Eric ördögi terve nagyobb hatással volt rá, mint azt Wolf eleinte gondolta volna. Izgatottan hallgatta barátja minden szavát, máskor kíváncsian kérdezgette őt. Minden apró információról tudni akart, így a leprechaun a cluedon növény magjainak elültetésétől kezdve egészen a levelek kiszárításáig, mindenről is mesélt. A félvérnek újdonság volt minden, lenyűgözte a manó tudása és kreativitása. A terv az volt, hogy Sabrina Overlord segítségével süteményt készítenek a cluedon levelek felhasználásával és majd mindezt odaadják Georgenak. A tervbe eleinte Lester Vritrát is be akarták vonni, aki az Overlord testvérek tiszteletbeli tagjaként van számontartva a dinasztiák között is. Róla viszont tudni illik, hogy túl sokat fecseg és nehezen tud titkot tartani, emiatt megbízhatatlan tettestársnak számít, akárcsak Daniel Wring. Így került Sabrina a képbe, aki akárcsak Wolf, az intézmény gólyái közé tartozik immár.

Eric vidám csevegés közepette kísérte el barátját az évnyitóra, nehogy a farkas eltévedjen, vagy olyan alakokkal találkozzon, akikkel nem kellene. A manó ügyelt arra, hogy ismét kerülőúton vezesse végig Wolfot, ezzel nem csupán a tömeget elkerülve, de a nem kívánatos személyektől is távol tudták tartani magukat. A szűk folyosók útvesztőjében a félvér hamar elvesztette, hogy mégis milyen irányba haladnak.

– Vegyük át még egyszer... – torpant meg Eric és a folyosó szélére húzódott, a farkas kíváncsian oldalra billentette a fejét. – Ki az, akiket érdemes elkerülni?

– Eric – sóhajtott fel egy szemforgatás közben. – Nem vagyok kisgyerek, meg tudom védeni magam, ha kell.

– Tegnap kis híján kinyirattad magad George Overlord pokolfajzatával! – csattant fel a vörös, de a farkas ismét csak a szemét forgatta mindezen. Tekintete végig pásztázta a vörös szőnyeges folyosót és a falakra akasztott festményeket, amik között egy-egy gyertyatartó csüngött a falon.

– Az tegnap volt – fordult vissza Erichez, ezúttal a vörös forgatta a szemeit mindezen. – Ma pedig ma van.

– Mondok neked valamit, itt minálunk, ha egyszer bajba keveredsz... utána nem mászol ki belőle többet és a baj mindig meg fog téged találni – szólt figyelmeztetően, majd tovább indult, így Wolf is ismét melléje húzódva folytatta az útját.

– De velem ellentétben, te magadnak keresed a bajt azzal, hogy másokkal tréfát űzöl.

– Rémlik, hogy te is nyakig benne vagy már a következő tréfa kifundálásában? – horkantott fel a vörös, amire a farkas orra fintorba rándult. – Na látod. Hopp itt befordulunk – intett fejével a Wolf felé eső folyosó irányába, ami mellett majdnem elsétáltak. – Amúgy már nincs messze az a terem, ahova megyünk.

– Hála az égnek – sóhajtott fel a félvér. A feje már zúgott a poros szőnyegből áradó szagoktól, ugyan jóval kevesebb lény illatát érezte, de azoké erősebb volt, mint az átlag. Arca fintorba torzult és nagyot tüsszentett, Eric egy pillanatra megtorpant és elfojtott egy mosolyt.

– Úgy tüsszentesz, mint egy kiskutya. Ennyire facsarja az orrod, hogy ezen a területen a tanárok szoktak közlekedni?

