volt. Cassiopeia Jean Malfoy-nak három szerelme volt. A kviddics, a festés és a balett.

De az egész festés... úgy jött, mint derült égből villámcsapás. Egyikünk családjában sem volt senkinek művész hajlama.

Először akkor lettünk erre figyelmesek, amikor Cassie a fürdőszobában kezdett el rajzolgatni a padlóra, Hermione rúzsaival. Akkor átfestettük a fürdőt, és Hermione egy különleges varázslatot mondott a legtöbb szoba falára. Ha Cassie rajzolt bármelyik falra a házban, a festés eltűnik és a mintázat egy pillana alatt bekerül az egyik kis füzetébe, amik elszórva feküdtek a szobájában. Persze... Scorpius szobája kimaradt ebből a kis folyamatból.

Négy órába telt, mire mindannyian készen lettünk a bögrékkel és átadtunk egymásnak. Hermione a teljes csillagképét rajzolta le Scorpius-nak, Scorpius egy ballerina spicc-cippős lábát próbálta ráfesteni a bögrére Cassie neve mellé, én pedig - teljesen eredeti ötlet alapján - könyveket biggyesztettem Hermione Malfoy csodás neve alá.

- Legjobb apuci, mi? - biccentett a bögrémre Scorp, amit büszkén tartottam magam előtt.

- Naná!

- Apu hercegnője! - cukkolta tovább Scorpius Cassie-t, aki már nem tudott erre válaszolni. Hermione megfordult és a konyha falán lévő órán meglátta az időt.

- Merlinem, teljesen elszaladt az idő! - már bőven a gyerekek lefekvési idejére fordultunk át. - Takarítsunk fel gyorsan és készüljünk a lefekvésre!

- Olvasol mesét, anyu?

- Talán megbeszélhetjük - válaszolta rejtélyesen Hermione Scorp-nak. - Mit szeretnétek ma?

- Egy Roxfortosat - nem volt meglepő. Mindig Roxfortos mesét szerettek volna, amit Hermione vagy a Roxfort történetével elégített ki, vagy egy saját élményével, amit megpróbált mesés elemekkel feltölteni. Mintha a valóság nem lett volna elég mesébe illő. Egy sötét mesébe.

- És te, drágám? - Hermione megérintette hátulról Cassie vállát, de a lányunk nem válaszolt. Már neki volt dőlve a szélnek, a szeme vészesen kezdett lecsukódni. - Teljesen kifárasztotta magát.

- Majd én felviszem, te menj csak Scorp-pal! - mondtam a feleségemnek, majd megpróbáltam óvatosan felemelni Cassie-t és elindultam vele a szobája felé. Amikor otthon volt az újszülött lányunkkal, Hermione ráfestette a Cassiopeia csillagképet Pansy-vel Cassie ajtajára. Cassie, amikor pár éve elkezdte az iskolát és megtanult írni, annyira örült, hogy le tudja írni a teljes nevét, hogy az ajtajára is felírta. Így ott is maradt... mint egy örök emlék nekünk, hogy a lányunk volt olyan kicsi is.

Átöltöztöttem Cassie-t pizsamába, félálomban motyogott valamit, majd betakartam. Esti mese nélkül elaludt. Mielőtt otthagytam volna, lehajoltam, hogy megpusziljam és a hajába suttogjam, szeretem.

Hermione csak húsz perccel később tért vissza a hálóba, mikor én már túl voltam egy rettentően unalmas fejezeten a legújabb bájitalokról szóló könyvemben, amit csekély szabadidőben olvastam. Scorpius biztos végig tudta hallgatni az egész történetet és nem aludt el közben.

- Na, mi volt soron ma este? - kérdeztem, óvatosan letéve az éjjeliszekrényemre a könyvet és az olvasószemüveget, amit én szívből gyűlöltem, de Hermione szívdöglesztőnek tartotta. Szóval meg is volt a maga előnye.

- Most különösen érdekelték a patrónusok, szóval elmeséltem neki a sztorit, amikor Harry megtanította Dumbledore Seregének a varázslatot és az egész Szükség Szobájában patrónusok ugrándoztak - magyarázta Hermione, miközben bemászott mellém. - Talán írnom kéne egy gyerekkönyvet. Millió galleont kaszálhatnék vele, mit szólsz?

