A fiatal vadász a lányt egyenesen a női mosdóba húzta, aminek ajtaját kulcsra zárta. Dean, dzsekijét levéve, egyenesen a mosdókagylóra terítette azt. Kigombolt ingének a gomblyukakkal borított része épphogy csak bele volt tűrve a nadrágjába. Amikor megpróbálta kihúzni, Katie védelmezően a szeme elé tette a kezét.

- Hé, hé, hé! Mondtam, hogy nem vagyok rá kíváncsi.

- Nyugi, kislány. Most még nem a lényeget akarom megmutatni – kacsintott, majd levetette az ingét, és a kabátjára dobta. Katie kezével azonban még mindig kitakarta a Dean nyújtotta látványt. – Arra kértél, hogy mutassak valami olyat, ami csak Deanre, vagyis csak rám jellemző. – A rám szót erős nyomatékkal ejtette ki. – De ha ennyire félsz egy kézlenyomattól, akkor... - A lány ekkor elemelte a tenyerét a szeme elől, és megnyugodva vette észre, hogy az idősebbik Winchester nem félmeztelenül áll előtte. Fekete izompólót viselt, a bal felkarján pedig jól észrevehető volt annak az angyalnak az összetéveszthetetlen kézlenyomata, aki kimentette őt a Pokolból.

- Az ott Castiel...? – kérdezte Katie tátott szájjal.

- Ha csak nem más taperolt le a Pokolban töltött idő alatt – válaszolta Dean viccesen.

- Meg... megérinthetem? – A lány hangjában némi félelem és zavar is bujkált. A Winchester fiú bólintott, mire Katie Deanhez sétált, és tenyerét lassan a kézlenyomatra helyezte, fél szemel pedig a vadászt figyelte.

- Hmm, azért csak óvatosan. Mostanában ez is igencsak kényes területté vált – szólalt meg a fiú csibészes mosollyal az arcán, miközben mélyzöld szemeiben valami megmagyarázhatatlan dolog csillant fel. Katie nem válaszolt, még csak nem is reagált az idősebbik Winchester mondatára. Képes lett volna a tenyerét egész nap ezen az egy sokatmondó jelen pihentetni.

Csak egyetlen egy szó jutott eszébe ezután a sok hihetetlennek tűnő dolog után: elképesztő. Még a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy valaha mindez meg fog vele történni. És most...

- Vissza kell mennünk a motelba - szólalt meg a lány komoly hangon, majd Dean ruháiért nyúlt, mire a fiú mosolyogva felvonta a szemöldökét. - Öltözz fel!

- Miért is?

- Így... - kezdte zavarában a lány. Érezte, amint lassan elpirul. - Nem tudok gondolkodni.

- Miért is?

- Az istenért, Dean! Ne hajtogasd már állandóan ezt a kérdést! - rivallt rá Katie a fiúra.

- Jól áll, ha ideges vagy. Pláne akkor, ha egy kicsit még zavarba is jössz - mosolyodott el csibészesen Dean.

- Honnan tudod? Hisz nem is ismersz. Másnak tartogasd az efféle csajozós dumádat. - Az idősebbik Winchester felnevetett.

- Tudod, ezt már sok mindenkitől megkaptam az évek során, és valahogy mégis úgy hozta a sors, hogy a végén nálam kötöttek ki. Ha érted, mire gondolok...

- Azt hiszem, most már biztos vagyok benne, hogy te vagy az a bizonyos Dean Winchester - rázta meg a fejét Katie.

- Az egyetlen és a pótolhatatlan - tette hozzá mosolyogva a fiú, majd neki állt, hogy felvegye az ingét és a dzsekijét.