– Igen – nyafogott miközben farmerja zsebeiben zsebkendő után kutatott, hogy kifújhassa az orrát. – Amúgy nem lenne bajom vele, ha nyitott térben lennénk, akkor még azt is jól tűrném, ha közvetlen mellettem ácsorogna egy vámpír, vagy akárki más. De így... – lemondóan megcsóválta a fejét, amikor szemei könnybe lábadtak és orra eldugult. – Olyan, mint egy rossz allergia – tette hozzá, majd hálásan biccentett egyet a manónak, aki felajánlott neki egy zsebkendőt. A hangos orrfújását Eric újabb megjegyzéssel kísérte.

– Úgy trombitálsz, mint egy elefánt.

– Néha bántóan szellemes vagy – szúrta oda a megjegyzését ezúttal a farkas is, de a vörös csak vidáman vigyorgott mindezen és megemelte neki nem létező kalapját.

Csendben sétáltak tovább, Wolf a távolból érkező hangfoszlányokat figyelte, közeledtek az úticéljukhoz. Ujjaival átfésülte hullámzó tincseit, majd zsebéből előkotort egy hajgumit és laza copfba fogta haját a tarkójánál. Eric felkuncogott magában, eddig úgy vélte, hogy barátja elég dacos ahhoz, hogy ellentmondjon Popper kérésének. Ezúttal nem tett megjegyzést a farkas viselkedésére, csendben figyelte őt. A kék szemekben bizonytalanságot vélt felfedezni, ugyanakkor Wolf tartása és a testbeszéde egészen mást tükrözött. A fehér ing és a farmer ezúttal tökéletesen kiemelte a félvér alakját, nem úgy, mint azok a lenge pólók, amiket eddig látott rajta a manó.

Azokban inkább tűnik soványnak, mint izmosnak. Pedig aztán van rajta izom, több is mint rajtam. – Eric tekintete végig futott barátja feszes, egyenes tartásán, felszegett állán, méltóságot sugárzó léptein. Egyszerűnek és kicsinyesnek érezte magát mellette, ami fintorba rándította az orrát. Halk mormogás közepette megigazította ingét és annak ujjait felhajtotta könyökéig. Kicsit eligazgatta az anyagot, hogy ne tűnjön annyira nagynak rajta, ugyanis felkarján egy pillanat erejéig sem akart volna megfeszülni az anyag.

– Mit sportolsz még a balett mellett? – pillantott fel a mellette haladóra a vörös.

– Futok, erősítek és izmot építek az emelések miatt és néha bokszolok – gondolkozott el Wolf, amire a manó elfintorodott.

– Futni én csak akkor szoktam, ha üldöznek. Voltak már páran, akik a tavalyi évben megfuttattak. Ja és egy jó tanács, ha véletlen összetűzésbe keverednél Overlorddal, ne fuss... Inkább maradj ott, hadd törje el egy-két csontodat.

– Miért? – torpant meg a farkas, aggódva végigmérte barátját, aki még mindig az ingujjak elrendezésével volt elfoglalva.

– Nem jó érzés, amikor egy pokolfajzat lábon harap, hidd el nekem... Ha menekülni akarsz, saját magadnak ásod meg a sírt.

– De akkor mégis miért tréfálkodsz vele? – értetlenkedett a félvér, amire a manó csak vállat vont.

– Mert le akart csapni Gingerre – felelte egy morcos szemöldök ráncolás közepette. Wolf elképedve nézett vissza rá, majd hirtelen tovább indult.

– Hát te nem vagy normális... – ingatta meg a fejét, amikor a manó két ugrással ismét mellette termett.

– Figyelj, Ginivel már gimi óta járunk, öt év boldog párkapcsolatba akart belerondítani az a fickó. Te mégis mit szólnál ahhoz, ha a barátnődet megpróbálná elcsaklizni mellőled egy nőcsábász? Oké, nem lett belőle semmi, mert Gini elküldte a pokolba, de érted... George igenis megbántotta és rámászott a barátnőmre.

– És Popper csodálkozik, hogy miért nincs párom – forgatta a szemeit a farkas. – Amúgy természetesen megértem, hogy dühös lettél és meg akarod védeni a barátnődet, de én a hallottak alapján úgy érzem, hogy nem éri meg neked mindez.

