44.rész

Vártam a zuhanást, de e helyett, két erős kar szorított magához.

Kinyitottam a szemem, a felsőtestem már bőven kint volt az ablakon, valaki azonban erősen tartott a csípőmnél fogva, de így is nem sok hiányzott, hogy átlendüljünk a párkányon, le a mélybe.

- Ne csináld kérlek....- suttogta nehézkesen Kimi.

Kapálózni kezdtem, minden maradék erőmmel.

- Engedj el... Én ezt már nem bírom elviselni...- könyörögtem.

- Ha ugrasz, akkor ugrok én is! – mondta határozottan.

- Kimi..... kérlek.....

- Nem! Én kérlek.....Bármit megteszek, csak ne csinálj hülyeséget! Kérlek!

- Akkor szeress engem! – mondtam sírva.

Már nem volt erőm kapálózni. Kimi pedig, behúzott az ablakon.

Leültünk a földre, és hátulról átkarolt, és magához húzott, az orvosok, pedig injekciókat adtak be, és szúrtak egy új vénát. Nem fogtam fel miről is beszélnek, vagy miket mondanak nekünk. Csak egy dolog járt a fejemben.

- Ne hagyj itt....- könyörögtem.

- Nem megyek én sehova! Maradok! – mondta határozottan.

Még szorosabban ölelt. Én meg bőgtem.

Nem tudom meddig ültünk ott, de Kimi lassan elengedett, és felállt.

- Hova mész? – kérdeztem kétségbeesve.

- Sehova. – mondta kedvesen, felkapott, és ágyba dugott. – Csak még valami bajod lesz azon a hideg kövön.

- Búj mellém....

Nem szólt semmit, csak odaült az ágy szélére, én arrébb csúsztam, ő meg odafeküdt.

A mellkasára hajtottam a fejem, és belefúrtam az arcom, hallgattam a szívverését. Erősen határozottan dobogott. Megnyugtató volt. Szorosan átölelt.

- Olyan fáradt vagyok...- mondtam kábán.

Már így is félig aludtam.

- Akkor aludj egyet... Rád fér...

- De csak ha te is....

Megsimogatta a karom.

- Jó...

- Itt leszel ha felébredek?

- Nem megyek én sehova! Ezek után pláne nem! Maradok! Maradok, amíg akarod! – mondta kicsit morcosan.

- Akkor maradj örökre....

- Rendben....- suttogta.

Pillanatok alatt elaludtam. Hosszan és mélyen álomtalanul pihentem, mert mikor valami zajra felébredtem, nem voltam teljesen fitt.

Mintha a tv ment volna a háttérben, valami beszélgetés.

Kinyitottam a szemem, a fejem egy párnán feküdt.

Hol van Kimi????

Azonnal körbenéztem, az ajtóban állt, nekem háttal, és a fiúkkal sutyorgott.

- Így bízzuk rá te barom???- csattant fel Heikki.

- Legközelebb mi lesz, mire bejövünk már a hullaházban lesz??? – veszekedett Kimire Seb.

- Nem. Csak kicsit fáradtak voltunk és...

- És veszekedtél vele te állat! – sziszegte Bruno – Tudod mit mondott az orvos! Te is láttad milyen állapotban van miattad! Miért kellett még rontani rajta???

- Nem szándékosan volt elhiheted! De én is kimerült vagyok! Öt napja alig alszom, és az én idegeim sem a legjobbak! – veszekedett vissza Kimi.

- Most éppen azért mert nem vagy belőve? Legjobb lenne ha elmennél, és békén hagynád! – közölte Seb.

- Megígértem neki hogy maradok, amíg ő is akarja. Úgyhogy tetszik, vagy sem itt leszek!

- Mert persze mindenkinek az a legjobb, ha te itt vagy! – kiabált gúnyosan Heikki.

- Ne üvölts már! Felébreszted! – sziszegte Kimi.

