Grace:
Pár nappal később a bátyánknak épp szabadnapja van, így kihasználjuk az alkalmat és beülünk egy kávéra, mielőtt elkezdőnének az óraink a nővéremmel. Nagy szükségem van már arra, hogy lássam a testvéreim, mert a szemeszter kezdete óta csak telefonon tudtunk kábé kommunikálni, néha egy-egy futó összejövetel belefért, meg úgy két látogatás otthon, anyához, de ez édes kevés, számomra több kell a testvéreimből. Főleg most, hogy nálunk áll a bál. Sage még mindig nem jött haza, továbbra is Trinityéknél lakik, az anyukája még kórházban van - folyamatosan látogatjuk, amikor van rá időnk -, Melnek még mindig bűntudata van és a saját érzelmeim is megzavarodtak. Őszintén nem tudom, hogy mi lesz a hétvégén Nathaniel szülinapi összejövetelén, már csak azért sem, mert az is kérdéses, hogy Sage eljön-e, de az is rejtély, hogy mi lesz Rhysszal és velem. Na nem mintha bármi lenne köztünk, csak barátok vagyunk, de mióta gondolkodás nélkül eljött a parkba, amikor kértem, azóta valami megváltozott, ami kicsit sem jó, ha azt vesszük figyelembe, hogy eddig is mennyire veszélyes volt számomra a közelében lenni a vonzalom miatt, amit baromi nehéz türtőztetni. Ez az utóbbi napokban még nehezebb és ha ez nem lenne elég, akkor az is nyomaszt, ha nem beszélünk. Nem tudom, hogy miért, de valami hiányérzet van bennem, ahányszor csak nem írok neki vissza vagy ő nem válaszol. Márpedig ez nem jó. Jelenleg Rhysnak kellene lennie az utolsó problémámnak, mégsem tudom kiverni őt a fejemből a parkban eltöltött pár óra óta. Igyekszem emlékeztetni magam, hogy Rhys rosszfiú, nekem pedig nincs szükségem arra, hogy egy rosszfiú összetörje a szívem - sőt, úgy egyáltalán pasira az életembe -, de nehezebb uralkodni magamon, mint azt gondoltam, hogy lesz. Éppen ezért - meg a többi probléma miatt - most még nagyobb szükségem van erre a találkozásra, hogy eltereljék a figyelmem és segítsenek, ha úgy van. Na meg, hogy én is megtudjam, hogy velük mi van. Igyekszünk minden nap legalább pár sms-t váltani, de ahogy mondtam, az messze nem elég sem a nővéremből, sem a bátyámból.
Amikor beérek a kis kávézóba, Ambert már ott találom, előtte egy gőzölgő csésze kávéval.
- Megjöttem! - lépek mellé és amint feláll, a nyakába vetem magam. - Hiányoztál! - szorítom magamhoz a nővérem, aki hasonlóan viszonozza a gesztust.
- Te is nekem! - simogatja meg a hátam. - Annyira örülök, hogy végre nem csak egy kis képernyőn át látlak.
- Hasonlóan érzek én is - fut be Colin is és azonnal a karjaiba zár mind a kettőnket. - Hiányoztak a húgaim!
- Te is nekünk! - feleljük kórusban. - Magamnak kávét rendeltem, akartam nektek is, de mivel nem tudtam, hogy mit szeretnétek majd, ezért nem mertem kavarni, amíg ide nem értek - ül vissza Amber a helyére, miközben magyaráz.
Kibújok a kabátomból és leülök vele szemben. Nem rég ittam egy kávét, így most talán nem kellene a másodikat azonnal magamba dönteni, majd viszek magammal a kampuszra, amikor indulok.
- Én szerintem most csak egy sütit eszem - veszem a kezembe az étlapot. - Régóta vársz itt? - pillantok Amberre a lap fölül, de ő azonnal megrázza a fejét.
- Kábé öt perce érkeztem én is, csak akkor még nem voltak sokan, úgyhogy gyorsan megkaptam a rendelésem - emeli meg a bögréjét mosolyogva.
