Ezt a feladatot lizim02-től kaptam!

Szavak: arany, átgázol, krimi

Julienne átgázolt a tömegen, miközben felhúzta kesztyűjét. Az angolokból álló tömeg feloszlatása nehéz feladatnak bizonyult, de a nő már hozzászokott ahhoz, hogy a gyilkosságok helyszínén mindig temérdek ember gyülekezett. Három rendőr elterelte a többieket az útból, míg Julie egy társával együtt guggolt le a helyszínre, hogy megvizsgálja az áldozatot.

A halott kitekert végtagokkal terült el a macskaköves úton. Feje alatt nagy tócsányi vér gyülekezett, kék szeme üvegesen a semmibe révedt. Julienne tudta, ez egy a sok áldozatból, amit a pénzes gyilkos ejtett. Így hívták azt – a feltehetően férfit –, kinek áldozatai minden esetben gazdagabb személyek voltak.

A földön fekvő, fekete hajú férfin minőségi ruhát lehetett találni, melyet csak a felsőbb rétegek engedhettek meg maguknak. Ahogy a nő tovább vizsgálódott, hamar megpillantotta az apró vágást az áldozat csuklóján. Ez volt az egyik közös, amiről felismerhették a kegyetlen embert, ahogyan az is erre utalt, miszerint a férfi az egyik, közelben fellelhető ház felső emeletéről zuhanhatott ki.

Minden eddigi alkalom hasonló volt, de mégis a karjukon lévő felmetszett bőrük alapján tudni lehetett, kinek a listáját bővítették.

A nő már nagyon vágyott arra, hogy elkapja a mészárlást végző személyt, akitől a londoniak kezdtek egyre jobban félni. A nyomozás tovább zajlott, és pár nappal később újabb áldozatról kaptak hírt.

Az aranycsillár rázuhant egy fiatal férfira. Julienne-t kellemetlen szorongás fogta el, mikor a kúria ajtaján kopogtatott. Ismerte az itt lakót, jó barátja volt. Lesokkolt, mikor meglátta, ahogy kedves ismerőse és egyben szeretője a saját otthona szőnyegén feküdt, holtan. Szája véres volt, barna írisze többé nem csillogott boldogan.

A nyomozónő könnyekben tört ki, hiába próbálta visszatartani érzelmeit, azok felülkerekedtek rajta. A legszomorúbb az volt, hogy megállíthatta volna, ha jókor tartózkodik a megfelelő helyen. Mégsem így volt, hiszen pont a mai napon szerelme helyett a kishúgát látogatta meg inkább, minthogy megjelenjen Richardnál.

Nem tudott mit tenni, gyorsan kapkodta a levegőt, már-már majdnem az ájulás kerülgette. Csupán társa miatt nem esett össze, aki megtartotta őt.

– Tudom, hogy ez nehéz a számára. Jöjjön, menjünk, és szívjunk egy kis friss levegőt! – mondta a nyomozó, majd kifelé terelte a nőt.

Julienne elkeseredetten, de követte a kifinomult természetű férfit. Kedvelte őt, mert mindig barátságos volt vele, és az emberek szerették őt.

– Ho-hová visz engem?

– Megkérjük a rendőrkapitányt, hogy adja át az ügyet valaki másnak.

– De én szerettem őt! – ellenkezett a nő, aki összetörten tekintgetett hátrafelé. Egész teste remegett, arcát könnyek szántották. Richard halott, alig bírta felfogni mindezt.

Julie csak állt, miközben Treacher a főnökével megbeszélte, hogy elviszi őt ebben a képtelen lelkiállapotában. A kapitány szinte bármi kérdés nélkül elengedte őket.

Treacher beszállt járművébe, és maga mellé terelte Julienne-t. A nyomozónő nem figyelte az utat, maga elé bámult, s azon gondolkozott, hogy az, akit szeretett, már nincs többé. Tudta, emiatt éjt nappallá téve fogja kutatni a gyilkost, mert elvette tőle az egyetlen embert, akit szeretett.

– Nem erre van az otthonom – mondta egyszer csak a hölgy, mikor rájött, nem abba az irányba mennek, ahol ő élt.

– Ténylegesen nem. Ez az én otthonom, ahová önt viszem. Itt lepihenhet, és társasága is lesz. Nem merem egyedül hagyni magácskát, Julienne.

– Köszönöm, Treacher, hálás vagyok, amiért így törődik velem. Maga nélkül már rég valami bajom esett volna.

A nyomozónő innentől nyugodtabban nézett ki az esőbe, egészen a megérkezésükig. Miután a jármű megállt, a páros Treacher londoni házába vonult, hogy menedékre leljen. Julie érdeklődve figyelte meg a reneszánszból származó festményeket, apró mellszobrokat s sok-sok díszítőelemet, amit a házban talált.

Mindaddig becsukódott mögötte az ajtó, majd kattant a zár, mire Julie a férfire fordította tekintetét. Treacher arcán nagy mosoly jelent meg, mely társán szokatlanul mutatott. Tudta, hogy baj van, ezért hátrálni kezdett.

– Egy vagy a sok közül, Julienne – mondta a nyomozó, miközben leemelte az egyik szobrot. – Megígérem, nem fogsz sokat szenvedni – jelentette ki Treacher, majd meglendítette fegyverét.