- Javíts ki, ha tévedek, de ígyis milliókat kaszálsz, nem? - átkaroltam a vállát és a mellkasomhoz húztam, szóval érezhettem, ahogyan rázza a testét a nevetés. Pár hónapja nevezték ki a Mungóban osztályvezetőnek, így a legfiatalabb gyógyító lett a történelemben, aki ezt elérte. Nem mintha bárkit is meglepett volna. De akkor is büszkék voltunk rá. - Granger...

- Hmm?

- Scorpius jövőre a Roxfortba megy.

- Tudok róla - a mély sóhaja elárulta, hogy mennyire is kínozza őt ez a felismerés.

- Csak... túl gyorsan felnőtt, nem?

- Csak tíz éves. Még egyáltalán nem felnőtt! - emelte ki a feleségem és megsimította a karomat. - Nekem is hiányozni fog. Fura lesz csak Cassie-vel lenni itthon. De mindketten izgatottak miatta és... hidd el, én vagyok az anyjuk, tudják, hogy mit kapnának, ha nem írnának nekünk minden egyes héten!

- Cassie a Mardekárba kerül, Scorpius pedig a Griffendélbe - még talán sosem ismertem be hangosan, hogy tisztában vagyok vele, hogy az elsőszülött gyerekem nem a Mardekár Házba fog járni, mint én. De ideje volt beismernem, amit mindenki úgyis tudott. De az arcom rándulásait nem tudtam leplezni.

- Mi jár a fejedben?

- Hogy... Cassie mennyire egyértelműen Mardekáros. De Scorp miatt aggódok. Hiába néz ki úgy, mint én, belülről teljesen rád hasonlít.

- Amiatt aggódsz, hogy a Griffendélbe fog kerülni? Én is Griffendéles voltam! - forgatta meg a szemét Hermione. - És belőled is elég sok van benne, nekem elhiheted.

- Ha a Griffendélbe kerül, még a mostaninál is elválaszthatatlanabbak lesznek a Potter-Weasley gyerekekkel.

- És mi azzal a baj? Gyerekkoruk óta legjobb barátok.

- Viccelsz velem? A te roxforti éveid a kezdetétől a végéig nem szóltak másról csak életveszélyről, nagyrészben csak Potter miatt.

- Draco. Már nincs semmi, ami miatt aggódnod kéne, ezt neked kell tudnod a legjobban. Nincs veszély. Jól lesznek.

- Hiszek neked, Hermione, tényleg. De... Ha Cassie is odakerül, és az egyik Potter vagy Weasley ellopja előlünk és belerepülnek a naplementébe, akkor mi lesz? - nem tudom, hogy hogyan ugrottam át rögtön Cassie-re.

- Na, valaki nagyon előregondolkodik! - füttyentett szórakozottan Hermione. - Figyelj ide, Draco! Nyolc éves. A Roxfortban tizenegy lesz. Tizenegytől tizenhárom éves korukig a lányok nem is gondolkodnak fiúkon. Hagyd abba az aggódást, és aludjunk. A Roxfort még szörnyen messze van.

- Szeretlek! - sóhajtottam fel. Csak ennyit tudtam mondani. Ha elfogynak a szavak... az egyetlen igazságot tudom mondani, amiben száz százalékig biztos vagyok.

- Én is szeretlek.

_______________________

H E R M I O N E

2013 AUGUSZTUSA

- Gyerünk, gyerekek! Már rég el kellett volna indulunk, a zsupszkulcs mindjárt aktiválódik! - kiabáltam fel az emeletre, ahol a gyerekeim még bőszen pakolgattak. Miután tavaly kihagytuk a családi nyaralást, el is felejtettem, hogy milyen stresszes az egész folyamat. Megszervezni mindent, a gyerekeket elrendezni.

Három nap varázslat nélküli napot kértem Draco-tól a skót erdő egyik eldugott zugában, mielőtt elutazunk a nyaralásunk egzotikus felére Mallorcára, mert a Malfoy család nem bír ki túl sokat egy kis fellengzős, "igazi" tengerparti kiruccanás nélkül, ami ráadásul egy apró, mallorcai varázslófaluban történt.

