H E R M I O N E

_________________

Hajnali 2.13, szeptember tizedike.

Talán. Ki tudja pontosan? Én biztos nem.

Babasírás a gyerekszobából, amit a szoba köré varázsolt védőbűbáj még fel is hangosított.

Jaj Merlinem! Ez komoly?

- Draco! - morogtam fel, és átfordultam a másik oldalamra, a szememet nem nyitva ki. - Draco, nem vennéd fel?

Kinyújtottam a kezem, hogy meg tudjam bökdösni a férjemet. Még könyörögni is hajlandó lettem volna, hogy vegye fel ő a fiunkat helyettem.

- Draco, drágám! - ekkor már nyüszítettem. De a karom lecsattant a lepedőre. Ekkor nyitottam ki a szemem.

Jaj!

Feltápászkodtam, és kicsoszogtam a folyosóra, át a gyerekszobába.

Draco már a kiságy mellett állt, a karjában nyugtatta a hüppögő Scorpius-t.

- Már megint? - döntöttem neki az állam a szabad vállának. Nem is értve, hogy hogyan érhetett a szobába ilyen hamar. Talán el sem aludt az előző felkeltésünk óta, ami éjfél körül lehetett.

- Igen - válaszolt Draco, hasonlóan nyöszörögve, mint én, és lassan megfordult.

- Pedig olyan jól aludt! - és tényleg. Az első hetekben minden rendben volt, mindennel zseniálisan megbirkóztunk. De az utolsó pár hétben, mintha Scorpius-t kicserélték volna.

Draco csak hümmögött és tovább ringatta a fiunkat. Én odanyúltam, hogy meg tudjam igazítani a kis takarót, amibe Scorp bele volt göngyölve, mint egy burrito.

- Idővel jobb lesz - mondtam, remélve, hogy ezzel mindkettőnket megnyugtatom. Dehogyis!

Már az sem tudott felvidítani, hogy Draco meztelen felsőtesttel ringatja a kisfiunkat. Ami alapvetően a világ legédesebb látványa, és a szívem szinte belehasadt, amikor így láttam őket együtt.

De egyszerűen túl fáradt voltam, hogy csak úgy legeltessem rajta a szemem. Közben biztos bealudtam volna.

- Hónapok óta ezt mondjuk... - sóhajtott Draco helytelenítően. - Őszintén... Inkább jöjjön a B-terv! Keresünk egy szép villát, és ott hagyjuk a küszöbén. Aranyos, szép gyerek, biztos befogadják! Utána alszunk, és elfelejtjük, hogy ez valaha is megtörtént.

Csak elnevettem magam, majd levánszorogtam a konyhába egy üvegnyi, előre lefejt tejért.

- Add csak, átveszem! - nyújtottam a kezem a fiamért, mire Draco a kezembe adta, majd lehuppant a hintaszékbe. Scorpius felé fordítottam a fejem. - Hát, te miért vagy ennyire nyűgös? Hm... Kéred?

Természetesen kérte a cumisüveget. Így legalább a sírása nem visszhangzott a házban, miközben az egészen meleg tejet szopizta ki az üvegből.

- Jaj, Merlin! - hajtotta hátra a fejét Draco, a hajába túrva. - Aludnom kell!Minden éjjel járkálunk vele, olyanok vagyunk, mint a zombik, és azt mondják jobb lesz... Hát, hazudnak!

Pontosan ezt bizonygatta mindhárom családos pár a társaságunkban. Azzal, hogy másfél vagy két hónappal idősebbek a fiaik, mint a miénk, máris tapasztaltabbnak érzik magukat.

Draco-val életünkben először kellett azt éreznünk, hogy tudatlanabbak vagyunk, mint a környezetünk.

- Nos, te legalább visszamész dolgozni a jövő héten - jegyeztem meg és elfordítottam a fejem, hogy rá tudjak nézni Draco-ra, aki újra felállt, és vállamnak támasztotta az arcát. Mindketten a fiunkat néztük, aki hála istennek, kezdett visszaaludni.

- Nem mintha ez lenne minden vágyam - rázta meg a fejét Draco, kissé duzzogva. - Nem két hónapot terveztem itthon maradni. Bezzeg Potter otthon maradhat. Sőt, Blaise is otthonról dolgozik.

- Blaise ügyvéd - vágytam közbe, elnevetve magam. Naná, hogy Blaise, a seregnyi papírmunkájával, tud otthonról dolgozni. Az aurorok nem tudnak. - Legalább kettesben leszek egy kicsit Scorppal. Talán el is tudom feledtetni vele, hogy az apukája a kedvence.

- Ó, ez lehetetlen, életem! Mindenkinek én vagyok a kedvence - reagált rögtön Draco, egy puszit nyomva a vállamra. - Biztos, hogy képes leszel egyedül megbirkózni vele?