- Te, meg az örökös mázlid - foglal helyet a bátyánk is vigyorogva. - Én farkas éhes vagyok és ma még kávét sem ittam, úgyhogy nagy rendelésem lesz - kezdi velem együtt nézegetni a kínálatot.
- Prim nem ad rendesen enni? - cukkolja Amber a bátyánk barátnőjére utalva. - Akarod, hogy elbeszélgessek vele?
- Értékelem a gesztust, de nem kell - nevet fel Colin -, Primmel tökéletesen megvagyunk. Ráadásul én is tudok magamnak reggelit csinálni, ne becsülj alá, picúr - nyújtja ki rá a nyelvét, amitől nekem az ajkaim felfelé görbülnek.
- Eszemben sem volt alábecsülni, tudom, hogy tudsz kaját készíteni magadnak, együtt laktunk elég hosszú időn át. Csak érdeklődtem.
- Prim csak éjszakás volt tegnap, kábé akkor ért haza, amikor én keltem és nem akartam neki zajongni, hogy nyugiban le tudjon feküdni és tudjon aludni. Úgyhogy a reggeli elmaradt, most pedig biztos, hogy bepótlom és szerintem az is megvan, hogy mit eszem - bök az étlapon a klubszendvicsre, s a pincérnő pont ebben a pillanatban lép mellénk.
Leadjuk a rendelésünket, majd teljes mértékben egymásnak szenteljük a figyelmünket.
- Nagyon csendes vagy - fordul felém a bátyánk -, még mindig rossz a helyzet otthon?
Elhúzom a szám, miközben bólintok.
- Sage még mindig a nővérénél tanyázik, Mel pedig eléggé ki van borulva a történtek miatt. Az egyetlen jó hír, hogy Sage anyukája javuló állapotban van.
- Trinity mesélte, hogy Sage nagyon nincs jól - húzza el a száját Amber is. - Állítólag velük sem nagyon akar kommunikálni, alig tudnak kihúzni belőle pár szót.
Ahogy mi a lányokkal legjobb barátnők lettünk, úgy hoztuk össze a családjainkat is, így olyan, mintha mindannyian egy nagy család lennénk. A szüleink is nagyon jóban vannak és a testvéreink is. Gyakorlatilag Amber legjobb barátnője Trinity, a bátyám pedig Des legidősebb testvérével van a legszorosabb kapcsolatban. Úgyhogy nem is lep meg, hogy Sage tesója mondta Ambernek, hogy mi a helyzet náluk.
- Akkor már többet tudsz róla, mint mi, nekünk Sage csak pár üzenetet küldött arról, hogy megvan, de mindannyian tudjuk, hogy nem így van. Inkább érdeklődött Melody felől, minthogy meséljen magáról. Ezzel pedig még jobban kiborít minket. Persze nem direkt csinálta, de most ő is emészti a történteket, azt hiszem, hogy ez normális azok után, ami mostanában a nyakába szakadt.
- De mi történt, ami miatt ide lyukadtatok? - fürkészi az arcom Amber. - És mi az, ami még nyomaszt? Ugyanis ismerlek és tudom, hogy van még valami - biccenti oldalra a fejét, amitől a gyomrom összeugrik.
- Megint rágtad a szádat - bólogat Colin és ő is az arcomat kezdi fürkészni.
Szerettem volna elterelni a figyelmem, de a tesóim mindig is a lelkembe láttak, úgy tudnak olvasni belőlem, mint egy nyitott könyvből. Néha már-már ijesztő, hogy mennyire átlátnak rajtam.
- A számat a Sage-dzsel történtek miatt is rághattam - vonom össze a szemöldököm a fejemet ingatva, de mind a ketten megrázzák a fejüket.
- A tekinteted is más. Itt nem csak erről van szó.
Néhány pillanatig hallgatunk, aztán Amber szemei elkerekednek.
- Ki a srác?
Basszus!
Ez már tényleg ijesztő, valamit ki kellene találnom, hogy ne legyen teljesen egyértelmű a számukra, hogy mi van bennem. Persze sokszor nagyon jól jön, de most annyira nem örülök ennek.
- Milyen srác? - szaladnak fel Colin szemöldökei a homlokán.