– Lester és Sabrina is kérték, hogy piszkáljam a bátyjukat – vont vállat, amivel meglepte barátját. – George egy karót nyelt seggfej tud lenni, aki már azért kitépné a lelked, hogy véletlen nekimész a folyosón. Ezek ketten meg gondolom szórakoztatni akarják vagy tudom is én.

– Én már semmit nem értek – rázta meg a fejét Wolf, amin a manó jóízűen felkacagott.

Kisvártatva egy széles folyosóra fordultak rá, ahol a vaskos kőfalakat végig oszlopok díszítették és a magasban elvesző boltozatról kisebb-nagyobb csillárok lógtak alá. Wolf egy pillanatra megtorpant, amíg megszokta a nyüzsgést, amit a folyosón tartózkodó több tucat diák okozott. Eric türelmesen várt, mielőtt tovább indult volna előre magabiztos léptekkel, hogy keresztülvágja magát a tömegen. A félvér rögtön a nyomába szegült, nehogy elveszítse barátját. Szeme sarkából néha lopva körbenézett és a falakon csüngő díszes kárpitokra vetett egy-egy pillantást, vagy a folyosó végében elhelyezkedő kisebb aula felé pillantgatott. De alig tettek meg pár métert a többi diák labirintusában, amikor tarkóján kellemetlen bizsergés futott végig. Válla felett hátrapillantott, de szinte azonnal karon is ragadta Ericet és egészen a folyosó oldalsó faláig rángatta az értetlenkedő vöröst.

– Mégis mi ütött beléd? – kaffogott rá a farkasra, aki lepisszegte őt és tenyerét a manó szájára tapasztotta, amikor az ki akarta volna kérni magának ezt a fajta viselkedést.

Eric tekintete villámokat szórt, de amikor orrát megcsapta az ismerős kénkőszag bűze, akkor megértette, hogy a farkas miért rángatta ki őt a fal mellé. A többi diák hangja elhallt és halk suttogás közepette húzódtak félre a levegőben terjengő, fenyegető erő hatására. Wolf elengedte barátját és körbenézett, közvetlen mellettük állt az egyik oszlop, ami egy vaskos négyzetes talapzattal rendelkezett. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve felkapaszkodott a kő vékony peremére, hogy az emelvény szélén fél lábon guggolva átláthasson a tömeg felett, de mégse hívja fel magára a figyelmet.

A folyosó közepére leterített vörös szőnyegen ezúttal csak hárman tartózkodtak. George overlord tetőtől talpig feketében, zsebre tett kézzel sétált, vörös szemeivel a folyosót pásztázta, puszta pillantásával belefojtva a szót a sutyorgó diákokba. Vészjósló, fenyegető alakja előtt habozás nélkül utat nyitott mindenki. Mögötte nem sokkal két másik fiatal sétált, egyikük egy vékony nő volt, aki a száját nemtetszően elhúzta többször is. Hollófekete tincsei hullámozva omlottak alá vállaira, formás alakját egy mély dekoltázsú fehér ing és egy rövid, fekete szoknya emelte ki, lábain fekete magassarkút viselt. A mellette sétáló magas, szikár férfi ugyancsak elfintorodott a többi diák rémült tekintete láttán. Rövid, göndör szőkésbarna tincsein csillogott a lámpafény, vékony alakját fehér ing és fekete farmer fedte. Gyermeki ártatlansággal nézett körbe, elszörnyedve fivére és a többi diák viselkedésén, ajkait néha szólásra nyitotta, de végül mégsem mert szólni. A tömegen halk moraj futott végig, amikor George egy pillanatra megtorpant és vörös szemei felvillantak. Wolf kíváncsian az aulából nyíló ajtóktól nem messze elhelyezkedő alakra pillantott, aki összefont karokkal állt a folyosó közepén és esze ágában sem lett volna onnan elmozdulni.

