Grace:
A szívem a torkomban dobog, miközben lefelé lépdelek a lépcsőn. Azt sem tudom, hogyan tudok megállni a magassarkúmban anélkül, hogy elesnék, mert úgy érzem, hogy a lábaim szabályosan remegnek. Amúgy sem szoktam ilyen jellegű cipőket hordani, csak a különleges alkalmakon. Ahogy az öltözködésben, úgy a lábbelik terén is a kényelmes, praktikus darabokat kedvelők táborát erősítem, ami általában edzőcipő, tornacipő, vagy futáshoz futócipő. Magassarkú csak esküvőkön, ballagásokon, diplomaosztókon, vagy akkor jöhetnek szóba, ha Des meghív minket a családjához valami puccos adománygyűjtőre vagy bálra, néha még talán bulikon. És bár nem vagyok teljesen analfabéta ezen a téren, jelenleg annyira izgulok, hogy egy lapossarkú cipő is kifogna rajtam. Pedig a lányok nagyon igyekeztek lelazítani, amíg készülődtünk. Segítettek a hajammal, a sminkemmel és minden aprósággal, közben pedig a kedvenc zenéinket hallgattuk, énekeltük és mindenről beszéltünk, ami csak eszünkbe jutott, hogy eltereljék a figyelmemet a tényről, hogy ma részt veszek életem első randiján. Ez működött is, egészen addig, amíg Rhys meg nem nyomta a csengőt, úgy két perccel ezelőtt. Akkor viszont úgy elkezdett verni a szívem, hogy egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy visszatáncolok. Persze csak egy tizedmásodpercig tartott az egész, mert aztán megint előtört a bátrabbik énem, aki fő céljának tűzte ki, hogy legyőzi a félelmét. És csatlakozott hozzá az a felem is, akinek nagyon is bejön Rhys, hiányzik neki, ha nincs mellette a fiú és már alig várja a randit. Esélyem sem volt ellenük, főleg, amikor belenéztem a tükörbe. Tetszett a látvány és meg akartam tudni, hogy Rhys mit fog szólni.
Úgyhogy most minden erőmet összeszedve megyek lefelé, miközben Des az ajtóban beszélget a fiúval, aki rám vár. Én kértem meg, hogy rohanjon le és mondja meg, hogy pár perc és jövök. Sage mögöttem lépdelve támogat némán, Mel pedig ebben a pillanatban lép mellém és megfogva a kezem, finoman megszorítja azt.
- Jó lesz, hidd el! - küld felém kedves mosolyt, ahogy ránézek. - Csodálatosan nézel ki és nincs mitől félned, ugyanolyan lesz, mint a műteremben, csak egy kicsit mégis más. Minden rendben lesz. De ha valami mégis közbejönne, akkor írsz egy üzenetet és már megyünk is érted, Rhys pedig jobb, ha neki áll rettegni - kacsint rám és a szavai nem csak, hogy megnyugtatnak, de azt is elérik, hogy felnevessek.
Biztos vagyok benne, hogy a lányok tényleg értem jönnének, ha írnék nekik, hogy baj van, de azt is százszázalékosra tudom, hogy Rhys sosem tenne semmi olyat, amivel kellemetlen helyzetbe hozna. Bízom benne és már többször is tapasztaltam, hogy mennyire engem helyez előtérbe, ha kettőnkről van szó, ami miatt kicsit bűntudatom is van, de igyekszem most nem ezen gondolkozni. Igaza van a lányoknak és a bátor felemnek, nincs mitől félnem, csak élveznem kell az estét a sráccal, akit nagyon kedvelek és közben nem túlagyalni mindent.
Veszek egy mély levegőt, majd hosszan kifújom, ahogy lelépek az utolsó lépcsőfokról, hogy lenyugtassam magam. Melody még egyet szorít a kezemen, Sage pedig finoman megsimogatja a hátam, mielőtt elengednek, hogy az utolsó pár lépést egyedül tegyem meg az ajtóhoz. Des azonnal felkapja a fejét a lépteimre és el is lép a bejárattól, amint Rhys pillantása rabul ejt engem és elakad a lélegzete.
- Kapd el, kislány! - kacsint rám a szőke barátnőm egy biztató mosollyal és egy gyöngéd kar szorítás után kettesben is hagy minket az előszobában.
Már attól ég az arcom és zavarba jövök, hogy Rhys milyen csillogó szemekkel néz rám, de amikor hozzálépek és ő megölelve a fülembe suttog, a zavarom csak még inkább százszorosára nő és szerintem az arcom lángvörösre vált.
- Élt egy kép a fejemben a ma estéről - morogja -, amikor azt írtam, hogy biztos vagyok benne, hogy gyönyörű vagy, akkor azt komolyan is gondoltam. De Gracie, ezerszeresen is felülmúltad a fantáziámban élő képet, pedig elég színes a fantáziám - hajol el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni, de aztán végigfuttatja a tekintetét rajtam. - Eszméletlenül szép vagy.
Próbálok úgy tenni, mint aki nem olvad el ettől a néhány szótól és attól a pillantástól, amit Rhys küld felém, de teljesen esélytelen a dolog. Úgyhogy maradok a taktikámnál, amit már sajnos ő is túl jól ismer: úgy teszek, mintha nem hatna meg a dolog és közben beszólok neki.
- Ugye nem tervezel egész este bókolni nekem? - vonom fel a szemöldököm, s nagyon nehéz megállnom, hogy ne mosolyodjak el.
Ő nem is tudja megállni, mert ahogy mondtam, pontosan ismeri már ezt a taktikámat. Tudja, hogy azért reagáltam így, hogy leplezzem a zavarom és így azt is kijelenthetjük, hogy ez a taktika már nem a legjobb. Kellene találnom valami újat, amit Rhys még nem fejtett meg, mert különben fogalmam sincs, hogy hogyan fogok tudni megmaradni a srác közelében, aki a jelek szerint imád ellátni engem bókokkal.
Rhys szája sarka felfelé indul, ahogy rájön, hogy megint mit csináltam, de a tekintete továbbra is gyöngéd marad.
- Nem ígérek semmit előre ezzel kapcsolatban - rázza meg a fejét. - Mondtam már, hogy a közeledben természetes módon jönnek a számra a bókok. De ha az segít, kitalálhatnánk egy jelszót. Ha túl sok neked a dolog, bedobod ezt a szót és visszaveszek. Vagy legalábbis megpróbálok - csillan némi huncutság a szemében, amitől akaratom ellenére is szélesedik a mosolyom.
Egy időben nagyon szerettem volna úgy tenni, mintha nem lenne rám hatással ez a mosoly, amitől tudom, hogy hány lány ájul el teljesen, de már tisztában vagyok vele, hogy esélytelen ellenállnom neki. Főleg, amikor azért néz így rám, mert őszintén jól érzi magát velem.
- Hm - gondolkodom el - lehetne mondjuk az a szó, hogy igazgatói - biccentem oldalra a fejem, mire Rhys szemöldöke felugrik a homlokán.
- Igazgatói? - kérdez vissza, de nem úgy tűnik, mint akinek egy kicsit is halványodni akarna a mosolya.
