Korai reggelinket fogyasztottuk nem sokkal az incidens után, és míg többen azon tanakodtak, hatszázhatosnak, más néven Adgernek, hogyan sikerült titokban kiszöknie, én azon csodálkoztam, milyen jó étvággyal tömi magát a többség az iménti gyomorforgató jelenet ellenére. Hozzá se tudtam nyúlni az ételhez, mert újra és újra bevillant Erock szerveinek kiomló látványa, és ami még inkább undorított az a szag, ami utána maradt. Egyszerűen megtelepedett az orromban és nem tudtam tőle szabadulni.
Nem ez volt az első alkalom, hogy megöltek valakit a jelenlétemben. Sőt. Magam is többször gyilkoltam már. Most mégsem esett jól az evés gondolata. Judytra pillantottam, aki még csak ételt sem vett magához a történtek után.
Néhányan magányosan tébláboltak, és nem közösködtek senkivel, de a többség nagy csoportokba tömörült az étkezés alatt. Én is azokkal tartottam, akiket eddig sikerült megismernem, és jó ötletnek tűnt a közelükben maradni, hátha még a hasznomra lesznek.

A padló, amin ültünk kemény volt, de azért kényelmesen döntöttem hátamat a hideg falnak, míg teli ételdobozomat kinyújtott lábaimon pihentettem. Csendesen figyeltem a többiek tanakodást, és főleg Zaeden ragadta magához a szót.

– Meghibbantak én azt mondom. Erock már akkor bepánikolt, mikor pár napja kiválasztották a mai küzdelemre. Biztos akkor jutott eszükbe Adgerrel ez a marhaság...

A közepes termetű férfi egy számomra ismeretlen humanoidfajhoz tartozott. Sötét obszidián bőrét, krémszínű tetoválások fedték, amik nagyon is vonzották a tekintetet, ahogy a személye is. Zaeden sziklaszilárd jelleme, erős magabiztossággal társult. Ráadásul szálkás, hajlékonysága ellenére erősnek tűnt, így kiállása is meg volt hozzá, hogy bárkit megfélemlítsen, akit akar. Rajta kifejezetten mókásan mutatott az opál színekben játszó bilincspár. Markáns állát tejfelszőke rövid körszakáll fedte, haját fonatokban viselte. Szemei, amik az áfonyát idézték, most dühös szikrákat szórtak a történtek után. Beszédközben, főleg, ha nevetett kivillantak éles, hegyes szemfogai. Egy szó, mint száz. Feltűnő jelenség volt, akárcsak a többiek.
Alaposabban szemügyre vettem őket, és Sigynnek igaza volt. Tiszta Noé bárkája.
A nagydarab vörös alak, fekete szemekkel, arany írisszel és szarvakkal megáldott Rezgar, igazi Muspelli alaknak tűnt. Vaskos izmai látványos, és erős külsőt kölcsönöztek neki. Ruhája takarta ugyan testét, de így is látszott, hogy érdes bőrét helyenként erős fekete szőrzet fedte, főleg deréktól lefelé. Borzasztó külső ellenére, nem tűnt igazán kegyetlen természetnek. Sokkal inkább védelmező, béketeremtő oldala domborodott ki.
Nereza testét szintén tetoválások tarkították, méghozzá fekete színben a halántékától a hosszú vékony nyakán keresztül, kecsesen erős karján át a csuklójáig. Alakja és mozgása akár a gazelláké, izmai mégis kidolgozottak voltak. Hajtöve feketén kezdődőtt, de ezüst zuhatagként omlott vállára egészen a derekáig. Fedhetetlen jellemnek tűnt, akinek fontos a becsület, a tisztaság, és az igazságosság.
Judyt, púderfehér bőréhez jól illettek rövidre nyírt tejfelszőke fürtjei. Türkiz szemei élénkszínben játszottak, tekintete krisztálytiszta volt, a tökéletes ártatlanság tükröződött belőle. A midgardi könyvekben jegyzett angyalokra emlékeztetett, főleg bájos arca, és gyengéd mosolya idézte fel bennem, ezeket a rég nem látott lényeket. Apró termete miatt törékeny kislánynak tűnt Zaeden sötét misztikus aurája mellett. Ő a tökéletes naív, önzetlen kedvesség.
Na, és persze Sigyn... Jutott eszembe, mikor felbukkanva könnyedén huppant a körünkbe.

