Sietős léptekkel vágott keresztül az aula nagyrészén, tekintetét mindvégig a lépcső mellett álló három alakra szegezte. A kacagó férfi vele egy magas lehetett ránézésre, szálkás alkata volt, kék farmert és zöld pólót viselt, hozzá sportcipőt. Rövid, vörös, kócos tincsei voltak, szeplős arca, pimaszul csillogó kék szemei. Mellette egy vékony nő állt, csendesen kuncogva, sötétibolyaszín ruhája volt, aminek ujjai cafatokban lógtak kezén és bokájánál ugyancsak ki volt szaggatva az anyag. Kezében seprűt tartott maga mellett, fekete hullámos haja vállaira omlott, íriszeiben lila láng égett. A harmadik egy gyerek arcú vékony férfi volt, egy fejjel alacsonyabb két barátjánál, türkizkék pólót és térdig érő farmert viselt, a lábain nem hordott cipőt. Szőke tincsei kócosan terültek el fején, haja vége barackrózsaszín árnyalatban úszott, tincsei alól hegyes fülek bukkantak elő, akárcsak a vörösnek. Kék szemei vidáman csillogtak, de hirtelen összerezzent és fejét Wolf irányába kapta. Vállon legyintette a nevető vöröst és fejével az idegen fele bökött, így most már mindhárman őt nézték. Egy pillanatra elbizonytalanodott, majd mégis megmakacsolta magát és a kíváncsi csoport elé lépett.

– Hello szépfiú! – köszönt a szőke széles mosollyal, a vörös pedig ismét felkacagott.

– Hagyd már, Danny – legyintette vállon a másikat finoman, majd kedvesen rámosolygott az idegenre. – Szia! Elég bizonytalannak tűnsz. Elsős vagy, igaz?

– Igen – felelte egy bólintás kíséretében.

Orra megtelt azokkal a szagokkal, amit a trión érzett. A nőt boszorkánynak titulálta, a vöröst valamilyen manónak, a szőke pedig egyértelműen csak is tündér lehetett, ugyanis cukormázra emlékeztette őt az illata.

– Wolfgang Moser vagyok – mutatkozott be végül rövidebb szünet után. – De röviden csak Wolf. Meg tudjátok mondani, merre találom a Titkárságot?

A trió összenézett és felkuncogtak. Wolf csalódottan elhúzta száját és indult volna tovább, hogy valaki mást keressen, de a manó a felkarja után kapott. Az ifjú kérdőn nézett vissza rá, mikor a vörös bocsánatkérően elmosolyodott.

– Ne haragudj. Nem rajtad mosolyogtunk. Hanem a kérdéseden – szólt lágy hangon, majd elengedte őt és visszalépett a boszorkány mellé.

– Úgy bizony! – bólogatott bőszen a nő is. – Tudod, Eric a suli bajkeverője, Leprechaun a drága, állandóan a Titkárságon ült a tavalyi évben. Én Ginger vagyok, úgy szint másodikos boszorkány tanonc, ő a barátunk Daniel, aki tündér. Te pedig...

– Farkas – fejezte be a mondatot Wolf és visszalépett előző helyére, a többiek döbbenten pislogtak a hír hallatán. – Félvér – tette hozzá halk bizonytalan hangon.

– Farkas? – hökkent meg Eric és végig mérte tetőtől talpig a félvért. – Angyal félvér, igaz? Ilyen tökéletes, porcelán sima arccal csak is az lehetsz. Nem, srácok?

– Igen, az vagyok – bólintott aprót, majd reménykedve visszapillantott a bejárat irányába, de sehol nem látta Poppert. Wolf bizonytalanságát látva, Daniel küldött egy sokatmondó pillantást barátnőjének, aki kézbe vette a helyzetet.

– Eric, kísérd el – mordult fel Ginger halkan majd vállon ütötte a mellette állót.

