21. rész

Pás lépés után, a hátam mögül pusmogást hallottam.

- Hna most jön a második felvonás! Ez jó műsor lesz! – dünnyögte Fer, és moraj futott végig a tömegen.

Fél perc alatt ment fel a vérnyomásom, olyan háromötvenre. Nyugi, nyugi, nyugi. Süket vagy, és néma!

Újabb mormolás mögöttem.

- Ötven dollár fogadni, hogy fel is képelni Kimi devushka. (oroszul lány).

- Tartom! – poénkodott Fer.

- Tartom, és teszek rá még harmincat! – mondta Button.

Baszod, mindjárt nem lesz olyan jó kedvetek, ha hozzátok vágom a széket itt mellettem.

Jó pár méter után. Szembe jött velem egy csinos pincérnő, a tálcája tele volt poharakkal. Zseniális ötletem támadt.

- Ne haragudj! Tudnál nekem segíteni?

- Igen kisasszony?

- Azaz asztaltársaság rendelt már? –böktem feléjük a szemmel.

- Igen kisasszony.

- És kivétetek már a rendelést?

- Nem kisasszony.

- Adok neked négyszáz dollárt, ha manipulálsz a rendelésükkel.

- Mit kellene tennem? – kérdezte gyanakvóan.

- Semmi extrát. Az italokat meg kéne, sózni úgy istenigazából.

- Kisasszony, ezért engem kirúgnak.

- Nem, nem fognak. Mond azt, hogy én küldtem nekik, mert elvesztettek egy fogadást. –rávigyorogtam.

- Legyen nyolcszáz.

- Legyen. – rávigyorogtam, és észrevétlenül odaadtam neki a pénzt.

Ez a poén bármennyi pénzt megért nekem. Tovább trappoltam Kimi felé. Valamit mindenképpen helyre akartam tenni vele kapcsolatban. Majd megálltam az asztalánál csípőre tett kézzel.

Rám se nézett csak fixírozta a poharat benne, a már szinte teljesen elolvadt jeget, és az üveg bontatlan vodkát. Bontatlan vodka Kimi asztalánál? Mi van, már részeg, vagy még az és nem kell?

- Beszélni akarok veled! – közöltem minden előzmény nélkül.

Semmi értelmét nem láttam az udvariaskodásnak.

- Jöhet! – közölte egykedvűen.

- Jöhet?

- Már ma te vagy az x-edik, aki le fog baszni. Többek közt a cikázásért a pályán. Egy újabb fejmosás már meg se kottyan! – mondta minden érzelem nélkül.

Nocsak. Többek?

- Tulajdonképpen nem ezért jöttem.

Felnézett rám, de érzelmi reakció nuku.

- Szerettem volna megköszönni, hogy délután bejöhettem veled meg a kocsiddal.

Megrántotta a vállát. Majd a tekintetét visszafordította a piára.

- Akkor is rendes volt tőled.

- Ha már majdnem elkéstél miattam, és ráadásul szét is vertem a kezed, ez a minimum. –mondta komoran.

- Ha ennyit hajtogatod, még elhiszem, hogy bűntudatod van! Neked! – mondtam gúnyosan.

- Bármit is feltételezel rólam, nőket nem verek meg. Azért annyi kis gerinc még van bennem. - mondta megvetően.

Hűűűű. Egy temetőben is több a derűt lelek. Hát sokra nem tartja magát az fix. Ránéztem az asztalra.

- Furcsa bontatlan üveget látni pont a te asztalodon. – mondtam mindenféle hangsúly nélkül.

- Az a terv, hogy addig iszok, amíg eszemnél vagyok.

- Nagy tervek! De miért is?

- Nem mindegy neked?

- Csak úgy, kíváncsiságból.

- Van rá okom bőven.

- Gondolom, hogy a főnököd leordította, azaz egyik.

- Ünnepelek!

- Igazán? Mi az alkalom?

Az üveg felé nyúlt, letekerte a kupakot, és töltött magának.

- Hogy ezen túl már nincs egy barátom se. – mondta szárazon, és felém intett a pohárral, és egy hajtásra kiitta.

- Azzal hogy piálsz nem oldod meg a gondot, csak a szőnyeg alá söpröd. Beszélned kéne Heikkivel.

- Beszéltem Heikkivel. Közölte, hogy reméli, minél hamarabb egy csatornában végzem, és nem senkinek sem gondja többé velem.

- Hűha. –nyögtem ki döbbenten.

- Jah.

- EEzz, kicsit erős, éppen tőle. De az ivással nem oldod meg a gondjaid.

- Már nincs mit megoldani. Itt a vége. - közölte hidegen, és egy újabb pohárral gurított le. – Szépen kiosztottad a társaságot!

