Hope visszafojtott lélegzettel figyelte hol az angyal tenyerén, hol pedig a sajátján éktelenkedő heget. Közben maga előtt látta Pamelát, amint a vágást ejti. Mintha csak megbélyegezné őt. Később a rituálé is az eszébe jutott: ahogy Castiellel egymás kezét szorították, majd a médium kijelentése: „...fontos, hogy fizikai összeköttetésben is legyetek.".

- A rituálé - suttogta Hope. Az angyal helyeselve mélyen a lány szemébe nézett. - De hogy a...?

- Hát ti meg mit csináltok itt az éjszaka közepén? - toppant be Dean a konyhába kissé álmos arccal. Az idősebbik Winchester szemét egyből kiszúrta a lány és az angyal egybefonódó keze. - Ohh - sóhajtott a fiú. - Bocsi, ha épp megzavartam valamit. - Majd szokásához híven csibészesen elmosolyodott.

- Dean - szólalt meg Hope.

- Eskü, csak egy pohár vízért jöttem, és már nem is zavarok tovább - mentegetőzött.

- Dean, csípj meg! - Jött a lánytól a váratlan kijelentés.

- Hogy mi? - kérdezte döbbenten a fiú.

- Csak csípj meg!

- Hát jó - vonta meg a vállát Dean, majd a lányhoz sétált, és a jobb karjába csípett olyannyira erősen, hogy Hope felszisszent. Ebben a pillanatban Cas a jobb karjához nyúlt, és megdörzsölte a nem létező csípés helyét. - Más óhaj, sóhaj?

- Bokszolj bele Castiel vállába! - utasította Hope.

- Figyelj, én nem tudom, hová akarsz ezzel kilyukadni, de ha bunyózni szeretnél, azt tegyük át holnapra, jó?

- Nem, nem erről van szó. Csak csináld, amit mondtam. Kérlek...

- Ez őrültség - rázta meg a fejét Dean, majd unalmas arccal, teljes erejéből az angyal vállába bokszolt.

- Te szentséges... - kiáltotta fel Hope, majd fel-alá járkálva a vállát kezdte el dörzsölgetni.

- Na, ezt nem értem. Hisz hozzád se értem - pislogott értetlenül az idősebbik Winchester.

- Most már minden világos - szólalt meg nagyot sóhajtva a lány.

- Szuper! Esetleg velem is megosztanád?

- Csak annyit tudok, hogy amit Castiellel csinálsz, azt én is ugyanúgy érzem, és ez fordítva is igaz. Szerintem a rituálé lehet az oka, hogy...

- Várj, várj, várj! Szóval - nyújtotta el a szó elejét a Winchester fiú -, hogyha Cast megütöm, mondjuk így - majd ismét vállon ütötte az angyalt, amitől Hope halkan felszisszent -, akkor érezni fogod? Király! - fejezte be vigyorogva.

A lány szúrós tekintettel Deanre nézett.

- Nem kértem bónusz fájdalmat, de azért köszi. - Az idősebbik Winchester ismételten elvigyorodott, olyannyira viccesnek találta ezt a szituációt.

- És mégis mikor jöttetek rá? - érdeklődött Dean.

- Épp pár perce - szólalt meg Cas, válaszolván a fiú kérdésére. - Mindkettőnk tenyerén ugyanolyan vágás van. Jobban mondva, az enyémre valahogy rávarázsolták - tette hozzá kissé fintorogva az angyal. Mindig utálta a varázslás kifejezést használni, de ebben az esetben más szó nem jutott az eszébe.

- A fenébe - nyögött fel halkan Hope tágra nyílt szemekkel.

- Mi az? - kérdezte Dean és Castiel egyszerre.

- Nem tudom, de szerintem ez az a dolog, amiről Amy mesélt.

- Mármint?

- Nem hiszem, hogy ti ezt értenétek - pirult el zavarában Hope. - Öhm... el kell mennem a mosdóba. - Majd gyors léptekkel átszelte a nappalit, és becsukta maga mögött a mellékhelyiség ajtaját. A lány távozása után Cas értetlenül az idősebbik Winchesterre nézett.

- Ez amolyan női dolog - hadarta a fiú, majd levett egy poharat a polcról, és a csapot megnyitván vizet töltött bele. Ahogy belekortyolt a hideg vízbe, Hope kabátját gombolva jelent meg a konyha ajtajában.

- Te meg hová készülsz? - kérdezte Dean. - Lassan éjfél - nézett a karórájára.

- Muszáj vennem egy-két dolgot... - hadarta Hope zavarában.

- Ilyen későn?

- Ha nem akarjátok, hogy tovább nyafogjak, akkor igen.

- Amy biztos telebeszélte a fejedet minden hülyeséggel - mondta félvállról az idősebbik Winchester.

