Rezgar hívására, ha komótosan is, de feltápászkodtam. Már előre éreztem, hogy valami olyan ötlettel rukkol elő, ami nem lesz ínyemre. Magamon éreztem Loki fürkésző tekintetét, de ügyeltem rá, hogy véletlen se pillantsak az irányába. Hajt a kíváncsiság, hogy ki ő, honnan jött, mire képes, de veszélyes is lehet. Ráadásul Judytnak hála az úrfira pazaroltam az egyetlen gyulladáscsökkentő szerem, mert neki feltétlen muszáj volt feleselnie az őrséggel, szóval, igen. Már az első percben begyűjtött egy fekete pontot nálam, nem fogok jó pofizni. Plusz Nerezának jók a megérzései. Meg kell tartanom tőle a három lépés távolságot, amíg ki nem derül miféle alak.

Megálltam Rezgar előtt, hangom kicsit szigorúbbra sikerült, mint akartam.

– Kétlem, hogy értékelem majd, amit mondani fogsz.

Tisztán láttam fekete szemében, már tudta, hogy ellenkezni fogok a javaslata ellen. Túl jól ismer, de azért csak előállt vele.

– Nem sok nyitott cellánk maradt, fél óra múlva lakat idő – így neveztük, mikor ránk zárták az ajtókat – és nálatok még van egy szabad hely – vezette fel. Be sem fejezte, már húztam a számat. – Vigyétek be az új fiút, hadd pihenjen.

Fiút? Ránézett egyáltalán? Minimum elkényeztetett kölyökről van szó, aki ugráltat másokat, miközben folyton elégedetlenkedik. Beismerem nem túl szimpi a stílusa, de ez nem elég jó indok, hogy visszautasítsam a kérést. Valami jobbal kell előállnom. Meg is van!

Bólintottam.

– Igaz. De az is csak ideiglenes. Remélem, nem azt tervezed, hogy mi fogjuk pátyolgatni – és ez volt itt a lényeg. Rezgar is tudta. Ha az egyik szememet folyton Judyton, a másikat meg az úrfin tartom, mi marad nekem? Loki pimaszkodva jegyezte meg.

– Hallok ám mindent, nem zavar?!

– Cseppet sem – futott rá szigorú tekintetem, léha vállvonás kíséretében. Viszont Rezgar ütős érvvel hozakodott elő:
– Éppenséggel Loki ura is, Ystrial, szóval tetszik vagy sem egy csapatban vagytok.

Jézus ereje... mi jöhet még? Ha csoport küzdelemre kerül a sor, egy oldalon kell harcolnunk. Felsóhajtottam. Ebben az esetben ki kell ismerni a képességeit.

Lehunytam a szemem egy röpke pillanatra, hogy megnyugodjak és lélekben felkészítsem magam, a továbbiakban egy nyugodt percem se lesz. Ki kell találnom, hogyan tudunk majd együttműködni. Judyt egészen kezelhető, de Zaedent Pyr'arc tartotta pórázon, főleg mikor épp nem hallgatott az észérveimre. Loki viszont nem tűnik kezes báránynak. Sokkal inkább fafejűnek. Lopva pillantottam felé. Ekkor szúrtam ki, hogy a csuklóján az egyik bilincset forgatja, és csak kicsin múlik, hogy ki rántsa belőle a kezét. Na, azt nem!

Még fel sem fogtam igazán, mit teszek, egyből mozdultam. Oda ugrottam, és lefogtam a kezeit.

– Ne!

Acélszürkéjével meglepetten csodálkozott rám egy röpke pillanatra, de csak hamar széles mosoly terült szét ajkain.

– Miért?

Francba, lehengerlő egy mosolya van. És majdnem ránk robbantotta a helyet. Őrült fazon.

– Ha leveszed, aktivál egy védelmi funkciót és bekapcsol az őröknél a riasztás. A másik bilincs meg, ami a kezeden marad, olyan energiát bocsát ki, hogy azonnal meghalsz. Meggyulladsz és a szíved leáll. Sose vedd le. – hadartam el, mielőtt azt hinné csak vicc az egész.

Jóízűn kacagott fel, én meg kikerekedett szemekkel bámultam rá. Komolyan kiröhögött?

– Jól van. Ha ennyire fontos neked az életem, nem veszem le.

