Egy egész délelőttöt vett igénybe az út. Mikor odaértem, láttam hogy nem hazudott Will, amikor azt mondta hogy Dan már nagyon öreg. A szőre szürkés színű volt, és jócskán látszott rajta a kora. Mint ahogy egy kutyán is látszik ha öreg. Elég gáz hogy egy kutyához hasonlítom Dant. Amikor odaértem a barlanghoz, egy kövön szunyókált. Nem akartam felébreszteni, de megérezhette a jelenlétem, és rögtön felfigyelt rám.
-Jó napot Dan. Én Lana vagyok.
-Mi járatban vagy erre leányom?
Elmeséltem neki mindent a halálommal, a képességemmel és Will gyanújával kapcsolatban.
Dan a gondolataiba mélyedve hümmögött.
-Willnek igaza van. Én is hallottam ezt a mendemondát, és biztos vagyok benne hogy igaz. Ismerek egy hozzád hasonló farkast. Egy másik falka tagja, rég nem hallottam felőle. Pár éve látta őt három farkasfiú amint feltámasztott valakit. Eljöttek hozzám kérdezősködni.- Dan elhallgatott, majd hirtelen témát váltott. -És kik a szüleid?
-Hibrid vagyok, az apámat nem ismertem.
-Ez megmagyarázza. Az apád egész biztosan Anubisz leszármazottja. Egyetlen ilyen farkast ismerek, lehet hogy ő többet tud neked mondani a képességedről, és a származásodról. Hátha ismeri az apádat.
Rohantam vissza a barlangunkhoz, hogy elújságoljam a híreket Sorrynak. Már esteledett mire odaértem. Arra számítottam hogy rögtön elmondhatok mindent Sorrynak, azonban a barátnőm nem volt egyedül. Jack is bent volt a barlangban.
-Szia...sztok!
-Szia Lana!- köszönt Jack. -Mizu?
-Áááá, semmi. Megyek, is nem zavarok.
-Ugyan, ne butáskodj, épp menni készültem. Ugye Sorry?- az említett farkas csak zavartan bólogatott. Jack odament hozzá és egy puszit adott az arcára. Vagy valami olyasmit farkaskiadásban. A barátnőm zavartan lehajtotta a fejét, de láttam hogy mosolyog.
-Na én megyek is. Sziasztok lányok!- kiáltott vissza az bejáratból Jack, azzal elrohant.
-Te és Jack?- kérdeztem ujjongva a barátnőmet.
-Nem is tudom... azt hiszem igen. Valami olyasmi van alakulóban.- Sorry szégyenlősen lehajtotta a fejét, de láttam hogy mosolyog. Nagyon örültem annak hogy boldog.
-Jack rendes srác. Szerencsés vagy.
-Tudom.- Sorry, nagyot sóhajtott. -Gyere, menjünk ki egy kicsit.- komótosan sétáltunk. A csillagok már ragyogtak az égen. Egy sziklaperemhez értünk. Leültünk és néztük az eget. Kicsit abszurdnak tűnt hogy az egész Midnight hegyen egymást érik a barlangok, sziklaperemek, kőalakzatok, de gyönyörű volt. Amikor még kicsi voltam, voltam itt egyszer anyával és a kisöcsémmel. Tudom, Castiannak azt mondtam nincs testvérem. Ami végső soron igaz. Csak volt. Nagyon kicsi voltam, amikor meghalt. Emlékszem rá, de a nevére nem. Anya egyáltalán nem beszél róla. Nem tudom miért halt meg. De ezeket nem akartam Castian orrára kötni. Felnéztem az égre. Sóhajtottam egyet. Kicsit úgy éreztem, körülbelül annyi mindenről nincs tudomásom mint ahány csillag van az égen.