Az egyetlen dolog amit éreztem, az a sötétség. Teljessen körülölelt. Semmi más nem volt, csak a végtelen feketeség. Hosszú idő után valami mást is kezdtem érezni. Lüktetést. Először csak gyengén, majd egyre erősebben és fájdalmasabban. A sötétség lassan elmúlt, és visszajutottam a fájdalmas életbe. Ezúttal éreztem hogy nem haltam meg, csak kómaszerű állapotba kerültem. Lassan kinyitottam a szemem. Arrow fehér szőrét láttam magam mellett. Mikor próbáltam felkelni, erős fájdalom nyilallt a bal oldalamba, így visszarogytam a földre. Arrow észrevette hogy megmozdultam.
-Lana! Hogy vagy?
-Szarul.
-Ez várható volt.
-Mennyi ideje alszom?
-Három napja. A golyó nem sértette a belső szerveidet, de a húst csúnyán feltépte, és rengeteg vért vesztettél.
-Miért véres a bundád?-kérdeztem.
-Eddig folyamatosan melletted feküdtem, hogy elszorítsam a sebet, és eláljon a vérzés.
-Hülye vagyok, vagy tényleg gyógyultabb a seb mint lennie kellene három nap után?
-A farkasok se halhatatlanok, de gyorsabban gyógyulnak az embereknél, és sokkal strapabíróbbak. Ezért vagyok benne biztos, hogy amikor Castiant lelöktem a sziklaszirtről, akkor nem halt meg. Annyit simán kibír egy farkas.
-Hol vannak a többiek?
-Vadásznak. Hoznak nekünk kaját.
Válaszul nagyot kordult a gyomrom, amin Arrow jót nevetett.
Doryék egy őzet hoztak, amit négyen pillanatok alatt felfaltunk.
Este Arrow mellettem feküdt, és már aludt, én viszont pont rajta kattogtam. Miért repkednek pillangók a gyomromban már attól is, ha rágondolok? Csak képzeltem vajon hogy azt mondta szeret? Mindig csak utalgat, soha se mondja ki mit akar? Én tudom hogy mit akarok. Vagy inkább kit. Csak őt.
Egy hét múlva úgy láttuk, elindulhatunk anélkül hogy felszakadna a sebem. Bár még így is csak sétáról lehetett szó, mert amúgy elkezdett volna ömleni a vér az oldalamból.
Három nap múlva, késő este érkeztünk haza a Midnight hegyhez. A Venturerssel elbúcsúztunk, és jó éjszakát kívántunk egymásnak. Ki-ki visszaindult az otthonába. Arrow a saját barlangjához, Dory és Dylan a falkához, én pedig Sorryhoz. A barlangnál egyből (képletesen) a nyakamba ugrott.
-Lanaaa! Úgy hiányoztál! Mesélj! Mit tudtál meg? Hogy vagy? Úristen, mi történt az oldaladdal? Gyere feküdj le, biztos fáradt vagy. Várj, előbb egyél, fogtam neked egy fácánt, teljessen egyedül! De mesélj, mindent tudni akarok!- bombázott Sorry a kérdéseivel.
-Nyugi, mindjárt elmesélek mindent. Menjünk be előbb!- ígyhát meséltem. Meséltem Arrowról, a nem létező kapcsolatunkról, amin kiigazodni se tudtam, a származásomról, a balesetemről, az utunkról, egyszóval mindenről. Miután késő estig beszélgettünk, hamar elnyomott minket az álom.