Sziasztok!
Itt is volna a második részt, amit nagy izgalommal osztok meg veletek! 😍
Kellemes olvasást!

Clarke's POV:

- Oh, az a kis... - sziszeg Octavia. Én a lányok után nézek. Előttük úgy válnak ketté az emberek, mintha fertőző betegségük lenne. Tűnődve húzom Octaviát Ravennel az épületbe. - De komolyan! Hogy meri?!

- O, nyugodj le - sóhajt Raven. - Minden oké.

- De hát hogy beszélhet így veled?!

- Mit csináltál, húgicám? - a folyosón Bellamy közeledik. Keze egy alacsonyabb lány ujjait fogja. Gina mosolyogva köszön nekünk.

- Mi történt? - kérdezi aggódva.

- Semmi - morog Octavia. Bellamy sóhajt. - Leszállnál rólam? Kösz! - és ezzel elviharzik.

Én csak tehetetlenül nézek utána, majd Revennel egymásra.

- Clrake, mikor kezdődik a műszakotok? - az órámra pillantok.

- Van még egy óránk. Összeszedem a cuccaim és találkozunk a kijáratnál.

Visszamegyek a 712es terembe. Megkeresem a szememmel a padomat. Hozzá lépek, és felveszem a padlóról a táskám. Sietve kezem bedobálni a cuccaim, amikor észre veszem, hogy ezek nem csak az én dolgaim.

- Fenébe... - sóhajtok és elkezdem ezúttal kiszórni a dolgaimat az asztalra, hogy ki tudjam szemezni, mi nem az én birtokom.

- Itt lesz órám. És az a ceruza nem az enyém.

Ijedtemben elejtem az íróeszközt. Az hangosan koppan és a földre gurul. Kiszedem a széket helyéről, és leguggolok, bemászok az asztallap alá, hogy nyakon csípjem a szökevényt.

- Tudom, bocsnánat. Siettem és eltettem olyan dolgot, ami nem az enyém - magyarázom. Ahogy felállok, érzem, hogy a pár hátra kötött tincsemen kívül az egész hajam elmászott a hajolgatás miatt. - Tessék.

- Köszönöm - vigyorog rám a négyes lánycsapatból az egyik. Rövid afro haja és nyomott, hosszúkás arca van. Nem veszi el a ceruzát, csak áll és bámul. - Clarkey, ha nem tévedek.

Tudom, hogy tudja, ki vagyok, és hogy nem Clarkey vagyok.

- Clarke - javítom ki.

- Ezer bocsnánat. Clarkey.

Megforgatom a szemeim.

- Engedj ki - sóhajtok fáradtan. Ahogy az órára pillantok, feszültté válok. Már rég úton kéne lennem.

- Sietsz valahová? Tudod, az udvaron még nagyon ráértél szócsatázni Lottéval.

- Mindig ráérek megvédeni a barátaimat. Itt a ceruzád - nyomom a kezébe, de elhúzza azt, így majdnem előre esek.

- Tartsd meg - olyan lekezelően mondja, hogy akaratlanul is összeszorítom a szemem az ideg miatt.

- Nem kell, kösz. Nem jó rajzolni - egy mozdulattal eltöröm a grafitot és az asztalra dobom. - Engedj ki. 

A lány arcáról eltűnik a mosoly.

- Ezt nagyon megbánod még, Clarke - sziszeg. Felkapom a maradék dolgaim, a táskámba dobálom őket, és durván arrébb lökve az afro lányt megyek ki.
Szinte rohanok a kijárat felé.

- Na végre, csajszikám! Mi tartott eddig?! - harap felém Raven. - Ismered az órát? Hahó!

- Bocs, feltartottak - mondom, és nyelek egy adag levegőt.

A kávézó előtt magam elé engedem az eddig mögöttem baktató Ravent, aki belöki az ajtót. A kis csengő rögtön jelzi, hogy megjöttünk.

- Áh, lányok! Végre!

- Szia, Niylah - Raven int a lánynak és hátra megy öltözni, én egyszerűen csak követem. Szó nélkül veszem át a drap színű szoknyám, hozzá fehér rövid, buggyos ujjú inget, rá a szoknya színével egyező árnyalatú gombos mellénykét.