De a tengerparti vakációt ki kellett érdemelni. És miután a Spanyolországhoz tartozó szigetet Draco választotta, valamit cserébe vissza is kellett adnia nekem. Ez volt a varázslat nélküli három nap egy erdei házban, pihentető sétákkal és csenddel, távol a világ zajától. Én ettől teljesen fel voltam dobódva. A családom már nem annyira.

Ezért is telt bele olyan sok időbe, hogy végre elinduljunk.

- Ó, de jó, még itthon vagytok! - hirtelen egy nagyon piszkos Teddy Lupin ugrott ki a kandallóból, lesöpörve magáról a Hop-port. - Segítség kéne!

- Késésben vagyunk! - sziszegtem, de ennek ellenére... valahol mélyen találtam magamban egy kis türelmet és megkönyörültem a kölykön. - Draco! Teddy téged keres! Tíz percet kaptok!

A férjem Teddy nevére persze rögtön leszaladt a lépcsőn, gondolva - mellesleg, elég helyesen - hogy Teddy-nek a nagyanyjával és az ő Cissy nénijével van baja, amiben csakis Draco segíthet. Teddy az ötödik éve előtti nyáron elég sok időt töltött velünk. Abba a korba lépett, amikor a nagyanyja idegesítette, Bill-hez és Fleur-höz nem mehetett a Victoire-ral bonyolódó viszonya miatt, így köztünk és Potterék között váltogatta a helyét.

- Ja, és Mione! Míg el nem felejtem! Prefektus leszek! - jelentette be Teddy büszkén, mielőtt Draco-val leültek volna a kanapéra. De meg sem várta a reakciómat (ami mellesleg egy nagyon büszke és szeretetteljes ölelés lett volna), hanem kékre változott hajjal Draco felé fordult. Izgatottan. Hát mégsem Andromedával van baj. - Drake! Hogyan hívsz randira egy csajt?

- Ha rám hallgatsz, kivárod míg visszamentek a Roxfortba, ahol már Bill nem tud kinyírni, amiért randira hívtad a lányát. Legalábbis nem rögtön - veregette meg a fiú vállát Draco, én pedig odáig éreztem ahogyan Teddy halálra rémül. - Meg persze... leviheted Roxmortsba. Azért már megéri várni, higgy nekem!

- Ó, tudtam én, hogy Teddy hangját hallottam! - vonult le a lépcsőn Scorpius örvendezve, a ládáját maga után cipelve, majd átkiáltott a válla fölött. - Cass, itt van a szerelmed!

A húga a hátának hajított egy plüssállatot, ami után lebucskázott a lépcsőn, egészen a zongoráig.

- Szia, kisöcsi! - vigyorodott el Teddy szeretetteljesen és felállt, hogy megölelje Scorp-ot. Eközben Cassie-re néztem, aki a bátyjára morgott, ahogyan elhaladt mellette.

- Nem a szerelmem! - sziszegte a lányom, aztán mellém lépett. - Tényleg nem, anyu!

- Tudom, drágám! - simítottam meg a haját, elfojtva magamban egy nevetést. - Mindent bepakoltál?

- Remélem. Varázslat nélkül apu nem tud semmit utánunk hozni, szóval figyeltem mindenre - vigyorgott Cassie, én meg büszkén átvettem tőle a ládáját. Az én lányom.

- Ó! - kaptam el az órám számlapját a szememmel gyorsan, és amikor realizáltam mennyi is idő, meglobogtattam a régi, ezüstnyelvű fésűt, amit a kezemben szorongattam. - Fiúk! Gyertek gyorsan! A zsupszkulcs indul!

És a következő pillanatban már repültünk is a Skót-felföld felé.

_______________

- Anyu! Nagyon hideg a víz! - kiáltott ki Cassie a fürdőszobából. Ami Draco szerint aligha volt nevezhető seprűszekrénynek, nemhogy fürdőnek.

Az érkezésünk után rávettem a családot, hogy menjünk el kirándulni a kemping környékén, ha már ilyen gyönyörű helyen nyaralunk. És valahogy el kellett terelnem a figyelmüket a szegényes környezetről. A fekete-fehér, ódon tévéről, a ragacsos tűzhelyről és az ürességtől kongó hűtőről.

