A harangtorony órája hangos kongatással jelezte a délután kettő órát. A legtöbben ügyet sem vetettek az öreg harangokra, amiknek hangja messzire szállt a szélben. A kastély mögött egy magasabb völgyben elterülő, középkor hangulatát idéző, színes városka kis utcái vidám csevegéstől voltak hangosak. Az éttermek és kávézók előtti asztaloknál, új és régi barátok üldögéltek. Mások az utcára nyíló boltocskák és butikok üvegablakán túl elterülő kínálatot szemrevételezték. Az egyik sarkon egy pékségből mennyei illatok szálltak a levegőben, míg egy másik utcában virágárus boltja nyílt. A nap ragyogóan sütött, a kellemes, koraőszi szél vidám kacagása beszökött a házak közé. A macskaköves utcákon sokan megfordultak, volt aki csodálva nézett körbe, miközben a színes, emeletes házakat figyelte, amiknek ablakait virágosládák díszítették. Míg az újoncok kisebb csoportokba összeverődve, egy-egy végzős diákot követve járták körbe a városkát. A kastélyban csupán pár elméleti és gyakorlati órának tudtak helyet biztosítani, így a legtöbb épület a városban az iskolai órák helyszínének adott otthont.

Wolf jókedvét csupán a harangok kongatása tudta lelombozni. Másoknak vidám dallam volt, de számára vészjósló árnyékként hatott, ami rátelepedett a városra. „Elkéstél! Elkéstél!" Kiabálták a harangok. Riadtan kapta fel a fejét a kastély irányába, ami hatalmas óriásként tört a magasba a hegytetőn. Neki már régen a kastély másik oldalán kellene lennie a főtéren álló szökőkútnál. Nagyon messze voltak, ha alakot is öltene, akkor is félóra vágta állna előtte. Idegesen beharapta ajkát, amikor torkában gombóc nőtt. Mégis mit fognak rólam gondolni? Peter személyesen tájékoztatta, hogy hol és mikor lesz a találkozó. És ő mégis elkésett.

– Oh, hogy a macska rúgja meg... – fakadt ki miközben beletúrt hosszú tincseibe. A fejét fogva nézett körbe, fogalma sem volt, hogy mitévő legyen. Gyűlölte, ha magyarázkodnia kellett. A túrája még nem ért véget, ez talán még enyhítő körülmény lehet számára. De utána mégis hol keresné a falkát? Egyáltalán lenne még értelme őket keresni, vagy ezzel eljátszotta minden esélyét?

– Indulás tovább, libuskák! – szólt emelt hangon a csapat élén álló Galo. – Utolsó programunk, hogy átvesszük a központban a személyre szóló avilionokat, mint már említettem, ezzel tudtok majd könnyedén, minimális idő alatt eljutni A pontból B-be. A városon belül, ha van időtök sétálni, akkor lehetőleg ne használjátok a varázslatot. A rendészet nem szereti, ha feleslegesen teleportál valaki, merő unalomból.

– Nekem valaki azt mondta, hogy nem lesz kellemes ez a procedúra – súgott össze két fiatal bőrváltó.

– Nincs miért parázni, a nővérem azt mesélte, hogy nem több mint egy szúnyogcsípés – legyintett egy angyal. – Habár a teleportálás részét nehezebb lesz megszokni, eleinte nagyon felkavarja a gyomrot és összezavarja a fejedet.

Wolf egy lemondó sóhaj közepette követte a többieket. Ma már biztosan nem fog eljutni arra a találkozóra. Gyomra összeszorult és legszívesebben lerogyott volna az egyik útszéli padra. Csendben követte a többieket, a csoport végén maradva, ahogyan eddig is tette. Vidám jelzőfütty hangja törte meg a csapat beszélgetését, amire a csoportvezető seelie vidáman felnevetett. Wolf hirtelen kapta fel a fejét, amikor a levegőben ismerős szagot fújt feléje a szél.

– Kutya legyek, ha ez nem a rettegett falkavezérünk és a szemkápráztatóan gyönyörű párja – szólt vidáman Galo, de a férfi szavaira csupán egy gúnyos kuncogás volt a válasz.