– Mi történik? – súgta oda neki Eric. Wolf tekintete összeszűkült, ahogyan végigmérte a magas izmos alakot, akinek testét hófehér ruha fedte, és angyali szépségű arcát rövid, aranyszőke tincsek keretezték.

– Figyelemre méltó a viselkedésed, Overlord – csendült fel az idegen férfi, lágy, dallamos hangja. Eric arca fintorba torzult. – Habár a helyedben elgondolkoznék, hogy hova is fog vezetni mindez.

– Ez Sanches lesz – mormogott magában a vörös, míg Wolf az angyalt figyelte.

– Én is örülök, hogy látlak, Christopher – vetette oda George gúnyosan miközben tovább indult laza léptekkel. – De a helyedben példát vennék a többi féregről. Nézz csak körbe, szép látvány, nemigaz? – kérdezte egy vidám mosoly közepette. – És meg sem kellett erőltetnem magam.

– Erre lennél büszke? Rettegésben élnek miattad. A minap is megidéztél egy pokolfajzatot, és miért? Mert valaki véletlen neked ütközött a folyosón? Legközelebb mégis mit fogsz csinálni? Kitéped valakinek a nyelvét, aki a szájára meri venni a nevedet?

– Ez nem is olyan rossz ötlet – lépett az angyal elé, arcán gúnyos vigyorral, a szőke látványosan megborzongott. – Már megint bort iszol és vizet prédikálsz, angyalom. Azt a korcsfajzatot egy pillantásra sem méltatnád, de most játszod a szent lelket a gólyák előtt, nincs igazam? – kérdezett rá nyájasan. Christopher állkapcsa összeszorult, nem felelt a férfi kérdésére, aki gúnyosan felkuncogott. – Ezt szeretem az angyalokban, nem tudnak hazudni, de annyi eszük sincs, mint egy seelienek, hogy kikerüljék a kérdést.

– Ennek nem lesz jó vége, George – sóhajtott fel az angyal, amikor arrébb fordult, hogy a másiknak helyet adjon, a férfi elégedetten elmosolyodott és tovább indult.

– Ébredj fel, angyalom, ebben a világban nem létezik olyan, hogy valami jó véget érjen – vetette oda a válla felett. Christopher ajkait mély sóhaj hagyta el, váltott egy pillantást a két démonnal, akik csendben követték fivérüket.

– Üdv nálunk – forgatta a szemeit Eric, majd felpillantott az oszlopra, de barátjának hűlt helyét sem találta már ott. Ijedten nézett körbe, de a mozgolódni kezdő tömegben sehol sem láttam már a farkast. – Wolf! – szisszent fel magában és elindult volna, hogy felelőtlen szobatársa nyomába eredjen, amikor valami megrántotta fekete farmerja szárát. Meglepetten pislogott egy sort, majd lenézett a földre, ahol a félvér a falnak dőlve, összekucorodva ült felhúzott térdeit átkarolva.

– Beléd mégis mi a fene ütött? – hökkent meg a látványon, odafordult Wolfhoz és leguggolt eléje, miután az elengedte a nadrágját.

– Gondoltam meghúzom magam idelent – felelte halkan, miközben tekintete a mozgolódó, zúgó tömeget pásztázta, mintha veszélytől tartana.

– Miért is?

– Mert semmi kedvem nincs összefutni az Alfával – sziszegte egy sértett grimasz közepette. – Nem mondtad egy szóval sem, hogy ennyire domináns alkat, a fenébe is, a folyosó másik végéről érzem a szagát és rosszul vagyok tőle.

– Biztos megint felbosszantotta valaki, mert amúgy nem szokta felhívni magára a figyelmet – vont vállat Eric.

– Undorító – morgott magában a félvér, majd feltápászkodott a földről és leporolta nadrágját. – Menjünk, mert nem ő az egyetlen kan, akinek a szaga facsarja az orromat.

