Suli után Clarivel nevetéstől dőlve léptünk ki az udvarra. Láttuk Quil és Embry meglepett arcát.
-Nahát, mit szívtatok? -kérdezte mosolyogva Embry.
-Levegőt. -válaszolta Clari még mindig nevetve.
-Ja, többnyire. -helyeseltem barátnőm mondatát, majd Embry szorosan megölelt. Láttam néhány ember tekintete megakadt rajtunk, még az ofő szeme is. Mivel a húszas éveiben járhat nem csoda hogy farkasom nem nézte jó szemmel hogy az osztályfőnököm engem vizslat.

(Embry)

Nem tetszett hogy Luna ofője ennyire figyeli lenyomatom, így szorosabban öleltem magamhoz hogy értse a célzást. Luna az enyém! Vagyis a bevésődés miatt az enyém! Vagyis még nem, neki kell ezt eldöntenie! De mondjuk több eséllyel indulók mivel a bevésődésem. Kicsit tovább tartott az ölelés, de nem zavart. Nem engedtem el teljesen, kezem lejebb csúszott derekára, miután elköszöntünk Claritől és Quiltől elindultunk az autóm felé. Nem érdekel ha Leah meglát Lunával. Vállalom.

(Luna)

Mikor oda értünk a házunkhoz anya sietős léptekkel jött felém és Embry felé.
-Mit keresel itt?! Luna gyere ide! -ideges volt. Azt hittem helyben kibújik belőle a farkas, majd Embry hangját hallottam meg.
-Elmondtam neki mindent. -anya egyre idegesebb lett, de ahogy éreztem Embry is.
-Luna gyere ide azonnal! -nem mozdultam Embry mellől. Egy pillanatig kérdőn nézett rám, majd látta hogy nem indulok el anyám felé, így kezét derekamra helyezte. Végül megtaláltam a hangomat.
-Nem, anya! -válaszoltam teljesen komolyan majd szorosabban bújtam Embryhez.
-Luna! -parancsolt rám, de Embry nem eresztett, sőt nkább magabiztosabban ölelte derekam. Majd megszólalt.
-Nem, Leah! Nem fog oda menni! Ha tetszik, ha nem már az élete része vagyok! -most már Embry is feszült volt.
-Az én lányom! -kiabálta anya.
-Nekem pedig a bevésődésem! Arról hogy melyik a fontosabb vitatkozhatnánk. -most már valamivel nyugodtabbak voltak.
-Vagy ha nem tetszik hogy a bevésődése vagyok, velem jön! -meglepődtem Embry szavain, de ellent mondást nem tűrőek voltak.
-Azt elfelejtheted! -mondta anya majd el akart húzni Embry mellől, de Embry a háta mögé lökött.
-Már pedig velem jön! -ezzel a vitát farkasom lezártnak tekintette majd be ültetett autójába és elindultunk. Mikor meg álltunk egy kis faházat láttam meg. Egyszerűen gyönyörű volt. Kicsi és egyszerű.
-Gyere! -mondta Embry most már meg enyhülve.
-Oké -mondtam majd kiszálltam az autóból. Embry ismét átkarolta derekam és együtt indultunk be a házba.
-Érezd magad otthon! Anya és a nővérem Angliában élnek úgy hogy csak a miénk a ház... -mondta mosolyogva.
-Rendben. -ennyiből állt a veszekedés óta a szó kincsem.
-Hé, minden rendben? -kérdezte.
-Persze, csak nem szoktam anyával veszekedni. -vallottam be. Tényleg nem szoktam vele veszekedni, mondjuk általában úgy is az volt amit ő akart.
-Megértem... Gyere.. -intett kezével és követtem őt fel az emeletre.
-Bocsi, a rendetlenségért csak nem szokott ide jönni senki.. -magyarázta.
-Semmi baj! Nálam sincs sokkal nagyobb rend. -mondtam mosolyogva.
-Ha nem baj, velem kell aludnod.
-Semmi gond. -válaszoltam teljesen nyugodtan. Este mind ketten elvégeztük a rutinjainkat, majd mikor be léptem a szobába végig mért pedig csak le tusoltam. Be bújtam mellé, alig pár centi választott el minket. Kicsit fáztam, majd Embry szorosan magához ölelt.
-Jobb? -nem tudom hogy arra értette-e hogy már nem fázok vagy hogy jobb-e mellette.
-Sokkal. -válaszoltam őszintén. Hamar elaludtam a forró karok között.