– Eltöröm a lábad, ha még egyszer bókolni mersz nekem, hegyesfülű – vágott vissza egy érces női hang, majd felkacagott. Amíg a csoport tagjai összesúgtak, addig Wolf megkönnyebbülten sietett előre a két alfához. Tekintete végigfutott Peter laza öltözetén, ami ezúttal egy egyszerű fehér pólóból és farmerból állt, amihez egy fekete sportcipő csatlakozott. Mellette egy edzett nő foglalt helyet, zöld ujjatlanban, ami szorosan körbefonta izmos felsőtestét, és egy vaskos anyagú bővebb típusú nadrágban, amit Wolf eddig csupán katonákon látott. Az öltözethez egy vaskos fekete bakancs társult, ami néha megnyikordult a macskakövön. A Luna hosszú, mogyoróbarna tincsei lófarokba voltak fogva, míg szemeit fekete napszemüveg takarta el, kezében egy tölcsérben két gombócos fagyi olvadozott. Amikor a félvér kilépett a társai takarásából Elisabeth elmosolyodott és orrán lejjebb tolta szemüvegét, barna szemei felcsillantak egy pillanat erejéig, majd visszatolta orrára a szemüveget.

– Áh, gondolhattam volna – csapott a homlokára a tündér, amikor Wolf melléje lépett, hogy engedélyt kérjen a távozásra. – Kicsit megcsúszott az idegenvezetés.

– Csak egy kicsit – ismételte meg Peter egy féloldalas mosoly közepette, Galot kirázta a hideg és megborzongott.

– Tíz perc késés nem a világ vége – csitította a párját a Luna egy kuncogás közepette, majd belenyalt fagylaltjába. – Te meg ölts magadra egy kis színt, drágám, mert úgy nézel ki, mint egy szellem – tette hozzá miközben biccentett egyet Wolfnak. – Tudtuk, hogy Galo nem fog időben végezni.

– Röstellem, hogy miattam kellett eljönnötök ide – sóhajtott fel a félvér bocsánatkérően, de Elisabeth csak legyintett. Peter szótlanul nyugtázta a bocsánatkérést.

– Ha nincs ellenedre, elrabolnánk a kölyköt – fordult a seelihez az Alfa, amire az bőszen bólogatni kezdett.

– Menjetek csak, viszont még nem vette át az avilionját, szóval akkor azt nektek kell intézni – kötötte ki a feltételeket a férfi, amire a páros aprót biccentett. – Dorian, azért csak finoman vele, oké? Arabesque dühös lesz, ha kinyírod az egyik diákunkat.

– Kösz a tanácsot, Hanivg – mosolyodott el sértetten az Alfa. Wolf nagyot nyelt az idegességtől. – Na gyere, kölyök – tette hozzá miközben fejével az egyik szomszédos utca irányába intett.

– Köszi a túrát, rettentően hasznos volt – hálálkodott Wolf a végzős társának, aki mosolyogva legyintett csak egyet, amikor a félvér a két alfa után sietett.

– Ne légy ilyen sápadt – mosolygott rá a Luna, amikor mögöttük tisztes távot tartva megjelent a társuk. – Gyere ide mellém, ne légy ilyen félénk – tette hozzá, amire Wolf aprót bólintott és vonakodva ugyan, de két lépéssel az alfa mellé lépett, aki lazán átadta párjának a fagyiját, majd séta közben kezet nyújtott az félvérnek. – Elisabeth Naulgrin, üdv a csapatban. Szólíts csak Liznek, ha jól esik.

– Ne jópofizz, még nem falka tag – morgott közbe Peter halkan.

– Még – ismételte meg magát a párja. – Mit is mondtál, hogy hívnak?

– Wolfgang Moser és örvendek a szerencsének – hebegte zavarában. El lenne döntve, hogy falkatag lesz? – Röviden csak Wolf.

– Ne figyelj rá, amikor így morog – mosolyodott el a nő, miközben mogorva párjára sandított a szeme sarkából. – Reggel óta azon rágódik, hogy mit kezdjen veled. Még nemigen találkoztunk abnormális alfával, így kicsit gondban vagyunk jelenleg.

– Oh – bólintott magában Wolf. – Ha csupán nyűg és probléma lennék...

– Már megbeszéltük, hogy látni akarom, mire vagy képes – vágott közbe az Alfa miközben végigmérte a félvért, aki félve nyelt egyet.

