H E R M I O N E

____________________

2007. Április

Őszintén, már nem is emlékeztem azokra a napokra, amiket Draco és a gyerekek nélkül töltöttem. És ha még őszintébb akarok lenni, egy lassan négy éves és egy hihetetlenül aktív kétéves mellett, igazán szükségem volt már egy szabadnapra. Nem mondom, hogy egyszerű volt, és azt sem, hogy a legjobb napom volt életem során, de jó érzés volt kimozdulni a lányokkal egy kicsit, akik ugyanolyan keserédesen élték meg a napot, mint én. Hiszen ők is ugyanúgy otthon hagyták a gyerekeiket, a férjeikkel.

Még akkor is, ha óránként hívogattam Draco-t, hogy minden rendben van-e. Ahogyan mindenki más is, mert mindegyikünk félt, sőt rettegett, hogy a fiúk a gyerekekkel együtt felgyújtják a házat. 

A napjaim egészen egyhangúan teltek, mint otthonlévő anyuka. Scorpius-t elvinni reggel az óvodába, aztán a nap hátralévő részét Cassie-vel tölteni, hogy aztán délután felvegyük Scorp-ot. Szinte minden egyes hétköznap ugyanúgy telt. 

Így, mikor a lányokkal töltött nap után lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét, úgy éreztem, hogy újjászülettem. És ideje visszatérni az anya-világba, ahol már a gyerekeim és a férjem vártak. 

Minden aggodalmam ellenére, a ház még egyben állt, nem robbant fel semmi, senki nem került kórházba és a gyerekek sem cukorral tömték magukat egész nap. Vagy legalábbis már eltakarították a romokat és kidobták az asztalról a csokipapírokat. 

Becsukódott mögöttem az ajtó, de ezt ők nem hallották meg.  A tévé előtt ülve vacsoráztak (na, ezért mondjuk nehezteltem egy kicsit), valami mese ment, amit már a gyerekek milliószor láttak, miközben Scorpius és Cassie egymás szavába vágva meséltek valamit, az apjuk két oldalán ülve. 

Már akkor és onnan, több lépéssel arrébb láttam a baj forrását, még mielőtt egyáltalán valami történt volna. 

- Hopp, köszönöm, ezt el is veszem! - pattantam oda egy pillanat alatt a kanapéhoz, és a háttámlán átnyúlva kivettem Cassie kezéből azt a tányér sült krumplit, amibe már éppen készült belemarkolni, hogy aztán megdobhassa velük a bátyját. Ismertem már ezt az idegbajt, mint a tenyeremet. A reflexeimet legalább fejlesztette a dolog. 

- Anyu! - kiáltott fel szinte egyszerre Scorpius és Cassie, amikor meghallották a hangomat és nagy vigyorral felém fordultak. Majd Draco is hátrafordult, így ők hárman úgy néztek ki, mint a szurikáták a tévében, akik a lyukból figyelik a környezetet. 

- Sziasztok! - a hangjuk valahogyan felmelengette a belsőmet, és furcsán dobogó szívvel hajoltam oda hozzájuk, hogy puszit adjak. 

A gyerekek ezután visszatértek a rajzfilm nézéséhez, már csak Draco várta a pusziját. 

- Szia - mosolygott rám. Amikor már azt hittem, hogy a szívem nem doboghat ennél gyorsabban, Draco Malfoy megszólal és ugyanolyan szerelmes leszek belé, ugyanúgy levesz a lábaimról - vagy inkább ledönt -, mint minden egyes nap az elmúlt öt évben. 

- Szia - nyögtem ki magamból, és a kanapé háttámlájára dőlve végre odaértem hozzá, majd ráérősen megcsókoltam. Aztán összeráncoltam a szemöldököm, mikor megéreztem a szájában a sült krumpli jellegzetes ízét és így eszembe jutott, hogy nem ezt kellett volna enniük. - Sült krumpli? 

- Ez volt az egyetlen kaja a mélyhűtőben, amit meg tudok csinálni! - tárta szét a karját tehetetlenül Draco, mire elnevettem magam. Néha el tudom felejteni, hogy ő mégiscsak egy Malfoy, egy arisztokrata gyerek, aki házimanók főztjén nőtt fel, és valószínűleg, mikor Amerikában élt, akkor sem főzött magára. Ez persze azután sem változott meg, hogy gyerekei lettek. 

Minden másban igen,  de főzni egyszerűen képtelen volt. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy én sem voltam valami nagy konyhatündér, szinte az egész repertoáromat Mrs. Weasley-től tanultam, és ha minden nap főztem a héten, akkor ki is fújt minden, amit képes vagyok megcsinálni. 

De volt egy bökkenő, ami miatt a szituáció még viccesebb volt. 

- Oké, de... még volt a tegnapi vacsorából a hűtőben - ekkor már képtelen voltam visszatartani a nevetésemet, és az arcomat hátulról beletemettem Draco nyakába. 

- Jó, hát... Na, ne nevess! Legalább gyakoroltam a főzést - paskolta meg Draco felnyúlva a karomat, amivel átkaroltam a vállát. 

- Aha, persze, a főzést - bólogattam, továbbra is kuncogva. - Belerakni a forró olajba a sült krumplit, igazán sok készséget igényel. 

Pár percbe telt, mire lecsillapodott a röhögőgörcsöm, majd megkerültem a kanapét és leültem Cassie mellé, aki szinte rögtön belemászott az ölembe és újra magáévá tette a műanyag tálját, amiben a ketchuppal eláztatott krumpliszálak voltak. 

Aztán, mikor lenyugodtam, eszembe jutott a következő fontos dolog, amit meg kell jegyeznem a férjemnek. 

- Draco, abba kell hagynod a gyerekek elkényeztetését és babusgatását! Felhívtak ma az oviból, hogy szinte minden nap hamarabb hoztad el Scorpot - jegyeztem meg, félig szigorú hangszínnel. 

- Ma nem hoztam el hamarabb! - védte magát rögtön a férjem, a két kezét felemelve. Gyanúsan vékony hangon, ami rögtön elárulta, hogy kamuzik. 

- Ó, tényleg? - vontam fel a szemöldököm, majd előrébb hajoltam, hogy lássam Scorpot, aki az apja másik oldalán ült. - Scorpius! Apa hamarabb ment el  érted ma az oviba? 

- Nem - rázta meg a fejét Scorp, a szemét le sem véve a tévéről, amiért legszívesebben rászóltam volna, de jelenleg éppen az apja szidásán volt a sor. 

- Tessék, ügy lezárva! - bólintott elégedetten Draco, a mellkasa előtt összefonva a karjait. 

- Nem mentünk ma oviba! - folytatta Scorp, őszintén.