Mekkora egy ripacs! Azt hiszi, minden róla szól? Már majdnem ráförmedtem, de szinte éreztem Rezgar égető tekintetét a tarkómon, így elengedtem a csuklóját, és a nyugalmat erőltettem a hangomra.

– Láttam már ilyet. És senkinek sem kívánom azt a halált. Ronda látvány.

– Igazat mondd – erősítette meg szavaimat Nez.

– Nem kételkedtem benne. – Loki megrebegtette pilláit, játékos mosolya kíséretében.

Szent ég, ez a pasi hibbant és közveszélyes. Talán Rezgarnak igaza van, jobb, ha hozzánk zárjuk be, így rajta tarthatom a szememet. Pokolba is... Nereza szerint veszélyes, Rezgar meg a nyakamba sózza? Miért én vigyázzak az összes ápoltra...?
Megvilágosodott és mindent értő tekintetemet Rezgáréba fúrtam:
– Vigyük be.

Elégedett, büszke mosoly terült szét a démonfajzat széles száján, afféle "végre megjött a jobbik eszed" képet vágott.

Loki elfúló hangon nyögött fel kijelentésemre.
– Hogy mondod?

Rezgarnak se kellett több, határozott mozdulattal lépett mellé, azzal szándékkal, hogy egymaga cibálja el a fekhelyéig.

– Egy pillanat, magam is be tudok... – ellenkezett rögtön, de Rezgar úgy kapta fel, mint egy rongybabát. Megragadta Loki vékony karját és átdobta széles vállán, hogy lábra állítsa. Nereza az úrfi másik oldalára csatlakozott, mire az új fiú megadón és beletörődőn felnyögött. – Oké, vigyetek.

Lassan poroszkáltam utánuk, mikor a megvillanó főkapu magára terelte a figyelmem. Két őr lépett be rajta, egyből elfordultam, és sietősebbre vettem lépteim, de az egyikük egyből utánam iramodott. Nem volt mit tenni, hagytam, hogy beérjen, különben még előállíttat valami fals indokkal.

A párduc maszkos alak hozzám lépett és rám dörrent mély orgánumán.
– Száznyolcvankettes! A Senkik arénája téged szólít a holnap esti küzdelemre.

Hatalmas szemeket meresztettem az őrre, egyből kifutott minden vér tagjaimból. Rám tört a páni félelem. Esetlenül, és sietve akartam úrrá lenni hirtelen jött rettegésemen. Kurta bólintással fogadtam el a döntést, de a tag nem mozdult, mintha még akadna mondanivalója. Zavartan pillantottam rá.

– Ezerkilencvenhetest fogod helyettesíteni – folytatta.
Elhűlve kaptam fel fejem. Pyr'arc meghalt? Nagyot nyeltem. A legerősebb volt közülünk, hatalmasabb és legyőzhetetlenebb, mint bárki, akit ismertem! Hogy történhetett? Szívem elszorult a fájdalomtól, amit hiánya jelentett, mert a pokolba is megkedveltem... Meggondolatlanul pillantottam újra az őrre, kétségbeesett tekintetem az övéire emeltem, és még inkább megilletődtem, mikor együttérzést és bánatot olvastam ki belőle. Elakadt a szavam, mert felismertem őt. Ez nem is egy őr! Ő Adger, a maszk alatt. Együttérző aranyló tekintetét az enyéimen pihentette, és elégedett bólintással konstatálta, hogy felismertem. Azzal hátat fordított, és sietve távozott a fogdából a társával együtt.

Hidegzuhanyként ért a felismerés, egyik döbbenetből a másikba estem. Azt se tudtam megmondani, mi sokkolt le inkább. Hogy Pyr'arc meghalt, vagy, hogy a holnapi küzdelmemet helyette vívom. Ráadásul ő olyan hatalommal bírt, akár egy isten! Adger, kijutott a fogdából és őrnek adja ki magát. Mikor, és hogy lépett meg egyáltalán? A reggelinél még láttam, hogy átvette az adagját. Ebédnél viszont már nem volt köztünk. Tudtam, hogy meg akar lépni és beszéltünk róla, de nem hittem, hogy ilyen gyorsan megoldja. Nekem elmondta, mert közülünk én voltam az egyetlen, aki nem zárkózott el a szökés gondolatától.
A rohadt mázlista! Vele kellett volna mennem! Persze – pillantottam a cellám irányába, ahol most a többiek lehettek – nem tudnám őket cserbenhagyni. Képtelen lennék lelépni nélkülük. Miért jött vissza, Adger? Miért fedte fel magát előttem? A tudtomra akarta adni, hogy sikerült kijutnia? De miért kockáztat? És ha beköpöm az őröknek? Persze, tudja, hogy nem tennék ilyet. Egyértelmű, hogy szándékosan intézte így, de mi a célja?

