Grace:
Épp egy itthon használatos pulcsiba bújok bele a zuhany után, amikor meghallom, hogy Melody morog valamit a szobájában, amire Sage azonnal reagál. Gyanítom, hogy a duplarandijukról van szó, amire éppen készülnek Nathaniellel és Nate-tel.
Még mindig alig hiszem el, hogy Sage komolyan rávette erre Melodyt. Nem tudom, hogy ez hihetetlenebb, az, hogy Nate is belement, vagy az, hogy Sage képes volt ezért három hónapnyi futást bevállalni, amikor gyűlöl futni. Mindig azt mondja, hogy ő csak akkor fut, ha kergetik... meg ha edzésen muszáj, de az más tészta, önszántából csak akkor, ha élet-halál kérdése. És ezért az egy randiért képes volt mégis bevállalni ezt. Kíváncsi leszek, hogy Mel be is hajtja-e majd rajta a dolgot, vagy sem.
Kimegyek a szobámból a folyosóra, ahova épp Des is kilép, s ahogy találkozik a tekintetünk, nem is kell beszélnünk, hogy mind a ketten megállapodjunk abban, hogy ezt látnunk kell.
- Nem, kicsit sem - hallatszik Mel válasza valamire, amit Sage mondott neki. - Tudod, hogy szeretem a nem hagyományos dolgokat.
Ebben a pillanatban érünk oda a szobához és a szőke barátnőnk már válaszol is Melodynak:
- Mind tudjuk - dől az ajtófélfának Destiny.
Én is odalépek hozzájuk, majd végigvezetem rajtuk a tekintetem.
- Jól néztek ki - mosolygok rájuk és nekivetem a vállam a félfa másik oldalának.
- Köszönjük - lép Mel mellé Sage vidáman és beakasztja a karját az övébe. - Nektek mi a program mára? Mentek a buliba Hunterékkel?
Sugárzik róla, hogy mennyire élvezi ezt az egész helyzetet és hogy milyen büszke magára, amiért elérte ezt. Nem csodálom, hiszen rávette az egyetem egyik legnagyobb csődörét egy randevúra, ráadásul azzal a barátnőnkkel, aki hallani sem akar ilyenekről. Ez talán még annál is nagyobb érdem, mintha Des-t vette volna rá, ugyanis a mellettem álló lány azért a randit nem veti meg, viszont ha nem érzi azt, hogy lehetne jövője a dolognak a sráccal, akkor maximum csak éjszakára marad együtt az adott partnerrel.
- Kivételesen kihagyom - rázza meg a fejét Destiny a hajába túrva. - Átnézem még a képeket, meg a videót, hogy lehet-e kitenni Youtube-ra.
Ritka pillanatok egyike, amikor Des kihagy egy bulit, de ha ő nem megy, akkor én egyedül biztosan nem csatlakozom a fiúkhoz. Amúgy is fontosabb most az, hogy haladjunk a kampánnyal, amivel egész héten foglalkoztunk. Rengeteg energiát fektettünk bele, Mel megírta a dalt hozzá, Sage a szövegeket, én a fotózás és videók háttérberendezéséért feleltem, Des pedig a felvételek és fényképek elkészítéséért. A plakátokat együtt csináltuk, a nevet pedig Nathanielnek köszönhetjük, ahogy a Des-ről készült képeket is, de nem lenne rossz, ha már gyümölcse is lenne a sok munkának. És ebben az esetben a gyümölcs az, hogy kirakjuk a munkánkat és segítünk vele másoknak. Remélem, hogy így lesz, mert az biztos, hogy nekünk segített az elkészítés is. Sage-nek határozottan jól jött, hogy fel tudja dolgozni valamennyire a frissen történteket Luke-kal. Ha csak ennyit érünk el vele, akkor már megérte, mert a barátnőnk azóta, mintha jobban lenne ezen a téren. Persze biztos, hogy Nat is sokat tesz azért, hogy Sage jobban legyen, de jó volt látni, ahogy látványosan gyógyul a kampányunk készítése közben. Őszintén remélem, hogy eljut azokhoz az emberekhez, akikhez kell és nekik is segít majd.
- Én meg segítek neki - karolom át Destinyt kihúzva magam, de aztán Melodyra nézek, mert egyszerűen képtelen vagyok bírni magammal. - Meg hát, a mi kis Melünk randira megy - kezdem eljátszani a meghatott szülőt és sírást imitálni. - Annyi idő után az első randija. Olyan gyorsan felnőnek - borulok szipogva Des vállára, aki azonnal átölel és beszáll a szívatásba.
- Tudom, drágám, tudom - bólogat tettetett szomorúsággal Des is, aztán Melody felé pillant. - De nézz rá, hogy milyen gyönyörű.
- Befejeztétek? - vágja csípőre a kezét Mel a szemét forgatva, de az ajkai azért felfelé görbülnek, jelezve, hogy ő is szórakozik. - Egyszer ezt a sok szekálást még csúnyán visszakapjátok - mutogat köztünk szigorúan, de mielőtt bármit is mondhatnánk erre, kopognak a bejárati ajtónkon.
- Itt vannak - karol újra Melodyba Sage, majd elkezdi lefelé vezetni a lépcsőn, mi pedig hülyék lennénk nem követni őket.
Des ma egyszer megjegyezte, hogy köthetnénk fogadást, hogy Nate tényleg felbukkan-e ma, de Sage azt mondta, hogy felesleges, mert ugyan nem szeret randizni, de a fiú nem gyáva, aki kihátrál valami elől, hanem makacs sportoló és elvileg most nagyon elszánt. Az utóbbiról nem tudok nyilatkozni, de az első két tulajdonsága igaz, Nate makacs és tuti, hogy nem hátrál ki, ha belement valamibe, szerintem az egyik legbevállalósabb ember, akit ismerek.
Lent Sage ajtót nyit, mi pedig a lépcsőről figyeljük, ahogy Nat belép és megcsókolja a vörös barátnőnket. A gerlepár egymásnak súg valamit, amit mi innen nem hallunk, de Nate hangja határozottan hallatszik:
- Ezt neked hoztam - beszél Melnek, majd átad neki valamit. - Úgy hallottam, hogy ez a kedvenced és hogy gumicukorral bármikor le lehet kenyerezni - magyarázza a fiú, mi pedig kicsit lejjebb settenkedünk, hogy jobban rájuk lássunk.
- És most le akarsz kenyerezni? - kérdezi Melody és lehajolva látom, hogy Nate mosolyogva nézi a lányt.
