Zavart arccal bámultam magamat a tükörben és az ujjammal a bal oldalamat bögdöstem abban a reményben, hogy bármilyen apró fájdalom jelzi, hogy a seb valódi és nem őrültem meg. Az ugyebár nem jöhetett szóba, hogy álmodtam az egészet, mert a vér nagyon is valóságos volt. Még rémlett a fájdalom, amit a fának ütközve éreztem, majd ismét, amikor a farkas belém harapott.
A tekintetem ekkor az arcomra tévedt. Kinézetben sok mindenben hasonlítottam anyára. A hajam gyenge hullámokban hullott a hátamra, a szemem pedig kékeszöld színű volt.
Nagyot sóhajtottam, aztán kiléptem a fürdőből és besiettem a szobámba, hogy a laptop elé telepedjek, amit Carlos az első hetekben vett nekem, abban reménykedve, hogy megenyhülök irányába. Az ajándékot elfogadtam és használtam is rendszeresen, de nem néztem máshogy tőle anyám pasijára. Carlos az ország egyik leghíresebb ügyvédjeként igazán jól keresett és nem kizárt, hogy azért érezte úgy, hogy bárkit megvehet a pénzén. Könnyen el tudtam képzelni, hogy anyám is ezért "szeretett" belé.
A keresőbe különböző kulcsszavakat írtam be, mint például "farkas harapás" vagy "gyors gyógyulás" és nagyjából fél óráig kutattam megállás nélkül, míg egy vérfarkas mániás fickó blogjára nem tévedtem. Az egész hatalmas zagyvaság volt és nyilván nevetve léptem volna ki az oldalról, ha a tegnap este emlékei nem éltek volna még tisztán az emlékezetemben. Sosem szerettem azokat a gyík tinédzsereket, akik mítoszokban szereplő lényekben hisznek, videójátékoznak és jelmezekbe öltözve úgy játszanak, mint az ötévesek. Most valahogy mégsem tűnt annyira nevetségesnek a vérfarkas elmélet. Ismét felrémlett a farkas ragyogó, vörös szeme. Gyerekként anyával gyakran jártunk az állatkertbe, mint mindenki. És abban nagyjából száz százalékig biztos voltam, hogy egyik farkasnak sem volt vörös szeme és végképp nem ragyogott.
Lejjebb tekertem az oldalon és a képek között böngésztem. A nagy részük rajz volt, de akadtak valódi képek is igazi farkasokról. Viszont hiába nézegettem őket, egyik sem volt akkora, mint amit én tegnap láttam.
-Ebéd! - kiáltott fel anya.
-Egy pillanat! - kiabáltam vissza le sem véve a szememet a képrenyőről.
A szomszéd szobából is valami hasonló válasz érkezett, aztán Drew folytatta a telefonálást a haverjaival valamilyen buliról, amiről Carlos nem tudhatott.
Inkább a laptopra és a gyík fickó blogjára koncentráltam.
A pasas sok elméletet felhozott arról, hogy hogyan válhat valaki vérfarkassá. Volt ott farkas vér általi fertőzés, karmolás és harapás, de találtam olyat is, hogy öröklődés alapján.
Írt még az ezüst és a berkenye mérgező hatásáról és legalább hat oldalon át elemezte a teliholdat.
Az ajtóm kitárult, mire automatikusan lecsaptam a laptop fedelét.
Drew széles vigyorral bámult rám.
-Csak nem pornó? - kérdezte pimasz hangon.
-Fúj! Undorító vagy! - néztem rá hányingerrel.
-Savannah aggódik érted. - jelentette ki.
A fülemet megütötte anyám nevetése.
-...és mi legyen a gyerekekkel holnap este?
-Majd áthívjuk anyámat vagy a szomszédot, hogy vigyázzon rájuk. - felelte Carlos nagyon nyugodtan. - Jó móka lesz. Már régóta emlegeted, hogy szeretnéd hallani őket élőben. Hát most a városban vannak és még jegyem is van. - erősködött.
-Rendben. - nevetett anya - De melyik kocsival menjünk? A BMW-nek tele a tankja, de a Honda kevesebbet fogyaszt.
Drew felé fordultam.
-Sokkal inkább azon aggódik, hogy melyik kocsival menjenek holnap este a koncertre. - vágtam rá és felkászálódtam a székemből.
A fiú összevonta a szemöldökét.
-Te ezt honnan tudod? És mikor hallottál a koncertről? Egész nap a szobádban vagy. - nézett rám értetlenül.
Megvontam a vállamat.
-Vékonyak a falak és egyébként meg nem vagyok hülye. Inkább te vagy a hülye amiért azt hiszed, hogy bulit szervezhetsz. Kapunk bébiszittert. - vágtam a fejéhez mert egyből összeraktam a sztorit.
Drew arcáról eltűnt a vigyor.
-Most csak szívatsz!
-Nem. A nagyidat vagy a szomszédot akarják ránk uszítani. - mondtam, majd félrelöktem Drewt az ajtóból. - De most nyomás kajálni! Farkas éhes vagyok.