– Hé, na! – fortyant fel sértődötten, majd átdörzsölte felkarját. Wolf kérdőn fordult vissza feléjük, ezzel kiérdemelve egy ártatlan mosolyt a tündértől. – Ez lett volna a tervem, nem kell erőszakoskodni – tette hozzá sértődötten, majd széles mosolyt öltött arcára. – Gyere Wolf, megmutatom az utat. Veletek majd még összefutok – intett búcsút a többieknek, majd elindult fel a lépcsőn, de pár lépés után bevárta Wolfot, aki közben egy mosollyal hálálta meg a többiek segítségét, majd két nagyobb ugrással Eric mellett termett.

– Egyébként milyen fajta vagy, ha szabad kérdeznem? – fordult feléje kíváncsian a vörös.

– Magányos típus vagyok – felelte egy mély sóhaj közepette és megigazította táskáját. – Nincs falkám. Soha nem is volt. Fogalmam sincs hova tartozok a ranglétrán.

– Pedig illene tudnod ilyen idősen. Szerintem omega vagy, már bocs, ha netán nem az lennél, de elég gyámoltalannak tűnsz. Vagy netán béta vagy? – érdeklődött, miközben felértek a lépcső tetejére és a folyosón balra fordulva indultak tovább. – Nem akarlak sértegetni, félre ne értsd, csupán kíváncsi vagyok. Igazából nem a rangod érdekelt, hanem a fajtád. De lehet, hogy nem akarsz róla beszélni, ha így kikerülted kapásból a kérdésem.

– Miért érdekel téged ennyire?

– Nálunk mindenki is megfordult. Szóval az itteni falkák is elég színesek.

– Ezt, hogy érted? Több falka van?

– Nálunk két falka van. Van egy, amiben csak alfák vannak és van egy, amiben mindenki más – felelte Eric olyan határozottsággal, hogy a félvér nem merte megkérdőjelezni a szavait. – Eléggé úgy nézel most rám, mint aki most hall ilyenről először.

– Egy mágus nevelt – felelte zavarában elmosolyodva.

– Oh, akkor értem. Nos, hol tartottam? Ja igen. Mennyire vagy tisztában a fajokkal?

– Semennyire? – kérdezett vissza bizonytalanul. Eric egy bólintással konstatálta a dolgot.

– Oké, akkor kezdjük az alapokkal. Vannak farkasemberek, vérfarkasok, lycanok és bőrváltók, általában ők vannak többségben, de néha megfordul errefelé egy-két moomsaul egyed is. A falka mostani alfája és annak a párja is moomsaul, a Béta pedig egy lycan. Nos? Sikerült kitalálni, hogy melyik fajba tartozol?

– Nem.

– Hjaj, de nehéz eset vagy – fogta a fejét a manó, majd a folyosó szélére húzódva megállt. Wolf melléje lépett és kérdőn oldalra billentette fejét. A Leprechaun felhorkantott mikor szembe került a másik kíváncsi, kölyökkutyákéra emlékeztető pillantásával. – Kérlek ne nézz rám így, tisztára mintha egy kiskutya lennél. Oké. Játsszuk azt, hogy én kérdezek és te válaszolsz. A végén pedig elmondom, hogy milyen lény vagy. Oké?

– Elég kínosan érzem magam emiatt, de oké – sóhajtott fel Wolf magában.

– Mikor átváltozol, akkor befolyásol téged a telihold?

– Nem – rázta meg a fejét. Eric mosolyogva bólintott.

– Amikor alakot öltesz, hogyan nézel ki?

– Mikor kicsi voltam és alakot öltöttem, sokan azt hitték, hogy Samoyed vagyok – gondolkozott el Wolf, miközben beharapta alsóajkát.

– Eszik vagy isszák azt, amit mondtál? – kérdezett közbe Eric arcán egy értetlenkedő vigyor közepette.

– Oh bocsánat, a Samoyed egy kutyafajta az emberi világban – szabadkozott Wolf, míg a vörös elgondolkozva a szemöldökét ráncolta és orra fintorba rándult. – A lényeg az, hogy egy középtermetű, nagy, fehér bundás kutya.

– Én elhiszem, de halványlila fogalmam nincs arról, amiről beszélsz.

– Mindegy – legyintett a félvér. – Szóval igazából arra a kutyára hasonlítottam, de azóta kicsit megnőttem.

– Mennyi az a... kicsit?