– Oké – pattant fel Eric is és maga után intette barátját, amikor a többi diák is a folyosó végén nyíló ajtók felé vették az irányt. – Egy csini színházteremben lesz az évnyitó, ha gondolod, van egy bevált kis helyünk fent a karzaton.

– Legszívesebben be sem mennék, kezdek nagyon rosszul lenni ezektől a szagoktól – mordult fel magában és szemeit lehunyva, tenyerét az arcára tapasztva lefogta orrát és száját. Feje zúgott és szédülni kezdett, nem segített a helyzetén azzal, hogy visszafojtotta lélegzetét. A két rossz közül mégis a kevésbé rossz opciónak az tűnt, hogy nem vesz levegőt. Eric aggódva figyelte őt, néha körbepillantott, hátha valakitől segítséget tudna kérni, de nem ismerte ezeket a diákokat, és senki nem vett tudomást a rosszuléttel küzdő farkasról.

– Az évnyitó menjen a francba – mordult fel a vörös dühösen és karon fogta barátját, aki ijedten nyitotta fel szemeit, amikor Eric a teremmel ellentétes irányba kezdte el őt rángatni. – Túléled, ha nem hallod azt az unalmas beszédet, gyere, keresünk egy olyan helyet, ahol több a levegő.

– Eric, erre semmi szükség – próbálta lebeszélni a manót, de az nem tágított a terve mellől. – Egy kis múló rosszullét, túl fogom élni, csak még hozzá kell szoknom.

– Holtsápadt vagy, nem fogom engedni, hogy elájulj a saját konokságod miatt – mordult oda Eric figyelmeztetően, hogy a másik tudtára adja, elfogyott a türelme és nem fogja még egyszer elismételni magát. Wolf beletörődően bólintott, gyorsított léptein, hogy a vörös mellett tudjon sétálni, így az ismét elengedte a kezét.

– Köszönöm, hogy aggódsz értem, de...

– Semmi, de – dörrent rá Eric, amivel belefojtotta a szót a félvérbe. – Egy kicsivel legyél csak talpraesettebb és akkor én sem fogok anyáskodni feletted. A hozzád hasonló pillecukrokat itt élve megeszik.

– Pillecukor?! – horkantott fel Wolf sértetten. – Már bocsánat, de... – Mondandóját egy éles füttyszó szakította félbe. A páros abba az irányba fordult, amerről ismét felhangzott egy fütty, majd halk kuncogás.

– Jó a segged, csinibaba! – szólt oda emelt hangon egy edzett fiatal férfi.

Wolf megállt, íriszei elsötétültek és megvetően végigmérte a pár méterre álló három farkast, akik látványosan méregették őket. Az egyik férfi körbenyalta száját, míg barátja vonyított egyet, amin mindhárman felnevettek. Eric ledöbbenve figyelte, ahogyan barátja szemöldöke megrándul, majd úgy méri végig a triót, mintha holmi csúszómászó férgek lennének. Wolf emelt fővel tovább indult, nem véve tudomást a három alfáról, akik látványosan jót mulattak a rideg megnyilvánuláson. A manó mindeközben sietve barátja mellé szegült ismét.

– Ignoráld, ignoráld, ignoráld – kántálta magában morogva a félvér, míg barátja szemöldöke a magasba szökött.

Ezek szerint nem az első alkalom, hogy valaki odaszól neki – gondolkozott el magában Eric, miközben barátja nyakán lassacskán kirajzolódott egy lüktető ér vonala.

A hátuk mögül léptek zaja csendült fel, ahogyan a három fiatal utánuk sietett, az egyikük pár ugrással a páros előtt termett, hogy megállásra késztesse őket. Eric ijedten hőkölt vissza, amikor szembe kerültek a barna hajú lycannal, aki alkatban George Overlord erejével vetekedhetett volna. A férfi nyájasan elmosolyodott, de ezúttal is csupán egy megvető pillantást váltott ki a félvérből.

– Ej, de rideg vagy – húzta el a száját az alfa.