– Ne aggódj, nem fog megölni, max egy picit megtépi a bundádat – szólt közbe Elisabeth nyugtatóan miközben visszavette párjától a fagylaltot és egy adagot leharapott a gombócból.

– Popper engem meg fog nyúzni, ha akár egy karcolást is kapok! – fakadt ki Wolf és hirtelen megállt. A páros kikerekedett szemekkel fordult hozzá, majd összenéztek. Ezt talán mégsem kellett volna mondania. Idegesen beharapta az ajkát, remegő kezeit a dereka mögé rejtette. 

– Te félsz tőle – szögezte le a nyilvánvalót az Alfa, de Wolf mégis rázni kezdte a fejét.

– Nem! Dehogy! Én...

– Wolf – szólt közbe Peter, amire a másik azonnal elhallgatott. Nem volt rosszindulatú a szándéka, egyszerűen csupán a nevén szólította, mégis megannyi érzelem lakozott a hangjában. Nyugodt volt, mégis erősen kimondta a hangsúllyal azt, amit gondolt. Megértette őt, mégis fel akarta nyitni a szemét. Wolf lesütötte a tekintetét, nem akarta bevallani magának, de igazat adott az Alfának. Be kellene látnia, hogy valami nem stimmel és ezt nem söpörheti szőnyeg alá.

– Az ég szerelmére, kölyök – szisszent fel dühösen ezúttal, amire a félvér behúzta a nyakát. – Moomsaul alfa vagy, nem holmi tollas kisangyal. Megértem, hogy szeretnél megfelelni Poppernek, szeretnél a cuki kis tündéri gyerek lenni, akinek képzel... de nem vagy az. Lásd be végre, hogy a vér nem fog vízzé válni, nem fogod tudni örökre elnyomni az ösztöneid.

– Popper csak is a legjobbat akarja nekem – próbált kiállni a nevelője mellett, de bizonytalannak érezte mindezt, amikor Peter megrántotta a szemöldökét.

– Nem fogok vitatkozni – sóhajtott fel az Alfa. – Egy dolgot megtanultam már az életben, sose vitatkozz egy domináns alfával, legyen az nőstény vagy hím. Wolf, a falkában akarlak tudni, és tudod miért? Mert látok benned valamit, amit hosszú évek óta eddig senkiben nem láttam.

~*~

Az erdőt vidám madárcsicsergés töltötte be. A szél halkan zúgott a fák között, a zöld levelek zizegtek, a távolból vidám csevegés tompa hangja szólt. A napsugarak aranyló fénysugárként hatoltak be a sűrű lombkoronán. Csendben sétáltak a széles erdei ösvényen, Wolf az égig érő, hatalmas fákat csodálta. Néha sikerült megpillantania egy-egy színpompás madarat is az ágak között vagy máskor egy-két apró erdőlakó zizegett az aljnövényzetben. Sokszor meglepetten pislogott, amikor azt hitte, hogy egy nyúl neszel a bokorban aztán mégis valami furcsa, számára szokatlan lény bukkant fel. Egyszer látott egs nagyra nőtt gyíkra emlékeztető állatot, ami a hosszú füleit a földön vonszolta maga mellett és a hátán hullámzó taréj futott végig. Elisabeth néha hátrapillantott a félvérre, majd magába fojtott egy-egy kuncogást, amikor az ifjú nagyokat pislogva meredt az erdőlakók egyikére.

– Ennyire meglepő egy-két lény? – kérdezett rá vidáman, amire Wolf aprót bólintott.

– Huszonkét évet Dedvirnben éltem.

– Kezd engem nagyon felbosszantani ez a Popper – horkantott fel az Alfa, de több megjegyzést már nem fűzött hozzá az elhangzottakhoz. Wolf lesütötte a szemeit, sosem szerette, ha valaki bántja a nevelőjét, akár verbálisan akár fizikálisan.

– Apám ötlete volt anno, hogy költözzünk, nem akart ebben a világban maradni – szólt halkan, Peter hátrasandított a válla felett, majd aprót bólintott magában.

– Mindenki azt a világot választja, ami a kevésbé rossz a számára. Nézőpont kérdése az egész, engem egyszer lelőttek odakint, kaptam egy golyót a fejembe, egyik oldalon be, a másikon ki. Mennyi lehettem? Tíz éves? Hiába gyógyult be a seb egy-két perc alatt, hónapokig alig ismertem meg a családomat. Akkor kezdtem el ezeket gyűjteni – csapkodta meg az alkarját borító tetoválásokat. Wolf elszörnyedve hallgatta az esetet miközben a fejét ingatta. – Emlékek, amiket sosem akarok elfelejteni.