- Igen - bólintok - elvégre tanárnak készülsz, nem? Gondoltam ez jó jelszó lenne, hiszen az igazgatói intő nem éppen egy jó dolog. Így legalább tudod, ha már nem bírom tovább a bókokat, mert úgy érzem, hogy mindenem fellángol. Tudod, Mr. Bolton az igazgatóiba zavarja az engedetlen diákot - biccentem oldalra a fejem. - Bár, ha jobban belegondolok, akkor ebben az esetben inkább én vagyok a tanár és te az engedetlen diák.
Igen, tudom, hogy mit csinálok és szándékosan csinálom. Bár még mindig határozottan bennem van az izgulás és némi félsz, Rhys közelében ez valahogy természetesen jön belőlem, ami szintén jó jelnek vehető. És ha már természetesen jön, akkor egy kicsit hadd feszegessem én is a határait, miután ő folyamatosan ezt teszi velem a bókjaival.
- Vigyázz, miket mondasz, mert beindítod a fantáziám! - figyelmeztet. - Tudod, amelyikről az előbb megbeszéltük, hogy nagyon is színes.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? - kérdezem, de erre hirtelen komolyra vált és határozottan megrázza a fejét.
- Nem - teszi hozzá - nem sietünk, nem teszünk semmit, amire nem állsz készen. Tudod, megmondtam, hogy minden szintlépést kivárok - simít az arcomra. - De az tény, hogy ha ilyeneket mondasz, akkor érdekes estének nézünk elébe, a részemről legalábbis biztosan - kezd el kuncogni és a szavaitól még a bennem tomboló forróság és rengeteg vegyes érzelem ellenére is felnevetek. - Mit gondolsz, mehetünk? - kérdezi a kezét nyújtva, s mintha kicsit megnyugodott volna, amiért sikerült megnevettetnie.
Lenézek a kezére, majd vissza a szemébe és egy percig sem habozom tovább. Minden érzelem ellenére és azokkal együtt is teljesen biztos vagyok abban, hogy ezzel a sráccal szeretném tölteni az estém és megnézni, hogy mi sül ki belőle.
- Mehetünk - fonom az ujjaim az övéire, mire Rhys elmosolyodik és óvatosan elkezd kifelé vezetni.
Az én tempómat felvéve kísér a kocsijához, én pedig közben megengedem magamnak, hogy alaposan végigmérjem, mert nekem is határozottan tetszik a látvány. Egy fekete, elegánsabb nadrág simul a formás fenekére és lábára, felül pedig méregzöld ing emeli ki a zöld szemét, arra pedig az októberi idő ellen, egy fekete zakót vett, ami felhívja a figyelmet széles vállára. Ha nem tudnám, hogy rajtakaphat, bátran legeltetném rajta a szemem még jó darabig, de uralkodom magamon. Rhys ma már nem is egyszer hozott komoly zavarba, ha még azt is hallgathatom tőle, hogy látta, hogy bámulom, akkor az est végére olyan vörös lesz a képem, hogy szerintem az étteremben mentőt hívnak hozzám. De azért néha-néha megengedek magamnak egy-egy apró pillantást, mert a látványa eszméletlenül vonzó és a tény, hogy miattam öltözött így ki, eltölt némi elégedettséggel. Na jó, nem csak némi, hanem sok elégedettséggel. Jól esik, hogy megteszi ezt értem, ahogy az is, hogy képes volt asztalt szerezni nekünk a Mercatóba. Bár azt még mindig nem tudom, hogy hogyan csinálta, kevesebb, mint huszonnégy órával a randink előtt.
- Izgulsz? - kérdezi az autó ajtajához lépve és kinyitva azt, besegít az anyósülésre.
A gesztusa melegséget indít el a mellkasomban, pedig tudom, hogy Rhys jólnevelt. Mégis napjainkban ez annyira ritka, hogy tőle minden ilyen kis apróság elemi erővel hat rám. Bár lehet, hogy ez nem csak a gesztusnak, hanem az azt végző embernek is szól.
A hangjában pedig nincs semmi cukkolásnak nyoma, ezt most őszintén és komolyan kérdezi, én pedig legalább ilyen őszintén válaszolok neki.
- Egy részem még most sem hiszi el, hogy igent mondtam tegnap - nézek fel rá, miután besegített a kocsiba. - Nagyon izgulok - akasztom össze a tekintetünk, mire megjelenik egy halvány mosoly a szája sarkában, de ez most kedvességet sugároz.
- Megnyugtatna valamennyire, ha bevallanám, hogy én is izgulok? - kérdezi, s a szavaival annyira meglep, hogy a szemöldököm akaratlanul is felugrik a homlokomon.
- Tényleg?
- Igen - bólint, aztán leguggol elém. - Utoljára gimiben csináltam ilyesmit, de akkor még nem volt ekkora tétje. Veled szeretném jól csinálni és ezért baromira izgulok azon, hogy jól érezd magad - néz farkasszemet velem. - De arra gondoltam, hogy ha nem komfortos valami, akkor csak becsukjuk a szemünket és úgy teszünk, mintha megint a műteremben lennénk.
- Azt akarod, hogy az első randink vizualizáció legyen? - indul felfelé az én szám sarka is, de valójában nagyon is jól esik, hogy tényleg ennyire izgatja, hogy hogyan érzem magam és így figyel rám.
- Ha az segít neked feloldódni, akkor igen - simít ki egy az arcomba lógó tincset, mielőtt feláll és becsukja az ajtót, hogy ő is beszálljon mellém a volán mögé.
Minden egyes másodperccel érzem, hogy oldódik bennem a görcs, amit eddig a félelem táplált, mert Rhys ilyen hatással van rám az utóbbi időben. Olyanokat vált ki belőlem, amit még soha senki, pedig erről még tavaly nyár után hallani sem akartam volna. Sőt, ami azt illeti, még idén év elején sem akartam volna hallani. De úgy néz ki, hogy az élet sokszor érdekes és váratlan fordulatokat tartogat nekünk, máskor meg egyenesen olyan helyzetbe hoz, amilyenbe korábban mi magunk sosem akartunk kerülni és valahogy mégis jó vége lesz ránk nézve.
Most is ez történik, mert simán beszélgetünk mindenről, ami csak eszünkbe jut és mire az étteremben leadjuk a rendelésünket, a görcs már annyira feloldódott bennem, hogy magamtól kezdek el mesélni Rhysnak egy az apámhoz kötődő emléket ebből az étteremből.
