Rhys:
- Ma szülinapot ünneplünk, úgyhogy mindannyian koccintunk legalább egyszer, igaz? - mutat végig rajtunk Nate felvont szemöldökkel.
Mindannyian habozás nélkül bólintunk, de van egy olyan érzésem, hogy egy kicsit mind máshol járunk és mégis ugyanott: Sage-nél. Nem tudom, hogy a lányok tudják-e, de Nathaniel elment Sage-hez a napokban és meghívta a szülinapjára, de eddig a lány nem bukkant fel és bár Nat mosolyog, tudom, hogy belül folyamatosan azon rágódik, hogy vajon Sage el fog-e jönni végül ma. És van egy olyan érzésem, hogy a lányok pontosan ugyanemiatt aggódnak. Amikor megérkeztek, megkérdeztem őket, hogy tudnak-e valamit Sage-ről és én is írtam a neki többször is, mióta elköltözött Grace-éktől, hogy hogy van, de a mai bulit én nem mertem neki felhozni, a lányok viszont állították, hogy nem fogja kihagyni Nathaniel születésnapját, bár egyikőjük sem beszélt vele erről. Remélem, hogy igazuk lesz, mert egyrészt, Sage nélkül azért nem az igazi a dolog, másrészt pedig nem bánnám, ha a haverom nem lógatná az orrát a születésnapján.
- Akkor szeretnénk kérni mindenkinek egyet - néz a pincérnőre Nate - a szülinaposunknak pedig egy duplát.
Marhára nem lenne szabad kiadnia nekünk az italokat, tekintve, hogy baromira nem vagyunk huszonegy évesek, de egy kis kamu személyi csodákra képes, az pedig biztos, hogy ránk fér az ital, főleg a mi ünnepeltünkre. Szegény kicsit sok ingert kapott mostanában, de legalább rájött, hogy bele van zúgva Sage-be, úgyhogy azt hiszem, hogy ebben a helyzetben jogos a valamit valamiért elv.
Egyébként nem hiszem, hogy a pincérnőnket zavarná, ha megtudná, hogy még nem ihatnánk, ugyanis úgy csorgatja ránk a nyálát, mint aki fejben már egy komplett orgiát vezényel le, amiben mindannyian benne vagyunk a fiúkkal, úgyhogy gyanús, hogy bármit megtenne nekünk, ha azzal jó pontot szerez nálunk, de legalább az egyikünknél.
- Ki a szerencsés ünnepelt? - kérdezi csábos mosollyal végignézve rajtunk.
Látom, hogy Mel és Des vetnek egymásra egy pillantást, előbbi még grimaszol is, ugyanis pontosan tudják, hogy a lány nekünk próbál tetszelegni. Nem, mintha bármelyikünkkel is kavarna Melody - Destinyről ez már annyira nem mondható el - de egy nő sem szereti, ha egy idegen nő megpróbál befurakodni ahhoz, ami az övé. Persze ez tök okés, valószínűleg, ha egy férfi pincérünk lenne és leállna flörtölni bármelyik lánnyal, mi sem viselnénk jól, pedig aztán nekünk sincs közünk úgy egyikőjükhöz sem... sajnos. Szeretném kiverni a fejemből, de Grace szinte tanyát vert ott, így lehetetlen és a mai bombázó kinézetével nehezemre esik nem folyton őt bámulnom, miközben ő mit sem sejti, hogy mekkora hatással van rám. Pedig a nadrág, ahogy a hosszú lábaira simul és a lila felső, amiből kint van a háta, nagyon is nagy hatással vannak rám, annyira, hogy kábé abban a pillanatban, hogy levette a dzsekijét, összefutott a nyál a számban a gondolatra, hogy a felső miatt nincs rajta melltartó. Igyekeztem lehűteni magam, de a farkam még mindig félig áll, ami nem segít abban, hogy meg tudjam őrizni a hidegvérem, ahányszor csak Grace rám néz a nagy szürke szemeivel.