– Kotródj! – felelte nyugodtan Wolf, amivel sikerült elérnie, hogy barátja látványosan megborzongjon mellette. Eric félve pillantgatott szobatársára, aki körül vérfagyasztóvá vált a levegő. A lycan és a két barátja gúnyosan felkuncogtak.

– Szerencséd van szépségem, szeretem, ha egy szuka tüzes – szólt ezúttal az alfa mély, morgó hangon.

– Kotródj az utamból, féreg – sziszegte Wolf, jégkék árnyalatban villogó tekintete ezernyi dárdaként döfte volna halálra a nála másfél fejjel magasabb férfit, de az csak mosolygott mindezen. Nem vett tudomást a félvér ökölbe szoruló, ropogó ujjairól, sem a karmokról, amiket a tenyerébe vágott a farkas.

– Mondták már, hogy nem áll jól neked, ha csúnyán nézel? – lépett közvetlen eléje a lycan és kezét felemelte, hogy végigsimítson Wolf arcán, de annak kék szemei villantak egyet és habozás nélkül ragadta torkon a másikat. A két másik alfa és Eric ijedten ugrott hátra, amikor a férfi fulladozva próbálta letépni magáról a félvér szorítását. Wolf szája csücske gúnyos mosolyra görbült, ujjai pattogva szorították össze a lycan torkát, akinek térdei megremegtek és légszomjjal küzdve rogyott a földre.

– Szóval szereted a tüzes szukákat – mosolyodott el magában Wolf, amikor a másik feje vörösödni kezdett. A férfi hiába akart szólni egy hang sem jött ki a torkán, tenyerével a félvér alkarját csapkodta, máskor próbálta letépni magáról sikertelenül. – Ugye tisztában vagy azzal, hogy legszívesebben eltörném azt a csinos nyakadat? – villant fel a kék szempár egy újabb mosoly kíséretében. A lycan szíve kihagyott egy ütést, rettegve nézett szembe a másikkal.

– Tisztázzunk valamit, szépségem... – szólt ezúttal vészjóslóan és még erősebben szorított rá a férfi torkára, aki keservesen próbált levegő után kapkodni. – Ha még egyszer utánam mertek füttyenteni vagy az ujjatok köré próbáltok csavarni... Lehet, hogy véletlen meg fogok feledkezni egy-két szabályról és talán véletlenül el foglak intézni titeket egy életre. Világosan fogalmaztam, szépségem? – kérdezte egy kedves mosollyal miközben tekintete élve darabokra szaggatta volna a lycant, aki felnyüszített a karmai között.

Wolf megvetően végigmérte a férfit, majd unottan elengedte, hogy az a földre zuhanjon és ott hörögve, fetrengve kapkodjon levegő után. Szeme sarkából a két másik alfára pillantott, akik ijedten rezzentek össze és sietve barátjuk mellett termettek, hogy felkarolják őt a földről és minél távolabb vigyék a helyszíntől. Eric kikerekedett szemekkel nézett utánuk, majd elszörnyedve a barátjára pillantott, aki elrendezte ruházatát és úgy tett, mintha nem is az imént fenyegetett volna halálra valakit.

– Na ez... rémisztő volt – szögezte le az álláspontját a manó, majd ijedten ugrott be Wolf mögé, amikor a nézelődők közül egy számára ismerős alak lépett ki miközben lassú tapssal dicsérté a műsort.

Wolf önbizalma egy pillanat alatt elszállt és félve nyelt egyet, amikor az idegen eléjük lépett. Tekintete végigcikázott a harcedzett Alfa alakján, akinek rövidujjú fehér inge megfeszült izmos felsőtestén. A férfi karjait végig tetoválások fedték el, akárcsak nyakát, amit nem takart el az ing gallérja. Az Alfa két fejjel magasabb lehetett nála, alakja méltóságot sugárzott, rövid fekete haja volt, a tekintete pedig tiszteletet követelt. Merev, komoly, szoborszerű arcára egy halovány félmosoly kúszott, barna szemeiben apró fény csillant.