Ennyit arról, hogy ebben a pár órában elterelődik a gondolatom Rhysról.
- Senki komoly - sóhajtok fel. - Rhys csak egy barát.
- Rhys? - ugrik egyet a széken Amber. - Az a Rhys, akit elsőnek hívtál, amikor Sage elment és találkoztatok a parkban és...
- Igen, az a Rhys - szakítom félbe, de Colin kíváncsisága már lángol.
- Pontosan ki is ez a Rhys és miről maradtam le?
- Semmiről nem maradtál le - nyugtatom meg, megfogva a kezét. - Rhys tényleg csak egy barátom. Destiny által került be a társaságunkba a haverjával, Aidennel együtt és mostanában kicsit szorosabb lett a barátságunk, ez minden. Vagyis a szorosabb talán túlzás, de fokozatosan azt hiszem, hogy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz.
- Csak barát - ismétli a bátyám kissé hitetlenül.
- Tudod, hogy hogyan vagyok a kapcsolatokkal - biccentem oldalra a fejem. - Úgyhogy igen, csak barát, semmi több. Az tény, hogy jól érzem magam a társaságában - vonok vállat halovány mosollyal. - És ott volt nekem, amikor Sage elköltözött, én meg kibuktam. Szükségem volt valakire és Rhys gondolkodás nélkül jött. Órákig beszélgettünk utána a parkban.
Innen tudtam meg azt is, hogy van egy kisöccse, aki diszlexiás és Rhys az, aki segít neki a tanulással. Hétvégente sokszor haza utazik és úgy segít be, amikor pedig ez nem lehetséges, akkor videóhívásban teszi meg. Azt is elmesélte, hogy már gimiben rájött, hogy mennyire jó érzés segíteni az öccsének és hogy milyen örömmel tölti el, amikor a kissrác sikert ér el. Azt mondta, hogy azért is választotta a tanári szakot, mert rájött az öccse által, hogy ő élvezi ezt és szeretne gyerekekkel foglalkozni. Nem kellene, hogy hatással legyen rám mindez, de attól, hogy tudok erről és arról, hogy folyamatosan vállal el munkákat, amiket az egyik csapattársa szerez neki, még jobban szeretnék közelebb kerülni hozzá. Ez pedig nem jó, ha azt vesszük figyelembe, hogy eközben egy kis vészjelző folyamatosan visít a fejemben, hogy meneküljek, mert baj lesz.
- Azt remélem, hogy elmondtad neki, hogy ha megbánt, akkor kiherélem - jegyzi meg a nővérem, mélyen a szemembe nézve.
A kijelentésén nem tudok nem nevetni.
- Ezt nem Colinnak kellene elmondania? - kérdezem összevont szemöldökkel.
- Oh, én segítek majd neki, ne aggódj - húzza ki magát a bátyám. - Persze ez a bűntől is függ. Sajnos ez az élet rendje, ha olyat tesz, ami tényleg komoly, na akkor ki kell nyírnom. De nem minden hibájáért fogom elásni. Olykor én is mondok olyat, amivel megbántom Primet, pedig ez a lehető legtávolabb áll tőlem. Ha ilyet tesz, akkor csak elkapom a grabancát és jól elbeszélgetek vele.
Jól esik, hogy így aggódnak értem, de nincs miért, mivel hogy nincs semmi köztem és Rhys között.
- Tekintve, hogy csak barátok vagyunk, így nincs mitől tartanotok, nem fog megbántani. Vagy legalábbis nem kell miért kicsinálnotok, egy barátot nem fair kinyírni egy kis hiba miatt.
- Hát persze, ez csak egy feltevés volt, ha esetleg a barátságotok mássá alakulna - bólogat hevesen a nővérem.
- Amber... - sóhajtok fel, mire átnyúl és megfogja a kezem.
- Tudom, Gracie - néz rám együttérzőn - és nem is erőltetni akarom, ha csak barátok vagytok és boldoggá tesz, én már annak is örülök, de nézz meg minket Colinnal, nekünk is van kapcsolatunk és boldogok vagyunk benne. Csak azt mondom, hogy ne foszd meg magad semmitől sem, amit megérdemelsz - szorítja meg a kezem finoman, nekem pedig a szívem egyszerre facsarodik meg és lesz tele szeretettel.