- Nagyon szeretem ezt a helyet már kicsi korom óta - kortyolok a kért limonádémból. - Annyira, hogy a tizedik szülinapomat itt tartottuk - mesélem. - Apa és anya kibérelték nekem azt a külön termet, amit mindig puccos eseményekre adnak ki, mint egy céges vacsi, vagy ilyenek - biccentem a poharat a terem irányába és látom Rhys szemében, hogy mennyire örül annak, hogy elkezdek neki megnyílni. - Fogalmam sincs, hogy hogyan intézték el, hogy egy tízéves kislány szülinapját is ott tarthatta a család, de apa megszerezte nekem és a szeretteimnek azt a termet. Kidíszítette az egészet, otthon azt mondták, hogy munkaügyben valamit el kell intéznie, így elment otthonról, anya pedig addig összeszedett minket a tesóimmal - mosolyodom el az emlékre. - Én eléggé szomorú voltam, hogy apa nincs otthon a szülinapomon, de anya mindent megtett azért, hogy ne keseredjek el teljesen. Aztán pedig jött a meglepetés. Mire ideértünk, már itt voltak a barátaim, a családom, mindenki engem várt, a hely lila díszekkel volt tele és hatalmas ajándékok vártak. Olyan sokat ettem aznap, mint szerintem még soha addig - szakad ki belőlem egy kis kacaj és Rhys is mosolyog. - És jól el is fáradtam, mert rengeteget táncoltunk bent. Aznap este korán elaludtam, minden gond nélkül. Akkor kaptam meg életem első saját festékkészletét is, addig mindig anyuét használtam. Azt mondják, hogy tőle örököltem a tehetségem. Bár anya általános iskolai tanár, gyönyörűen fest, otthon rengeteg műve kint van, apu pedig imádta anyának ezt a hobbiját, mindig támogatta. Amikor kiderült, hogy nekem is van érzékem hozzá, engem is teljes mellszélességgel támogatott abban, hogy fessek, gyakoroljak és akár ezzel is foglalkozzak a jövőben, én pedig imádtam ezt csinálni, így amikor megláttam a szüleim ajándékát, a rengeteg festéket, szívem szerint azonnal nekiálltam volna festeni. Az volt életem egyik legjobb szülinapja - pillantok a helyiség felé, majd vissza Rhysra, aki úgy néz rám, olyan érdeklődéssel, mintha a világ legérdekesebb történetét hallotta volna tőlem, pedig lefogadom, hogy neki százszor izgalmasabb sztorijai vannak.
Mégis mindig ez van. Amikor mesélek neki, akkor látom rajta, mindig teljes odaadással figyel és nem csak meghallja a szavakat, amiket mondok, hanem közben lát engem és komolyan elraktározza a hallottakat. Még a legapróbb, legbugyutább dolgot is. Ezért is választotta ezt a helyet, pedig csak egyszer, elvétve említettem neki, hogy mennyire szeretem az olasz konyhát.
- Milyen most a kapcsolatod vele? - kérdezi óvatosan. - Tartod a kapcsolatot az apukáddal? Ha nem szeretnél róla beszélni, akkor természetesen nem kell, csak...
- Nem, nincs semmi baj - teszem a kezem az övére és magam is meglepődöm, hogy mennyire természetesen jön a mozdulat és hogy milyen komolyan gondolom ezt.
Pár nappal ezelőtt még nem igazán beszéltem volna a szüleimről, de nem azért, mert nem szeretem őket, hanem mindazért, ami történt. A tegnapi őszinteség viszont átszakíthatott bennem egy gátat, vagy talán az, ahogy Rhys reagált a hallottakra, mert most tényleg úgy érzem, hogy szívesen beszélek róla neki. Ráadásul tudom, hogy a randi is többek között erre van, hogy megismerjük a másikat és mivel őszintén szeretném tudni, hogy hova vezethet az utunk Rhysszal, így szeretnék mélyebb dolgot is adni neki és szeretném, ha én is kapnék belőle még többet. Bár igaz, hogy ő már adott magából párszor a közös festéseink alatt, de az nem elég nekem, szeretném ezt tovább mélyíteni, amennyiben ő is továbbra is ezt szeretné.
- Amikor kiderült, hogy mit tett és hogy elhagy minket, akkor nagyon haragudtam rá. Csúnyán összevesztem vele - vallom be lesütve a szemeim.
Nem igazán szeretek visszaemlékezni erre az időszakra, hiszen kicsit mind a két szülőmet elvesztettem. Az, amit apa tett anyával, borzalmas volt, főképp azért, ahogy tette. Szeretném hinni, hogy ha apa nem megcsalja anyát, hanem elé áll, hogy már nem szereti és szeretne elválni, minden máshogy alakul. Biztos vagyok benne, hogy akkor is fájdalmas lett volna az egész elválás és az is, hogy nekünk ezt végig kell nézni, anyát is megviselte volna, de rajta sem úgy jött volna ki, ahogy az történt ebben a világban. Talán egy párhuzamos univerzumban másképp történt, de ebben át kellett élnünk mindazt, amit és ez mindannyiunkban okozott valamennyi maradandó károsodást. Ha tehetném, kitörölném az emlékeimből a sok kiabálást, zokogást, csalódást és veszekedést, de tudom, hogy ez nem lehetséges, így csak igyekszem a pozitív emlékekbe kapaszkodni inkább. Ugyanis abból is van sok, még a válás előttről. És annak ellenére, hogy amit anyával tett, szörnyű volt, apa nem rossz ember, ezt jól tudom.
- Egy részem talán még most is haragszik azért, ahogy intézte a dolgokat. Egy darabig nem is akartam vele beszélni a történtek után, de akkor is az apám, aki mindent megtett azért, hogy csodálatos gyerekkorom legyen, őszintén szeret minket a testvéreimmel és azóta igyekezett helyrehozni mindazt, amit elrontott - nézek vissza Rhys szemébe. - Ott van minden fontos eseményen, hetente ír üzeneteket nekünk, amiben arra kér, hogy meséljük el, mi minden történt velünk, sokszor telefonál is és két havonta megpróbálja elintézni, hogy a tesóimmal és velem be tudjon ülni valahova beszélgetni. Akkor megszakadt a kapcsolatunk és nem mondom, hogy most minden el lett felejtve és meg lett bocsátva neki, de tudom, hogy ha bármi gond lenne, akkor jönne és azt is felesleges lenne tagadni, hogy szeretem őt a maga módján. Viszont az új párjával képtelen vagyok hosszú távon egy helyen lenni. Azóta is együtt vannak a nővel, akivel lelépett tőlünk és amikor találkozunk vele, például karácsonykor, akkor mindig igyekszem nyitott lenni felé, de valahogy képtelen vagyok hosszú távon elviselni. Nem mondom, hogy baj van vele, de egyszerűen nem érzem magam jól a közelében. Lehet, hogy ez az én szegénységi bizonyítványom, de komolyan nem tudok tenni ellene - iszom ismét a limonádéból, mert ez a téma kiszárította a torkomat, de Rhys hevesen megrázza a fejét.
- Szerintem nem az. Vannak emberek, akikkel egyszerűen nem vagyunk kompatibilisek. Nem tudjuk megmondani, hogy miért, de így van. Ráadásul anno ez a nő volt az, aki miatt a családotok valahol szétszakadt. Én azt is megérteném, ha azt mondanád, hogy nem állsz készen vele rendszeresen találkozni - rajzolgat kis köröket a kézfejemre és bármennyire szeretném is tartani magam, Rhys szavai őszintén jól esnek és megnyugtatnak.
Nem tudom, hogy csinálja, de ő mindig képes megérteni és látni azt, ahogy én látok egy csomó mindent. Persze vannak dolgok, amikben nem értünk teljesen egyet, de vele azt érzem, hogy tényleg megért engem és ennek a ténye kelt bennem egy folyamatos biztonságérzetet a közelében.
- Volt idő, amikor ez így volt, de ezen már szerencsére túlvagyok - szökik halvány mosoly az ajkaimra. - De tudod, mi van? - kérdezem és ahogy megrázza a fejét, a mosolyom szélesedik. - Ez az este eddig túl jó ahhoz, hogy végig apa új párjáról szóljon.
