D R A C O

____________________

2006. május 

- Még mindig nem vagyok ebben teljesen biztos, Draco - nyöszörgött fel Hermione. Teljesen kétségbe volt esve és az utolsó percet is ki akarta használni, hogy meggyőzzön engem az igazáról. Én csak egy pillanatra tudtam hátranézni, mert engem közben Scorpius húzott, aki, ellentétben az édesanyjával, be volt zsongva, és azóta rohant, hogy beléptünk az Abszol Útra. - Muszáj ezt? Scorpius nincs is még három éves!

Hermione egész héten morgott, de hiába, ez már nem csak az én döntésem volt. Hanem Scorpius-é is. 

Végül a kviddicsbolt előtt álltunk meg, Scorp már teljesen rá volt tapadva a kirakat üvegére, miközben Hermione nagy nehezen "beparkolt" a babakocsival mellém. A kocsiban ülő Cassie, lobogó szőke hajtincsekkel az összes szemjövő embernek egy hangos "sziával" köszönt. Ez volt az első és egyetlen szó, amit a lányunk megtanult. 

- Hermione! - nevettem el magam, felé fordulva. - Hidd el! Elég nagy már hozzá! És mióta látta James-t repülni, ő meg Vince napokon keresztül nyaggattak minket, hogy hozzuk be a tévén az egyik kviddics meccset. Azóta meg akarnak tanulni repülni. 

- Kiddics! - ugrándozott újra Scorpius, csillogó szemekkel, szinte pislogás nélkül bámulva a kirakatot. 

- A francba Harry Potterrel! - morgott fel Hermione újra, leszorítva gyorsan Cassie fülét, hogy nehogy a lányunk következő szava egy enyhe káromkodás legyen. De ez, lévén, hogy az én lányom, elkerülhetetlen. 

- Én ezt már évek óta mondom - nevettem el magam újra, örülve, hogy végre egyetértünk ebben. 15 év kellett hozzá. 

- Még nincs is három éves! - ismételte meg az előző mondatát a feleségem, mintha ez lenne a legerősebb érve. 

- Két hét múlva betölti a hármat - vágtam vissza. Az elmúlt majdnem másfél évben, a családunk sokat változott. Legfőképpen Scorpius, aki nem csak járt, hanem szaladt, mintha minimum a maratonon lenne. Nem csak gügyögött és bizonytalanul beszélt, hanem csacsogott és hadart, már csak egészen enyhe beszédhibával. A kicsi Cassie pedig... bár még járni nem tudott, köszönni mindenkinek hangosan köszönt. - Ősszel óvodába megy, és... Scorp, mond csak, emlékszel, hogy mit tanultunk a múltkor? 

Scorpius hátrafordult, fültől fülig érő mosollyal mellém lépett, kihúzta magát és viharszürke szemeit az anyjára emelte. Hermione meg úgy nyöszörgött fel erre, hogy én egészen biztosan tudtam, nyert ügyünk van. 

- Kérlek, Anyu, kérlek! Légyszi légyszi! - alig bírtam visszatartani a nevetésemet, Scorpius vigyorgott, Hermione pedig szenvedett. 

- Utállak! - morgott fel, rám nézve. 

- Tudom, drágám - bólintottam, ekkor már szégyentelenül kibukott belőlem a vihogás, Scorp pedig visszaszaladt a kirakathoz. 

- Ha már úgyis a légyszi, légyszi hatása alatt vagy... - közelebb léptem Hermione-hez, és miközben próbáltam elővenni a díjnyertes, rábeszélő mosolyomat, kivettem Cassie-t a kocsiból. - Beszélgettünk Blaise-zel. Jövőre Anglia lesz a házigazdája a Világkupának, és ha már a fiúk ennyire bolondulnak a kviddicsért, jó lenne elmenni. 

- Te most komolyan beszélsz? - hüledezett Hermione, és szinte láttam, ahogyan a lelki szemei előtt a legborzalmasabb jövőképek peregnek le. - Kviddics Világkupa? Meg akarsz ölni? 

- Tinédzserkorunk óta nem volt itthon a Világkupa! És ki tudja? Addigra talán Cassie is megszereti a kviddicset - miközben érveltem (mellesleg, szerintem nagyszerűen), a lányom átkarolta a nyakam és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra, mintegy helyeslésként, amitől furcsán gyorsan kezdett el dobogni a szívem.

