Csendben figyelte a teremben hullámzó sötét energiákat. A levegő kénkőtől bűzlött, a falakon fekete massza kúszott fel a plafon irányába, amiben vörös fények villantak néhol fel. A padlón sötét, mérgező köd gomolygott. Lester a földön ülve, állát a tenyereibe támasztva könyökölt a térdein. Sápatag arcán halovány pír tündökölt, éjkék szemeiben pupillái nagyra tágultak, halk reszketeg sóhajok közepette lélegzett. Kellemesen megborzongott valahányszor a testére felfutott a mérgező ködből egy-egy foszlány. Az egyszerű szürke teremben félhomály honolt, a csendet hangos zihálás és puffanások hangja törte csupán meg. A démon arcára halovány mosoly kúszott, amikor tekintete végigfutott fivére verejtékben úszó testén. George fekete kusza tincsei izzadságtól vizesen tapadtak rá a férfi homlokára. Íriszei vörösen izzottak, miközben a plafonról lógó bokszzsákot sorozta újabb ütésekkel. A kézfejeit fedő fehér bandázs vérben ázott, de ez nem zavarta a félvért. Egyre erősebb ütések közepette csapódott bele ökle a zsákba, aminek bőr borítása sok helyen már felszakadt és az alatta elterülő vászonzsákból homok pergett alá a földre. Vicsorogva lépett egyet hátrébb, amikor a zsák feléje lendült, ezúttal jobb lábával rúgott bele, sípcsontja hangos csattanás közepette találkozott a zsákkal, mielőtt ismét sorozni kezdte volna az ökleivel. Lenge, fekete ujjatlan felsőjéből víz csepegett alá, fekete rövidnadrágja néha rátapadt izzadt combjaira. Lester megborzongott, amikor fivére karján minden egyes ütésnél lüktetve kidomborodtak az erek. A démon hisztis kisgyerek módjára lökte fel magát a térdeiről és combjait kezdte el csapkodni.

– Hadd legyek a bokszzsákod! – fakadt ki egy magas, visító hang közepette, amivel sikerült elérnie, hogy George zihálva megtorpanjon, majd lassan feléje forduljon. A daemolius arcára grimasz ült ki és fejét ingatva, hitetlenkedve nézett végig öccsén.

– Igenis komolyan mondtam! – fortyant fel sértődötten, miközben összefonta a kezeit a mellkasa előtt.

– Lester... – sóhajtott fel, majd lihegve emelte rá remegő mutatóujját a másikra. – Nem! – tette hozzá elhaló hangon, mielőtt kimerülten meg nem görnyedt alakja. Hajából újabb izzadságcseppek hullottak a földre, amikor térdeire megtámaszkodva lihegett tovább. Szemeit lehunyva próbált összpontosítani, visszafogni azt a tomboló energiát, ami eddig arra késztette volna, hogy valakit élve darabokra szaggasson. Felmordult, amikor koponyájába belehasított a fájdalom és mindez rosszullétet vont maga után. A fájdalom egyszerre korbácsolta és próbálta elfojtani az ereiben pulzáló erőt.

– Túlhajszoltad magad? – kérdezte Lester aggódva, de a fivére csupán a fejét rázta mindezre. – Chris húzta fel ennyire az agyad?

– Az a pöffeszkedő galamb már nemigen tud felcseszni – felelte zihálva, majd feltolta magát térdeiről. Öccse aprót bólintott magában, amikor a félvér szemeiben lassacskán teljesen eltűnt a vörös, izzó fény. George maga elé emelte remegő kezeit, tekintetével a vérben ázó fáslikat vizslatta, miközben kézfejét ide-oda forgatta, hogy jobban szemügyre tudja venni kezeit.

– Pedig valami nagyon felhúzta az agyad, utoljára akkor láttalak ilyennek, amikor... – torkára fagyott a szó, mikor szembe találta magát a bátyja izzó, vörös szemeivel, amik legszívesebben lyukat égettek volna a démonba. Lester látványosan megborzongott, majd tenyerével az arcát kezdte el csapkodni.

– Ne nézz így rám, mert a végén még felizgulok. Nincs kedved egy kicsit pihenni hagyni azt a zsákot? Verhetnél engem is, amíg a zsák pihen – ajánlotta fel egy vidám mosoly közepette, de csupán egy szemforgatást érdemelt ki magának.

