Mikor Embry el vált ajkaimtól, anya hirtelen hátra fordult és be rángatott az autóba. Mikor elindultunk hátra fordultam. Láttam ahogy Embry be ront az erdőbe. Tudtam mire készül.
-Olyan lesz mintha nem is létezett volna? -szavaim hamisak voltak, de bánatom valós volt.
-Igen! Nála jobbat is kaphatsz! Hiszen fiatal vagy, és szép! Minek állapodnál meg ilyen korán? -hirtelen Embry ugrott ki elénk az útra. Az autó fel borult. Mikor kinyitottam a szemem a fejem zúgott, és minden tele volt vérrel. Anya meghalt.
-Tudod... Azért mert szeretem őt... -tudtam hogy már hallott és nem hallja szavaim. Embry gyorsan ki szedett az autóból.
-Nyugodj meg! Vigyázok rád! -suttogta nyakamba. Most hogy anya meghalt nem a bánat öntött el hanem a nyugalom, hogy most már nem állhat közém és Embry közé. Hirtelen szembe fordultam vele és megcsókoltam.
-Most már senki nem állhat közénk! -suttogtam ajkaira, majd el mosolyodott és megcsókolt.
-Soha... -lehelte ajkaimra.
-Soha... -ismételtem, majd megcsókoltam.
-Menjetek haza! -mondta Sam majd el is indultunk.

Az ajtón kissé nagyobb hévvel csókolozva estünk be! Kezeim maguktól tekeredtek nyaka köré. Embry hirtelen fenekem alá nyúlt és lábaim vékony csípője köré tekeredtek.
-Szeretlek.. -lehelte ajkaimra.
-Szeretlek.. -ismételtem. Mikor felvitt az emeletre, finoman le rakott az ágyra, és fölém gördült, majd hirtelen meg merevedett.
-Mi baj? -kérdeztem lihegve.
-Nem lenne korai? -közben rám emelte aggódó tekintetét.
-Ugyan, az osztály fele nem szűz! -mondtam mosolyogva.
-Meg... Ha jól sejtem már Clari sem az... -ezen már a felettem tornyosuló Embry is elmosolyodott.
-Az lehet! Nem akarlak piszkálni, de szerintem ha valakinek meghal az anyja nem szokott után... Tudod... -meg mosolyogtam mondatát.
-Na jó legyen! -annyiban hagytam, de amikor fel akartam kelni megcsókolt.
-Ne kezd újra! -mondtam mosolyogva.
-Miért? -kérdezte szórakozottan.
-Mert ha nem tudok uralkodni magamon nem jársz jól farkasfiú... -mondtam neki mosolyogva.
-Vállalom a kockázatot... -majd ismét megcsókolt.
-Igazán eldönthetnéd mit akarsz! -mondtam neki nevetve. Hirtelen fel kelt felőlem, majd én is felültem.
-Megyem, le tusolok! -mikor kiakart menni, vissza húztam egy ölelésre.
-Rendben! Siess vissza! -úgy mondtam neki mintha futni menne.
-Oké... -majd egy puszit nyomott szám sarkára és ott sem volt. Én elterültem az ágyon és magamba szívtam Embry kábító illatát. Mikor vissza jött fogtam magam és elindultam a fürdő felé. Embry hirtelen vissza rántott és megcsókolt. Kicsit meglepődtem, de vissza csókoltam.
-Megyek le tusolok. -mondtam neki mosolyogva, majd még pár puszit nyomott az arcomra majd mentem le tusoloni.

(Embry)

Víz halk csobogása hallatszódott a fürdőböl. Nem tudom mi ütött belém. Alig tudtam meg állni hogy ne vessem rá magam Lunára. Nem mintha nem élveztem volna a szituációt, meg bizonyára abban is igaza van hogy Clari már nem szűz. Tudom holnap mivel fogom piszkálni Quilt a műhelyben. A gondolatra elmosolyodtam, majd meg láttam lenyomatom az ajtóba.