- Fogadok, hogy már hívtad Narcissát, hogy legyen velem napközben - oda sem kellett néznem, hogy tudjam, bólintott.

Csak a fiamat néztem, aki kényelmesen feküdt a karjaim között, halkan szuszogott álmában. Még csak két hónapos volt, de én már éreztem, hogy egy miniatűr Draco Malfoy-t tartok a karjaim között. Kinézetileg egészen biztos.

- El sem tudom hinni, hogy ő a miénk - suttogtam, miközben lassan visszasétáltam a kiságyhoz, és visszafektettem Scorpiust a helyére.

Egy darabig ott álltunk mellette, Draco hátulról átkarolt, aztán... A hajnali csendbe belehasított a gyomrom korgása.

- Te... Éhes vagy? - na igen, Draco homlokráncolása egészen indokolt volt.

- Öhm... Igen, talán - válaszoltam habozva, felkuncogva az ábrázatán.

- Hajnali fél három van - vitte tovább a férjem, továbbra sem értve a szituációt.

- Nekem is össze van keveredve a szervezetem az éjszakázás miatt! - kértem ki magamnak azonnal.

Láttam Draco-n, hogy azon vacillál, mondjon-e valamit, vagy inkább hagyja a fenébe. Utóbbi győzhetett, mert bólintott egyet, szinte csak magának, aztán fogta a kezem és levezetett a konyhába.

Miközben én előszedtem pár dolgot, amit éppen megkívántam (egyetlen egy tápláló étel sem volt benne), Draco leült az asztalhoz, és onnan bámulta, hogy mit válogatok össze. Keksz, gyors pirítós, joghurt, fagyi. Mindezt hajnali fél háromkor.

Ezekkel ültem le Draco ölébe, és kezdtem el teljesen nyugodtan... Van egyáltalán a hajnali kajálásnak valami külön neve? Valahol az utó-vacsora és az elő-reggeli között.

Na tessék, hadd mutatkozzam be! Hermione Malfoy vagyok, háborús hős, a generáció legokosabb boszorkánya, friss anyuka!

Ezután már tényleg nem mondhattam azt, hogy a terhesség miatt kívántam fura ételeket, fura időpontokban, egészen képtelen mennyiségben. Naná, hogy nem! Ez csak egy normális hajnal a Malfoy-házban.

- Életem... Én azt sem tudom, mit mondjak - Draco csak pislogott, miközben az egyik karjával átölelt, hogy egyhelyben tudjon tartani az ölében.

- Kérsz? - nyújtottam felé a pirítóst, teljesen ártatlan arccal. Természetesen, kitátotta a száját, és harapott egyet.

- A többiek jövő héten átjönnek. Mindenkivel, az összes gyerekkel felszerelkezve - informáltam a férjemet. Nyilván, mindenki el volt foglalva a saját fiával, az éjszakázásokkal, és minden mással. Pansy és Theo pedig próbálták kihasználni az áldott állapotok által belengett levegőt, és próbálták... Hogy is mondjam szépen? Teherbe ejteni Pansy-t, ameddig mi mind a csecsemőkkel voltunk a nap huszonnégy órájában.

- Az izgalmas lesz - nevette el magát Draco. - És mi lesz még jövő héten?

- Ó, nem is tudom. Mi? - incselkedtem, pedig pontosan tudtam, hogy mire utal.

Draco csak megforgatta a szemét, és odahajolt, hogy végigpuszilja az arcom, majd megcsókoljon, ezzel letörölve a bőrömről az időközben félig megevett joghurt maradványait.

Kellemes volt, hogy csak így egyszerűen, egymást átkarolva csókolózunk, mosolygunk... Hajnali háromkor, a konyhában.

- Ó! Hogy a házassági évfordulónkra gondolsz! - kiáltottam fel, enyhén teátrálisan. - Nem is tudtam!

- És... Valakinek születésnapja is lesz, nem? - Draco-t sem kellett félteni, ami a drámaiságot illeti, és játékosan összeráncolta a szemöldökét.

- Tényleg? Úristen! - csak nevettem, a vállára hajtva a fejem. - Furcsa, hogy itt ülök, egy hét híján huszonnégy évesen, egy férjjel és egy két hónapos kisgyerekkel! Mármint... Hogy történt ez?

- Ki tudja? - vonta meg a vállát Draco. - Egy éve vagyunk házasok, többé-kevésbé két éve vagyunk együtt.

- Sosem voltunk a lassan haladás mintapéldái - fejeztük be a gondolatot egyszerre.

__________________

- Csámpás, hol van Hermione és Scorp? - hallottam valahonnan a folyosó végéről a halk kérdést, amit Draco tett fel a macskának. Mintha egy másik univerzumból jött volna.

Draco... A macskával beszél... Komolyan? Ez lehet a világvége.