– Ennyi választ el, hogy robbanjak. Ne most basztass a hülyeségeiddel – felelte, miközben mutató és hüvelykujját már-már összeérintette.

– Csak egy ütést – nyafogott a démon. George szemei felvillantak, válasz helyett jobb öklét lángok ölelték körbe és oly erővel ütött bele a zsákba, hogy az leszakadt a helyéről és egészen a terem faláig repült. Lester ijedten összehúzta magát, amikor a félvér ismét visszafordult feléje. – Oké, felfogtam! – csattant fel sértetten. – Értek én a szép szóból is, nem kell rögtön ennyire agresszívnak lenni!

– Lester, ha nem fogod be most rögtön azt a csodás kis szádat, itt és most apró darabokra foglak tépni – sóhajtott fel, miközben jobb kezét megrázta, hogy a lángok kialudjanak az ökle körül.

– Oh, szóval szerinted is csodás a szám? – kérdezte boldogan, majd sértetten elhallgatott, amikor ismét kiérdemelte magának a gyilkos pillantást.

Nem tudta mire vélni George viselkedését, ritkán szokott ilyen agresszív lenni, hogy puszta pillantással elégetné őt. Értetlenkedve, a homlokát ráncolva nézett végig testvérén, aki ismét a térdeire támaszkodva görnyedt meg. A férfi ajkait halk morgás közepette szitkozódás hagyta el. Koponyája ismét megtelt a feszítő erővel, ami lassacskán kiterjedt minden porcikájára is. Tombolni akart, életeket kiontani, lángra lobbantani az egész kastélyt. Ugyanakkor valami egyre inkább szívta el minden erejét. Minél többet akart pusztítani, annál gyengébbnek érezte magát fizikailag, miközben erei pattanásig feszültek a testében áramló erőhullámoktól. Halk nyögés közepette huppant le a fenekére, majd tenyerét a fejére szorítva könyökölt meg a térdére.

– A rohadt életbe is – mordult fel, amikor éles fájdalom nyilallt bele koponyájába.

Tekintete előtt elhomályosult a terem képe, füle csöngeni kezdett. Újabb fájdalom próbálta meg szétfeszíteni a fejét, aminek hatására torkán egy elfulladt üvöltést szakadt fel. Lester riadtan ugrott melléje, hogy segítsen rajta, de alig ért hozzá fivéréhez, megbánta a tettét. Az erő, amely George testében lüktetett, átfutott rajta és egy szempillantás alatt megváltoztatta az alakját. Ijedten hőkölt hátra, amikor göndör tincseiből szarvak nőttek ki és hátán kivágódtak mélyvörös bőrszárnyai.

– Ne fojtsd magadba! – szólt rá a félvérre, amikor az ismét felmordult a fájdalomtól és ezúttal már két kézzel szorította a fejét. George szíve kihagyott egy ütést, amikor tekintete előtt minden a homályba veszett, és egy ragyogó fényárban úszó minta jelent meg szemei előtt. Egy pillanat erejéig láthatta, nem tovább. Szédülve, zihálva és teljes végkimerülésben, remegve rogyott rá alkarjára. Lester azonnal melléje húzódott, miközben visszaöltötte emberi alakját.

– Nem... – lihegett George, homlokát a földre hajtva próbálta rendezni gondolatait. A testét szétfeszítő erő eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. A fejébe nyilalló fájdalomhullámok ugyancsak megszűntek, csupán tarkója bizsergett, mintha megégette volna valami. A teste remegett, a hideg rázta őt, de még érezni vélte a forróságot, ami ereiben lüktetett. – Nem én fojtottam vissza.

– Kérlek ne őrülj meg! – jajdult fel a démon.

– Látsz valamit a nyakamon? – kérdezte lihegve. Lester a fejét rázva nézett végig fivére nyakán, ujjaival óvatosan végigsimítva a verejtékben úszó holtsápadt bőrön.

– Semmit – felelte halkan, amire a daemolius mély sóhajjal felelt. – Viszont nagyon lestrapáltad magad – tette hozzá aggódva, amikor George bőréből kiveszett a szín és már-már koszos szürkének hatott a napbarnított színek helyett.