- Persze, még Cassie is! Hát ez nem igaz! Azt akarod, hogy minél előbb nyiffanjak ki, amiért mindkét gyerekünkkel megszeretteted a kviddicset! - na ja, már nem tudtam semmit mondani, ami javított volna a helyzeten. Szinte éreztem, hogy Hermione agya lángol, félig a dühtől, félig a kétségbeeséstől. 

- Minél fiatalabban tanul meg játszani, annál nagyobb az esélye, hogy a világ legjobb játékosai közé tartozzon - érveltem tovább, Scorpius mellé lépve, Cassie pedig gügyörészve figyelte a színeket az ablak mögött. Hermione karba tett kézzel állt meg mellettünk, majd megsimította Scorp vállát. Láttam rajta, hogy nagyon küzd magával, hogy ne húzza magához, vagy ne varrja magához Scorpius-t, hogy a világon semmi baja ne legyen. 

- És ezt meg honnan tudod? Lehet, hogy hozzám fognak hasonlítani mindketten és tériszonyuk lesz! Na, akkor nagyon fogok nevetni! - grimaszolt tovább a feleségem. Hiába volt éles a hangja, egyszerűen nem tudtam komolyan venni. Hermione tovább rázta a fejét, majd Scorpius elkapta a kezem, a türelme eddig tartott, a feleségem pedig kivette a kezemből Cassie-t, védelmezően magához húzva. 

Hiába, nem tudott egyikünket sem eltántorítani attól a tervtől, hogy megtanítsam Scorpot repülni, aztán kviddicset játszani. 

A seprű- és kviddicsboltba belépve megcsaptak ugyanazok az érzelmek, amiket akkor is éreztem, amikor kisfiúként először átléptem az üzlet küszöbét. Kíváncsian és kissé reménykedve néztem le a fiamra, hogy az ő arcáról mit tudok leolvasni. Szerencsére, több mindenben különbözött a mi helyzetünk attól, ahogyan annak idején én beléptem ide, a saját apámmal. Kezdetnek, Scorpius szorította a kezem, izgulva, közben folyamatosan mosolygott. És Apunak szólított közben.

Hermione kijelentette, hogy elbujdosnak egy eldugott sarokban Cassie-vel, ameddig mi megvesszük, amit kell. Szerintem Hermione nem akart az eddiginél is jobban megrémülni és elszörnyedni, így inkább nem is akarta látni, hogy végül mi kerül megvételre.

Ezért is, próbáltunk gyorsan vásárolni. Nem engedtem, hogy Scorpius elcsábítson olyan sorokra, ahol egészen biztosan órákat tudtunk volna eltölteni. A vállát fogva kormányoztam a gyerekseprűk felé, és egyfolytában a saját kísértésemmel veszekedtem és küzdöttem. Scorp kíváncsian állt meg a labdák előtt, én pedig ugyanolyan izgalommal vártam, hogy vajon a három közül melyik tetszik neki. Talán túlzásnak hangzik, de ez bizony meghatározza a fiam jövőjét. Mint jövendőbeli-kviddicsjátékos.

Félreértés ne essék, én nem szerettem volna semmit ráerőltetni Scorp-ra! Nem is hoztam volna fel a témát, hogy ha ő nem látja meg James-t a seprűn, és nem kezd el kérdezgetni róla. Ezért is voltam azon az állásponton, hogy bár veszünk neki egy gyerekseprűt, először én fogom elvinni magammal repülni, a saját seprűmön. 

Talán így Hermione is csak félig fog elhalálozni. 

Egész úton hazafelé is azt hallgattam, ahogyan az egyik oldalamon Hermione mormog (valószínűleg Cassie-nek, mintha a lányunk bármit is értene belőle), másik oldalamon pedig Scorpius csacsog össze-vissza a kviddicsről és arról, hogy James milyen irigy lesz, ha meghallja, mi történt. 

_____________

- Nézd csak, mit találtam! - sétáltam le a lépcsőn egy győzelemittas mosollyal, a kezemben lóbálva az első Mardekáros kviddicsmezemet, amit valamikor még Anyától hoztam el. Hermione a kanapén ült, idegesen dobogott a lábával, miközben Cassie előtte játszott a szőnyegen, Scorpius meg mellette ült, izgett-mozgott, miközben minden percben rákapta a fejét az asztalon fekvő seprűre. 