Melből semmit nem látni, hiszen háttal áll nekünk, de a hangja arról árulkodik, hogy ő is mosolyog.
- Inkább csak kicsit megpuhítani - érkezik Nate válasza. - Úgy hallottam, hogy nem szeretsz randizni - nevet fel Nate.
- De ha jól hallottam, akkor ezzel ketten vagyunk - feleli a fonata végét piszkálva Mel, én pedig Destinyre kapom a tekintetem.
- Mel komolyan zavarba jött?
Csak akkor piszkálja a haját, ha zavarban van, vagy ha nagyon gondolkozik valamin. Jelenleg az előbbi tűnik reálisabb magyarázatnak, ami őszintén megdöbbent, mert Melodyt marhára nem könnyű zavarba hozni.
- Nagyon úgy fest - súgja vissza Des legalább olyan döbbenten, mint én.
- Nagyon jól hallottad, szépségem - nevet fel újra Nate, majd a kezét nyújtja Melodynak.
A lány befordul és leteszi a zacskó gumicukrot a kulcstartó melletti kisasztalra, majd egyenesen, határozottan ránk néz:
- Ne egyétek meg, amíg nem vagyunk itthon - szól ránk szigorúan és Sage is küld felénk egy kíváncsi pillantást, gondolom, hogy lássa, hogy mennyire figyelünk.
- Igenis - tiszteleg Des, majd vidáman hozzáteszi. - Jó szórakozást, drukkolunk, Nate!
Nate vigyorogva felénk kacsint, aztán megfogja Mel kezét és kivezeti a házból, s miután Sage becsukja maguk mögött a bejáratot, már egyáltalán nem látjuk őket.
- Kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből - bukik ki belőlem, miközben elindulunk vissza az emeletre, hogy dolgozzunk azon, amit mondtunk.
- Szex - vágja rá Des. - Az biztos, Nate-ről és Melodyról beszélünk és szerintem jól fogja érezni magát. Komolyan mondtam, amit az ebédlőben mondtam, szerintem ez jót fog tenni Melnek, ráfér, hogy kikapcsoljon és Nate-nél nehezen találna alkalmasabb embert arra, hogy lelazítsa.
- Na és Hunter? - kérdezem óvatosan Des bátyjára utalva, mire a barátnőm rám pillant.
- A bátyám jobb ember lehetne erre a feladatra, ha a kapcsolatuk a régi lenne, de mivel ez nincs így... tiszteletben tartom Melody döntését, még ha nem is értem a miértjét.
Senki sem érti és Mel sem igyekezett az orrunkra kötni, hogy miért is döntött úgy, hogy kizárja Huntert az életéből, miután elvesztette az anyukáját, mi pedig nem akartuk erőltetni, de az biztos, hogy azóta sem láttam egy sráctól sem, hogy olyan boldoggá tudná tenni a barátnőnket, mint amennyire anno Hunter tette egyetlen mosollyal.
- Szerinted Hunter tudja majd ezt kezelni? - csúszik ki a számon a kérdés, mielőtt megállíthatnám magam.
Des egy pillanatra lemerevedik és a szemében őszinte aggodalom jelenik meg, mielőtt bemegy a szobájába a laptopjáért.
- Őszintén remélem, hogy igen - feleli, én pedig nem erőltetem tovább a témát.
Az én szobámban telepszünk le dolgozni és a következő dolog, ami egy órával később kibukik belőlem, mosolyt csal a barátnőm ajkaira:
- Basszus, Des, ezek a képek eszméletlen jók!
Ámulva nézem, ahogy Destiny lépked a fotók között, amiket rólunk lőtt.
Én alapvetően nem vagyok egy fotogén ember szerintem - a barátnőimnek más a véleménye erről - de ezeken a képeken még én is azt mondom, hogy szép vagyok. És az csak egy dolog, hogy mind a négyen istennőknek nézünk ki rajtuk, de emellett a mondanivaló is teljesen átjön. Destiny varázslatot művel a kamerával, szinte életre kelti a képeket, amiket csinál és ez most, egy ilyen komoly témánál egyenesen hidegrázós.
- Jók voltak a modellek - szerénykedik Des, de a szeme csillogásából látom, hogy ő is elégedett a munkájával. - Nat is egészen jó képeket csinált ahhoz képest, hogy azt mondta, hogy annyira nem tapasztalt a profi gépekkel kapcsolatban.
- Persze, hiszen te vagy azokon a fotókon, rólad pedig nincs rossz kép. Ha nem jön be az orvosi és esetleg a fotós karriered is csődöt mond, amiket egyébként kétlek, simán elmehetnél modellnek.
Destiny az a fajta szépség, aki egyenesen ragyog, képtelenség nem észrevenni és ezért sok nő utálja is. Neki nem kell smink és extrás ruha - amiből egyébként vagy milliót tart a luxus villájukban lévő gardróbjában - ahhoz, hogy káprázatos legyen. Még kócos hajjal és egy zsákban is képes lenne elérni, hogy mindenki beleszeressen egy buliban. Már nem mintha olyan állapotban elmenne bulizni, de így van. Destiny sugárzó és ellenállhatatlan és nincs róla rossz kép. Egyszer lőttem róla egy képet, miközben hamburgert evett. A legtöbb ember nevetségesen nézne ki úgy, hogy a burger egy része kábé mindenén folyik és épp beleharap a buciba, de Des valahogy azon is olyan jól nézett ki, hogy az már nem is tűnt valósnak.
- Bagoly mondja verébnek... - ölti ki rám a nyelvét. - Komolyan mondom, Gracie, annyira jó lenne, ha te is látnád, hogy mennyire csodás vagy. Te vagy az egyetlen, aki nem veszi észre, hogy hány pasinak cseppen el a nyála, ahogy meglát téged. Gyönyörű vagy.
Szegény mindig megpróbált meggyőzni erről, de valahogy nem sikerült neki. Tudom, hogy nem feltétlen ezen múlik és magamnak is köszönhetem, de vele ellentétben, engem sosem akartak egyszerre nyolcan meghívni italra, nem jelöltek vagy követtek be a fiúk egy buli után, mint őt és nyíltan meg aztán végképp nem próbáltak flörtölni, vagy kimutatni a vonzalmukat. Leszámítva azt a srácot, akit Rhysnak meséltem és Rhyst. És bár nem is vágytam minderre, mert állatira parázok az ilyen szituktól és nem tudok mit kezdeni velük - kivéve Rhysszal, akivel valahogy természetesen jön - azért nyilván nem jön jól az ember önbizalmának, ha látja, hogy neki nem is jönne össze semmi. Mármint, nem arról van szó, hogy féltékeny lennék Destinyre vagy Melre, csak tény, hogy nekem mindez kimaradt és valahol mélyen azért hagyott nyomot rajtam és az önbizalmamon.
