Sziasztok! Egy extra rövid fejezettel köszöntelek most benneteket. Egyszerűen nem ment tovább (okát olvashatjátok Bloggerináskodjunk posztom legutóbbi bejegyzésében). Viszont pont ezért is jelentem ki most, hogy kárpótlás és folytatásképpen holnap jelentkezem a 14. fejezettel :)

Kitartás, bocsi a rövidségért és mindenkit kérek, hogy látogasson el a Bloggerináskodjunk legutóbbi fejezetéhez, mert számomra nagyon fontos dologról írtam.

Jó olvasást, megannyi kommentet.

Love ya :*

(Lyndy)

Azóta a borzalmas reggel óta elvesztettem egy részemet. Nem tudott érdekelni semmi - ami a kapcsolataimon és a jegyeimen is meglátszottak -, és minden szabadidőmet a könyvtárban töltöttem a Varázslények címke alatt. Nem értettem, miért érdekel a téma, és maga Lupin, hiszen ha eddig, míg nem tudtunk róla, nem bántott senkit, miért tartanék tőle most, hogy tudom, létezik? Nem, engem igazából a miértek érdekeltek - a töménytelen mennyiségű miért.

Tudni akartam, hogyan működik ez az egész, hogyan válik valaki ilyenné, milyen érzés, hogyan birkózik meg vele, mi játszódik le a testében, az elméjében. Mindent tudni akartam.

- Te, figyelj már, Lyn, akkor együtt megyünk a bálba, ugye? - bökött meg Evan kedd reggel a második átváltoztatástan felkészítő órán, miközben McGalagony teljes beleéléssel magyarázott, én pedig azon gondolkoztam, mi lehet Lupinnal, hiszen már két napja a gyengélkedőn van, és a hírek szerint csak ma vacsoraidőben engedik el. Mint mindig, mikor órán agyalok, most is pergamenemre jegyzet írása helyett rajzoltam, ezúttal egy virágot.

- Mi? - suttogtam Evan felé fordítva fejemet. - Milyen bálba?

- Nem láttad a faliújságot reggel?

Őszintén szólva az elmúlt pár napban se nem láttam, se nem hallottam - még Beth is szóvá tette, hogy furcsán viselkedek, nem figyelek rá, sem Evanre, és a megszokottnál is többet vagyok a könyvtárban. Mivel a házi dolgozatokra hivatkoztam, de tudta, hogy a dolgozatokat sorra nem adom le az adott órákra, így annyiban hagyta. Tudta, hogy ha akarom, majd úgyis elmondom. De nem akartam.

- Nem néztem a faliújságot - feleltem végül Evannek, mire a fiú elém tolt egy szépen díszített, gyöngybetűkkel teleírt pergament.

Kedves Diákok!

Ezennel meghirdetjük az 1977. évi Karácsonyi Bált, melyet ez év december 21-én, szerdán rendezünk meg a Nagyteremben. A Nagyterem 18:00-kor nyitja meg kapuit, az elsőévesektől kezdve az ötödik évfolyamig bezárólag a bál 22.00-ig tart, míg a hatodik és hetedik évfolyamosoknak éjfélig.
Megjelenés: szigorúan dísztalárban, elegánsan.
Utolsó tanítási nap: 1977. december 19., hétfő
A Roxfort Expressz indulási időpontja téli szünetre: 1977. december 22., csütörtök 11:00

A nagy vérfarkas dolog közepette el is felejtettem, hogy nemsokára megyek haza a családomhoz karácsonyozni, s most hogy eszembe jutott, nem tudtam eldönteni, hogy ez lelomboz inkább vagy örömmel tölt el. Örültem, mert kiszakított ebből az őrületből, Evan közeléből is eltűnhettem egy kicsit - teljesen rám telepedett mióta újra összejöttünk -, végre egyedül lehettem kis ideig a szobámban. De rossz érzéssel töltött el valami megmagyarázhatatlan okból - nem akartam csak úgy mindent félbe hagyva mindenkit itt hagyni...

Lupint itt hagyni...

Aztán leesett: Karácsonyi Bál.

A lányok többsége örült, a maradék kisebbség ellenezte és megmondta, ők nem jönnek el. Engem vegyes érzelmekkel töltött el ez is. Nem nagyon érdekelt a dolog, de azért mosolyogtam a gondolaton, hogy végre felvehetek valami szépet is, nem csak az iskolai egyenruhát.

- Szóval? - nyújtotta el a szót Evan válaszomra várva.

- Mi szóval? - teljesen kiesett, hogy kérdezett is valamit... Erről beszéltem: teljesen dekoncentrált lettem ettől a farkas-dologtól.

- Együtt megyünk a bálba, igaz? - Szívem szerint nemet mondtam volna, de emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem mindig a szív diktál, az eszemnek kell vezetnie most engem, úgy minden rendben lesz.

- Ja - csaptam a homlokomra, mintha csak elfelejtettem volna, miről van szó. - Persze - feleltem végül tettetett mosollyal.

Végül is nem lehet olyan rossz, Evan egész kiváló táncos, nem lesz itt semmi baj, jól fogjuk érezni magunkat a többi mardekárossal.