- Kétlem, hogy ez jó lenne Scorpius-ra - enyhült meg Hermione és nagy nehezen elnevette magát. 

- Anyu! Felpróbálhatom? - nézett rá a fiunk az anyjára, hatalmas kiskutyaszemekkel, könyörögve. Hermione ismét felmorgott, mint már milliószor a nap során, kikapta a kezemből és próbált meggyőző pillantást magára venni, hogy Scorpius kedve ne menjen el. 

Végül Hermione-nek persze igaza lett, a régi mezem leért egészen Scorp bokájáig, amin Cassie hosszú percekig hangosan kacarászott. Scorpius meg dühösen nézett rá. 

- Ne nevess, Cassie! - szólt rá duzzogva. 

- Na gyerünk, haver! Menjünk, ne a húgoddal veszekedj! - léptem oda Scorp mellé, és miközben Cassiopeia Malfoy - le nem tagadhatnám, hogy az én gyerekem - rányújtotta a nyelvét a bátyjára, én megfogtam a fiam vállát és a kertajtó felé irányítottam. Majd visszafordultam egy pillanatra és kíváncsian, és nagyon merészen, csöppnyi halálfélelemmel néztem rá a feleségemre. - Nem akarod megnézni? 

- Na húzzatok innen! - kapott fel Hermione Cassie mellől egy hatalmas kockát és a hátamhoz dobta. - És, esküszöm, Draco Lucius Malfoy, ha a fiamnak egy haja szála is meggörbül, ne is próbálj meg belépni a küszöbön, mert gondolkodás nélkül megátkozlak! 

- Nem lesz semmi baj, életem - valahogyan nem tudtam komolyan venni a fenyegetését, pedig az arca nagyon elszánt volt és őszintén, eléggé meg is rémisztett. - Egyébként... mi ez a nagy agresszió? Egész nap meg akarsz ölni valakit. Leginkább engem.

- Csak a menzeszem, meg az, hogy a legutáltabb járművemre akarod felültetni a fiamat! Ne is törődj velem! - legyintett, majd lehajolt Cassie-hez és könyörögve a fülébe suttogott. - Légyszi, te ne akarj repülni! Légyszi!

- Szijjaa Ajjaaa! -  gügyögte neki Cassie az egyetlen szavakat, amiket tudott, csillogó szemekkel, amik pontosan ugyanolyanok voltak, mint az anyukáé, majd egy hatalmas puszit nyomott Hermione arcára. Remélem, hogy Hermione ezt nem vette nagy ígéretnek, mert eltökélt szándékom volt mindkét gyerekemből kviddicssztárt nevelni. Vagy legalábbis... megpróbálni. 

Kimentünk a kertbe, és minek tagadni, már én is rettentően izgatott voltam. Nem csak azért, mert hónapok óta nem repültem, hanem azért is, mert a fiammal együtt ülhettem seprűre. Ez az élmény meghatározó lesz számára, egész életében fog erre emlékezni. Vagy így, vagy úgy. 

- Figyelj ide, Scorpius! - guggoltam le hozzá, magam felé fordítva, és miközben betűrtem a sokkal nagyobb mezt a nadrágjába, megpróbáltam elmondani neki a szabályokat. - Most nagyon hallgatnod kell Apára, haver! Mert ha nem... Bajok lehetnek, rendben?

Scorpius izgatott bólintott.

- Szót fogadok, Apu!

- Tudom, fiam! Na gyere ide! - húztam magamhoz egy pillanatra, ő pedig szó nélkül átölelt. - Repülünk egyet?

- Igen! - kiáltott fel izgatottan.

A repülés simábban ment, mint azt gondoltam volna. Vagy remélni mertem. Fokozatosan emelkedtem fel, arra figyelve, hogy Scorp rendesen kapaszkodik-e, hogyan reagál a magasságra. De nem, az anyja tériszonya egyáltalán nem volt felfedezhető benne. Mitöbb, nagyon élvezte.

Egy egészen nagy kört mentünk, szinte éreztünk az óceán illatát, láttuk a fák tetejét. És ez Scorpius számára, több, mint lenyűgözőnek hatott. Nevetett. Végig nevetett.

Az egyik legboldogabb volt, mint amilyennek valaha láttam.

