-----------------Öt évvel később-----------------
-Szóval...-kezdte Joe-Nem rég volt egy randim! Öt év után először és csak ültünk az asztalnál... Azt se tudtam, hogy miről dumáljunk!
-És miről dumáltatok?-kérdezte Steve.
-Csak a szokásosról... Hogy megváltoztak a dolgok, és a melómról, a srác melójáról, hogy mennyire hiányzik a Mets... Aztán leült a beszélgetés! Mire hozták a salátát a srác elsírta magát...
-Na és te?-dőltem előre.
-Én bírtam egészen a desszertig! Viszont holnap megint találkozunk úgyhogy...
-Tök jó! A nehezén már túl vagy hiszen fejest ugrottál az ismeretlenbe! És ennyi... Ezek az apró, bátor lépések, ezek kellenek! Újra... Újra kell találnunk valami életcélt!-jelentettem ki-Én a gonoszt szolgáltam az elején viszont jó útra tértem! Nehéz volt, mert az átváltozás közben meghalt a jegyesem! Viszont itt vagyok! És élek, amiért minden nap hálát adok! Nevelek egy csodás kislányt, aki az anyukájának tekint, pedig tudja, hogy nem is én vagyok a vérszerinti anyukája. Az édesanyja mellette halt meg a kocsiba... A New York-i dugóban... Így én ezt az életcélt folytatom! Steve...-fordultam felé.
-Én a jégbe fúródtam miután megismerkedtem életem szerelmével... És hetven év kimaradt! Tovább kell lépnünk! Tovább kell lépnünk... A kezünkben van a világ! Hiszen ránk maradt! Hát kezdjünk vele valamit! Mert különben semmi értelme, hogy élünk! A gyűlésnek mára vége! Majd egy hét múlva találkozunk! És ahogy szokás, ha bármi bajotok van, akkor hívjatok fel mindenkit és megbeszélünk egy gyűlést!
-További szép napot!-álltam fel majd Steve-vel mi kimentünk-Mi legyen ma a vacsora?
-Nem tudom! Mit szólnál ahhoz, hogy elmennénk a bázisra?
-És akkor ott is alszunk?
-Azt még nem tudom...
-Mert akkor April-nek úgy kell ruhát vinnem!
-Hiszen edzésen van... Majd kimossuk ott a ruháját és akkor azt felhúzza holnap!
-Rendben!-karoltam át majd elindultunk a sportcsarnok felé-De attól még kell valami vacsit csinálnom-tértem vissza mire Steve kuncogott.
-Palacsinta?
-A palacsinta az reggeli! Nem ehetünk palacsintát vacsorára!
-Ennél jobb ötletem nincs!
-És ha megcsinálnám azt a nagyon finom rakott karfiolt?
-Bonnie! Csak te eszed meg a karfiolt!
-Az is igaz! Rakott krumpli?
-Az milyen?
-Olyan mint a karfiol csak krumplival! Viszont kolbász nélkül mivel April utálja azt!
-Ki nem szereti a kolbászt?
-April...-válaszoltam mikor odaértünk az épület elé. Az ajtó kinyitódott majd a kis gyerekek szállingóztak ki. April volt szinte az első, aki kicsörtetett a bejáraton. Odafutott hozzánk majd megölelt mindkettőnket egyszerre.
-Milyen volt a kosár edzés Törpilla?-guggolt le Steve.
-Én tudtam csak jól megcsinálni a feladatokat!-büszkélkedett.
-Ez az én lányom!-simogattam meg az arcát majd megfogta a kezünket és elindultunk a kocsi felé-Kicsim, rakott krumpli lesz ma a vacsi...
-Miért nem palacsinta?-nézett rám mire Steve elröhögte magát-Nem valami finoman hangzik az, amit te mondtál!
-A palacsinta nem vacsora, hanem reggeli!
-Én megmondtam, hogy az legyen-ellenkezett Steve is.
-Látod! Apának igaza volt!-ugrott fel az ölébe mire mind a ketten lefagytunk-Valami rosszat mondtam?
-Ma a bázison alszunk Nat nénivel...-tereltem a témát.
-Juhé! Szeretem Nat nénit!-örvendezett amikor megálltunk a kocsi előtt.
(...)
-Felajánlanám, hogy főzök vacsit, de így is eléggé padlón vagy!-mondtam mire kuncogott.
-Összegyűlt otthon a szennyes?-nézett rám Natasha.
-A barátunkhoz jöttünk!-válaszolt helyettem Steve amikor bejött April-lel.
-Mint látjátok a barátotok jól van!
-Pedig szörnyen festesz Nat néni!-szólt be April mire Natasha felvonta a szemöldökét.
-Hogy te mennyi mindent tanulsz a szüleidtől!-fordult felé-Gyere ide csöppség!-tárta szét a karjait mire April odafutott és megölelte jó szorosan-Mit szólnál ha játszanának egyet majd azzal a régi játékkal?
-Most le foglak verni!-engedte el.
-Nem hiszem! Menj! Mindjárt jövök! Addig gyakorolj! Szükséged lesz rá!-jegyezte meg mire April elindult a szobák felé.
-Láttunk egy csapat bálnát, amikor áthajtottunk a hídon...-váltott témát Steve amikor leültünk Nat-tel szembe.
-A folyóban?
