Dylan tudja?- kérdeztem az apámat.
-Nem. Te fogod neki elmondani.
-Köszönöm hogy ezeket megosztottad velem. Most viszont mennem kell, bizonyos dolgokat magamnak kell kiderítenem.- azzal otthagytam Davidet.
Visszatértem a Venturershez. Amikor odaértem, félrevontam Dylant, mire mindenki aggódva nézett rám.
-Lana, mi történt?- kérdezte Arrow szemöldökráncolva.
-Semmi, semmi, csak meg kell beszélnem valamit Dylannel.
A többiek furcsán méregettek, mint akik a felét se hiszik annak amit mondok.
-Dylan, valami fontosat tudtam meg Davidtől. Egész pontosan rengeteg mindent megtudtam tőle, ami téged is érint.
-Mégis mit?
-Emlékszel arra hogy hogy lettél farkas?
-Nem igazán. De vannak emlékképeim az emberi életemből. Csak az anyukámról van emlékem, meg a tesómról. Miért?
-Az a helyzet hogy jól emlékszel. Azért haltál meg, mert David testvére megölt téged bosszúból.
-Komolyan? Mégis miért?
-Azért mert féltékeny volt Davidre. És rajtad bosszulta meg, és az anyukánkon. Ugyanis David fia vagy. Én pedig a testvéred.
Dylan végtelennek tűnő ideig hallgatott, emésztgette a hallottakat.
-A testvérem vagy.- mondta lassan, tagoltan, mint aki most fogja fel a szó jelentését.
-Ikrek vagyunk.- mondtam. Dylan elkerekedett szemmel nézett rám. Lassan elmosolyodott. Egymáshoz rohantunk, és átöleltük egymást a nyakunkkal, olyan farkas-módon.
-Hiányoztál, Öcsi.- mondtam neki, és elkezdtek potyogni a könnyek a szememből.
-Te is nekem, Hejceknő.
Könnyes szemmel nevettem Dylanen. Még mindig emlékezett rá. Amikor kicsik voltunk, megköveteltem mindenkitől, hogy Lana hercegnőnek hívjon, tipikus kis rózsaszín ruhákba meg koronába járkáltam, mint ahogy a legtöbb korombeli kislány. De nem bírtam kimondani rendesen hogy "hercegnő" ezért mindig hejceknőt mondtam. Az öcsikém pedig úgy gondolta, direkt mondom így, és ezért mindig hejceknőnek hívott. Megmosolyogtatott az emlék. Lassan kibontakoztam Dylan öleléséből, mire Arrow és Dory értetlen tekintetével találtam szemben magam. Mielőtt bármit reagálhattam volna, Arrow nekiugrott Dylannek, és a földhöz szegezte. A torkából mély morgás tört föl.
-Azt hittem megértesz! Azt hittem a barátom vagy! Erre rámozdulsz Lanára?- ezt már szinte csak a fogai közt szisszegte, alig hallottam. Dory halkan a fülembe kuncogott:
-Valaki féltékeny!
Én csak dermedten álltam.
-Dylan, szerintem jobb lesz ha ezt Arrow és Lana egymás között rendezik le...
-Nem megy sehová ez a kis szemét...
-Arrow hagyd. Engedd el Dylant!- Arrow morogva eleget tett a kérésemnek. Mikor otthagytak minket Doryék, Arrow aggódó tekintettel fordult felém.
-Jól vagy? Láttam hogy sírtál! Megbántott? Ha igen, eltöröm a mancsait annak a féregnek.
-Nyugi Arrow! Te most félttékeny vagy?
-Mi? Nem! Csak...- zavartan makogott össze-vissza.
-Arrow, ne bántsd Dylant! A testvérem...
-Hogy mi?- kerekedett el Arrow szeme, aki eddig az előbbi égését próbálta kompenzálni.
-Jól hallottad. Most tudtam meg Davidtől. Aki nem mellesleg az apánk.
-Hű.- állapította meg Arrow.-Le kell ülnöm.- azzal nem túl elegánsan letottyant.
-Most pedig mész és bocsánatot kérsz Dylantől.- utasítottam. Arrow bólintott egyet, olyan "igazad van" stílusban, és elrohant.