Eric félszeg kérdése hallatán minden figyelmét a vörösre fordította. Kérdőn pislogott vissza a manóra, aki látványosan méregette őt, de ezúttal valamiféle nyugtalanság tükröződött kék szemeiben. Wolf ráharapott a nyelvére. Valami rosszat mondott volna? Szimpatikus volt számára a Leprechaun, nem akarta elveszíteni a bizalmát és végképp nem szerette volna, ha a manó félne tőle.

– Elvitte a cica a nyelved? – kuncogott fel Eric mindezzel meglepve a farkas. – Bocsi, ha elbizonytalanodtam, nem akartalak megbántani vele. Szóval... mennyi is az a kicsi?

– A nevelőm, ha nagyon mérges volt rám, akkor őstuloknak nevezett. Mondjuk csak akkor, ha letaroltam valamit.

– Pft – kuncogott fel Eric, megpróbálva magába fojtani vidám kacagását. – Csak nem Popper a nevelőd?

– De! – vágta rá Wolf boldogan. Kék szemei felragyogtak a kérdés hallatán. Eric ismerné az öreg Poppert?

– Ginger, a barátnőm hozzá jár órára. És ezek szerint te vagy az a tulok, akit néha emlegetni szokott – tette hozzá vigyorogva. Nem csengett gúny a szavaiban. Wolf felkuncogott és megvakarta tarkóját, sápatag arcbőre kipirult.

– Igen, én volnék.

– Nos, akkor örömmel kijelenthetem, hogy egy elég nagydarab moomsaul vagy.

– Oh szóval ez a meghatározása annak, ami vagyok? – gondolkozott el Wolf, amikor a manó tovább indult. – És azt mondtad, hogy a falkavezér is hozzám hasonló? – sietett a vörös után mosolyogva. – Ez remek hír, még sosem találkoztam olyannal, aki fajtatársam lenne.

A vidám, csilingelő hang hallatára Eric hitetlenkedve pillantott a félvérre, aki arcán széles mosollyal nézelődött. Le sem tagadhatja, hogy angyal. Aprót ingatott a fején, miközben Wolfot figyelte. Kék szemei ragyogtak, akár a legtisztább csillagok a sötét égbolton, a mosolya láttán akaratlanul is mosolyra görbült az ő szája is. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha a folyosót világító lámpák is fényesebben ragyognának. Száját szólásra nyitotta, majd mégis meggondolta magát, nem szerette volna kedvét szegni. Az igazság lelombozta volna a félvér lelkesedését. Tétován mégis megköszörülte a torkát, nem szeretett életbevágóan fontos dolgokat elhallgatni. Wolf felkapta a fejét és visszafordult Erichez.

– Igen?

– Ömmm... csupán annyi, hogy Dorian nem az a cukimuki típus, mint amilyen te vagy – felelte fintorogva, úgy hitte, hogy a farkas arcáról lehervad a mosoly, de nem így történt.

– Akkor milyen? – kérdezte kíváncsian. – Tudsz róla mesélni?

– A neve Peter Dorian, ő a nagy falka vezére, mint említettem – felelte, majd megköszörülte torkát. És élve ki fog belezni egy hozzád hasonló pillecukrot. Wolf csendben figyelt, fejét kissé oldalra döntve, csillogó szemekkel nézett vissza a vörösre, aki ismét megköszörülte a torkát.

– Khm, nos Doriannak van a nagybetűs Társa, Elisabeth Naulgrin, aki most harmadéves és elsős kora óta a vezér párja. Általában nem szokott Luna lenni egy ilyen szedett-vedett társaságban, de Elisabeth esete most kivételnek számít. A lényeg az, hogy ők ketten a vezérek és van még egy Béta mellettük, aki egy lycan, ő rendet tart, ha Dorian, vagy a párja nem elérhető. Eddig világos, ugye?

– Teljes mértékben – bólogatott Wolf bőszen. – És milyen az alfákból álló falka?

– Ott is van egy úgymond vezér, aki a legerősebb közülük. Na ez most Tony Saburo, aki ugyancsak lycan. Ő a főnök azóta, hogy Dorian átvette tavaly a nagy falka irányítását és megölte az előző vezért.