– Azta! Rettentő éhes vagyok.

A kis vörös, átlagos külsővel, és annál igézőbb kisugárzással. Ráadásul rémes a természete, önfejű, és kiszámíthatatlan. Miért vonz ez a furcsa lány engem ennyire? Épp a második adag ételét hozta meg ezzel a körrel és jóízűen kezdte falatozni hús alapú étkét.

– Az összes kreditedet kajára költöd – jegyezte meg csipkelődő hangnemben Zaeden. – Még pár hét és akkora leszel, mint egy bébi koronisz!

– Az micsoda? – pillantott fel Sigyn a férfira, közben folytatta az evést.

– Olyasmi, mint a fegging. Csak nagyobb.

Hát ezt most jól elmagyarázta. Sigyn válaszként hadart valamit, de azt se értettem.

– Az ilyen bébi elefánt – mosolyodott el Judyt, és kezével a levegőben imitálta az állat méreteit. Sikertelenül.

– Az jó! – lelkesült fel Sigyn. – Ha legközelebb horkolsz éjjel elég lesz csak egyszerűen rád ülnöm! – vigyorgott a férfira.

Mind jóízűen nevettünk fel a replikán.

– Micsoda? Sose horkoltam! – háborgott az említett.

– Csak minden éjjel – gesztikulált most a midgardi. És ez a szócsata oda-vissza folytatódott.

Nereza bizalmasan hajolt felém és a mellettem igen közel ücsörgő Judythoz.

– Hogy bírjátok elviselni őket éjjel? – érdeklődött.

– Nehezen. – Vágtuk rá egyszerre a szöszivel.

Rezgar sejtelmesen mosolygott az orra alatt, míg Nereza igen meglepetten pillantott ránk, de hamar megértőn bólogatni kezdett.

– Ha tovább bosszantasz, hozok magamnak még egy repetát – fenyegetőzött Sigyn.

Ajaj, most aztán oda csapott.

– Most fenyegetsz? Mert szörnyen csinálod. – Zaednek csak ennyire futotta. Kezdett kifáradni.

– Miért zavar, hogy ételre költi a pénzét? Arra herdálja, amire csak akarja – vontam vállat.

– Hülyeség. Ha mindet fogadásra költené, ahogy mi is, akár meg is triplázhatná a vagyonát. És akkor kivásárolhatja magát.

– Olyat lehet? – kerekedtek ki döbbenten a szemeim. Eddig ezt mi a búbánatos Muspellért nem mondta nekem senki?

– Természetesen. Röpke százezer kredit és már kint is vagy – intett Rezgar felfelé, a feltehetőleges kijárat felé.

– És nektek mennyi van? – kíváncsiskodtam, bár bizton tudtam megint tiltott vizekre evezem.

– Erről nem szoktunk...

– Nekem negyvenötezer kreditem van. – Büszkélkedett Zaed, Rezgar szavába vágva.

– Mi van? – szólalt fel egy emberként a társaság.

– Az kevés?

– Sok – vágta rá Sigyn. – Mégis hogyan...?

– Jól fogadok – kacsintott büszkén. – Mondtam, hogy költsd hasznosan.

– Hol van az még a százezertől? Évekbe telik összegyűjteni, ha csak nem tudod előre a nyertest – jegyeztem meg. – Egyáltalán összegyűlt valakinek ez az összeg valaha?

– Nem tudjuk. – Vallotta meg Nereza. – Egyikünk sem tudja pontosan, hogy mióta működik ez a börtöntelep, de mióta itt vagyunk innen még senki nem szabadult.

Sigyn, tekintetét mélyen Zaedenébe fúrta.
– Én sem fogok itt meg murdelni, de nem is fogok évekig nyamvadt kreditekkel matekolni.