- Ügy felnyitva - vágtam rá rögtön, és belemarkoltam Cassie táljába - amit éppen azért vettem el tőle, amire éppen én magam is készültem -, és a markomban lévő ketchupos krumplival arcon dobtam Draco-t. 

_______________________________________

Aznap este, mikor a gyerekek lefekvéshez készülődtek, én Scorp szobájában ültem, a kis asztalkája mellett, miközben a fiam rajzolgatott, és néha megkért, hogy firkantsak én is egy kis figurát neki. Egyébként, csak vigyorogva figyeltem, szinte pislogás nélkül, miközben ő... élte a kis életét. A legnagyobb boldogságban. Amit én is éreztem. 

- Sziasztok! Mit csinálsz, haver? - támaszkodott meg az ajtófélfánál Draco, miután megfürdette és lefektette Cassie-t (vagy legalábbis Cassie befeküdt az ágyába, és várta az álommanókat), látni akarta, hogy a fia még miért nem alszik. 

Talán mert a fia anyja annyira el volt varázsolva, hogy el is felejtette, hogy alvásidő van. 

- Szia, apu! Hát rajzolok, látod? - emelte fel a lapját Scorp, egyértelműsítve, hogy mit csinál. Az már más tészta volt, hogy én annyira el voltam merülve a fiam bámulásában, hogy nem is vettem észre, hogy a zsírkrétával már a bőrére firkálgat. 

- Ó, de, dehogynem látom, drágám! Kifogytál a papírból? - guggolt le Draco Scorp mellé, és a kis karját a kezébe vette, hogy tanulmányozhassa a zsírkréta vonalait. 

- Dehogy - vágta rá Scorpius, amolyan "de butus vagy, apa" hangsúllyal, ami miatt legszívesebben felvihogtam volna, majd Scorp teljes testével az apja felé fordult, jelezve, hogy komoly téma következik. - Neked is van rajz a karodon, Apu! Én is akarok! Le tudnád nekem rajzolni? Én nem vagyok annyira ügyes. 

Rögtön összevillant a szemünk Draco-val, és éreztem, hogy mindkettőnk testén végigfut a pánik és az agyunk jól látható vészjelzéseket kezd el adni a szemünkön keresztül. Szinte könyörögtem neki, hogy jusson valami az eszébe és terelje el Scorp figyelmét az apja "rajzáról a karján". 

- Persze. Mit szeretnél? Mi lenne ha rajzolnánk valami kis lényt vagy azt a kúl R2-D2-t, abból a filmből, amit a múltkor néztünk? - esedeztem Merlinnek, hogy működjön ez a trükk és Scorp ráharapjon a Star Wars-os témára. Abban a pillanatban az sem aggasztott, hogy a négyéves fiunk Star Wars-ot néz. Csak az érdekelt, hogy az apja rajzáról terelődjön el a figyelme. 

- Nem! Én ugyanazt a rajzot akarom, ami neked van! - pech, Scorp nem harapott rá a csalira. Hajthatatlan volt. 

Draco sosem takargatta az alkarján lévő Sötét Jegyet. Se társaságban, se az utcán, se a gyerekeink előtt. Elmúltak azok az idők, amikor rejtegetnie kellett, amikor szégyellnie kellett. Már nem érdekelte, hogy mit gondoltak róla az emberek, mert az emberek már nem a Sötét Jegyet látták meg először az emberen, amikor ránéztek valakire. Draco-t nem érdekelte, nem takargatta, nem szégyellt többé rövidujjú pólót felvenni. 

Abban a percben, mikor mindketten Scorpius mellett ültünk, akkor is látszódott. 

- Miért? - kérdezte Draco megrökönyödve, és továbbra is könyörgően, reménykedve nézett a fiunkra, hogy gondolja meg magát. Közben rám nézett, de én képtelen voltam bármit is mondani. 

- Mert menő - kezdett el bólogatni Scorpius izgatottan. 

- Nem, haver. Ez nem menő - rázta meg a fejét komolyan Draco, majd Scorpius-hoz nyúlt és az ölébe vette, magához húzta meg előrenyújtotta a karját, hogy Scorp láthassa a Jegyet. - Ez a rajz egy... nagyon, nagyon rossz rajz. Ez egy olyan ember ... jegye... aki sok hibát követett el a múltban. Ha egy ilyen jegy van a karodon... az azt jelenti, hogy rossz dolgokat követtél el. 

- Anyu mindig azt mondja, hogy ha rosszat csinálsz, bocsánatot kell kérned. Mint amikor Cassie-vel veszekszek. Te bocsánatot kértél, Apu? - összeszorult a torkom, amikor meghallottam, miket mond ki a fiam, majd könnyes szemmel nézem rá Draco-ra, aki nem tudott megszólalni. Csak nyitogatta a száját, de még én sem tudtam, hogy mit kéne mondania. - Apu! 

Ekkor Draco felnézett, a szemembe. Én meg elhúztam a lebiggyesztett számat.

- Ó, sajnálom, drágám! - rázta meg a fejét Draco, elűzve az elgondolkodását. És csak egy pillanatra nézett rá Scorp-ra, utána újra rám szegezte a tekintetét. - Persze, hogy bocsánatot kértem. 

Igen, bocsánatot kértél - üzentem neki legilimencia segítségével, ami miatt furcsán kezdett el bizseregni a belsőm. Ritkán használtuk újabban a legilimenciát egymás között, és mindig éreztem közben, ahogyan a belső kötelékünk ugyanolyan közel húz minket egymáshoz, mint mindig. 

- Akkor jó ember vagy, apu! Anyu mindig ezt mondja, és én hiszek neki - magyarázta Scorp, majd az apja öléből előredőlt és újra elkezdett rajzolgatni. 

Mi pedig még hosszú percekig nem tudtunk megszólalni.

__________________________

Másnap este fáradtan túrtam a hajamba, és Scorpius mögött haladva, terelgetve őt a szobája felé, és hallgattam, ahogyan az apró kis tappancsai trappolnak a folyosón és fáradtan szédelgett az ágya felé. 

- Irány az ágy, álombogaram! - vigyorodtam el, és besegítettem a fiamat a takaró alá, ami zöld anyagból készült (természetesen az apja kívánsága volt, hátha erősíteni tudja benne tudat alatt a Mardekáros énét). De egy hatalmas, rajzolt oroszlán is volt az anyagon (természetesen, az apja teljes kétségbeesése és undora ellenére is kitartottam mellette). 

- Holnap megyünk James-hez repülni? - kérdezte Scorp, az arcát hozzádörzsölve a párnájához, hogy kényelmesen el tudjon helyezkedni. 