Amikor körülbelül egy óra elteltével beléptünk a házba, Hermione fellélegezve kapta fel a fejét.

- Na? - kérdezte, felvonva a szemöldökét.

- Kviddicsezni akarok, ha nagy leszek! - kiáltott fel Scorpius rögtön, és odaszaladt az anyukájához, hogy megölelje. Az anyuka maga egy csalódott pillantást vetett rám a fiunk válla fölött.

- Éppen ettől tartottam - mormogta Hermione.

- Nem örülsz neki, hogy élveztem, Anyu? - húzodott el Scorpius, és egy kérdő pillantással nézett fel az anyukájára.

- De... Persze, drágám - bólintott Hermione, de még egy hároméves számára is nyilvánvaló volt, hogy füllentett. - Csak... Nagyon féltelek. A kviddics nagyon veszélyes sport, és nem akarom, hogy valami bajod essen.

- Nem fog bajom esni, Anyu - rázta meg a fejét Scorp. - Apu meg fog tanítani. Apunak sem lett semmi baja.

Hermione szeme egyből rám villant.

Na ja, ez nem volt egészen igaz állítás. Hermione és én is tudtuk, hogy sérültem meg meccs során. Sőt, azokról a dolgokról ő még nem is tud, amik a Roxforton kívül történtek, nyáron, amikor nem volt ott Madame Hooch, hogy felügyelje a repüléseimet.

- Te vagy az egyetlen reményem - hajolt Hermione Cassie-hez, reménykedve.

- Elég sanszos, hogy neki is tetszeni fog! - és ennyi, nem tanultam még eleget, de meg is húzgáltam az oroszlán bajszát.

Hermione egy pillanat alatt támadóvá vált, de akármennyire is fent akarta tartani a fenyegető látszatot, alig bírta ki nevetés nélkül a saját kiabálását.

- Kezdj el rohanni, Draco Malfoy, mert Merlinre esküszöm, nem fogom bánni, hogy ha özvegyen fogok sínyleni az Azkaban egyik cellájában, miközben a gyerekeinket Pansy-ék nevelik! - lépett egyet felém a feleségem, talán azt várva, hogy tényleg elrohanok.

- Na, akkor biztos kviddicssztárok lesznek! - Hermione erre rám ugrott és mindketten a kanapéra csapódtunk.

- Mondj egy okot arra, Malfoy, hogy ne öljelek meg, most rögtön! - talán furcsának hangozhat, de Hermione fenyegető hangja, főleg olyan közelségből, nagyon izgató volt a számomra.

- Az Azkabanban nincsenek könyvek - suttogtam bele a szájába ravaszan, mire egy félmosolyt engedélyezett magának.

- Köszönöm - bólintott, elégedetten.

- Ki agresszívkodtad magad? - kérdeztem, miközben alig kaptam levegőt, de nevettem.

- Nem - ekkor már Hermione sem bírta tartani magát, felkuncogott, majd lehajolt, hogy megcsókoljon.

__________________

- Tényleg nem baj, hogy a földön kell ülnötök? - kérdezte Laurel zavartan, miközben Hermione elhelyezkedett a hatalmas pokrócra, ami Zambiniék kertjében volt leterítve.

- Laurel, nyugi! Minden a legnagyobb rendben - mosolygott Hermione és megszorította Laur kezét. Majd felnyúlt felém, én pedig leadtam neki Cassie-t, hogy a lányunk elhelyezkedhessen az anyukája mellett.

- Mi történt a kerti bútoraitokkal? - kérdeztem, miközben megkerestem a szememmel a fiúkat, akik már az első percben elrohantak valahova. Játszani, kergetőzni, igazából bármit csinálni, ameddig szem előtt maradnak és nem esik bajuk.

- Szeretnéd elmagyarázni, Blaise? - nézett rá a férjére Laurel, csípőre rakva a kezét és elővéve az Anya-hangját, amitől én is összerezzentem, és ha tőlem kérte volna, bevallottam volna mindent.

- Csak egy kis baleset volt! - tette fel a két kezét védekezően a legjobb barátom, miután ijedtében elejtette a focilabdát, amit a fiúknak nyújtott volna át.

- Hogyan lehet a bútorok felgyújtása baleset? - kis híján elnevettem magam, amikor Hermione, kissé fintorogva feltette a kérdést. Örültem, hogy életünkben egyszer Blaise körül szorul a hurok és nem körülöttem.