Kirándulás közben természetesen ránk szakadt az ég, ami egyikünket sem lepett meg különösebben. Először még poénosnak is tűnt, a gyerekek rohangáltak a tócsákban, a patakokban a kis gumicsizmájukban, élvezték, hogy kicsit vizesek lesznek. Furcsa módon még Draco sem kezdett el hisztizni. És melegítő varázslatot sem tudott használni, mert megígértettem vele.

Akkor kezdődött a probléma, amikor Scorp és Cassie elkezdtek átfázni. A pulcsijuk átázott, a hajuk az arcukra tapadt. Mire visszaértünk a faházunkba, dideregtek.

Draco csakis mugli eszközöket használva próbált egy kis tüzet rakni (ami augusztusban elég furcsán nézett ki), miközben a gyerekek kő-papír-ollóval eldöntötték, hogy ki megy először fürdeni. A nyertes pedig Cassie lett.

A zuhanyból viszont csak hidegvíz folyott. Az eső nélküli nyári melegben ez nem is lett volna baj. De... mégis az volt.

- Nagyon hideg, drágám? - bújtam be Cassie-hez a fürdőbe, hogy megnézzem magamnak a vizet.

- Eléggé! - bólogatott a lányom, miközben mellette megint megnyitottam a vizet. Valóban hideg volt egy kicsit, de nem vészes.

- Segítek megfürdeni így, addigra apa megcsinálja a meleget! - próbáltam győzködni Cassie-t, aki ugrálva tűrte a hideg vizet.

- A ROHADT ÉLETBE! - a faház falai vékonyak voltak, így pontosan hallottam, hogy Draco mit káromkodik össze-vissza. Miközben Cassie öltözködött, kimentem, hogy ránézzek a fiúkra. - Hermione, ez nonszensz! Varázsló vagyok! Egy kis Piroinito-t engedj nekem, ha már melegítő varázst nem is!

- Nem-nem! Megígérted! Semmi varázslat! Még két napig normális, varázslat-mentes család vagyunk! Kérlek! - megrebegtettem felé a szempilláimat, hátha azzal erőre kap, hogy még egyszer megpróbálkozzon a meleggel.

Közben visszamentem Cassie-hez, hogy be tudjam fonni a vizes haját, és... Bentről hallgatóztam. Mert Draco és Scorpius elkezdtek beszélgetni.

- Apu... Milyen érzés... Szerelmesnek lenni? - Cassie is felkapta a fejét a szóra, én pedig jobban kezdtem el hegyezni a fülem. Scorpius tíz éves volt. Az első szerelem ideje... Talán már el is érkezett? Ki tudja, az iskolában lehetett egy rendes kislány?! A fiam valószínűleg sokat gondolkodott a kérdésen és rögtön el is bizonytalanodott, amint az apja meghallotta ezeket a szavakat. - Mindegy! Felejtsd el! Nem fontos.

- Nem! Nem, fiam! Semmi baj. Ez komoly kérdés! - próbálta Draco Scorpius-t nyugtatni, azzal a bizonyos hangján, amelyen szokta, mikor Scorp nagyon belehergeli magát az aggódásba. - Csak azzal az egy példával tudom magyarázni , amit én átéltem és az egészen... Specifikus helyzet volt. Szerelmesnek lenni... olyan mint, ahogyan Blaise bácsikád szokta jellemezni a Mardekáros-létet. Szabályokat szegsz. Az összeset, amit valaha is helyesnek véltél vagy amit tanítottak. Egyik pillanatban még azzal a csúnya szóval illeted, amire te is emlékszel, hogy Ethan kimondta, mi meg elmagyaráztuk, hogy miért szörnyű ezt mondani. Aztán pedig... ezt a bizonyos lányt csókolod a következő pillanatban, akire nem is tudtál ránézni előtte. És... Mint igazi Mardekáros... Tudod, hogy te vagy a rossz srác. Tudod, hogy a rossz srácok nem kapják meg a lányt, nem lesz boldogan éltek, míg meg nem haltak. De nem ám.

Draco próbálta elviccelni, de hallottam a hangján, hogy nemigen megy neki.

