Miután a szörnymaszkos őrök, Erock holttestét a lábánál fogva rángatták ki a főkapun, egy robotlény jött feltakarítani a belsőségektől és vértől bűzlő padlót. Rezgar, próbálta szétzavarni a tömeget, jogosan, hisz innentől már csak bámészkodó csőcsellékként figyeltük, ami a történik, és a férfi unszolására szép lassan oszolni is kezdtek. Zaeden mögött bujkáló Judyt próbálta felitatni könnyeit.

– Bocsássatok meg – motyogta magába zuhanva és sietve távozott. Ő nem igazán tudta elrejteni az érzéseit, mi meg csendbe burkolózva figyeltük, ahogy elrohant.

A foglyok három-négyfős csapatokban verődtek össze, vigyázva, ne legyen túl nagy a csoportosulás, mert az őröknek alaptalan gyanúra adtak volna okot. Kihallottam egy-egy félmondatot innen-onnan, amik a szökés mikéntjéről, az iménti incidensről, és Adger vallatásáról spekuláltak. Mély sóhajt engedtem el. Merengve figyeltem a takarítást, de csak Adger járt a fejemben. Vajon, kerülgeti most a bűntudat? Hibásnak érzi magát? Miért nem lépett még meg innen? Úgy döntöttem meg kell tudnom, mi történik pontosan, és azt is ki kell találnom, hogy vehetném fel vele a kapcsolatot anélkül, hogy a helyi erők gyanút fognának.

Tekintetemmel a környéket pásztáztam, mintha isteni sugallatot várnék. Reméltem megpillantok valamit, amiről támad egy remek ötletem, de csakhamar magamon éreztem Zaeden fürkésző, kökény szemeit.

– Mi az?

– Gyanús vagy nekem – azzal fogta magát és ott hagyott.

Hát, nagyon köszi. Az ördögbe már. Ennél azért jobban tudom álcázni, ha titkolok valamit. Oda kell figyelnem. Szúrós tekintettel néztem utána. Korábbi dühöm és idegességem, izgatottságba fordult át. Felpörgetett a gondolat, hogy talán lenne esélyem Adgerrel meglépni innen. Legszívesebben kirohantam volna utána, hogy kiszedjem belőle a tervét. Legalább pár szót válthatnék vele, talán még segítségére is lehetnék! Buzgott bennem a tettvágy, e helyett itt kellet poshadnom a legnagyobb semmittevésben.
Tengelyem körül kezdtem forgolódni, majd türelmetlenül elindultam egy irányba, hogy kijárkáljam magamból a feszkót. Gyűlölöm ezt. A tehetetlenség mindennél jobban bosszant. Céltalanul császkáltam egymagam fel-alá a folyosón, miközben gondolataim magukkal ragadtak.

A többieknek nem mondhatok semmit. Ha elárulom, hogy Adger az őrség tagjai közt van veszélybe sodrom őket. Oka van, hogy Adger megkeresett tegnap, nem véletlenül közölte ő velem a mai küzdelmemet. Hisz még várt is, mint aki akarja, hogy felismerjem. Biztos, hogy azt akarta tudjak a szökéséről és most is szándékosan terelte magára a figyelmemet. De miért? Biztosan vár tőlem valamit. Ah, szörnyen nehéz így, kitalálni mire gondolhat a másik. A szökése előtt kellett volna beszélnünk.

A folyosó végéhez érve lazán megfordultam, és vissza poroszkáltam a kapu felé.

Adger, nyilván tudta, hogy a többiek hallani se akarnának a tervéről, ezért még én sem beszélhetek nekik a dologról. Illetve, amíg ki nem derítem, hogyan léphetnénk meg innen közösen. Persze az is lehet, hogy ő szép csendben szeretne innen elsunnyogni, és max egy-két rabot vinne magával nem az egész bárkányi hordát. Ha együtt szállunk fel egy hajóra az lenne ám a Noé űrrapszódia.