Bosszant, hogy nem tudom lerombolni a falakat, amiket maga köré épített valami miatt. Idén lényegesen nyitottabb, mint tavaly volt, amikor kettesben vagyunk, de még mindig tudom, hogy bezár és nem egy esetben lekoptat. Bár bevallotta, hogy bírja, amikor bent vagyok vele a műteremben, még mindig nincs oda azért, ha bárki nyilvánosan lát minket kettesben és ugyan flörtölt velem a héten, de legtöbbször továbbra is, mintha feszengene a közelemben, aminek kicsit sem örülök. Szeretném, ha velem is legalább annyira lenne nyitott, mint amennyire Nathaniellel. Persze nem akarok erőltetni semmit, csak... valami megmagyarázhatatlan vonz Grace közelébe, ami szinte könyörög bennem azért, hogy még többet kapjak belőle. És tudom, hogy nem kellene ilyenekre gondolnom, de ma még inkább vonz, bár más szempontból. Mármint... nyilván szeretnék vele olyan jól elleni, mint mindenki mással, de képtelen vagyok kiverni a fejemből a mocskos dolgokat, amiket tennék vele, ha bemennénk kettesben egy szobába. Állati nagy seggfej lehetek ettől, mert tudom, hogy még csak első csókja sem volt, de nem tudok uralkodni a gondolataimon, amik csak úgy cikáznak bennem, ahányszor ránézek és végigmérem.
- Az egyetemünk focicsapatának kapitánya - nyomogatja meg a csuklyását Nate a legjobb barátjának, mintha masszírozná. - A mi vezérünk, a legjobb barátom. A pályán egy zseni a srác, de túl szerény ahhoz, hogy ezt be is vallja, viszont ez a nap csak róla szól és... - Nate elharapja a mondatot, amikor a pincér csaj közelebb lép Nathanielhez, már-már túlságosan is közel.
- Szóval te vagy a híres csapatkapitány. Ha tudnád, hogy hány lánytól hallottam már rólad itt. Mindig is kíváncsi voltam, hogy igazak-e a pletykák - biccenti oldalra a fejét a lány, s még közelebb hajol a haverunkhoz.
Mindenki lefagy, mert annyira váratlanul ér minket a jelenet, Nat is teljesen leblokkol, pedig ez nem jellemző rá. Egyikünkre sem. Megköszörülöm a torkom, hogy közbelépjek, de mielőtt ezt megtehetném, a csaj megcsókolja Nathanielt. És természetesen Sage pont ezt az időpontot választja ahhoz, hogy belépjen az ajtón és mégis befusson.
Mindannyian megfeszülünk, ahogy látjuk, hogy Sage elsápad az ajtóban. Nat nem csókol vissza, sőt azonnal eltolja és még messzebb is hajol, majd ahogy kiszúrja Sage-et, ő is elsápad. Azonnal talpra ugrik, de már késő, mert Sage kirohan az épületből, a pincérünk pedig felháborodva Nathaniel után kiált.
- Hé, kullancs! - szól rá Melody azonnal. - Mi lenne, ha lelépnél és asztalt cserélnél valakivel?
- Minek nev...
- Kullancsnak - szakítja félbe Destiny. - Jól hallottad, ebben biztos vagyok, de az előbbi után nem igazán tudna másnak szólítani, még csak esélye sem volt szegény srácnak tiltakozni, ezt fordított esetben akár szexuális zaklatásnak is nevezhetnénk, szóval nagyon örülnénk, ha valaki más szolgálna ki ma este. És, ha lehet, őrizd meg a méltóságod és tedd meg, amit kértünk, anélkül, hogy beleköpnél az italainkba, köszönjük - mosolyog rá negédesen a szőkeség, mire a csaj sértődötten eltipeg.
Nem vagyok benne biztos, hogy nem fog beleköpni az italunkba, de most marhára nem tudok ezzel foglalkozni, mert csak az érdekel, hogy Sage és Nat között mi lesz ezután. Na meg, hogy Mel és Des mennyire veszélyesek lehetnek, ha igazán felidegesítik őket.
- Nem lenne jobb, ha mi is utána mennénk? - kérdezi Grace kissé bizonytalanul, de Mel megrázza a fejét.
- Hidd el, én sem ülök szívesen most a seggem itt bent, de ezt nekik kell lerendezniük.
- Tudom - húzza el a száját Grace -, csak... ez egy szar szitu, Nat még csak nem is tehet róla és nem az történt, ami látszott.
- Ha tudom, hogy a csaj ekkora vérszívó, akkor nem mentem volna bele ebbe - rázza a fejét idegesen Nate, de Aiden legyint egyet.
- Nem tudhattad, ez legalább annyira nem a te hibád, mint amennyire Nathanielé sem.
- Remélem, hogy Sage is elhiszi majd - sóhajt fel Luna, feszülten az ajtót figyelve.