Draco első munkanapja volt a baba születése után. Akármennyire is volt kellemetlen, hogy vissza kellett mennie a Parancsnokságra, rengeteg segítségem volt. Tudtam, hogy az, hogy hátrahagy minket, mindkettőnket meg fog viselni. Sőt, mindhármunkat. De arra kellett gondolnom... Hogy családként mi a legjobb döntés.

Többször elé kellett állnom, és rá kellett ébresztenem, hogy hiányzik neki a babázás előtti, napi rutinja. Scorpius és én is jól voltunk, elvoltunk egymással, gondunkat viselték, és minden este várnánk rá. Ő csak bólintott, belátva, hogy igazam van.

Be sem kellett jönnie, tudtam, hogy az első napja nem volt túl produktív. Azt is tudtam, hogy végtelennek tűnt számára a nap. Merthogy mindig ott lyukadt ki, hogy nekem üzengetett, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól vagyunk.

Félig nyitva hagytam a háló ajtaját, így beszűrődött a folyosóról a fény. Aztán megláttam, hogy a fény nagyobb lett, amikor Draco kinyitotta az ajtót.

Csak egy pillanatra néztem fel, de rögtön megláttam, hogy pislogás nélkül minket néz, mintha a legnagyobb csodát látná a világon.

Az ágyon ültem, Scorpius a karjaim között feküdt, lassan ringattam, miközben egy dalt dúdoltam. Mielőtt megérkezett volna, a fiam teljesen beszippantott. Csak őt bírtam látni, a világom összezsugorodott és csak ő létezett. Még magamat is megleptem, hogy az anyai ösztöneim annyira hamar feltörnek, és eluralkodnak fölöttem, és teljesen szimbiózisba kerültem a kisfiammal.

Pár percig éreztem, hogy a férjem csak néz, majd hallottam, hogy megreccsen alatta a padló, ahogyan közelebb lépked. Felnéztem rá, így megláthattam a hatalmas mosolyát.

- Szia - suttogtam. Ő csak egy újabb mosollyal válaszolt, finoman leült mellém az ágy szélére, és óvatosan, hogy ne csapjon semmilyen zajt, megpuszilta az arcomat.

- Hogy van a kis Malfoy? - suttogta bele a bőrömbe, majd lenézett a hangtalanul szunyókáló Scorpius-ra.

- Minden rendben van, Draco. Evett, melegen van öltözve és alszik - az egyik kezemet felemeltem, hogy nyugtatólag meg tudjam simogatni a frissen borotvált arcát. Nem is értettem, hogy mikor volt ideje reggel borotválkozni. - Én is jól vagyok, köszönöm.

Draco, aki eddig a kisfiunk arcocskáját simogatta finoman, felnézett, meglátva az enyhén felháborodott arcomat.

- Ne haragudj - mosolyodott el a férjem, és közelebb hajolt, hogy egy újabb puszit nyomjon az arcomra, majd elsimított egy tincset a fülem mögé. - Hogy vagy? Milyen volt a napod?

- Az anyukád nem sokkal azután érkezett, hogy te elmentél. És egy órával ezelőtt ment haza - sóhajtottam fel. Hálás voltam Narcissának, amiért azonnal a segítségünkre sietett, amikor csak panaszkodtunk, vagy fáradtak, esetleg tanácstalanok voltunk.

És Draco is tudta, hogy mennyi mindent köszönhetünk neki.

- Nem hibáztathatod, hogy ilyen hamar beleszeretett a tökmagba - Draco óvatosan karolt át, mintha még mindig egy törékeny porcelánbaba lennék, mint amilyen terhesen, vagy rögtön a szülés után voltam. Én csak mosolyogtam és belesimultam az ölelésébe. - Egy Malfoy fiú. Természetes, hogy mindenkit elvarázsol egy pillanat alatt!

Csak bámultam őt, ahogyan megigazította a pihe-puha takarót a fiunkon - amibe természetesen, Malfoy fényűzéshez illően, gyönyörűen bele volt hímezve a fiunk monogramja. Mintha... Ragyogott volna. Teljesen máshogy nézett, mosolygott rá, mint ahogyan rám. Az érzelmeit egy az egyben ki lehetett olvasni a szemeiből. A nyílt imádat, ami teljesen belengte a viharszürke szemeit.

Ezt az újfajta mosolyt csak Scorpius tudta kiérdemelni.

És ez engem eszeveszettül büszkévé tett.

Megráztam magam, amikor éreztem, hogy könnyek kezdik el szúrni a szemeim. Annyira túl-érzékeny voltam a szülés után, a hormonok és a boldogság együtt tett róla, hogy a legegyszerűbb dolgokon is elérzékenyüljek. Mint a férjem arcán lévő teljes, feltétel nélküli szeretet.

- Ha már arról van szó, hogy Scorpius kit varázsol el... - kezdtem bele a következő mondatba, hogy figyeljen rám, és kérdőn felvontam a szemöldököm. - Még öt óra sincs. Hogyhogy itthon vagy? Utoljára akkor voltál itthon ilyen hamar, amikor elkaptad az influenzát.