- De... Az jó dolog, hogy tudjuk, te nem vagy rossz srác. Te bármelyik lányt megkaphatod. Te vagy a legjobb srác a világon, Scorp, és aki nem akar téged, az troll.

Cassie is felnevetett erre, majd ugrándozva ment ki a nappaliba és belebújt az apja ölébe. Közben Scorpius felállt, hogy ő is elmenjen fürdeni.

- Anyu, de most komolyan, miért van doboz a tévé hátulján? Ez tök gáz! - torpant meg a fiam egy pillanatra.

- Scorp, ne legyél ilyen anyáddal! - szólt rá finoman Draco, aki bár valószínűleg pont ugyanezt gondolta az egész nyaralásról, mégis kikérte magának (vagyis nekem) a hangnemet.

- Te is ilyen vagy a te anyáddal! - nézett vissza Scorp a fürdőajtóból. Erre majdnem én nevettem fel.

- Az én anyám kibírja! - legyintett vissza Draco, mire Scorpius megforgatta a szemét és becsukta maga után a fürdőajtót. Draco ezután Cassie-vel az ölében próbált újra meleget teremteni, és bár láttam rajta, hogy Cassie korlátozza a mozgásban, nem morgott rá a lányunkra, hanem engedte, hogy ölelje. Talán Cassie jelenléte megnyugtatta.

Pár perc múlva újra elkáromkodta magát, miközben én éppen felraktam a tűzhelyre melegedni egy fazék vizet a teához.

- Hagyd a fenébe, ha nem megy! - fordultam felé és megpróbáltam finoman hozzá szólni, hogy ne harapja le a fejem rögtön. Ha mesértem a büszkeségét, hogy azt merem gondolni, hogy valamire nem képes, besértődik, ezt jól tudtam. - Majd a tűzhelyen melegítünk fel vizet, csinálunk teát és fürdővizet is melegítunk rajta, ha még mindig fognak fázni a gyerekek. Csak ne akadj ki!

- Csak egy kis varázslat kéne ide, semmi más... - mormogta Draco, mire felhorkantam.

- Hát persze, hogy ez a legnagyobb bajod! - fortyogtam. - Három napig kérlek rá, hogy ne varázsolj, csak itt ne, és neked ez a legnagyobb bajod! Három napot nem bírsz ki, Draco, ez hihetetlen!

- Hermione, én így nőttem fel! Nem vagyok olyan, mint te, nem tudom csak így rögtön kikapcsolni! Bocsáss meg, hogy varázsló vagyok, Merlin szerelmére! - Cassie inkább kimászott az apja öléből és a kanapé sarkába telepedett le, Draco pedig szemforgatva felemelkedett az üléséből.

A következő mondatokat már nem tudtam magamban tartani, hiába próbáltam visszanyelni párszor.

- Hát persze! A nagy aranyvérűnek természetesen ez nem megy, hiszen már csak a feltételezés is, hogy valami olyasmire képes, mint egy mugliszületésű, egyenesen degradáló a számára! - fojtott kiabálás jött ki belőlem, valami olyan dologgal, ami már régóta kikívánkozott. És hiába próbáltam tekintettel arra, hogy a lányunk ott ül a kanapén, és mindent hall... egyszerűen nem tudtam.

- Miről beszélsz? Otthon egy csomószor nem használok varázslatot! - jött a felháborodott riposzt azonnal.

- De minden egyes alkalommal megkerülsz, amikor tudod, hogy nem vagyok a közelben! - tudtam jól, hogy ez az igazság, helyeselnie sem kellett, tagadnia meg úgyis felesleges volt. - Tudod... néha baromira elegem van, hogy "én ezt nem értem meg, mert én mugliszületésű vagyok" és soha nem is fogom megérteni, mert nem leszek soha aranyvérű! De nagy hírek, Draco, a gyerekeink sem aranyvérűek! Nem is lesznek soha! Merlin, néha annyira elegegm van, hogy...

- Miből? Miből van eleged? - tártaa szét a karjait Draco dühösen.

Én pedig... olyan szavakat mondtam, amiket a küvetkező pillanatban meg is bántam.

- Hogy a nagy Draco Malfoy felesége vagyok!

Mintha leforráztam volna.

Ahogyan magamat is.