Szóra nyitom az ajkaim, hogy reagáljak neki valamit, de lent kopogás harsan fel.
Mind a ketten felkapjuk a fejünket, majd kérdőn nézünk össze.
- Vársz valakit? - kérdezem, de Des megrázza a fejét.
- Emlékeim szerint senkit. Ezek szerint te sem?
- Nem, de megyek, megnézem, hogy ki az - állok fel és kinyújtóztatom az elgémberedett tagjaim. - Addig haladj nyugodtan, ha szeretnél.
- Okés, ha baj van, csak kiálts és lemegyek lekaratézni az illetőt - szól utánam, amitől akaratom ellenére is kiszakad belőlem egy kacaj.
Tudom, hogy állati nagy badarság és anya mindig azt tanította, hogy előbb a kukucskálóba nézzem meg, hogy ki az, de valamiért rögtön ajtót nyitok. Aztán meg is bánom, mert szembe találom magam a vörös fiúval.
- Rhys? - pislogok meglepetten.
A hajam össze-vissza áll a kócos kontyban, csak úgy nem, ahogy kéne neki, felül a bátyám egy ezer éves pulcsija takar, alul meg egy fekete, vékony harisnya és egy olyan rövidgatya, amit csak itthon, a lányok előtt engedek meg magamnak. Arról nem is beszélve, hogy a minimális sminkemet már lemostam, így a szempillaspirál hagyott egy kis fekete nyomot a szemem alatt, hiába dörzsöltem a bőrt ott. Határozottan nem fogadóképes kinézet. Főleg nem ahhoz fogadóképes, hogy a fogadni kívánt személy Rhys legyen.
Basszus, érzem, hogy égni kezd az arcom.
- Azt... azt hittem, hogy mész végül a fiúkkal bulizni.
Mióta a héten bocsánatot kértem Rhystól, amiért kirohantam előle az ebédlőből, valami határozottan átfordult köztünk. Rhys lényegesen türelmesebb és minden nap beszélünk, lefekvés előtt meg néha telefonálunk is. Ezért tudom, hogy mérlegelte, hogy elmegy a srácokkal a ma esti diákszövetséges bulira.
Ezek szerint meggondolta magát.
- Meg akartalak lepni - néz a szemembe mosolyogva és megemeli a kezében lévő zacskót. - Hoztam rágcsát, meg minden - közli, de aztán leolvad a mosoly az arcáról. - Vagy rosszkor jöttem, zavarok?
Van abban valami aranyos, hogy a magabiztossága mennyire megremeg ebben a pillanatban. A baj csak az, hogy a gyomromban is megremeg valami és a szívem lényegesen gyorsabban kezd el verni a tudatra, hogy Rhys ahelyett, hogy bulizna a srácokkal, eljött meglepni engem.
- Nem, dehogy, csak nem számítottam rád - kezdem a számat rágcsálni. - Sage és Mel házon kívül vannak, Destinyvel épp a kampányon dolgozunk - mesélem, aztán leesik, hogy szegény még mindig kint áll. - Gyere be! - lépek el az ajtóból esetlenül.
- Az a lényege a meglepetésnek, Gracie, hogy ne számítson rá az ember - cukkol, miközben belép az előszobába és kibújik a cipőjéből, és nekem a szavaitól égni kezd az arcom.
- Tudod, hogy hogy értettem - öltöm ki rá a nyelvem, mire rekedtesen felnevet.
Beleborzongok ebbe a hangba. Rhys nevetését fel kéne venni hangfelvételre és pénzért cserébe lejátszani mindenkinek, aki csak egy kellemes borzongásra vágyik. Szerintem képes lenne egyetlen nevetésével elaltatni egy kisbabát és felizgatni egy teremnyi nőt. Az biztos, hogy az én testemben elég sok minden megindul ettől a hangtól, a fejemben meg legalább ennyi jelenet arról, ahogy az ágyban fekve a fülembe nevet, amiért nem bírok magammal és azonnal akarom őt.
Újabb dolog, ami a héten megváltozott bennem... eddig is vágytam Rhysra és voltak vele szexfantáziáim, de mióta többet beszélünk és több időt töltünk együtt, ezek a fantáziák már konkrétan kínzó vággyá fokozódtak, a közelében alig bírom uralni magam. Még soha, egyetlen férfi sem keltett bennem olyan érzéseket, mint az előttem álló vörös félisten és ez egyszerre izgató és baromi ijesztő, de megígértem neki, hogy igyekszem megnyílni és tartom is magam ehhez, mert közben őszintén nagyon jól érzem magam Rhysszal.
- Tudod, hogy mit tudok? - vonja fel a szemöldökét, kiegyenesedve és kibújik a dzsekijéből. - Hogy még nem kaptam ölelést - tárja szét a karjait mosolyogva.
És még egy új szokás, ami a napokban alakult ki köztünk: mindig öleléssel köszönünk egymásnak, találkozáskor és távozáskor egyaránt. Ez eddig is így volt nagyjából, de most már Rhys különösen figyel erre. Kábé, mint egy kisgyerek a kedvenc játékára. És ha ez nem lenne elég, olyan hosszan ölel mostanában, mint még soha senki, ettől pedig a szívem mindig cigánykerekeket hány a mellkasomban.
Ez most sincs másképp, amikor Rhys a karjaiba zár és én az enyémeket a nyaka köré fonom, az illata körbeölel és megremegteti a gyomrom. A szívem zakatol, miközben ő a derekam simogatva tart szorosan magához közel.
Rhys ölelése olyan szinten megnyugtat, hogy ahányszor elválunk, utána mindig hiányérzetem támad és védtelennek érzem magam.
- Most már jobb? - kérdezem, amikor hátrébb lépek tőle.
- Sokkal - vágja rá csillogó szemekkel, mintha valami csodás látvány tárulna velem elé.
- Gracie, minden rendben? Kell a karate tudásom, vagy... - Des elharapja a mondatot, amikor leér hozzánk és meglátja a mellettem álló fiút. - Rhys?
- Hali, Des - int neki Rhys mosolyogva - bocsi, nem akartam zavarni, ha akarod, akkor elm...