- Igen, és holnap találkozni fogsz James-szel, Ginny nénivel, Harry bácsival, Albus-szal és Lily-vel! Szóval most hamar el kell aludnod, hogy holnap sok-sok energiád legyen játszani, ugye? - bólintottam, és megsimogattam a fejét. Akármennyire is gyűlöltem, már bevett szokás volt, hogy szombaton átmegyünk Ginny-ékhez, hogy a fiúk gyakorolhassák a repülést. Én ekkor rendszerint elbujdosok, és különböző módszereken fantáziálok, hogy hogyan fogom megölni Draco-t, hogyha Scorpius-szal történik valami. 

- Szép álmokat, kincsem! - hajoltam oda puszit adni a fejére, majd az éjjeliszekrénybe támaszkodva (és a stócban álló Dr. Seuss könyvekbe kapaszkodva, amikor vándoroltak a gyerekek szobái között), felálltam a guggolásból. 

- Jó éjszakát, anyu! - érkezett a halk válasz, miközben az ajtó felé haladtam. De még mielőtt kimentem volna, láttam, hogy Scorp gyorsan felül az ágyában, így megtorpantam. - Anyu! Meg kell nézned, hogy nincsenek-e szörnyek! 

És az aprócska ujjaival a gardróbajtó felé mutatott. 

Naná, hogy a Szörny Rt. után, Draco-nak nemhogy el sikerült űznie a szörnyeket a gyerekek gondolataiból, hanem még erősítette is a félelmüket. Így most mind Cassie, mind Scorpius minden egyes este megkérnek minket, hogy a szemük láttára nyissuk ki a gardróbszekrényt, hogy nincsenek-e benne szörnyek. 

Így halkan sóhajtottam egyet, kinyitottam a szekrényajtót és felkapcsoltam a villanyt, hogy Scorp is lássa, a szekrényben nincs semmilyen szörny. 

- Látod, drágám? Minden tiszta erre! - biztosítottam a fiam, majd becsuktam az ajtót, és visszaguggoltam az ágya mellé. - És tudod, anyu a legjobb abban, hogy megtalálja a szörnyeket! És most már aludj gyorsan, sok pihenésre van szükséged! 

Ezután Scorpius visszafeküdt, én pedig elhagyhattam a szobáját, hogy én is le tudjak feküdni. 

Éppen akkor léptem be, amikor Draco lehúzta a pólóját. Egy pillanatra megtorpantam, hogy megbámulhassam. Na jó, talán egy kicsit leesett az állam. És talán egy kicsit elkezdtem nyáladzani is. 

De gyorsan megpróbáltam kiverni a baljós gondolatokat a fejemből. 

- Komolyan, bele sem tudsz gondolni, hogy mennyire vágyok egy olyan estére, amikor nem kell szörnyekre vadásznom a szekrényben! Szóval kösz szépen, hogy beleültetted a fejükbe a szörnyeket. Mintha a mi valóságunk nem lett volna tele szörnyekkel - morogtam, miközben levettem a fürdőköpenyemet.

- Nekem nem kellett körülnéznem Cassie szobájában - nagyzolt Draco egy önelégült vigyor kíséretében, miközben melléfeküdtem az ágyban. - De persze... a szörnyecskék nem mernek újat húzni velem. 

- Aha, persze! Meglátnak téged és mindannyian, fülük-farkuk behúzzák és elmenekülnek - forgattam meg a szemem. Majd vettem egy mély levegőt, és témát váltottam. - Szerinted is hülyeség, hogy vissza akarok menni dolgozni? 

Már napok óta beszéltünk erről, hiszen ahogyan Cassie egyre idősödött, szeptembertől már óvodába fog járni. Én pedig szándékoztam visszamenni a Mungóba. Ebben viszont nem értett mindenkit egyet.

- Én csak azt mondom, hogy nem feltétlenül kell visszamenned dolgozni. Ha nem akarsz - magyarázta Draco, én pedig duzzogva hozzádőltem.  

- Halálra unnám magam itthon! - ellenkeztem, készülve arra, hogy fel kell sorolnom az indokaimat, amit már gondolatban rengetegszer megfogalmaztam, erre a beszélgetésre készülve. - Ősztől mindkét gyerekünk óvodába fog járni, semmi okom nincs arra, hogy itthon-ülő anya legyek. Az óvodában lesznek, mit csináljak én itthon, kötögessek? Imádom a munkám, imádom a munkahelyem, alig várom, hogy visszamehessek. Persze, most még csak rövidebb műszakokra, de amint a gyerekek iskolában lesznek, nem fogom a hosszűzást sem visszautasítani. Nem leszek eltartott feleség! 

- Senki nem mondta, hogy az lennél! - rázta meg a fejét Draco. - Csak azt mondom, hogy van választásod. 

- És azt választom, hogy visszamegyek a munkához, amit szeretek - bólogattam magabiztosan. Nem is igazán Draco volt itt az, akit meg kellett győznöm. Hanem például Ginny, aki bár Lily-vel egy kicsivel több ideig fog még otthon maradni, valószínűleg nem megy vissza kviddicsezni, hanem otthonról fog dolgozni a Prófétának. Laurel is még otthon marad egy ideig, ameddig be nem fejezi a tanárképzést, hogy aztán Luna varázsló általános iskolájában tanítson. Persze, eltitkolva azt, hogy mugli. Angelina az én pártomat fogta, ő már akkor is eljárt kviddicsedzésekre, amikor még bőven otthon kellett volna maradnia Roxie-val. Pansy próbált semleges maradni, de tudtam, hogy ő is úgy gondolkodik, hogy ha végre lesz egy gyereke, és megteheti, annyit lesz otthon vele, amennyit csak lehet. 

Az Aranyvérűek gondolkodássa merőben más volt. Ők azt a példát látták a szüleiktől, hogy az apa dolgozott, kereste a pénzt, az anya pedig "vezette a háztartást", vagyis inkább, uralkodott a házimanók felett és teapartikat rendeztek. 

Már azelőtt elmondtam Draco-nak, hogy én nem ilyen anya és feleség tervezek lennie, hogy összeházasodtunk volna. Tudta, hogy mit gondolok. De mégis, az agya hátsó feléből néha megszólal az a hagyomány, amit kiskorában tanítottak neki. 

- Én támogatlak, drágám - ezt a mondatot vártam, és ezután már kevésbé bűntudatosan bújtam közelebb hozzá. 

- Köszönöm - bólintottam elégedetten, örülve, hogy ezzel ennek a nézeteltéresnek is vége. Hamar lerendeztük. Hamarabb, mint öt évvel ezelőtt a konfliktusainkat. Hiába, ha az ember egyszer felnő, rájön, hogy egy hülyeségen kár veszekedni hetekig. Rögös úton jutottunk el idáig. 

Ezután éreztem, hogy Draco enyves kezei feljebb kezdenek el osonni a belső combom felé, olyan arckifejezéssel, mint aki elhiszi, hogy nem veszem észre. 

