Nem hétfő, de hétfőn is hozok részt, ne ragadjunk le a részleteknél🤭
Mostantól tartom a hétfőket.
Kellemes olvasást!

Clarke 's POV

Arra, hogy a bulin mi történt, csak képekből emlékszem.
Egyiken sem vagyok rajta, ez igaz, de a színek, az ismerős fények, emberek, események mind visszahoznak egy-egy emléket.

Ravennek barátnője volt.
Aki, ha jól tudtam, Lotte.
Aztán leittam magam, pedig nem szerettem volna.
Beugrott a fogadás, a nyolc feles, aztán Lexa közelsége és hogy konkrétan hülyét csináltam magamból előtte...

Aranyhal...

Automatikusan kaptam a telefonom után, és megnyitottam. Megnéztem, írtam e valakinek valami hülyeséget, hogy felhívtam e valakit, vagy hogy tettem e ki hülye képet.
Szerencsére semmi ilyesmiről nem volt szó.

Igen, így telt a következő reggelem.
És aznap még legalább háromszor megnéztem ugyanezeket.

Igyekeztem kijózanodni.
Bár, ez aligha sikerült, mert most, ahogy Wells felé sietek, és tudom, hogy cseppet késésben vagyok - mert reggel a zuhanyzásból maradt víztócsába léptem, és elázott a kedvenc zoknim, amit ma feltétlenül fel akartam venni és hajszárítóval kellett megszárogatnom -, így átszaladok a piros lámpánál - vállalva, hogy a türelmetlen sofőr rám dudáljon, hogy kikiabáljon, hogy "nem látod, hogy piros van neked, bazdmeg?!".

- Szia! - mosolyodik el Wells; amikor meglátom, integetek neki.

- Jó reggelt! Bocsánat, késtem, csak... - elgondolkodom, hogy vajon tényleg be kell e vallanom a zokni-incidenst, de végül úgy döntök, hogy ez elhanyagolható részletkérdés. - Mehetünk?

- Csak mehetünk? - nevet a fiú. Bólintott és egymás mellett elindulunk.
A rövid utat beszélgetve tesszük meg, és amikor oda érünk, együtt jelentkezünk le a három felügyelő tanár egyikénél.

- Merre megyünk először? - pillanatok rá kérdőn.

- Van három napunk, szerintem mindent próbáljunk ki - mosolyog kedvesen Wells. - Időnk, mint a tenger.

Bólintok.

- Akkor menjünk először oda? - mutatok a nyújtó felé.

- Igen, mehetünk.

***

Nyújtó, bicikli, gördeszka és görkorcsolya után újra én választok szert. A szemem körbe jár, de semmi érdekeset nem találok.

- Az udvaron is van valami, nem?

- De, nézzük meg?

- Igen - mosolyodok el és kettesben elindulunk kifelé. Kint magamba szívom a májusi levegőt és kissé hunyororgva keresem a következő állomásunkat.

- Oda menjünk! - mutatok izgatottan a mászó falra. Meg sem várom a válaszát, már szaladok is.

- Szia, Clarke! - hallom meg Raven hangját. - Mászol?

Ő maga két másik lány mellett áll.

- Szia, Raven. Igen, ha lehet - bólogatok. - Hogyhogy itt? - lépek közelebb, ő pedig ad egy hámot.

- Ez is egy állomás - von vállat mosolyogva.

Wells is kap egy hámot, neki Anya adja.

Amíg a fiú felveszi, én bénázok az enyémmel egy sort.

- Raven, segítesz?

Ám ő épp egy másik srácnak ad újabb hámot, majd Lottéhoz lép, ő pedig magához öleli és a fenekébe markol. Raven elpirulva koppint az orrára, aztán hagyja, hogy a tesis lány mélyen megcsókolja és elengedje.

- Én segítek - mosolyog rám Wells. Ő már teljes harci díszben áll.