- Hát... - Draco felkuncogott. - Szinte belebetegedtem, annyira hiányoztatok.

Csak vigyorogtam, és szabad kezemmel megfontam az övét, egy percig játszadozva az ujjaival. Ismertem. Tudtam, hogy milyen hosszú és nehéz volt ez a nap neki,és még akkor is, mellettem, kicsit ideges maradt.

- Meg akarod te fogni? - kérdeztem, felemelve a fejem a válláról, miközben mindketten a fiunkat néztük. Még mindig. - Szerintem neki is hiányoztál. Ma egy kicsit nyűglődött.

- Nagyon békésnek tűnik, nem akarom megzavarni - ellenkezett, egy csöppnyi aggodalommal a hangjában.

- Nem fogod - ráztam meg a fejem rögtön, azzal a céllal, hogy bátorítsam. - Csak egy fél órája etettem meg és aludt el, nem fog még egy darabig felkelni. És... Imád nálad lenni. Csak te tudod mindig elaltatni.

Ezért irigy is voltam rá.

Egy újszülötthöz képest, Scorpius Caelum Malfoy egészen nyugodt és könnyed kisbaba volt, a kezdeti éjszakázások ellenére is. Persze, volt olyan, hogy egyszerűen nem volt hajlandó elaludni. Ekkor vetettük be a titkos fegyvert. Draco-t. Aki mindig megnyugtatta és valahogy meggyőzte, hogy ideje aludni.

Ezt én annak tudtam be, hogy Scorp az apja karjai között tökéletes biztonságban érzi magát.

Mert tudtam, hogy én is ugyanígy érezem magam, mindig, amikor Draco mellett vagyok. Biztonságban, tudva, hogy ameddig őmellette vagyok, semmilyen baj nem érhet.

Draco csak elvigyorodott, majd elengedte a vállamat, és kibújt a cipőjéből, hogy kényelmesebben tudjon helyezkedni, hogy Scorpius-t magához vegye.

Scorp meg sem rezdült, miközben én az apja karjai közé helyeztem, a helycserét észre sem vette, békésen aludt tovább, mintha semmi sem történt volna.

- Pont olyan, mint te - én csak elvigyorodtam, ahogyan néztem őket. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora békét tud árasztani az a kép, hogy látom, Draco Malfoy megigazítja a fiunkon a takarót és lehajol megpuszilni a kis fejét. - Egy ágyú sem tudná felébreszteni az álmából.

Draco csak felnézett,egyetlen pillanatra, mielőtt a fia újra beszippantotta volna. Egy gyors mosoly futott végig az arcán, és a tekintetéből nem tűnt el a szeretet, az imádat, és az elkötelezettség.

Néha, amikor őket néztem, azt hittem, hogy csak egy álomban vagyok. Egy gyönyörű álomban, ami túl szép volt ahhoz, hogy az én életem legyen. Ekkor mindig végigfutott az agyamon az elmúlt két év, hogy mennyi mindenen kellett keresztül mennünk, ahhoz, hogy itt üljünk, békében, a fiunkkal. Sokat szenvedtünk, hogy kiérdemeljük ezt az életet. De mégis... Mintha mindketten attól rettegtünk volna, hogy ez az álomkép bármelyik pillanatban szertefoszolhat, és újra abban a gödörben találjuk magunkat, külön-külön, amiből már elsőre is alig tudtunk kimászni.

- Végre egy kis nyugalom - sóhajtott fel Draco. Nem kellett ahhoz legilimenciát használnom, hogy tudjam, egész nap ezt a pillanatot várta. Hiszen láttam rajta, hogy a válláról nagy robajjal legördültek a hatalmas súlyok, abban a momentumban, hogy megfoghatta Scorpius-t.

- Ne szokj hozzá! - ráztam meg a fejem, halkan elnevetve magam. - A többiek nemsokára itt lesznek.

Draco felmorgott.

- Nem hagyják nyugodni az embert - dünnyögte szinte magának. Erre én megforgattam a szemem, tudva, hogy valójában nem ezt gondolja.

- Elég kár, hogy szereted őket - vágtam rá, tovább mosolyogva, közelebb csúszva hozzájuk. - De ez a perc még a miénk.

Vigyorogva előrehajoltam, hogy meg tudjam csókolni.

- Mondd, hogy lettem ilyen szerencsés? - kérdezte Draco, egy Malfoy-os félmosollyal , csak félig nyitva ki a szemét a csók után.

- Sokat segített az, hogy jól nézel ki.

_________________

- Blaise Zambini, esküszöm az égre, hogy leejted Vince-t, nem teszed zsebre azt, amit tőlem kapsz! - fenyítette Laurel a férjét, miközben a pult szélénél állva dőlt hátra, hogy átlásson a konyhából a nappaliba, ahol a férjeink ültek a fiúkkal.

