Wolf annyira idegessé vált, hogy elfelejtett arra figyelni, mennyire zavarja a fülét a többiek által csapott zaj, és hogy mennyire zúg a feje a több tucat lény szagától. A körmét tépdeste, száját rágta, néha bevette egyik ezüstszín tincsét a szájába és azt rágcsálta. Egyáltalán nem figyelt arra, amit mellette Eric és a barátai tárgyaltak. Daniel a páholy korlátjára könyökölve nézelődött, az alattuk elterülő diákokat figyelte, míg Eric és Ginger egy-egy vörös bársonnyal borított párnákkal ellátott, aranyozott székben foglalt helyet. A boszorkány néha aggódva odapillantott a sarokban, a földön ülő félvérre, aki ügyet sem vetett a társaságára, vagy a színpompás teremre. Szeretett volna körbenézni, elámulni a terem szépségén, de túlságosan is felkavarta őt az, amit Peter mondott neki. Ijedten kapta fel a fejét, amikor Ginger melléje ült a vörös szőnyegpadlóra és kedvesen rámosolygott.

– Mi a gond? Tudok segíteni? – kérdezte reménykedve, amire Wolf feljajdult és arcát a tenyerébe temette.

– Bárcsak! De nem lehet, nekem végem! Popper meg fog nyúzni!

– Ugyan, mégis miért tenne ilyet? – legyintett a nő mosolyogva. – Popper nevelt fel, nemigaz? Egy tünemény.

– Te csak azt hiszed, hogy egy tünemény – nézett fel rá a farkas egy sötét pillantás közepette. A vészjósló hangsúlyra már Daniel is felfigyelt és kíváncsian hátranézett a válla felett.

– Ezt meg mire mondod? – értetlenkedett a tündér.

– Arra, hogy Popper addig aranyos, amíg én szóba nem kerülök – felelte morogva. – Huszonöt vagyok és még mindig úgy kezel, mintha hároméves lennék! Számba sem merem venni, hogy hányszor akart lebeszélni arról, hogy balett szakos legyek. Kicsi korom óta rágja a fülem, hogy tönkre teszem magam ezzel, de kutya bajom. Ezek után jött, hogy meg akartam tanulni bokszolni, mert úgy éreztem, hogy nem tudnám megvédeni magam. Ezen végképp összevesztünk – sóhajtott fel miközben a fejét fogta. – A kocsiját nem vezethetem, buliba sosem járhattam, az ember barátaimmal meg kellett szakítanom a kapcsolatot, amikor eljöttünk Dedvirnből és még napestig sorolhatnám – fakadt ki végül, majd csizmájából előhúzott egy tőrt. – Ezt is csak azért tarthatom magamnál, mert nem tud róla... még egy konyhakést sem ad a kezembe, mert megvágnám magam vele.

– Én erre már azt mondom, hogy nem normális – fordult oda hozzájuk Daniel, amire vörös hajú barátja felkaron vágta őt. – Au – kapott oda az érintett területre a tündér, míg a manó kék szemei villantak egyet. – Csupán azt akartam mondani, hogy az öreg valamiért betegesen túlaggódja magát.

– Nem mertem neki soha mondani, de voltam már emiatt dokinál – szólalt meg halkan a félvér miközben ismét a körmeit tördelte. – Nagyon szeretem őt, félre ne értsétek, de... néha úgy érzem, hogy láncra vagyok verve mellette. Suli előtt most egy félévet a magam ura voltam életemben először, eleinte nagyon rémisztő volt, de a végére már egész jól hozzászoktam, habár mindennap telefonáltunk így is. Megértem, hogy aggódik és fél elengedni, de...

– Ez a te életed – szólt közbe halkan Ginger is, majd vigasztalóan megsimogatta Wolf felkarját, aki hálásan elmosolyodott. – Beszélj vele erről, biztos meg fogja érteni.

– Köszönöm és bocsánat, hogy mindezt most rátok zúdítottam – nézett fel a többiekre, akik aprót legyintettek.

– Nekünk bármikor, bármit elmondhatsz, főleg, hogy a régi barátokkal már nem tartod a kapcsolatot – mosolygott rá Daniel megértően, majd lehuppant Wolf mellé ő is. – Csinálhatnánk egy ilyen estét, szépen bemutatkozunk és kibeszéljük a dolgainkat. Mondjuk így: Sziasztok, Daniel vagyok és szívesen aláfeküdnék az egyik professzornak.