- Nem zavarsz - szakítja félbe a srácot vidáman a barátnőm, majd rám néz. - Amúgy is eszembe jutott, hogy még akartam csiszolni a divatbemutatós ruháimon, úgyhogy azt meg kéne csinálnom. Majd holnap befejezzük a kampánnyal való munkákat, ha Sage és Mel is itt lesznek. Elhozom a laptopomat a szobádból, Grace, aztán megyek is dolgozni a saját szobámba - öleli meg Rhyst és a fiú válla fölött rám kacsint, amitől nekem égni kezd az arcom.
Pontosan tudom, hogy nem akar csiszolni azokon a ruhaterveken, csak minket akart kettesben hagyni, ami miatt nem tudom, hogy hálás legyek, vagy szét akarjam rúgni a seggét, de egyelőre úgy döntök, hogy ezt holnap gondolom majd át, amikor nem lesz kótyagos a fejem Rhys isteni illatától.
- Hogy haladtatok egyébként a kampánnyal? - kérdezi Rhys a kanapéra ülve, miután megint kettesben maradunk.
- Már majdnem kész vannak a képek kiválogatásai és a videó is. Des remek munkát végzett.
- Abból, ahogy meséltél, azt merem mondani, hogy mind nagyon jó munkát végeztetek - néz a szemembe, amint leülök mellé.
- Szerintem te akkor is ezt mondanád miattam, ha én kábé semmit sem csináltam volna - cukkolom, de ő komolyan megrázza a fejét.
- Azért mondom ezt, mert tudom, hogy mennyi munkát ölsz a festményeidbe is és mert láttam rajtad, amikor meséltél róla, hogy mennyire fontos neked ez a kampány. Tudom, hogy mennyi munkátok van benne, mind a négyőtöknek.
Megint égni kezd az arcom Rhys szavaitól, így inkább elterelem a témát.
- Hogyhogy nem mentél végül a srácokkal? Mármint azon kívül, hogy meg akartál lepni.
- Miért kéne más indok?
- Csak azért hagytad ki a bulit, hogy most itt ülj velem a kanapén és beszélgessünk?
Olyan komolyan bólint, hogy nekem majdnem leesik az állam. És a szívem hatalmasat dobban.
Még mindig zavar, hogy ilyen slampos állapotban lát, de az emiatti feszültség kezd oldódni bennem, mert Rhys egyáltalán nem úgy néz rám, mint aki bánná ezt. Sőt, ami azt illeti, folyamatosan úgy csillog a szeme, amikor rám néz, mintha tökéletesen kiöltözve, kisminkelve, a világ legszebb hajfonataival ülnék most itt előtte.
- Oké, hivatalosan is baj van veled - próbálom elviccelni, hogy leplezzem a zavarom. - Te inkább ezt választottad, ahelyett, hogy bomba csajokkal ismerkedhetnél és kefélhetnél egy diákszövetségben?
Amikor kimondom a "kefél" szót, Rhys nagyot nyel és egy pillanatra elhomályosul a tekintete, de gyorsan összeszedi magát.
- Az egyetlen lány, aki érdekel, az itt ül előttem. Lemondtam a csajozásról, szépségem.
- Ugye tudod, hogy erre nem lett volna szükség? - vonom fel a szemöldököm és meglepően higgadt a hangom ahhoz képest, hogy a szívem bukfencezik a ténytől, hogy lemondott a második kedvenc sportjától, és attól, hogy szépségemnek hívott.
- Tudom, de akartam. Megmondtam, ki akarom deríteni, hogy mi ez köztünk. Szeretek veled lenni, Gracie, ha kell, akkor minden nap elmondom ezt a tényt.
- Azt mondtad, hogy megelégszel bármivel, amit adni tudok, akár a puszta barátságommal is.
- Ez így van.
- És te ezért lemondtál a csajozásról? Mi van, ha velem sosem lépsz szintet?
- Akkor így jártam, de amíg nem fejtem meg, mi ez és te nem mondasz egyértelműen nemet erre az egészre, addig a gatyámban lévő barátom csak a markomra számíthat.
Megremeg a szám, ahogy visszatartom a nevetésem.
- Szóval azt mondod, hogy ha most ide bezúdulna egy rakat félmeztelen csaj, akkor...
- Akkor is te érdekelnél a bő pulcsidban, a gyönyörű mosolyoddal - szakít félbe és halál komolyan néz rám.
Oké, már egyenesen lángolok és biztos, hogy ezt ő is látja rajtam.
- Na és ha meztelenek lennének azok a lányok?
Rhys végre felnevet, majd megrázza a fejét.
- Jesszus, szépségem, vágom, hogy közölted velem, hogy nem vagy egy könnyű eset, na de hogy konkrétan pucér csajok közé akarnál vetni, amikor én most bókoltam neked, az minden várakozásomat felülmúlja.
- Bocsánat - sütöm le a szemeim - csak... meglep a dolog, ennyi.
- Szerencse, hogy tudom, hogy bírod a képem, különben őszintén sértene a dolog, hogy azt hiszed, hogy nem bírom ki szex nélkül.
- Bocsánat - ismétlem az alsó ajkam rágva, ismét lesütve a szemeim.
- Hé, Gracie, nyugi, csak cukkollak - nyúl az állam alá és finoman magára irányítja a tekintetem. - Van egy ötletem. Mi lenne, ha most kinyitnánk azt a sok finomságot, amit hoztam, közben idebújhatnál és elmesélhetnéd, hogy milyen napod volt. Beszélgethetnénk és nézhetnénk egy filmet és közben magasról tehetnénk az összes pucér nőre abban a buliban. Mit szólsz hozzá?
- Bújjak hozzád? Mi lett azzal, hogy nincs nyomás.
- Nincs is. Ha nem akarod, nem kell. Megértem, ha Des miatt fent esetleg feszélyezve érzed magad, csak egy ötlet volt. Abból jött, hogy amikor megöleltelek, úgy kapaszkodtál belém, mint egy kismajom - mosolyodik el, én pedig drámaian a mellkasomhoz kapok.
- Te most lemajmoztál engem?
- De a legcukibb és legszebb kismajom vagy, ha ez számít, aki zavarba jön, hogyha bókolnak neki.
Miközben nevetve mellkason bokszolom, két dologra jövök rá. Egy: baromira tetszik a gondolat, hogy összebújva beszélgessek vele ma este. És kettő: nagyon komolyan kezdem megkedvelni ezt a srácot.

Rhys:
- Megjöttem! - lépek be a konyhánkba Aidennel, ahol a legjobb barátom épp vacsorázik.
- Merre jártál? - érdeklődik két falat pirítós között.