Némán poroszkáltam a celláig, ekkor bentről halk nevetésre lettem figyelmes. Loki hangja szűrődött ki, mire csak hangosabb lett a kacarászás. A bejárathoz léptem, és az ajtótoknak támaszkodtam. Csendesen figyeltem az önfeledten nevető társaságot. Próbáltam az emlékezetembe vésni ezt a ritka, boldog pillanatot, amint jóízű nevetésben törtek ki. Rezgar, Judyt, Nereza. Talán még sose láttam őket így kacagni. Ekkor tűnt csak fel nekik, hogy én is itt vagyok, és amint megpillantottak, elhalt a nevetgélés.

– Mi történt? – kérdezett rá rögtön Nez.

Rémes ábrázatom lehetett. Majdnem kinyögtem, hogy Adger kiszabadult, mikor észbe kaptam. Senki nem tudhat a szökéséről, az életüket kockáztatnám vele, ha elárulom. Erőt vettem magamon, és elmondtam azt, amire emlékezni se akartam.

– Pyr'arc meghalt. – Lassan futtatam végig tekintetem a megrökönyödött ábrázatukon. Szegény Pyr'arc – szorult el újra a szívem emlékére – egy nagydarab, de jó szívű mamlasz volt. A múlt heti csatája óta nem láttuk. Ezek szerint a sérülés, amit elszenvedett rosszabb volt, mint hittük. Nem heverte ki. Csak akkor szólaltam meg újra, mikor egy perc néma csend után tekintetükkel jelezték, hogy elfogadták a szomorú tényt. Halkan krákogtam, hogy remegő hangomon erőt vegyek. – Ki sorsoltak helyette. Holnap én is megyek az arénába. – Tettem hozzá. Láttam, amint Judyt arcáról is lefagy a mosoly, és ezért úgy éreztem azonnal témát kell váltanom. Nem akartam, hogy véglegesen megzuhanyon a hangulat a rossz hírek miatt. Muszáj tovább lépni, most nincs idő a gyászra. Ha összeroppanunk, nem fogunk ki jutni. Már pedig én tuti nem a Senkik Arénájában fogom feldobni a pacskert. Ha Adgernek sikerült, nekünk is menni fog. Már csak rá kell vennem őket is, hogy velem tartsanak. Csak még fogalmam sincs, hogyan.

Ellöktem magam az ajtófélfájától és átvettem Judyttól a kötszereket.

– Segítek ellátni a sebét.

Végig néztem Lokin és ő is épp engem figyelt, mikor a tekintetünk találkozott meglepettség ült ki arcára, amit kaján mosoly váltott fel.

– Azt mondtad, nem fogsz pátyolgatni.

– Jah, de ha reggelre megmurdelsz, akkor biztos, hogy az egyikünket fogják gyanúsítani és eszemben sincs meghalni olyasmiért, amit el sem követtem.

Felpakoltam a kötszereket Pyr'arc régi fekhelyére, amin most Loki csücsült. Szerencsémre nem húzták olyan magasra az ágyat, így könnyedén ráláttam a combján lévő sérülésre. Az úrfi persze fürkészőn követte minden mozdulatomat, én meg szigorúan belemerültem a seb vizsgálatába, hogy véletlenül se nézhessen a szemembe újra. Nagyon zavarba tudott hozni, ha figyelnek, és az ő acélszürkéi úgy éreztem belém látnak. Félő, hogy még a végén minden titkomat kiolvassa. Mindenkinek jobb, ha nem tudja meg, hogy valóban aggasztott az állapota, és a szúrás, amit kapott. Nem vagyok én kegyetlen, és jár neki egy piros pont, mert megnevettette a többieket. Kizárólag, ezért vagyok hajlandó segíteni.

Judyt szó nélkül elvett egy kötszercsomagot, és kérdés nélkül kinyitotta volna, ha ki nem kapom a kezéből.