Az alatt a negyed óra alatt, amíg Dean és Katie a mosdóban voltak, egy újabb idegen látogatta meg az otthonos kis bárt. A pult mögött lévő fiatal nő, Andrea, már túl sok véletlenszerű egybeesést látott, illetve hallott a mai nap folyamán ahhoz, hogy egy újabb furcsa dolog történjen vele. Azonban tévedett. Tekintetét lassan végigfuttatta a bejáratnál álló férfin, akin a legfeltűnőbb dolog az egyik kedvenc sorozatbeli szereplőjének a hamisítatlan ruhadarabja volt. Zafírkék szemei pedig csak úgy izzottak a halovány fényben úszó helyiségben. Andrea lassan körbenézett a bárjában, és meglepetten tapasztalta, hogy rajta és a férfin kívül senki sincs a közelben. Ugyanis azt nem tudta, hogy a fiatal vadász és Katie a tőle pár méterre lévő illemhelyiségben vannak, ráadásul kulcsra zárt ajtó mögött.

A hosszú kabátos férfi vészesen közeledett a pult felé. A fiatal nőben már az is felmerült, hogy értesíti a rendőrséget. Azonban valamiért mégsem tette. Végül is, mi lehet rosszabb egy olyan embernél, aki olyannyira rajong a sorozatbeli karakteréért, hogy már úgy is öltözködik?

- Jó napot! - köszönt illedelmesen a férfi.

- Jó napot! – köszönt vissza udvariasan a fiatal nő. – Miben segíthetek? Vagy esetleg kér valamit inni? – A férfi megrázta a fejét.

- Az egyik barátomat keresem.

- És honnan tudja, hogy itt van?

- Csakis itt lehet. Ez a legközelebbi bár a motelhez.

- Az Alex Johnson Hotelhez?

- Igen – válaszolt a férfi mély hangján.

- És mondja uram, kit keres? Azon kívül, hogy a barátját.

- A neve Dean. 32 év körüli...

- Sötétbarna bőrdzsekit viselt? – kérdezte döbbent arckifejezéssel a pult mögött álló nő. A férfi nem tudta, hogy mitől lepődött meg ennyire, de ettől eltekintve ugyanúgy válaszolt.

- Igen.

Andrea már végleg túl soknak érezte a mai nap véletlenszerű eseményeit. Már csak egy valami hiányzott ahhoz, hogy kitérítse a hitéből. Méghozzá az idegen neve.

- Ha nem túl személyes... Elárulná a nevét?

- Természetesen. A nevem Castiel. – A fiatal nő számára ez az egy név olyan volt, mint derült égből villámcsapás. A hüledezésre azonban nem sok ideje maradt, mert másodpercekkel később kinyílt a mosdó ajtaja, amin Katie és Dean lépett ki. Mind Katie-ék, mind pedig Andreáék kölcsönös döbbenettel fürkészték egymást.

- Castiel? Te meg mit keresel itt? – Dean lassan már kezdte úgy érezni, mint akinek saját, bejáratos bébicsősze van. – És nehogy azt mond, hogy értem jöttél. Megint.

- Cas... Castiel? – dadogott Katie hüledezve. – Ez nekem már túl sok.

- És akkor én mit mondjak? – szólalt meg Andrea, majdhogynem tátott szájjal. Majd egy pillanatra elhallgatott, végül folytatta. – Szóval akkor Dean és Castiel. És mindketten...?

- Igen, Andie. Mindketten létező személyek. Amolyan hús - vér emberek. Dean – fordult kétségbeesetten Katie a fiú felé –, ha minden valóban igaz, amit írok, akkor minél gyorsabban vissza kell mennünk a motelhez. Hope hatalmas veszélyben van.

- Milyen veszélyben? - szólalt meg Castiel aggódó tekintettel.

- Michael el fogja vinni. Érte jön. Láttam álmomban.

Katie baljós végszavára négy férfi sétált be az ajtón, kőszobrokra emlékeztető arccal. Szemükben a fölényesség szikrája izzott, egészen addig a percig, amíg tekintetük egy pislantással éjfeketére nem változott.

- Démonok – suttogta Andrea.

- Mindenki a pult mögé! – kiáltotta el magát Dean, majd megragadta a lány karját, és a fiatal nő felé tolta. – Most!