Azért valami nem változik. 

- Te most komolyan azt csinálod, amit gondolom, hogy csinálsz? - fordítottam felé a fejem, felvont szemöldökkel. 

- Békülős szex? - kérdezte, szürke szemeit meresztgetve felém, mint egy ma született kiskutya. 

- Nem is veszekedtünk és te békülős szexszel jössz nekem? - kérdeztem vissza, elnevetve magam. 

- Szóval nem vagy benne? - na ennyi, csapdában vagyok. 

- Na jó! - forgattam meg a szemem vigyorogva, és miközben feljebb ültem, a karjára tettem a kezem. - Csak akkor, ha megígéred, hogy valamelyik gyerek megpróbál átjönni éjszaka, hogy itt aludjon, te visszaviszed a szobájába. Ahol aludniuk kéne alapesetben. 

És megígérte. 

Ahogyan én is sok mindent még azon az éjszakán. 

____________________________________

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, míg éjszaka felriadtam egy hangra. De az biztos, hogy még a nap messze nem volt még az égbolton. Szenvedve megfordultam, és Draco vállának támasztva a fejem, kinyitottam a szemem, látva, hogy a férjem is ugyanúgy felkelt valamire, mint én. 

- Apu? - hallottuk meg egy halk suttogást. 

Na igen, ez volt az a valami ami felkeltett minket.

Ahogyan sokat pislogva kicsit éberebb lettem - Draco hasonlóan -, láttam, hogy mindkét gyermekünk az ágyunk mellett állt. Mindkét gyerek enyhén göndör fürtjei kócosan álltak a fejük búbján - átok, amit az én génjeimből kaptak. Cassie Scorp kezét fogta, kicsit közelebb is húzódva a bátyjához, vörös arccal, a hüvelykujját szopva, a plüssnyuszijával a másik kezében. 

Mind jól tudtuk, hogy bár Cassie csak két éves volt, Scorpius pedig már négy, Scorp mindig felkeltette a húgát, ha félt valamitől éjszaka, mintha a húga tudna neki valami védelmet nyújtani. Persze, ez a másik irányban egy fokkal gyakrabban történt meg. 

- Mi a baj? - suttogta Draco, feljebb szenvedve magát, a könyökére támaszkodva. 

- Szörnyecskéket hallottunk! - susogta vissza Scorpius, az alsó ajka pedig kezdett vészesen lebiggyedni, jelezve, hogy hamarosan sírni fog. 

- Igen - bólogatott Cassie hevesen. 

Ránéztem Draco-ra, kérdőn, ő pedig küzdött a vigyora ellen. És azelőtt cselekedett, minthogy én át tudtam volna egyáltalán gondolni, hogy minek kéne történnie. Kétség sem fért hozzá, hogy Draco Malfoy elgyengült, amikor meglátta a gyerekeinket, a tőle tanult kiskutyaszemekkel, félve a pizsamájukban. 

Őszintén, én nem is voltam igazán képben azzal, hogy mi történik, a fejem vészesen kezdett visszaszédülni a párnára, és már akkor, ott, félálomban tudtam, hogy én erre biztosan nem fogok emlékezni a következő reggel. 

- Gyertek! - vigyorodott el Draco. Én csak annyit éreztem, hogy kicsit arrébb helyezkedik, majd felemeli a takarót. 

Ha oldalra néztem volna, és nem készültem volna már arra, hogy visszahunyjam a szemem, azt láttam volna, hogy először Scorpius-t, majd Cassie-t emeli fel az ágyba. Scorpius szorosan az apjához bújt, Cassie pedig elégedetten fészkelődött a nyuszijával. A mozgolódásból arra következtettem, hogy Draco átkarolta mindkettőjüket. 

- Nem akarom, hogy a szörnyek utánunk jöjjenek - suttogta Scorp. 

- Ne aggódj! Egy szörny sem élte túl még a velem való csatát - még félálomban is tudtam, hogy Draco Malfoy önelégülten vigyorog. - Tudod miért? Mert Apu a legkeményebb srác a vidéken. 

Cassie ekkor már szuszogva elaludt, Scorpius pedig úgy érezhette, hogy az apja mellett tökéletes biztonságban van. 

Mindig. 

____________________________

Másnap reggel nem egy hang keltett fel, hanem egy aprócska érintés az arcomon. Összeráncoltam az orromat, egy egészen kellemes álomból ébredtem fel, amire bár már nem emlékeztem (ahogyan az éjszakai történésekre sem), azt tudtam, hogy nem szívesen keltem volna még fel. 

Nagyokat pislogtam, kíváncsian és dühösen is, hogy rápirítsak Draco-ra, hogy hagyjon még aludni. De nem a férjemmel találtam szemben magam, hanem... a lányommal?

- Cassie? - kérdeztem összezavarodva, Cassie pedig egy angyali vigyorral nézett fel rám. A saját szobájában kellett volna lennie, a saját ágyában aludnia. 

- Anyu! - és ezzel Cassie közelebb bújt hozzám. 

Abban a pillanatban, hogy megszületett, a kisujja köré csavart engem. Na meg Draco-t. És szép lassan mindenkit, akivel találkozott. Ahogyan Scorpius is. 

Ahogyan Theo és Pansy szokta mondani: csodálkozol rajta? Ők a ti gyerekeit! Draco Malfoy és Hermione Granger tökéletes keverékei, természetes, hogy az ujjuk köré csavarnak mindenkit és a lábuk előtt fog heverni a világ! 

A lányom kis bújása miatt egy percre azt is elfelejtettem, hogy a gyereknek - pláne nem mind a kettőnek - nem is kéne az ágyunkban lennie. 

Ahogyan elnéztem Cassie feje fölött, megláttam Draco-t. A hátán feküdt, még aludt, a haja szénakazal, a fiunk pedig szorosan hozzá volt préselődve. Ekkor ugrott be minden, ami éjszaka történt. A szörnyek, és hogy Draco felengedte őket, amikor előtte pár órával kértem meg arra, hogy vigye őket vissza a szobájukba, ha megpróbálkoznának ezzel. 

Megforgattam a szemem, majd újra lenéztem Cassie-re, aki csillogó szemekkel figyelt engem. 

- Miért nem mentek a bátyáddal és mossátok meg a fogatokat? Aztán csinálunk palacsintát reggelire - suttogtam neki, végtelen, szőke haját elsimítva sötétbarna szemei elől, amik teljesen ugyanolyak voltak, mint az enyémek. 

Cassie rögtön elvigyorodott izgatottságában, majd átmászott rajtam - kicsit beletérdelve a hasam - és elszaladt a szobájába. Scorp, aki hallotta, amit a húgának mondtam, gyorsan követte őt kifele. Tudtam, hogy mindenek előtt, Cassie-nek fog segíteni fogat mosni, még mielőtt ő bármit is csinálna. 