- Tudod mit? Ha te így gondolod, akkor legyen, de én akkor is elmegyek, és megveszem, amit kell - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Hope.

- Aha - vonta fel a szemöldökét Dean. - És mégis miből?

- Maradt még egy kis zsebpénzem a nyári melóból.

- Ha ennyire nagylánynak képzeled magad, akkor menj. Én nem tartalak vissza. Viszont kíséret nélkül nem mehetsz el.

- Dean - toporzékolt Hope. Vajon meddig fogják még kislányként kezelni? - El tudom rendezni egyedül is.

- Castiel majd elkísér. - Dean akarva-akaratlanul elmosolyodott. Látta a lányon, hogy sikerült teljesen felbosszantania. Hope durcás arcot vágott, majd egy Deannek szánt grimasszal kisétált a házból. Az idősebbik Winchester megrázta a fejét, végül megveregette a barátja vállát, majd a zsebébe nyúlt, és a kezébe nyomott egy bankkártyát, amin - a vadászokra jellemzően - hamis név szerepelt.

- Hozd haza épségben. - Majd kihörpintette az utolsó korty vizet is a pohárból, és mosolyogva elindult fel a lépcsőn. Dean még az emeletről is visszanézett az angyalra, aki a kezében lévő plasztikkártyát tanulmányozta. A fiú ismét elmosolyodott, majd megrázta a fejét. Teljesen úgy érezte magát, mint egy nagybáty, aki a legjobb barátjára bízza a hugicáját vagy... egy apuka, aki arra kéri meg a szomszéd fiút, hogy minél előbb hozza haza a lányát a randiról.

Hope alig tíz perc gyaloglás után egy közeli benzinkúthoz ért. A töltőállomás kis boltjában még égett a villany, ami a záróra eltolódására utalt. A lány, mielőtt benyitott volna, lassan a háta mögé nézett. Igaz, hogy Dean ma estére Castielre bízta a biztonságát, az angyal azonban sehol sem volt. A koromfekete éjszakában csak a magányosan álló utcalámpa fénye pislogott. Néma csend uralta a környéket. Még egy árva lélek sem járt arra. A lánynak ekkor az ösztönei valahol azt súgták, hogy jobb lenne visszafordulni, ugyanakkor az a bizonyos női dolog mégis maradásra késztette.

Egy pillanatra lehunyta a szemét, és elképzelte, hogy Castiel ott áll mellette, és őrangyali hivatásához híven figyeli minden lépését. Igaz, néha talán kissé túlzásba is vitte ezt a fajta odafigyelést, mégis, most sokkal biztosabb és bátrabb lenne, ha tudná, hogy mellette áll az a személy, aki mindig is vigyázott rá.

Hope mély levegőt vett, majd kinyitotta a szemét. Ahogy benyitott a boltba, meglepetten tapasztalta, hogy nem csak az eladóval találja szembe magát. A bejárattól jobbra két, negyven év körüli férfi, fotelszerű székekben üldögélve forró kávét kortyolgatott, és beszélgetett. Amint a lány belépett, a két férfi hirtelen elhallgatott, majd zavartalanul ugyanúgy folytatták tovább az eszmecserét.

A pult mögött álló eladónő barátságos mosollyal köszöntötte a kissé késői órákban érkező fiatal vásárlót. Hope egy halk köszönéssel elhaladt a pénztár mellett, és tekintetével a polcokon lévő különféle árukat kezdte el vizsgálgatni. Pár perc keresgélés után végre megtalálta azt, amiről Amy beszélt. Megkönnyebbülve elmosolyodott, majd levette a polcról a jelen esetben életmentő csomagot. Mielőtt elindult volna a pénztár felé, feltűnően furcsának találta, hogy a két férfi, akik az imént még beszélgettek, most néma csendben a bejárat felé bámulnak.

Hope a polcok között egy kissé jobbra lépett, így nemcsak a két férfit, hanem az ajtóban álló személyt is látta.

Castiel volt az.

A lány legbelül nagyon megörült az angyal jelenlétének, ugyanakkor eszébe jutott Dean atyáskodó intézkedése is, és mindenáron meg akarta mutatni neki, hogy már nem kislány többé. Habár a kora még igencsak ezt sugallta. Kihúzta magát, és magabiztosan a pénztárhoz sétált. Az eladó nem szólt semmit. Szünet nélkül továbbra is barátságosan mosolygott a lányra. Castiel, amint észrevette Hope-ot, a pénztárfülkéhez sétált, és beállt mellé a sorba.

- Látod, egyedül is meg tudom csinálni - súgta oda büszkeségtől duzzadva az angyalnak.

Castiel semmilyen jelet nem adott a lánynak, hogy hallotta az iménti kijelentését. Feszülten figyelt, amit megpróbált leplezni Hope és az eladó előtt is. Az angyali, de legfőképp a harcos ösztönei azt súgták, hogy itt valami készülődik. Az eladó feletti kis képernyőre pillantott, ami a bekamerázott pénztárat mutatta.