– Sajnálom, hogy ilyen gyerekkorod volt – szólt halk, együttérző hangon, amire az Alfa elhúzta a száját.

– Hidd el, kölyök, láttam olyat a fajtánkból, akinek ezerszer rosszabb volt a gyerekkora, mint bárki másé – szólt sötéten, majd párjához fordult, aki megköszörülte a torkát.

– Na, elég legyen a letargiából, az élet nem mindig habcsók és szivárvány – szólt mosolyogva miközben megfordult a tengelye körül és hátrafele sétált tovább, hogy közben Wolfnak tudjon magyarázni. – Hamarosan odaérünk a Tisztásunkra, ha jól hallom, a többiek már ott is vannak. Röviden az a program, hogy elismételjük a szabályokat, ami a házirendben is vannak, aztán beosztjuk a zöldfülűeket. Falkán belül ugye több kisebb csapatunk van, így azok lerendezik maguk között, hogy ki a csapatfőnök és az újoncok hova kerülnek a ranglétrán. A lycanok elég csúnya verekedést tudnak tartani, erre készülj fel. A bőrváltók már egy fokkal jobbak. És... drágám, ugye Wolf az egyetlen moomsaul most, aki újonc? – fordult oda párjához, aki bólintott.

– Tudtommal igen, és nagyon remélem, hogy ez így is marad.

– Szabad kérdeznem, hogy velem mi a tervetek? – kérdezte vonakodva, amire Peter megtorpant és végig mérte őt.

– Itt tőled függ a dolog – felelte nyersen az Alfa, ami kicsit sem volt ínyére a félvérnek. – Ha elég tökösnek érzed magad, kihívsz engem, ha nem... akkor szépen meghúzod magad és csinálod, amit Liz mond neked, mert én nem foglalkozok a falka többi nőstényével. Világosan fogalmaztam?

– Igen – bólintott félszegen. Peter biccentett egyet, majd tovább indult. A párja felsóhajtott, maga után intette Wolfot, aki idegesen nyelt egyet. – És ha kihívnálak?

– Ha párbajra hívsz, de mégis feladod, akkor száműzlek az alfák közé és nyugodtan eltörheted Tony nyakát a többiekkel pedig csinálsz, amit akarsz. Ha viszont netán kitartó lennél, de gyenge és megsajnálnám emiatt azt a hülye fejedet, akkor kapsz egy alacsonyabb rangot a falkámban. Viszont, ha földbe döngölsz, amire nemigen látok esélyt, akkor esetleg megkapod a Bétám helyét. De ha egy fenevad vagy, akkor meg is ölhetsz és akkor tied az Alfa cím. Én ilyen lapokkal játszom, kölyök.

– Értem – bólintott aprót. Gyomra görcsölni kezdett, egyik opció sem nyerte el a tetszését. Bizonytalannak érezte magát, és ezt Peter nagyon is jól tudta róla. Elisabeth bátorítóan elmosolyodott.

– Másoknak nem ad ennyi opciót. Kedvel téged.

– Ezt meg mégis miből gondolod? – fakadt ki Wolf.

– Abból, hogy nem akar megölni – vont vállat a Luna nemes egyszerűséggel. A félvér egy pillanatra megtorpant, meglepetten nézett a távolodó Alfa után, aki végig előre szegezte a tekintetét.

A fák között lassacskán láthatóvá vált az a tisztás, ami a farkasok területének a központjának számított. Egy kisebb tömeg fogadta már a három moomsault, akik közül Wolf inkább lecsatlakozott és a többi diáktól messze, az egyik fa árnyékában keresett helyet. Mély levegőt vett, majd lassan fújta ki, próbálva megnyugtatni zakatoló szívét. Peter és a párja boldog mosollyal köszöntötte a tisztás közepén ácsorgó vörös hajú, rövid szakállas, megtermett férfit, aki mindeddig a rendre ügyelt.

– Látom sikerült megcsípni a Zöldfülűt – pillantott a fa tövében ácsorgó Wolf irányába a Béta. Peter aprót bólintott, majd vállon veregette a társát.