– Robbanás szélén voltam, porig égettem volna az egész helyet – felelte halkan, amivel megijesztette Lestert. A démon remegő kezekkel simogatta fivére hátát. – Belülről szét akart feszíteni, de minél erősebb lett ez az érzés... a testem annál gyengébb lett. Mintha valami átok lenne... valami elszívta minden erőmet, hogy ha a mágia kirobbanna belőlem, akkor belepusztuljak mindebbe.

– Lester, megengedem, hogy szervezz nekem egy orgiát – sóhajtott fel végül.

Egy nyögés közepette az oldalára feküdt, majd onnan a hátára fordult. Mély sóhaj hagyta el ajkait, végighúzta tenyereit az arcán, majd üveges tekintettel felnézett a plafonra. Vajon mikor érezte utoljára magát ennyire gyengének? És mégis mi lehetett az a minta, amit látott? Lester aggódva figyelte őt, miközben beharapta az alsóajkát, kezét felemelte és integetni kezdett George arca felett. A félvér fekete szemei villantak egyet és csuklón ragadta öccsét, aki ijedten ugrott egyet.

– Fejezd be, jól vagyok! – mordult rá dühösen, majd ellökte magától a démon kezét, akinek bőrére ráragadt George vére.

– Nem, nem vagy jól, te sosem akarsz orgiákon részt venni – fakadt ki Lester.

– Amint láthatod, elég szar állapotban vagyok – felelte egy gúnyos mosoly közepette. – Szerezz pár szűz lelket, egy-két angyalnak kifejezetten örülnék – tette hozzá, miközben feltolta magát ülő helyzetbe. Lester elszörnyedve nézett végig rajta.

– Azt hiszed az olyan könnyű? Már csekkoltam az elsős angyalokat, de egy használható sincs köztük, ezek már neked sem tennék szét a lábukat. És egyébként is, ott vannak az új szabályok, nem csábíthatjuk már el őket – tette hozzá puffogva. George tenyereivel az arcát dörzsölve felmordult az információ hallatán.

– És mi van azzal a korccsal, akivel a kis pletykafészek is barátkozik? Arra is vonatkoznak azok a rohadt szabályok? – pillantott a démonra, akinek felcsillantak szemei és azonnal nadrágja zsebébe túrt, hogy a telefonja után kutasson. Arcára széles vigyor ült ki, amikor megtalálta telefonját, képernyőjén egy tucat olvasatlan üzenet jelent meg, amiket az említett Daniel küldött neki.

– Oh, most irt, hogy hívjam fel, ha ráérek! – szólt vigyorogva, majd tárcsázta a tündér telefonszámát.

– LESSIE! – kiáltott bele a telefonba egy éles hang, aminek hallatán a démon ijedten eldobta a készüléket és testvére is ugrott egyet ültő helyében.

– Még egy ilyen visítás és kitépem a hangszálaid! – csattant fel George, amire síri csend volt a válasz.

– Sz-Szia, George – szólt végül félve a tündér. – Ki vagyok hangosítva?

– Igen, szívem, mondjad mit akartál annyira – felelte Lester lazán, amikor ismét kézbe vette telefonját.

– Gondolom emlékszel, hogy a délelőtt meséltem a cuki fiúról, akivel Eric szobatárs lett...

– Az, aki odavicsorgott G.-re is, igaz? – kérdezte izgatottan, míg az említett sértetten felhorkantott.

– Az a hülye kihívta Doriant párbajra! – kiabált bele a telefonba Daniel. Az információ hallatán a testvérpár ledöbbenve összenézett. George fintorogva megrázta a fejét. – Nem elég, hogy reggel kis híján nyakát törte Saburónak, de nemrég az Alfát is kihívta! Lucy mesélte mindezt, azt mondta fel is lett videózva!

– Ha ezt tudtam volna, akkor páholyból nézem végig, ahogyan Peter agyontépi azt a korcsot – kuncogott fel a félvér gúnyosan.

– Éppen ez az! Itt Dorian lett megtépve! És nem is kicsit!

– Hogy mi van?! – fakadt ki. Kikerekedett szemekkel nézett fel Lesterre, aki ugyancsak sűrű pislogások közepette meredt maga elé. A démon lefogta a telefont, amikor fivére közelebb húzódott hozzá.