– Hogy micsoda? – torpant meg teljesen ledöbbenve. – Nem úgy volt, hogy ezt eltörölték már évtizedekkel ezelőtt?

– Hát itt még a sötét középkort éljük – vont vállat a manó tehetetlenül. Habár fura, hogy ezt az egy infót ilyen jól tudod – gondolkozott el magában. – Na mindegy is, szegény Rektor néni is küzd ez ellen, főleg az olyanok miatt, mint Dorian meg a többi dinasztikus moomsaul család. Gondolok itt az Oboroten falkára meg a Garoukra, ahol a mai napig elég véresen kezelik az alfa dolgokat. Főleg Sasha meg Louis, fhuhuuuu... – ingatta meg a fejét hitetlenkedve majd a félvérre pillantott, aki tanácstalanul pislogott csupán. – Nincs meg egyikük neve sem?

– A-a – ingatta meg a fejét, tincsei a levegőbe libbentek a mozdulatsor hatására.

– Jó, mondjuk megértem, hogy Popper nem tömte a fejed ilyenekkel. De azért nem ártana, ha leülnél vele beszélgetni, egy kis történelem óra nem ártana annak a szép kis fejednek – bólintott egyet határozottan. Mégis, hogy gondolhatta az öreg, hogy ideengedett egy ilyen farkasbőrbe bújt bárányt?

– Dedvirnben nevelkedtem, ha netán ez mentségemre szolgálhat.

– Hogy a jó édes... cukormázas életben...? – fakadt ki a manó. – Hogyan vagy még életben?

Wolf vállat vont és széttárta kezeit. A vörös csupán a fejét ingatta, majd tovább indult így a félvér két nagyobb lépéssel melléje szegült.

– Eszem megáll. Nem tudom, ki az őrangyalod, de le a kalappal előtte! És valaki adjon neki fizetésemelést.

– Nem értem miért mondod ezt... de amúgy minden elismerésem. Lenyűgöz a tudásod, nagyon jól átlátod a dolgokat – mosolygott rá Wolf a mellette haladóra.

– Fogjuk rá, hogy átlátom – mosolyodott el Eric boldogan a dicséret hallatán, majd kérdőn összeráncolta homlokát, amikor Wolf mosolya lehervadt és tekintetéből kiveszett a csillogás.

– Tegyük fel... – szólt kissé bizonytalanul a farkas ezúttal, amire a vörös megtorpant és a folyosó szélére húzódott.

– Hogy?

– Tegyük fel, hogy apám fekete alfa volt – lépett közelebb hozzá, hogy ne kelljen felemelnie a hangját. Eric elismerően biccentett feléje. – És tegyük fel, hogy talán én is alfa lehetek. De. Ugye félvér vagyok és... – fintorogva húzta el a száját, majd halkan, suttogva hozzá tette. – Abnormális, mármint... hogy is mondjam...? Angeline volt a születéskori nevem. Röviden ez a sztori.

– Ne törd a nyelved, mindent értek – mosolygott rá Eric ezzel ledöbbentve a félvért. – Gondolom az a kérdés, hogy mennyire tűrik itt a hozzád hasonlókat, igaz?

Wolf bólintott.

– Ez fogós kérdés... – gondolkozott el a manó. – És tudod miért? Mert az olyanokat, mint amilyen te is vagy, kinyírták a régi időkben, így nemigazán tanultam ilyen dolgokról eddig. De vegyük számba mindazt, amit mondtál. Feltételezzük, hogy alfa vagy és moomsaul, ami annyit tesz, hogy vagy a kitaszított bandába csatlakozol, vagy kihívod Doriant. De mivel félvér vagy, így nemigazán látom értelmét, hogy megölesd magad és amúgy sem tűnsz egy domináns alkatnak. És elértünk a legnagyobb bökkenőhöz, ami miatt teljesen megértem, hogy bizonytalan vagy – elgondolkozva végig mérte Wolfot. 

– Nem akarok személyeskedni, de... – szólt halkan a manó. 

– Félek attól a lehetőségtől, nem mertem bevállalni – rázta meg a fejét bőszen. Kék szemei elsötétedtek, arca pedig sápadtabb lett. Eric megértően bólintott. 