Mindannyian várunk. Hosszú percekig csak várunk, amíg kint a fene sem tudja, hogy mi történik és ez hihetetlenül idegtépő. A meccseken is sok esetben meg kell őriznem a türelmem - leginkább, amikor az ellenfél fel akar hergelni - de ez még keményebb szitu és ahogy körbenézek, a barátaimon is azt a feszültséget látom, amit magamon érzek. Hiszek abban, hogy Nathaniel nem hagyja majd annyiban és remélem, hogy Sage végighallgatja és elhiszi majd, amit mond.
Amikor ismét kinyílik az ajtó, hatalmas megkönnyebbülés önt el engem és szerintem a többieket is, ugyanis Nat és Sage egymás kezét fogva indulnak el a mosdók felé, gondolom, hogy megszárítkozzanak a kint zuhogó eső után. Nate utánuk fütyül és tapsolva hangosan éljenezni kezd:
- Ez az! Ez az én legjobb barátom!
Több idegen is Sage-ék felé fordul vigyorogva, mások rosszalló pillantást küldenek Nate felé, amiért kiabál, bár a zene mellett messze nem ő a leghangosabb és a fiú nem is zavartatja magát túlzottan emiatt.
- Csak óvatosan, fiatalok! - kiabál oda nekik Hunter, amitől még innen is látom, hogy Sage elpirul, mielőtt eltűnhetnének.
- Megnyugodtál? - nézek azonnal Grace-re, amint a gerlepár elvonul teljesen.
- Határozottan - bólint és küld felém egy halvány mosolyt.
- Megint együtt a banda - kortyol az italából Des vidáman - és a két jómadár észhez tért a jelek szerint. Azért remélem, hogy nem fognak sokáig váratni minket.
- Nagyon mocskos a fantáziád, szépségem - vigyorodik el a legjobb barátom, farkasszemet nézve a lánnyal, mire Grace és én váltunk egy gyors pillantást.
Grace ajkain huncut mosoly bujkál, s nekem is nehezemre esik parancsolni az arcizmaimnak, ahogy figyelem, hogy mi sül ki ebből.
- Oh, Aiden, neked arról fogalmad sincs, hogy mennyire, mennyire mocskos - hajol közelebb a sráchoz, mire Hunter megköszörüli a torkát.
- Lehetne, hogy legalább ne előttem? - jegyzi meg, legurítva a maradék italát. - Ehhez még határozottan nem ittam eleget.
- Talán fogd be a füled - tanácsolom neki, mire a haverom bemutat, Grace pedig édesen kuncogni kezd, ami simogatja a dobhártyámat. - Csak egy ötlet volt - emelem fel a kezeim védekezőn.
- Tudod, hogy hova rakd az ilyen jellegű ötleteidet, Bolton - bólogat tettetett komolysággal a hokis, mire rákancsintok.
Az asztalnál megint felhőtlen a hangulat és ez nem változik akkor sem, amikor Sage és Nathaniel visszaérnek, valamennyivel jobb állapotban. Még vizesek, de elfogadható nagyjából. Na jó... erős jó indulattal, de ez mellékes, mert mindannyian jól érezzük magunkat és ez az, ami fontos.
- Nem, sokkal jobb lenne, ha én magam választhatnám ki a képességem, nem pedig a játék automatikusan adná azt - rázza a fejét hevesen Luna.
Des, ő, Aiden és én épp egy fantasy játékról vitatkozunk, amit - mint kiderült - ők is ismernek és játszanak is vele. A játék egy pontján, ha sikerül teljesítened az adott szintet, fejlődik a karaktered és képességet kap, amit a játék ad neki. Szerintem ezzel nincs nagy probléma, hiszen a játéknak megfelelő erőd lesz, de Luna ezzel annyira nem ért egyet és most, hogy így hallgatom, valahol még igazat is adok neki, úgy sokkal érdekesebb lehetne. Ezt meg is jegyzem magamnak a saját videójátékomhoz és megpróbálom beleépíteni valahogy.
- Nem értek egyet, hiszen a játék azért adja, amit, mert tudja, hogy mire lesz szükséged a későbbiekben - vitatkozik a lánnyal a legjobb barátom. - Ha te választhatod meg, akkor az lehet, hogy totál haszontalan lesz a későbbiekben.
- Lehet, de sokkal nagyobb a kihívás is - gondolkodik el Destiny - és tény, hogy menő lenne megválasztani, hogy mire lehetek képes. Plusz az úgy egy újabb kihívás, ha egyszer választottál, még egyszer nem tudsz, azzal tudod végigvinni a játékot, vagy nem. Mondjuk lehetne, hogy tíz halál után újrakezdheted a választástól és kicserélheted a képességed másra.