A zöld trutyiból ítélve, ami rajta van, avokádós lehet a kenyere. Aidennél is kezdődik a szezon lassan, ami azt jelenti, hogy neki is szigorú diéta keretezi az életét. Semmi felesleges szénhidrát. A dietetikusuk készített mindegyik úszónak személyre szabott étrendet, amit Aiden keményen be is tart.
- Elugrottam Nathanielékhez, tanácsra volt szükségem - vallom be nyíltan.
Már nem próbálom meg titkolni a Grace-szel kapcsolatos helyzetet Aiden előtt és a pár órával korábbi lépésem - meg a tény, hogy Nate látott tegnap este eljönni Grace-ék házától - Naték előtt is lebuktatott.
- Grace-szel kapcsolatban? - kérdezi, amire én azonnal bólintok. - És én nem adhattam volna tanácsot?
- De és meg is fogom hallgatni azt a tanácsot most - ülök le elé egy pohár vízzel. - De egyrészt, amikor erre rászántam magam, te nem voltál itthon, másrészt Grace belsőbb dolgaival kapcsolatban kellett tanács, azzal meg te ugyanolyan szarul állsz, mint én. Sőt, már szarabbul - vigyorodom el erre a tényre, mire a legjobb barátom bemutat.
- Akkor miért nem Willhez és Hunterhöz mentél?
Először ez volt a tervem. Én is tisztában vagyok vele, hogy Hunter és Will jobban ismeri Grace-t, mint Naték valaha fogják valószínűleg, hiszen együtt nőttek fel vele. De aztán rájöttem, hogy nekem arra van szükségem, hogy Nat adjon tanácsot, hiszen ő is csak az egyetemen ismerte meg a lányt és valahogy elérte, hogy Grace levetkőzze a gátlásait előtte. Legalábbis részben. Nem mondom, hogy Nathaniel előtt is szuper laza a lány, de lényegesebben lazább, mint amikor mondjuk csoportosan beülünk valahova. És nekem azt kellett megtudom, hogy ezt hogyan érte el. Nyilván az is hozzátett neki, hogy Sage miatt a haverunk sokat lógott a lányoknál, de nem vagyok benne biztos, hogy Grace örülne, ha folyton megjelennék náluk.
Még csak most kezdi megtanulni kezelni, hogy az emberek együtt láthatnak minket kettesben és én nem akarom letámadni. Tegnap is azért mentem hozzájuk, hogy meglepjem őt, de amikor meglátott az ajtóban, olyan volt, mint aki megijedt. Azt hittem, hogy örülni fog nekem és utána tény, hogy kiengedett valamelyest, de amikor kinyitotta az ajtót, úgy nézett rám, hogy először azt hittem, hogy rám fogja csapni az ajtót. Éppen ezért nem is tudom, hogy pontosan ő mennyire örült a tegnap estének és hogy közelebb kerültem-e hozzá, vagy éppen ellenkezőleg, most megint arra kell számítanom, hogy ismét kicsit távolságtartóbb lesz. A héten kezdtünk közeledni egymáshoz, remélem, hogy ezt most nem rontottam el a tegnapi lépésemmel.
- Mert Will és Hunter együtt nőttek fel vele - magyarázom neki, hangosan kimondva, amit levezettem a fejemben, mielőtt ma kiválasztottam az úti célom - Nat viszont itt ismerte meg az egyetemen, mint mi és Grace mégis megnyílt neki. Nekem erre volt szükségem, hogy azt tudjam, hogy ő hogyan érte ezt el.
- És milyen választ kaptál?
Igazából semmi újat nem mondott nekem a fiú, ugyanazt tanácsolta, amit eddig is tudtam, hogy legyek türelmes Grace-szel. Viszont megerősített abban, hogy megéri várni rá. Ezt én is egyre inkább tapasztalom, az utóbbi napokban olyan szinten a fellegekben járok, mint eddig még soha.
Grace-szel csak beszélgetünk, néha ölelkezünk és összebújunk, de ez is sokkal többet számít, mint bármelyik csajjal egy éjszaka. Nem is értem, hogy hogyan hihette azt, hogy inkább lennék egy csapat diákszövetséges csajjal, mint vele. Vagyis... de, pontosan tudom, hogy okot adtam arra, hogy azt higgye, hogy inkább lennék egy buliban, mint vele. De ez már rég nincs így. Igen, volt idő, amikor a csajozás volt a hobbim, de az elmúlt, amikor Grace kicsit is közel engedett magához. Azóta már csak arra vágyom, hogy minden oldalát megismerjem.
Ma azt mondtam Natnek, hogy még próbálom megfejteni, hogy bejön-e, de ezzel félig kamuztam. Igazából nagyon is bejön Grace, hihetetlenül kedvelem, de az igaz, hogy még próbálom megfejteni, hogy pontosan mi is van köztünk és merre tarthatunk.
- Hogy legyek türelmes, mert megéri. Ezt eddig is tudtam, de legalább Nat megerősítette.
- Kérdezhetek valamit? - támaszkodik az asztalra, mélyen a szemembe nézve, mire én azonnal bólintok. - Grace helyes lány, gyönyörű és okos, látványosan kedvelitek egymást és elmesélted, hogy az edzésed után kaját vitt neked. Jó, azért ment oda, mert előtte elmenekült előled és tisztázni akarta a dolgokat, de nem az a lényeg. A lényeg az, hogy ilyet még egy csaj sem csinált érted. Ráadásul ő az első, aki nem esik hanyatt, csak mert te vagy a lacrosse csapat kapitánya, amit én személy szerint végképp élvezek - vigyorodik el, mire most én mutatok be neki. - De azt akartam kihozni ebből az egészből, hogy mióta Grace kaját vitt neked edzésre, azóta teljesen kivirultál. Tudom, hogy még mindig nem vagytok túl közel egymáshoz, de látványosan jót tesz neked. És szerintem ezt te is tudod, nem véletlenül ugrottál el hozzájuk tegnap például, csak, hogy meglepd. Akkor miért is kellett az a tanács?
