Olyan vagy, mint a fényes gyertyaláng, amihez a rettegő gyermek odahúzódik a sötétségben. Akárcsak a tűz, mi megmelegíti a fáradt, északi vándort, kinek végtagjai már átfagytak a hidegtől. Ha a sötétség a veszély, a nappal a biztonság, akkor te vagy a nap meleg sugara egy fagyos, téli reggelen. Egy messzi fénycsóva, ami ugyanolyan erős, mint a közelebb lévők, de nem hagyja, hogy porrá váljak, vagy a feketeség szörnyei utolérjenek engem.

És abban a pillanatban, amikor hosszabb időre elmész, az aggodalom átveszi az uralmat, a szomorúság győzedelmeskedik. Ezért én ülök, várom a fényt, ami újra és újra felragyog: barátság. Egy támogató, aki hirtelent feltűnt, mint az ősemberek előtt a villámból pattant tűz, de pont ugyanolyan fontos része lettél az életemnek.

Azonban, ahogy a tűz is, te is veszélyeket rejtesz, ha megbántalak, csúnyán megégethetsz. S ha megteszed, tudom, én voltam az, aki a lángokba nyúlt. Mert felelőtlen vagyok, te mégis türelmes, rendes. Mikor kihúzom a gyufát, akkor sem bántasz, talán fel is lobbansz, de egy ujjal se ártasz.

Te vagy a tűz, de engem a sötétség éltet, gyere vissza értem, maradj még, kérlek! Minél tovább itt leszel, én annál fényesebbé válok, ha te nem vagy, akkor nem ismerem meg a lángot. De mostanában eltűnsz, aggódok, félek, hol vagy te ilyenkor, elveszett lélek? Én vagyok a hibás, rosszat tettem, haragszol, vétkeztem?

Bárcsak visszatérnél, hogy ismét bomba legyen minden, lila színpompa és gomba! Milka Noisette meg sok fagyi, gyere vissza, baszki!

A barátságunkról lizim02-nek írt novella! Tudom, hogy nagyon romantikus lett!