Eltanyáltam. Az utca kibaszott kellős közepén. Ekkor, miután a fejem a porban landolt, és felzabáltam egy adagot némi földigiliszta kiegészítéssel, észrevettem egy gyűrűt. A karika része zöld és mohás volt, míg a dísz gombát formált rajta. Tök cuki!

Egy mohagomba gyűrű.

Amint sikerült feltápászkodnom, és megvakartam a fájós fenekem, mert nem védekezem az ágyi poloskák ellen, bőgni kezdtem. Mert ráment a kezemre egy szekér.

Ettől függetlenül kinyúltam a szexi gyűrűért, amit azonnal az ujjamra kaptam. Természetesen a töröttre. Csak úgy lehetséges ez.

Amint megtörtént a megtörténnivaló, elszívtam egy kellemes adag sáros pipát, mert attól mindig totálisan bekábulok. Így már éreztem azt az erőt, amit sohasem. Felkeltem a földről.

Csaptam két nagyot a seggemre, így máris motiváltabbnak bizonyultam. Szerettem, ha csapkodják. Imádom az ilyen történeteket, ahol agyba-főbe verik a lányokat. Igaz, én nem lányokkal szoktam. Hanem kecskékkel!

Jó, valójában nem. Sárkányokkal. Az enyémet házisárkánynak hívják, de van egy fiatalabb példányom, amivel szórakozni járok. Azonban ő nem az én formás, száz kilót alig nyomóm, hanem egy szebb és jobb változata.

Főleg, mert húsz évvel fiatalabb is. Nemsokára rájöttem, kinek viszem el ezt a gyűrűt. A kutyámnak! Bolly-wolly, a kis polly mindig hálás mindenféle ajándékért! Ő sosem mondaná, hogy hé, Rusnah Ferj, már megint mit vettél nekem?

Ő nem szólna be, hogy he, én nem uborkát, hanem padlizsánt kértem, te idióta! Pedig mindig mondom az asszonynak, nem számít, mekkora. Főleg, mert az enyém valójában paprika. Igen, hát még így is elég kicsi orrom van.

Újabbat szippantottam a saras pipámból. Elmerengtem azon a fincsi, szaftos lószar ízen, amit éreztem benne. Valakinek foshatnékja volt! Elégedetten tettem el, és ismét a gyűrűt szuggeráltam. Gyönyörű!

Ekkor felléptem a kitaposott földútra, amit én csak járdának hívtam, elindultam hazafelé. Félúton rájöttem, lehet nem kellett volna hajóra pattanni majd megkerülni a fél világot. Késő bánat.

Így már folytattam az utam, amíg meg nem találtam egy banánfát. Onnan elloptam néhány banánt, gondolván az asszony örülni fog nekik.

Ismét hajón meresztettem tovább a seggem, amivel hamarosan elértem a célomat: az ajtómat. Szerencsére még időben kiugrottam onnan, mielőtt rohadt nagy zajjal szétzúzta volna a házat.

Vagyis a szétzúzás megtörtént, csak én nem döglöttem bele a dologba. Na, sebaj! Azt viszont tudtam, a feleslegem... akarom mondani, feleségem – meg ne hallja –, túlélte. Ugyanis hallottam az üvöltözését:

– Rusnah, hát nem megmondtam, ne parkolj ide a hajóddal? Múltkor azzal a hülye gólemmel is szétromboltattál mindent!

Ahogy nyivákolt, bementem a házba, majd felemeltem a banánokat. Bájosan rámosolyogtam, mire kiesett egy fogam. Visszatömködtem a számba. Hamar rájöttem, lecsókolbász íze van. Éhesen végignyaltam a szemgolyómat.

Ekkor a vérvörös szemű, dühöngő fenevadra néztem, Mia Banatra, azaz a feleségemre. Ez a leánykori neve ennek a vén kurvának. Akarom mondani, fiatal tyúknak! Ja, de a tyúk nem is fiatal! Na, leszarom...

– Hoztam banánokat! – meséltem lelkesen, és hozzávágtam a gyümölcsöket, hátha megvakul. – Hé, Polen, kiskutyám, nézd, mit találtam! – súgtam az ötfejű, hatlábú, hétorrú, nyolcheréjű kutyámnak, aki amúgy lány. Ekkor felhúztam a farkára a gyűrűt, és elégedetten mentem vissza a feleslegemehez, Mia Banathoz.

– Hát nem hiszlek el, te köcsög, már megint megdobsz? És nem banánokat kértem, hanem görögdinnyét!

– Há' akkorát? Hogy fér az beléd?

– Úgy, hogy darabokra vágom, majd megeszem! – válaszolta okosan, mire úgy döntöttem, baromira itt az ideje felülnöm az egyik tyúkom hátára, majd elpacigolni a messzeségbe. Mert hát ki érti ezeket a nőket...