– A-a! Először hozz vizet légy szíves – kértem, közben sokatmondón Rezgarra meredtem.

– Elkísérem – ajánlkozott nyomban.

Fogta a célzást; csak útban vannak. Utat mutatott Judytnak, hogy előre engedje kotnyeles kisasszonyt. Nereza közben egyenesen nekem szegezte "figyellek ám!" tekintetét, de mielőtt megjegyzést tehetett volna közbe szóltam.

– Megoldjuk, ne aggódj. – Zártam rövidre a dolgot, és egyből beletemetkeztem a munkába. Eszemben sem volt firtatni a helyzetet. Nez, azt akarta, tartsam távol magam Lokitól, aki meg ki akarta élvezni a Judyt féle pátyolgatást. Én meg egyiknek se akartam igazándiból eleget tenni.

Végül mind magunkra hagytak, én pedig végre foglalkozhattam a feladattal. A szúrás környékéről leválasztottam a nadrág anyagát. Nem festett túl jól, a bőre mintha kicsit elszíneződött volna. Közben újra végig futtattam magamban a pillanatot. A saját tőrével szúrták le. Somolyogtam magamban. Ez több mint ciki! A sebfelület egyes pontjain már rég megalvadt a vér, és hozzátapadt a ruhához. Nehéz felmérni így az állapotát. Próbáltam kihámozni a beletapadt részt és egy óvatlan pillanatban nagyobb darabot téptem fel a sérülésből. Megdermedtem.

– Óvatosan. A lábamra még szükségem lesz – duruzsolta Loki halkan, olyan érzékiséggel, hogy hangjától borzongás futott végig a hátamon. Minden erőmet latba vetettem, hogy zavarom véletlenül se szúrjon neki szemet.

– Bocs. Próbáltam óvatosan, de útban van a ruha. – Elpakoltam közeléből a holmikat, hogy legyen helye mocorogni, majd egy lépést hátráltam. – Vedd le a nadrágod – utasítottam.

– Nem kertelsz, bele a közepébe. Ez tetszik!

Szemöldököm magasba szaladt, tekintetemmel szigorúan mértem végig. Csettintettem a nyelvemmel.

– Igyekezz.

Sejtelmes mosolyra húzta ajkait, de nem tett újabb megjegyzést. A kis pimasz, hogy élvezi!

Igyekeztem elfojtani kuncogásomat, mert pokolian röhejesen festett, amint akrobatikus mutatvánnyal próbálta lehámozni magáról az anyagot. Mikor már csizmáitól megvált és félig kint volt a nadrágból fogtam csak fel, hogy nem kéne ilyen szemérmetlen mód bámulni. Az ajtó irányába pillantottam, és Judyt épp ekkor bukkant fel. Kezében egy apró tál vizet hozott, és amint felfogta minek is lett a szemtanúja ijedtében leejtette az edényt és eltakarta a szemeit.

– Szent ég! Mi-mi-mi történik?

Megrökönyödve bámultam pipacs vörössé változott szöszire. Ne már! Saccra egyidősek lehetünk, mit pironkodik, mint egy ártatlan szűz? Ráadásul össze vagyunk zárva minimum három tucat férfival. Hogy lehetséges, hogy huszonévesen még ennyire prűd?

– Nadrágon át nem tudjuk ellátni a sebet – magyaráztam meg a tök egyértelműt. Loki közben végzet a vetkőzéssel, és hál' istennek viselt alsóneműt.

Judyt mindent értőn bólogatott, de közben képtelen volt rávenni magát, hogy kikukkantson ujjai mögül. Felkaptam az edényt.

– Esetleg hoznál még egy adagot? Ennek kiömlött a fele – nyomtam a kezébe.

– Persze! – vette magához és úgy rohant ki, mint akit kergetnek.

Hogy lehet valaki ennyire ártatlan és cuki egyszerre? Ráztam a fejem mosolyogva. Loki viszont nem volt ilyen figyelmes. Ő teljes nyugalommal kuncorászott a szégyenlős Judyton.

– Ne nevesd ki – szúrtam le, de nem voltam túl hiteles vigyorgás közben.

– Ne légy álszent! Épp úgy szórakoztatott, mint engem.

Némán somolyogtam az orrom alatt észrevétlen.

– Mindjárt jövök – ígértem.

– Hékás! Félpucér vagyok, most komolyan magamra hagysz?! – visszapillantottam rá és jót nevettem.