– Most már megint miről beszélsz? – Dobta üres dobozába a kanalát Rezgar. Szigorú és morcos arcával a kis vöröst méregette.

– Ki fogok jutni valahogy – adta elő érthetően a vörös.

– Csssss! – csittegték le hárman is egyszerre, amint a szökés ötletét pedzegette.

Ez az! Sigyn lesz a szabadulójegyem, ebből a megveszekedett bolondok társaságából. Vele kell lepaktálnom valahogy, hogy kijussak innét, mert úgy fest a többiek túl gyávák meglépni. Lelkesedésem ellenére, kínosan ügyeltem rá, hogy arcom rezzenéstelen maradjon. Rezgar közben fojtott hangon forszírozta a dolgot.

– Sig. Ne mondd, hogy közöd volt Adger szökéséhez...

– Mi? Dehogy! Miért hiszed mindig, hogy én vagyok itt mindenki kisördöge? – tárta szét a karjait.

– Mert egy igazi gazember vagy – szűkítette össze szemeit Rezgar.

Megnyugtató, hogy nem én vagyok itt az egyetlen.

– Mi? Most komolyan a nevemmel humorizálsz? Soha többé nem mondok el neked semmi személyeset – fonta össze karját a lány, de hangja játékosan viccelődő volt. – Nem ütöm ám bele az orrom, mindenki hülyeségébe.

– Miért, a Sigyn ezt jelenti? – érdeklődtem.

– Nem, az csak becenév.

– Az micsoda?

– Mikor valakinek van neve, de egy másik jellemzőbbet aggatnak rá a hozzá közel állók – magyarázta érthetően.

– Felénk ezt gúnynévnek hívják – pimaszkodtam.

– Az nem ugyanaz, ezt kedvességből adják, belsőséges viszonyt teremt azok között, akik szeretik egymást – pontosított.

– Szóval, mint a szerelmesek – állapítottam meg. A midgardiak hihetetlenül érzelgősek.

– Bonyolultak vagytok ti Földiek – nézett rá furcsán Zaeden is. Szóval nem csak én vagyok tisztában egyesek származásával. Ennyit a titkolódzásról.

– Mi az igazi neved? – faggattam rendületlen.

– Eileen Rogue.

– Nem értem miért nem használod. Kellemes, nőies a hangzása.

– Mert nyersfordításban „fényes zsivány"-t jelent – ezen mind kuncogtunk egyet. – De a rogue jelenthet gazembert is – tette hozzá. – Egyébként használom, sokan hívnak így oda haza. A Sigynt egy számomra fontos személytől kaptam. Ezért szeretem használni.

– Világos. Sigyn – mosolyodtam el. – Ez győzelmet jelent ott ahonnan én jöttem. – Mélyesztettem tekintetem a lányéba, aki csak egy pillanatig vágott meglepett képet.

– Ez egy bíztató jóslat. A Sigynnél maradok – kacsintott rám mosolyogva. Sejtelmes mosollyal viszonoztam.

Feltűnt, hogy a tegnapihoz képest ma meglehetősen jó kedvében van. Nem értettem az okát, de a nőknél ki tudja ezt követni?

– És azt honnan tudom meg, hogy nekem mennyi kreditem van? – érdeklődtem körbe.

– A karperecedből – mutatott a csuklómra Judyt, de olyan értetlen fejet vághattam, hogy azonnal felpattant ültéből. – Gyere, megmutatom! – intett, hogy kövessem.

Tányéromat a földre raktam, és óvatos kapaszkodtam fel a fal mentén. Egyszerűen nem ment gyorsabban, mert a sebem egyre jobban sajgott. Az egyik bejárat melletti kijelzőhöz vezetett. Pár fogoly gyanakvón méregetett minket, ahogy a kijárat elött sétáltunk el. Mikor megálltunk a falnak tűnő képernyő előtt, ő csak rábökött, amitől az rögtön felvillant. Egy számomra ismeretlen szimbólum jelent meg, egy vörös kört átszelő három fekete vonallal, amit már az őrök vállvértjén is láttam felfestve.

– Tessék – mutatott oda Judyt.

– Mit csináljak?