Az idősebbik Winchester ekkor előhúzta kabátjának belső zsebéből a démonölő kést, majd elindult a négy férfi irányába, akik gúnyosan elmosolyodtak, és újabb négy fekete ruhás alak sétált be a helyiségbe.

- Dean, túlerőben vannak.

- Köszi, Cas. Ezt én is látom. A francba is! Miért nem kocsival jöttem? Nincs semmi fegyverünk – idegeskedett a fiú.

- És hogy jutottál volna ki a kocsidhoz? A főbejáraton biztos nem – szólalt meg Katie a pult mögül. – Ha csak... - Majd Andreára nézett, akinek a szemében látszólag ugyanaz az ötlet villant fel.

- A raktár – súgta oda Deannek a gesztenyebarna hajú nő. – Ott vannak fegyverek. Igaz, hogy csak kettő, de az is jobb, mint a semmi.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a sima golyó nem öli meg a démonokat. Még csak le se lassítja őket.

- Nem is átlagos fegyverekről beszéltem – mosolyodott el Andrea.

- Öhm, azt hiszem, nem egy dologra gondoltunk – vonta fel a szemöldökét Katie. – Azt hittem, hogy a hátsó kijáratról beszélsz – suttogta a lány alig hallván, mire az egyik fekete szemű megszólalt.

- Nincs hová mennetek. Körbevettük az épületet. – A férfi kijelentésére Dean reakciója csak egy szisszenés volt, majd szája kurta félmosolyra húzódott.

- Ki mondta, hogy el akarunk menni? – Majd a kést a pengés részénél megragadta, és egy késdobóhoz hasonló mozdulattal egyenesen a démon szívébe hajította. A démon felordított, és pillanatok alatt halott volt. A még életben maradt hét démon, társuk halála láttán összeszűkült szemmel Castielék felé néztek, és elindultak a pult irányába.

- Andrea – fordult Dean a fiatal nő felé. – Bármilyen fegyverekről is beszéltél, hozd ki őket, és amilyen gyorsan csak tudod, zárd be a hátsó kijárat ajtaját, nehogy még több rohadék jöjjön be rajta. – Andrea bólintott, és már rohant is a raktárba.

- Segítek neki – szólalt meg Katie, majd elindult a raktár felé, de félúton megtorpant, és hátrafordult. – Dean. – A fiatal vadász a neve hallatán a lány felé nézett, miközben lassan Cast is sikerült a pult mögé ráncigálnia. – Légy óvatos!

- Az óvatos a második nevem – mosolyodott el fölényesen az idősebbik Winchester. – Csak semmi elérzékenyülés. Na, nyomás! – intett a raktár felé.

A félhomályban úszó raktárban csak egy aprócska falilámpa pislogott. Andrea már mindkét fegyvert a kezében tartotta.

- Tessék – nyomta az egyiket barátnője kezébe. A lány döbbenten nézett a fegyverekre.

- Ezek vízi...

- Vízi pisztolyok. Igen. Viszont nem akármivel vannak megtöltve.

- Szentelt víz? – kérdezte hüledezve Katie.

- Aha – bólintott a fiatal nő.

- De mit keres szentelt víz egy kocsmában?

- Őszintén? Már a napokban sok minden nem stimmelt, és hát felszereltem magam. Most biztos totál zizisnek nézel, de tegnap például ként találtam a bár bejáratának a sarkában. Egy átlagos ember biztos annyiban hagyná a dolgot, de én... Muszáj volt valamit tennem.

- De miért nem szóltál?

- Ezt most komolyan megkérdezed tőlem? Egy normál embert emiatt diliházba zárnak.

- Tudom, tudom, de most, hogy tudjuk mi a valóság...

- Hidd el, így sem kivételeznének veled, de most hagyjuk ezt az egészet. Siess Deanhez! Én meg addig még csinálok egy kis utánpótlást.

- Dean! – rohant ki Katie a raktárból. – Kapd el! – dobta a szentelt vízzel töltött fegyvert a fiú felé.