- Ne izgulj, asszony, Vince Theo-nál van! - hallottuk Blaise riposztját, mire mi, mindannyian próbáltuk visszatartani a nevetést, hogy ne idegesítsük fel jobban Laurelt.

- Édes jó istenem! - sóhajtott fel Laurel, az ég felé emelve a tekintetét. Miközben odaadtam mindenkinek a pohár narancslevüket, összenéztünk a lányokkal, megegyezve abban, hogy Laurelből előtört az anyatigris, jobban, mint bármelyikünkből. Hát, kicsi nyuszi nagyot ugrik.

- Komolyan elmagyarázhatnátok végre, hogy ki is ez az Isten fickó, mert kezd idegesíteni! - morgott fel Pansy, aki az egyetlen nem-szoptató nőként, mézbort ihatott, és jelen pillanatban a bor és Isten kilétének vizsgálata jobban lekötötte a figyelmét, mint az, hogy Laur a vőlegényét is körülbelül halálosan megfenyegette.

- Nem számít! - ráztam meg a fejem, félig lenyelve a narancslét. Majd nyugtatólag Laurel felé fordultam. - Ne aggódj! Én bíznék Blaise apai védelmezésében. Ahogyan mi mindannyian bízunk a saját férjünkben, hogy a fiukkal tudnak lenni, pár percig, kettesben.

- És mi le tudjuk folytatni a mocskos kis ügyleteinket - könyökölt rá a pultra egy gengszteres félmosollyal és szemöldökráncolással Ginny.

- Mint a kakis pelus? - vágott közbe Angelina, mire mindannyian huhogva felnevettünk.

- Csajok! - szólalt meg Pansy, enyhén nyavalyogva. - Hónapok óta el vagytok tűnve a hatalmas birtokaitokon! Most végre együtt vagyunk!

- Hé! Nekünk nincs hatalmas birtokunk! - kérte ki magukban Angelina.

- Amúgy! Ti tényleg beköltöztetek a Grimauld Térre? - néztem rá Angie-re, nem kevés meglepődéssel.

- Bármennyire is imádtunk az Odúban lakni, és imádjuk Molly-t és Arthurt... Kellett egy saját tér. Hármunknak. Mellesleg... Mindketten a hajunkat téptük Lavendertől - magyarázta Angelina, a haját piszkálva. El sem tudtuk képzelni, hogy milyen lehetett Lavender Brownnal egy tető alatt élni. Nekem már attól hányingerem lett, ha két másodpercnél tovább egy szobában kellett lennem vele.

- Ámen - tette fel a kezét Ginny, jelezve, hogy egyet ért.

- Ti jól vagytok Godric's Hollow-ban, ugye? - fordult Laurel a vörös felé.

- Egy kisbaba és egy félig berendezett ház nem igazán fértek meg egymás mellett, de végre az utolsó pulcsi is a helyére került - jelentette be Ginny, győzelemittasan. Pontosan tudtam, hogy milyen érzés is ez. Hónapokig lavíroztunk a dobozok között, míg terhes szabadságra nem mentem, és unalmamban ki nem pakoltam mindent. Persze, cipekedés nélkül.

- És biztos vagyok benne, Pansy Parkinson, hogy ti is be voltatok zárkózva a saját hatalmas birtokotokba, hogy... Egyéb, korhatáros dolgokkal foglaljátok el magatokat - néztem rá Pansy-re, aki válasz gyanánt vágott egy pajkos vigyort, bizonyítva, hogy a felvetésem igaz.

- A nap huszonnégy órájában, heti hét napban - egészítette ki a tényeket a Parkinson lány. Én pedig próbáltam lelki szemeim előtt nem elképzelni a tevékenységet magát. - De ne beszéljünk az én terméketlen szexuális életemről!

Hála Merlinnek! Rühellem a szex-témát!

- Beszéljünk inkább a ti, újszülött melletti szexuális életetekről!

- Miért kell mindig a szex témánál kikötni? - háborodtam fel rögtön, enyhén felkiáltva. De a többiek ügyet sem vetettek rám, csak hevesen bólogattak. - Na ne! Csak azt ne mondjátok, hogy mindenki szexel, miközben egy újszülött van a szomszéd szobában!

Tovább bólogattak. Én pedig kezdtem érezni, hogy az arcom egy érett paradicsom színét kezdi el magára ölteni.

- Azt ne mondd, hogy ti, a legnagyobb nyulak a csapatban, nem feküdtetek le, mióta Scorpius megszületett! - kiáltott fel Ginny, mire rögtön lepisszegtem. Nem kellett, hogy a fiúk a nappaliban is meghallják, hogy miről beszélünk.

- De! Pontosan ezt mondom! - sziszegtem és hajoltam előrébb a pultra könyökölve. Egy pillanatra mindannyian csendben maradtak, az álluk valahová a föld alá esett. - Nem nagy ügy!