– Mi a helyzet? – kérdezte halkan miközben gyanakvóan körbepillantott.

– Van öt farkasemberünk, négy vérfarkasunk – tette hozzá fintorogva, amire az Alfa is a száját húzta. – Érkezett még nyolc lycan és hat bőrváltó.

– És hány alfahím van? – jött a következő kérdés, amire Russell ismét elhúzta a száját egy fintorba.

– A farkasembereknél egy, a lycanoknál négy. Jól hallottam, hogy a félvérünk szorongatta meg Tonyt?

– Jól – biccentett Peter miközben a zöld fűben ücsörgő vagy álló több tucat diákot pásztázta a tekintetével. – Még kérdéses, hogy mit mond majd, Popper nevelte, de láttam, amit láttam... az sem lepne meg, ha az orosz falka egyik korcsa lenne.

– Ilyen ezüstszín hajjal? – kérdezett rá Elisabeth elismerően. – Ezer százalék, hogy Oboroten vére van.

– Russell – fordult oda Peter a Bétához, aki összefonta a kezeit a mellkasa előtt. – Látsz esélyt arra, hogy kihívjon valaki téged?

– Nem.

– Akkor jó – bólintott egyetértően, majd ajkait éles füttyszó hagyta el. A falka tagjai és az újoncok mind elhallgattak, amikor az Alfa csipőre tette a kezeit. – Üdvözlök mindenkit! Az újoncokat és a vén csontokat is, akik már megtapasztalták milyen az élet itt Sketingerben. Nem fogok órákig tartó beszédeket mondani, remélem mindenki megjegyezte a szabályzatot. A biztonság kedvéért elismétlem azt a részt, ami ránk vonatkozik.

– Első és legfontosabb! – szólt emelt hangon, amire sokan felkapták a fejüket. – Nem kavarjuk a szart! Akinek baja van valakivel az szól a fajtája alfájának és szépen megbeszélgetik a dolgokat. Nem törjük ki a vámpírok fogait és nem harapjuk seggbe Overlordot sem, amiért rámászna a csajunkra. Remélem világosan fogalmaztam!

Egy-két diák elfojtott magában egy mosolyt, mások halkan felkuncogtak, köztük a Béta és a Luna, akik mindenkinél jobban mulattak az elhangzottakon. Wolf kérdőn körbenézett, majd vissza az Alfára, aki rövidebb csend után folytatta.

– Ölni és csonkítani tilos! Aki nyolc napon túl gyógyuló sebet ejt valakin, az számolhat azzal a következménnyel, hogy a Rektor néni szépen seggbe fogja rúgni emiatt. A kastély, a falu és a város területén tilos alakot ölteni! Mindenki megértette?! Átmászkálni mások vagy az őrült Zono területére ugyancsak tilos! Aki mégis késztetést érez arra, hogy megismerkedjen az öreg vadászpuskájával, az nyugodtan látogassa meg a koboldot.

– Nézzük a névre szóló szabályokat! Farkasemberek: Kerüljétek el jó messziről a télikertet, mert biza vannak sisakvirágjaink, amik egész évben képesek virágozni. És lehetőleg ne játsszuk el a Piroska és a Farkas sztorit csak azért, mert valaki éppen megéhezett a piros köpenyes kislányok húsára. Erre is volt példa már, mielőtt valaki megkérdezné, hogy: Dorian bácsi, miért hoz fel ilyen butyuta példákat? – kérdezte egy kisgyerek hangján kifigurázva a saját szavait, amire Russell kis híján hangosan felnevetett mögötte.

– Vérfarkasok: Vannak kijelölt dühöngők és mindenki megkapja majd a saját kis nyugtató adagját. Aki nem veszi be a gyógyszerét annak rektori engedéllyel lenyomhatjuk a torkán a bogyókat.

– Lycanok: Ha túl teng bennetek az adrenalin tessék kijönni az erdőbe futkorászni egyet, aztán gyűjtsetek egy csokor virágot és nyomjátok bele a képébe annak, akinek ki akartátok volna tépni a gerincét. Ha egy rossz szót is hallani merek rólatok, akkor megengedem Russellnek, hogy kitekerje a nyakatokat.