- Kész, na, gyere - morgom az orrom alatt. Menet közben megkötöm magamon a kötényem, ahogy kiérek, pedig felveszem a tegnap délután félre tett kerek tálcát.

- Ezt a négyeshez - adja ki az utasítást Niylah. Bólintok, majd a szemem sarkából nézve nyugtázom, hogy Raven is indul egy szelet tortával és egy jeges kávéval egy asztalhoz.
Leteszem a rendelést a négyesre, majd az ott egyedül üldögélő fiúra mosolygok, és visszamegyek a pultba.

Raven épp egy hosszúkávét csinál, de látom, hogy közben az agya azon jár, ahogy mit tegyen a folyton kattogó kávéfőzővel.
Rám pillant, miközben én konstatálom, hogy egyenlőre nincs több rendelés.

- Tessék - nyújtja át az éppen rá váró vevőnek a sütis-kávés zacskót. - Köszönjük a vásárlást! - hozzám fordul, a szeme úgy csillog, mintha most kapta volna kézhez az emberiség elpusztítására alkalmas fegyvert. - Clarke, fogadunk?

- Mi? Nem - rázom meg a fejem. A pultra támaszkodva élvezem a pár perces szünetet.

- Na! Ne légy ilyen savanyú!

Megforgatom a szemeim.

- Légyszi, csajszi! Ne már!

- Nem, Reyes, én nem fogadok, ezt te is tudod - intek nemlegesen a fejemmel továbbra is.

- És a dupla csokis sütiért?

- Ki van csukva. Az nem elég.

- Ha veszítek, én főzök, és csinálom a házi munkát! Három hét...?

- Vagyis, ha nyerek.

- Lehet, de így valamiért jobban tetszett - vigyorog Raven és megtekeri a lófarkát.

- Két olyan csokis süti, és négy hét.

- Mi?! Na ez már sok!

- Hát... - vállat vonok.

- Ha én nyerek, mit kapok?

- Megmondom, hová dugtam a csavarhúzó készleted - nézek rá elégedetten.

- Ahh, na jó! Ez övön aluli! Akkor áll az alku! - a kezét felém nyújtja én pedig elfogadom.

- Elő a farbát!

Előre érzem, hogy ez szörnyű ötlet volt, de vannak mentő körülményeim.
Egy: az a csokis süti nagyon finom!
Kettő: két csokis süti kétszer olyan finom.
És három: utálok mosogatni.

- Kezdj ki valakivel a kávézóból!

Egy pillanatig rámeredek.

- Tessék? Reyes, ez itt a munka helyem! Az itteni fizetésem fedezi a lakbér felét!

- Hol a csavarhúzó készletem?

- Nem mondom meg, mert megint kopácsolni és szegelni fogsz!

- Clarke, a csavarhúzó nem kopácsol...

- Részlet kérdés - legyintek.

- Akkor felhívom Finnt, hogy ma történetesen éppen négy óra környékén végzel, é-

- Jól van, jól van, rendben! - állítom le gyorsan. Megigazítom a hajam, és a kötényem, majd magamhoz veszek két pohat és két üveg innivalót, a tálcára rakom. - Ezt megbánod, Reyes - dünnyögöm az orrom alatt és elindulok az imént általam kiszolgált fiú felé.
Ő még mindig egyedül üldögél.

Nagyot sóhajtok, és magabiztosan lépek hozzá. Lassan leülök, ő értetlenül néz rám.

- Hello - nézek rá. Ajkaim olyan mosolyra húzom, amiről nem hittem, hogy valaha használni fogom - jó, azt sem tudtam, hogy én tudok ilyet!  Kíváncsi vagyok, hogy hogyan nézek ki.

Nem, inkább mégsem.

- Ööö... Szia...? - nyögi ki a srác.

- Egyedül? Egy kávézóban?

- Igen. Miért?

- Azt hinné az ember, hogy... Nem is tudom, vársz valakit - lassan kihúzom a széket, amit ő leplezetlen izgatottsággal figyel.

- Tanulni járok ide.