- Igen, politikusnak kellett volna mennem. De a finálét még nem láttad. – vigyorogtam.

- Valóban? – mondta egykedvűen.

- Ugyan már. – megláttam a pincér csajt a tálcákkal az asztal felé menni – Na, most figyelj! Egy életre megjegyzik hogy velem, nem lehet baszakodni.

Felszolgálták az italokat, majd koccintottak, és mindenki felhörpintette az italát egy húzásra. ÉÉÉsss jött a köhögés, prüszkölés, felugrálás az asztaltól, és a mellékhelyiség felé rohanás tömegével.

Kitört belőlem a kacaj.

- Mit csináltál velük? –érdeklődött hírtelen élénkséggel Kimi.

Sátáni mosolyt vetettem rá.

- Ittál már méreg sós piát?

- Baszd meg! – döbbent le.

További széles vigyorgás.

- Ugye - ugye, én mondtam, hogy ne csesztessenek, de hát nem hallgattak rám. Hna megyek keresek valahol valami ehetőt, hátha kiszolgál még valamelyik konyha.

- Hát kétlem. Itt kilenc után már nincs kaja, csak pia. A szakácsok, korán fekszenek, hogy reggel időben kész legyen a kaja.

- Szuper! Akkor éhen fogok veszni.

- Egy nőt se láttam, még aki este hét után, lenyelt volna bármi kaját. Mind kínosan ügyeltek a vonalaitokra. – gúnyolódott.

- Szarok a vonalaimra. Ma még nem ettem semmit, csak egy kávét ittam.

- Diétázol? –élcelődött.

- Nem, csak miattad nem volt időm még reggelizni sem, nem dereng? Utána meg güriztem megállás nélkül idáig. Mindegy, hívok egy taxit.

Kérdőn nézett rám.

- Miért nem kéred meg Sennát?

- Inkább éhen halok! Nem kell a segítsége a történtek után.

- Inkább mész taxival, és még éhezel egy órát?

- Igen.

- Zseniális. Nők. Meg az ti logikátok. – dünnyögte.

- Utálom, ha nincs itt a kocsim. Úgy érzem magam, ha nincs itt a verdám, mint egy elveszett ember, vagy mint akinek kivették a szívét és nem dobog, már szinte hozzám nőtt. – dünnyögtem.

Érdeklődve nézett rám.

- Mi az?

- Nőtől se hallottam még ilyet.

- Milyet?

- Hogy olyan szenvedéllyel beszél a kocsikról, mint egy pasi.

- Akkor nem a megfelelőkkel beszéltél eddig. A mi környékünkön egy pasi se viselne el másmilyen típusú nő, öt percnél tovább.

- Lehet, hogy a ti környéketekről kellett volna házasodnom.

- Miért is?

- Mert ott legalább nem olyan bigék élnek, akik meg ijednek ha, egy csepp motorolaj kerül a körmük alá.

- Elárulok egy titkot, ha úgy nézel nőt, mint egy verdát a használtautó piacon, akkor nagyobb szerencsével jársz.

Értetlen tekintet.

- Ne csak a karosszériát nézd, meg a külsőségeket, fel kell pattintani a motorháztetőt.

- Hmmmm. Érdekes hasonlat. – dünnyögte -.

- Jól értek az emberekhez.

- Valóban?

- Igen, azért vagyok sikeres, mert kiismerem őket a pályán, és azon kívül. De persze mint a mellékelt ábra mutatja, nem vagyok tévedhetetlen. –böktem Brunoék felé.

- Szóval szereted megismerni az embereket. Nem úgy tűnsz, mint aki nagy ember barát.

- Csak megválogatom őket. Néha előfordul, hogy belebukom, és elhiszem, hogy a jó külső jó belsőt takar. Aztán kiderül, hogy belülről rohad a karosszéria.

- És mi van akkor, ha a rohadt karosszéria takar még megmenthető jó motort?

Úgy bámult rám, mintha át akarna látni rajtam. Álltam a tekintetét.

- Mire akarsz kilukadni? –adtam a hülyét.

- Semmire. – mondta hidegen.

- Ha az érdekel, hogy mi a véleményem rólad, akkor kérdez meg. – mondtam nyíltan.

- Tudom, mi a véleményed neked, és a többieknek rólam, és nem izgat túlzottan. –közölte közönyösen.

- Értem. Akkor további jó iszogatást. Szia.

Megfordultam, és elindultam a home oldalsó kijárata felé. Már majdnem kiértem, amikor valaki galoppolt utánam. Nem érdekelt ki az, úgyhogy nem álltam meg.