– Bőrváltók: Mielőtt vadászni indultok, győződjetek meg róla, hogy a préda nem az egyik drága diáktársatok. Elvileg a mi területünkre senki más nem jöhet be, de volt már rá példa, hogy egy gyökér madár vagy bárki más ide keveredett és nem sokon múlott az élete.

– Ami pedig a zöldfülű moomsaul barátunkat illeti – fordult Wolf irányába, aki aprót bólintott. – Nem tapossuk agyon a többieket és nem csavarjuk ki a fákat a helyéről, amikor faágat keresünk magunknak, hogy azt rágcsáljuk. És ha valaki megjegyzést tesz a seggedre, akkor nem megfojtod az illetőt, hanem odajössz hozzám vagy Elisabethez és szépen elsírod a bánatodat. – A kijelentés hallatán többen felkuncogtak, míg Wolf féloldalas mosolyra húzta a száját, Peter hangja vidáman csengett és nem érezte úgy, hogy az Alfa gúnyolódni akart volna vele.

– Ami még fontos infó – folytatta Peter emelt hangon. – Csapatonként egy alfahímet engedek meg, ezt mindenki lerendezi maguk között. Aki marad az marad, a többi pedig mehet az alfa falkába. Azoknak majd Tony elmondja a játékszabályokat. Én nem szólok bele abba, amit azok csinálnak, mindaddig, amíg nem érinti az én falkámat az ő gyökér viselkedésük. Érthető? Remek! Akkor mondok még valamit a lycanoknak... Russell szét fogja rúgni a seggetek, ha vele kötözködtök, nem véletlen ő a Bétám – tette hozzá egy gúnyos vigyor közepette, míg barátja büszkén kihúzta magát és küldött egy gyilkos pillantást a fajtársainak.

– Akkor, ha mindenkinek minden érthető, akkor a csapatok rendezzék a rangsort az újoncokkal és az új alfákkal. Ölni és csonkítani tilos! Játsszatok szépen, gyerekek!

– Szerinted ki fog hívni téged? – súgta oda a Béta, amire Peter vállat vont és szeme sarkából Wolfra pillantott, aki meredten a földet nézte.

– Látok benne fantáziát.

Wolf szíve a torkában dobogott, gyomra görcsölt, a tenyere izzadt, miközben az ujjai megállíthatatlanul remegtek. Egy mély sóhaj közepette összefonta a kezeit a mellkasa előtt. Feje majd szétrobbant a gondolatai közt kavargó lehetőségektől. Ha eleget tesz Popper kérésének, ha hallgat a józan eszére, akkor csendben meghúzza magát és beáll Elisabeth mögé a rangsorba. Szívébe mart a puszta gondolat, hogy mindezt képes lenne megtenni. Nem azért küzdött ennyit, hogy most elbukjon, nem azért szenvedett, hogy meghazudtolja azt, aki lenni akar. Ugyanakkor félt, félt attól, hogy az ösztöneire hallgasson. A délelőtt nem félt, akkor a semmiből tört fel belőle minden addigi elfojtott érzelem. De nem ezt tanította neki Popper. Nem agresszívnek nevelte őt. A mellkasát szúró érzés töltötte meg. Úgy érezte, mintha bilincsek fognák őt vissza. Jó gyereknek lett nevelve, kitűnő tanulónak. Ujjai ökölbe szorultak, halk légzése zihálásba váltott át, izmai pattanásig feszültek. Felbosszantotta a puszta gondolat, hogy visszavonulót akar fújni megint. Nem hátrálhat örökké. Most az egyszer, talán először és utoljára, de tudni akarja milyen. Milyen érzés, amikor elengedi magát, amikor mer moomsaul lenni és félreteszi mindazt, amire tanítva lett. Most az egyszer... meg akarja tapasztani mindezt. Tudni akarja milyen, amikor megsérül, amikor eltörik egy-két csontja, érezni akarja a vér ízét a szájába... harcolni akar, bemutatni, hogy mire képes. Hogy végre elhiggyék róla, hogy nem egy törékeny kislány, aki a legkisebb piszkálódás miatt is sírva szalad a nevelőjéhez.

– Kihívom Peter Doriant! – kiáltotta oda az Alfának olyan magabiztosan, hogy még magát is meglepte mindezzel. Peter szemei nagyra nyíltak a többenettől, majd elégedetten elmosolyodott magában.

– Rendben van kölyök, lássuk mire vagy képes...