Magamban kis híján felnevettem a véletlen szójátékon, miközben a márványlépcsőn baktatva az étkező felé haladtam. Az asztal roskadásig volt étellel, aminek kivételesen nagyon örültem. Carlos ült az asztalfőn, anya a bal oldalán és az asztalon, kettejük közt ott pihent az összekulcsolt kezük. Drew kikerült és anyával szemben foglalt helyet. Az én helyem Drew mellett volt. Kelletlenül ültem le de amint megpillantottam az előttem tornyosuló húst, egyből jobb kedvem lett. Már éppen nyúltam volna, hogy szedjek magamnak, mikor Drew lecsapott a tálra. Morcosan vártam meg, amíg szed, aztán végre én is sorra kerültem.
Magam is meglepődtem, hogy mekkora lendülettel estem neki a kajának és két falatban legyűrtem az első csirkeszárnyat, majd a csontot a tányérom szélére toltam.
Anya meglepetten nézett rám.
-Mallory!
-Éhes vagyok, anya. Még nem reggeliztem. - vágtam rá, aztán persze picit visszavettem magamból és lassabban fogyasztottam el a következő húst egy kevés krumplipürével.
Carlos megköszörülte a torkát.
-Mal, édesanyáddal szeretnénk, ha tudnád, hogy holn... - kezdett bele, de közbevágtam.
-Ne fáraszd magad! Tudok a koncertről. - küldtem egy rideg mosolyt a férfi felé, mire ő meglepetten a fia felé fordult.
-Rám aztán ne nézz! - emelte fel védekezően a kezeit. - Nem én meséltem neki róla. És ő amúgy is többet tud, mint én. Bébiszitter? Apa, ez komoly? 16 vagyok, nem 6.
Carlos még jobban meglepődött.
-Drew, nekünk sokkal megnyugtatóbb lenne, ha tudnánk, hogy van veletek itt egy felnőtt. - mondta, de a szeme felém rebbent egy pillanatra.
-Vagyis inkább csak velem van a gond. - húztam gúnyos mosolyra a számat és leraktam az evőeszközöket a tányérra. - Ha attól tartasz, hogy nekem kell bébicsősz, akkor megnyugtathatlak, nem fogok itthon aludni. - vágtam rá hirtelen.
Carlos és anya összenéztek.
-Akkor hol leszel?
-Egy barátnőmnél alszom. - hazudtam könnyedén, mint a vízfolyás.
Drew szeme egy pillanatra rám rebbent, de más jelét nem mutatta, hogy rájött volna a hazugságomra.
Hármuk közül csak ő tudta, hogy valójában egyetlen barátom sincs ebben a városban.
-Akkor azt hiszem mégsem kell áthívnunk a szomszédot. - suttogta Carlos anyának.
Mosolyt erőltettem magamra és bár a gyomrom még kajáért könyörgött, felálltam az asztaltól és megköszöntem az ételt, aztán felsiettem a szobámba.
Visszaültem az íróasztalomhoz és úgy igazítottam ezúttal a laptopot, hogy ha Drew bejön, ne lásson rá a képernyőre. Mert, hogy be fog jönni az nem is volt kérdés.
Tovább bogarásztam a neten. Több oldalt is végignéztem és mindenhol ugyanazokat a kulcsszavakat megtaláltam. Harapás. Berkenye. Telihold. Átváltozás. Gyorsaság. Vér. Csak a sorrend változott.
A konyhából nevetés hallatszott, mire a gyomrom görcsbe rándult. Ha én ott vagyok velük, sosem nevetnek. Most először fordult elő velem, hogy szívesebben lettem volna lenn velük és nevettem volna, mint, hogy a sötét szobámban üljek egyedül és elmeroggyantak írásait olvassam egy kitalált lényről. Megráztam a fejemet és előkotortam a fejhallgatót a fiókomból, hogy ne halljam a nevetésüket. Aztán visszatereltem a gondolataimat a vérfarkasos témához. Amit mindenhol felfedeztem az a természetfeletti képességek voltak. Gyógyulás, gyorsaság, hallás, szaglás, látás és persze az erő. Ezek közül azt hiszem, hogy kettő stimmel is velem kapcsolatban.
Az ajtóm kitárult és Drew jelent meg bizonytalan mosollyal az arcán.
Lelöktem a fejhallgatót a fejemről, így az a nyakamban kötött ki.
-Azt hiszem, hogy köszönettel tartozom. - suttogta hálásan. - De hova fogsz így menni?
Meglepett, hogy érdekli.
-Sehova. Itthon leszek. - vontam meg a vállamat lazán és amikor Drew nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, közbevágtam. - A szobámban maradok, ne aggódj! Eszem ágában sincs belezavarni a menők partijába és lejáratni téged.
-Mal, én... - kezdte, de megráztam a fejemet.
-Te csak menj! Megtartom a titkodat anyáék előtt. - jelentettem ki és visszaraktam a fejhallgatót a fejemre.
Drew arcáról teljesen eltűnt a mosoly. Még motyogott valamit, aztán kiment.
Egyből megbántam, hogy durva voltam vele, nem érdemelte meg.
Ingerülten megragadtam az egyik fiókot és kihúztam, mire az a szemben lévő falnak repült. A lélegzetem is elakadt és elképedve bámultam a falon keletkezett apró bemélyedést.
Erő.
Most már három dolog stimmelt.