– Szokjon hozzá, fenség!

– Ezt nem felejtem ám el! – fenyegetőzött játékos hangon.

Nem tudtam minek köszönhető a hirtelen hangulatváltozása, de a fenébe is még engem is jobb kedvre derítettek a megjegyzései. Még a mosdóba érve is kitartott a hangulatom. Szerencsére épp nem volt odabent senki, így egyből alaposan lesikálhattam a kezemről minden koszt, és mire visszatértem Judyt már meghozta a friss vizet. Mindenfelé tekintgetett csak Lokira ne kelljen néznie, de közben vidáman csacsogott neki:
– Egyébként egészen ehetők az ételek, és többnyire laktatók is. Én mindig sütit veszek a kreditjeimből. – Dicsekedett, és amint megpillantott témát váltva nekem folytatta. – Épp mondtam, hogy ha végeztünk utána rögtön csatlakozhattok hozzánk a vacsoránál. A többiek már rég neki kezdtek!

Átvettem tőle az edényt.

– Lokinak, most jobb, ha nem járkál, de te menj csak, egyél nyugodtan.

– Ó, hát rendben. De ha gondoljátok, szívesen hozok nektek enni!

– Köszi, de – ellenkeztem volna, mikor Loki a szavamba vágott.

– Én megköszönöm – kapott egyből az ajánlaton.

Szúrósan pillantottam fel rá.

– A herceg megköszöni, ha hozol neki – gúnyolódtam, de az én arcomról is lefagyott a mosoly, mikor Lokiban is megakadt a szó. – Ó, bakker... nem mondod komolyan?! Te tényleg, valami királyfi vagy? – Meredten bámult rám vissza, szólnia se kellett a tekintete mindent elárult. – Basszus!

– Tényleg? Tényleg, herceg vagy? Melyik bolygón? Hol? – lelkesült fel Judyt és örömében azt sem vette észre, hogy már rég félpucér őfenségét bámulja.

– Az tök mindegy. – Vágtam közbe. mielőtt Loki elárulta volna. – Judyt, pontosan tudod, hogy erről nem beszélünk – ideges tekintetem a Lokiéra siklott. Nagyon furcsán nézett rám egy igen hosszú pillanatig, de utána elmosolyodott, valahogy szörnyen természetellenesen. Úgy mintha, egy álarcot tenne fel. Hangja is nyájaskodón kedvesre váltott.

– Igaz. Nem beszélünk róla. És megköszönöm, ha segítesz és hozol enni – pillantott Judytra.

– Rendben. Máris jövök!

– Judyt, senkinek nem mondhatod ezt el – emlékeztettem mielőtt kilépett volna.

– Persze! – de olyan hamar eltűnt az ajtóból, hogy nem is voltam biztos benne, tényleg fel fogta-e mit ígért most nekem.

Francba. El fogja kotyogni. Érzem. Pedig a saját érdeke, hogy ez hármunk között maradjon. Amit egynél több ember tud az már nem titok...

– Ne csinálj több ilyet...

– Mégis mit? Hisz, te kérdeztél rá. Ne akarj bűnösnek beállítani, ez most a te sarad.

– Nem kellett volna "úgy" nézned!

– Mi az, hogy "úgy"? Egy szót sem szóltam! - csattant fel. Hamar lehullt, azaz álarc.

– De a tekinteted mindent elárult!

– Igazán? – Lepődött meg és egy hosszú pillanatig nem szólt. Bocsánatkérő hangon folytatta. – Sajnálom, én nem tudok hazudni. – Rázta a fejét – Felénk az ilyesmi nem szokás – jelentette ki.

Lepillantottam a csomagra és kinyitottam a steril gézlapot. Na, persze, egy hely, ahol mindenki igazat mondd. Meseországból jött? Nem veszem be. Rég láttam még egy ilyen körmönfont alakot, süt róla a sunyiság. Újra felpillantottam rá. A fenébe is, nehéz rá haragudni, mikor ilyen kedves bocsánatkérő képet vág.

– Semmi baj - halkultam el kicsit. – A saját érdeked, hogy itt senki ne tudjon semmit a múltadról. Hidd el.