Tudom, hogy igaza van, mind a kettőjüknek stabil, hihetetlenül boldog párkapcsolata van és én nagyon örülök nekik, de a démonjaimat nehezebb legyőzni, mint én azt hittem, hogy lesz. Régen reménykedtem benne, hogy menni fog és el fog múlni a félelmem, de a görcs még mindig bennem van a szerelemmel és párkapcsolattal kapcsolatban és marhára nem akar múlni, bárhogy próbálkozom.
- Nem teszem, esküszöm - szorítom vissza a kezét. - Én így is nagyon boldog vagyok. Most mondjuk annyira nem, mert az egyik legjobb barátnőm elköltözött, mert kivan és ezért a másik legjobb barátnőm is rosszul van... igazából mindannyian. De alapvetően boldog vagyok normális esetben. Viszont... - az alsó ajkamba harapok, ahogy átgondolom, hogy jó ötlet-e, amire készülök.
Végülis Mel és Des már tudják, hogy mi történt Rhys és köztem Aidenék nyaralójában, nem a saját testvéreim elől fogom titkolni, akiknek aztán végképp mindent elmondok. Amúgy sem tudnám igazán titkolni, hiszen mindent ki tudnak olvasni belőlem.
- Viszont? - kérdezi Colin finoman, miközben a pincérnő kihozza a rendelésünket. - Köszönjük! - néz fel rá hálásan, de amint a lány eltűnik, azonnal visszanéz rám.
- Tényleg csak barát, de egyszer, amikor Aidenék nyaralójában töltöttünk néhány napot, kettesben maradtam Rhysszal - rágcsálom az alsó ajkam. - Bent ültünk a jakuzziban és akkor először nyíltam meg neki és... majdnem, de tényleg csak majdnem elcsattant egy csók.
Egy csók, amit azóta sokszor megbántam, hogy nem következett be. De ezt nem mondom ki hangosan, mert ez a tény megrémít és kikészít egyszerre. Ekkora hatása van Rhys Boltonnak a legtöbb lányra és ez bosszantó. Nem akarok egy lenni neki a sok közül. Úgy meg főleg nem, hogy nekem még egy sem volt.
- Grace Anderson! - ugrik egyet a székén Amber. - És nem is mondtad?
- Senkinek sem mondtam. A lányok is csak nem rég tudták meg. Nem akartam nagy dobra verni és nem is tudtam eleinte, hogy hogyan kezeljem, meg gondoltam, hogy úgy sem lesz ennek nagy hatása semmire. Nem terveztem, hogy idén ennyire jóban leszek Rhysszal és hogy ilyen bonyolult lesz - fakadok ki, magamat is meglepve ezzel.
- Mi a bonyolult benne? - kérdezi Colin együttérzőn.
Hatalmas sóhaj szakad ki belőlem, ahogy összeszedem magam.
- Az, hogy hatással van rám. És ez ijesztő - sütöm le a szemeim a sütimet piszkálva a villával.
- Húgi - kezdi a hátamat simogatni a bátyám -, húsz éves gyönyörű, okos, csinos, különleges lány vagy és bár ebbe nem szívesen gondolok bele, de vannak vágyaid, ami tök normális. Abból, amit mondtál, egyértelmű, hogy Rhys vonzó számodra és ez nem bűn.
- Tudom, de... - elharapom a mondatot, mert felesleges lenne magyarázni, hiszen tudják, hogy mi bajom van.
- Ha úgy érzed, hogy nem szeretnéd ezt, akkor mondd meg neki - néz mélyen Colin a szemembe. - De mióta beszélsz róla, csillog a szemed és azt mondtad, hogy boldoggá tesz, ezt pedig ne vedd el magadtól. És bármi van, szólj nekünk - ad puszit a halántékomra, én pedig egy kicsit hozzábújok.
Határozottan szükségem volt erre a találkozásra a testvéreimmel.