– Ez mindenkinek a szíve joga, így viszont... jogilag nem hívhatod ki Doriant, hacsaknem ő maga ajánlja fel a párbajt, amit nem hiszek, hogy megtenne. Másodszor... a többi alfa ki fog téged csinálni – szólt teljes elkeseredésében és megingatta a fejét. – És nálunk, ha a falka nem véd meg, akkor senki nem véd meg.

– Jó tudni – sóhajtott fel lemondóan és átmasszírozta felkarját. – Merjem említeni, hogy Madame Arabesque óráira fogok járni?

– Tényleg? – csillant fel a szeme, amivel ismét meglepte Wolfot. – Képzeld Daniel és a nővére Ophelia is ahhoz a vén morcos banyához jár. Az a nő egy hóhér, nagyon vigyázni kell vele! Danielt is ki akarta csapni innen, mert hogy szerinte gyenge és egy normális emelést sem tud megcsinálni. De te moomsaul vagy, szóval ahogy elnézlek, van benned erő és kitartás bőven. 

– Jobban hangzik, mint a falka problémám – kuncogott fel Wolf, majd intett a fejével, hogy induljanak tovább. – Tanultam én már hasonlóan hóhér alkat tanároktól. Szóval emiatt nem aggódok annyira. A falka jobban aggaszt.

– Azt meghiszem – sóhajtott fel együttérzően, majd mégis széles mosolyra húzta a száját. – Te. Ha úgy gondolod, elintézem, hogy jó helyre kerülj. A Titkárnő már úgy is ismer, mint a rossz pénzt – tette hozzá miközben ujjai közt felvillant egy aranyérme, majd el is tűnt. – Gondold át. Akár hozzám is beköltözhetsz.

– Nem bánnád?

– Nekem nincs időm bánkódni – kacagott fel vidáman. – Leprechaun vagyok – tette hozzá.

Egy pillanat erejéig alakja apróra zsugorodott, majd a levegőbe ugorva összerúgta bokáit, végül ismét Wolffal egymagas méretét öltötte fel. A félvér széles mosolyra húzta száját, amikor a manó haja élénkebb vörös színben tündökölt, mint az alakváltása előtt és arcán szeplők tucatjai tűntek fel. Túlságosan lekötötte újdonsült barátja vidám természete, hogy a folyosón közlekedő többi diákra is ügyeljen, jobb vállával nekiütközött egy velük szemben haladó vörösinges férfinak.

– Nézz az orrod elé, fattyú! – vágta oda neki sértődötten az idegen és ment volna tovább, de Wolf reflexből utána kapott. Felkaron ragadta és visszafordította maga felé a ledöbbent férfit, míg újdonsült barátja ijedten ugrott egyet.

– Mondd a szemembe! – sziszegett vissza a farkas fogcsikorgatva és kék szemei felvillantak.

Az idegent meglátva Eric félve ugrott össze apró manó alakjába és pattant fel Wolf táskájára, hogy menedéket keressen. A félvér maga sem tudta volna megmondani miért, de nem bírta volna szó nélkül hagyni a megjegyzést. Tekintete végig futott az előtte álló alakon, aki magasabb és jóval edzettebb volt nála. Fiatal férfi volt, talán a húszas évei elején járhatott, izmos felsőtestének vonalát vörös inge emelte ki, míg hosszú lábait fekete farmer fonta körbe, lábfején fekete sportcipőt viselt. Rövid hollófekete haja kócosan lógott a homloka elé, jóképű, szívtipró arcvonásait és koromfekete szemeit egy sértett mosoly és egy felvillanó rubintvörös írisz csúfította el. A férfi körül a levegő kénkő bűzével telitődött, Wolf orra fintorba rándult, ugyanakkor a fenyegető erőt megérezve a félvér vészjósló morgással felelt.

– Wolf... – szólalt meg félve Eric, ahogyan kidugta fejét a szürke táska cipzárján húzott résen. – Inkább hagyd őt.

– Szervusz, Eric. – kuncogott fel a férfi mély, morajló hangon, ahogyan a manóra pillantott, aki abban a pillanatban eltűnt a táska mélyén és még a cipzárt is behúzta. A fekete hajú elégedetten nyugtázta a reakciót, majd visszafordult a félvérhez, akinek kivillantak éles szemfogai mikor hangosabban rámordult. – Rühes korcs, hogy merészelsz így utánam kapni? – kérdezte sértetten.