- Meg nem azért, de egy adottságnál hogyan lehet rosszul választani? Az mindenképp csak előny lehet.
- Tényleg? - vonja fel a szemöldökét Aiden. - Például egy gyógyító kvalitás mégis hogyan lenne nagy segítség?
- Ha megsérülök meg tudom gyógyítani magam - vágja rá Luna.
- Hacsak nem ölnek meg, miközben gyógyítod magad - kontrázik azonnal Aiden.
- Na jó, de ha ügyes vagy, akkor nem tudnak közben megölni - vitatkozik Des is. - Ráadásul valaki, aki jobban belegondol, nem választ olyat, amiről úgy gondolja, hogy haszontalan.
- Néha a való életben sem lenne rossz egy plusz erőt választani - sóhajt fel Luna. - Én már valami egyszerűnek is örülnék, mint mondjuk a fotografikus memória.
- Uncsi! - cukkolja Aiden vigyorogva a lányt, mire az ráölti a nyelvét.
- Ha neked is vagy száz oldalnyi szöveget kellene megtanulnod egy színdarabhoz szóról szóra, akkor nem így gondolnád. Különben is, te milyet választanál, ha már ennyire lefikázod az enyémet?
- Könnyű - vágja rá - röntgen szem. Úgy átláthatok a csajok ruháin.
- Perverz disznó! - csapja karon gyöngéden Des. - Különben is, mintha neked annyira kellene ez a képesség, a csajok maguktól lekapják a ruhájukat, minek akarsz alá látni?
- Van, aki nem kapja csak úgy le a ruháját nekem - biccenti oldalra a fejét, farkasszemet nézve Destinyvel.
Erre a beszélgetésre Grace is felfigyel, aki az előbb még Sage-dzsel és Lolával beszélgetett és egyenesen rám vigyorog. Ha annyiszor innánk, ahányszor ezek ketten flörtölni kezdenek, félő, hogy mocsok részegek lennénk a végére.
- Bizonyára nagyon okos, türelmes és megfontolt lány - mosolyodik el pimaszul Destiny, de én nem figyelek tovább, mert Grace megint eltereli a figyelmem.
- Veled mi a helyzet? - kérdezem. - Ha tehetnéd, milyen képességet választanál magadnak.
- Hm, ez nehéz kérdés - gondolkozik el az alsó ajkát rágva, amitől a tekintetem automatikusan arra siklik és mocskosabbnál mocskosabb gondolatok jelennek meg a fejemben arról, hogy mit tennék vele, miután megcsókoltam. - Talán a teleportálást, de nem vagyok benne biztos, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya is egyaránt. Miért? Te mit választanál? - biccenti oldalra a fejét.
Az asztal másik oldalán ül velem szemben és az épületben rengeteg kölni, parfüm, dezodor, after shave és izzadság keveredik, mégis, ahogy oldalra biccenti a fejét és a haja a vállára omlik, megcsap az isteni fahéjas-almás illata és megborzongok. Ez a lány olyan hatással van rám, mint még szerintem senki és olyan gondolatokat ébreszt bennem, amik engem is meglepnek néha. Lehet, hogy nem kellene erre vágynom, de azt akarom, hogy ma este nálam éjszakázzon, ezt sehogy nem tudom kiverni a fejemből.
- Szerintem az érzelem-befolyást és érzékelést - felelem nagyot nyelve, s a válaszommal határozottan meglepem őt. - Másra számítottál, mi? - vigyorodom el, mire Grace elpirul, ami csak tovább szélesíti a vigyorom.
- Megleptél - ismeri be.
Egyszerűen imádom zavarba hozni őt.
- Elvégre, gondolj bele - kezdem boncolgatni a témát. - Ha érzem, hogy mások hogyan éreznek, akkor tudom, hogy hozzám például hogyan állnak, az néha nagyon jól jön - billentem én is oldalra a fejem, hatalmas nyelést kiváltva belőle. - És befolyásolhatom az érzéseket, ha valaki szomorú, felvidíthatom, ha stresszel, akkor megnyugtathatom és a többi. Segíthetek vele másokon - vonom meg a vállaim.
Grace percekig fürkészi az arcom, majd halványan elmosolyodik.
- Néha nem tudlak pontosan hova tenni, Rhys - ismeri be. - De nem a rossz értelemben.
Ettől a pillantástól valami bizseregni kezd a mellkasomban és gyorsulni a pulzusom. Nem akarom hülyíteni magam, de mintha némi vágy jelenne meg a melegség mellett Grace szemében, ami teljesen elveszi az eszem.