- Múlt héten vettem George-nál pár tűzijátékot. Az a szemét rábeszélt, hogy tök jó muri lesz Vince szülinapjára - magyarázkodott Blaise viszonylag nyugodtan, de láttam rajta, hogy legszívesebben hátrálna jó pár lépést. - Természetesen, ki kellett próbálnom őket. Az egyik viszont lecsúszott a stabil asztalról a székre. A következő, amire emlékszem, hogy az asztal és a székek felrobbantak, és pillanatokon belül nem voltak többek hamunál.

Őszintén, tényleg próbáltam visszanyelni a röhögést, mert még én is kaptam volna a saját feleségemtől, pedig semmit nem tettem.

- Megmondtam neked, hogy nem kéne neked szórakoznod a tűzijátékokkal! - rázta meg a fejét helytelenítően Laurel. - George mondta, hogy ő elő tudja készíteni, de persze neked bele kellett folynod!

- Tudok kezelni pár egyszerű tűzijátékot! - tiltakozott Zambini, rögtön támadó hangsúlyra váltva.

- A leégett asztalom mást gondol! - vágott vissza Laurel, szikrázó szemekkel, amikkel én nem szívesen vitatkoztam volna.

Na jó, ez hazugság! Laurel Hermione-től tanulta a helytelenítő, dühös pillantását, és Hermione-vel gondolkodás nélkül leállok vitatkozni.

- Legalább vicces volt? - vigyorodtam el. Hazudtam volna, ha azt mondtam volna, soha nem vettem George-nál tűzijátékot. George néhanapján rávesz minket, hogy válogassunk a boltjában, mi meg néhanapján elég hülyék vagyunk ahhoz, hogy vegyünk is. És amikor George így ajánlgatja, akkor garantáltan a "mókás" csomagot húzza elő, amit elhúz az orrunk előtt, mint a mézesmadzagot.

Ezután Blaise izgatottan kezdte el mesélni a történetét, szóval én őt hallgattam, miközben próbáltam rajta tartani a szemem a fiúkon, Cassie pedig Scorp egyik régi plüss-sárkányával játszott Hermione mellett.

- Scorpius-nál előkerült a kutya-téma - csíptem el Hermione egyik mondatát. Na ja, a fiunk az egyik mesében teljesen beleszerelmesedett egy kutyába (bevallom, nekem is erőt kellett vennem magamon, hogy ne kezdjem el a fiammal együtt Hermione-t kérlelni) és azóta a fejébe vette, hogy neki márpedig kutya kell.

És a fiamban túlságosan hamar is meg mutatkoztak a Malfoy gének, mert elég ravaszul kezdte el fűzni az anyját. Aki mindkettőnk szerencséjére, rendíthetetlen maradt.

- Vince legalább elég kutyázást kap, amikor a szüleimnél vagyunk. Ott kijátssza magát, utána hallgatjuk pár óráig, hogy szeretne, de szerencsére hamar elmúlik. Ha kapna egy kutyát, úgyis az lenne a vége, hogy pár hét alatt ráun, nem foglalkozik vele és rám hárulna az egész. Szóval ha kitart a kutyánál idősebb koráig, akkor áldásom rá, de addig biztosan nem - magyarázta Laurel, kissé megkönnyebbülve. - Két gyerekkel nem bírok, nemhogy plusz még egy kutyával.

Erre mindannyian rákaptuk a fejünket Laurelre, de főleg Hermione álla esett le a földig.

- Úgy értettem, hogy Blaise és Vince a kettő! Nem vagyok terhes! - magyarázkodott rögtön Laurel, ezzel kissé megnyugtatva mindannyiunkat. - Ezek ketten teljesen elegek! Így sem bírok velük! Nem tudom, hogy te hogy csinálod, Hermione. Draco és még a két gyerek. 

Hermione elnevette magát. Én egyetértettem Laur-ral. Fogalmam sincs, hogy Hermione hogyan képes összeegyeztetni mindannyiunkat.

- Szerencsére, Cassie egyáltalán nem nyűg tárgya - simogatta meg Cass haját a feleségem. - Egyenlőre még hiányzik belőle a bajkeverő Malfoy gén.