Visszahanyatlottam az ágyra, majd lendületből rácsaptam Draco karjára. 

- Mi van? - kiáltott fel a férjem, az ütéstől rögtön felébredt és ugrott is ülésbe. - Ez meg mire volt jó? 

- Mondtam, hogy küldd vissza a gyerekeket a saját ágyukba, ha idejönnének éjszaka! - sziszegtem és én is felültem. 

- Te is fent voltál, amikor átjöttek! - méltatlankodott Draco. - És ez nem volt ok arra, hogy megüss!

- Nem ütöttelek meg! - ellenkeztem meg, bár én is tudtam, hogy ez nem pontosan igaz. Így próbáltam valami finomabbal helyettesíteni a dolgot. - Inkább csak egy finom paskolás volt, hogy felébredj! 

- Finom paskolás a seggem! - mormogott Draco, majd elkezdett magyarázkodni. - Nem mondhattam nekik azt, hogy menjenek vissza a szobájukba! Megijedtek és Scorp jött azzal az ajakbiggyesztéssel... 

Ránéztem kifejezésteljesen, mire rögtön befogta. De ez nem tartott sokáig. 

- Különben is... mellettem biztonságban érzik magukat - folytatta Draco, és rögtön láttam, hogy egy vigyor kezd el formálódni a szája sarkában. 

- Ne gondold azt, hogy különleges vagy! - nevettem el magam, miközben a ruhámat megigazítva, felálltam, és a mutatóujjamat felemeltem, figyelmeztetésképpen. - Ha nem dobtál volna még egyet a mese sztoriján, amin egyébként magán még nem is ijedtek volna meg,  és ha nem jöttél  volna azzal, hogy te is féltél a szörnyektől az ő korukban, nem lenne problémánk. 

- Nincs is problémánk! - hirtelen Draco hozzám csapott egy párnát, mire eltátott szájjal, elképedve néztem le rá. 

- Vékony jégen táncolsz, Malfoy! - ültem vissza az ágyra, négykézlábra ereszkedve, hátha ettől jobban megijed. 

- Az ő korukban én is átjártam a szüleimhez, és... 

- És egy elkényeztetett seggfej lettél - fejeztem be a mondatot, mire Draco előrehajolva magához rántott a kezemnél fogva, így pontosan rázuhantam. 

Hah, azt gondolja, hogy ezzel meggyőzhet! 

Nem gondolta rosszul. 

Lehúzta magához a fejemet, és egy kínzóan lassú csókot adott az ajkaimra. 

- Komolyan mondom, nem aludhatnak velünk többet - álltam ki az igazam mellett, de már azért eléggé elgyengülve. 

- Mm-hm - mormogott Draco, miközben éreztem, hogy a kezei felfedezőútra indulnak. 

- És emlékeztetőül nem csak egy gyengéd paskolást fogsz kapni - tértem át a fenyegetésre. 

- Nem tennéd! 

- Mm-hm - ekkor már én is vigyorogtam, ahogyan ő szokott. 

____________________________________________

2008. április

Esküszöm, a reggelik olyanok voltak újabban, mint a tortúrák. Könyörgés, düh, alkudozás, még egy kis könyörgés. Aztán a kiabálás. Ha a kiabálás nem működött, félbeszakítottuk a reggelit, hogy legközelebb ne fordulhasson elő a hiszti. 

Mint a gyász öt fázisa. Szóval ez volt a reggeli a gyerekeimmel öt fázisa. 

De mindig előfordult még egyszer a hiszti, akármennyire is nem akartam, akármennyiszer is kezdtem el nevelni a gyerekeket, akárhány beszédet is tartottam a jó viselkedésről. Én pedig ismét a tűrőképességem hátárán álltam. 

Így Draco-ra bíztam a nevelést, miközben én próbáltam lehiggadni. 

Nem lepek meg senkit azzal, hogy nem sikerült. 

- Gyerünk, kislányom, edd meg a zöldséget! - már Draco is elővette az "Apa-hangját", ahogyan lehajolt Cassie-hez. 

Cassie volt az, aki makacskodott. Mindig Cassie makacskodott. Minden reggel cirkuszolt, mert nem akarta megenni a zöldséget, bármi is volt az. Addig pedig biztos nem indultunk el, ameddig el nem fogyott minden a táljáról. Ebben rendíthetetlen voltam. 

- Nem, undi! - durcáskodott Cassie, tüntetőleg hátradőlve a székén. 

- Nem hibáztatlak, tényleg szar íze van... - köszönöm, Draco Malfoy, igazán előrelendítetted a szituációt. 

- Apu, honnan tudod, hogy a szarnak milyen íze van? - érkezett a következő zseniális kérdés az asztal másik oldaláról, Scorpius-tól. 

- Értékelném, ha nem káromkodnál a három és ötéves gyerekeink előtt, Malfoy! - löktem meg a vállát Draco-nak, érezve, hogy hamarosan el fog szabadulni a pokol a konyhában, és máris zsigeri félelmet éreztem miatta. 

- Malfoy, megeszed te a zöldségeimet? - nézett rá Scorpius pimaszul az apjára. Nagyot sóhajtottam, és még mindig úgy voltam vele, hogy próbálok lehiggadni, majd Draco lerendezi ezt most. 

- Ne hívj Malfoy-nak, Malfoy! - pillantott rá a fiunkra Draco, talán egy csepp hülyéskedéssel is a szemében. 

Cassie-nél, ahogy vártam, ekkor pattant el a húr és elkezdett hangosan "sírni". Vagyis inkább hisztizni, mert egy könnycsepp sem volt a szemében, az is biztos.

- Utálom a borsót! - kiáltott fel a lányom. 

- Csak edd meg gyorsan, Cassie! - mind hamarabb szabadulunk, ha gyorsan megeszed. Próbáltam finoman, lágy hangosan rászólni, de Merlinem, nagyon fogytán voltam a türelmemnek. 

- Biztosan fagyit akar - és ennyi. Draco Malfoy egy mondattal eltüntette a türelmem maradékát, és lelki szemeim előtt már magam előtt is láttam az elkövetkező perceket, amiket ezzel egy megjegyzésével provokált ki. 

- Légyszi, anyu! Fagyit, fagyit, fagyit! Légyszi, légyszi, légyszi! Anyu, anyu, anyu! - szajkózta Cassie, egyre növekvő hangerővel. 

- Nézd meg, mit tettél! - löktem meg még egyszer Draco-t, ezúttal jóval erősebben, mint az előbb. 

- Apu, milyen ha valaminek szar íze van? - tett rá még egy lapáttal Scorpius, mivel valahogyan felül kellett múlnia a húga hisztijét. 