Visszafelé menet megálltam a kijelző előtt és a bilincsemet használva beléptem a rendszerbe. Nem tudom pontosan mit keresek, de valami jelet. Láttam az adataimat, az értékeimet, az ismertető jelemet, de semmi. Percekig nyomkodtam a felületet, kezdtem teljesen feleslegesnek érezni, hogy bambulom a képernyőt, mikor felfedeztem valamit. Szentséges sajtos rágcsa! A módosítás, csak a szememet szúrta ki: a rangsoromat megnövelték száznegyvenkettőről hatszázhatosra! Mi a halál? Várjunk. Ez korábban Adger száma volt. Az ő értékét kaptam? Sietve néztem át a hozzám rendelt felszerelést, fegyvereket és kredit pontokat. Egyik döbbenetből a másikba estem. Nanotechnológiájú páncélzat, pajzsok és fegyverek sorakoztak a holmijaim között. Még sose használtam ilyesmit, de a korábbi mérkőzéseket látva, úgy tűnt bitang jó holmik.
Próbáltam felkaparni a padlóról az államat és érdektelen arckifejezést varázsolni a képemre. Életem legnehezebb öt perce volt. Oké, jó, nyugi van. Nem szabad feltűnést keltenem. Csak nyugi. Mintha mi se történt volna.
Bakker! A kreditjeim száma kilencezer-nyolcszáz-hatvanegy! Sose voltam ilyen "gazdag". Ez már lottómilliomos szint! Eddig úgy kétszáz és ezer kredit közt mozogtam. Most pedig majdnem tízezer van a számlámon, rám szakadt a bank! Egyetlen győztes meccsem se fizetett jobban hatszáz kreditnél. Ez tuti Adger műve. Valahogy meghekkelte a rendszert, ilyen felszereléseket csak nála láttam. Az ő hatszázas értékével ki is érdemelte az ilyen extravagáns holmikat. Majd kiugrottam a bőrömből boldogságomban, visítani tudtam volna, mint egy kisgyerek karácsonykor, aki megkapta a legújabb Xboxot. Az új cuccokkal, jó eséllyel túlélem a mai mérkőzést!

Hangos berregő hang jelezte a reggeli kezdetét. Még mindig alig tértem magamhoz, de sietve léptem ki a felületről, mielőtt egy túlságosan kíváncsi alak belebambul abba, ami nem az ő dolga.
Többen sorban álltak már az étkezés elején. Az egyik ételkiadó épp a képernyő melletti falba volt beépítve, itt lehetett átvenni a dobozokat, amiben a kért ételek és evőeszközök érkeztek. Ez egy szörnyű hely, de egy ilyen menő gyorséttermi funkciót a hazai menzán is elviselnék. A képernyőn megjelenő felületen "rendelni" lehetett a felkínált ételekből. Megszabott mennyiségben fogyaszthattuk őket, és a választás után, azonnal hozzá is fértünk. Őszintén fogalmam sincs, hogy kivitelezik a dolgot, de lehet jobb az édes tudatlanság.
Egy tál étel járt napi háromszor, a többiért kreditet kellett fizetni, de már ezzel is bőven jól lehetett lakni, tekintve, hogy egész nap csak a lábunkat lógattuk idebent.
Persze, akinek volt esze az karbantartotta a testét. Én is igyekeztem figyelni rá, hogy mindennap végezzek legalább bemelegítő mozgást és kétnaponta valamilyen pár órás edzést. Ehhez nem biztosítottak helyet vagy eszközöket a számunkra, de semmi gond, fegyencedzésbe nyomjuk, ez is egy módszer. Itt egyszerűen nem puhulhatunk el, mert az arénában seperc a betonban végezzük.

Izgatottság úgy felpumpálta bennem az adrenalint, hogy úgy döntöttem megérdemlek egy második reggelit. Amúgy is Judyt hívott meg az első körre még ébredéskor, de szerintem simán leküldök még egy tállal, mert eskü egy hét alatt nem zajlik itt ennyi izgalom, mint az elmúlt félnapban. Beálltam hát a sorba. Többféle ételt is kínáltak, ami emberek számára is fogyasztható volt, ráadásul sok faj hasonló alapanyagokból étkezett, de azért mindenkinek megvoltak a maga igényei. Nekem például sokkal több cukrot kellett fogyasztanom, mint más lények képviselőinek. Néha napján ölni tudtam volna egy jó kávéért.