- Nálatok a három hónap igenis nagy ügy! - ráncolta össze a szemöldökét Pansy, még mindig nem értve a szituációt.

- Van egy három hónapos kisfiunk! Egyfolytában éjszakázunk, Draco visszament dolgozni... Azt nem értem, hogy ti hogyan tudtok a szexszel foglalkozni! - érveltem, szerintem teljesen jogosan.

- Pont ezért. Feszültséglevezetés. És ha már amúgy is fent vagyunk éjszaka... - vont vállat vigyorogva Ginny. És akármennyire is nem értettem egyet, egy kicsit elbizonytalanodtam.

- Az orvos csak hat hét önmegtartóztatást kért a szülés után, aztán azt csinálunk, amit akarunk. És mi nagyon akartuk - tette hozzá Angelina.

- Hát, én teljesen kész vagyok! - kaptam a fejemhez hitetlenkedve, az ég felé emelve a tekintetem, és tovább szörnyülködtem.

- Hermione! Ne már! Ne akard bemesélni nekünk vagy akár magadnak, hogy te teljesen közömbös vagy a témával kapcsolatban, és sosem akarod, sosem kívánod! - vette magához a szót Laurel. Az arcom éppen kezdte visszanyerni az eredeti színét, mire újra vörösbe borultam.

Mindig gyűlöltem a szex témát. Sosem számított, hogy tényleg annyiszor csináltuk, mint a nyulak. Én attól még nem szerettem beszélni róla. Túl prűd voltam. Még akkor is ha Draco Malfoy felesége voltam, aki magáénak tudhatta a Szexisten elnevezést.

Nem kellett válaszolnom, az arcom vörösödése elég volt, mert a lányok huhogni kezdtek, szinte ujjongtak, mintha megtalálták volna a rést a pajzsomon.

- Ha már éppen témába vág... - kezdett el kapkodni Ginny, a pult alól húzott ki egy táskát, amit felém tolt, miközben váltott egy cinkos pillantást Pansy-vel. - Ezt akkor vettük, amikor a nászútra pakoltunk be, de valamiért elfelejtettük belerakni a bőröndbe.

- Akarom én tudni, hogy ez mi? - nyitottam szét habozva a táska két felét, félve, hogy valami elő is ugorhat belőle. A táskában egy téglalap alakú doboz volt, amit remegő ujjakkal húztam ki. Ahogyan kinyitottam és lehúztam róla a védőfóliát, azt találtam alatta, amit gondoltam, hogy fogok. Szégyentelen, alig takaró fehérneműt. - Ne már! Ezek miatt lettem terhes!

- És ezért van most egy gyönyörű kisfiad, szóval nyugodtan megköszönheted nekünk - lökte meg a vállamat a Parkinson lány, aki Ginny-vel együtt tervelte ki ezt az egészet.

- Jézusom! - hitetlenkedtem, teljes sokkban. - És mit csináljak én ezzel?

- Vedd fel, butus! - nevetett Pansy mellettem, mintha aztán a téma ennyire egyszerű lenne.

- Ma van a házassági évfordulótok, két nap múlva a szülinapod, szóval... Lehetsz nyugodtan te az ajándék, amit Draco ki tud csomagolni! - kuncogott Angelina, mire a lányok ismét elkezdtek süvítve vihogni és huhogni, és hevesen, csábosan próbálták mozgatni a csípőjüket.

Én meg lejjebb csúsztam a székemen, a testem összes bőre égővörösen izzott, kissé szégyenkezve szorítva az öklömbe a falatnyi fehérneműt, és az ötletük, sajnálatosan, minden igyekezetem ellenére, az ötletük egészen kívánatosnak tűnt.

- Hermione, ideje a petefészkeidet az asztalra csapni! - lendült bele még jobban Ginny, de a mondat tartalmára mindannyian meglepetten kaptuk rá a fejünket. - Mi van? Mióta James megszületett, Szex és New York maratont nézek a mugli tévén!

- Nem tudom, hogy az mi, de nagyon tetszik - jegyezte meg nevetve Pansy, ami őszintén, senkit nem lepett meg.

- Hermione, a szüfrazsettek ezért harcoltak! - folytatta Laurel a meggyőzést.

- A szüfrazsettek az egyenjogúságért harcoltak! - javítottam ki a szőkét, enyhén felkavarva.

- Aminek az is a része, hogy a nők ne szégyelljék a szexet, és, hogy ne féljék kezdeményezni azt, amire vágynak, és rettentően akarnak. Ha a pasik megtehetik, mi miért nem?! - Angelina ebből egészen feminista kérdést csinált, én pedig egyre jobban azt éreztem, hogy... Talán nem is annyira hülyeség, amit mondanak.

A rohadt életbe már!