Én csak álltam ott, az agyam széthasadt, és képtelen voltam elkezdeni nevelni a gyerekeimet, ott a konyhában, reggel hétkor. 

- Ne kérdezz hülye kérdéseket, fiam! - forgatta meg a szemét Draco, hasonlóan fáradtan, mint ahogyan én éreztem magam. 

- Anyu, én is mondhatom, hogy hülye? - nézett rám a fiam. 

- Ti ketten, egyétek meg a zöldségeket, és aztán majd tárgyalunk a fagyiról! - emelte fel enyhén a hangját Draco, a reggel során először. Én már megszólalni sem bírtam. 

Mindketten felkaptuk a fejünket, amikor a következő percben valami széttört a padlón. Természetesen, Cassie dobta le a földre a tálcáját, ami apró darabokra törött szét, a reggelije - vagyis inkább a megmaradt zöldségei - szétszóródtak a földön. 

- Cassiopeia! - kiáltottam fel ekkor már. 

- Cassie! A virágágyásba kellett volna öntened! - intett Draco a lányunk mögött álló virágos vázákra. Emlékeztetnem kellett magam arra, hogy takarítsam ki a vázákat, nehogy túl sok borsót találjak benne és meglepődjek, hiszen ezek szerint Draco oda dobatja ki a gyerekekkel a zöldségeket. 

- Nem! Meg kéne enned őket, Cassie! - kiabáltam tovább. 

Elszakadt nálam a cérna, ennyi volt. 

- Na jó! Mindenki csönd! - kiabáltam el magam, mire mindenki rám kapta a fejét. - Cassie, Scorpius, nyomás pisilni, fogat mosni! Most! Apa visz titeket oviba! Nem akarom később azt hallani, hogy a hisztitek tovább folytatódott! Nyomás! 

A gyerekek pedig fülük-farkuk behúzva szaladtak fel az emeletre. Én pedig fáradtan kezdtem el összeszedni a törött tálca darabjait, miközben Draco-ból kitört a visszafojtott röhögés. 

Szokásos reggel a Malfoy házban. 

______________________

Több, mint öt év telt el, mióta teherbe estem a fiunkkal. 

Most, pedig... a nagy, óvodás fiam előtt guggoltam a konyhában, és a térdén lévő sebeket fertőtlenítettem. A óvónők szerint elesett és így zúzta le a bőrt a térdeiről.  

- Így is van, angyalom! Csak egy kis karcolás, nemsokára el is felejted, hogy megtörtént - simogattam meg az arcát, finoman letörölve a bőréről a könnycseppeket. 

- Bocsánat, Anyu! Légyszi, ne mondd el Apunak, hogy sírtam. Olyan erős akarok lenni, mint ő - fakadt ki Scorp, két hüppögés között. 

Ő nem láthatta, mert háttal ült az ajtónak, de én pontosan tudtam, hogy az apja már percek óta ott áll, a falnak támaszkodva, és minket hallgatott. 

Egy pillanatra felpillantottam rá, hogy lássam mi folyik benne. Tudtam, hogy sosem szerette volna azt, hogy a fiának el kelljen rejteni a könnyeit, a gyengeségeit, és erősnek kelljen viselkednie, csak az apja kedvéért. 

Sosem éreztette azt Scorp-pal, hogy máshogy kell viselkedni, másnak kell lennie, mint amilyen valójában. Scorp magától gondolta ezt. 

- Nyugodtan sírhatsz, drágám! Sose félj emiatt! Az apukád is sírt már életében, és ő a legerősebb, legbátrabb, legkedvesebb ember, akit ismerek. Te annyira... hasonlítasz rá, Scorp! És ez az, kicsim, a legjobb, amilyen csak lehetsz! - guggoltam le hozzá, mosolyogva. Majd Scorpius megölelt, elvigyorodott. 

Mikor befejeztem a ragtapasz felvitelét - nem akartam varázslatot használni egy apró kis karcolásra, nem lett volna sok értelme -, Scorp gyors puszit nyomott az arcomra, majd elszaladt. Egy kicsit megtorpant, amikor meglátta az apját az ajtóban. De csak egy rövid ölelésre állt meg, aztán már futott is fel a szobájába. 

- Mi történt? - kérdezte Draco, miközben én visszapakoltam a dobozba a fertőtlenítőt és a ragtapaszos tasakot. 

- Az óvónők szerint csak elesett - vontam meg a vállam, miután felsóhajtottam és egy lépéssel közelebb mentem hozzá. - De ő meg Cassie mást mondanak. Sőt, még Ginny is mást hallott a fiúktól. 

- És mit mondtak? - ráncolt a szemöldökét Draco, az egyik karjával átölelve. - Miért mondtak mást, mint az óvónők? 

- Mert ők ott voltak  - hümmögtem, tudva, hogy ő valószínűleg olyan ideges lesz, mint én voltam, amikor meghallottam a történetet. De én már valamennyire le tudtam nyugodni, így készen álltam, hogy magam után Draco-t is lenyugtassam. - Az az igazság, hogy... az exed fattya történt. 

- Hogy mi van? - tátotta el a száját Draco elképedve. - Hogy van megint a képben Astoria? 

- A fia van képben! - fakadtam ki, pontosan tudva, hogy a mondataim vagy a hangsúlyom nem túl kedves. Bár csak egy kisfiúról volt szó és nem szabadott volna a szülei alapján megítélnem, mégis rossz véleménnyel voltam róla. Pláne azután, hogy meglökte a fiamat. - Tudtuk, hogy előbb-utóbb össze fognak találkozni. Viszont egy kicsit abban is reménykedtem, hogy... Nem lesznek ellenségek.

- Flint gyerekéről beszélünk. Astoria gyerekéről! Ha maga a gyerek nem is lenne ellenünk, akkor is uszítanák őt a szülei ellenünk. Scorp ellen. Vagy Cassie ellen - magyarázta Draco. Ő látszólag számított erre, nem lepte meg a konfliktus. Én viszont sokáig reménykedtem, hogy jobb lesz nekik.

- Astoria már jó régóta megérdemelné, hogy megtépjem. Ethan-t, merthogy ez a neve, ha nem tudnád, majdnem elhitette, hogy a te gyereked, és ha akkor nem is ütöttem meg, akkor igazán megérdemelte volna, amikor megláttam, hogy a fiam sírva vár engem az oviban! - fakadtam ki, dühöngve.

- Hermione, nyugodj meg! - fogta meg a kezem gyengéden, és közelebb húzott magához. - Scorp-nak lesznek balhéi az oviban, vagy az iskolában, a Roxfortban meg főleg. A mi gyerekünk, ez elkerülhetetlen. Örülj neki, hogy Cassie hisztijeiből még nem volt balhé.