– Az képtelenség, hogy Philippe Dorian fiát holmi korcs megtépte! – sziszegte a fogai közt George, ügyelve, hogy Daniel neigen hallja őt. – Az a fickó nem akárkinek volt a Bétája! A fia pedig nem pincsikutyának lett nevelve.

– Hogy érted azt, hogy megtépte? – fordult vissza Lester a telefonhoz, miközben bátyja feltolta magát a földről és idegesen ráharapott mutatóujján a körmére.

– Úgy, hogy az a pillecukor cuki pofa egy fenevad! – csattant fel. – Úgy megtépte Doriant, hogy az az életéért könyörgött!

– Képtelenség! – mormogta idegesen George, miközben a körmét rágta. Lester aggódva felpillantott rá, fivére ajkát vörösre festette vére, amikor sikerült beletépnie a körmébe. – Peter nem könyörög... sosem lép vissza. Az apja a legrettegettebb vadászok közé tartozott, nem véletlen, hogy holtan akarták látni.

– Megölte? – kérdezett rá Lester félve.

– Nem, dehogy! Hála az égnek, nem halt meg senki. De elvileg annyira durva volt a helyzet, hogy Haldo elrohant, hogy keressen egy tanárt, aki szét tudja választani őket! Sreithis maga ment, amikor megtudta, hogy mi folyik ott! Szerintem az volt Peter szerencséje, hogy Wolfi abnormális.

– Mégis miféle korcsot engedtek be Sketingerbe? – mormogott magában George. – Oboroten? Nem, az nem lehet. Peter nem hülye, felismeri azokat, akikkel nem ajánlott összeverekedni. Egy Oboroten szuka pedig kérdés nélkül nyakát töri egy alfahímnek is. Azok nem fecsérlik az időt arra, hogy megtépjék az ellenfelüket. 

– Én ezt nem értem, cica, azt mondtad az a srác egy pillecukor cuki pofa... – értetlenkedett Lester.

– Nem hiszel nekem, nézd meg magad! Habár biztos, megint tiszta roncs lesz, reggel is majdnem sírt, retteg Poppertől.

– Hogy mi a fasz? – fordult meg a tengelye körül George elképedve. – Poppertől?! Egy moomsaul? – pislogott maga elé ledöbbenve, majd elmosolyodott. – Ez tetszik.

– Mindenképp bemutatkozunk neki – felelte Lester vidáman. – Köszi az infókat, szívem!

– Hát... nincs mit. Majd finoman vele, elég instabil...

– Úgy lesz, bébi, ne aggódj! Csókollak! – tette hozzá, majd bontotta a vonalat. Vigyorogva nézett fel bátyjára, aki a gondolataiba merülve rágta ismét a körmét, de úgy tűnt, hogy már kezd ismét visszatérni az ereje és már nem olyan sápadt, mint volt.

– Szóljak a csajoknak, hogy címlap sztori legyen ebből? – kérdezett rá kíváncsian.

– Egy abnormális korcsfajzat agyontépte az Alfát... – gondolkozott el George egy aljas mosoly közepette. – Tökéletes a címlapra...

– Hallom megragadtad a sztori lényegét... – mosolyodott el büszkén. – Ez nagy port fog kavarni az tuti. Megkeressük a szépfiút? Találkozni akarok vele személyesen.

– Előtte szépen megszerezzük az adatait, aztán bemutatkozunk neki – bólintott egyetértően.

~*~

Erős, magabiztos léptekkel vonult végig a folyosókon. Teste ugyan még gyengének érződött számára  és rázta őt a hideg, de ezúttal már nem mutathatta ki mindezt. Állát felszegve, egyenes háttal járt, miközben kezeit fekete farmerja zsebébe süllyesztette. Senkinek sem hatott feltűnőnek George viselkedése, évek óta megszokhatták, hogy általában zsebre tett kézzel jár. A félvér kifejezetten gyűlölte, ha mások látják sebhelyes kezeit, amik ezúttal lassabban gyógyultak a kelleténél. Szemei vörösen izzottak, egy puszta pillantás elég volt, hogy a folyosón tartózkodó egy-két lézengő diák félreálljon az útjából.