Rhys:
Amikor reggel bemegyek az órámra, ami közös Grace-szel, a terembe lépve azonnal őt kezdem el keresni a tekintetemmel, s ahogy meglátom, hogy van mellette üres hely, boldogan indulok el felé.
- Ezt nézd, mit hoztam neked - nyújtom felé a neki szánt papír poharat, amitől Grace szeme megcsillan.
- Komolyan mondod? - néz fel rám, elvéve a kávéját, mire mosolyogva biccentek. - Istenem, pont jókor, a tesóimmal elbeszéltük az időt és már nem volt időm venni magamnak egyet, pedig az volt a tervem.
- Látod? Megéreztem, hogy kávét kell hoznom neked. Beugrottam az óra előtt a Cherrybe és eszembe jutott, hogy talán feldobnám Grace Andersont azzal, ha neki is hoznék. Reméltem, hogy nem volt rossz ötlet.
- Határozottan nem volt az - veszi le a tetejét és beleszagol az italba.
- Örülök neki - ülök le mellé -, úgy hoztam, ahogy szereted, feketén, két kanál cukorral.
Grace arcát elönti a pír, miközben belekortyol a kávéjába.
- Megjegyezted, hogy hogyan szeretem? - kérdezi mélyen a szemembe nézve.
- Nagyon úgy fest - kacsintok rá, amitől még pirosabb lesz az arca. - Milyen volt a tesóiddal?
Tudom, hogy Grace mennyire várta már, hogy végre találkozzanak. Azt mondta, hogy jelenleg ez jelenti kábé az egyetlen mentsvárat a számára. Nem tudom, hogy engem is annak tekint-e, de az biztos, hogy a parkban eltöltött pár óra óta mintha valami megváltozott volna köztünk. Egyelőre nem tudom, hogy ez hova vezet, de kicsit sem bánom, sőt, nagyon örülök ennek. Olyan, mintha a fal, ami körül veszi őt, egy kicsit megrepedt volna előttem.
- Hát nem pont olyan, mint amire számítottam - túr a hajába és az ajkait elhagyja egy zavart kacaj -, de határozottan jó. Jót tett nekem is és amúgy is örülök, hogy végre tudtam velük találkozni. Imádom a lányokat és olyan, mintha a testvéreim lennének, nagyon élvezek velük együtt lakni, ezer éve ezt terveztük, de néha baromira hiányoznak a vérszerinti tesóim. Kellett az, hogy tudjak velük személyesen is beszélni és megölelni őket.
Ahogy Grace beszél róluk, a szemében megjelenik egyfajta szeretetteljes csillogás. Ez most más, mint amikor a lányokról mesél, pedig akkor is ott van ez a szeretet a hangjában.
- Akkor most egy kicsit jobban vagy? - biccentem oldalra a fejem a saját kávémból kortyolva.
- Valamennyivel igen. Képzeld, meséltem nekik rólad is - pirul el újra és olyan édes mosolyt küld felém, hogy a szívem ugrik egyet.
Engem annyira váratlanul érnek a szavai, hogy egy pillanatra meg is merevedem és teljesen ledöbbenek. Azt sem tudom, hogy hogyan kellene reagálnom, köpni, nyelni sem tudok. Kell pár perc, mire összeszedem magam egy nagy nyelés után.
- Meséltél rólam a tesóidnak? - kérdezem még mindig kábultan a kapott információtól.
Grace ajkai huncut mosolyra görbülnek, s oldalra biccenti a fejét.
- Mi az, csak nem zavarba hoztam a nagy Rhys Boltont? - búgja, s nekem ettől a hangtól libabőr fut végig a testemen.
Úristen!
Grace Anderson flörtöl velem.
Talán egy párhuzamos univerzumba kerültem, ahol ő vált merészebbé és én hagytam el a tökeimet? Persze nem mintha baj lenne, hogy flörtöl, csak... Basszus, mi a fene van?
- Te most komolyan flörtölsz velem? - bukik ki belőlem és a padlón koppan az állam.