Elnevettem magam, végre. Igaza volt. Cassie akaratossága, néhai hisztijei kezelhetetlenek tudtak lenni. Persze, Draco ezeket elég enyhén kezelte. Számára Cassie, minden kis stiklije ellenére is a kis hercegnője marad, akit dédelgethet. Csak remélni tudtam, hogy nem kényezteti el ezzel nagyon. 

- Megyek, beszélek Scorpius-szal! - indult neki Draco. Én pedig gondolkodás nélkül követtem, amit ő kérdve nézett.

- Hallani akarom ezt a beszélgetést - nevettem el magam.

Mindketten felmentünk az emeletre. Én leültem Scorp szobaajtója mellett a földre (Cassie hamar megtalált és odabújt az ölembe , miközben hallgatóztam), míg Draco bement Scorpius-hoz.

Én pedig lélegzetvisszafojtva hallgattam végig a beszélgetést.

- Szia, Scorp! - köszönt neki Draco, finoman, egészen halkan. - Jobban vagy?

Csak egy hümmögés volt a válasz.

- Igaz, hogy... Ethan a hibás? Hogy vitatkoztatok? - na, hamar felhozta a témát.

- Ethan mindig piszkál! - fakadt ki Scorp, enyhén dühösen. Hallatszott, hogy sokáig tartotta ezt magában, amit nem is értettem. Sosem volt még szó Ethanről, vagy arról, hogy konfliktusaik lennének.

- Miért nem mondtad ezt el nekünk? - kérdezte Draco, ugyanolyan gyengéden, mint eddig.

- Erős akartam lenni, Apu! Mint te! Egyedül akartam megoldani! - a szívem szakadt meg, amikor meghallottam ezeket a mondatokat. Még nem volt öt éves sem. Nem kellett volna ilyeneken aggódnia. Semmin nem kellett volna aggódnia. 

Én, naiv azt hittem, hogy a szekálás csak általánosban érkezik meg egy kisgyerek életébe. Úgy látszik, tévedtem. 

- Kicsim, öt éves vagy! Semmit nem kell egyedül megoldanod! Most se, és később se igazán. Anyu, Cassie és én is mind ott leszünk, ha segítségre van szükséged. És sosem szabad félned attól, hogy segítséget kérj! - sokat jelentett, hogy ezeket Draco szájából hallottam. A fiú, aki tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt volt, nem mondta volna ki ezeket a szavakat. Felnőtt, fejlődött és több lett. 

És most a gyerekeinknek tanítja azt, hogy nem szabad olyannak lenniük, mint amilyen ő volt. 

- Nézd, Scorp, ez a gyerek úgy hangzik, mint egy igazi szemét! De meg kell tanulnod, hogy aki meglök, azt nem szabad tűrnöd, mert nem érdemled meg. Vissza kell löknöd, vissza kell ütnöd. Meg kell védened magad, nem engedheted, hogy eltiporjanak. Malfoy vagy, nem szabad senkitől sem félned! - ezt Draco egy fokkal halkabban mondta, így közelebb kellett fészkelődnöm (ami Cassie-vel az ölemben nem volt olyan könnyű), hogy halljam, amit mondanak. 

- Miért suttogunk? - kérdezte Scorp, ártatlanul, szintén suttogva. 

- Mert félek anyádtól! 

Ekkor már nem bírtam, nevetnem kellett. 

_________________________________

2008. Halloween-ja

Scorpius már elment a fiúkkal, Ginny-vel és Angie-vel csokit gyűjteni Godric's Hollow-ba, így már csak hárman voltunk a házban. Amikor Scorpius-t Gin elvitte, be tudtam szabadulni a szobájába, hogy kicsit rendet rakjak odabent. 

Kicsit később, amikor lementem a nappaliba, Draco és Cassie-t a szőnyegen fetrengve találtam meg. Draco a hátán feküdt, Cassie a hasán ült. Ebben nem is lett volna semmi rendkívüli, de akkor, megtorpantam és szinte rögtön elkezdtem vihogni. Merthogy, bár Cassie nem ment el csokit gyűjteni a lányokkal, ragaszkodott hozzá, hogy ő is beöltözzön. És mivel Draco-val ment el vásárolni, míg én Scorppal voltam, fogalmam sem volt róla, hogy végül milyen jelmezt vettek. 

Mindketten zöld, sárkányjelmez kezeslábast viseltek. És ez rögtön nevetésre késztetett. 

A hangomra Draco rögtön felpillantott, körülnézett, hogy merre vagyok, mert feljebb szenvedte magát, miközben Cassie fejére húzta, mélyen, a kapucnit, amin a sárkány feje volt. 

- Mit gondolsz? Elég halloweenos? - kérdezte Draco. 

- Sárkány vagyok! - jelentette ki büszkén Cassie, a két kis kezét a levegőbe emelve és imitálta a sárkány karmait, karjait, kezeit, vagy akármije is van egy kislány sárkánynak. 

- Azt látom, drágám! - nevettem tovább, majd leültem a kanapéra melléjük. - És melyik sárkány vagy pontosabban?

Cassie eldöntötte oldalra a fejét, és mintha egy kis szemforgatást is láttam volna. Amin nagyon elámultam. 

- A sárkány vagyok a Csipkerózsikából, Anyu! A legmenőbb része a mesének! - büszkélkedett tovább Cass, fészkelődve az apja hasán, amit Draco próbált hősiesen viselni. 

- Szerintem ezt a véleményt Pansy nénikédnek köszönhetjük - állapította meg Draco és ez valószínűleg így is volt. Cassie imádott Pansy-nél és Theo-nál vendégeskedni, ahogyan persze Lily-vel és Roxie-val is imádott bandázni, de Pansy és Theo különleges szerepet töltött be a szívében.

- Igen, szerintem is - bólogattam. - És mi van veled, Apu? Neked miért kellett beöltöznöd Halloweenkor? Azt hiszem, hogy a Csipkerózsikában csak egy sárkány van. 

- Igen, Apu! Csak egy sárkánynak van helye! - csipogott közbe Cassie. 

- Hékás! Pedig én olyan jó sárkány vagyok! - háborodott fel Draco rögtön (nyilván, a sárkányos megjegyzéseket ő mindig világméretű hírekként kezeli), és játékosan elkezdett hörögni, majd csikizni kezdte Cassie-t. 

- Anyu! Szólj rá! - kiáltott fel Cassie nevetve. Én leereszkedtem a kanapéról és csatlakoztam hozzájuk, Cassie pedig próbált mindenfelé gördülni, gurulni, hogy elmeneküljön a csikiző kezeink elől. Végül elcsúszott mellőlünk, a kis kapucnija lecsúszott, enyhén göndör, szőke haja kócosan állt a fején, de még mindig nevetett. 

- Ajjjj! Fejezzétek be! - állt fel Cassie, vigyorogva. 