- Hagyd csak. Majd én - hallok meg egy másik hangot. Megfordulok és az első, amit meglátok, az két izmos láb, fekete, neon csíkos edzőrágban, majd egy tónusos has és egy a nadrághoz illő sport melltartó. A lány egyik keze fáslis, rajta csukló szorító, a haját a feje tetejére lófarokba fogja, a haja választéka mentén egészen a hajgumiig szorosan össze van fonva. - Jártasabb vagyok - a mosolya csúfondáros és alig látható. - Szia, Clarke. Kialudtad magad? - pillant rám valamivel kedvesebben.

- Szia, Lexa. Igen, köszönöm - bólintok. Eltűnődök, vajon mennyire nézhet most hülyének. A bulis este után talán minden esélyem elszállt... Ha volt egyáltalán.

Lexa rutinos mozdulatokkal csatolja rám a védelmi felszerelést, majd mészport ad.

- Tessék. Itt leszünk lent végig, vigyázunk rátok. Ha felmásztatok és le szeretnétek jönni, egy mozdulattal elrúgjátok magatokat és leengedünk titeket.

Kérdőn néz ránk, hogy értjük e. Wells bólint és én is.

- Lotte! Mozdulj meg - szól oda. - Kellesz, Wells is mászik.

- Ahh, jó - forgatja a másik lány a szemét és oda lép; Raven rögtön követi, szorosan Lotte közelében marad.

Önkéntelenül elmosolyodok, és elképzelem, mi volna, ha én és Lexa lennénk ott, az ő helyükbe.

- Ne siess, nehogy megsérülj - mondja halkan Lexa, kizökkentve a gondolataim közül.

- Biztos meg tudsz tartani? - pillantok a fáslis kezére.

- Ne aggódj - húzza mosolyra az ajkát. - Megtartalak. Nem vagyok gyenge.

Tétován bólintok, de az aggodalmam nem múlik el.
Lassan indulok el felfelé, kezet teszek, lábat rakok egymás után.

Mi történne, ha leesnék?
Vastag a matrac, felfogja az esésem.

És Lexa? Tényleg megtartana?
Fájna neki...

Milyen volna ha elkapna..? Hátra esne velem a matracon. Én őrajta feküdnék, ő pedig ölelne.

Vagy elszöknénk a suliból... Lemennénk a partra, ott ülnénk, miközben mindenki minket keres. Aztán megcsókola, közel húzna magához, én pedig érezném az illatát, oda simulnék, érezném a testét...

- Clarke!

Igen, épp így mondaná a nevem.
Ilyen gyengéden, szeretően... Aggódva.

- Clarke!

Ez egy férfi hang. Hát nem így szólna hozzám.

- Clarke! Gyere le - lassan lenézek. Szédítő magasságban vagyok az én ízlésemhez képest. - Gyere! Rúgd el magad és leengedlek.

Megrázom a fejem, erősen kapaszkodom a kötélbe.

- Csak rúgd el magad! Nem lesz semmi baj, tartalak.

- Egy fáslis kézzel! - kiabálok le rémülten.

- Ugye most nem jól értettem, hogy azt mondtad, gyenge vagyok? - vonja fel a szemöldökét.

- Nem, csak sérült!

- De így is le tudlak szedni! Clarke - reccsen rám, hogy ne kezdjek el jobban pánikolni. - Rúgd el magad.

Lassan, félve rugaszkodok el és néhány centit, fél métert ereszkedek. A talpam újra falat fog.

- Nagyon ügyes vagy! - hallom Wells hangját.

Újra lejjebb varázsolom magam egy méterrel; így haladok, szépen, egyenletesen. Amikor megérzem a földet a talpam alatt és Lexa csuklószorítós kezét magam körül, nagyon megkönnyebbülök.

- Na látod - duruzsol. - De ne ugorj vízbe, ha nem tudsz úszni - nevet halkan.

Kicsit még remeg a lábam, de büszkén ránézek.

- Láttad, milyen ügyes voltam?

- Láttam - bólint szórakozottan. - Gyere, igyál valamit - befelé kezd húzni. Visszanézek Wellsre, aki csak szerencsétlenül ácsorog.

- Visszajövök! - kiáltom neki.

- Dehogy mész... - morog Lexa az orra alatt.

- Tényleg! Várj egy piciké- - megbotlok a küszöbben, de az engem tartó lány tovább húz. - Picikét!

Wells rám néz, és mosolyogva bólint.