Egy pillanatra összeszorítom az állkapcsom. Aiden tudja, hogy Grace lekoptatott Nat buliján, ahogy azt is, hogy mi történt az ebédlőben a múltkor. Ő az egyetlen barátom, aki tudja az egész sztorit és a jelek szerint nagyon élvezi is, hogy Grace ennyire nehezen adja magát nekem. Én sem bánom, hogy megizzaszt és nem is akarom feladni, de pont ezekkel a lépéseivel el is bizonytalanít annyira, hogy ne merjem randira hívni. Legalábbis még nem. Nem akarom elsietni, mert tartok tőle, hogy akkor az eddig kicsit lerombolt falakat újra felépíteném közénk és mivel a héten tapasztalom, hogy milyen, amikor Grace elkezdi levetkőzni a gátlásait, így ez nincs a listámon. Előbb tudnom kell, hogy mit akar tőlem, hogy szerinte is lehet-e ebben valami. Mindezt anélkül, hogy közben folyamatosan attól félne, hogy mikor töröm össze. Tudom, hogy ez nem olyan egyszerű és valószínűleg minden ember fél attól, hogy egy nap majd kipukkad a rózsaszín buborék, ami körbeöleli a kapcsolatukat, de szeretném, ha bízna bennem annyira, hogy ha rám gondol, ne az legyen az első gondolata, hogy hogyan fog összetörni a szíve miattam.
Ezt a félelmemet még nem mondtam el Aidennek és nem vagyok benne biztos, hogy ez a megfelelő alkalom, így nem is ebbe megyek bele igazán, csak a jelen esetbe, amiért valójában meglátogattam a két focista haverunkat.
- Azért, mert nem tudom eldönteni, hogy Grace örült-e annak, hogy tegnap megleptem - vallom be kissé vonakodva.
Nincs nagy baj az önbizalmammal és mint mondtam, meg is értem, hogy Grace fél, hogy ő is csak egy a sok közül esetleg, hiszen nem a lehorgonyozós típusnak ismert meg, de azért kezd erősen megtörni, hogy sosem tudom, hogy jó-e amit lépek. Más esetében kiborulnék, de tudom, hogy Grace nem azért teszi, hogy szívasson. Ezt napi szinten elmondja és mindenért ezerszer bocsánatot kér. Arról nem is beszélve, hogy csak a vak ember nem venné észre, ahogy rám tud nézni, de a tegnap megint elbizonytalanított. Annak ellenére, hogy nagyon jól éreztem magam vele. Mindig tud valami kis újat mutatni, amitől még jobban kedvelni kezdem és ami még inkább arra késztet, hogy ne adjam fel és ez fantasztikus. Nem is tudom, hogy eddig miért nem fontoltam meg a barátnősdit. Sokkal izgalmasabb, ahogy lassan levetkőztetjük egymást úgy, hogy közben rajtunk marad minden ruhánk, mint az, hogy kavarunk egyet egy buliban, aztán elengedjük egymás kezét. Grace-szel legalábbis sokkal izgalmasabb mindez és minden kis lépés eufórikus bizsergéssel tölti el a testem.
- Ezt hogy érted?
- Hát... ugye átmentem hozzájuk. Lehet, hogy egoistán hangzik, de azt hittem, hogy örülni fog nekem, mert... gondoltam, minden lány örül annak, ha a srác meglepi. De amikor meglátott, olyan... nem is tudom, nem úgy reagált, ahogy gondoltam, hogy fog.
- Miért, sértette az egódat? - kérdezi komoly képpel és hanggal, így tudom, hogy most nem szórakozik velem.
- Nem - felelem őszintén. - Nem az zavart, hogy nem ugrott a nyakamba, Grace amúgy is nagyon félénk ezekkel a kis érintésekkel kapcsolatban. Sosem volt még barátja, így nem is csoda, meg ez nem is zavar. Van abban valami aranyos és egyszerre izgató, hogy ennyire ártatlan. Ha seggfej leszek ettől a kijelentéstől, akkor is bevállalom. Leszarom, hogy Grace mennyire tapasztalt az ágyban, vagy sem, nem ezért szeretek vele lenni. Szóval nem az egóm beszél belőlem. Hanem az, hogy úgy nézett ki, mint aki megijedt, amiért ott vagyok. És nem tudom, hogy ezt minek vegyem, annak, hogy a háta közepére sem kívánt, vagy tényleg megijedt, vagy csak nem tudott mit kezdeni a helyzettel, vagy...
- Gondoltál rá, hogy megkérdezd? - szakít félbe, felvonva a szemöldökét.
- Nem volt alkalmam. Utána már kicsit feloldódott és később már mindenről beszélgettünk, csak arról nem, hogy mit keresek ott.
- És ma?
- Ma még nem beszéltünk - vallom be, bár ez egy kicsit sem tetszik.
Én nem mertem írni ma még neki, nehogy azt higgye, hogy nyomulok, miután tegnap úgy reagált, ő pedig nem jelentkezett, de ezt nem veszem magamra, mert tudom, hogy mennyire dolgoznak a kampányon a lányokkal.
- Akkor mi lenne, ha felhívnád és szimplán megkérdeznéd, hogy zavarta-e, hogy ott voltál tegnap? Bár egyébként ezt erősen kétlem, szerintem nagyon is örült a társaságodnak. Miből gondolod, hogy nem?
- Mondom, abból, ahogy rám nézett, mint aki megijedt, vagy nem is tudom.
- Nem lehet, hogy csak meglepődött?
- Az biztos, hogy meglepődött - biccentek és akaratlanul is halvány mosolyra görbülnek az ajkaim erre a tényre. - De szerintem valami más volt a gond.
Lehet, hogy én komplikálom túl a dolgokat és csak bemesélem magamnak mindezt. Tény, hogy ez az eshetőség sincs kizárva teljesen, elvégre Grace totálisan összezavar és erősen meg tudja remegtetni a magabiztosságom, de mintha valami tényleg nem lett volna teljesen okés.
Az is benne van, hogy a kampányon való munka befolyása alatt volt még. Mesélte, hogy lelkileg egyszerre leterhelő az egész és ad nagy megkönnyebbülést nekik, ami lehet, hogy belejátszott az akkori állapotába is.
Istenem, remélem, hogy erről van szó, mert őszintén nem tudom, hogy hogyan reagálnék, ha megtudnám, hogy amúgy a háta közepére sem kívánt tegnap és nekem szólt a dolog valójában. És nem, nem az egóm nem bírná. Erre a gondolatra valami a mellkasomban kezd el feszíteni, ami nem tetszik.
- Ismétlem - szólal meg határozottan a legjobb barátom - hívd most fel és kérdezd meg, hogy mi volt a baja. Kommunikációnak hívják, nem tudom, hogy ismered-e a szót, de később is jól jöhet, ha tudod... esetleg összejöttök - kacsint rám, mire megint bemutatok neki. - Komolyan mondom, Rhys, beszélj vele, abból baj nem lehet. Kedveled őt és ő is téged. Azt sem vágom, hogy miért nem hívtad már randira, más lánnyal nem haboznál annyit.