Hamar ledobtam magam az egyik törzshelyünkre, na persze, itt nincsenek asztalok vagy székek, mint egy civilizált helyen. Nem fért a fejembe; van tusoló, meg normális ürítő helyek, de a szék meg az asztal már luxus? A folyosó fala mentén mélyedések voltak kialakítva, de ezek sem voltak szeparáltak, bizonyára az építmény valamilyen funkcióját hivatott szolgálni ez a folyosói kialakítás, de így legalább össze tudtunk valahol csoportosulni, ha már kantin nem volt elérhető.

Kinyitottam a dobozt és rögtön megcsapott a reggeli kenyér illata, még ha nem is épp úgy nézett ki az étel. Tele volt melegített magvakkal, négy főtt tojással és valami mustárszerű szószt is kaptam mellé. Csorgott a nyálam, szóval meg se vártam, amíg a többiek körém gyűltek, rögtön falni kezdtem. Közben az lebegett a szemem előtt, hogy többször is kéne ma még ennem, de mindig csak keveset, ha jól akarok teljesíteni este.

– Hé, Sig. Meg se várod az öregebbet? – pakolta le mellém magát Zaed.

– Bizonyítsd, hogy öregebb vagy – vakkantottam oda neki teli szájjal. Éhes voltam, és morcosabb a kelleténél.

– Jól van, be ne kapjál. Tömd a fejed – hagyta rám, de csak elvigyorodva rázta a fejét míg engem figyelt. Éles szemfogai kivillantak felső ajkai alól. Egyáltalán milyen fajhoz tartozhat ő? Úgy néz ki, mint valami sötét elf, szemfogakkal meg jó vaskos izmokkal. Azt hiszem túl sok fantasyt olvastam.

Egyszer csak nevetni kezdett rajtam.

– Mi olyan vicces?

– Olyan vagy, mint egy kisgyerek. Eszik-alszik, eszik-alszik. Néha ürít.

– Mi mást tehetnék? Gyérek a lehetőségek – vontam vállat.

A többiek szép lassan csatlakoztak hozzánk. Először Nereza, majd Judyt, aki egészen összeszedte magát az alig egy órája történtek óta. Nem is látszott rajta, hogy sírt. Irigylem érte, nekem ilyenkor kivörösödnek és bedagadnak a szemeim.
Lokinak egy kis segítség kellett a reggeli beszerzése kapcsán, de szöszit kérni se kellet, azonnal rohant, hogy megmutassa, hogy működik az étel automata.

– Judyt, milyen lelkes, ha segíthet Lokinak valamiben – állapította meg, a körünkben épp helyet foglaló Rezgar. Lassan a másik oldalamra telepedett. Talán még halvány mosoly is játszott az ajkán.

– Persze, szeret pátyolgatni másokat. Loki meg szereti, ha pátyolgatják. Tökéletes páros – faltam tovább a reggelim, ami vészesen fogyott.

– Sokat törted buksid ezen éjjel? Meg ne fájduljon – bökött a homlokomra Zaed.

– Ezen gondolkodni se kell, a vak is látja, csak te vagy ilyen mélyen, hogy fel se tűnik – böktem vissza az orra hegyére, amire rögvest fancsali képet vágott. Én meg jót vigyorogtam. De nem kerülte el a figyelmem Nez rosszalló pillantása. – Gond van?

Kis türelem kellett hozzá és unszolás, de előadta a sztorit.

– Még nem igazán tudtam túltenni magamat a reggel történteken. Jó látni, hogy nektek sikerül, de nézzétek el, hogy nem tudok részt venni a humor sziporkában – piszkálta az ételt. Lassan ugyan, de legalább evett.

– Ezen ne emészd magad – legyintettem. – Ha Erock segített Adgernek megszökni, azzal pontosan tudta mit vállal – blöfföltem. Ebben jó vagyok, a póker az én játékom.