- Legyőztük a sárkányt, Apu? - néztem rá Draco-ra, kicsit feljebb tornázva magam. 

- Szerintem egyenlőre csak elhárítottuk a veszélyt! - állapította meg Draco, miközben felült és ránézett az órájára. - És szerintem már bőven túl vagyunk a sárkányka lefekvési idején. 

- A sárkányoknak nincs lefekvési idejük! - vitatkozott Cassie rögtön. 

- Haha, szép próbálkozás, kölyök! Sajnos ennek a sárkánynak van!

Cassie rögtön rám kapta  fejét, a nagy, barna szemeit felém eresztgette, azokkal próbált meggyőzni. Ez az apjánál szokott működni, én viszont megrendíthetetlen voltam. 

- Nem-nem! Hallgass apádra! Lefekvés. Menj, vetkőzz le, mosd meg a fogad! Öt perc múlva ott vagyok és fürdünk, jó? - osztottam ki neki a feladatokat gyorsan, Cassie pedig egy dramatikus sóhajtás után felment a lépcsőn. 

Egy pillanatra még visszahajtottam a fejem a padlóra, egy vigyorral az arcomon, és Draco is kinyújtózkodott mellettem. 

- Mit gondolsz, le lesz vetkőzve, amikor felmész? - nézett rám Draco elgondolkodva. 

- Dehogy lesz - nevettem fel, ismerve a lányomat. - Nem fogja tudni lecipzározni a maskarát. És amúgy is túl sok időt tölt Pansy-ékkal. Kezdi eltanulni a lázadozást tőlük.

- Na az biztos - bólogatott Draco. 

- De ugye tudod, hogy nem vagy komolyan vehető ezzel a jelmezzel? Miért vetted meg? - könyököltem fel, jól megnézve magamnak a férjemet, sárkányjelmezben. 

- Bementünk az üzletbe, és egy ilyen jelmez volt gyerekméretben és egy felnőttben. Ilyen magas labdát nem lehetett nem lecsapni. Plusz, baromi kényelmes. De azért aranyos sárkány vagyok, ugye? 

- Attól félek, nem annyira aranyos, mint a lányunk - csipkelődtem vele. 

- Á, nem bánom! Ellene dicsőség veszíteni - nevettük el magunkat mindketten. 

Majd hosszú percekre csendbe burkolóztunk. A fejem Draco vállára hanyatlott. Talán fel kellett volna állnunk a földről, és a kanapéra költöznünk, de hosszú nap volt és jó érzés volt kiélvezni rövid békét és csendet, mert garantáltan nem tartott sokáig. 

- Anyu! - kiabált le Cassie az emeletről, amikor már valószínűleg megunta a próbálkozást, hogy lehúzza a cipzárt a jelmezén. 

Na mit mondtam? A csend nem tart sokáig. 

- Máris megyek, drágám! - kiáltottam vissza. Megráztam magam, kedvetlenül felültem... volna, ha Draco nem húzza vissza a kezemet, így félig ráestem. 

- Szeretlek - mondta gyengéden, szinte a számba beszélve. - Bárcsak McGalagony jobban ragaszkodott volna ahhoz, hogy több időt töltsenek együtt a házaink. Bárcsak hamarabb mentünk volna mugli egyetemre, ahol Fletcher összepárosított minket. Ez kábé az egyetlen dolog, amiben igazuk volt. 

Felnevettem. 

- Szóval nem akarsz kibújni a mi kis partnerségünkből, Malfoy? 

- Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem, attól tartok. Még akkor sem, ha az óvoda ajtajában Oliver Wood olyan szemeket mereszt rád. 

- Francba, akkor meg kell mondanom neki, hogy a szökésünket későbbre kell halasztanunk! - hülyéskedtem. 

- Na, menj! A lányunk vár! - én pedig egy csókot nyomtam a szájára, majd egy hatalmas vigyor kíséretében felálltam, majd a lépcső tetejéről visszanéztem rá. 

Draco Malfoy. A férjem. A gyerekeim apja. Aki majdnem harminc évesen egy számára ikonikus, sárkányjelmezben feküdt a házunk nappalijának padlóján. A játékfark pedig ott lengedezett a lábai között. 

Hát... vannak dolgok, amikre az ember nem számít. És azokból a dolgokból lesznek élete legjobb döntései. 

_______________________________________

ÉS IGEN!!!!!

*DRUMROLLS*

A TÉKOZLÓ LÁNYOTOK VISSZATÉRT!!!!!!!!

tudom, tudom, utoljára május elején volt rész, de egyszerűen... Pffjuuu, nagyon kemény időszakot zártam.

Viszont örömmel jelentem, a norvég alapvizsgám (ami ha nem sikerül nem folytathattam volna az egyetemet) hármasra sikerült, túl vagyok a második vizsgaidőszakomon, végeztem az első évemmel az egyetemen!!! Juheeee!!!! Körülbelül 7 tizedet sikerült javítanom az előző félévhez képest, és rengeteg hullámvölgyem volt... Szóval nagyon örülök, hogy vége van egy kicsit.

A suliidőben nagyon fáradt voltam, nem volt sok erőm, energiám arra, hogy írjak, csak arra, hogy tervezzek. Így ez a nyár arról fog szólni hogy visszataláljak az íráshoz és az olvasáshoz is, merthogy az is nagyon kimaradt az elmúlt hónapokban és nagyon hiányzik és rosszul esik, hogy el vagyok szokva az olvasástól.

Szóval ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várnotok, talán a sok mentegetőzés sem teszi ezt jóvá, de legalább az okait tudjátok és remélem elfogadjátok őket!

De azért sikerült 2-3 nap alatt egy 6 ezer szavas fejezetet idekanyarítanom nektek (amikor hétfőn, vagy kedden leültem elé, csak a jegyzeteim voltak meg és az első bekezdés, amin egyszerűen nem tudtam túllendülni, ahogyan szokásom :D), szóval remélem örültök neki!!!

Élvezzétek ki a nyarat, pihenjetek sokat, ne aggódjatok semmin és tiszta fejjel induljatok neki az új évnek, tiszta lapokkal, új énnel!
Remélem hogy mivel nyár van, kicsit többet tudok majd haladni a történettel, mert nagyon szeretnék. majd meglátjuk 😂😂😂

Addig is: köszönöm, hogy még itt vagytok, ha még van itt valaki, köszönöm, hogy még olvastok! Az egész csak értetek van még!!!!

Ps: amennyiben szeretnétek egy vadiúj, minőségi  történetet olvasni Wattpadon, és mondjuk tőlem is, akkor nézzétek rá a hogwarts-founders profilra! HOLNAP indul a történet és garantálhatom, hogy nem fogjátok megbánni!!! Alább linkelem az előzetest 😍😍😍😍❤❤❤❤