Grace:
Nathaniel szülinapja egy kész hullámvasút. Az elején mindannyian azon aggódtunk, hogy Sage vajon eljön-e vagy inkább kihagyja a dolgot, majd a lehető legrosszabb pillanatban sikerült megérkeznie, amitől pedig attól tartottunk, hogy az elmúlt hetek rossz szériája vajon még rosszabbra fordul-e vagy végre megoldódik minden. Miután visszatértek, minden tök jó volt, de az ajándékozás után Jace-nek sikerült megjelennie és megint megbolygatni az állóvizet. Amikor Sage kiborította a bilit és mindenki előtt elmondta, hogy Luke mit tett és hogy tudja, hogy Jace rámozdult Melre és hogy valószínűleg megcsalta, görccsel a gyomromban vártam, hogy mikor tör ki a balhé. Utána kellett egy kis idő, hogy megnyugodjanak a kedélyek, de szerencsére minden visszazökkent a jó hangulatba. Nem egykönnyen, de megtörtént, aminek nagyon örülök, de ez egy kicsit sok érzelem volt egyszerre egy napra. És ez még csak az, ami körülöttem, a szeretteimmel történt, arról még nem is beszéltem, hogy mi minden kavarog bennem, pedig az is az oka annak, hogy most éppen hideg vizet engedek a csuklómra a Monolith női mosdójában.
Rhys egész este úgy néz rám, mintha én lennék a világ legszebb, legtökéletesebb és legszexibb nője, amitől folyamatosan olyan melegem van, hogy azt érzem, hogy meggyulladok. Pisilnem is kellett, de kénytelen voltam amúgy is elvonulni egy kicsit, hogy lehűtsem magam, mert félő, hogy Rhys tekintetétől spontán öngyulladásba kezdek. Már így is alig takar valamit a felső miatt, amit Des választott nekem ma estére, de még mindig azt érzem, hogy le akarok venni valamilyen ruhadarabot, mielőtt elolvadok, mint egy jégkocka a forró nyári napon. Baromira nehéz nem engedni a vágynak, ami mostanában olyan sűrűn tör rám, amikor Rhys megjelenik a közelemben. Szinte belepirulok, ha eszembe jut, hogy hányszor csúszott a kezem a lábam közé magányomban a szobámban, mert elképzeltem, hogy mennyi mindent tehetnénk, ha kettesben maradnánk. De közben ez a legnagyobb baj is: Rhys nem köti le magát, nekem pedig nincs szükségem arra, hogy összetörje a szívem. Valahol szeretnék neki megnyílni, nagyon is, egy részem folyamatosan azt kántálja, hogy megbízhatok benne és tagadhatatlan, hogy mostanában öntudatlanul is van, hogy sokkal nyitottabb vagyok vele, mint eddig, de közben... egy másik részem üvölt, hogy csak megsérülni tudok abban, amit csinálok, azt pedig nem akarom. Egyszerre izgalmas és hihetetlenül ijesztő az, ami végbemegy bennem ettől a sráctól. Félek, sőt rettegek minden alkalommal, amikor a közelemben van, mert nem tudom, hogy mi lesz a következő lépése és hogy mennyire töri majd össze a szívem.
Kiengedek egy mély sóhajt, mielőtt kilépnék a mosdóból, de amikor ez megtörténik, a sors megint pofán csap, ugyanis a nőivel szemben lévő férfi vécéből éppen ugyanakkor lép ki Rhys is. Ahogy észrevesz elmosolyodik és megcsillan a szeme, amitől nekem megremeg a gyomrom. Ééés ösztönösen végigmérem. Sajnos nem csak Rhys az, aki lángoló tekintettel néz engem, hanem én is őt. Állati jól néz ki ma este és biztos vagyok benne, hogy pontosan tudatában is van ennek. A méregzöld felső kiemeli zöld szemeit és úgy feszül a kidolgozott felső testére, mintha csak ráöntötték volna, a mellkasára tökéletesen rásimul, de furcsamódon nem az jut eszembe róla, hogy kicsi rá a pólója, hanem az, hogy olyan, mint egy igazi festmény. És valahol az is, hogy bár leszakadna róla az nyamvadt felső, hogy megcsodálhassam a felsőtestét és megérinthessem a tetkóit. És a lábamközét feszítő vágy nem múlik akkor sem, amikor a tekintetem tovább siklik a formás lábaira, amit fekete farmerrel takar el. Kiszárad a torkom és hatalmasat kell nyelnem, hogy megnedvesítsem azt, de nem sokat érek vele, mert a számban is sivatag uralkodik. Ezt váltja ki belőlem Rhys Bolton puszta látványa. És abból ítélve, hogy a fiú elvigyorodik, pontosan tudja, hogy ezt tette velem.