– Nem fér a fejembe. Erock nagyon okos volt, de épp annyira gyáva is. Nem tudom elképzelni, hogy beszáll egy ennyire veszélyes tervbe – töprengett Nez elmélyülten, mintha csak hangosan gondolkodna. Ujjbegyével ajkait simogatta közben. Nem irigylem a srácokat, csak úgy lüktet belőle egyfajta vad szexualitás, ami nyilván megmozgatja a férfiak fantáziáját. Én szörnyen vak vagyok az ilyen dolgokra, mint a titkos románcok, mások között zajló flört vagy, hogy kik között működik a kémia. Viszont Nezről még én is megmondom, hogy olyan bombázó, akit bármilyen férfi magának akarna. Szexi, erős, és nőies is egyszerre. Viszont sok női társammal ellentétben nem irigylem érte. Azok a kiéhezett tekintetek néhány vad fogolytársunk szemében. Megborzongok még a gondolatra is. Mondjuk Nez meg tudja védeni magát, szóval nem féltem.

Egyszer csak ráébredtem, hogy bambán bámulom szemtelenül vonzó rabtársamat, és már biztosan félreértésre adhatok okot, hogy így legeltetem rajta a szememet. Nem tehetek róla, a gondolataim néha úgy elkalandoznak, hogy zombi módjára meredek kifelé a fejemből.

– Mondasz valamit – vetette közbe Zaed.

Idegesen löktem közbe:

– Honnan tudjátok, hogy nem pont ezért segített? Mi van, ha a mai szemtől szembeni küzdelemtől jobban félt, minthogy Adgerrel lebuknak. Talán volt egy tervük. Egy remek tervük, amivel jó eséllyel kijuthattak volna – futtattam végig rajtuk a tekintetem és láttam, mérlegelik a dolgot. Mi több, nem tartják elképzelhetetlennek, amit mondtam. Hű, hogy én mekkora hantás vagyok! Egy ilyen meggyőző előadás után, és mert gyakorlatilag dúsgazdag lettem, megengedhetem magamnak a repetát.

– Aztán egy csúfosat buktak vele. Mindketten meghaltak. – zárta le a témát Rezgar. – Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy nincs értelme a szökést erőltetni.

Köszi, Rezgar. Sietve letoltam az utolsó falatokat.

– Hozok még! – pattantam fel, és eliszkoltam az ételadagoló felé.

Elrobogtam az épp felénk tartó Judyt és Loki mellett, de kerültem a tekintetüket, mert úgy éreztem menten felrobbanok. A pokolba is Rezgar! Miért ellenzi ennyire a szökést? Miért fosik, ha csak szóba kerül? Tudom, hogy az életünkkel játszunk, de az arénában is. Ha itt maradunk meghalunk. Ma vagy egy hónap múlva, mit számít? Tuti nem fogok tétlenül keseregni a szerencsétlen sorsom felett.

Kiválasztottam magamnak egy kis húsfélét, ami a csirkére emlékeztetett, de úgy voltam vele mindegy, csak laktató legyen. Amíg vártam a dobozra a pultra támaszkodtam, hosszan meredtem magam elé, eltöprengve a lehetőségeken.

Már épp felvezettem volna, hogy talán volt egy tuti tervük, amiért még a szerencsétlen Erock is erőt vett magán, erre Rezgar nem lecsapja a labdát? Menten megbolondulok! Így sose veszem rá őket a szökésre. Ha alkalmam nyílik meglépni, nem tartanak majd velem. Pedig nem akartam őket itt hagyni.

Idegesen a hajamba túrtam, beakadtak a kezem a fonatomba. Elkezdtem kicsit összerendezni a frizurámat, hogy ne egy vörös szénakazalként lógjanak a tincsek mindenfelé.

A pokolba is mit tegyek? Ha tovább pedzegetem a dolgot, valaki még gyanút fog, hogy többet tudok a szükségesnél.

Végre megérkezett a kajám. Az átmelegedett dobozzal battyogtam vissza, és dobtam le magam újra Zaed és Rezgar közé.

– Azta! Rettenetes éhes vagyok – láttam neki rögtön a második fogásnak.

– Az összes kreditedet kajára költöd – szívózott Zaed. – Még pár hét és akkora leszel, mint egy bébi koronisz!

– Az micsoda? – néztem fel rá értetlenül.

– Olyasmi, mint a fegging. Csak nagyobb.

– Egészségedre – löktem oda, mintha csak tüsszentett volna. Értetlenül nézett rám, nem fogta a poént.

– Az ilyen bébi elefánt – gesztikulált Judyt, mintha csak a levegőben körül rajzolhatná.