Tanul, jól néz ki, aranyosan mosolyog, és nem bunkó. Tuti, meleg.

- Értem. Hát, hoztam egy kis segítséget - leülök, feljebb húzom a szoknyám, közben úgy szidom magamban Ravent, mint a bokrot. - Remélem, szereted a gyümölcslét. Vagy valami erősebbet innál? - kacérkodok.

- Ne-neeeeem... A gyümölcslé... Tökéletes. De milyen?

- Narancs és banán. Alma és cseresznye. Mit kérsz? - pillanatok rá mélyen a pilláim alól.
Na, nem is rossz! Vigyázz, süti, itt jövök...

- Banán. Mármint, narancs és banán - bólogat. Elé rakom, kitöltöm. Hátra pillantok, Raven munkálkodás közben figyelemmel kíséri, hogy mit alkotok.

- Tessék. Mi a neved? - az ajkamba harapok, és felemelem a magamnak pohárba öntött lét. Bele iszok.

- Wells vagyok. Te?

- A nevem Clarke - picit megemelem a poharamat rá. - Mióta jársz ide?

- Néhány hete. Első éves vagyok a Gooer University egyetemen.

- Milyen szak? - érdeklődve dőlök előrébb. Egészen elfeledkezem arról, hogy én épp csábítok.

- Tudományok, orvostan - tagadhatatlanul büszke magára.

Koncentrálj, Clarke! Csokis sütik és mosogatás!

- Hát akkor, Wells, az orvostanról, örülök, hogy megismertelek - felállok, és a kezemet nyújtom neki. Ő is felpattan és örömmel elfogadja a praclim.

- Én is örülök, Clrake, a... Aaa...

- Gooer University, rajz szak - segítem ki.

- Clarke, a rajz szakról - mosolyog. Még akkor is érzem a pillanatását, mikor már a pult mögött állok.

- Úgy kívánom azt a sütit... - sóhajtok kekeckedve.

- Rohadj meg, Clarke - vigyorog Raven, ahogy megölel.

Kicsit kuncogok.

- Szavadon foglak! - figyelmeztetem.

- Van egy másik ötletem! Újabb fogadás!

- Hagyjál már - rázom le fáradtan. - Ez is gáz volt! Úgy éreztem magam, mint egy uborka!

- Egy nagyon csinos uborka - vihog. - Fogadj velem, Clarke, az uborka! Ha nyerek, legközelebb megrugdoshatom Lottét és Indrát.

- Hmmm... Ha én nyerek?

- Azt te találd ki!

Eltűnődök, majd megrázom a fejem.

- Ha én nyerek, eltesszük ezt későbbre, hogyha majd szükségem lesz egy kívánságra, te ott légy. Ez ez az UTOLSÓ fogadás veled! Már ez a kettő is hiba volt...

- Kettővel több, mint amennyit szoktál! - sugárzik az arca. - De szeretsz, tudtam én!

- Áll az alku! - megrázom a kezét. - Mit csináljak?

- Megint egy kis flört - húzogatja a szemöldökét Raven.

- Szent Szűz... - sóhajtok. - Nem, vége, feladom! Rúgj, akit akarsz!

- És mi lesz a kívánságoddal?

- Nem érdekel - rázom a fejem.

- Soha többet nem játszunk ilyet! Na..? - nógat. Tudja, ha így néz, nem tudok ellenállni.

- Argh, oké! Ki a szerencsétlen?

- Fortunára bízzuk. Aki először bejön azon az ajtón.

- Raven, mindjárt zárunk! Már csak negyed óra van.

- Örülnél neki inkább - von vállat. - Hopp...! Úgy látszik, a negyed óra is számít!

Raven megrögzötten bámul az ajtó irányába. Amikor én is oda nézek, azt hiszem, menten összeesek.

Lotte, az afro lány, a húzott szemű izmos, és az alacsony állnak az ajtó előtt, kívül.  Vitatkoznak, hogy bejöjjenek e. Végül mindhárman a legkisebb lányra néznek. Ő érdektelenül néz vissza rájuk, majd elindul, és belöki az ajtót.

Édes istenem, csak őt ne...