Lester szaporán szedte a lábait, miközben George mellett haladva egy mappában lapozgatta a dokumentumokat. A démon néha magában mormogott, máskor vigyorgott és felkuncogott. Fivére egyszer-kétszer odapillantott rá a szeme sarkából, de az öccse nemigen figyelt fel rá ilyenkor sem.

– Na, elmondod végre nekem is, hogy min mulatsz ilyen jót?

– Persze! – vágta rá vidáman és visszalapozott a dokumentumok elejére. – A farkasunk becses neve Wolfgang Moser. Születéskori nevén Angeline Valéry. Az anyja neve Lia Smith, és angyal, az apja Alexandre Valéry, moomsaul.

– És honnan jött neki a németesítés? – pislogott kérdőn George.

– Azt nem írja, de biztos megvolt az oka arra, hogy eldobja az apja nevét. De amúgy ezt figyeld – nyomta bátyja orra elé a dokumentumokat, aki egy sértődött horkantás közepette magához vette a mappát, majd egy unott sóhaj közepette nekidőlt az emeleti folyosót szegélyező kőkorlátnak. Háttal állt az aulának és a kastély belyáratának, miközben Lester nagy lazán felhuppant mellé a korlátra. A démont nem zavarta fivére agodalommal teli pillantása, csupán vidáman mosolygott és mutatóujjával megkocogtatta a dokumentumokat. A félvér végül beletörődött abba, hogy felelőtlen öccse a tátongó mélység szélén ücsörög, és figyelmét a kezében tartott iratokra fordította.

Unottan végignézett a jelentkezési lapon, felolvasva magában mindazt, amit már Lestertől is hallott. Wolfgang Moser, huszonöt éves félvér, moomsaul-angyal. Olyan ritka ez a keverék, mint a fehér holló – gondolkozott el magában. Anyja neve: Lia Smith. Apja neve: Alexandre Valéry. Gyám neve: Edmund Popper. Orra fintorba rándult az információ hatására. Gyám – ízlelgette magában a szót. Popper volt az egyetlen, akinek a nevéhez bármiféle elérhetőség csatolva lett. Tekintete visszasiklott a szülők nevéhez, egy hosszabb pillanat erejéig az apa nevét nézte. Fel kellene hívnom Alecot, hogy mi van vele mostanság – biccentett aprót magában, majd tovább lapozott.

Egy önéletrajz került a szemei elé. Szép, letisztult stílust képviselt, könnyen átlátható volt. A bal felső sarokban egy kép szerepelt, amin hosszabb ideig elidőzött a tekintete. A fotón Wolf még egy évekkel ezelőtti, jóval soványabb alakja szerepelt és igencsak rövid frizurát viselt, így elsőre fel sem ismerte igazán a minap megismert ifjút. Tény és való, ezzel a rövid hajjal nem hasonlít annyira egy angyalra  – jegyezte meg magában. A kép alatt szereplő elérhetőségeken csupán átfutott a tekintete, sokkal inkább a végzettsége érdekelte, ami legnagyobb meglepetésére, elég gyérnek tűnt számára.

– Ne ezt olvasd – fortyant fel Lester és tovább lapozott mindezzel meglepve testvérét. – Az egy régi sablon, van vagy négy éves minimum. Na, ez az, ami nekünk kell. Itt minden le van írva – tette hozzá büszkén.

George csupán a szemét forgatta. Ezúttal már felismerte a fotón látható alakot és jóval több leírás is szerepelt az önéletrajzban, mint az előzőben. Az elérhetőségek nem változtak, ahogyan a dokumentum stílusa sem. Elismerően biccentett egyet magában, amikor végigfutott tekintetével az adatokon. Tíz évet Párizsban tanult az Operában, majd három évet Szentpéterváron töltött a Vaganova Balett Akadémián. Aztán négy év Bécsben az Universität für Musik und darstellende Kunst Wiennél. Az elmúlt három évben pedig a musicalek irányába nyitott előadások szempontjából is.