Felém fordult. Borzalmasan kimerült és fáradt volt. A szemeit alig tudta nyitva tartani, és az arca is nyúzottnak tűnt.

- Felébredtél? –kérdezte bambán. - Mikor? - próbált mosolyogni.

- Pár perce. Jól vagy? –kérdeztem aggódva.

- Ez inkább én kérdezem. – leült az ágyamra.

- Igen, azt hiszem. Te viszont nagyon viseltes vagy.

- Kicsit fáradt vagyok, de semmiség.

- Inkább nagyon.

A számra tette a mutató ujját.

- Ne ellenkezz velem te nő. – mosolygott.

- Még nem is járok veled, de már dirigálsz. – mondtam mosolyogva.

Megölelt. Amennyire lehetett hozzábújtam. Aztán elengedett, és csak a kezem fogta. Annyi érzelem, és kedvesség, szeretet volt a szemében, hogy alig ismertem rá. Jó volt látni, hogy van egy ilyen oldala is.

- Látom megjöttetek! – vetettem oda fiúknak.

- Ennyire nem kell örülni...- morogta Seb.

- Neked meg nem kéne Kimit kritizálni, végül is te hívtad fel nem?

Seb bekussolt, és fülét farkát behúzta.

- Látom nagyon Kimi pártját fogod...- morgott Heikki.

- Most mi bajod ember? Örülnétek, hogy minden rendben köztünk, végre valahára, és én is, meg Kimi is jobban vagyunk.

- Erről vitatkoznék! - morgott tovább Heikki.

- Akkor vitatkozzunk! Soroljam irányomban, a te magas érdemeidet is?

- Nem kell! Legyen csak ő fasza csávó!

- Most mi van? Az a bajod, hogy csak kikötöttem mellette? Csípi a csőröd?

- Ha tudni akarod, az csípi a csőröm, hogy tegnap majdnem kiugrottál az ablakon! Miatta! – Kimire bökött.

- Az tegnap volt, ma meg ma van! Te se nagyon ügyködtél, hogy jobban legyen, nem láttam azt a fene nagy igyekezeted, egyedül Seb törte magát! Akkor meg mit pattogsz?

Síri csönd lett.

- Jobb ha megyünk.. –mondta Bruno halkan.

- Nem mentek sehova! Leültök és elmondjátok miről maradtam le az utóbbi pár napban! – mondtam haragosan. – És amíg ti itt felvigyáztok rám, addig te drága – Kimire böktem – haza mész aludni pár órát. Nincs vita!

Kimi mindkét kezét felemelte.

- Ahogy a császárné óhajtja! – mondta bujkáló mosollyal.

- Helyes! Seb haza visz, ugye Seb?

- Persze. – dünnyögte.

- Nem kell ennyire lelkesnek lenni. De ha már ilyen vagy, akkor hozzál nekem visszafelé valami ehetőt.

- Ehetőt? –kérdezte döbbenten.

- Igen. Valami finomat.

- De mit? –kérdezte bambán.

- Faszom se tudja! Légy kreatív.

Kimi meg vigyorgott, mint a tejbe tök.

Intett Sebnek, hogy menjenek, de láthatóan jól szórakozott.

Kifelé menet Seb, még dünnyögött az orra alatt.

- Úgy látom a kis házi sárkány visszatért!

- Ne is mond! Kellett nekem ilyen nő! – röhögött Kimi.

Utánuk vágtam két párnát.

- Nem vagyok süket!

- Tudjuk! – kiabált vissza Seb.

- Hna ti meg leültök és mindent pletykát, sztorit elmeséltek! –vigyorogtam a fiúkra.

- Látom elemedben vagy megint! –vigyorgott Bruno.

- Ül! Mesél! Nem süketel! – mutattam az ágyam szélére, röhögve.

Ők meg leültek, és meséltek. Annyit nevettünk, meg mókáztunk, hogy már fájtak az arcizmaim.