– Meg kell hagyni, kölyök... veled nem ajánlatos ujjat húzni – szólt mély, kissé rekedtes hangon, majd kezet nyújtott a megszeppent félvérnek. – Peter Dorian.

– Wolf... mármint Wolfgang. Moser – felelte elvékonyodott, akadozó hangon a másik és hideg, remegő kezével ráfogott Peter vaskos, száraz tenyerére. – Örvendek! – tette hozzá félénken, majd megköszörülte a torkát.

– Tetszett a műsor, kölyök – biccentett feléje elismerően, majd finoman másik kezével megpaskolta Wolf kézfejét, aki zavarában paprika vörösre pirult. – Tony egy seggfej, ezen nincs mit szépíteni, de ha egyszer ellátták már a baját, akkor tudja hol a helye – tette hozzá, majd visszahúzta a kezeit, így Wolf is dereka mögé húzta saját, remegő kezeit. – Ahogy elnézem, a vöröske sokat mesélhetett rólam, hogy így megszeppentél – pillantott a farkas mögött álló manó irányába, aki félve nyelt egyet, majd vonakodva előbújt Wolf mögül.

– Áh, szervusz Peter... ugyan... csak pár szót beszéltünk – legyintett arcán kínos mosollyal –, említettem pár szóban, hogy kikkel ne akarjon balhéba keveredni.

– Overlord mit mondott neked, hogy tegnap utána kaptál? – fordult vissza a félvérhez kíváncsian. – Mert mérget vennék rá, hogy te voltál az, akiről most a szárnyasok diskuráltak.

– Fattyúnak nevezett – felelte halkan, majd ismét megköszörülte torkát, hátha el tudja érni, hogy a továbbiakban ne vékonyodjon el a hangja. – Aztán korcsnak hívott. És egyiket sem tűröm – tette hozzá egy fejcsóválás közepette.

– Mit is mondtál, kölyök? Mi a vezetékneved? – kérdezett rá elgondolkozva, miközben kezeit összefonta a mellkasa előtt.

Wolf tekintete akaratlanul is megakadt a tetoválásokon, mindegyik más stílust képviselt, az egyik színes volt, a másik fekete fehér... némelyiknek vaskos körvonala volt, míg megint másoknak nem. A mintákat néhol hegek nyoma csúfította el. Rengeteg sebhelyt viselt az Alfa, habár nem tudta volna eldönteni, hogy Peter ezeket a tetoválásokkal akarja-e eltakarni. A jobb alkarján talált egy olyan mintát, amin kifejezetten sokáig elidőzött a tekintete, nonfiguratívnak vélte elsőnek, aztán mégis egy farkas fejére emlékeztető durva mintát látott benne, amit éles nyilak vettek körbe, mintha szegecses nyakörvet viselne. Peter szemei összeszűkültek és leeresztette karjait miközben bal tenyerével végig simított a tetoválásokon, amíg el nem takarta Wolf szemei elől azt a mintát, amit a félvér annyira nézett.

– Moser! – vágta rá, amikor felriadt gondolataiból. A férfi elgondolkozva végigmérte őt miközben a szemöldökét ráncolta.

– Moser – ismételte meg az Alfa sokatmondóan, majd bólintott egyet magában, amikor Wolf megborzongott. – Délután kettő, kint a szökőkútnál, gyülekező az újoncoknak. Kiviszünk a Tisztásra, látni akarom, mire vagy képes – tette hozzá ellentmondást nem tűrve, majd tovább indult. Wolf tehetetlenül hebegett, ellenkeznie akart, de ugyanakkor nem mert Peter után szólni. Eric mindeközben kikerekedett szemekkel bámult maga elé.

– Hát ebből bunyó lesz – szólt végül elképedve a vörös. A félvér a tenyerébe temette az arcát egy felmordulás közepette.

– Popper engem meg fog nyúzni ezért!