– Na, de Danny! – sápítozott Ginger, míg Eric vidáman felkuncogott. – Te meg mégis mióta tudsz erről? – vonta kérdőre barátját, amivel sikerült Wolf arcára is mosolyt csalnia. – És mégis melyik professzor?

– Szerinted hány szexi, olasz maffiózó professzorunk van? – kérdezte Eric nevetve. – Mert, hogy Daniel nagyon is azt a típust preferálja.

– Csak hülyéskedsz! – fordult a tündérhez a nő, de az vigyorogva a fejét rázta, miközben arca és egykor szőke tincsei már rózsaszín árnyalatban virítottak attól, hogy zavarba jött. – És én erről eddig miért nem tudtam?

– Mert Daniel engem szemelt ki, hogy ezzel kínozzon. Nemhogy örülnél neki, eddig megúsztad az áradozásokat arról, hogy a Professzor úr milyen tökéletes – felelte egy szemforgatás közben, amire a tündér dühösen csapkodni kezdte Eric lábszárát.

– Fiúk, elég... – csitította őket kuncogva a boszorkány, majd visszafordult Wolfhoz, aki még mindig a körmeit kapargatta. – Naaa, ne tedd ezt magaddal... – szólt halkan és finoman ráfogott a farkas kezeire, hogy az abbahagyja a tevékenységét. – Mi a gond?

– Az, hogy Peter elhívott egy falka találkozóra... – mormogta magában, majd idegesen beharapta alsóajkát. – És látni akarja, hogy mire vagyok képes. Ami minden bizonnyal azt jelenti, hogy be akar dobni egy éles küzdelembe, ugye? – nézett fel segítség kérően a manóra, aki aprót bólintott. – És én nagyon ritkán öltök alakot, és még sosem verekedtem farkasként.

– Tony Saburót bezzeg olyan könnyűszerrel fojtogatta, hogy azt még Dorian is megtapsolta – tette hozzá Eric.

– Hogy mit csináltál? – visított fel Daniel ezzel megijesztve a többieket. – Azok a véraláfutások miattad vannak Tony nyakán? Te aztán piszkosul erős vagy, hé... figyelj csak... – húzódott volna közelebb hozzá, de Eric a pólója nyakánál fogva húzta vissza a tündért maga mellé. – Hékás! Csupán meg akartam kérdezni, hogy nem akar-e Lester partnere lenni.

– Na még csak az hiányozna! – csattant fel a manó. – Tegnap George kis híján kinyírta, erre neked az a csodás ötleted támad, hogy legyen Lester szeretője? Úgy, hogy amúgy félig angyal? Lester pedig démon és nem mellesleg egy vérbeli mazoista?

– Ezt a lehetőséget én inkább visszautasítanám – szólt közbe Wolf is halkan, arcán egy félszeg mosollyal. – Tonynál elpattant az agyam, és nagyon félek, hogy ezt még vissza fogom hallani Poppertől is. Néha kirobban ez belőlem, de eddig csupán a bokszzsák sínylette meg mindezt.

– Van egy csomó edzőtermünk, Lester elmondása szerint George is állandóan a zsákot püföli, amikor nincs jobb dolga. Mindezek mellett vannak olyan termek, amik egy-egy fajra specializálódtak. Szóval mindenki a kedvére tud edzni, de mégsem tesz kárt magában vagy másokban – felelte a tündér mosolyogva.

– Sokat tudsz, ezek szerint te jóban vagy az Overlordokkal, igaz? – billentette oldalra a fejét Wolf. Daniel szarkasztikus nevetésben tört ki.

– Lester ugyan az egyik legjobb barátom, mert hasonlóan pletykafészek alkat, mint én is vagyok. De egyáltalán nem vagyok köszönőviszonyban a bátyjával. George nagyon rémisztő, és ne felejtsük el, hogy fenevadakkal barátkozik.

– Danny itt a Garoukra gondol – szólt közbe Ginger halkan, mielőtt Wolf rákérdezhetett volna. – Ha igazak a pletykák, akkor George és a leendő falkavezér gyerekkoruk óta barátok.

– Bezony, egész nyáron Versaillesben volt, mert gyűjtést készített a diplomamunkához – bólintott egyetértően Daniel is. – Habár amilyen mogorva, szerintem nem sokat haladt, meg... Lester mesélte, hogy volt valami balhé most az Alfa meg a fia között és talán ezért is olyan feszült a levegő a félvérünk körül.

– George félvér? – hökkent meg Wolf. A trió bőszen bólogatott neki.