- Várd ki, ameddig el nem kezd járni. Akkor kezdődik a móka - na ja, a kis szöszinek ebben is igaza volt. Még emlékeztem, hogy még én is vesztettem pár kilót, amikor Scorp elkezdett járni és egyfolytában szaladgálni kellett utána. Közben mindig azon gondolkodtam, hogy egy egyéves gyerek hogyan tud ilyen sebesen futni a házban.

Laurel mondta volt a végszó. Szinte abban a pillanatban, hogy elnémult, kinyílt a kertre vezető ajtó és megérkezett a Parkinson-Nott família.

Pansy, miután megölelgette Hermione-t, Cassie-t és Laurelt, lerúgta a magassarkúját és a fiúkhoz rohant focizni.

Blaise bement a házba mugli sörökért - amiket ki tudja, hogy miért tart -, miközben Cassie felkiáltott, mikor meglátta Theo-t közeledni. Theodore Nott, ki tudja, hogy hogyan vagy mikor, de mindenképpen Cassie kedvence volt. Ha az egész társaság együtt volt, senki más nem foghatta meg, senki nem játszhatott vele (a többi kislányon kívül), senki más nem etethette meg, csak Theo.

Ha jobban belegondolok, Teddy és én köztem is ilyen viszony volt, amikor Ted kisebb volt. Mióta iskolás lett, kevesebbet találkoztunk, de ugyanolyan szoros a kapcsolatunk.

- Teeeeejjjjjjj - Cassie így tudta csak kiejteni Theo nevét és az ölében fekvő plüss-sárkány iránt teljesen elvesztette az érdeklődését.

- Szerintem a lányod szerelmes Nott-ba - nevette el magát Blaise, amikor visszaért mellém és a kezembe adott egy üveg sört, amiért Hermione egy kicsit csúnyán nézett rám.

Cassie felvetette magát Theo-val, és elkezdtek gügyörészni egymás között, mintha más nem is lenne a kertben, vagy akár a világon rajtuk kívül.

- Az a baj, hogy szerintem is - nevettem el, őket nézve. Cassie elvitette magát a kert másik felébe, hogy "kettesben tudjon lenni" Theo-val, majd leültek a fűbe. Cassie Theo ölébe dőlt, miközben Theo a fülébe sutyorgott.

Nem voltam féltékeny. Őszintén, egy percig sem. Theo-ban, mióta a második szett gyereksereg is megszületett, túltengett az apai szellem, Pansy-ben már az első körnél is tomboltak a hormonok, így engedtük nekik, hogy néhanapján kisajátítsák a gyerekeinket.

- Szóval... Mikor mész vissza dolgozni? - kérdezte Blaise, mikor a sétánk közben távolabb értünk a feleségeinktől.

- Jövő héten - válaszoltam, mire Blaise felszisszent. Félreértés ne essék, már igenis dolgoztam, de van egy auror-szabály miszerint egy auror, aki frissen apuka, csak azután mehet terep akcióra, miután a legutóbb született gyereke túllépte az egyéves kort. Cassie február lett egyéves, így június elejére el is jött az én időm. - Nyugi! Hermione már kiakadt nekem, de... ő is tudja, hogy így megy ez. Nem maradhatok örökké az irodában, beleőrülnék!

- Hogy viseli? - kérdezte Blaise, Hermione-re utalva.

- Próbálja rejtegetni, hogy zavarja, hogy félt, ami természetesen - magyaráztam.

- És nem is alaptalan, mert már jutottál kórházba! - szúrta közbe a legjobb barátom, mire a fogamat szívva bólogattam.

- Sokat komolyodtam azóta, Blaise - ellenkeztem. - Azóta gyerekeim is lettek. Nagyon is sok minden van, amit elveszíthetek, és amit nem akarok elveszíteni.

- Nocsak, Draco Malfoy csak nem felnőtt? - veregette meg a vállam a Zambini, aki talán sose fog felnőni. Huszonhat évesen, majdnem négy év házasság után, két gyerek mellett, ideje volt felnőnöm. Végre. És a fejembe vésni, hogy nem futhatok bele mindenféle veszélyes helyre. Minden döntésem előtt át kellett gondolnom, hogy hogyan fog hatni a következő tettem a családomra.

- Hahaha - vigyorogtam gúnyosan. - Hidd el, nem fogok komolytalanul és hülyén berohanni minden szobába, Bombardákat üvöltve jobbra és balra.