- Esküszöm, hogy nem azért jöttem mosdóba, hogy összefussunk és kettesben maradjunk - lép hozzám, megtörve a köztünk lévő csendet.
Már amennyire csendnek lehet nevezni ezt a tömeg okozta hangzavart és a zene miatti tombolást.
- Már késő magyarázkodni, szépfiú, lebuktál, hogy őrült zaklatóként folyamatosan a nyomomban vagy - biccentem oldalra a fejem.
Basszus! Komolyan flörtölök vele?! Már megint?!
Rhys közelében valahogy ez annyira természetesen jön mostanában, hogy felfogni sincs időm, hogy mit teszek. Az az oldalam, amelyik folyamatosan arra vágyik, hogy megszűntessem a távolságot Rhys és köztem, büszkén lepacsizik velem a flört miatt, viszont az, amelyik retteg ettől az egésztől, hatalmas pofont ad. Ennyire összezavar és szórakozik az érzéseimmel ez a srác és még csak fel sem róhatom neki, mert teljesen a tudtán kívül teszi velem mindezt.
- Basszus! - megy bele a játékba, elhúzva a száját. - Pedig azt hittem, hogy jól titkolom, de ez van, lelepleztél, Gracie - ingatja a fejét, majd közelebb lép hozzám. - És nem mellesleg, megint flörtölsz velem. Ezt jutalomból kapom? Vagy te is lebuktattad magad és odavagy értem? - simít ki egy tincset az arcomból, amitől az ajkaim elválnak egymástól, felhívva magukra Rhys figyelmét.
Na most viszont hatalmas bajban vagyok, mert a testem beleborzong a fiú finom érintésébe és csak reménykedem, hogy ezt ő nem veszi észre rajtam.
- Ugyan, Rhys, ennél többet kell tenned, hogy odalegyek érted. Én nem az egyik rajongód vagyok és ezt te is tudod.
Rhys alaposan végigméri az arcom és beharapja az alsó ajkát, mielőtt válaszol:
- Igen, tudom - feleli végül, majd a táncparkett felé pillant. - De azért egy táncot kapok? Tudod, hogy hátha azzal leveszlek a lábadról - biccent egyet kisfiús mosollyal, amivel kicsal belőlem egy kacajt.
- Komolyan táncolni akarsz velem? - vonom fel a szemöldököm meglepetten.
Nem nagyon rémlik, hogy valaha láttam volna Rhyst táncolni. Az biztos, hogy nekem nagyon nem szokásom, szinte csak akkor szoktam, amikor csak a lányokkal megyünk el valahova. Amikor Destiny elvitt minket egyszer New Yorkba még tavaly, elmentünk egy klubba, állati jó zenéket nyomtak, így egyikünk sem bírt magával, még magamat is megleptem, hogy mennyire felszabadultan táncoltam a barátaimmal, mivel tényleg csak ritkán szoktam, de most, ahogy Rhys komoly tekintettel néz a szemembe, valami elönti a testem. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy mi ez, de az biztos, hogy nem félek táncolni, nem tartok attól, hogy mit szólnak majd mások a tánctudásomhoz, illetve annak - véleményem szerinti - hiányához. Attól már jobban tartok, hogy mi lesz, ha meglátják, hogy kivel táncolok. Még mindig nem akarok pletykákat, bár félő, hogy ennek már mindegy, mert az, ahogy Rhys mostanában bánik velem, határozottan feltűnt a csoporttársainknak a közös óránkon. Hülyének, vaknak és süketnek kellene lennem ahhoz, hogy ne tűnjön fel, ahogy mindenki minket méreget mostanában és ahogy a lányok engem megölnek a tekintetükkel, amikor Rhys meglep például kávéval. Újabb pont az ellen, hogy ebbe komolyabban is belefollyak, nem hiányzik, hogy a fiú rajongóival kelljen versenyeznem és attól tartanom, hogy mikor talál be bárki azért, mert becserkészem a fiút. Destiny és Mel nem tartanak másoktól, nem félnek egy kicsit játszani, hogy megszerezzék a kiválasztott pasit egy éjszakára, de én nem vagyok olyan, mint ők, nekem nem fűlik a fogam ahhoz, hogy más csajokkal kelljen küzdenem egy pasi figyelméért. Na nem mintha Des-nek vagy Melodynak kellene küzdenie a figyelemért, nekik elég csak megjelenniük valahol és minden pasi őket figyeli, a barátnőim pedig tökéletesen tudják kezelni ezt, de én képtelen vagyok rá, én nem tudom kezelni a figyelmet és nem is szeretek a figyelem középpontjában lenni, így nincs szükségem a pletykákra sem, mert marhára nem tudok velük mit kezdeni.
