52.rész

Kimi a halál sápadtan feküdt az ágyon, az infúziók még mindig csöpögtek, és jó pár gép érzékelője a karján és mellkasára volt helyezve.

A doki oda lépett hozzám.

- Ne izgassa fel semmivel, ha lehet.

- Rendben... meddig maradhatok?

- Pihennie kell, és nem szabad fárasztani, de ha tud aludni és jó hatással van rá, hogy maga itt van. Akkor maradjon.

Bólintottam. Kimire néztem.

Kissé bágyadtan pislogott, az e lényeg, hogy ébren van. Rám nézett, de kifejezéstelen volt a tekintete. Próbáltam mosolyogni.

Közelebb mentem, és leültem az ágya szélére.

- Szia....- mondtam csendesen ennyit bírtam kinyögni.

- Sajnálom...hogy kitettelek ennek.... - mondta halkan.

- Tudom.... Gyógyulj meg jó? Hogy érzed magad? – mondtam már majdnem sírva.

- Mint akin átment egy úthenger.....

Megszorítottam a kezét, de ő szinte csak simogatta az enyémet, nem volt semmi ereje sem.

Igyekeztem lenyelni a könnyeket.

- Olvastad a levelet?

- Nem.... Én nem is fogom... Majd te elmondod mit írtál, amint jobban vagy....

- Inkább olvasd el....

- Kimi kérlek! Ne csináld ezt! Legyünk végre boldogok.

Hosszan hallgatott.

- Seb nagyon szeret téged....Ő tényleg boldoggá tud tenni....

- Nem érdekel Seb! – csattantam fel – Nekem Kimi Raikkonen kell, nem az az......kölyök...

Idióta barmot akartam mondani, de nem tettem. Ha Kimi jobban lesz, úgyis szétveri érte Sebet, most kár terhelni ezzel.

- Ezt most csak azért....

- Ezt most ezért mondom, mert szeretlek! Téged! És senki mást! És szedd össze magad, mert már nem bírom ezt a kórházjáró túrát.

- Inkább kocsmában kellene mennünk. –próbált mosolyt erőltetni magára.

- Látom a régi Kimi visszatért. Pedig nekem másféle terveim voltak.

- Miféle tervek? –érdeklődött.

Huncutul elmosolyodtam.

Egy percig értetlenül bámult, aztán leesett neki.

- Ez kórház, és nem szex hotel. – suttogta.

- Igen? Én azt hittem jóféle kupi....- mondtam lelombozva.

- Szeretlek! – mondta egyszerűen – Pont ezért, hogy ennyire életvidám, és pikírt vagy.

Hat tudnád, hogy mindjárt bőgök és ez csak álca. Mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj!

- Még ha ez most csak álca is....Rémesen hazudsz...

Behunytam a szemem. Tarts magad! Tartsd magad! Nem bőgünk!

- Nem erősségem...

- Ennek örülök....

- Nem hazudtam neked. Ott a hotelben, csak össze voltam zavarodva, berontottál, hogy mégis csak kellek, és feltépted a sebeket, és és.....

- Értem....

- Ne haragudj.....

Biccentett. El kell mondanom! Tudnia kell!

- Kimi... Valamit tudnod kell.... Seb és én.....szóval.....

- És milyen a kölyök az ágyban? Jobb vagyok nála, vagy rosszabb? – hűvös és kimért lett.

Ez fájó tüske Kiminek.

- Nem feküdtünk le..... Ha fél órával később jössz,..... akkor most nem ezt mondanám....

- Szóval nem. Akkor nem. A képeken nem úgy tűnt, hogy nem teszteltétek egymást....

- Csókolóztunk, és letapizott, ha tudni akarod! Én meg hagytam, mert legalább egy éjszakára szerettem volna szerelmet, és törődést, annyi szenvedés után. – csattantam fel.

- Ki akartad használni......- szögezte le a tényeket.

- Igen. Csakhogy én megmondtam neki, hogy egy éjszaka és lapát. Tudta, és vállalta.

- Érted bárki vállalná....... Én is vállaltam....Emlékszel?

- Emlékszem, ahogy arra is, hogy életem legjobb fél órája volt. És bánom, hogy....

- Bánod?

- Hagy fejezzem be! –pirítottam rá. Hűűű de követem az orvos utasításait. – Bánom, hogy nem tartottalak vissza, és hülye voltam. Ha akkor megteszem, nem itt tartanánk. Kimi lépjünk túl a múlton és kezdjük elölről. Tiszta lappal. Szükségünk van egymásra, ne mond hogy nem látod....

- De....Csak félek, hogy tönkre teszlek....

- Én is félek....De ha végre adunk magunknak egy igazi esélyt, és akarjuk, akkor menni fog.