_____________________

- A gyerek alszik, a vendégek elmentek... Apának pedig dolgoznia kell egy kicsit - hallottam, hogy Draco belépett a szobába, majd lehuppant az ágyra. Én eközben a fürdőben voltam, a félig nyitott ajtón keresztül pillantottam hátra a férjemre, és gyorsan összehúztam magamon a fürdőköpenyt. A köpeny alatt a fekete, csipkecsodát viseltem, ami talán a legextrémebb volt az összes fehérnemű közül, amit a barátnőim rám tukmáltak.

Szorosan megkötöttem a fürdőköpenyem övét, és azzal szöszöltem, hogy elkentem a testápolót a kezemen, és a rakoncátlan hajtincseimet próbáltam lesimítani.

Merlin, miért lyukadunk ki mindig a szexnél? És miért beszéltem rá magam erre? És miért izgulok ennyire rohadtul?

Nem mintha először feküdnék le a saját férjemmel.

De baromira úgy éreztem.

- Minden rendben ment? - fordultam hátra, nagyon igyekezve, hogy a hangom ne remegjen.

- Persze. Mellette van az ágyban az a kis, plüssmenyét, amit imád, szóval... Minden igénye kielégítve - magyarázta Draco, miközben maga elé húzta az auroros mappáit.

Nahát, milyen ideillő szóhasználat!

- Imádod a plüssmenyétet - forgattam meg a szemem gúnyolódva, mire Draco vetett rám egy szkeptikus pillantást.

- A menyét mindig visszatér, hogy beletolja az iróniát az arcomba. A fiunk három hónapos és már most rátapint életem egyik legrosszabb két percére - magyarázta a férjem, mire elnevettem magam.

- Kétlem, hogy a fiunk tudná a menyétes sztoridat. Arról meg igazán nem tehet, hogy Blaise bácsikája vicces kedvében volt, amikor az első ajándékát választotta - odalépdeltem hozzá, kivettem a mappát a kezéből, félreraktam, majd nemes egyszerűséggel beleültem az ölébe.

- Ezért betettem mellé azt a plüss zsiráfot is, ami az én kedvencem, ő meg eltűri maga mellett. Valószínűleg azért, hogy a kedvemben járjon - tovább nevettem, tudva, hogy valószínűleg igaza van.

- Malazár, olyan hihetetlen! Nemrég még itt volt bent - simította meg Draco a hasamat, amin a szorosan összekötött öv feküdt. Csak vigyorogva, csillogó szemmel néztem. - És most... Ott fekszik a másik szobában.

Tényleg hihetetlen volt. Hónapokig vártunk rá, végig ott volt velünk, de amikor megszületett, egy teljesen új korszak kezdődött. Mintha mi is újjászülettünk volna.

- Mit gondolsz, milyen lesz? Ha tinédzser lesz, ha felnő... - gondolkodott tovább Draco.

- Egyfolytában ez jár a fejemben, miközben őt nézem - vallottam be. - Nem tudom megállapítani. Csak... Látom, hogy a kiköpött másod, és csak kavarognak bennem a jövőképek. Hogy egy macsó sármőr lesz-e, vagy okoska. Olyan lesz, mint én vagy olyan, mint te?

- Azért vannak dolgok, amikben ugyanolyanok vagyunk. Évfolyamelsők, kicsit bajkeverők...

- Szóval ne tartsak attól, hogy a fiunk egy darkos punk lesz? - tettem fel a költői kérdést, szándékosan keverve a stílusokat. - Még akkor is szeretném. Nem számít.

- Gondolod, hogy... jó lesz a kapcsolatunk vele? Ez a második legnagyobb félelmem...

- Csak... Beszélnünk kell vele. Mindig. És mellette kell lennünk. Még akkor is, ha nem akarja. És szeretnünk kell, bármi is történjék.

- Azt hiszem, ezt meg tudom tenni - bólintott Draco.

- Igen, ebben biztos vagyok - vigyorogtam, tudva, hogy ezt fogja tenni. Csak átkaroltam a nyakát, a homlokának döntöttem a sajátomat. - Nagyon szeretlek, tudod?

- Én is szeretlek - megvillantotta a Malfoy-os félmosolyt, mielőtt magához húzott, hogy megcsókoljon.

Ahogyan az életünk, úgy a kapcsolatunk is megváltozott, amikor Scorpius megszületett. Nem csak végletes, meglepő pár, vagy friss házasok voltunk. Hanem szülők is. De valahogy meg kellett találnunk az egyensúlyt a szenvedélyes pár és a kiegyensúlyozott szülők között.

De, mikor csókolóztunk, és egyre közelebb húztuk egymást, nem ezekre gondoltam. Hanem arra, hogy mennyire szerelmes vagyok a férjembe, és, hogy mennyire-mennyire kívánom.

Úgy csókolóztunk, mintha begerjedt iskolások lennénk, mintha bármelyik percben véget érhetett volna a pillanat, mintha bármikor rajta kaphattak volna minket.