- Grace más, ő nem olyan, mint a többi lány és nem is akarom annyival elintézni őt, mint a többieket. Bár az tagadhatatlan, hogy veszettül vágyom rá...
- Nyilván - szúrja közbe, de úgy teszek, mintha nem hallanám.
- ... de Grace teljesen más.
- Ez még nem magyarázza, hogy miért nem hívod randira - jegyzi meg felvont szemöldökkel.
Kimondanám neki hangosan, hogy tartok tőle, hogy nemet mondana, de Aiden eleget szívat már azzal is, hogy Grace mennyire nem esik hanyatt a ténytől, hogy a lacrosse csapat kapitánya vagyok, így ezt még mindig nem kötöm az orrára.
- Mert még nincs itt az ideje - állok elő a legbénább magyarázattal, majd felállok a székemről. - Kösz a tanácsot, majd beszélek vele, csak letusolok.
- Csak ne húzd túl sokáig az időt - vigyorog rám, miközben a mosogatóhoz sétál. - És ne feledd, baj nem lehet egy jó kis beszélgetésből. Ezt jegyezd meg későbbre is, ha tényleg úgy alakulna. Feltéve, hogy ez a célod.
- Még próbálom megfejteni, hogy mi ez - közlöm vele is azt, amit egy órája a focista barátainkkal is és elindulok kifelé a konyhából, de félúton megtorpanok. - Tudtad, hogy Mel és Nate összejöttek egy éjszakára és a ma estét is együtt töltik? - nézek vissza a vállam fölött, de Aiden még csak meg sem lepődik.
- Igen, Des írta, hogy duplarandin vannak Sage-dzsel és Nattel - válaszolja, majd felnevet. - Will rohadt nagy pofont fog adni neki.
Erre én is elmosolyodom, de a barátom labdája túl magas, hogy ne csapjam le.
- Szóval Des mesélte?
Természetesen Aiden most is olyan, mint mindig, amikor feljön Destiny témának: közömbösnek mutatja magát. Pedig csak a hülye nem veszi észre, hogy mennyire izzik közöttük a levegő.
- Igen, tudod, barátok vagyunk, szoktunk beszélni.
- Aha, persze, értem - bólintok, aztán magára hagyom, mielőtt nekiállhatna magyarázkodni, mivel tudom, hogy úgy sem ismerné be, hogy valami folyik köztük.
Bár az őszintén érdekelne, hogy ilyenkor valójában engem, vagy önmagát akarja meggyőzni, hogy nincs köztük több barátságnál. Szerintem egy kicsit mindkettő.
A zuhany alatt próbálom elhitetni magammal azt, amit Aiden mondott, hogy baj nem lehet abból, ha megkérdezem, hogy mi volt a baj tegnap, de valahogy mindig oda lyukadok, hogy de, van, mégpedig az, hogy összetörik a szívem.
Várjunk csak, akkor már itt tartunk? Ezek szerint Grace képes lenne összetörni a szívem? Ekkora hatalma van már most felettem?
A francba is! És ha igen? Ez nem változtat a tényen, hogy szeretek vele lógni és kedvelem őt. És sok dolgot lehet rám mondani, de azt, hogy gyáva lennék, nem. Nem bujkálhatok ez elől a beszélgetés elől, főleg, hogy ha nem kapom meg a választ, akkor addig gondolkozom rajta, hogy mi volt tegnap, hogy végül kikészülök. Fel fogom hívni őt és megkérdezem, hogy mi bántotta.
Ezzel az elszántsággal bújok a pizsamámba a zuhany után és veszem a telefont a kezembe, már mielőtt lemennék vacsorázni.
Szerencsére Grace a telefon felvételével nem kínoz, szinte azonnal felcsendül a hangja a túloldalon.
- Nahát, Rhys, már majdnem egy teljes napot kibírtál nélkülem.
A szavai és a hangja felfelé görbítik a számat és egy kicsit enyhül bennem a feszültség.
- Ugyan, szépségem, mind ketten tudtuk, hogy nem bírnám ki. Szenvedtem, mint a kutya egész nap.
Ahogy felcsendül a nevetése, valami bizseregni kezd a mellkasomban.
Szeretem megnevettetni. Amikor nevet, olyan, mintha kisütne a nap. Legalábbis nekem biztosan.
- Szegény Rhys, átmenjek megvigasztalni?
- Megint flörtölsz velem - jegyzem meg vidáman. - És tudod, hogy jobb, ha nem kísértesz, mert a végén még a szavadon foglak.
- Na jó, vöröske, most döntsd el, hogy az zavar, ha flörtölök veled, vagy ha bezárkózom, mert kezdesz a szokásosnál is jobban összezavarni.
- A flört határozottan nem zavar - vágom rá határozottan, amitől újra felnevet. - Viszont, ha már felhoztad... - dőlök hanyatt az ágyamon.
- Mi a baj?
Szinte hallom a benne is megjelenő feszültséget.
Basszus! Nem akartam idegesíteni, sem azt, hogy elkezdjen azon parázni, hogy mit rontott el. Éppen ellenkezőleg: azt szeretném tudni, hogy én elrontottam-e valamit.
- Igazából ezt én szerettem volna kérdezni - vallom be, amivel még jobban összezavarom valószínűleg.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezi és szinte látom magam előtt, ahogy összevonja a szemöldökét.
- Tegnap, amikor odamentem hozzátok - kezdem kissé bizonytalanul. - Tudom, hogy azt mondtad, hogy csak meglepődtél, de úgy néztél rám, mintha baj lenne, hogy ott vagyok. Ha ez így volt, akkor szeretném tudni. Szóval... így volt?
- Mégis miért gondolod úgy, hogy így lett volna?
- Nem tudom, csak olyan rémültnek tűntél, hogy nem tudtam, hogy minek vegyem ezt. És szeretném, ha elmondanád, hogy tudjam, hogy többet ilyet ne csináljak. Ha pedig nem erről szólt, akkor...
- Te most elbizonytalanodtál miattam? - szakít félbe és a hangjából őszinte döbbenet hangzik ki.
- Igen - ismerem be nyíltan.
Ha ez az őszinteség kicsit is előre viszi a kettőnk ügyét, akkor semmit nem titkolok el ez elől a lány elől. Bármire őszintén válaszolok, amit csak kérdez, ha ez segít neki oldódni.
