-Merre menjünk?- kérdeztem Castiant, aki zsebre dugott kézzel lépdelt mellettem.
-Bízz bennem, tudok a közelben egy jó helyet.
Megfogta a kezem, és a színpad mögé húzott.
Egy erdőt láttam, amiről egy tanösvény vezetett fel a Midnight-hegy csúcsára. Castian pontosan arra indult.
-Éjjeli túrára megyünk?-kérdeztem viccelődve.
-Majd meglátod. Csak bízz bennem, jó?
Elindultunk felfelé a hegyen. Hogy ne kínos csendben teljen az út, felvetettem a kérdezz-felelek ötletét. Erre Castian csak nevetett, majd beleegyezett, miért is ne alapon.
-Oké, én kezdek.- mondta.- Kedvenc szín?
-Fekete- válaszoltam.- Én jövök. Kedvenc hely?
-Itt az erdőben.- erre döbbenten néztem rá.-Komolyan?- hitetlenkedtem.
-Most miért? Nem szép itt?
-De... Na te jössz.
-Mesélj a családodról!- kérte.
-Az anyukámmal élek, az apukámat nem ismerem. Anya azt mondta, sajnos futókalandból születtem. Tesóm nincs.
-Hű, sajnálom.-mondta.
-Mindegy. Én jövök! Első szerelmed?- kérdeztem.
-Te.-válaszolta egy kacsintás kíséretében. Meghűlt az ereimben a vér, éreztem ahogy elpirulok. Zavaromban csak kuncogtam, és valami olyasmit motyogtam hogy "jajj ne butáskodj már".
-Nézd, megérkeztünk!- mondta. Egy sziklaperemen álltunk. Alattunk fenyvesek terültek el szédítő méllységben.
-Gyere, üljünk le!- Mondta mögöttem egy sziklának támaszkodva.-Nem harapok, megbízhatsz bennem.
Odamentem a srác mellé. Valami nyugtalanított, bár nem tudtam volna megmondani hogy mi. Így hát leültem mellé a földre törökülésben. Az eget kémleltem. Telihold volt, százával ragyogtak az égen a csillagok. Amíg nem figyeltem, közelebb húzódott hozzám, és megsimogatta az arcom. Ilyedten fordultam felé.
-Hé, nyugi!- mondta mosolyogva.-Nem bántalak.
Kicsit ideges lettem. Nem biztos hogy jó ötlet itt lennem a semmi közepén egy idegennel. Elhessegtettem a gondolatot. Nyilván túl sokat parázok. Egyszer csak, még mielőtt észrevehettem volna, előttem termett, és a vállamnál fogva a földnek szegezett. Sikítani akartam, de befogta a szám. Kétségbeesetten néztem rá.
-Teljesen fölösleges sikítanod, Lana. A koncert már rég tart, senki sem fog meghallani.-sziszegte a fülembe kaján vigyorral az arcán.- Te különleges vagy. A falkának szüksége van rád.- Megláttam valamit a kezében. Ezüstösen csillogott a hold fényében. Egy kés.
-Kár volt megbíznod bennem.- röhögött.-Mostmár közénk tartozol.
Azzal a mellkasomba döfte a pengét. A látóterem szélébe egy másik emberi alak robbant be, aki nekirohant Castiannak, és ledöntötte a lábáról. A gyilkosom egyenesen a szakadékba zuhant. Akkor már tudtam hogy meg fogok halni. Az utolsó dolog amit láttam, az az volt, hogy a megmentőm könnyes szemmel a karjába emel és azt suttogja:
-Várni fogok rád, Lana.
Éreztem, ahogy a vér lüktet a mellkasomból, és az utolsó lélegzetem is elszáll.