- A lehető legkomolyabban - bólint a fiú határozottan. - Persze feltéve, hogy neked is van hozzá kedved.
A tánctér felé pillantok, ahol Will épp Lolával táncol a közös dalukra, amit épp játszanak. Destiny és Aiden is csatlakoznak hozzájuk és mintha Sage is azért fűzné Natet az asztalunknál. Sok ember van még rajtuk kívül ott, de én csak őket látom és azt, hogy mennyire jól érzik magukat. Talán le kellene győznöm a félelmeim és csak bíznom egy kicsit Rhysban, meg engedni a vágynak. Én is szeretnék olyan felszabadult lenni, mint a barátnőim és sokszor a vörös fiú mellett érzem az esélyt erre, úgyhogy bólintok egyet.
- Menjünk - adom a kezem az övébe mosolyogva, majd hagyom, hogy Rhys a parkettre vezessen.
Ahogy beforgat maga elé, akaratlanul is kiszakad belőlem egy kis kacaj.
- Tudod, rájöttem, hogy meg sem kérdeztem tőled, hogy miért a teleportálást választottad képességnek - néz a szemembe, miközben a testünk felveszi a ritmust és ráhangolódik a másikra is.
Utóbbi meglepően gyorsan megtörténik.
- Nem is tudom - tartom vele a szemkontaktust, amitől úgy érzem, mintha a lelkembe látna, de most valahogy annyira nem is zavar ez. - Ha tudnék teleportálni, akkor bármikor eljuthatnék, bárhová, olyan helyekre is, amikre így most elég kicsi az esély. Plusz... soha többet nem kellene a taxira várnom vagy a busz után futnom - vonom meg a vállam, amitől most rajta a sor, hogy felnevessen.
A rekedtes kacajba beleborzongok, ahogy megsimogatja a dobhártyám.
- Busz után futás? Tényleg ez az indokod? Gracie, tőled azért többet vártam.
- Talán rosszul hallasz? - borzolom össze a haját még időben azelőtt, hogy megpörgetne. - Azt mondtam, hogy főképp azért, mert bárhova el tudnék jutni a világon és nem kellene azon sem paráznom, hogy elkések, vagy ilyenek. Több időt tölthetnék a családommal, mert nem lenne egy óra az út mondjuk, hanem akkor csak velük lehetnék úgy, hogy tudom, hogy egy pillanat alatt ott lehetek edzésen is. Vagy, ha baj lenne otthon, akkor egy másodperc lenne hazaérni. De igen... egyébként a busz után futás is jó indok - nyújtom ki rá a nyelvem, amitől a szemében huncut fény csillan.
- Le ne harapjam - húz közelebb magához, de aztán komolyra vált. - Ha bárhova teleportálhatnál a világon, hova mennél?
- Nem is tudom... mindig is meg akartam nézni a Nagy-korallzátonyt. Annyira gyönyörű az élővilága a képek és a tanultak alapján, hogy kicsi korom óta fent van a bakancslistámon. Viszont az innen odajutás nem olcsó mulatság, úgyhogy nem hiszem, hogy valóban látni is fogom.
- Negatív vagy - húzza el a száját. - Egyébként tudtad, hogy Ausztrália tele van tök veszélyes állatokkal? Hatalmas pókok, kígyók, gyíkok és krokodilok, meg mi egymás. Bírnád ezt, szépségem?
A zene tök hangosan megy mellettünk és kiabálnunk is kell, hogy halljuk egymást, miközben a kicsit sem lassú számra teljes összhangban mozgunk, de én ahogy meghallom, hogy Rhys hogyan szólított, csak a felgyorsult szívverésemet kezdem hallani. És nem mellesleg nem igazán érzékelek mást sem, teljesen önfeledted táncolok, ahogy Rhys mentás-citrusos illata körbeölel, egyfajta biztonságérzetet adva. Nem tudom, hogy miből van ez a srác, de teljesen elfeledtette velem, hogy a Monolith táncparkettén vagyunk éppen és marhára nem is érdekel jelenleg, hogy ki mit gondol rólam a táncom alapján. Valahogy a védőpajzsaim elkezdtek megrepedni Rhys közelében, ami tudom, hogy hatalmas veszélyt jelent rám nézve.