Grace néhány pillanatig habozik, szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében, miközben azon gondolkozik, hogy elmondja-e nekem, hogy mi volt benne tegnap este. Végül aztán arra juthat, hogy megérdemlem ezt a bizalmat, mert végre reagál:
- Ha elmondom, hogy mi volt, akkor nem piszkálhatsz ezzel, világos? És nem hozhatod fel soha többet.
Nem tudom, hogy ezek a feltételek megnyugtassanak, vagy méginkább aggódásra adjanak okot, de elfogadom, amit kért.
- Rendben, a szavamat adom, hogy nem foglak piszkálni azzal, amit mondasz és nem hozom fel a későbbiekben.
- Soha - hangsúlyozza ki a szót.
- Soha - ismétlem, hogy megnyugodjon, belőle pedig kiszakad egy mély sóhaj.
- Ne haragudj, hogy így érezted - kezdi megint egy bocsánatkéréssel, ami megint felfelé indítja az ajkaim. - Nem erről volt szó. Jól éreztem magam és örültem, hogy ott vagy - vallja be és lefogadom, hogy megint rágja a száját, mindig ezt csinálja, amikor elkezd megnyílni nekem. - De teljesen zavarban voltam - enged ki egy újabb mély sóhajt. - És mielőtt azt hinnéd, nem azért, mert Des is a házban volt. Mármint... hazudnék, ha azt mondanám, hogy az nem hozott zavarba, hogy megjelentél az ajtóban egy rakat finomsággal, miközben az egyik legjobb barátnőm fent volt és... szerintem még sosem voltál a srácok nélkül a házunkban, de...
- Gracie, lélegezz! - szólok rá, mert megint belelovallta magát a magyarázkodásba.
Már megfigyeltem, hogy ha nagyon zavarba jön, attól, hogy meg kell nyílnia valamivel kapcsolatban, elkezd hadarni és folyamatosan beszélni, néha még össze-vissza is, sőt, a szóismétlés sem ritka nála. Mármint, hogy tényleges szóismétlés, mondjuk, hogy kétszer mondja el ugyanazt a dolgot, nem csak egy "hogy"-ot mond többször.
- Nem kínvallatás, csak szeretném, ha legközelebb nem hibáznék - nyugtatom tovább gyöngéden.
- Ne haragudj - ismétli édesen. - Te most sem hibáztál. Mint mondtam, ez egy kicsit mind zavarba hozott, de ami igazán, az a tény volt, hogy otthoni cuccban vagyok.
Összezavarodom és a szemöldököm is összeszalad.
- Tessék?
- Otthoni cuccban voltam, Rhys - ismétli és olyan sebezhetőnek érződik a hangja, hogy szívem szerint most azonnal kocsiba ülnék, hogy átmenjek hozzájuk és megöleljem, majd megnyugtassam valahogy. - Nagy pulcsi, harisnya, edzős gatya, kócos haj. És lefogadom, hogy a lemosott szempillaspirál még látszott valamennyire a szemem alatt. Állati rosszul néztem ki.
Nem kéne, hogy ilyen hatással legyen rám az őszinte vallomása, de szívem szerint örömtáncot járnék, mert egy: nem velem volt gondja, és kettő: zavarta, hogy otthoni ruhában volt. Ez azt jelenti, hogy szeretné, ha tetszene nekem, nem?
Bár, hogy őszinte legyek, nekem fel sem tűnt a dolog. Mármint, nyilván felfogtam, hogy Grace nem úgy van öltözve, mint a suliban és az a minimális smink sincs rajta, ami legtöbbször szokott - bár láttam már smink nélkül is nem egyszer - de semmit sem veszített a vonzerejéből, számomra így is olyan gyönyörű volt, mint bármikor máskor.
- Komolyan ez volt a baj? - kérdezem és remélem, hogy hallja a hangomon, hogy nem cukkolni akarom a kérdésemmel.
- Zavarban voltam, hogy így látsz - feleli halkan.
- De, Gracie, hiszen így is gyönyörű voltál - bukik ki belőlem, mielőtt megállíthatnám magam, de nem is bánom, így gondolom és ezt nem fogom titokban tartani. - Marhára nem érdekelt, hogy miben vagy, azért mentem oda, hogy veled legyek és... semmi nyomás, de egy ördögi hang a fejemben így is mocskos képeket vetített a fejemben rólunk.
Grace ismét felnevet, ami engem is megmosolyogtat. Örülök, hogy sikerült benne oldanom a feszültséget egy kicsit.
- Semmi nyomás - ismétli, de aztán komolyra vált. - Tényleg sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem. Komolyan zavarban voltam az állapotom miatt.
- Az állapotoddal nem volt semmi gond - biztosítom. - Tényleg így is gyönyörű voltál. Jó volt az otthoni, kényelmes öltözetedben látni. És én is örülök, hogy ott voltam, nagyon jól éreztem magam veled. De többet nem hagyom, hogy a Netflix ajánlását nézzük, az a film állati gagyi volt.
- Ebben egyetértünk - nevet fel újra. - Majd bedobunk egy kalapba filmeket, amiket szeretünk és kihúzzuk az aznapit - veti fel, nekem pedig felgyorsul a pulzusom a tényre, hogy Grace is úgy beszél erről, hogy lesz folytatás.
- Benne vagyok, legközelebb így csináljuk.
- De nem rinyálhatsz, ha valami csajos filmet húzunk ki mondjuk.
- Szépségem - nyögök fel fájdalmasan - megkímélhetnél azzal, hogy nem raksz a kalapba csajos filmet, cserébe én is kihagyok egy zsánert, ami neked nem jön be. Tudod, éljenek a kompromisszumok!
- Még átgondolom a feltételeid.
- Nekem már ez is elég - vigyorodom el. - Mesélj, milyen napod volt? Hogy haladtok a kampánnyal?
Grace elkezdi mesélni, hogy mit csinált ma és hogyan állnak a kampánnyal. Mesél arról, hogy a beadandója hogyan alakul és én is elmesélem neki, hogy átmentem Natékhez segítséget kérni, mert eszemben sincs titkolózni előtte. Ettől Grace egy kicsit meglepődik, de aztán, mintha meghatottságot hallanék a hangjában és megígéri, hogy legközelebb nem bizonytalanít el, vagy legalábbis igyekszik, én pedig biztosítom, hogy emiatt nem kell aggódnia.
Miközben hallgatom és beszélek vele, a testemben melegség árad és rájövök, hogy bár néha Grace komolyan kicsinál és tényleg teljesen elbizonytalanít, ami ijesztő, de lehet, hogy pont rá volt szükségem, hogy átértékeljem a dolgokat magamban és igazán boldog legyek.