- Értem a célzást - bólint csillogó szemekkel és szinte azonnal témát is vált a kedvemért.
Rhys mesél a saját családjáról és arról, hogy milyen kisgyerek volt, aztán a lányokkal való szoros barátságunk részleteiről kérdez, majd pedig megosztja velem, hogy jövő héten meglátogatja a szüleit és az öccsét, én pedig mesélek neki arról, hogy milyen volt, amikor legutóbb találkoztam a testvéreimmel és megosztok pár gyerekkori emléket is vele. Mire kihozzák a desszertünket, már a művészet a téma és az, hogy mennyire szeretnék elmenni az egyik közeli festménykiállításra, Rhys pedig feldobja, hogy elmehetnénk együtt, amitől a szívem bukfencezésbe kezd a mellkasomban, de annyira jól érzem magam vele és olyan könnyed a randi hangulata, hogy ezúttal ettől az ötlettől nem jelenik meg félelem a gyomromban. Teljes biztonságban érzem magam vele és nem is érzem, hogy megy az idő, csak amikor a telefonom felvillan egy üzenet miatt és megjelenítve az órát jelzi, hogy már lassan három órája itt vagyunk. Rhys is észreveszi, hogy ideje menni, miután a pincér elviszi a desszertes tányérunkat, úgyhogy kikéri a számlát és még csak esélyt sem ad arra, hogy én ránézzek a papírra. Nem szeretem, ha helyettem fizetnek és most is felajánlom, hogy kifizetem a részem, de Rhys ragaszkodik ahhoz, hogy ő állja a dolgot és hazudnék, ha azt mondanám, hogy az egyik felemnek ez nem esik nagyon is jól. Akárcsak az, hogy kifelé menet rám segíti a kabátom, kinyitja az étterem ajtaját és az autóét is, majd be is segít abba, miután pedig beül, a kezemet fogva vezet hazafelé.
Amint beérünk a házunk elé, a szívem megint gyorsabban kezd verni és az izgalommal vegyes félelem is visszatér, ahogy elkezdek megint a nap kérdésén agyalni: vajon meg fog-e csókolni a randi zárásaként? Szeretném, ha megcsókolna, de közben folyamatosan azon gondolkozom, hogy mi van, ha én béna leszek. Életemben nem csókolóztam még, viszont azt pontosan tudom, hogy Rhys mennyire tapasztalt és ez a tény megijeszt.
Nézem Rhyst, ahogy kiszáll a kocsiból, hogy kisegítsen és próbálok a fejébe látni, hogy mit tervez az este zárásaként, de képtelen vagyok rájönni. Eddig ahányszor esélye volt megcsókolni, mindig elutasítottam, de ez még azelőtt volt, hogy elmélyült volna a kapcsolatunk. Most már más a helyzet, már nem utasítanám el. Legalábbis azt hiszem, a félelmem miatt nem vagyok ebben biztos, de a vágyamat lényegesen erősebbnek érzem, mint ezt a félelmet. Viszont tudom, hogy ezt ő nem tudja.
- Hát, megjöttünk - kísér az ajtónk felé a kezemet fogva és a bejárathoz érve, finoman maga felé fordít. - Én nagyon jól éreztem magam - néz mélyen a szemembe és látom rajta, hogy ő is megint elkezd izgulni. - Neked jó első randi élmény marad? - kérdezi nagyot nyelve és úgy néz rám, mintha a lelkembe akarna látni.
- Igen, nagyon is jó élmény marad. Jól éreztem magam, Rhys, köszönöm az egészet.
- Akkor... megismételhetjük?
Olyan aranyos ábrázata van így, hogy izgul, hogy akaratlanul is elmosolyodom. Még mindig hihetetlen számomra, hogy Rhys képes ennyire zavarban lenni miattam és bármilyen gonosz dolog is, azért ez simogatja egy kicsit az egómat, de nem kínzom sokáig, határozottan bólintok, amitől ő is elmosolyodik.
- Már neki is állok szervezni fejben a dolgot - lép közelebb és nekem hatalmasat dobban a szívem, mert ahogy farkasszemet nézünk egymással, szinte biztos vagyok abban, hogy meg fog csókolni, de aztán csak szorosan megölel.
Az ölelés egyszerre önt el melegséggel, megkönnyebbüléssel és jó adag csalódottsággal is.
- Írj, ha hazaértél - kérem felnézve rá, amikor elválunk, mire Rhys biccent egyet és ad egy puszit az arcomra, majd elindul vissza az autója felé.
Szinte letaglóz, hogy mennyire kiborít, hogy nem csókolt meg és ez ijesztő. Annyira váratlan az érzés, hogy az ijedtség ellenére, jókora merészség is elönt és mielőtt felfognám, kiszakad belőlem a fiú neve:
- Rhys! - szólok utána, amire azonnal felkapja a fejét.
- Igen? - néz vissza rám, én pedig kikapcsolva az agyam, indulok el felé és ahogy az ölelésébe érek, az ajkaim ösztönösen az övéire tapadnak.
Rhys a derekam köré fonva a karjait, szorosan tartva csókol vissza azonnal. A lábaim megremegnek az érzéstől, amit kivált belőlem, mindenem bizsereg és úgy érzem, mindjárt felrobban a testem. A szívem ezerrel, hangosan ver visszhangot a fülemben, miközben Rhys gyöngéd, mégis határozott csókja teljesen elveszi az eszem. Az egyik keze az arcomra simít, úgy tart közel magához és ettől a kis mozdulattól, nekem szétválnak az ajkaim. Ahogy a nyelvünk találkozik, akaratlanul is kiszakad belőlem egy sóhaj, Rhys pedig hangosan felmordul. Ha nem tartana az egyik karjával, biztos, hogy összeesnék, mert teljesen elgyengültem a teste melegétől, az illatától és a csókja ízétől.
Csak akkor zuhanok vissza a valóságba, amikor elfogy a levegőnk, de akkor viszont olyan elemi erővel érek földet, hogy szegénynek reagálni sem hagyok időt, mert amilyen gyorsan hozzá rohantam, olyan gyorsan megyek vissza a házba is. Nem nézek vissza, hogy lássam az arcát és azonnal el is szégyellem magam, de képtelen vagyok a szemébe nézni. Amint becsukódik az ajtó mögöttem, annak dőlve próbálok megnyugodni, de a szám még mindig bizsereg, a testem remeg és a szívem ezerrel zakatol. Túl sok mindaz, amit megindított bennem ez a csók.
- Láttátok, igaz? - nézek fel a barátnőimre, akik engem figyelnek, mire ők egyszerre bólintanak. - Még mindig remegek - közlöm, mire Des elindul felém és a kezemet megfogva a kanapéhoz kísér.
- Részleteket! - kéri, de én még mindig nem vagyok magamnál és gőzöm sincs, hogy Rhys mennyire haragszik majd meg, amiért a csók után faképnél hagytam.
Viszont később megint megnyugtat és bizonyítja, hogy mennyire édes srác, amikor befut az üzenete hozzám.
Rhys: Hazaértem, kis pillangóm, épségben, de még mindig kótyagosan a csókodtól.