– Az jó! – lelkesültem fel. – Ha legközelebb horkolsz éjjel, elég lesz egyszerűen csak rád ülnöm! – vigyorogtam. A többiek jót nevettek.

– Micsoda? Sose horkoltam!

– Csak minden éjjel – vágtam hozzá.

– Bizonyítsd!

– Két fültanúm is van – mutattam Judyt és Loki felé.

– Csak álmodtad!

– Ezt meg honnan veszed? – haraptam a felvetésre.

– Rajtad kívül senki nem panaszkodik – mutatott ő is két cellatársunk felé, akik persze sűrű csendben hallgattak.

– Ha tovább bosszantasz, hozok magamnak még egy repetát – lettem én is morcos, mikor az a kettő egy szóval sem helyeselt az igazamra.

– Most fenyegetsz? Mert szörnyen csinálod – pillantott rám sandán.

– Miért zavar, hogy ételre költi a pénzét? – vetette közbe Loki – Arra herdálja, amire csak akarja – vont vállat.

– Hülyeség! Ha mindet fogadásra költené, ahogy mi is, akár meg is triplázhatná a vagyonát. És akkor kivásárolhatja magát.

– Olyat lehet? – ült fel Loki döbbenten.

– Természetesen. Röpke százezer kredit és már kint is vagy – tájékoztatta Rezgar.

– És nektek mennyi van? – csillantak meg az úrfi szemei. Mit akar ezzel? Kivásároltatja magát apuval?

– Erről nem szoktunk... – kezdte Rez, de Zaed a szavába vágva dicsekedett:

– Nekem negyvenötezer kreditem van.

– Mi van? – hüledeztem a többiekkel együtt. Ez normális? És még el is mondja? Tuti hantázik. Csak úgy meresztettem rá a szemeim, de semmi nem utalt rá, hogy kamuzik.

– Az kevés? – nézett rám Loki, érdeklődve.

– Sok – mondtam. – Mégis hogyan...?

– Jól fogadok – vágta rá a vámpírelf, majd rám kacsintott büszke vigyorral, szemfogai ismét kivillantak. – Mondtam, hogy költsd hasznosan – emlékeztetett. A pokolba valamit nagyon jól csinál. Osztottam-szoroztam fejben, de brutál tétekkel fogadhatott.

– Hol van az még a százezertől? Évekbe is telhet összegyűjteni, ha csak nem tudod előre a nyertest – dőlt vissza Loki, elégedetlenül.

– Pedig én nem fogok itt rohadni életem végéig – szögezte le Zaeden eltökélten.

– Egyáltalán összegyűlt valakinek ez az összeg valaha? – nézett rajtunk végig a herceg.

– Nem tudjuk – ismerte be neki Nereza.

Na, eljött az én időm! Éreztem, remek alkalom lehet pedzegetni a szökést újra.

– Én sem fogok itt meg murdelni, de nem is fogok évekig nyamvadt kreditekkel matekolni – mélyesztettem tekintetem Zaedenébe.

– Most már megint miről beszélsz? – csapta le az evőeszközt hangosan Rezgar. Idegesen méregetett. Miszter szabálykövető, persze rögtön vette az adást.

– Ki fogok jutni valahogy! – Tettem egyértelművé. Hátha kapnak az alkalmon.

– Cssss! – intettek csendre. Csak Judyt pillantgatott rám ártatlan őzike szemeivel. Loki, kerülte mindenki tekintetét. Vajon az esélyeket latolgatja?

– Sig. Ne mondd, hogy közöd volt Adger szökéséhez... – hozta fel Rezgar a dolgot. Komolyan, hogy tud mindig beletaposni a lényegbe? De azért ezzel kicsit mellé trafált.

– Mi? Dehogy! Miért hiszed, hogy én vagyok itt mindenki kisördöge? – tártam szét karjaim. Végülis nem hazudtam. Ahhoz, hogy Adger kijutott semmi közöm sincs. Mi ketten csak ötleteltünk. Még anno. De egy fűszálat se tettem keresztbe a dologért!

– Mert egy igazi gazember vagy – szaladt a magasba nem létező szemöldöke.