– Húzd el a karperecet előtte – imitálta a mozdulatot, amit tőlem is várt.

Laza karlendítésem után kattanó hangot adott ki a felület, azzal megjelent néhány számomra értelmetlen képírással, bár nagyon emlékeztettek a Nidavelliri törpék rúnáihoz.

– Látod itt – mutatott az egyik jelre. – Megtudhatod, hogy pontosan mennyi a kredited – várt egy pillanatig majd noszogatón intett. – Na. Nyomd csak meg a jelet – bátorított.

Mikor oda érintettem a kezem, ahová mutatta, váltott a kép. Itt mutatta meg a gép egy számomra is ismert jelrendszerrel, hogy összesen négyszázkilencven kredit áll a rendelkezésemre.

Érdekes. Épp ez a számom fogolyként.

– Mindenki annyi kreditet kap indulásnak, mint a sorszáma – szolgáltatta Judyt a magyarázatot. Ez az inhuman kislány szinte minden gondolatomat kitalálja. Gyanúsan hamar.

– Olvasol a fejemben?

– Dehogy – legyintett mosolyogva, de szégyenlősen félre is pillantott. – Az érzelmeidben olvasok.

Összevontam szemöldökömet.
– Akkor meg hogyan...?

– Ó, már kezdek ráérezni az összefüggésekre. Volt időm kitapasztalni – válaszolt büszkén. Jóízűen kuncogtam.

– Akkor azt áruld még el, mitől függ, mennyi kreditet kap, aki ide érkezik. Mármint értem, hogy a sorszámunktól. De az mit takar?

– Mi úgy gondoljuk, valamilyen fajta értéket jelöl. Mármint, hogy milyen értékes vagy az urad számára. Még nem jöttünk rá pontosan. Bár nincs is sok értelme töprengeni rajta, mert ezt nem tudjuk befolyásolni. De biztosan függ a képességeidtől, és attól, hogy mennyire vagy jártas a harcban.
Az elhangzottak után hosszan töprengve figyeltem a kijelzőt, ami egy kis idő múltán visszaváltott az alapfelületre. Ujjaim ajkaimat babrálták gondolkodás közben, mikor összeállt a kép. Judytra siklott a tekintetem.

– Várjunk, – böktem felé mutatóujjammal – azt mondtad hatszázhetvenkilences a számod. – Lehetetlen! Ez a nyomorult halandó száznyolcvankilenccel ér több kreditet nálam? Elképesztő módon meg voltam sértve. Tudatlan szarháziak kezében vagyok. Mit képzelnek, hogy ez a kislány... De hiszen én egy isten vagyok! Mérges voltam, de ezzel nem törődött, lenyűgözve pillantott rám.

– Emlékszel rá, hogy említettem?

– Hogyne. Mindenre emlékszem, amit valaha hallottam vagy olvastam – jelentettem ki. Hiszen ennél mi sem egyértelműbb.

– Akkor elképesztően okos lehetsz! – hüledezett, én meg horkantottam.

– Drágaság. Egy fájdalmas fejemet ért sérülést követően, amiben ne adja ég, elfeledem életem tudásának a felét, nevezhetnél okosnak. Zseni vagyok!

Csillogó szemeivel bámult rám, ahogy a hívő midgardi az istenére – rajongással és áhítattal. Találkoztam már Midgardiaknál ezzel a tekintettel, de régen volt. Túl rég, ezért most élvezettel sütkéreztem benne, mégis elszomorított a gondolat, mert mindez Thort és Odint juttatta eszembe.

– Mi a baj?

– Az égvilágon semmi – pillantottam félre egy széles mosollyal, mielőtt elárulom magam. Ekkor vettem észre, hogy többen gyülekeztek egy másik nagyobb kivetítő körül. A kapu melletti jóval nagyobb volt, tegnap már láttam, hogy Rezgar használta valamire, de most nem értettem mi zajlik pontosan, úgy tűnt felkorbácsolta a kedélyeket. Judyt azonban nem hagyta, hogy elterelődjön a figyelmem.

