Chillam és Pooni két testvér voltak az Unikornis réten. Ezen a csodálatos helyen a nevéből következtethetően unikornisok éltek. Nagy csoportokban lakták a rózsaszín füves terepet a lila, csillámos ég alatt. Azon vattacukor felhők úsztak különböző ízekben, melyekbe a helyiek belekóstolhattak. Itt nem volt más, csak béke, boldogság és sok-sok szexuális élvezet.

Chillam egy nap kilépett a rét melletti házukból, hogy mindennapos kalandra induljon a gyönyörű terepen. Öccse, Pooni is vele tartott, akinek már elege volt az otthoni bezártságból. Pegazzush városkája úgysem mulattatta őket kellően.

Vásárok, ünnepségek, nők, boldogság. Azért a folyamatos örömködés is megárt egy idő után az embernek. Legalábbis, ha az ennyire monoton volt. Így a fiúk a közeli Unikornis réten kerestek izgalmakat, legyenek azok testiek vagy lelkiek. A pegazustakonylila ég alatt lefeküdtek a rózsaszín földre.

Együtt nézték a túlcukrozott fellegeket, melyeket néha a természet körforgását fenntartva, elnyalt egy-egy felhőcsincsilla. Ezáltal tökéletes rend uralkodott az Unikornis rét egészén, ugyanis a sok túlcicomázott állat mindent rendben működtetett.

Egy pillanat múlva Chillam Poonival együtt leste a földből kimászó gumicukor gilisztákat, majd bekaptak egyet-kettőt. Fintorogva konstatálták, hogy ez savanyú. De hiszen ők utálták a savanyút! Hogy érhették el az álmuk? Hogy lesznek így a nagy Diabétusz istenség kegyeltjei?

Pánikolva keltek fel, és pusztítani kezdtek. Felzabálták a füvet, a brownie keverékből készült földet, s még az unikornisok farába is nagyot haraptak. Rájöttek, hogy az habcsókból van, vérük pedig sűrű, mézes-mázos szörpből készült.

Falánkok voltak és gyorsak, de gyomruk hamar tele lett. Testük ötszörösére tágult, azonban folytatniuk kellett a lakomázást. Céljuk volt, hogy Diabétuszhoz jussanak, a Zukorba. Minden vágyuk az, hogy részesei legyenek ennek a csodás világnak, és innentől ők is ragadós üdítőt hányhassanak az odalent lakó mézeskalácsemberekre.

Nagy szerencséjükre ez nagyon hamar bekövetkezett, ugyanis a Zukor isten hamarosan megjelent felettük, marcipán haja stabilan állt a levegőben. Zselatin szeme feléjük kacsingatott, majd megragadta őket a farkuknál (nem annál), és elvitte őket Zukor csodás földjére.

A vattacukor felhők felett nagy csokitorta helyezkedett el, annak tetején felhőcsincsillák szorgoskodtak, és rágták formára a csokoládétáblákat. A cukortól ragadós helyet mindenütt unikornisok lakták, melyeket a mezőn is láttak.

A magas kalóriatartalmú állatok hevesen szaporodtak egymással, miközben Chillam és Pooni elhaladtak mellettük. Csodálkozva figyelték a sok megrészegült mézeskalács felépítésű lényt, akik az utcára rókáztak. Ekkor jöttek rá, hogy eddigi világuk hazugság volt, és nem véletlenül tartotta a pegazzushi mondás, hogy hányásból lettünk, hányássá leszünk.

Az undorító felfedezésre immár a testvérpár is követte a többieket, a kegyetlen Diabétusz herceg és istenség hangosan felnevetett, ahogy újabb cukorszolgákat állított a felhőcsincsillái mellé.