Nekiálltam letisztogatni a sérülés felületét, hogy rakhassak rá egy nyomókötést. Ahogy kezemet a combja felé emeltem, tisztán éreztem valami hűvöset, mintha a bőrét lengte volna körül. Loki hosszú felsője, és szokatlanul feszes alsó ruházata mindent takart, mégis némileg zavarban éreztem magam csupasz bőrének érintésétől. A gézzel lefedtem, sebpárnát helyeztem rá, végül elkezdtem kitekerni a mullt, hogy rögzíteni tudjam.

– Jól jönne egy sebzáró csík... – törtem meg a beállt csendet, mert közben őfengése szokatlanul elnémult. - Így lehet beletapad majd a sebbe.

– Úgy látom, tényleg értesz hozzá – hangja gyengédnek, hálásnak tűnt. – Köszönöm.

Nem mertem rápillantani, mert tutira most is az átható tekintettel fürkész. Nem szeretem, ha belém látnak.

– Ahonnan én jövök, az elsősegélyhez sokan értenek. Emeld meg a lábad és tartsd meg ezt itt – mutattam a sebpárnára. Amíg így tett én befásliztam a combját a tekerccsel, majd megkötöttem oldalt a mullt. – Megfelel? Vagy túl szoros?

– Pont jó. – Vizsgálta meg az eredményt. Azt hiszem ez valami dicséret féle lehetett.

– Holnap azért, majd kössétek át. Vagy szerezzetek valami jobb sebzárót ennél – javasoltam. – Öltözz fel.

– Miért, te hol leszel? – csodálkozott. Közben a nadrágért nyúlt és elkezdte felhúzni.

– Az arénában. – Emlékeztettem, de úgy bámult rám, mint egy igazi újonc. Szerencsére nem kellett tovább magyarázkodnom, mert Judyt épp ekkor toppant be két adag vacsorával.

***

Tíz perc se kellett, mindent belapátoltunk, amit Judyt hozott. Loki is úgy sietett, mint aki napok óta nem kapott enni. A kereskedő hajón bizonyára így is történt, ott az a csoda, ha élve elhoznak idáig. Hamar végeztünk a vacsorával és Loki is épp elszenderülni látszott, mikor Zaeden – széles vállaival és hajlékony mozdulatokkal – sebtiben viharzott be az apró helyiségbe. Köszönés nélkül bedobta magát az ágyba, és ebből már levágtam, hogy morci óra van, inkább meg se szólalok. Mogorván csak ennyit kérdezett:

– Ki ez?

– Loki – mutatkozott be őfensége. – Te vagy Zaeden?

– Az.

Azon az estén már nem fecsegtünk sokat. Takarodó után az éjszakai csendben a plafont bámultam. A folyosóról beszűrődő éjszakai kék jelzőfények hosszú fénycsíkot festettek a cella padlójára, és ez a kevés fényforrás mindig adott némi félhomályt, amihez idővel az én szemem is hozzászokott. A mennyezeten, - ami épp csak annyira volt magasan, hogy ne verjem be a fejem, - nem sok bámulni való akadt, de ez nem zavart. Adger szökésén járt az agyam, és hogy hogyan, miként sikerülhetett kijutnia. Na, meg hogy mikor tűnik fel ez az őröknek. A néma csendet Judyt suttogása zavarta meg.

– Sig. Izgulsz a holnapi mérkőzés miatt?

– Nem – suttogtam.

– De tudod... – pedzegette tovább a dolgot. – Ha akarod, segíthetek, hogy elaludj. – ajánlkozott kedvesen. Sajnálatára gyűlöltem, ha az érzéseimmel, vagy a gondolataimmal babráltak. Judytnak meg volt a képessége rá, hogy befolyásoljon másokat, és jobb napokon még engedélyt is kért hozzá.

– Ne aggódj, menni fog egyedül is.

– És holnap, mielőtt kivisznek? – Ötletelt, ami roppant aranyos tőle, de a hideg futkosott a hátamon a gondolatra. Persze, ha három-négy felest ajánlott volna fel, azt nem utasítom vissza. De nem akartam egy durva mágikus elmetompító hatás alá kerülni, mert nagyon is szükségem lesz a tiszta tudatomra.

– Aludj Judyt. És hagyd pihenni a fiúkat – javasoltam.

Már vártam egy epés megjegyzést Zaedtől vagy Lokitól, de semmi, mostanra tuti húzták a lóbőrt.

– Oké. Jó éjszakát! – csilingelte.

– Jó éjt.