– Nem tudok olyat mondani, ami megvigasztal? – átható tekintetével az enyéimet fürkészte, szinte már zavarba ejtően hosszan.

– Nem igazán. Ezt nem lehet helyrehozni. – kezeimre pillantottam, ujjaimmal babráltam, afféle pótcselekvésként. – Mielőtt idekerültem... kiderült, hogy szörnyű hazugságban éltem. A szüleim, nem az igazi családom. A bátyám nem is a testvérem, és hogy hiába is reménykedtem, hogy valaha is trónra léphetek, mert nem vagyok vérszerinti leszármazott. Na, persze... eddig nem is igazán érdekelt az uralkodás, de most, hogy tudom, sosem lehetek teljes jogú király a világban, ahol nevelkedtem... Az bosszant leginkább, hogy pontosan tudták, hogy érint majd az igazság. Mégis hitegettek, hazugságban neveltek! – újra a képernyőre pillantottam zavaromban. – Eddig azt hittem apám azért szereti jobban a bátyámat, mert kettőnk közül ő hasonlít rá jobban. De a valóság ennél sokkal ridegebb. Azért éreztem magam különcnek, mert mindig is az voltam – csuklott el a hangom egy pillanatra.

Mi a fenét művelek? Döbbentem rá hirtelen. Miért mondom el neki mindezt?

– Most irányítod az érzéseimet? – esett le a tantusz. Judyt olyan képet vágott, mint egy rosszcsont gyermek, aki rájött, hogy lebukott.

– Ne haragudj, tényleg segíteni szeretnék és magadtól nem mondtad volna el. – Némi szünetet tartott, azután kedves megértő hangján folytatta. – Tudod nem leszel kevesebb, csak mert nem a sajátjaid közt nevelkedtél, biztos nagyon szeretnek, ha felneveltek.

Miről beszél? Honnan is tudhatná, milyen ez? Még hogy szeretnek, tiszta közhely. Fogalma sincs, mekkorát téved!

Egy pillanatra elöntött a harag, mikor rájöttem, hogy irányított, de ekkor ráébredtem valami nagyon fontosra. Ha ő képes olvasni és befolyásolni az érzéseket, akkor talán az én mentális képességeim is működnek, még ha a varázslataimat blokkolják is ezek a bilincsek. Lepillantottam csuklóimra. Láttam, hogy Judytot összezavartam, mert látszott próbálja követni a hangulatomat. Szólni próbált, de nem tudta mit.

– Ezt most bocsásd meg nekem – jelentettem ki.

Határozott mozdulattal markoltam meg a homlokát mielőtt szólhatott volna. Ismeretlen képsorok peregtek le elmémben. Pontosabban, Judyt emlékei. A gyermekkori gyötrelmei. Lopás, éhezés, védtelenség, kísérletek egy laboratóriumban, magányosság, menekülés, és a nap, mikor elrabolták az egész túl gyorsan rohant végig előttem, és amint elengedtem őt mindketten megtántorodtunk. Zakatolt a szívem. Egyből átragadtak rám az érzései. Megkapaszkodtam a falban, ő pedig a homlokát szorongatva görnyedt előre, mint akit lefejeltek.

– Au... Mi volt ez? Nagyon fájt! – nyöszörögte kissé felháborodva. Levegő után kapkodva válaszoltam.

– Tudnom kellett, működik-e.

– Nem vagy fair, ez fájdalmas volt! Miért nem figyelmeztettél előre? – nézett rám morcosan, de kissé elesetten is.

– Te sem tetted – vágtam vissza. Hamar megértette, hogy teljesen jogosan. – Nem manipulálhatsz másokat kényed kedve szerint – szidtam le.

Hamar enyhült a fejfájása, és megértőn bólintott egyet.

– Értem...

Ezt komolyan még soha senki nem közölte vele?

A nagyobb csoportosulás a másik kijelző előtt egyre zajosabb lett. Akaratlanul is feléjük terelődött a figyelmem. Judyt hamar kitalálta, hogy értetlen arckifejezésem magyarázatot vár a hirtelen kialakult csődületre, ezért halkan hozzá tette.

– Sorsolnak.