Legszívesebben a fejemet vertem volna a falba, hogy hogyan mondhattam ilyet. Hogy lehettem erre képes. A düh beszélt belőlem és az idegesség, teljesen elhomályosították a racionális gondolataimat.

Draco először kinyitotta a száját. Ismertem, tudtam, hogy egy percre ő is engedte volna, hogy a düh elhatalmasodjon fölötte és ő is olyan dolgot mondjon, ami annyira bántott volna engem, ahogyan én őt. De.... ő jobb ember volt, mint én. Abban a percben mindenképpen. Így becsukta a száját, megrázta a fejét, és... otthagyott. Leült Cassie mellé és egy könyvet kezdett el olvasgatni vele, hogy elterelje a lányunk figyelmét a szülei között folyó csúnya vita jelenletéről.

Hogy lehetek ilyen barom?

Talán ilyen rosszaindulatú, mocskos mondatot soha nem mondtam neki. Sokszor sértettük meg már egymást a több, mint tíz év alatt. De ilyen szörnyűt még soha nem... soha nem csúszott még ki ilyen a számon, dühömben sem.

Nagyokat lélegezve vártam ki, hogy Scorpius kijöjjön a fürdőből, majd miokr nyílt az ajtó, én be is rohantam. Megnyitottam a csapot, és sírásban törtem ki a zuhanytálca mellett.

Megérdemelsz minden szart ezután, Hermione Malfoy. Mindent. Mert egy seggfej vagy. Hogy mondhattál ilyet az embernek, akit a legjobban szeretsz?

Mert engedtem, hogy a hirttelen düh elmagadosjon fölöttem, azért. És szörnyű vagyok.

________________________________________

Az esti rutint voltaképpen csendben és némán hajtottuk végre. A gyerekek csacsogtak, közben laposakat pislogva, de mi... ha egy rövid mondat el is hagyta a szánkat, azzal a gyerekekhez szóltunk , nem egymáshoz.

A némaság volt a legkevesebb, amint megérdemeltem. És az előéletünk ismeretében... a legnagyobb büntetés is, amit el tudtam képzelni.

Amikor a gyerekek már az ágyban feküdtek, alváshoz készülődve, nem bírtam tovább. Felkaptam egy pulcsit a fogasról és kiléptem a tornácra. Leültem a lépcsőre, magamra terítettem a pulóvert (ami pechemre pont Draco pulóvere volt, így a fájdalmam még nagyobb erővel tudott arcul csapni) és utat engedtem az önsajnálatnak. Amit nem érdemeltem meg. Nem sajnálhattam magamat. Inkább gyűlölhettem magam. Nagyon, de nagyon gyűlölhettem magam.

Fél órával később, az arcomra száradt könnyekkel kaptam fel a fejem, amikor hallottam, hogy nyílik mögöttem az ajtó és kilép valaki.

Draco nagyot sóhajtva leült mellém, szorosan mellém húzódva, és felém nyújtott... egy üveget. A szágából kiindulva Lángnyelv Whiskey volt benne. Az eredeti terv szerint a tűz mellett kellett volna boldogan iszogatnunk, megkönnyebülten, hogy a gyerekek végre alszanak és kettesben vagyunk. De... az egyedüllét most feszélyezett. És legszívesebben arcul csaptam volna magam.

De ehelyett csak letekertem az üveg kupakját és hatalmat húztam az alkoholos italból, amit egyébként gyűlöltem.

Voltaképpen.... a korty whiskey után már kicsit jobban is éreztem magam.

- Mi lenne, ha... Tegyük fel, hogy azt mondanám, hogy... szívesen... indulnék a Mágiaügyi Miniszter választáson? - kezdtem bele egészen óvatosan és halkan.

- Szóval innen jött ez az egész "néha elegem van, hogy Draco Malfoy felesége legyek" dolog? - vette át az üveget tőlem szórakozottan Draco és a homlokát ráncolva beleivott.

- Talán - biccentettem, magamnak is beismerve, hogy talán valóban összekeverdtek a gondolataim. - Szóval... Mit gondolsz? Őszintén.

- Szerintem zseniális lennél - mondta egyszerűen, egy halvány mosollyal a szája szélében. - A legjobb miniszter, aki valaha volt a történelemben. Higgy nekem!