-Kevesebb a hajó, tisztább a víz-magyaráztam.
-Figyu! Ha most azzal jöttök, hogy nézzem a jó oldalát, akkor fejbe doblak titeket egy mogyoróvajas szendviccsel!
-Bocsi! A szokás hatalma...
-Mindenkinek azt hajtogatjuk, hogy lépjen tovább-mondta Steve-És éljen... Valakinek megy!
-De nem nekünk!-fejeztem be.
-Ha tovább lépek ki csinálja ezt?-kérdezte Nat.
-Lehet, hogy nem is kell csinálni!
-Régen nem volt semmim! Aztán jött ez! Ez a csapat... Akár egy család... Belőlem meg sokkal jobb ember lett! És bár ők már nincsenek... Még mindig jobb akarok lenni!
-Nem csak belőled lett jobb ember!
-Talán élnünk kellene az életünket...-ajánlotta Steve.
-Ti kezditek!
-Mi már elkezdtük...-helyeselt mire megjelent egy értesítés. Nat elhúzta mire megszólalt valaki.
-Ha... Hahó! Hahó! Van itthon valaki? Én vagyok... Scott Lang! Pár éve találkoztunk... A reptéren! Németországban! Én voltam, aki óriásira nőtt! Volt rajtam sisak is...-mondta mire felálltunk.
-Ez egy régi üzenet?-kérdezte Steve.
-A kapuban áll!-válaszolt Natasha.
-Azt hiszem gyorsan összedobok egy palacsintát!-jelentettem ki majd mind a hárman elindultunk. Én elmentem April-ért a szobába majd benyitottam-Drágám!
-Igen, mama?
-Csinálunk palacsintát?-dőltem a falnak.
-Nem úgy volt, hogy rakott krumpli lesz?
-Most jött egy vendég és úgy gondoltam, hogy jobb a palacsinta...
-A palacsinta az reggeli mama!-vágott vissza majd leszállt az ágyról és megfogta a kezem.
-Az istenit! Te tényleg hasonlítasz rám!-mormogtam majd beléptünk a konyhába. A többiek is megjöttek a vendéggel. Hirtelen meglepődött amikor meglátott minket.
-Ohh, helló!-intett-Ismerlek ám! Nagyon tuti vagy!-bókolt mire nyújtottam a kezem.
-Bonnie Stevens!-ráztam vele kezet.
-Scott! Lang... Scott Lang!
-Értem!
-És te it...-fordult a kislány felé.
-Ő itt April!
-April! Hel... Helló!
-Szia-köszönt ő is majd elkezdtük a tésztát. Scott csak fel-alá járkált motyogva valamit. Steve és Natasha csak nézte. Én is hol a tésztába öntöttem az alapanyagot vagy Scott kirohanását figyeltem.
-Na jó! Ez már engem idegesít!-tettem le a kanalat-Scott! Minden rendben?-kérdeztem mire rám nézett.
-Igen...-dörzsölte meg a szemét-Foglalkoztatok már kvantum fizikával?-nézett körbe.
-Néha elcsevegünk róla...-válaszolt Natasha.
-Oké, szóval! Öt évvel ezelőtt, közvetlen mielőtt... Thanos előtt! Én éppen a kvantum világban voltam... Az olyasmi, mint egy önálló, mikroszkopikus univerzum... Ha az ember át akar oda lépni, össze kell zsugorodnia! Hope, aki az én... Ő volt az én... Úgy volt, hogy ő hoz vissza! Aztán Thanos csettintett én meg ott ragadtam.
-Nagyon hosszú lehetett neked ez az öt év!
-Éppen ez az! Nem volt az! Nekem öt óráig tartott! A kvantum világ más szabályok szerint működik... Minden kiszámíthatatlan... Megeszitek azt a szendót?-látta meg majd elment azért-Farkas éhes vagyok!
-Mindjárt lesz vacsora...-tájékoztattam.
-Scott!-szólt neki Steve-Mégis miről beszélsz?
-Figyu...-kezdte.
-Azt hiszem én értem!-álltam mellé-Arról beszél, hogy az idő a kvantum világban másképp viselkedik...
-Pontosan!
-A gond csak az, hogy egyelőre nem tudunk benne utazgatni!
-De ha mégis? Ezen kattog az agyam! Mi lenne, ha utat találnánk a káoszban és sikerülne utazni? Mi van, hogyha létezik arra mód, hogy belépjünk oda egy adott idő pillanatban, hogy aztán kilépjünk egy másik pillanatban? Mondjuk a csettintés előtt...
-Várjunk!-emelte fel Steve a kezét-Olyan lenne, mint egy időgép?
-Nem! Dehogy is! Nem olyan, mint egy időgép! Hanem inkább...
-De!-helyeseltem-Mint egy időgép!
-Tudom őrültség... Őrültség! De nem bírom kiverni a fejemből! Kell, hogy legyen egy... Valami! Ahh, őrültség!
-Scott!-nézett rá Nat-Egy mosómedvével emailezek... Lassan már semmin se lepődők meg!
-Kivel tudunk erről beszélni?
-Anya, jössz már?-szólalt meg April-Már nagyon éhes vagyok!
-Jövök, persze!-mentem vissza-Mindenki kér palacsintát, ugye?
-Még szép!-ült le legelőször Scott az asztalhoz.