- Mégis mi a frászt csináljak egy vízi pisztollyal? – nézett értetlenül a kezében lévő tárgyra.

- Csak lőj vele, és megtudod. – A fiatal vadász a legközelebb lévő démonra célzott. Ahogy a folyadék elérte a férfi arcát, sósavként kezdte el marni a bőrét.

- Szentelt víz! – kiáltott fel nevetve Dean. – Andie, nem tudom, hogyan csináltad, de egy Istennő vagy!

- Ó, ezt bóknak veszem, Dean Winchester – lépett a fiú mellé, szintén egy vízi pisztollyal a kezében, majd a többi démon felé célzott vele, akik úgyszintén arcuk elé kapták a kezüket a szentelt víz maró hatása miatt.

- Ugye van még szentelt víz odabent? – kérdezte Dean reménykedve.

- Épp csak annyi, amennyi egy töltésre elég lesz.

- Az túl kevés – suttogta maga elé Katie, majd hirtelen észrevette a földön heverő démon testében lévő kést. Gondolkodás nélkül átugrotta az italos pultot, és földet érve kihúzta a démonölő tőrt a férfi halott testéből. A három legközelebb lévő, kidolgozott testalkatú férfi meglátván a kést, elindultak Katie irányába.

- Katie, azonnal gyere a pult mögé! – kiáltotta az idősebbik Winchester, miközben az utolsó csepp szentelt vizet is kilőtte a vízi pisztolyból.

- Nem lesz semmi baj – fordult Dean felé a lány.

- Katie, vigyázz! – hajította el az üres pisztolyt a Winchester fiú olyannyira pontosan, hogy az eltalálta az épp Katie kezét megragadó démon homlokát. A lány, Dean figyelmeztetésére hirtelen megfordult, de már túl késő volt. A vízi pisztollyal homlokon talált férfi társának sikerült kivennie a lány kezéből a tőrt, és egy szúrás is elég volt ahhoz, hogy halálos sebet ejtsen a fiatal nő mellkasán.

Katie remegő kézzel nyúlt a szíve mellett lüktető fájdalom után. Véres kezei láttán lassan elhomályosodott előtte az Iszákos Vadász kis helyisége. Csak egy hang ismétlődött a fejében, aki az ő nevét kiabálta újra és újra.

Ez a hang pedig Deané volt.

Az idősebbik Winchester ösztönei olyannyira cselekvésre késztették, hogy dühében legszívesebben minden egyes démont kinyírt volna, aki akár csak a közelébe jön a bárnak.

- Ő nem próféta – suttogta Castiel. – Az arkangyala nem jött el, hogy megvédje őt.

- A francba! – csapott a pultra Dean idegességében, majd a lányhoz rohant. Óvatosan kihúzta a frissen ejtett sebből a kést, és a legközelebbi démon felé hajította, aki ismét egy személlyel növelte a halott pokolfajzatok számát. Mély levegőt vett, miközben végignézett a lány vérben úszó mellkasán, majd gondosan ölébe vette Katie-t, aki érthetetlen szavakat motyogott az orra alatt.

- A raktárban van egy matrac – szólalt meg Andrea könnyes szemekkel. – Ó, istenem! – Majd összekulcsolta a kezét.

- Kapaszkodj a nyakamba – suttogta Dean a lány fülébe. – Katie, még véletlenül se aludj el! Hallod?! – Majd lassan lefektette a matracra, letépett egy darabot az ingéből, és erősen a lány sebére nyomta. – Ezt tartsd itt erősen, amíg vissza nem jövök, rendben? – Katie fájdalmában az alsó ajkába harapott, és könnyes szemmel bólintott egyet.

Dean majdhogynem úgy esett át a raktár küszöbén, de amint a pulthoz ért, Castiel és Andrea meredt tekintetét követvén egy öltönyös férfit pillantott meg, aki háttal állt a fiúnak, és kinek lábai előtt mind az eddig élő démon holtan hevert.

Eredetileg publikálva: 2012.07.05. (Blogger)