Gyerekként szerepet kapott a Cinderellában, és a Diótörőben. Szerepelt a Giselle-ben, a Tűzmadárban, a Rómeó és Júliában megkapta a főhősnő szerepét, de csupán egy előadás erejéig kellett helyettesítenie a betegeskedő kollégáját. Az utóbbi hét évben többször szerepelt musicalben is mint háttértáncos, játszott a Mozartban, az Elisabethben és végül visszatért a balettba, hogy megkaparintsa magának Mercutio szerepét, legutóbb pedig a Hattyúk tavában láthatta őt Párizsban a közönség. Mindezek mellett felsőfokú nyelvvizsgája van franciából, majd középfokon vizsgázott olaszból, spanyolból, németből és oroszból is. George felhorkantott az információk miatt. Ennek aztán élete nemigen lehetett. Mi a francot keres itt Sketingerben? Végzettsége van, nem is akármilyen. Mi a francért nem építi a karrierjét? Mikor másodjára is átfutotta az önéletrajzot rájött, hogy ezek mind olyan iskolák és előadások voltak, amiket a másik világban találhat meg.

– Szóval a korcsfajzatunk szépen mondva is kitörölheti a seggét az eddigi papírjaival, mert nálunk szart sem érnek – pillantott fel Lesterre, aki bólintott egyet.

– Úgy van, ahogyan mondod. Szerintem amúgy tiszteletre méltó, hogy ennyi munkát fektet ebbe bele. Gondolj csak bele, tizenhárom év munka ment a kukába, újra kellett építenie a tudását meg a karrierjét is. Lehet ezért váltott nevet is, nehogy valaki felismerje.

– Én kardba dőltem volna a helyében – felelte elszörnyedve.

Hátra pillantott a válla felett az aula irányába, amikor ismerős hangfoszlányok csapták meg a fülét. Arcára ugyan mosoly kúszott, a tekintete mégis elsötétült, amikor meglátta az óriási ajtón belépő két alakot. Peter fehér pólója vérben ázott, nyakát valami furcsa, rögtönzött kötés fedte el, ami ugyancsak vörös volt. Az Alfa nehezen tett meg minden lépést, térdei meg-meginogtak. Mellette újdonsült társa szakadt öltözetben jelent meg. Wolf fehér ingén alig pár száraz folt volt csupán, az anyag vérben ázva tapadt rá a felsőtestére. Az ing ujjai le voltak szakítva, ezzel szabad rálátást engedve a sápadt karokra ragadt alvadt vérfoltokra. George az öccse kezébe nyomta a mappát, miközben ráfordult a lépcsőre, tekintetével a félvér remegő alakját figyelte. A két farkas mimikája nem árulkodott arról, hogy fájdalmaik lennének, halkan beszélgetve sétáltak egymás mellett. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy ők megtépve, vérben ázva jelennek meg valahol.

– Nézzenek oda, kit látnak szemeim! – szólt oda emelt hangon, amire Peter megtorpant és felkapta a fejét. A daemolius arcán gúnyos mosollyal vonult le az aulába vezető széles lépcsősoron. Wolf szája csücske nemtetsző grimaszba rándult és nagyot nyelt a pokolbéli lény láttán.

– Azt hittem rosszul hallok, amikor azt csicseregték a madarak, hogy a nagy Peter Doriant megtépte valami sehonnai korcsfajzat – tette hozzá egy gúnyos kuncogás közepette. A kijelentés hallatán az Alfa felmordult, míg a mellette álló ezúttal csendben fogadta a sértegetést.

– Eredj vissza a Pokolba, Overlord – vágta hozzá a szavakat Peter olyan nyersen, hogy az említett megtorpant a lépcső aljában. George sérelmei egy mosolyban és kuncogásban nyilvánultak meg, amíg a két alfa folytatta az útját a lépcső irányába.

– Látom, rosszul viseled a vereséget – cukkolta őt továbbra is, amikor az Alfa immár alig pár lépésre állt meg tőle. Peter barna szemei villantak egyet, amikor megvetően lenézett a másikra, aki ismét zsebre tette kezeit. – Oh, ne nézz így rám, semmi rosszat nem mondtam – szólt ezúttal nyájasan, majd Wolfhoz fordult, aki megborzongott a férfi pillantása miatt.