Rhys:
Hétfő délután az edzés befejeztével úton vagyok a kis kávézóba, ahol Grace dolgozik, hogy meglepjem. A tegnapi randi után ma még csak üzenetben beszéltünk és ez egyáltalán nem elégíti ki a napi Grace adagom minimumát sem. Holnap átmegyünk a lányokhoz, hogy Des levegye rólunk a méreteket a megbeszéltek szerint, este pedig halloweeni buliba megyünk az egyik diákszövetség házába a tervek szerint, én viszont még azelőtt szeretnék személyesen beszélni Grace-szel a randiról és a csókunkról. Üzenetben nem is hoztam fel a témát, mert úgy gondolom, hogy nem telefontéma, de másra sem tudok gondolni, csak az érzésre, amikor Grace a desszertjétől édes ajkai az enyémekre tapadtak. Szerettem volna, ha az este csókkal végződik, de amikor az ajtóban állva a szemébe néztem, annyira bizonytalannak láttam, hogy nem akartam rányomulni. A szemébe volt írva, hogy mennyire izgul, én pedig nem akartam elijeszteni, ezért maradtam az ölelésnél és csak egy puszinál, és még véletlenül sem számítottam rá, hogy Grace utánam jön és megcsókol. Nem voltam csalódott, hogy az első randin elmaradt a csók, hiszen megígértem Grace-nek, hogy kivárok és ez az ígéret teljesen őszintén is hangzott el. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lehetett madarat fogatni velem ezután, amiért úgy végződött az este, ahogy. Még úgy is, hogy Grace rögtön a csók után berohant a házukba.
Azóta sem tudom kiverni a fejemből a csókja ízét, sem azt a milliónyi érzést, amit megindított bennem az, hogy végre megkóstolhattam az ajkait. Annyira nem, hogy tegnap óta a fantáziáim is lényegesen vadabbak, bármennyire is igyekszem kordában tartani azokat Grace miatt.
Beszélni akarok vele arról, hogy ő hogyan élte meg a csókot és továbbra is úgy gondolja-e, hogy lehet kettőnknek folytatása, mert tudnom kell, hogy benne mi minden játszódott le abban a pillanatban és utána. És nagyon remélem, hogy nem gondolta meg magát kettőnkkel kapcsolatban, mert egyáltalán nem viselném jól, ha máris le akarná zárni ezt a dolgot. Túl jól éreztem magam vele tegnap, ami nem meglepő, hiszen mindig jól érzem magam vele, de ez most mégis más volt. Grace sokkal lazább volt, miután megnyugodott és feloldódott, olyan információkat is megosztott velem, amiket korábban nem, és nekem ez határozottan nem volt elég.
Tudnom kell, mi jár a fejében, így bízom abban, hogy még nem végzett a műszakkal és indult el az edzésére, mert az a tervem, hogy én magam viszem el és akkor meg tudjuk beszélni mindazt, amit meg kell. Beszéltem a lányokkal és elméletben Grace-nek ma nincs kocsija, vagyis valamelyikük jött volna érte, vagy Grace tömegközlekedéssel ment volna edzésre, de ha minden jól megy, akkor nem fog nemet mondani az én fuvarom ajánlatára sem.
Ahogy leállítom a motort, azon kapom magam, hogy megint izgulok. Tegnap is így éreztem, mert szerettem volna, ha minden jól alakul és Grace tényleg jól érzi magát, de ez most egyértelműen másnak szól. Ezt most azért érzem, mert nem tudom, hogyan tovább, hogy Grace mit fog mondani és ez ijesztő. De nem húzom az időt, mert tudom, hogy csak rosszabb lesz, ha tovább ülök a kocsimban azon gondolkozva, vajon mi jön ezután. Veszek még egy nagy levegőt, hogy kitisztítsam a fejem, összeszedjem a gondolataim és felkészítsem magam bármire, ami érkezhet a beszélgetésünk által, aztán kiszállok a járműből és elindulok a kávézó felé.
A kis csengő hangjára a pultban álló Grace azonnal felkapja a fejét és ahogy meglát, egyszerre csillan a szemében mosoly, meglepettség és némi ijedtség is, de ezutóbbit igyekszem egy mosollyal eloszlatni benne. Köszönök, ahogy elindulok a pult felé, de közben egy másodpercre sem tudom levenni a tekintetem Grace-ről, aki épp nagyon magyaráz valamit az egyik munkatársának.
- Reméltem, hogy még nem végeztél - szólalok meg, amint a lány eltűnik Grace mellől. - Azt csicseregték a madarak, hogy nincs ma nálad kocsi, így gondoltam, elvihetnélek edzésre. Mit gondolsz, benne vagy? - nézek a szemébe és nem tudom észre venni, hogy Grace elpirul a szavaimat hallva.
- Ezért jöttél? - kérdezi csillogó szemekkel. - Hogy elvigyél edzésre?
- Azért jöttem, mert látni akartalak és meg akartalak lepni - tartom vele a szemkontaktust és nem tudok parancsolni az ajkaimnak, folyamatosan felfelé görbülnek. - És mert reméltem, hogy átvihetlek edzésre és közben beszélhetünk a tegnap estéről.
- Oh - szalad ki a száján, lesütve a szemét és elkezdi rágcsálni a száját, amiből tudom, hogy meg kell nyugtatni.
Már kezdem kiismerni magam bizonyos reakcióin és általában, amikor rágja a száját, elkezd agyalni és sokszor túl is gondolni, arra pedig most semmi szükség.
- Gracie - szólítom meg finoman - nincs semmi baj, nem haragszom vagy vagyok kiborulva, sőt... Csak szeretném megtudni, hogy mi van a fejedben, hogy te hogyan élted meg, mit érzel és mit szeretnél ezután. Feltéve, hogy ez neked is rendben van.
Grace először rám kapja a tekintetét, majd a falon lévő órára, aztán az egyik asztalra, végül visszanéz rám, én pedig visszafojtott lélegzettel várom a válaszát.
- A műszakom lejárt, az asztalomnál lévő társaság mindjárt végez, utána én is mehetek.
Des-ék azt mondták, hogy Grace műszakjának lejárta után még lesz ideje az edzés előtt, ha kocsival van, de nála van a cucca, mert nem volt biztos, hogy ők átérnek hozzá, akkor pedig a tömegközlekedés miatt a nyert ideje, el is vész. Vagyis ha most én viszem át, akkor még időnk is lesz megbeszélni, amit meg kell és talán egy ebédre is.
- Itt megvárlak - bólintok. - Éhes vagy? Elmehetnénk ebédelni.
Őszinte hálát látok a szemében, ahogy ezt kimondom.
- Az nagyon jó lenne.
Fél órával később a Cherry bisztró parkolójában ülünk, a nyugodt körülmények érdekében a kocsimban, ölünkben az elvitelre kért ebédünkkel. A hely Grace ötlete volt és mivel látom, hogy mennyire izgul, így szerettem volna számára minél kényelmesebb helyzetet teremteni, nekem pedig amúgy is mindegy volt, csak vele legyek. Az annyira nem tetszett Grace-nek, hogy megint én fizettem, de elsütöttem neki, hogy ha nem vet véget annak, ami elindult köztünk, akkor jobb lesz, ha hozzászokik ehhez, amivel sikerült kicsalnom belőle egy mosolyt. Viszont egészen eddig, ezt a kis beszólást leszámítva, nem beszéltünk a tegnap estéről. Úton idefelé a napunkról beszélgettünk és ez nekem teljesen megfelelt, mert egyrészt, imádom hallgatni, ahogy Grace mesél nekem, bármiről, amit csak megosztana velem, másrészt pedig, szerettem volna oldani a hangulatot a számára. Nem is akartam erőltetni a témát, amíg nem érzem megfelelőnek az időt, de most ő maga kezd bele, miközben kinyitja a zacskót, amiben az ő ebédje van.