Láthatóan szórakoztatja a reakcióm és nehezére esik nem kinevetni. Most már kezdem érteni, hogy milyen lehet számára, amikor zavarba hozom és bár annyira nem szeretek zavarban lenni, én akkor sem tudok leállni azzal, hogy őt ilyen helyzetbe hozzam, mert egyszerűen imádom látni, ahogy elpirul az arca.
- Én? - vonja fel a szemöldökét drámaian a mellkasához kapva. - Ugyan, Rhys, miket nézel ki belőlem? Ártatlan vagyok, mint a ma született bárány.
- Ezt buktad, amikor elmondtad, hogy neked is vannak mocskos gondolataid - vigyorodom el. - Lebuktál, szépségem, ezt nem mosod le magadról - cukkolom, de aztán komolyabbra váltok. - És miket meséltél rólam a tesóidnak? Számítsak rá, hogy amikor megyek haza, a bátyád az egyik bokorból rám veti magát és kitekeri a nyakam? - kérdezem, mire hangosan felnevet.
Néhányan kíváncsian pillantanak felénk, a teremben lévő lányok féltékeny tekintettel méregetik Grace-t, a srácok pedig engem akarnak kinyírni szemmel, amiért megnevetettem őt. És a legdurvább, hogy ő ezt még csak észre sem veszi. Hihetetlen, hogy Grace mennyire nem érzékeli, hogy hány pasi csorgatja rá a nyálát itt helyben is. Imádom, hogy milyen szinten ki tudja zárni a külvilágot és hogy el tudja érni, hogy én se vegyem figyelembe, hogy kik vannak körülöttünk és hol is vagyunk. Amíg a parkban voltunk a múltkor, teljesen elfelejtettem, hogy hol vagyunk, csak Grace létezett és ez egyszerre volt új és baromi jó. Még egy emberrel sem tapasztaltam ilyet.
- Nem, ettől nem kell tartanod, Colin nem ilyen - ingatja meg a fejét még mindig kuncogva a lány. - Bár az tény, hogy ha olyan dologgal bántasz meg, ami durva, akkor azért féltened kell a tökeidet. Mondjuk lehet, hogy Ambertől kicsit jobban kellene ilyen esetben tartanod.
- Nem áll szándékomban bántani téged - biztosítom -, de ha véletlenül megtenném, akkor nem csak a tesóid azok, akiktől tartanom kell - utalok a lányokra.
- Ez igaz, Mel és Des még veszélyesebbek. Sage-től sem árt, ha tartasz, de ő még talán a legkegyesebb.
- Rögtön gondoltam - nevetek fel én is.
- Egyébként arról meséltem nekik, hogy ott voltál mellettem, amikor Sage elköltözött és szükségem volt valakire. És azt is elmeséltem, ami majdnem történt a jakuzziban - kezdi az alsó ajkát harapdálni.
Már megfigyeltem, hogy mindig ezt csinálja, amikor valami nyomasztja vagy nagyon agyal egy adott dolgon. Nem véletlen, hogy a szája sokszor sebes, mert mindig azt kezdi el rágni, ahányszor csak van valami.
- Biztos, hogy ezek után nem akar majd kiherélni a bátyád? - kérdezem, amitől megint nevet egy kicsit és megrázza a fejét.
- Biztos - biztosít.
- Akkor miért is rágod a szád? - nyúlok az ajkai felé és ahogy finoman megsimítom azt, mind a kettőnk lélegzete elakad.
Nem volt szándékos a mozdulat, ösztönösen jött, de így is akkora hatással van rám, hogy a gatyám kezd szűkössé válni és ahogy látom, ő is megborzong.
- Mert nem tudom, hogy téged zavar-e, hogy elmondtam nekik és a lányoknak.
- Ugyan miért zavarna? - vonom össze a szemöldököm értetlenül. - Gracie, én is elmondtam Aidennek, tudod jól. Ráadásul én nem titkolom, hogy mi történt. Vagyis mi nem történt. Tudod jól, hogy miattad nem adtam tovább senkinek. Lazulj el, szépségem - küldök felé egy kedves mosolyt.
Grace nagyot nyel és egy pár percig habozik, de aztán bizonytalanul biccent.
- Igyekszem.
- Mondtam, hogy több időt kell velem töltened, hogy menjen - vigyorodom el megint rákacsintva.