- Így gondolod? - néztem rá, összeszorult torokkal, a szememet szurkáló könnyekkel.

- Biztos vagyok benne, szerelmem - belesimultam a szóba, mintha egy pihe-puha ágyikó lenne. És amikor gyengéden átkarolta a vállam... tudtam, hogy rendben leszünk.

- Mármint... nem mintha ez ma vagy holnap megtörténne. Az előző választás csak tavaly volt, de Kingsley már be is jelentette, hogy nem kíván több ciklust vállalni. Szóval. 2016. Az... még három év. Addigra... mindkét gyerek a Roxfortban lesz. Cassie abban az évben fogja kezdeni - magyaráztam, remegő hanggal.

- És Cassie úgy fogja elkezdeni a Roxfortot, hogy az anyukája a Mágiaügyi Miniszter - Draco olyan egyszerűséggel mondta ezt ki, mintha csak történelmi tényeket vázolna fel. - Hiszek benned. Minden egyes kis hit, ami még bennem van... az a tiéd. És támogatlak. Ha akarod... végigsétálom az egész Abszol Utat, hogy minden egyes sarokra egy plakátot ragasszak az arcoddal.

- De egy... egy minisztériumi kampány... az nem olcsó - fogalmaztam meg a következő problémámat.

- Ha nem vetted volna észre... egészen gazdagok vagyunk - megszorította a vállamat egy kicsit, majd körbemutatott. - Ja és... a férjed Draco Malfoy. Ennek van egy kis előnye, egyszer-kétszer. Még akkor is, ha te nem gondolod ezt.

- Figyelj, én... én nem úgy gondoltam... nem úgy gondolom... azt - remegp hanggal próbáltam magyarázni, hogy pontosan mit is gondoltam, vagy hogyan is gondoltam. De még sem tudtam, hogy pontosan mi járt a fejemben. - Szeretlek. Szeretem a közös életünket. Nem cserélném el soha semmire.

- Megértem, hogy fárasztó... ez az egész... hogy az ex-Halálfaló árnyékban kell élned. Neked és a gyerekeknek. Már akkor ez volt a legnagyobb félelmem, amikor terhes voltál Scorpius-szal - ismerte el, fájdalmasan őszintén. A fejem ráhanyatlott a vállára, minden idegemmel a melegét, a közelségét keresni. De hiába... a bűntudatom nem csökkent. És kétlem, hogy valaha is fog. - De figyelj, képzeld csak el ezt a szalagcímet! "Az ex-Halálfaló feleség, a háborús hős, a Szent Mungó osztályvezető gyógyítója, Hermione Malfoy indul a Mágiaügyi Miniszterségért!" Micsoda botrány!

- Ez igazán megnyugtató! - nevettem el magam.

- És kivel... kivel szeretnél indulni? Miniszter-helyettesként?

- Oké, ne legyél dühös!

- Ha azt mondod, hogy Potter-rel, de, dühös leszek!

- Nem, nem Harry-vel - ráztam meg a fejem, egy fojtott mosollyal. - Blaise-zel.

- A legjobb barátommal Blaise-zel? Miért?

- Sikeres ügyvéd a Wizengamot-ban. Arisztokrata családi háttér, ami komolyan segít a politikában. Remek kapcsolatok, remek modor. Ravasz és találékony, de nem volt Halálfaló - az ujjammal számoltam az indokokat.

- Értettem az utalást, köszönöm szépen - biccentette savanyúan a férjem, de azért ott volt a gúnyos mosoly a szája szélében, amitől megnyugodtam.

- Szerinted rá tudom venni?

- Szerintem imádni fogja!

Pár percig csak ültünk csendben, összebújva, hallgatva az erdő zajait.

- Tényleg sajnálom. Az egész... azt - nem emeltem fel a fejem a válláról, és ő sem húzódott el. - Nem fáradtam bele, hogy a feleséged legyek. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. És... sajnálom azt is, hogy miattam ide kellett jönnünk, a világ végére.

- Igazából nem is olyan rossz - nevette el magát Draco, a hátamat simogatva. - Legalább együtt vagyunk. És legalább a gyerekek is megtanulják, hogyan is kell becsülni a flancos életstílusunkat.