- Ne haragudj, hogy annyira hülyén viselkedtem és berohantam a házba, mielőtt bármit reagálhattál volna - szólal meg a zacskóra koncentrálva és így annyira aranyos ábrázatot ölt, hogy nem tudok nem mosolyogni rajta. - Megint elrohantam előled, pedig nem ez volt az eredeti szándékom.
- Grace, már mondtam, hogy nem haragszom, egyáltalán nem - rázom a fejem hevesen, mire ő lassan rám emeli szürke tekintetét. - Egész este az volt minden vágyam, hogy megcsókolhassalak, de aztán amikor a házatokhoz értünk, azt láttam, hogy te nem vagy biztos ebben. És megígértem, hogy nem támadlak le és szép lassan haladunk. Egy lépés egyszerre, hogy neked komfortos legyen. Azt mondtam, hogy akkor csókollak meg, ha azt látom, hogy teljesen biztos vagy ebben és nekem teljesen rendben volt, hogy még nem jött el az idő. Nem akartam rád nyomulni, olyat tenni, amire még nem állsz készen, hiszen ez volt az első randid és csókod is. Azt szerettem volna, ha biztonságban érzed magad és jó élménynek marad meg ez az egész.
- Annak is maradt meg - szólal meg egy fokkal erősebb hangon, mint ahogy az előbb beszélt. - Nagyon jól éreztem magam veled, ahogy mondtam is, szeretném, ha lenne folytatás, én csak... - elharapja a mondatot és nem is folytatja.
Megint rágja a száját és az arca is halvány rózsaszínre vált, miközben a körmét kezdi piszkálni.
- Gracie! - fordulok szembe vele és az egyik kezemmel megfogom az övét, hogy ne tegyen kárt magában, a másikkal pedig az álla alá nyúlok és finoman magamra irányítom a tekintetét. - Beszélj hozzám, kérlek! Nincs jó vagy rossz válasz, nincs semmi baj. Csak én vagyok az, Rhys, aki csodás személyiségével már jó ideje zaklat téged - viccelek és mintha hatásos lenne, mert Grace ajkai elindulnak felfelé. - Megmondtam, hogy kivárok minden kis lépést, beérek mindennel, amit adsz nekem, de szeretném tudni, hogy mi jár a fejedben, ha kettőnkről van szó. Most és ha a későbbiekben ez komolyodik, akkor még inkább. Szeretném tudni, hogy mi kelt benned biztonságérzetet, hogy mi komfortos, mi esik jól, mi az, ami már sok. Szeretném, ha megosztanád velem, mire vágysz, mit érzel kettőnkkel kapcsolatban és mit gondolsz minden egyes apró érintésről és csókról. Azt szeretném, ha teljesen el tudnád engedni magad a közelemben és ahhoz tudnom kell, hogy mire van szükséged most és később is, akár a... - ezúttal én hagyom félbe a mondatot, mert kicsit előre szaladtam.
Nem akarom, hogy Grace azt higgye, ez az egész nekem csak a szexről szól, mert annál ez sokkal több, viszont azt szeretném, ha a jövőben, ha esetleg oda jutunk, megosztana mindent velem a szex terén is, hogy ott is biztonságban érezze magát. Azonban ez még nem annak a helye és ideje, fel se kellett volna hoznom, de mivel megtettem, már késő és Grace pontosan tudja, hogy mire gondoltam.
- A szexben? - kérdezi oldalra biccentett fejjel, mire nagyot nyelek.
Most én vagyok zavarban, pedig ez nem jellemző rám, de Grace valahogy rendszeresen kiváltja belőlem ezt az érzést. És azt hiszem, hogy ez is azt bizonyítja, hogy vele mennyire komolyan gondolom kettőnket.
- Tudom, hogy előre szaladtam, ne haragudj - nyelek nagyot, hogy megnedvesítsem a kiszáradt torkom, de most Grace az, aki nyugtatni próbál és a tenyerem cirógatásával egybekötve, megrázza a fejét.
- Felnőtt emberek vagyunk, mind a kettőnknek vannak igényei és nyilván, ha jól alakulnak a dolgaink, akkor oda fogunk kilyukadni - teszi hozzá meglepő határozottsággal.
- Ezek szerint biztos, hogy továbbra is akarod folytatni? - kérdezem, amitől Grace szemei úgy elkerekednek, mintha legalább azt mondtam volna, hogy valójában orosz kém vagyok.
- Persze, hogy akarom. Én attól féltem, hogy esetleg te gondolod meg magad a hülye viselkedésem miatt - halkul el a hangja a mondat végére.
Túl messze vagyunk egymástól. Tudom, hogy egy kocsiban ülünk és azt is, hogy mi akartunk itt enni, hogy semmi ne zavarjon meg minket, amíg beszélgetünk, de itt nem tudom rendesen megérinteni, hogy megnyugtassam. Fogom a kezét, de látom rajta, hogy ez a zavarán feleannyira sem segít, mint egy ölelés. Nem tetszik a távolság, így sürgősen változtatni akarok rajta.
- Behúzhatlak az ölembe? - fürkészem az arcát. - Szeretnélek közelebb tudni magamhoz, szabad?
Ezúttal nem habozik, hanem azonnal bólint és a zacskót, benne az ebédjével a műszerfalra teszi, majd pedig magától mászik az ölembe.
Abban a pillanatban, hogy körbeölel az almás-fahéjas illata és a teste melege, a szívem hevesebben kezd verni és a vérem is forrni kezd, de uralkodom magamon. Ez most nem a testi vágyakról szól, hanem a tegnap történtekről és kettőnkről. Eszembe jut, hogy mennyire remegett a karjaimban, amikor megcsókolt, hogy hogy kapaszkodott a nyakamba. Szerintem, ha nem tartottam volna, simán összecsuklott volna a térde. És én engedtem a vágynak, abban a pillanatban, hogy szétnyíltak az ajkai, eggyel gyorsabb fokozatra váltottam, amiért később szégyelltem is magam. Nem akartam megijeszteni, de abban a pillanatban, hogy megcsókolt, az agyamra köd telepedett és teljesen elvesztem Grace illatában, ízében, a melegében. Nem is hibáztatom, amiért ezek után bemenekült a házba.
- Egyáltalán nem viselkedtél hülyén - nézek a szemébe, kisimítva egy a kontyából elszabadult tincset az arcából. - Az volt életed első csókja, én pedig eggyel hevesebben reagáltam, mint azt szerettem volna. Nem akartalak elijeszteni, azt hittem, ezért futottál be a házba. Miután hazaértem és vettem egy hidegzuhanyt, hogy kitisztítsam a fejem, végig ezen rágtam magam. Én csak... nem fogok hazudni, Gracie, nem számítottam arra, hogy meg fogsz csókolni és amikor megtörtént, teljesen elvesztettem a fejem. Csak azután jöttem rá, hogy talán sok voltam, miután megint tiszta volt a fejem. Ne haragudj, ha esetleg ez állt a dolog mögött, nem akartam rád nyomulni rögtön így.