– Daemolius, ami annyit tesz, hogy démon, akinek angyal lelke van – felelte Eric, amivel sikerült meglepnie a barátját.

– És még engem nevezett korcsfajzatnak és fattyúnak – horkantott fel sértetten. – Egyáltalán a Madame miért nem csapja ki innen? Több rendbeli szabálysértés miatt...

– Azért, mert Sketinger amúgy az Overlordok fennhatósága alatt van – mormogta Eric az orra alatt. Wolf tekintete elsötétült.

– Ugye csak viccelsz? – vonta fel a szemöldökét, de a trió a fejét rázta a kérdés hallatán. – Egész Sketinger hozzájuk tartozik?

– Igen – bólintott a boszorkány. – A vasútállomástól egészen a hegyekig, a falut is beleértve minden. Régebben a Sketinger család élt itt, tudod ők is démonok voltak. Aztán Belladonna Sketinger, a család utolsó tagja átadta a birtokait az Overlordoknak. Hosszú évszázadokkal ezelőtt volt itt egy csúnya háború, ami után Belladonna már nem akart itt lakni. Átadta a legjobb barátnőjének a családi vagyont és a birtokot, aztán eltűnt. Az egész családját lemészárolták az angyalok, így nem csoda, hogy nem akart itt maradni.

– Azóta Maria Overlord, azaz George-ék anyja a birtok tulajdonosa – bólintott egyetértően Eric.

– Erről nem tudtam – felelte a félvér ledöbbenve. – És akkor, ha jól láttam Popper térképén, akkor az Overlordok kúriája sincs messze innen. De a pokolba is... ez hatalmas terület!

– Igen-igen – bólogatott bőszen Ginger. – És a legjobb ebben az, hogy nincs elkallódva, hanem itt a suli és nagyon nagy hasznát vesszük ennek a területnek. Hatalmas az erdő is, és külön régiókra van beosztva, ahova csak engedéllyel léphet be idegen. Mindenkinek megvan a saját kis területe, így Ericnek sem kell féltenie az elásott aranyát, mert a leprechaunokhoz sem juthat be akárki.

– Aranyos tőled, hogy velem példálóztál – szólt meghatódva a manó, majd a diszkréten mosolygó Wolfhoz fordult. – Oh, egy fontos dolog, Wolfi. – Az említett arcáról azonnal eltűnt a mosoly és tekintete is megkomolyodott. – Ezt majd Dorian is el fogja mondani szerintem ezerszer is... Zono birtokát messziről elkerülni. Világos?

– Az a fickó egy őrült! – súgta oda Daniel egy elszörnyedt pillantás közepette, majd megrázta a fejét. – Ha igazak a pletykák, már golyót eresztett nem egy diákba, mert azt hitte a bőrváltókra, hogy sima erdei vadak.

– Én azt is hallottam, hogy egy moomsaul letépte a lábát és azóta kattant be az öreg – tette hozzá Eric miközben feje mellett körözött az ujjával, mindeközben a szobatársa a homlokát ráncolva figyelt. – Egy a lényeg, a falka területe van a legközelebb az öreg házához, de messziről kerüld el az erdő azon részét, mert Zono mindenhova is csapdákat rak. A hegy lábától nem messze lakik, ha minden igaz a Rektor néni már védővarázslatot is felhúzott, hogy a diákok nehogy oda keveredjenek. De érted... jobb félni, mint megijedni.

– Ezer hála mindenért – biccentett feléjük Wolf. – Fel nem fogom, hogy épeszű lény miért nem zavar el innen egy ilyen alakot. Borzasztó. Hogy engedheti meg ezt a Madame? Jaj, azt ne mondjátok, hogy ez az őrült is valami tulajdonos.

– Oh, dehogy – kacagott fel Eric.

A félvér megkönnyebbülten elmosolyodott mindezen, gerincén mégis hideg borzongás futott végig. Füle megrezzent, amikor halk léptek zaja hangzott fel a páholyok mögött elhelyezkedő folyosón, és valami elsuhant a fal mellett. Csupán a szeme sarkából látta tovalibbeni az alakot, mégis ijedten kapta fel fejét a kijárat irányába.

– Szimplán ő az egyetlen, aki nem retten vissza és hajlandó arra, hogy egy ekkora erdőt karbantartson – folytatta Eric a magyarázatot, de barátja már régen nem figyelt egy szavára sem. Tekintete a folyosót pásztázta, füle még meg-megrezzent a halk léptek zajára, de már nem látta az idegent. – Ő a gondnok, éjjel-nappal az erdőket járja, az utak és erdei ösvények állapotára figyel, na meg a mérgező növényekre, amikből egyre több bukkan fel mostanság.

