Sziasztok! Mivel nincs szociális életem (xD), tudtam hamar hozni a negyedik fejezetet, ami most egy ilyen rövidke, átvezető részre sikeredett, de remélem, így is tetszik Nektek.

Jó olvasást, megannyi kommentet.

Love ya :*

(Remus)

Ahogy közeledett az ősz első teliholdja, én egyre gyengébb és ingerültebb voltam. Nem bírtam ki a gyötrődést, így írtam Rebeccának egy levelet, melyben a bocsánatáért esedezem ismét. A telihold közeledtével még sápadtam lettem, képtelen voltam rendesen figyelni az órákon, és minduntalan elbóbiskoltam.

Aznap egy bagoly ablakkocogtatására ébredtem. Kómásan, szinte még csukott szemekkel nyitottam ablakot neki, hogy aztán ágyamra szálljon egy borítékkal. Szeptember vége volt már ugyan, a reggeli szellő mégis langyos, kellemes volt, így nyitva hagytam a bagoly átjáróját. Megszabadítottam terhétől, majd útjára bocsájtottam, csak ezután néztem meg a levelet. Rebeccától jött.

Egyetlen bátyám!

Köszönöm leveled, nagyon jól esett, hogy hallhattam felőled. Nem tudom, mit mondhatnék, tudom, mennyire bánt téged a dolog és hogy önostorozásba kezdtél, mióta csak tudod, te okoztad a balesetet. Megértelek, valószínűleg én is így tennék a helyedben, de azt be kell látnod végre, hogy nem voltál önmagad, a szörny tette ezt velem, akit nem tudsz irányítani, mert tudom, hogy te soha nem bántanál tudatosan. Figyelj, én már számtalanszor elmondtam, s néha úgy érzem, hallod, hogy beszélek, de nem érted meg, amit mondok: NEM HARAGSZOM RÁD! Kérlek, felejtsük el a történteket, s lépjünk már túl rajtuk.

Apa még mindig rengeteget dolgozik, már szinte alig van itthon, eléggé hiányzik. Anya nagyon beteg, nem tudom, mi lesz vele. Folyton lázas, alszik és nem tud kikelni az ágyból, én etetem, és segítem ki a mosdóra. Volt nála orvos, azt mondta, egy nagyon ritka, vírusos fertőzéssel van dolgunk, az emberiség 90%-án tünetmentesen átsuhan, de hát tudod, mennyire gyenge anya immunrendszere... De ne aggódj, a doktor kétnaponta látogat minket, s a pontos utasítása szerint ápolom anyut, főzök neki levest, borogatást cserélek, gyógyszert adok neki, stb.

De kérlek, ne aggódj nagyon, rendben lesz, gondoskodunk róla - a doktor is és én is -, fel fog épülni.

Ígérem.

A vizsgákra pedig tessék tanulni, tudom, hogy tökéletesen meg tudod csinálni (ez nem elvárást, hanem jövőbe látás, mert ismerlek), és ne hagyd, hogy bármi az utadba álljon, még a Tekergők sem.

No, mifene, Siriusnak és Jamesnek kezd benőni a feje lágya? Mondd meg Jamesnek, hogy gratulálok, és én megmondtam. Ő érteni fogja.

Ne aggódj, és várom válaszod mielőbb.

Szeretlek, bátyó: B

1977. szeptember 27. 

Az egyértelmű, ezredszerre is elismételt megbocsájtástól kicsit felengedett mellem szorítása, de rögtön újabb aggodalom-hullám öntött el édesanyánk betegségének hallatán. Mindig is gyenge asszony, de erős jellem volt, így elképzelni is nehéz volt, hogy engedi húgom gondoskodását, hogy fürdesse, ápolja. Apró megnyugvással töltött el, hogy ő mellette van, mikor én nem lehetek.

Jamest nem tudtam kirángatni a rózsaszín felhőből, amiben Lily randiba való beleegyezése taszajtotta azzal, hogy átadtam Rebecca üzenetét, miszerint ő megmondta, hogy össze fog ez jönni Ágasnak.

Határozottan jobb kedvem lett, de testem még mindig borzalmasan lassú volt, ezért úgy döntöttem, hogy kihagyom a mai napot, ágyban maradok, hogy aztán este Madam Pomfrey társaságában szokás szerint elmenjek a Szellemszállásra.

Telihold.

A fájdalom borzalmas volt, ahogy megnyúltak a végtagjaim, az egész testem átalakult, s én nem tehettem semmit, egyre csak szorítottam a Szellemszálláson lévő poros ágykeret oszlopán, és üvöltöttem. Lángolt a bőröm, feszítettek az izmaim, s csak az tartotta bennem a lelket, hogy nem fogok emlékezni semmire, s reggel a gyengélkedőn fogok ébredni, miután Madam Pomfrey felnyalábolt innen a kísértetházból. Ez tartotta bennem a lelket, de nem lett jobb tőle, mert szívem egyenletlen, egész testemben visszhangzó dobbanásai, az érzés, ahogy a vér száguld az ereimben, hogy a testem szétszakadt, a bőröm foszlott, húsom felszínre került, a fogaim sajogtak, s azt kívántam, bár kiesnének inkább mind most azonnal - ezek mellett eltörpült a tudat, hogy a következő emlékem az lesz, hogy a puha ágyban fekszem.

Ötéves korom óta vagyok vérfarkas, de még mindig ugyanolyan borzalmas az átváltozás, s egy cseppet sem könnyebb.

Ezek az alkalmak az egyetlenek, mikor azt kívánom mindig, hogy bár lehetne mellettem valaki - egy lány, aki átsegít a fájdalmakon.

De nem lehet. A farkasoknak ez nem adatott meg.