Grace eddig is halvány rózsaszín arca most már egyenesen lángol és megint megpróbálja kerülni a tekintetem, de ismét nem hagyom neki. Ahogy fogom az állát és simogatom az arcát, kivárom, hogy magától szólaljon meg, mert eszemben sincs bármit is erőltetni, de minden másodperccel egyre jobban tartok attól, hogy vajon mit reagál mindarra, amit mondtam.
- Azért menekültem be a házba a csók után, mert nem tudtam, mit fogsz reagálni és ez megijesztett - feleli végül halkan, elvékonyodott hangon. - Valahol az is megijesztett, hogy megcsókoltalak - teszi hozzá és félve rám pillant. - Ne értsd félre, tudtam, hogy bennem van a vágya ennek, de arra cseppet sem számítottam, hogy ezt meg merem majd tenni. A csóktól rengeteg dolog megindult bennem és amikor elváltam tőled, nem tudtam, te hogyan érezhetsz, féltem, hogy esetleg nem ugyanúgy éltük meg azt a csókot, hogy... nem olyan voltam, amilyennek kellett volna lennem - nyel hatalmasat és a hangja meg is remeg, ahogy kiszakad belőle egy reszketeg sóhaj.
El nem tudom képzelni, mennyire sebezhetőnek érzi most magát, hogy mi minden játszódhat le benne, de azt tudom, hogy nem akarom, hogy az én múltam befolyásolja azt, hogy Grace hogyan érez mellettem. Tapasztaltabb vagyok nála, ez tény, de ez még nem jelenti azt, hogy ettől rosszul kéne éreznie magát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok emiatt, de csak azért, amiért tegnap is: mert szeretném, ha minden első alkalma - amennyiben nekem adja - jó élményként maradna meg benne. Viszont egy másodpercig sem gondoltam arra, hogy ez bármilyen hátrányt jelentene, éppen ellenkezőleg. Alig várom, hogy velem fedezze fel azt a rengeteg örömet, amit okozni tudunk egymásnak.
- Akarod tudni, hogyan éreztem a csókkal kapcsolatban? - cirógatom tovább az arcát és bár tartom a szemkontaktust vele, a tekintetem egy pillanatra lecsúszik a szájára. - Hogy a testem bármelyik pillanatban szétrobbanhat - felelem, miután kapok egy kis biccentést tőle a kérdésemre válaszolva. - Életemben nem éreztem még akkora vágyat és elemi erőt, mint tegnap, amikor megcsókoltál, mert korábban szinte sosem számított az a csók, de most igen. Számított, mert te voltál az, akit csókoltam és ez többet ért bármelyik korábbi kalandomnál. És ha amiatt aggódsz, hogy én tapasztaltabb vagyok nálad, tudd meg, hogy ez egy kicsit sem érdekel - rázom meg a fejem. - Ez nem változtat a tényen, hogy mennyire szeretek veled lenni és mennyire élvezem a közelséged. Nem a szexuális tapasztalataink határoznak meg minket. Ha száz férfival lettél volna már előttem, akkor az sem érdekelne, mert nem a múlt a fontos, hanem az, hogy most a karjaimban tarthatlak. Különben is minden ösztönösen jön - mosolygok rá nyugtatólag. - Csak ki kell tapasztalnod a dolgokat és hagynod, hogy a tested ösztönösen belemenjen a helyzetbe. De ha mégis tartasz ettől, vagy bizonytalanabb vagy, akkor én bármikor leszek az alany, akin gyakorolhatsz - kacsintok rá, mire végre felnevet.
- Te teljesen bolond vagy - temeti az arcát a nyakamba kuncogva, s nekem az ujjaim maguktól vándorolnak fel Grace nyakára, hogy megsimogassák azt, ami látványosan megborzongatja a lányt.
- Komolyan mondom, Grace, mindent komolyan mondtam. A tegnap este, hosszú idő óta először, életem egyik legjobb estéje volt és az a csók... másra sem tudok gondolni azóta.
Grace lassan elhajol tőlem, de épp csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. A számon érzem, ahogy lélegzik és a kontyból kiszabadult tincs az arcomat csiklandozza.
- Tényleg így érzel? - kérdezi halkan az arcomat fürkészve.
- Halál komolyan - felelem.
- És tényleg nem haragszol, amiért elrohantam a csók után?
- Nekem adtad az első randid és az első csókodat is - rázom meg megint a fejem - és ez hatalmas lépés volt neked. Nem bántam volna, ha legalább reagálni marad időm, mielőtt bemész a házba - görbül mosolyra megint a szám sarka - de egy kicsit sem haragszom, amiért így tettél. Megértem, hogy miért és nem lenne fair ezért haragudni.
- Megígérem, hogy soha többet nem futok el előled, bármiről is legyen szó - nyel hatalmasat, amitől a tekintetem egy másodpercre a nyakára vándorol, mielőtt visszanéznék a szemébe. - És azt is, hogy megosztok veled minden érzést kettőnkkel kapcsolatban, csak ezt még tanulom.
- Tudom - biccentek az arcára simítva - és nem is akarlak siettetni. Türelem, ez a jelszó a mi esetünkben. Kis lépések egymás után és ha valamiért visszább kellene lépnünk, azzal sincs semmi baj, amíg együtt csináljuk. Akkor osztod meg velem az érzéseid, amikor készen állsz rá, csak szeretném, ha megtennéd. Tudnom kell, hogy mi minden esik jól és fér még bele ahhoz, hogy megfelelő körülményeket tudjak teremteni neked minden kis lépéshez, legyen az bármi.
- Nem tudom elképzelni, hogy hogy van neked ennyi türelmed hozzám - ingatja meg a fejét, de még mindig nem hajol messzebb és valami furcsa elégedettséggel tölt el, hogy Grace nem csak az ölemben ülve érzi magát komfortosan már, hanem ilyen közel is hozzám.
- Van, akire megéri várni és te számomra az a személy vagy.
- De hogy miért... - kezdi a száját rágcsálni megint, mire finoman arra simítok a hüvelykujjammal és óvatosan kiszabadítom az alsó ajkát a fogai közül.
Grace lélegzete elakad a mozdulattól és a tekintete az ajkaimra siklik, de a szavai túlságosan megakasztanak. Bármit megadnék azért, hogy ez a lány az én szememen keresztül lássa magát és ne mondjon magáról olyanokat, mint amilyet most is mondott.
- Megint azt csinálod. Megint lenézed magad és kevésnek látod, pedig a legcsodálatosabb lány vagy, akivel valaha találkoztam. Nem akarom, hogy kevesebbnek lásd magad. Életem legjobb döntése volt, hogy nem adtam fel és hagytam, hogy beszippantson a világod. És azt akarom, hogy ezt tudd, hogy érezd, hogy így gondolom és érzem. Mindent el fogok követni azért, hogy közvetítsem, mennyire hálás vagyok neked minden egyes nap.