Castielt még sosem hagyták cserben a megérzései, ahogy ebben a pillanatban sem. A kamera képernyőjén ugyanis tisztán kivehetőek voltak az eladónő világító szemei. Szinte csak úgy izzottak.

Egy alakváltó.

A fiatal nő észrevette Castiel képernyőn ragadt tekintetét.

- Valami baj van, uram? - kérdezte barátságosan a pénztáros. Az angyal észrevétlenül összerezzent a kérdés hallatán. Gyorsan kell válaszolnia. Nem kelthet feltűnést.

- Meg tud bocsátani egy pillanatra? Azt hiszem, valamit elfelejtettünk. - Az eladó kedvesen bólintott, mire Castiel megfogta Hope kezét, majd a polcok közé húzta, távol a pénztártól. A lány kérdőn az angyalra nézett, de Cas nem engedte szóhoz jutni.

- Nincs sok időnk - mondta Castiel, miközben levett egy becsomagolt, öt darabos ezüst késkészletet a polcról, és kibontotta. - A pénztárban álló nő egy alakváltó. Ezekkel az ezüst élű késekkel talán még előnyhöz juthatunk. - A lány döbbenten vette el az evőeszközt, amit az angyal nyújtott át neki. - És ami a legfontosabb, ne engedd, hogy hozzád érjen.

- Miért? - kérdezte zavarodottan Hope.

- Pillanatok alatt le tudja másolni a DNS-edet, mindössze egy érintésből, és utána már szabad az út. Bármikor feltűnhet ugyanolyan külsővel, és be tud lépni a gondolataidba, látni fogja az emlékeidet. - Hope sóhajtott, majd bólintott, jelezvén, hogy megértette mindazt, amit az angyal mondott. - Ugyanakkor félek, hogy nem csak egy alakváltóval lesz dolgunk. Az a két férfi a legkevésbé sem tűnik barátságos városi polgárnak.

- Démonok?

- Attól tartok.

- És most? Megöljük őket? - A lány szíve már a torkában dobogott. Érezte, ahogy az adrenalin szétárad a testében, és eljut a legapróbb sejtjéig.

- Nem hiszem, hogy sikerülne. Teljesen felkészületlenül ért minket ez a dolog. - Hope lassan már kezdte elfogadni a helyzet kilátástalanságát, egészen addig, amíg egy belső hang azt nem súgta neki, hogy bármi lesz, ne mozduljon Castiel mellől.

- Castiel - ejtette ki suttogva a lány az angyal nevét. - Én... én félek. Mi van akkor, ha ez is Michael nagy tervével van összefüggésben? Nem akarom, hogy elvigyenek tőletek. - Majd egy semmiből jött könnycsepp gördült le az arcán. - Tőled - tette hozzá suttogva a lány.

- Hope - kezdte halkan az angyal, majd megfogta a lány kezét, és szétnyitotta a tenyerét. - Látod ezt? - mutatott a tenyerükön lévő hegre. - Pamela gondoskodott róla, hogy... - Majd érzékenyebb hangnemre váltott. - Hope, mi már összetartozunk. Bármi is történjen, azt a másikunk is érezni fogja. Biztos azt gondolod, hogy nem félek. Dehogynem. Aggódom. Aggódom, hogy elveszítelek. Most már te vagy az egyetlen, aki értelmet adhat az életemnek, a bukott angyali létemnek.- Mélyen a lány szemébe nézett, akinek a tekintetében ismét azt a megmagyarázhatatlan érzést látta, amivel csak akkor találkozott, amikor vele volt. - És persze ott van Dean, Sam és Bobby is, akik a valódi barátság gyöngyszemei. - Az angyal elmosolyodott, amitől a lány is megkönnyebbült, és szintén elmosolyodott.

- Azt hiszem, tudom és érzem, hogy mit kell tennem - bátorodott fel a lány.

- Biztos, hogy felkészültél? - Hope bólintott, majd ahogy az angyal elindult a pénztár felé, a lány megfogta a kezét.

- Castiel, én szer... - Hope hangja elcsuklott. Nem, ez biztos nem az. Ez biztos csak egy másik, hamis érzés. Ez biztos nem lehet az! Az angyal aggódóan a lány mélybarna szemeibe nézett. Látta Hope arcán azt a fajta vívódást, amin néhányszor már ő is átesett. - Csak szeretném, ha Deanék is itt lennének, és segítenének - sóhajtott a lány. Castiel helyeselve bólintott, ugyanakkor tudta, hogy valójában, abban a pillanatban nem ez járt a lány fejében.

Eredetileg publikálva: 2012.05.28. (Blogger)