- Remélem is - bólintott Blaise, áldását adva rám. - Sok vesztenivalód van.

Körülnéztem a kerten. A lányom ott mosolygott Theodore Nott ölében, szőke fürtjei lebegtek, ahogyan nevetett. A fiam éppen Pansy nénikéje karjai között szenvedett és nevetett, miközben Pans agyon puszilgatta. És végül... Ott volt életem fénypontja, Hermione Granger, a feleségem. A gyerekeinket nézte, hasonlókon gondolkodhatott, mint én. Aztán... Mintha érezte volna, hogy nézem.

Az állát a kezére támasztotta, egy bujkáló mosolyt fedeztem fel a szája szélében.

Szeretlek! Szerelmes vagyok beléd! - értek az agyamba a gondolatai a legilimencia segítségével. Olyan régóta használtuk már ezt a fajta kommunikációt, hogy a hangja miatt összerázkódtak az agytekervényeim... jó értelemben.

Jó hallani ezt ennyi év után is - válaszoltam neki, őszintén, és úgy éreztem, a szívem még két számmal nőtt. Hermione megforgatta a szemét. - Én is szeretlek!

- Igen, igazad van. Rengeteg veszteni valóm van.

______________________

Az utolsó mondatom az volt a lányomnak: Fejezd be egy ideig a növést, és szó sem lehet járásról, ameddig vissza nem érek!

Ötödjére tudtam csak ellépni a bejárati ajtótól. Vagy Hermione húzott vissza, vagy Scorpius kapaszkodott a lábamba, vagy én léptem vissza hozzájuk.

Valahol a skót erdők mélyén voltunk, és a legfőbb támaszom és társam Harry Potter volt. Tehát a helyzetem igazán szar volt.

A második napja ültünk a tűz mellett, de mintha két emberöltő telt volna el, mióta láttam a családomat. És úgy éreztem magam, mint egy rohadt drogos az első két napon az elvonóban. A lábam rángott, a szívem hevesen vert, és olyan idegállapotban voltam, mint Hermione a menstruációja előtt.

Harry Potter helyzete csak egy kicsivel volt másabb , mint az enyém. Három kisgyerek és a felesége várta otthon. A lánya pedig még kisebb is volt, mint az enyém.

De... a pokol nem fagyott be, így természetesen nem lelkiztünk, csak némán ültünk egymás mellett a tűz mellett.

- Malfoy! Üzenet! - felkaptam a fejem, amikor valaki a nevemet kiáltotta. Épp időben néztem fel, hogy elkapjam azt, amit az a valaki hajított felém. Egy pálca volt az, de egészen különleges volt, még sosem láttam hasonlót.

- Ez micsoda? - kérdeztem, igazából bárkitől.

- Videó-üzenet a családodtól - válaszolt valaki az aurorok közül.

- Akik először jönnek vissza terepre, a családjuk küld videót, ha sokáig maradnak akcióban - magyarázta egy másik hang, de én már csak a pálcát szuggeráltam.

Még idegesebb lettem és csak harmadszorra sikerült elindítanom a hologramos videót, amiben a többiek segítettek. Az sem érdekelt, hogy mennyien vannak körülöttem. Csak látni akartam a családomat.

És amikor a hologramos videó felvillant a pálca fölött... Megszűnt körülöttem a világ.

A képen Hermione látszódott, Cassie-vel a karjában. A feleségem... Gyönyörű volt, mint mindig. De ugyanaz a gyötrelem és hiány rázta meg az arcát, mint amilyet én is éreztem. Könnyes volt az arca, amit igyekezett hamar letörölni. Biztos, amikor megtudta, hogy küldhetnek nekem üzenetet, elérzékenyült.

- Cassie drágám, integetsz apának? - simította el Cassie haját Hermione. Cassie zavarban lehetett a furcsa helyzettől, szóval izgatottan cumizott, mire Hermione felemelte az egyik kezét és integetett egyet felém.

Ezután hátrébb mentek, Cassie-t letette a szőnyegre, ő maga zavartan leült majd odahúzta magához Scorpius-t.

- Üzensz valamit Apának, drágám? - Hermione a térdére ültette Scorpius-t és idegességében, és talán , hogy elrejtse azt, hogy elérzékenyült, a fiunk szőke tincseit kezdte el piszkálni, majd egy pillanatra beletemette az arcát.