A szavaimat hallva, jön az egyik kedvenc reakcióm tőle, mert Grace arca megint olyan vörösre vált, mint egy paradicsom, de én ezt imádom. Szeretem őt zavarba hozni, mert eszméletlenül aranyos, ahogy ilyenkor elpirul és mert ez megmutatja, hogy amit mondok, célt ér, hogy Grace tényleg meghallja a mondanivalóm, bármennyire is új neki az a bók mennyiség, amit tőlem kap.
- Igazgatói, Mr. Bolton - dobja be a tegnapi jelszavunkat, amitől a mosolyom csak szélesedik, sőt egy kis kacaj is kitör belőlem.
- Nem tehetek róla, hogy ezt váltja ki belőlem, Miss Anderson. Megmondtam, hogy helyrehozom az önbizalmát és ehhez tartom is magam, jobb lesz, ha hozzászokik a dologhoz.
- Megint fenyeget - biccenti oldalra a fejét, de megint fejrázást kap tőlem, méghozzá széles mosoly kíséretében.
- Távol áll tőlem, csak tényeket közöltem.
- Ha már ilyen szókimondó ma, azt is megoszthatná velem, hogy mégis hogyan lehet elhallgattatni önt - marad meg a kis szerepjátéknál, amitől a nadrágomban lévő kis barátom egyre élénkebbnek érződik.
Kizárt, hogy Grace-nek nem tűnik fel, hogy mit vált ki belőlem testileg, de ha így is van, ennek egyelőre nem ad hangot és én sem akarom megtörni a varázst, amit az okoz, hogy Grace szemében elveszve élvezem az illatát és a teste közelségét.
- Ha engedélyt kapok rá, boldogan mutatom meg azt a bizonyos technikát - vezetem a tekintetem gyönyörű szájára és már a puszta látványtól is felerősödik bennem a vágy. - Mit gondolsz, megcsókolhatlak megint? - váltok vissza a magázódásból és ismét összeakasztom a pillantásunk.
- Ha ez az ára annak, hogy elhallgass - incselkedik nevető fénnyel a szemében, de látom a nyakán, hogy az ér gyorsabban kezd lüktetni, ahogy közelebb hajolok hozzá.
- Remélem, azért kibírod ezt az áldozatot, kis pillangóm - suttogom, mielőtt végre megint megízlelném az ajkait.
Ez még csak a második csókunk, mégis annyira természetesnek és megszokottnak érződik, mintha már ezer éve egymás mellett lennénk. Mondjuk ezt sokszor érzem Grace mellett, annak ellenére is, hogy tudom, mennyire sok mindent kell még egymásról tanulnunk. Mégis valahogy vannak dolgok, amikben az összhang ösztönösen megvan az első pillanattól fogva és az ajkaink tánca ebbe a kategóriába esik.
Grace ujjai a hajamba vándorolnak, a másik kezét pedig a mellkasomon pihenteti, így biztos vagyok benne, hogy érzi az én ezerrel gyorsuló pulzusomat is a sajátja mellett. Grace teste megint remegni kezd, de most ez lényegesebben enyhébb, mint tegnap és az igazság az, hogy én sem vagyok sokkal jobb állapotban. Úgy érzem, hogy mindjárt felrobbanok, pedig ruhában vagyunk és igyekszem nem elveszíteni a fejem, mint tegnap. Nem támadom le őt, csak ismerkedem a csókjával és igyekszem magamba inni minden érintését, mielőtt elválnánk egymástól.
Amikor ez megtörténik és kinyitom a szemem, látom, hogy Grace tekintete opálos, az ajkait heves, reszketeg lélegzetvételek hagyják el és az arca még mindig piros.
- Megvagy? - kérdezem, de a hangom rekedtes és sokkal mélyebben cseng, mint alapállapotában.
- Igen - feleli elvékonyodott hangon - és esküszöm, hogy nem szállok ki mindjárt a kocsiból - teszi hozzá, amitől mind a kettőnkből kitör egy kis kacaj. - És azt hiszem, hogy ezt az elhallgattatási módszert el fogom tudni viselni - mosolyodik el halványan.
- Akkor, mindezek után megkérdezhetem, hogy velem jönnél-e holnap a halloweeni buliba, vagy ezt még ne dobjam be ötletnek?
- Tényleg velem akarsz menni? Mármint, értem jönnél, meg minden, mint akik már komoly szinten vannak?
- Ha csak a lányokkal nem terveztetek mást, akkor igen. Tudom, hogy ott amúgy is találkoznánk, de szeretném, ha együtt mennénk oda. Lehet, hogy hülyeség és tudom, hogy még csak egyetlen randink volt, de szeretnék érted menni és úgy, együtt menni oda a buliba, nem csak ott találkozni. Mit gondolsz, túl korai még ez? - kérdezem elővéve a legaranyosabb pillantásom és a hatás kedvéért, még az alsó ajkam is lebiggyesztem, amitől Grace megint dobhártya simogatóan felkacag.
- Nem korai, csak meglepett, de határozottan a jó értelemben. Mindig képes vagy újabb és újabb meglepetést okozni nekem, Rhys - simogatja az arcomat, én pedig azon kapom magam, hogy feltűnik, Grace egyre gyakrabban érint meg magától.
Tegnap a randin is többször ő fogta meg a kezem és az utóbbi időben minden alkalommal egyre sűrűbben bújt ő maga hozzám, ahogy az is rendben van neki, hogy az ölemben ül. Tudom, hogy a mi utunk még hosszú, de minden kis lépés hatalmas örömmel tölt el. Ez is, ami arra utal, hogy a jelek szerint azért Grace is oldódik a közelemben, méghozzá egyre jobban. Tisztában vagyok azzal, hogy a félelme milyen gátlásokat alakított ki benne, így tudom, hogy ez neki mekkora belső küzdelem, de őszintén büszke vagyok rá, hogy így küzd a félelmével és külön megtisztelőnek tartom, hogy én vagyok, aki segíthet neki ebben.
- A tegnap este után fokozottan igaznak gondolom, hogy te is folyton meglepsz engem. Ezért is olyan izgalmas felfedezni, hogy hova vezet minket ez az út, amin elindultunk.
- Igen, de egy valamit ígérj meg nekem, Rhys - hajol távolabb, hogy rendesen a szemembe tudjon nézni. - Kérlek, hogy te is légy őszinte velem, mindennel kapcsolatban, rendben? Rossz érzés, élvezetek, határok, minden. Ez most egy tanulás, mind a kettőnknek és szeretném, ha az élvezeti része is mind a kettőnknek adott lenne, ha nem helyeznél folyton előtérbe. Szeretném, ha működne köztünk a kommunikáció. Láttam, hogy az mennyire fontos.
- Megígérem, hogy én is őszinte leszek veled, mindenben - bólintok - de hidd el, én minden apróságot élvezek, amit átélhetek veled és ezt teljesen őszintén mondom.
Grace szeme megcsillan és megint elpirul, mire az arcát a nyakamba temeti és hozzám bújva azt morogja:
- Én is élvezem, hogy veled lehetek.
Ettől a néhány szótól a gyomromban bizsergés ébred és a szívem bunkfencezni kezd a mellkasomban, és én boldogan merülök el a pillanatban, kíváncsian várva, hogy mennyi érzést tapasztalhatok meg még ezzel a lánnyal.