- Kösz az aggódást, szépségem - vágok vissza, mintha cseppet sem lett volna rám hatással -, de nem félek és meg tudom védeni magam, ha kell. De értékelem. Vagy nem is engem féltettél az előbb, hanem a saját félelmeidet írtad le? Mi van, a nagy Rhys Bolton fél a kis pókocskáktól? - cukkolom, mire Rhys a meztelen hátamba mélyíti az ujjait.
Na ez már egyáltalán nem játék, a térdeim megremegnek, az ujjaim pedig a fiú pólójába kapaszkodnak, ahogy kiesem a ritmusból. Lehet, hogy közben véletlenül - de tényleg véletlenül - egy cseppet megkarmolom Rhys mellkasát, s ahogy még közelebb tud magához, a szemeiben olyan égető vágy gyullad, hogy megint elönt a forróság. Ahol az ujjai a bőrömbe vájnak, az bizseregni kezd és a gyomromban pillangók ezrei kezdenek csapkodni a szárnyaikkal. A testem visít örömében, a szívem zakatol a vágy parancsára és a fejemben vészcsengő hallatja folyamatosan a hangját. Minden összecsap bennem. És én mégsem vagyok képes megmozdulni. Körülöttünk mindenki táncol, szinte észre sem vesznek minket, én viszont őket nem érzékelem rendesen, pedig mintha valaki véletlenül a lábamra lépne, de nem vagyok biztos benne, ugyanis jelenleg csak Rhys az, aki létezik számomra ezen a helyen.
- Kösz az aggódást - néz az ajkaimra, s ahogy ő megnedvesíti a sajátjait, én megborzongok. - De nem félek tőlük, úgyhogy akár csapódhatnék is melléd útitársnak - görbülnek felfelé az ajkai.
- Már itt tartunk? Ennyire jóban vagyunk, hogy útitársak leszünk?
- Oh, nem, Gracie, én fejben sokkal, sokkal jobb kapcsolatban vagyok már veled ennél - feleli rekedtesen.
Úristen!
Látom a szemén, hogy mi jár a fejében.
Kiszárad a torokom, ha én is belegondolok és... bizseregni kezd a lábamköze már pusztán ettől a helyzettől is, nemhogy azoktól a gondolatoktól.
- Rhys... - kezdem halkan, a szájára pillantva, de nagyot kell nyelnem, egyrészt, mert nem vagyok benne biztos, hogy a zene mellett hallott, másrészt meg, mert hihetetlenül kiszáradt a torkom.
Ha tudom, hogy ez lesz a vége ennek, nem mondok igent a táncra.
- Gyönyörű vagy ma este, tudod? - simít ki egy tincset az arcomból.
Újabb borzongás fut végig a testemen és lehunyom a szemeim egy pillanatra. Még közelebb hajol hozzám, már érzem a leheletét a számon. Mondanám, hogy részeg, de az igazság az, hogy nem ivott annyit és, hogy a szitu kísértetiesen hasonlít a jakuzziban történtekre. Tényleg kedvelem őt, nagyon is. Jól érzem magam vele és megnevettet, számíthattam rá, amikor szükségem volt rá, de... a józan eszem emlékeztet mindarra, ami a félelem karjaiba lökött és ezzel nyer is a vészjelző a fejemben.
- Rhys - nyitom ki a szemeim és mélyen a szemébe nézek -, vissza kellene mennünk a többiekhez fordítom el a fejem, bár egy részem kábé azonnal meg is bánja. - Elvégre ez Nathaniel szülinapja és... mi barátok vagyunk, nem igaz? Lehet, hogy jobb lenne ennél maradni.
Látom a szemén, hogy baromira nem erre számított és nem esik jól neki a dolog. Nem tudom eldönteni, hogy dühös-e inkább, sértett, vagy... esetleg tényleg fájdalmat érez. Bármelyik is az, nem mutatja ki, sőt, amikor újra ránézek a földről, mintha elszántság és magabiztosság venné át a helyét a negatív érzelmeknek.
Képes még egy visszautasítás után is ilyen magabiztos lenni?
- Igazad van - feleli mosolyogva, majd az arcomhoz hajol és ad egy puszit rá. - Köszönöm a táncot - morogja a fülembe, amitől mindenem libabőrös lesz és csak még nehezebben megy a visszaséta a barátainkhoz.
Fejben egyszerre dicsérem és átkozom el magam az önuralmamért.