- Hiányzol, Apu - motyogta zavartan Scorp. Ekkor már nem bírtam magamban tartani a saját könnyeimet, és én is törölgetni kezdtem az arcomat. - Szeretlek, Apu!

- Én is szeretlek - suttogtam magam elé. Csak remélni mertem, hogy tudja.

Ezután Scorpius is elhagyta a képet, és csak Hermione maradt.

- Semmi nem fog történni veled. Ezt mantrázom magamban folyamatosan, mióta elmentél - Hermione ekkor felfelé kezdett el pislogni, majd újból megtörölte az arcát. - Viszont..  Tudnod kell, ha bármi történik veled... Ha elveszítenénk egymást... Azt akarom, hogy tudd... Nagyon nagyon boldog vagyok, hogy a feleséged lehetek, hogy... Hogy milyen gyönyörű életünk van, és, hogy bármi történjék... Mi mindig együtt leszünk.

Hermione megdörzsölte a mellkasát, a szíve környékén.

Igen, átéreztem. Nekem is ott fájt.

- Csak... Újra meg kell szoknom, hogy elmész, az életed kockáztatod és... - ekkor Hermione abbahagyta a beszédet és a kamera hirtelen elfordult, és Hermione-ből már csak annyit hallottam, hogy felsír.

Cassie ott álldogált a dohányzóasztalba kapaszkodva, és lépkedett pár lépést a bátyja felé.

Cassie! Nem tartottad be az ígéreted!

- Úgy látszik valaki az apja önfejűségét örökölte - nevette el magát Hermione, miközben Cassie-hez nyúlt, hogy ne huppanjon a fenekére.

- Szeretlek! Mind szeretünk. Szóval kérlek, hanyagold a hősködést és gyere haza hozzánk egy darabban.

A kép leállt, ahogyan a videónak vége lett. És percekig csak őket néztem. A videó végére mind a hárman látszottak, rám mosolyogtak.

- Cassie igazi Malfoy - jegyezte meg Potter mellőlem. Már el is felejtettem, hogy hol vagyok. Az időt sem érzékeltem.

- Harminc éves koráig nem hagyja el a házat, ezt már megbeszéltem vele. Lehet, hogy negyven, arról az anyjával tárgyaljon - jegyeztem meg.

A küldetésen nem hősködtem. Végig a családom képe égett a fejemben.

És biztonságban hazaértem.

________________________

Sziasztoooookkk!!!!!

Végtelenül sajnálom, hogy csak most sikerült. Nincs igazából olyan mentség szerintem, ami meghatna titeket.

Jön a vizsgaidőszak, a norvég alapvizsgám, ami körülbelül olyan mint egy érettségi, nagyon nehezen indult be az ihletem ehhez a részhez. És volt egy kisebb-nagyobb mélypontom áprilisban, ami miatt nem tudtam nagyon gondolkodni sok mindenen.

De itt vagyok, dolgozok --- legalábbis próbálok.

Nem tudom pontosan, hogy mi lett ez a rész, de remélem, hogy tetszett nektek!!! Igen, talán ameddig a gyerekek be nem kerülnek a Roxfortba, kicsit lassan mennek majd a dolgok. De valahogy mindig becsempészni azt is, hogy Hermione és Draco ugyanúgy szeretik egymást, ugyanugy szerelmesek egymásba, hogy ezeket ne felejtsük el 😂😂😂

És remélem hogy a gyerekeket is fogjátok, vagy már most szeretitek is őket!!!!

A jövő héten érettségizőknek sok-sok erőt, kitartást, energiát küldök --- higyjétek el nekem, sokkal jobban féltek, mint amennyire kéne, és minden úgy fog alakulni, ahogyan kell!!!! ❤❤❤❤❤

És a hozzám hasonló egyetemistáknak is küldöm az energiát, reménykedünk az agysejtekben, a közelgő vizsgaidőszak miatt!!!!! ❤❤❤❤😍😍😍😍😍

köszönöm, hogy itt vagytok, hogy még olvastak, remélem, még élvezitek!!!!! Még egyszer sajnálom ezt a nagy késést!!!!!

Ui: aki esetleg nem tette volna meg és kivancsi, kukkintsatok be a hogwarts-founders profilra! Egy fantasztikus új történetet kezdünk hamarosan, amit garantáltan imádni fogtok!!!!!❤❤❤❤❤