– Nem tűröm, ha valaki fattyúnak vagy korcsnak nevez – felelte fogcsikorgatva, szorítása erősödött az idegen felkarján.

– Tisztázzunk valamit, Wolfi – mosolyodott el magában gúnyosan. – Ha kedves az életed... elengedsz.

Ajkait halk füttyszó hagyta el, amelyre egy hátborzongató vonyítás volt a válasz. Wolf riadtan nézett körbe és eleresztette a férfit mikor a folyosón fekete füst tört fel a padlóból és körbelengte a vörösinges alakját. Mikor a gomolygó füstből fenyegető morgás hangzott fel, szívét rettegés fogta el. Torkában dobogó szívvel nézett vissza az idegenre és tekintetét annak arcára szegezte, egy pillantásra sem méltatva a gomolygó feketeséget, ami lassan egy vörös szemű kutya alakját vette fel.

– Úgy látom, Zero, hogy ma lélek nélkül maradsz – mosolyodott el a férfi, majd megpaskolta a derekáig érő kutya fejét, akinek alakja szétfoszlott a levegőben. Wolf idegesen nyelt egyet, testén alig észrevehető remegés futott végig, amikor fülében visszacsengett a pokolfajzat hátborzongató vonyítása.

– Úgy vélem tisztáztuk az erőviszonyokat – mosolyodott el nyájasan és szemei ismét koromfeketére váltottak. – De jól vésd az eszedbe, hogy legközelebb nem leszek ennyire elnéző – tette hozzá, majd sarkon fordult és emelt fővel indult tovább a folyosón.

– Elment? – szólt Eric reszketeg kérdése a táska mélyéről, Wolf bólintott egyet magában.

– Igen – felelte halkan, majd mély sóhaj hagyta el ajkait.

A manó egy ugrással kint termett ismét a folyosó padlóján, majd felöltve emberi alakját, karon ragadta a félvért és maga után rángatta arra, amerre eddig is tartottak. Wolf még egyszer a vörösinges után nézett, majd elhúzta kezét a manó szorításából és követte a holtsápadt férfit.

– Mégis ki volt ez? – kérdezte halkan, amivel kiérdemelt egy szarkasztikus kacajt a vöröstől.

– Ez? – hüledezett Eric és megtorpant, majd visszafordult Wolfhoz. – A neve George Overlord! Tudod te, kire vicsorogtál rá?

– Nem.

– Az Overlordok a démon világ legerősebb dinasztiái közé tartoznak és most jön a legjobb rész, George apja nem más, mint maga az Ördög! Ez a fickó veszélyesebb, mint hinnéd, félvér szörnyeteg – sápítozott a vörös, míg Wolf elgondolkozva grimaszolt.

– Akkor igazából ő a fattyú és nem én, mármint...

– Neked ennyire nincs túlélési ösztönöd? – vágott közbe Eric, amivel megijesztette a farkast. – Igen, lehet, hogy nem a Démon Királynő az anyja, de ha kedves az életed, nem nevezed őt fattyúnak és soha nem vicsorogsz rá, vagy ragadod őt felkaron ilyen módon! Megértetted?

– Igen – felelte halkan, majd a tarkóját masszírozva mordult fel, amikor égető érzés kúszott végig bőre alatt. – Az öreg igazán szólhatott volna, hogy ilyen személyekkel is össze fogok futni. Ha nem bánod fel tudsz világosítani, hogy kit kerüljek el...

– Mielőtt megöleted magad? – kérdezett közbe, majd bőszen bólogatott magában. – Semmi akadálya, inkább koptatom a szám, minthogy egy hozzád hasonló komplett bolond kinyiffanjon.

– Köszi a megjegyzést – fintorodott el sértetten, amikor Eric tovább indult a folyosón.

– De legalább tudjuk, hogy alfa vagy. Máskülönben nem lettél volna olyan... Bolond! – vágta oda élesen a szót, majd morogva folytatta. – Hogy így utána kapj.