- Talán...

- Biztosan!

- Mindig ellentmondasz nekem...- mondta halvány mosollyal.

- Ha nincs igazad, te kis csacsi.....

- Pihenned kell, az orvos is mondta. Kimegyek a srácokhoz, megnyugtatom őket!

- Kimerültnek is érzem magam....

- Akkor pihenj....

- Te is...Menj haza..... Nagyon kimerült, és ideges vagy....Azért bejössz holnap?

- Itt maradok éjszakára....Viszont ha holnap jobban leszel, akkor hazamegyek pihenni. Ígérem!

- Meddig maradsz?

- Amíg fel nem ébredsz....

Egymásra mosolyogtunk.

- Mindjárt jövök!

- Rendben...

Kimentem a fiúkhoz.

Úgy álltak körben, mint valami világcsodát.

- Hogy van? – kérdezte Schumi.

- Kocsmával, meg bordéllyal viccelődött. Úgyhogy jobban.

Halványan elmosolyodott mindenki.

- Akkor tényleg jobban.

- Remélem. Sokat lendített a dolgon, hogy elmondtam mi van Seb és köztem.

- Mit mondtál neki? –érdeklődött kissé emelet hangon Brunno.

- Annyit, hogy nem feküdtem le vele. A többit majd ha jobban lesz, csak akkor. De ez is elég volt, hogy jobb kedve legyen. Egy fájó ponttal kevesebb.

Seb nem mert a szemembe nézni, a cipője orrát fixírozta. Szarul nézett ki. Látszott, hogy szarul is van, lehet is mire. Persze tudtam, ha ő nincs, ki tudja mikor megyek Kimi után, és szintén ha ő nincs, akkor nem lett volna aki betöri azt a kocsi ablakot.

Bár ő indította el a lavinát, azért sokat tett, hogy kijavítsa. Azt hiszem, egálban vagyunk, de gondolom Kimi azért még egy jobb horoggal majd egyenlít.

- Szerinted rendbe jön? –érdeklődött Schumi.

- Igen. Éjszakára maradok. De megígértem neki, ha holnap felébred, akkor hazamegyek pár órát pihenni. Így nem aggódik értem. Ti menjetek. Ha bármi van, azonnal szólok.

Bólogatta. Elindultak a folyosón, de Seb hátra maradt, és csak toporgott az ajtó előtt. Lehajtott fejjel.

- Menj te is....

- Maradnék....- mondta halkan. – Itt kint.

- Egész éjjel itt akarsz szobrozni? Ne légy hülye! Menj haza, pihenj, és reggel bejössz. A csapatnak szüksége van rád, itt nem tehetsz semmit. Nyerd meg a futamot Kimiért!

- Maradnék.....- mondta sírva.

- Jaj Seb....

Megöleltem, de nem ölelt vissza. Csak zokogott.

- Te kis ökör.....Nem lesz baj....Túléli, majd jól képen ver... és minden rendben lesz....Én sem haragszom, na! Hallod Rómeó!

- Hallom....- suttogta.

- Seb....Megmentetted, ha te nem vagy ott a garázsban, a mentőket is te hívtad nem igaz?

Bólintott.

- Seb... szedd össze magad na.... Nem kell a világ fájdalmát magadra venni.... Nem lesz itt semmi baj....

A kezemmel felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézzek. Teljesen ki volt készülve. A padlóra került.

- Hallod! Nem haragszom! Nincs baj! És Kimi sem fog!

Megöleltem. Átölelt.

- Sajnálom...

- Ha még egyszer meghallom, ma ezt a szót megölök valakit...

Elengedtem. A többiek közben visszajöttek.

- Itt maradt egy fölösleges teher! – dünnyögte gúnyosan Heikki.

Hna most lett elegem belőle.

Odamentem, és behúztam neki egyet. Eleredt az orra vére, az én kezem, meg kurvára fájt.

- Te meg sürgősen vegyél vissza barom arc! Ha Seb nem lett volna akkor...

- Hallottuk! – mondta Bruno – Heikki is hallotta, csak hülye!

- Helyes! Akkor holnap normálisan jöjjön be, vagy be se jöjjön!

Heikki fogta az orrát.

- Érteppp... Ezt megértemeltem... Ikazat volt...- mondta orrhangon.

- Jó. Akkor egy – egy. Seb sincs a legjobb bőrben, kaparjátok össze.

- Majd beszélek a fejével. – mondta Schumi és átkarolta.

Hiába. Schumi az Schumi.

Még egyszer Sebre néztem.

- Szedd össze magad, és semmi hülyeség! Okés?

Bólintott.

Elköszöntek. Én meg vissza mentem Kimi mellé, a kórterembe.