Reggel, szólt az ébresztőm, de a forró karok nem akartak elengedni.
-Embry, fel kell kelnem.. -suttogtam. Kételkettem benne hogy meghallotta, de amikor enyhült szórítása tudtam hogy hallotta, majd fel keltem és ő is.
-Jó reggelt. -köszönt mosolyogva.
-Jó reggel. -mosolyogtam én is. Amikor rá néztem az órára sietősen kezdtem el készülődni, ahogy Embry is.
-Nem muszály velem jönnöd... -mondtam neki már harmadszorra.
-Tudom, de szeretnélek el kísérni. -mosolyogta, majd feladóan sóhajtottam.
-Jó legyen. -győzedelmesen elmosolyodott, majd elindultunk autója felé. Mikor oda értem még volt pár perc becsöngetés előtt így Embry és én csatlakoztunk az éppen csókolózó Clari és Quil pároshoz.
-Na jó, most már elég! Délután úgy is látod. -mondtam piszkálódóan Clarinek, amit farkasom is meg mosolygott.
-Ne, irigykedj! -válaszolta, amit az én hihetetlenkedő tekintetem követett.
-Én irigykedni? Te hol élsz? -kérdeztem viccelődve. Majd meghallottuk a csengőt és siettünk ofőre. Furcsa, de a kémia tanárunk jött be. Kérdőn néztünk egymásra.
-Jó reggelt! Én vagyok az új osztályfőnökötök. -teljesen nyugodtan ki jelentette.
-A régi osztályfőnökötök fel mondott sajnos. -nem úgy nézett ki mint aki különösebben sajnálja. Mikor felém fordult furcsán csillogtak szemei, amit nem csak én, de barátnőm is észre vett. Volt valami furcsa a szemeiben, amire nem tudtam válaszolni.

Nap végére Embry és Quil már várt minket. Mind a kettejük arcán hatalmas mosoly terült el majd mikor oda értünk Quil szólalt meg.
-Sziasztok... Sam látni akar titeket. -mondta mosolyogva majd oda léptem Embryhez aki szorosan magához ölelt.
-Miért? -kérdeztem egyből.
-Nem tudom... Arról nem kaptunk infót. -magyarázta majd Clari Quilel én pedig Embryvel indultam el Samhez. Nem is tudom mikor láttam utoljára Samet, de az nem most volt. Mikor ki nyílt az ajtó Emily állt velem szembe mosolyogva, könnyes szemmel.
-Luna, de régen láttalak! -ölelgetett könnyes szemmel, mosolyogva.
-Embry sosem akar elhozni, mindig ki akar sajátítani. -panaszolta, majd megjelent Sam is karjában egy kis lánnyal.
-Szia.. -köszönt Sam is mosolyogva, majd át adta a kislányt Emilynek, aki mosolyogva emelgette.
-Sziasztok... -köszöntem vissza mosolyogva. Majd Embryhez fordultam.
-Szóval ki akarsz sajátítani mi? -kicsit mintha el vörösödött volna. Aranyos. Na, nem az ilyen gondolatokat ki kell vernem a fejemből. Hiszen ő 21 lesz, én meg 16, na men mintha zavarna, hiszen róla van szó. Embryről. Gondolataimból az rántott vissza hogy valaki fel kapott és szorosan megölelt.
-Szia.. Régen láttunk. -magyarázta mosolyogva.
-Biztos nem emlékszel rám. A nevem Paul... -majd mégegyszer megölelt..
-Szia... -köszöntem neki is mosolyogva.
Órákon keresztül beszélgettünk, nevettünk, hallgattam a fiúkat ahogy Embryt piszkálták. Olyan éjfél körül indultunk el mi is.

Mikor ismét Embrynél voltam, furcsa érzésem volt. Nem tudtam volna le írni. Izmaim hirtelen megfeszültek, a lábaim össze csuklottak alattam. Embry sietős léptekkel jött oda hozzám. Fel emelt és ki vitt a házból. A hőmérsékletem az egeket szántotta, a vérem láva ként zubogott. Meg akartam mondani Embrynek hogy ne aggódjon, minden rendben lesz, de nem tudtam megszólalni pár elfojtott, fádalmas nyögésen kívül. Amikor elmúlt a fájdalom és kinyitottam a szemem, nem kezeimet láttam magam előtt, ha nem hatalmas mancsokat. Embry is mosolygott most már, majd hangját is meg hallottam.
-Jól, van. Most már minden rendben lesz. -suttogta majd távolabb ment tőlem és ő is átváltozott. Gondolatait hallottam a fejemben, de a többiekét nem. Lehet hogy alszanak.
-Gyere. -lökött meg orra hegyével Embry majd elindultunk futni. Mikor már 2-3 órája futkostunk megszólaltam.
-Egy verseny vissza felé? -kérdeztem kihívóan.
-Oké -majd háromra elindultunk. Én nyertem. Mikor már a háznál voltunk mind a ketten vissza változtunk. A ház előtt anyám állt. Embry szorosan magához húzott. Tudtam hogy nem fogja hagyni hogy anya magával vigyen. Anya nem volt egyedül, mellette Sam állt.
-Embry, igaz ez? -kédezte Sam kissé dühösen.
-Mi? -kérdezett vissza farkasom ingerülten.
-Leah azt mondta hogy Luna nem is akart veled menni amikor elhoztad tőle. -erre már én is megszólaltam.
-Ez nem igaz! Én akartam Embryvel jönni! -védelmembe vettem farkasom. Nem akarom hogy anya elvigyen tőle. Szeretem, de nem úgy mint egy barátot. Anya hirtelen maga mellé rántott. Embry rögtön nyúlt kezem után, de anya hátra lökte.
-Ne! Embry... -oda akartam menni hozzá, de Sam szorosan fogta a karom.
-Luna! -kiabálta a nevem, majd átváltozott és én is követtem példáját. Anya és Sam nagyot nézett, majd oda mentem Embry mellé és hozzá bújtam. Mikor Embry kicsit el távolodott tőlem fenyegetően morgott anyára és Samre. Embry szemében némi meg bánás csillant, majd mind ketten vissza változtunk. Szorosan bújtam Embryhez és láttam anya nem fogja fel adni. Majd hirtelen maga mellé rántott és egyre szorosabban fogta kezem. Sam be ültetett az autóba, láttam Embry aggódó arcát, majd anya hangját hallottam meg.
-Garantálom hogy döbbet látni sem fogod a lányomat! -mondta teljesen nyugodtan mégis dühvel a hangjában.
-Elköltözünk. -jelentette ki. Szememben a könnyek össze gyültek, és ki pattantam az autóból.
-Ne! Anya kérlek! Szeretem őt, és nem csak úgy mint egy barátot! Bele szerettem! -könyörögtem neki hogy ne tegye, de ahogy láttam egyedül Samet sikerült meg győznőm. Anya még mindig nem engedett.
-Kérlek! Te is tudod hogy egy farkas nem élhet a másik fele nélkül! Vagy úgy gondolod mivel te elvesztetted a bevésődésed ezért én is maradjak távol az enyémtől?! -könnyeim még mindig folytak. Anya nem fordult velem szembe, viszont Embry anyát kikerülve gyors léptekkel jött oda hozzám és finoman megcsókolt.