- Hát persze - forgatja meg a szemét Grace, de mosolyog. - Egyébként Amber még mintha fel is villanyozódott volna. Nem sűrűn hall tőlem ilyet, hogy egy sráccal majdnem csókolózom egy jakuzziban.
- Vagyis különleges vagyok? - vonogatom a szemöldököm, amivel megint meg tudom nevettetni.
- Inkább egoista - borzolja össze a hajam. - Hogyan lehet ekkora önbizalmad?
- Csak nézz rám, Gracie, hogy ne lenne ekkora önbizalmam ilyen külsővel?
- Borzalmas vagy, ugye tudod?
- Úgy érted, hogy csodás - javítom ki, amitől, bár ő nagyon igyekszik leplezni, de folyamatosan mosolyog. - Szóval a nővérednél szereztem egy jó pontot?
- Valami olyasmi. Inkább a szitu kapott jó pontot, de mondjuk, hogy ezáltal te is.
Nekem ez is megfelel, pláne, hogy még soha nem találkoztam velük.
Lehet, hogy nem jó ötlet, de egy kicsit témát váltok, bár nagyon nem szeretném elrontani a kedvét.
- És otthon mi a helyzet? Történt valami változás?
- Nem - sóhajt fel elhúzva a száját -, voltunk bent Sage anyukájánál, de Sage akkor épp nem volt ott. A nővéremnek azt mondta Trinity, hogy továbbra sincs jól és még nem akar haza költözni. Én váltottam vele pár üzenetet, de elég szűkszavúan válaszolt és nem akartam erőltetni. Az biztos, hogy Mel miatt aggódik.
- Ő hogy van?
- Sosem ismerné be hangosan másoknak, de mi tudjuk, hogy nem jól. Bűntudata van, pedig csak őszinte volt és még igaza is. Sage-nek előbb vagy utóbb mindenképp meg kellett volna tudnia azt, amit Jace tett. És amúgy innentől felmerül a kérdés, hogy vajon megtette-e már máskor is, több lánnyal. Vajon hányszor próbálta meg megcsalni Sage-et és hányszor tette valóban meg. Ha ebbe belegondolok, még én is kibukom és felmegy bennem a pumpa, nemhogy bennük, akik résztvevői voltak ennek az egésznek. Nem is értem, hogy Jace-nek hogy volt képe ehhez, Sage remek lány, sokkal jobbat érdemel. Annyira jó lenne, ha mindezek után Nathaniel összeszedné a tökeit és...
- Össze fogja - szakítom félbe, amire felkapja a fejét a kávé kavargatásáról.
- Honnan vagy benne ennyire biztos?
- Elmentünk hozzá az után a bizonyos esemény után, emlékszel? Nat végre észhez tért, hidd el. És reméljük, hogy tartja magát az elhatározásához. Ha nem, akkor én kócolom össze a haját.
- Igazi hős vagy - ironizál mosolyogva, de a szemén látom, hogy lényegesen érzékenyebben érinti ez az egész.
- Beszéltünk már a tesóidról, beszéltünk Sage-ről, még Melodyról is és megtudtam, hogy ha megbántalak, akkor Des kiherél, de azt még mindig nem tudom, hogy te hogy vagy.
Grace szóra nyitja az ajkait, de bejön a tanár és elkezdi ismertetni a mai feladatot. A mai kicsit más, mint szokott, képregény technikát vár el tőlünk, ami azért lényegesen messze van a megszokott klasszikusoktól. Bár egy cseppet sem zavar, mert ezt még soha nem próbáltam, pedig mindig ki szerettem volna.
- Szóval? - kérdezem, amikor mindenki neki áll a feladatnak.
Grace még csak a színeket keveri, de azt nagyon elmélyülten teszi. A kérdésemre megint a száját kezdi rágcsálni és kicsit megvonja a vállát.
- Elég vegyesen. Most a tesóimmal ez a találka jót tett, de eléggé nyomaszt az otthoni helyzet. De nem akarok belesüppedni a szomorúságba. A festés pont abban segít, hogy ki tudjak kapcsolni.