– Mégis hová tettem a jómodorom? Hiszen be sem mutatkoztam még – mosolygott rá a farkasra, majd kezet nyújtott neki. – George Lucas Overlord, Sketinger leendő birtokosa – szólt nyájasan, Wolf nagyot nyelt, majd mivel nem akart gorombának tűnni, vonakodva feléje nyújtotta jobbját. – Te pedig minden bizonnyal Angel vagy, igaz? – kérdezett rá George, aminek hatására a másik azonnal visszarántotta a kezét és hátrébb húzódott.

– Wolf, Wolfgang Moser – felelte végül akadozva. Peter fenyegetően rávicsorgott a daemoliusra, aki egy mosoly közepette ismét zsebre tette a kezét.

– Nyelvbotlás volt, remélem nem veszi ezt zokon, Mr. Moser – billentette oldalra a fejét, miközben végignézett az említetten. Wolf gyomra a felére zsugorodott, rettentően feszültnek érezte magát George társaságában.

– Mindenkivel megesik – felelte halkan, majd biccentett egyet a férfinak. – Örvendtem, Mr. Overlord. További szép napot! – tette hozzá, miközben tisztes távból kerülve, elsétált mellette. George egy sértett mosoly közepette utánapillantott, majd egy gúnyos vigyor közepette visszafordult Peterhez.

– Új szeretőd lesz?

– Nem vigyázol, George, a végén még véletlen kitépem a nyelved – vicsorgott rá válasz gyanánt, vállal félre akarta lökni a nála fél fejjel alacsonyabb félvért, de az felkaron ragadta őt.

– Mielőtt elfeledem – mosolygott rá George, majd suttogva folytatta. – Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg a nyáron. Ha gondolod, szívesen mesélek neked, Philbert.

Szemei elégedetten felcsillantak, amikor az Alfa testén remegés futott végig, majd lassan feléje fordította a fejét.

– A helyedben előbb tanulnék és utána fenyegetőznék, Overlord. És még valami, ha Wolfot piszkálod, akkor engem piszkálsz. Ezt tartsd észben, mielőtt meg talállak harapni, amiért nem tudod a szádban tartani a villás nyelved – szólt nyugodt, halk, fenyegető hangon. – És még valami, ha már a múltamat hánytorgatod, akkor tedd igényesen, mert ha még egyszer Philbertnek mersz szólítani, kitépem a gerinced.

– Csupán tesztelni akartam mit lépsz arra, ha valaki rosszul jegyzi meg a neved – mosolygott rá a démon, majd elengedte az Alfát. – Mondd csak, Peter, mégis miféle korcs tépett össze téged?

– Ha annyira akarod tudni, derítsd ki magadnak – felelte félvállról, majd Wolf után indult. George sértődötten elmosolyodott, válla felett felpillantott a félvérre, aki türelmesen várta a lépcső közepén, hogy a társa beérje őt.

– Jó a segged, Wolfi! – kiáltotta oda a daemolius vigyorogva. A megjegyzés hallatán Wolf vére felforrt és hirtelen kapta feléje a tekintetét. George arcáról lehervadt a mosoly, amikor a kék szemek rideg, jeges fényben villantak fel és úgy néztek végig rajta, mintha holmi féreg lenne. Egy lenéző pillantásnál nem is kapott többet, Wolf felszegte az állát és méltóságteljesen tovább vonult Peterrel az oldalán. A daemolius ismét elmosolyodott, miközben Lester legaloppozott mellé a lépcsőn.

– Hát ez érdekes volt – jegyezte meg, amire George aprót bólintott.

– Hideg, akár a jeges tundra... – felelte, miközben beharapta alsóajkát. Lester arcára széles vigyor ült ki és a szemöldökét vonogatva húzódott közelebb a bátyjához.

– Ismerem én ezt a nézést – könyökölte oldalba Georgeot, aki morogva leintette őt. – Akarsz fogadni?

– Legyen – bólintott végül eltökélten, majd kiropogtatta nyakát. – Három nap, péntek este már az enyém lesz. Ha vesztek, elintézem, hogy Ricky ágyba vigyen téged. Mit szólsz?

– Remek ajánlat – dörzsölte össze tenyereit a démon. – És mi van akkor, ha nyersz?

– Akkor két hétig te figyelsz majd Rinára. Áll az alku? – nyújtotta feléje jobbját, amibe Lester belecsapott és kezet rázott testvérével.

– Áll az alku. Habár szerintem esélyed sincs nála.