A nyelvünk lusta, de érzéki táncot járr, a másik levegőjéből éltünk.

- Mit művelsz? - morogja Draco a számba, közben vigyorog.

- Elcsábítalak - vigyorogtam én is, majd visszahúztam magamhoz, szorosan.

Egy perc múlva Draco keze elmozdult a hátamról, és a fürdőköpeny övéhez nyúlt, hogy meghúzza, és a köpeny szétbomlott. 

És láthatóvá vált a fehérnemű.

Draco szeme elkerekedett és felcsillant.

- Te aztán készültél!

- Házassági évfordulónk van - vontam meg a vállam nevetve.

- Hát, akkor boldog házassági évfordulót nekünk!

A sötétben valami felrobbant. Éreztem, hogy felgyorsul a pulzusom, a szívem a torkomban
dobogott, az egész testem libabőrös lett, és felállt a szőr a karomon. De
legfőképpen Draco ajkát érzem a számon.

Lassan csókolt, és a keze a köpeny alá csúszott. Megszorította a fenekemet, és felült, hogy jobban hozzám férjen. Még mindig az ölében voltam, szorosan hozzásimulva, és két kézzel fogtam az állát, a hüvelykujjammal gyengéden cirógatva az arcát.

Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmok a karján, amikor leemelt az öléből, és maga mellé fektetett az ágyra.

Az egész testem megremegett, mikor fölém helyezkedett, és végigsimította a combomat.

Akármilyen ideges is voltam, akkor sem hagytam abba a csókot, és
rátapadtam Draco ajkára. Draco elmélyítette a csókot, és egyre hevesebben ostromolta a számat.

Elengedtem az arcát, kibújtam a köpenyemből, aztán kihúztam a derekam alól, és félrehajítottam. Közben Draco is a pólója aljához
nyúlt. Remegő kézzel próbáltam segíteni neki, hogy a csók megszakítása nélkül le tudja venni. Észrevette az igyekezetemet, és a számba nevetett. A nevetése őszinte és vidám, mosolyt fakasztó, megnyugtató volt.

Miután félredobta a pólóját, visszafeküdt rám, a kulcscsontomra szorította az ajkát, és megragadta a
derekamat. A másik keze közben megint felfelé kúszott a combomon.
Lassan, őrjítően csókolgatni kezdte a bőrömet, én meg beletúrtam a hajába, és az ujjaim között tekergetem a szőke fürtjeit. Lehunytam a szemem, és az arcomat a homlokához szorítottam.

Csak arra tudtam gondolni, hogy az életem mennyi mindent változott az elmúlt két évben. Hogy még én sem gondoltam volna, hogy kivel fogom tölteni a hátralévő életem.

Biztos, hogy nem erre számítottam, amikor beléptem arra a mugli egyetemre. Hogy kivel fogok ott találkozni. A lány, aki egy ideig nem kellett a varázsvilágnak, és a fiú, aki azt hitte, hogy vége az életének és soha nem fognak neki megbocsátani.

De most, két évvel később, amikor a férjem átölelt, és szeretkezett velem az első házassági évfordulónkon, a szomszéd szobában, pedig a három hónapos kisfiunk aludt...

Rájöttem, hogy az életem nem is lehetne teljesebb.

Mindenem megvan, még olyan dolgok is, amikről soha nem is mertem álmodni.

___________________

Sziasztok!

Fűhhaa, tudom, majdnem egy hónapba telt, mire a részt meg tudtam írni. De nagyon besűrűsödött a program az egyetemen, holnap az első vizsgám, szerdán a következő, és... Elég nehéz is volt ezt a részt megírnom, valamiért. fogalmam sincs hogy miért.

De! Még karácsonyra megpróbálom megírni a következőt (bár az valószínűleg jóval kevesebb lesz, mint ez), mivel ISMÉT karácsonyi fejezet lesz, de legalább az idő ezúttal alkalmas lesz 😂😂. Legalább lesz majd, ha sikerül megírnom időre.

De addig is. Kíváncsi vagyok hogy mit gondoltok erről a részről, hogy mit gondoltok a kialakult kis életükről. És... hogy mire vagytok TI kíváncsiak az életükből. Írjátok meg nekem, hogy mi tetszett, mi nem, mi tetszene, mire számítotok! Mindenre kíváncsi vagyok!!! (Nyilván, az alap storyline megvan a fejemben, tudom, mi fog történni, mikor fog történni és hogy milyen szereplők lesznek a továbbiakban, de kíváncsi vagyok, hogy ti mit szeretnétek/gondoltok)❤❤❤❤❤

Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy olvastok, és ne haragudjatok, hogy ilyen lassan érkeznek most a fejezetek!!!!!!!

Ui: azért figyelitek, hogy a házassági évfordulójuk pont Tom Felton szülinapján van 😂😂