- És én ebben zavarlak mostanában folyton - nézek rá a vászonról.
Grace rám kapja a tekintetét és én már előre félek, hogy mit fog reagálni, így inkább vissza is fordulok a munka felé.
- Nem szoktál zavarni - látom a perifériámból, hogy rázza a fejét. - Sőt, ami azt illeti, egész szórakoztató, amikor bent vagy velem. Az biztos, hogy amikor egyedül vagyok, nem szoktam annyit nevetni. Igaz, akkor el szoktam merülni a gondolataimban - biccent egyet -, de az nem mindig olyan szórakoztató. Sőt, ami azt illeti, az esetek nagyobb részében nem szórakoztató. Várjunk csak! - fordul felém teljes testével. - Most azért mondod ezt, mert le akarsz koptatni? Ennyi volt? Rhys Bolton máris tovább lépett rajtam? - cukkol mosolyogva.
Na jó, Grace ma már másodjára flörtöl velem, ami hatalmas újdonság. És én baromira élvezem.
- Ugyan már, drágám, hogyan léphetnék túl rajtad ilyen könnyedén? - nézek rá vigyorogva. - Különben is, fosszalak meg ettől? - mutatok végig magamon.
- Tényleg hihetetlen az egód - nevet fel megint, miközben visszafordul a vászon felé.
Mázli, hogy a tanár nem egy karótnyelt fószer, hanem a tipikus elvont művész, mert tuti, hogy különben leharapná a fejünket, amiért beszélünk és nevetgélünk az órán. Márpedig eszembe nem jutna bajba keverni Grace-t, még ha ilyen hülyeséggel is.
- Igen, de kompenzálom azzal, hogy cuki vagyok.
- Na persze, még szerencse - temeti az arcát a kezébe.
- De persze magamat sem fosztanám meg a közös festéstől, a terem üres nélküled, amikor festek - vallom be, amitől Grace arca egy pillanat alatt lesz piros.
Hogy leplezze a zavarát, inkább témát vált:
- Az edzésed milyen volt ma?
Mosolyogva kezdek el festeni, mert egyszerűen imádom zavarba hozni őt és mert baromi jól esik, hogy érdeklődik az edzésem iránt.
- Gyilkos, mint mindig, de én imádom. Ha az őszi szezont sikerülne jól kihozni, akkor a tavaszira szednénk annyi önbizalmat, hogy fixen taroljunk. Az újaknak még kissé döcögős a dolog, de szerintem bele fognak rázódni. Tudom, hogy tavaly nekem is időbe telt, mire felvettem a ritmust az egyetemi hajtással.
- Ennyire más, mint a gimi? - kérdezi festés közben. - Mármint ne értsd félre, nem beszólásnak szánom, csak... úgy tudom, hogy a gimis statisztikák alapján magasan a legjobb voltál.
Melegség indul el a mellkasomban, ahogy ezt kimondja. Nem tudom, hogy pontosan mi váltja ki, sem azt, hogy ő mindezt honnan tudja, de az biztos, hogy Grace közelében elég sokszor megjelenik mostanában bennem ez a forróság.
- Igen, ez így van, de azért az egyetemi menetrend és a felfogás is teljesen más. És ugye a tanulmányok is máshogy működnek, eleinte nagyon nehezen ment, de aztán sikerült belerázódnom.
- Azóta meg itt is király vagy, mi?
- A király azért túlzás, de igyekszem.
- Mondta a lacrosse csapat kapitánya, akinek most az egyetemen is magasan a legjobb a statisztikája, az összes csapat és csapattag közül. És nem mellesleg másodéves létére lett csapatkapitány.
- Én csak mindig törekszem a maximumra, ennyi - vonom meg a vállam. - Szeretném, ha jól teljesítene a csapat. És éppen ezért igyekszem az újaknak is segíteni, amennyire tudok.
Grace egy darabig hallgat és az arcomat fürkészi, de aztán kedves mosolyt küld felém.
- Valahogy mindig képes vagy meglepetéseket okozni nekem, Rhys Bolton.
Mellette magamnak is sikerül meglepetéseket okoznom.