(Luna)

Embry az ágyon terült el. Ugyan úgy ahogy nem rég én. Aranyos volt. Folyton rajta járt az eszem, és az elmúlt pár percen, sőt inkább fél órán. Embry szokás szerint végig mért, majd lefeküdtem mellé.
-Holnap elhozzuk a cuccaidat rendben? -szinte suttogva kérdezte.
-Rendben. -suttogtam vissza, majd a plafon felé fordítottam a fejem és becsuktam a szemem.
-Luna? -majd kinyitottam a szemem és ismét a plafon látványa tárult elém, majd Embry arca.
-Igen? -kérdeztem álmosan. Már félig aludtam, de ha ő zavarja meg az alvásom nem zavar.
-Amikor mondtad anyukádnak hogy szeretsz azt hogy értetted? -meg akartam neki mondani hogy úgy értettem hogy bele szerettem.
-Úgy szeretsz mint egy barátot vagy...? Mert ha úgy mint egy barátot akkor szeretnék bocsánatot kérni mert megcsókoltalak és minden másért ami utána történt.... -nem tudtam eldönteni hogy komolyan beszél vagy szórakozik velem.
-Embry... Ne kérj bocsánatot... Nem úgy szeretlek mint egy barátot... Mert beléd szerettem... -mikor látta hogy nem viccelek szorosan magához ölelt.
-Tényleg? -kérdezett vissza nem rég el hangzott szavaimra.
-Igen... -mondtam majd megcsókolt. Ismét fölém tornyosult, és kezeim maguktól tekeredtek nyaka köré. Közelebb húztam magamhoz.
-Várj... -szóltam neki.
-Mi az? -kérdezte vágytól ködös szemekkel.
-Nem azt mondtad korai? -kérdeztem vissza pár órával ezelötti szavaira.
-Meg gondoltam magam... Itt az ideje... -mondta majd ismét lecsapott ajkaimra.
-Az igazat mond... -mondtam miközben halványan rá mosolyogtam.
-Jó... Igazából nem rég azért nem akartam mert... Nem tudtam hogy értetted azt hogy szeretsz... Most hogy tudom... Így már magamban is biztos vagyok. -egy csókkal halgatattam el.
-De ha nem akarod nem kell! Tudod hogy szeretlek... És nekem a te boldogságod az első... -magyarázta teljesen komolyan.
-Hát akkor lesznek itt gondok... -kérdőn nézett rám.
-Mert nekem meg a te boldogságod az első... -mondtam mosolyogva. Mindketten halkan fel nevettünk. Embry még mindig felettem tornyosult, így éreztem vágyát. Hirtelen le szállt rólam.
-Aludnod kellene.. Holnap még suli.. -mondta majd lefeküldt mellém én pedig szorosan hozzá bújtam. Miközben hozzá bújtam azon gondolkodtam hogy milyen reakciókat váltottunk ki egymásból.

Reggel Embry még mindig szorosan ölelt magához, de nem maradhattam mellette. Sikeresen elvégeztem reggeli tehendőim, úgy hogy nem ébredt fel. Még kisonnom is sikerült. Mikor oda értem a sulihoz Clari és Quil kérdőn nézett rám.
-Hát te? Embry? -kérdezte kiváncsian Clari.
-Embry még aludt mikor fel keltem és eljöttem. -Mondtam halványan mosolyogva.
-Olyan hosszú volt az éjszaka? -kérdezte Quil kaján mosolyra húzva száját.
-Hülye! -Mondtam neki gúnyosan.
-De köztetek biztosan megtörtént... -mondatom Clarinak címeztem aki mintha kicsit elpirult volna.
-Öm... Mennem kell Embry már lehet a műhelyben van. -mondta zavarodottan Quil majd elindult autója felé.

(Embry)

Mikor felkeltem sehol sem találtam Lunát, így gondoltam elment suliba. Mikor be értem a műhelybe, Quilel találtam szembe magam.
-Szia Embry... -köszönt vigyorogva.
-Helló Quil... -Mondtam neki vigyorogva.
-Na? Megtörtént? -egyből le esett mire gondol ugyanis kajánul elmosolyodott.
-Nem! Te perverz állat! -Mondtam neki gúnyolódva, és nevetve.
-Ugyan.. Csak kérdeztem.. -szemet forgattam.
-Attól még hogy nálatok meg volt nálunk még nem.. -Quil kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Honnan tudod? -kérdezte kikerekedett szemekkel.
-Tényleg megtörtént? -kédeztem nevetve.
-Öm... Nem... -mondta Quil, halványan mosolyogva. Hangosan elnevettem magam. Nem hittem neki.
-Na de Quil... A szülei tudják? -kérdeztem kaján mosollyal, amit Quil ki kerekedett szeme követett.
-De hogy tudják! Megvesztél? Engem meg is ölnének... -mondta Quil majd Jacob nevetését hallottuk meg.
-Nem tudtok másról beszélni? -kérdezte nevetve.
-Kuss! -szóltunk rá egyszerre, majd elindultunk Quilel a lányokért.