– A lidércek száma is megszaporodott az elmúlt két évtizedben – borzongott meg Daniel. – Azt mondják ez azért van, mert valaki a környéken kötött alkut egy nagyhatalmú lidérccel, az egyik diák, ha jól emlékszem. Vérszerződés kötött vele – tette hozzá suttogva. Eric nemtetszően csettegett a nyelvével, míg Ginger a szemét forgatta.

– Pletykás – sóhajtott fel miközben Wolfhoz fordult, aki a vörös tapétával futtatott folyosó falát nézte. A boszorkány kérdőn odapillantott, de nem tudta volna megmondani, hogy mit néz olyan meredten a farkas. A két barát eközben ismét elhallgatott, számukra is feltűnt a félvér furcsa viselkedése.

– Wolfi – füttyentett oda halkan Eric, amire az említett felkapta a fejét, ezzel kizökkenve gondolataiból. – Minden oké?

– Igen – vágta rá, majd mégis visszafordult a folyosó irányába. – Csupán olyan volt, mintha láttam volna valamit.

– Errefelé sok a szellem, lehet, hogy az egyiküket láttad elsuhanni. Félénkek, kevesen látják őket – felelte Ginger, de a farkas a fejét rázta.

– Neeem, ez az alak nekem ismerős volt – rázta meg a fejét miközben ismét a folyosóra emelte a tekintetét.

Hirtelen tolta fel magát és kilépett a folyosóra, a teremben hirtelen síri csend állt be, majd sokan tapsviharba törtek ki és ujjongva köszöntöttek valakit. Wolf mindvégig a tapétázott falat nézte, amikor tőle balra ismét feltűnt az alak, akit látott, ezúttal is a szeme sarkából vette észre, és azonnal köddé vált az idegen, amikor feléje fordult volna.

– Köszönöm! Köszönöm! – szólt egy boldog, idősebb női hang, amikor a tapsvihar zaja elült. Wolf az alak felé vette az irányt, pár métert sétált előre, majd ismét a falra szegezte a tekintetét. Az idegen kérdőn feléje fordult, majd felkuncogott mielőtt sarkon nem fordult. Két lépést tett, majd mutatóujjával maga után intette a farkast.

– Üdvözlök minden kedves új és régi diákot Sketingerben! – folytatta Blackpool, amire újabb tapsvihar és huhogás volt a válasz. – Remélem mindenkinek kellemesen telt a nyara és nehézségek nélkül érkezett meg a kastélyba. Öröm látni, hogy ismét sok új tehetséges tanítvánnyal büszkélkedhet majd az Artako.

– Wolf! – szisszent fel Eric, amikor kilépett a folyosóra, de a barátja csupán annyi időre pillantott vissza a válla felett, hogy leintse a manót.

– Nyomon vagyok! – felelte suttogva, majd követte a tűnékeny fiatal férfi alakját. Eric lesápadt, amikor barátja megtorpant a folyosóról jobbra nyíló lépcsősornál, ami a következő emeletre vezetett, majd elindult fel a lépcsőkön.

– Ne arra, te hülye! – sipítozott a vörös miközben barátja után rohant, aki ismét megjelent a folyosón. Eric sietve a farkas elé futott, aki a homlokát ráncolva figyelte a lépcsősort. – Eszednél vagy?

– Igen, mivel visszafordultam – felelte egy horkantás közepette. – Az a fickó nagyon szeretné, hogy felmenjek oda, csak egy a bökkenő... a hely bűzlik Overlord szagától – tette hozzá morogva.

– Azért, mert egy szinttel felettünk vannak – felelte Eric, majd karon fogta szobatársát, aki még szeme sarkából láthatta a lépcső lábában álló elszontyolodott alakot, mielőtt a manó vissza nem rángatta őt a saját páholyukba. – Egyáltalán ki a fenét követtél?

– Nem tudom... – rázta meg a fejét.

Felidézte magában a szellem kedves mosolyát, rövid, éjfekete tincseit és sötét szemeit. Magas, szálkás alkatnak tűnt számára, talán a húszas évei végén járhatott és hasonlóan kiöltözött az évnyitóra, mint mindenki más. Jóképű fiatal volt, egyenes orral, éles állkapocsvonallal. Kicsit talán emlékeztette is őt valakire, de nem tudta volna megmondani, hogy miért volt olyan ismerős számára a szellemalak.