- Tényleg nem vagy mérges rám? - na, ekkor már felemeltem a fejem, hogy bele tudjak nézni a szemébe és ott láthassam az igazságot.

- Nem, nem vagyok - a férjem egy szent. Ami... mivel Draco Malfoy-ról beszélünk... egészen fura feltételezés volt. Mégis...

- Hát, én.... akkor is bocsánatot kérek. Még egyszer... - ismertem be újra, összeszorult torokkal. - Tudod, hogy... agresszív és kicsinyes és sértő dolgokat tudok mondani, ha stresszes vagyok. Ez jellemhiba.

- Igen, emlékszem. Mintha ez lett volna az oka, hogy egy másik lánnyal is el voltam jegyezve!

- Oh, tényleg?! - hüledeztem. - Igen, azt hiszem, ezt megérdemeltem.

Mindketten tudtuk, valahol mélyen, hogy több mint tíz éve is az makacsságom és kicsinyességem miatt voltunk annyi ideig külön, mert hiába kért Draco annyiszor bocsánatot, én túl magas lovon ültem, hogy el tudjam felejteni.

Akkor egy életre megtanultunk, hogy nem szabad sokáig haragadnunk egymásra vagy sokáig külön lennünk, mert abba mindketten belerokkanunk.

- Nem akarom, hogy boldogtalan legyél. Vagy... elnyomott, bárhogyan is.

- Hogyan lennék boldogtalan? Nem is lehetséges. Mert minden rossz pillanatunkkal, minden szarral, amit csinálok, minden toxikus dologgal, amit mondok, vagy bármi amit egymással csinálunk... soha nem lehetnék boldogtalan. Mert Draco Malfoy a férjem és én a felesége vagyok. Ez nem átok. Ez a legjobb ajándék a világon.

___________________________________

hello hallo, boszorkányok, varázslók és muglik!!!

egy újabb hónapba telt ((((igazából megint úgy csináltam mint ahogyan... Mindig... hetekig nem vettem tudomást a jegyzeteimről aztán egy hét alatt ledaráltam a majdnem 6000 szót... Ezt elő kéne vennem a következő két hétre is mert meg kéne irnom két beadandót 🤣🤣🤣))) de... ITT AZ ÚJ FEJEZET!!!!

már régóta nem volt drámánk, szóval most gyorsan volt egy... Csak hogy ne hiányozzon senkinek a történet esszenciája. Név szerint az hogy... Ezek ketten... hajlamosak... Elbaszni 🤣🤣🤣

igen, Hermione valóban mondott pár elég toxic dolgot , megpróbáltam ezt ésszerűen alátámasztani vagy indokolni de Draco ezt nyilván nem érdemelte meg és ezt Hermione is tudja. Szóval ne legyetek rá dühösek. Szerintem mind mondunk vagy teszünk párszor toxic dolgokat, főleg ha idegesek vagyunk.

és mikor lenne ideges ha nem akkor amikor éppen azon gondolkodik hogy indul a mágiaügyi miniszter választáson?

amúgy, mit gondolunk erről , láttátok jönni?

A következő fejezetben (amit remélhetőleg karácsonyig meg fogok tudni írni) újra ugrunk egy hatalmasat az időben merthogy... *dobpergés*

A NEXT GEN ELSŐ CSAPATA ELINDUL A ROXFORTBA!!!!

KÉREM TEGYÉK MEG TÉTJEIKET!!!

ÉS KÉSZÍTSÉTEK ELŐ A JEGYEKET, SRÁCOK, MERT VÁR RÁNK A KILENC ÉS HÁROMNEGYEDIK VÁGÁNY!

(és bár nem karácsonyi rész lesz karácsonykor, az szerintem elég ünnepi, hogy mennek a gyerekek a Roxfortba, nem? 🤣🤣🤣

ha viszont karácsonyi szellemre vágytok, kukkantsatok be a mai naptól naponta frissülő kis decemberi sztorimba, a saving santába ❤❤❤

valamint, publikáltam a meet my oc's könyvemet, amibe hamarosan felkerül scorp és cassie is, valamint klaus a nightcallból és lyra a journey by moonlightból ❤❤❤❤❤