– Mi? Most komolyan a nevemmel humorizálsz? Soha többé nem mondok neked semmi személyeset. Nem ütöm ám bele az orrom, mindenki hülyeségébe.

– Miért, a Sigyn, ezt jelenti? – pislogott rám Loki meglepetten.

– Nem, az csak becenév.

Loki tekintetén át a sűrű sötét ködöt láttam.

– Az micsoda? – nézett rám úgy, mint egy űrlényre. Jó végül is neki, én az voltam.

– Mikor valakinek van neve, de egy másik jellemzőbbet aggatnak rá a hozzá közel állók.

– Felénk ezt gúnynévnek hívják – vágta rá.

Aj, de elmés, viszont jogos, nem volt elég pontos a körülírás.

– Az nem ugyanaz, ezt kedvességből adják, belsőséges viszonyt teremt azok között, akik szeretik egymást.

– Szóval, mint a szerelmesek – bólogatott, állát ujjai közé fogta.

– Bonyolultak vagytok ti földiek – horkantott fel, Zaed.

– Mi az igazi neved? – vágott közbe Loki.

– Eileen Rogue.

– Nem értem miért nem használod. Kellemes és nőies a hangzása.

Na, álljon meg hat húszas, ez most bók volt?

– Mert nyersfordításban „fényes zsivány"-t jelent – mind nevetni kezdtek. – De a rogue jelenthet gazembert is – egészítettem ki. – Egyébként használom, sokan hívnak így oda haza. A Sigynt, egy fontos barátomtól kaptam. Ezért szeretem használni – szögeztem le, hogy elengedjük végre ezt a témát.

– Világos. Sigyn. – mosolyodott el a herceg. – Ez győzelmet jelent, ott, ahonnan én jöttem.

Milyen kedves lett hirtelen. Csodálkoztam, de a fejemben ott motoszkált egy gondolat, amit a kis villás ördög sugdosott a fülembe. Itt valami nem kóser. Ajaj, ez a pasi akar tőlem kérni valamit. És tuti nem a kezemet. Ha mázlim van, a szökés érdekli, szóval játszunk tovább.

– Remek. Ez egy bíztató jóslat! A Sigynnél maradok – kacsintottam rá, mire sejtelmes mosollyal viszonozta jelzésemet.

– És azt honnan tudom meg, hogy nekem mennyi kreditem van? – érdeklődött körbe.

– A karperecedből! – mutatott bilincsekre Judyt. Loki arca fotót érdemelt volna. Mint aki nem tudja eldönteni, hogy Judyt megbolondult, vagy őt nézi ennyire hülyének. Az inhuman lány azonnal felpattant. – Gyere, megmutatom! – intett neki.

A herceg óvatos mozdulatokkal követte. Esetlen méltóságteljesen próbált felkapaszkodni a fal mentén, ám egy röpke pillanatra kisejlett a valóság, mert átvillant arcán a fájdalom. Felismertem fel a jeleket. Óvatos mozdulatok, beszűkült mozgás, alig bír a lábára nehezedni. Szörnyen fájhatott a sérülése.

Tekintetemmel követtem őket. A kivetítőnél Judyt kedvesen, türelmesen magyarázta el az infókat. Loki érdeklődve figyelte a szavait, majd tanulmányozni kezdte a felületet. Aranyos pillanat volt.

– Sig – szólított meg Rezgar nyugodt, mégis szigorú hangján. Mosolyogva fordultam vissza, de hamar elkomorult az arcom a szavaitól. – Ne pedzegesd ezt a szökés dolgot többet. Judytot nagyon megviselte, ami történt, pedig ő is nagyon szeretne szabadulni innen. Ahogy mindannyian. De nem ez a megoldás. Lehetetlen innen meglépni külső segítség nélkül.

Rez a tudtán kívül fején találta a szöget. Meredten bámultam rá, mikor megcsillant lelki szemeim előtt a remény. Adger lesz az a külső segítség, akivel ki jutok. És ha rajtam múlik, innen mindenki meglép velünk együtt. Döntöttem el végérvényesen.

– Rendben. Nem hozom fel többet a dolgot.

Ígértem meg, és nem is hazudtam. Soha többé nem beszéltem nekik a szökésről.